Magyar Szó, 1975. június (32. évfolyam, 163-177. szám)

1975-06-16 / 163. szám

Hétfő, 1975. június 16. MAGYAR SZÓ Szívesen viseljük mindannyian Megkezdődött a munka a Partizanút 75 ifjúsági építőtáborban Felsorakozott talicskák, az ebédlőnél berregő, bulldózer, szerszámok, kellékek, ágyak tornyai fogadtak bennünket tegnap délelőtt a Partizánút­­75 ifjúsági építőtáborban Le­­tenkán. És természetesen a már ott szorgoskodó építők, az első váltás elsőként ér­kezett brigádja,­ Újvidék köz­ség fiataljai, akik azonnal hozzáláttak a táborrendezési munkához, hogy minden a helyén legyen, mire megkez­dődik az esti szórakoztató fogadóműsor. Hamarosan megérkezett az erősítés is,, egymás után álltak meg az Ad­áról, Indjijáról,­­ Zrenja­­ninból, Zomborból jövő autó­buszok, s a kora délutáni órákban már csak két brigád megérkezésére vártak. Rövid idő alatt benépesedett az épí­tők tábora és szinte ezzel egyidejűleg megkezdődött a Partizánút ’75 ifjúsági mun­kavállalás is. — Mi már tegnap is jár­tunk a táborban — magya­rázza Rajko Grahovac, az új­vidéki Pane Djukić építő­­brigád parancsnoka, a bel­ügyi titkárság, kamenicai szakközépiskolájának a ne­velője. — Tudtuk tehát, hogy szükség lesz a fogadás körüli segédkezésre, ezért­ igyekez­tünk. Egyébként iskolánk mintegy 2000 munkaórával járult hozzá a tábor kiépíté­séhez, így természetes, hogy kicsit házigazdának is, érez­zük magunkat. — Igen —- folytatja tré­fálkozva a parancsnoka gon­dolatmenetét Siniša Cipkialo. — Talán jobb lett volna, ha valamivel később érkezünk, mert akkor itt már minden a legnagyobb rendben lesz. Mi viszont elmondhatjuk, hogy rajtunk is múlott, mi­lyenek lesznek az első be­nyomásaik a táborról a töb­bieknek és ez, higgyék el, sokat jelent. Tudom, hisz ezúttal hetedszer vagyok ön-­­kéntes munkavállaláson. Kissé hitetlenkedve hall­gatjuk, hisz még kamasznak is alig mondható ez a belg­rádi születésű gyerek. — Igen, igen. Apám sofőr­­ködött a ’69-es belgrádi if­júsági munkavállaláson. Ak­kor kezdtem én is, azóta minden lehetőséget igyekez­tem kihasználni. Elmondha­tom, hogy nagyszerű lesz itt az életünk. Kitűnő helyen van a tábor. Rövidesen pe­dig úgy kipofozzuk a kör­nyékét is, hogy a következő váltások nem tudnak majd hova lenni a csodálkozástól. De hogy ne túlozzak, meg­látják, rendben lesz minden. És Siniša, az egész brigád, sőt az első váltás minden részvevőjének a nevében beszélt, aligha akad köztük, aki ne vallaná a magáértak nyilatko­zatát, hisz: — Azért jöttünk — mond­ja a csantavéri István József —, hogy egy kis munka mel­lett elszórakozzunk, megba­rátkozzunk egymással. De nem is jól mondom, mert itt maga a munka is szóra­kozás, arról pedig, ugyebár nem kell külön beszélni, hogy milyen jelentősége van az ilyen akciónak. A munkavállalás jelentő­ségét azonban nemcsak tár­­adalmi mércékkel lehet és kell mérni. Elenka Marko, az újvidéki Jovan Jovanovic­­s­ mai Gimnázium másodikos diákjának a példája is azt aronyítja, hogy egy-egy fia­­al számára életre való él­­­ény, egész egyénisége fej­ődésére kiható esemény le­het a táborban eltöltött idő. — Engem eddig anyám nem engedett munkaválla­lásra, habár valamikor ő is rendszeresen részt vett az if­júsági építőtáborokban. Azt mondogatta, hogy meg kell komolyodnom, fel kell nő­nöm, nem gyerekjáték az ilyen vállalkozás. Az idén végre sikerült meggyőznöm és ezt egy kicsit úgy is ér­telmezem, mint az elismeré­semet — meséli Elenka. — Ami a brigádot illeti­­— folytatja — máris összeszok­. Nagy port vert fel a hír Zomibonban, hogy a helyi közgazdasági középiskola végzős diákjainak meg kel­lett ismételniük az érettségi vizsgát. íme mi történt az iskolában: Csütörtökön az iskola 136 végzős diákja (közöttük a magántanulók is), a szak­tantárgyakból, éspedig áru­forgalomból, szemtanból, vállalati közgazdaságból, könyvelésiből és statisztiká­ból írt záródolgozatot. A diákok a tanárok felügyele­tével hat tanteremben kezd­tek hozzá a munkához, ösz­­szesen 6 óra állt redelke­­zésükre, hogy megírják a záródol­gozatot. Minden pad­­ban csupán egy-egy diák ül­hetett és csak a 'legszüksé­gesebb * felszerelést' — ceru­­za, papírt, logaritmustáblát, vonalzót stb. — tarthatta magénál. Délelőtt 11 órakor az egyik ügyeletes tanárnak­ feltűnt, hogy a szünetre tá­vozó diákok legtöbbje a női WC felé tart. Ellenőrzés­kor észrevette, hogy a női WC-ben tankönyveket, jegy­zeteket halmoztak fel a diákok. Ezután alaposabb vizsgálat kezdődött az isko­la területén, és megállapí­tották, hogy a dohányzóhe­lyen is nagyobb mennyisé­gű tankönyv és jegyzet van egy téglakupac alatt.. Azon­n­nal az iskola igazgatójához fordultak és rövid tanács­kozás után megszakították az érettségi vizsga lebo­nyolítását. Alekcsandrar Sašićnak, az iskola igazgatójának és egy­ben a vizsgáztató bizottság elnökének vezetésével rög­tön vizsgálat indult. Mivel, az ügyeletes tanárok ponto­­­san feljegyezték, ki hány­szor hagyta el a termet, azonnal arra az álláspontra helyezkedtek, hogy meg kell semmisíteni az eddig elké­szített dolgozatokat,­­ hiszen a diákok tankönyveket, jegyzeteket használtak meg­írásuk közben­­tünk. Habár több iskolához és munkaszervezethez tarto­zunk, szinte már az első ta­lálkozásunkkor megtaláltuk a közös hangot. Annak pedig már több mint egy hónapja. Hála a parancsnokunk kö­rültekintésének és tapaszta­latának, azonnal világossá vált­­ előttünk, mit is jelent az­­építőtábori élet. Azt hi­szem, a legalaposabban fel­készültünk rá. * Pénteken reggel a zom­­bord közgazdasági középis­koláiban a diákok szigorú felügyelet mellett megismé­telték a vizsgát. Az iskolában arról érte­sültünk,­ hogy ennek a kor­osztálynak az átlageredmé­nye az iskola történetében egyi­ke a legjobbaknak, és a negyedikes diákok 91 szá­zaléka eredményesen zárta az évet. — Úgy vélem, hogy a — ma még egy apróságnak is tűnhető dolgot — mondja mielőtt csatlakozna a már munkába sorakozó társaihoz —, azt hiszem, mindannyi­unk számára kellemes fi­gyelmességet jelent, hogy formaruháink nem egyszerű, illetve divatjamúlt unifor­misok. Szívesen viseljük őket mindannyian. jelenlegi vizsgarendszer nem igazolt, hiszen négy év alatt teljes a lehetőség, hogy a tanárok ellenőrizzék a diá­kok tudását és meggyőződ­jenek róla, érettek-e a to­vábbá munkához hallottak Aleksandar Siliétól, az is­kola igazgatójától. Az iskolában alapos vizs­gálatot folytattak, de egy diákot sem büntettek meg. TÓTH László Megismételtél! az érsőségi vizsgát ZomMon Mi történt a helyi közgazdasági középiskolában? жкШк ELENKA MARKO ■C&L* ' ISTVÁN JÓZSEF SINISA cipkalo Újvidéken ma: Párttanácskozás a kulturális és szórakoztató tev­ékenységről A tartományi pártvezetőség kezdeményezésére Újvidéken ma nagyszabású tanácskozás lesz a kultúra és a szórakoz­tatás­­ eszmei kérdéseiről. A tanácskozásra készült be­számolók szerint az elmúlt idő­szakban sok negatív jelenség volt megfigyelhető a kulturá­lis és a szórakoztató tevékeny­ségben. Az a tény pedig, hogy a KSZ nem vette ki részét kellő mértékben ebből a mun­kából lehetővé tette, hogy olyan tartalmak és formák is létjo­gosultságot kapjanak, melyek idegenek szocialista társadal­munk számára. A továbbiakban a beszámo­lók megállapítják, hogy több nemzetiségű tartományokban a kulturális és a szórakoztató te­vékenységnek hozzá kell járul­nia a közösségi szellem ápolá­sához, a testvériség és egység szellemének megőrzéséhez, a hiteles népi kulturális hagya­ték átmentéséhez stb. Az ál­kultúra és a ponyvairodalom az ízléstelenség „internaciona­­lizálást” idézi elő, rombolja a nemzeti és nemzetiségi kultu­rális értékeket, más szóval nem szolgálja a dolgozó ember tényleges érdekeit. Befejezésül a beszámolók le­szögezik, hogy a Kommunista Szövetségnek harcolnia kell mindazon negatív jelenségek ellen, amelyek lehetetlenné te­szik a nemzetek és nemzeti­ségek kultúrájának kölcsönha­tását. Kezdődik a hetedik forduló Nagy tárgysorsjátékunk hetedik fordulójához ér­tünk. Ma közöljük a hetedik forduló első szelvényét. Megismételjük, hogy minden fordulóban, tehát minden héten négy szelvényt közlünk a lapban, ezeket ki kell vágni és egyszerre beküldeni. Ezt a szelvényt tehát tegyék félre, nem kell még beküldeni. Belgrád: Ki hogyan juthat idista? Mint tudjuk, az ország fő­városában nyilvános vitára bocsátották a lakásépítésről és -gazdálkodásról szóló tár­sadalmi dokumentumot, amely — mint eddigi írása­inkban már beszámoltunk róla — merőben újszerűen fog rendezni egy rendkívüli fontosságú szociálpolitikai kérdést. Elsősorban a lakás­építés meggyorsítását, vala­mint a lakások igazságosabb elosztását és kiutalását se­gíti elő. Óriási érdeklődés nyilvá­nult meg iránta. Felbuzdu­lás, lelkesedés viharzott vé­gig a városon. Most egy-két hét múltával lassan csilla­podnak a kedélyek, az em­berek tárgyilagosabban mér­legelnek, tervezgetnek és mindinkább előtérbe tolak­szik a legfontosabb kérdés: ki mikor és hogyan juthat Belgrádban lakáshoz a jövő­ben. Nagyvonalakban a követ­kező a helyzet: a fent em­lített társadalmi lakásépíté­si alapokmány rendelkezé­sei egyértelműen leszögezik, hogy az ország fővárosában ezentúl minden ember ott, abban a közösségben jut majd lakáshoz (főbérlethez, vállalati támogtással vásá­rolt öröklakáshoz vagy csa­ládi házhoz), ahol közvetle­nül hozzájárul a lakásépíté­si alap gyarapításához. Magyarán: a dolgozóik ki­zárólag a társult munka szer­vezetein belül, saját munka­szervezetükben fogják meg­oldani lakásproblémájukat.­Ha a javaslat szellemében több munkaszervezet össze­fog, társítja a lakásépítésre szánt pénzeszközeit és össze­függő lakónegyedben építke­zik — ilyenképpen ugyanis számottevően kevesebb rá­fordítás szükséges és gyor­sabban haladnak a kivitele­zési munkálatok — akkor je­lentős társadalmi támoga­tásban részesülnek, például igen kedvező feltételekkel bankhitelt kapnak. A lakás nélküli nyugdíja­sokról sem feledkeztek meg az új irányított lakásépítési politika tervezetének megal­kotói. Az ő problémájuk a nyugdíj- és rokkantügyi ér­dekközösség hatáskörébe tar­tozik és valamennyiüknek belátható időn belül ennek a testületnek a segítségével kell lakáshoz jutnia. Nagyjelentőségű dolog, hogy végre a magánszektor­ban dolgozó munkásokat is felölelték. Ezek az emberek — 10 000—15 000-en vannak — a múltban legfeljebb csak ábrándozhattak arról, hogy egyszer majd fedél lesz a fe­jük felett. Senki sem emlék­szik arra, hogy az elmúlt 5—10 évben akár egyetlen iyen munkás is kapott vol­na lakást. Most, a lakásügyi önigazgatási érdekközösség konkrét tervet készített, és meghatározta, hogy ki mi­lyen sorrendben jogosult la­kásra, ds azt is, hogy körül­belül mikor kaphatja meg a lakáskulcsot. Összegezzünk: az aktív dolgozók saját vállalatuk, il­letve intézményük, a magán­szektor alkalmazottai a la­kásügyi érdekközösség, a nyugdíjasok a nyugdíj- és rokkantügyi érdekközösség révén, a szociális segélyre szorulók pedig — sürgősnek nyilvánított tennivalóként — a társadalmi-politikai közös­ségek (a belgrádi községek költségvetésének terhére) ré­vén jutnak lakáshoz. . Belgrádban úgy vélik, hogy­ ezzel a kategorizálás­sal és a lakásjuttatás idő­rendjének pontos meghatá­rozásával meggátolnak min­denféle pén­zátömlesztést és manipulációs lehetőséget a lakások odaítélésében. B. F.H ­­o ......... 3. oldal Vevő nélkül nincs ártámogatás Napok kérdése csupán, hogy a Szövetségi Végrehaj­tó Tanács közzétegye a vágóállat új szavatolt árát, és előírásokat hozzon a borjú- és tejártámogatás, vala­mint a húskompenzáció kifizetésének módjáról. Az új áraknak és az ártámogatásnak termelést ösztönző, a kompenzációnak életszínvonalat védő hatása van, vagyis az utóbbi közvetve a fogyasztást serkenti, te­hát végső fokon a termelés javát szolgálja. A Jugoszláv Képviselőház Köztársaságok és Tarto­mányok Tanácsának küldöttei nemrég elfogadták a bor­­yártámogatás kifizetéséről szóló törvényt.. Ennek értel­mében a hizlalók április elsejétől az év végéig élősúly­­kilogrammonként 3 dinár ártámogatást kapnak. A vár­ható szavatolt ár (előreláthatólag 17,60 dinár) az­ ártá­mogatással megtoldva tehát nagyjából kifizetődővé te­szi a borthizlalást. Azonban nem mindenkink, mert a 3 dinárt nem remélheti minden tenyésztő. A törvény ugyanis kimondja, hogy ártámogatást csak az kap, aki a hazai vagy a külföldi piacon adja el a borjút. Nem kap 3 dinárt az a tenyésztő, akinek állatát a Szövetségi Élelmiszertartalékok Igazgatósága vásárolja fel. A hizlalók tehát rákényszerülnek arra, hogy a piac­ra termeljenek. Vevőket kell keresniük, szerződések alapján rendelésre fognak hizlalni, s akkor az ártámo­gatást is megkapják. Tavaly a hízott borjak egy jó része az élelmiszertar­talékok hazai és bérelt külföldi hűtőházaiba került. A hústermelés mintegy 150 000 tonnával haladta meg az előző évit. Mivel az export szinte leállt, ennek a több­letnek legalább kétharmadát tárolni kellett. Bizonyos prognózisok ellenére az idei első negyedévben sem csökkent a borjúvágások száma (bár sok szakértő eb­ben már az állatállomány felszámolásának a jeleit vél­te felfedezni), a nyomás tehát még mindig nagy. Egy dolog bizonyos: a kivitel még mindig akadozik, a vágások nem csökkennek, és a hizlalók—feldolgo­zók—forgalmazók lánca oly szervezetlen, hogy nem ké­pes együttesen alkalmazkodni a helyzethez. Ez a törvény alkalmazkodásra kényszeríti őket. Job­ban mondva csak a hizlalókat. Mert ha nem találnak vevőt a hízott borjúra, és a tartalékok igazgatóságának kínálják fel, akkor csupán a szavatolt árat kapják. Még az új szavatolt árak sem fedezik azonban a termelési költségeket. Tehát az a tenyésztő, aki nem kapja meg a 3 dináros ártámogatást, becsukhatja a boltot. Nem lehet azt állítani, hogy a törvény említett kité­tele termeléskorlátozó hatású. Részben ugyan­az, más­részt azonban a közösség — ha nem is mindig­ idejé­ben és kellőképpen — jelenleg serkenti az exportot, és a kompenzáció révén a hazai húsfogyasztást is ösztön­zi. Tehát az állatállomány megvédése érdekében intéz­kedéseivel közvetve piacot is teremt a vágóállatnak. Nyilvánvaló, hogy a hizlalóknak új, olcsóbb ,tech­nológia bevezetésével legalább viszonylag csökkente­niük kell a termelési költségeket, hogy könnyebben ér­tékesíthessék a vágóállatot. Szépséghibája azonban az elképzelésnek, hogy az ál­lattenyésztőkön kívül csupán részben a takarmánygyá­rakat kényszeríti a szervezkedésre. A hizlalók azonban csak a húsgyárak és a forgalmazók segítségével képe­sek szervezettebbé tenni a termelést és az értékesítést, közösen tudnak új piacokat találni és ezzel a hizlalás fölfutásának lehetőségét megteremteni. Ha viszont magukra maradnak — mint eddig rend­szerint—, akkor csak egymás között teremthetnek ren­det, részben úgy is, hogy leépítik a termelést, és csu­pán annyit hizlalnak, amennyire jelenleg és minden időben vevőt találnak. SOMOGYI Zoltán

Next