Magyar Szó, 1976. március (33. évfolyam, 73-89. szám)
1976-03-15 / 73. szám
2. oldal lilo Mexikóból Panamába utazott (Folytatás az 1. oldalról) szöntőjére, kijelentette, hogy Tito elnök mindig Mexikó nagy és tisztelt barátja marad. Elmondta, hogy elnökünk munkás volt, aki a nép vezetője lett és harcban teremtette meg Jugoszlávia egységét és biztosította a függetlenségét. — A hősies felszabadító harcban — amelynek ön volt a vezetője — egy olyan doktrínát alakított ki, amely még ma is igen jelentős. A mexikói elnök kifejezte reményét, hogy még találkozni fognak vagy Mexikóban vagy Jugoszláviában, ahova az egyetemi hallgatók utaznak tanulni, mert úgy érzik, hogy abban a baráti országban sok mindent megtudhatnak. — Mi mexikóiak kívánjuk, hogy szerencsésen folytassa útját és Mexikó emlékezetében maradjon. Emlékezzen barátságunkra, együttműködésünkre és ne felejtse el egy fiatal ország üzenetét, amely épp azért, mert fiatal, haladó és forradalmi, ENSZ-ülésszak határozatainak megvalósításában. Mindkét államfő meggyőződését fejezte ki, hogy az el nem kötelezett országok következő csúcskonferenciája — a sikeres előkészületeknek köszönhetőleg — nagyban hozzájárul a nemzetközi együttműködés fejlődéséhez, az egység megerősítéséhez és a két ország, valamint a többi fejlődő ország szolidaritásához. Mindkét részről megállapították, hogy Josip Broz Tito köztársasági elnök látogatása tovább erősíti a két ország baráti kapcsolatait. A tárgyalások hasznosak és kimerítőek voltak Közös közlemény a Tito—Echeverría meg-beszélésekről Cancunból jelenti a Tanjug: Szombaton Cancunban közös közleményt adtak ki Josíp Broz Tito köztársasági elnök mexikói látogatásáról. A közlemény többek között az alábbiakat tartalmazza. Luis Echeverría, a Mexikói Egyesült Államok elnöke meghívására Josip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke 1976. március 10-étől 14-éig hivatalos látogatást tett Mexikóban. A jugoszláv elnök kíséretében volt felesége, Jovanka Broz, Radovan Vlajkovác, a Vajdasági Szocialista Autonóm Tartomány Elnökségének elnöke, Miloš Minic, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke, szövetségi külügyi titkár, Dobrivoje Vidić, a JKSZ KB Elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagja, dr. Emil Ludinger szövetségi külkereskedelmi titkár és Ignác Golob, Jugoszlávia mexikói nagykövete. Echeverría és Tito elnök megelégedését fejezte ki, hogy folytathatják a megbeszéléseket, amelyeket 1974 februárjában kezdtek meg a mexikói államfő jugoszláviai látogatásakor. A megbeszélések a barátság, a nyíltság, a kölcsönös megértés légkörében folytak, ami jellemző Mexikó és Jugoszlávia kapcsolataira is. A két államfő részletesen elemezte a két ország kapcsolatait és nagy megelégedéssel állapította meg, hogy az együttműködés napról napra gyümölcsözőbbé válik. Egyetértettek abban, hogy magasabb szintre emelik a gazdasági együttműködést, s hozzájárulnak, hogy növekedjék az árucsere-forgalom értéke. Hozzájárulnak továbbá a művelődési, a tudományos és a műszaki együttműködés továbbfejlődéséhez. Mindkét elnök hangsúlyozta a két ország, együttműködésének szükségességét, a nemzetközi fórumokon, ahol foglalkoznak a nagyobb világproblémákkal és ettől bizonyos mértékben függ a két állam közötti kapcsolatok további fejlődése is. Megállapodtak abban is, hogy az együttműködést információ és véleménycserével teszik gazdagabbá. Echeverría és Tito elnök munkatársaikkal együtt elemezték a világhelyzetet és megállapították, hogy legutóbbi belgrádi találkozásuk óta jelentős változások történtek a nemzetközi kapcsolatokban. Megállapítást nyert továbbá, hogy a feszültség enyhülésére irányuló politikának voltak bizonyos eredményei. Az el nem kötelezett országok szervezett és hatékony tevékenysége, a fejlődő és a többi békeszerető erők fellépése — amelyek harcolnak a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a nemzetközi békéért és biztonságért — megtette a magáét. Tito és Echeverría elnök külön figyelmet szentelt a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági rendszernek. Értesülésük szerint jelentős eredményeket értek el a hatodik és a hetedik Echeverría elnök a sajtókonferencián (18) Hatalmas politikai gazdasági és katonai erő felhalmozása kis létszámú társadalmi rétegek kezében azokban az országokban, amelyekben a legnagyobb hatalom összpontosul, semmiképpen sem teremt kedvező feltételeket a társadalmi fejlődésre és a demokráciára sem a népek közötti viszonyban, sem pedig a belső társadalmi viszonyokban. Másrészről a tömbök törekvését, hogy megegyezéssel elejét vegyék a viszályoknak, amelyek veszélybe dönthetik a világbékét — ami önmagában rendkívül pozitív, sőt nagy lépés a történelmi fejlődésben— azok a kísérletek is követik, amelyek ösztönszerűen előnyt akarnak szerezni az erőviszonyban a harmadik rovására, ami más népek belügyeibe való beavatkozásban, helyi háborúkban stb. nyilvánul meg. Ezért a világ globális tömbfelosztásának távlata nem a szilárd béke távlata. A népek közötti gazdasági, politikai és egyéb viszonyok egész világrendszerének gyorsabban kell változnia ahhoz, hogy kialakuljanak a tömbök nélküli világ előfeltételei. Ez az el nem kötelezett országok akciójának és a tömbök iránti viszonyának lényege. Ez az alapvető oka annak, hogy az el nem kötelezett országok nem foglalkoztak a tömbök mechanikus feloszlatása lehetőségének illúziójával, ugyanakkor mégis erélyesen szembeszálltak és szembeszállnak minden nyomással, hogy rendeljék alá magukat a tömböknek, és szorgalmazták, hogy a világproblémákat egyenrangúan oldják meg a világ népei, a tömbökhöz tartozó országokkal együtt, a békés koegzisztencia alapján, ennek vagy annak a társadalmi és politikai rendszernek a kényszerítése és más népek belügyeibe való beavatkozás nélkül, megállapodások és megegyezések alapján, elismerve valamennyi népnek nemcsak az önrendelkezés jogát, hanem a demokratikus egyenrangúság jogát is valamennyi nemzetközi kérdésben. Ebben a megvilágításban nézve a békéért és a nemzetközi viszonyok demokratizálásáért — a hidegháború, a tömbviszályok és a világ tömbökre oszlása elleni vívott harc nemcsak az el nem kötelezettség politikájának vagy ideológiájának emberbaráti célja, hanem egyidejűleg a fenti országok népei politikai és gazdasági függetlenségének és egyenrangúságának elengedhetetlen feltétele is. Éppen ez az oka annak, hogy az el nem kötelezett országok mozgalmának ereje a hidegháború és a tömbfeszültség felengedése után is fokozódott, nem pedig gyengült, mint ahogy azok az emberek és körök mondogatták, akik az el nem kötelezett politika alkonyát jósolgatták. A két tömb közötti viszony jelenlegi helyzete, az úgynevezett hetente kétségtelenül az emberiség egy lépése ebben az irányban. Nem tartozik vizsgálataink keretébe azoknak az okoknak és tényezőknek átfogó széles körű elemzése, amelyek ilyen fordulatot idéztek elő a nemzetközi viszonyokban a második világháború után, és külön a két tömb közötti viszonyban. Itt csak hangsúlyozni szeretném, hogy e fordulathoz jelentősen hozzájárult az el nem kötelezett országok mozgalma is. Ezek az államok belgrádi értekezletüktől, sőt már az előtte is tevékenységükkel hozzájárultak és hozzájárulnak a nemzetközi feszültség felengedéséhez szükséges feltételeik kialakulásához. És a jövőben is a hetente megőrzése és elmélyítése csak akkor lesz lehetséges, ha ebbe a folyamatba még az eddiginél is nagyobb erővel bekapcsolódik minden nép, s az felöleli a népek közötti valamennyi viszonyt, külön ha megegyezéssel megoldják a népek közötti gazdasági és politikai viszonyok világrendszerének azokat a problémáit, amelyeket az el nem kötelezett országok mozgalma tűzött a történelem napirendjére. A nemzetek felszabadulása és az emberiség integrálódása Nem véletlen, hogy napjainkban jeletkezett a nemzetek felszabadulásának erőteljesmozgalma, és hogy harc folyik a népek közötti gazdasági és politikai viszonyok új világrendszeréért, mint ahogy az sem véletlen, hogy mind erőteljesebben jeletkezik a nyomás s a követelés, hogy az ember önigazgassa a munkát és igazgassa a társadalmat. (Folytatjuk) EDVARD KARDELI: ........штшшштм цникитвамамјтни MAGYAR SZÓ Hétfő, 1976. március 15. Megkezdődött a szocialisták és a szociáldemokraták kongresszusa A Reuter hírügynökség jelentése szerint Portóban, Portugália második legnygyobb városában megkezdődött a nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártok találkozója, amelyen részt vesz a holland, a svéd, a norvég és az osztrák kormány elnöke, valamint a nyugatnémet, a francia, az olasz és a spanyol szocialista, illetve szociáldemokrata párt vezetőié. A találkozón szó lesz ,.a portugál demokrácia és szocializmus erősítésének módjairól”. A szocialisták értekezletét közvetlenül a portugál parlamenti választások előtt tartják meg, és épa emiatt más portugál pártot vezetői ezt az ország belügyeibe való beavatkozásnak tartják. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára egy lisszaboni nagygyűlésen kijelentette, hogy a nyugateurópai szocialisták konferenciája kísérlet arra, hogy nyomást gyakoroljanak a nyilvánosságra a választások előtt. Egyiptom Tárgyalások kezdődtek a kormányalakításról Az egyiptomi fővárosi újságok tegnapi számukban írták, hogy Szadat elnök a parlament előtt beszélt azokról a lépésekről, amelyeket a többpártrendszer bevezetésének irányába tesznek. Szólt még a nemzetgazdálkodás fejlesztéséről is. Parlamenti beszéde után — amelyet a televízió egyenes adásban közvetített — megkezdődtek az új kormány megalakítására vonatkozó megbeszélések. Mint már hírül adtuk, ma az egyiptomi kormány beadja kollektív lemondását. Szadat elnök a parlament ülésén beszélt még Egyiptom kapcsolatairól a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal és ismertette a Közel-Kelettel foglalkozó genfi konferencia előkészületeit. A fejlődő országok pénzügyi együttműködése Az el nem kötelezettség politikájának időszerű témái Az el nem kötelezett országok 1973 szeptemberében Algírban tartott csúcsértekezletén határozatot fogadtak el a fejlődő országok pénzügyi együttműködéséről is, válaszként arra, hogy mind mélyebb a szakadék a fejlettek és a fejlődők között, amihez hozzájárult a nemzetközi gazdasági pangás is, amelynek következményei méginkább fékezik a harmadik világ országainak amúgy is elégtelen fejlődésének ütemét. Az algíri határozatoknak nem csak az volt a céljuk, hogy a fejlődő országokat megvédjék az inflációtól és az iparcikkek magas árától, hanem az is, hogy a fejlődő országok gazdasági együttműködésével és szolidaritásával a jövedelem újrafelosztása irányába hassanak a tőke nemzetközi piacára. A pénzügyi együttműködéssel előfeltételeket kell teremteni ehhez az újrafelosztáshoz és ez rendkívül időszerűvé vált, amikor a fejlődő országok — a kőolajtermelők — 1973 végén kiharcolták a kőolaj árának emelését. Az úgynevezett petrodollár hatalmas többlete — amivel a fejlődő országok, a kőolajtermelők rendelkeztek még saját gazdasági programjaik fedezése után is — túlszárnyalta pénzügyi intézményeik lehetőségét e többlet felhasználására, másrészről a fejlett nyugati országok szervezett tőkepiacuk révén képesek voltak felszippantani ezt a többletet. Ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy az ily módon létrejött tőke a világ legnagyobb bankjainak ellenőrzése alatt maradjon, és hogy alkalmazkodjon azokhoz a feltételekhez, amelyeket ők alakítottak ki a nemzetközi tőkepiacon, így 1974-ben — az amerikai kormány pénzügyi titkárságának adatai szerint — az OPEC tagállamai (14 kőolajtermelő ország Afrikából, Ázsiából és Latin-Amerikából) 11 milliárd 250 millió dollárt ruházott be az USA- ba, és ez az összeg 1975-ben 6,25 milliárd dollárra zsugorodott. Az amerikai kormány továbbra is azon dolgozik, hogy saját bűvkörébe vonzza a petrodollárokat, de közben törődik azzal is, hogy a közvetlen gazdasági beruházások ne hozzák létre a külföldi beruházók ellenőrzését egyes amerikai termelési ágazatok, vagy vállalatok felett. Nyugat-Európa 1974-ben még a gyarmati korszakból hagyományosan a fejlődő országokhoz kapcsolódó bankrendszere révén hatalmas összeget, 22,5 milliárd petrodolárt kaparintott meg minimális kamat mellett, sőt nem egyszer, úgyhogy még nekik fizettek. 1975-ben viszont a nyugat-európai tőkepiacra már csak 7,5 milliárd dollár futott be. A fejlett országok a nemzetközi munkamegosztásban elfoglalt kiváltságos helyzetük folytán tehát megkaparintották a kőolajeladásból származó dollárbevételek oroszlánrészét. Ezután nagy kamat mellett folyósított kölcsönök formájában használták fel ezt a pénzt a nemzetközi tőkepiacon. A nyugati bankszövetségek így aztán hatalmas jövedelemre tettek szert. A fejlődő országok, a kőolajtermelők — habár kénytelenek voltak többleteik jelentékeny részét átengedni a nyugati pénzügyi intézményeknek — kedvező kölcsönök és ajándékok formájában mégis mintegy 4 milliárd dollárt adtak más fejlődő országoknak, ezenkívül segítették a többi fejlődő országot azzal is, hogy jelentős pénzeszközökkel kapcsolódtak be regionális alapok és bankintézmények létrehozásába. Valójában az OPEC országok pénzének jó része bilaterális alapon áramlott a többi fejlődő országok felé. Ezért az OPEC országok többsége az utóbbi időben nemzeti pénzügyi intézményeket hozott létre a fejlődő országokkal való pénzügyi együttműködésre, ami egyike volt az algíri értekezlet határozatinak. Ilyen alap jött létre Kuvaitban, Abu Dhabiban, Irakban, Szaúd-Arábiában, Líbiában, ezenkívül ott vannak az arab liga alapjai, az arab-afrikai műszaki segélyalap stb. Alakultak közös beruházási vállalatok is a fejlődő országokban, mint az arab kőolaj beruházási társaság, beruházási és külkereskedelmi arab bank, a szaúd-arábiai—líbiai—kuvaiti vállalat a guineai bauxit alumíniummá való feldolgozására. Venezuela és Nigéria olyan alapokat hozott létre, amelyek a meglévő pénzügyi intézményekhezkapcsolódnak. Venezuelában az interamerikai bankhoz, Nigériában pedig az Afrikai I Fejlesztési Bankhoz. Az újabb politikai fejlemények még időszerűbbé tették a fejlődő országok közötti szolidaritást. Így például Nigéria 100 millió dollárt ajándékozott az új független Angolának, de Angola hasonló kisebb ajándékokat kapott a fejlődő országok többi szolidaritási alapjától is. A fejlődő országok pénzügyi megsegítésére a szolidaritás alapján nagyobb öszszeget teremtettek elő azzal, hogy az OPEC országok 1975 novemberében úgy döntöttek, hogy alapot létesítenek a fejlődő országok segélyezésére. Ez az alap ily módon évi 1 milliárd dollár bevétellel rendelkezne és kedvező feltételek mellett kölcsönöket nyújtana a kőolaj árának emelkedésével előirányzott fizetési nehézségek kiküszöbölésére, valamint a fejlődő országok fejlesztési terveinek pénzelésére. Az alap létrehozása elég szilárd anyagi támaszt adott a fejlődő országok gazdasági együttműködéséhez. Számokban kifejezve ez nagyobb összeg, mint amenynyit a fejlett országok különféle formákban nyújtottak a fejlődő országoknak. Jugoszlávia együttműködése a fejlődő országok és az OPEC tagállamok pénzügyi intézményeivel ezideig több okból nem hozott nagyobb eredményeket. Ennek egyik legfőbb oka, hogy mi részünkről elmaradtak az üzleti kezdeményezések és a konkrét üzletkötési javaslatok. Ugyanígy nincs elég közvetlen és állandó kapcsolat az OPEC országok pénzügyi intézményeivel és alapjaival. Eddig túlnyomórészt politikai szinten tárgyaltunk Jugoszlávia meg a fenti országok pénzügyi együttműködéséről, a gazdasági együttműködési vegyes bizottságainak ülésein, a politikai képviselők találkozóin stb. Ezeken a megbeszéléseken elvi megegyezés jött létre, de ezt nem követte megfelelő jugoszláv kezdeményezés (kivétel az, hogy Líbia és Kuvait jugoszláv kőolajvezeték építését pénzeli). A mi bankjaink nem mutattak nagyobb érdeklődést az iránt, hogy képviseletet nyissanak az OPEC országoknál. Arról a törvényjavaslatról pedig kank°kat alapítsunk a fejlődő országokban —, csak 22 ó .rá,TM a Szövetségi Képviselőhöz. Ennek igazolására említsük meg, hogy a mi bankrendszerünk hatalmas változások előtt áll De még emellett is lehetőség hez,ГГа' a j’moszláv bankok szélesebbkörűen és közvetlenebbül együttműködésre lépjenek a fejlődő országok bankjaival. Ezt el lehetne érni azzal, hogy bizonyos jigoszláv vállalkozások Pénzelését kínálják fel, vagy szívok esnek a fe^dő őri vallXinterVein^ me*OPPn * ‘ s melyekhez az 22? SA*"*' volt gazdasági viszonyok a felsőországok közötti szolidaritás erősítésére utalnak biztosan hangsúlyozzák majd K. az idén augusztusban Colombi-n összeillő esdei értekezletén is.