Magyar Szó, 1976. június (33. évfolyam, 149-163. szám)
1976-06-01 / 149. szám
2. oldal Felháborodás Párizsban Franciaország atomerőművet ad el Pretoriának A baloldali lapok elítélik a kormányt Párizsból jelenti a Tanjug. A francia közvélemény nagy meglepetéssel és elkeseredéssel vette tudomásul, hogy a párizsi kormány a pretoriai fajüldöző rezsimnek atomerőművet ad el. A párizsi hírmagyarázóik azzal vádolják a kormányt, hogy veszélyes mértékben közösséget vállalt a dél-afrikai fehér kisebbségi rendszerrel, s felhívják a figyelmet, hogy az ilyen gyakorlat élesen eltér Párizs meghirdetett politikájától, hogy együttműködésre törekszik az afrikai és más fejlődő országokkal. Általában a kormányhoz közel álló Figaro tegnap emlékeztetett arra, hogy az atomerőművet fel lehet használni atombomba, előállítására, s hozzáfűzte, hogy a dél-afrikai fajüldözők már a múltban is fenyegetőztek e veszélyes fegyver bevetésével. A L’Humanité, a Francia KP lapja hangsúlyozza, hogy a francia kormány lehetővé tette Dél-Afrikának, hogy évente több száz atombombát állítson elő. A lap állítása szerint francia fegyver nyújtott módot Dél-Afrikának, hogy támadást intézzen Angola ellen és harcot folytasson a felszabadító erők ellen. A független párizsi Quotidien szintén felhívja a figyelmet, hogy a kormány legújabb határozata ellentmond annak a törekvésnek, hogy Párizs barátságra törekszik a fejlődő országokkal. A cikkíró hozzáteszi, hogy Franciaország ötmilliárd frankért vesztette becsületét az afrikaiak és a harmadik világ előtt. Hiába ismételgetjük, folytatta a hírmagyarázat, Nairobiban és Párizsban, hogy segíteni akarunk, az afrikaiak tudni fogják, hogy azt a rezsimet támogattuk, amely őket veszélyezteti. Csupán a jobboldali L’Aurore fejezte ki elégedettségét a francia döntést illetően. A lap szerint Dél-Afrika Franciaország egyik legjobb üzletfele. A többi lap, a jobboldaliak is, aggodalmukat fejezték ki a francia lépés miatt. Emlékeztetnek arra, hogy a rasszistáknak küldött atomerőmű ellentétben áll a közelmúltban Párizsban megtartott francia—afrikai csúcsértekezlet szellemével. Ehhez hozzáfűzik, hogy ez újabb kellemetlen lépés. Mint ismeretes, Párizs nemrégiben fölajánlotta, hogy csapatokat küld Libanonba. Meglepetés Washingtonban Az amerikai kormányt meglepte a dél-afrikai kormány döntése, hogy Franciaországnak ajánlja fel első atomerőművének megépítését, noha Washington szilárdan hitte, hogy a munkálatok kivitelezője az Egyesült Államok lesz. A meglepetés annál nagyobb, mivel az USA évek óta egyik fő importálója az afrikai urániumnak, s már több mint egy évtizede Dél-Afrikát dúsított urániummal látja el. Dél-Afrika a nyolcvanas évek elejéig két atomerőmű építését tervezi. Még néhány nappal ezelőtt is hivatalosan azt állították, hogy amerikai cégek és bankok részvételével egy konzorciumot bíznak meg az atomiközpontok felépítésével. Most annak a lehetőségét emlegetik, hogy a második dél-afrikai atomerőműt nyugatnémetországi cég építi meg. Washingtonban úgy vélik, hogy a dél-afrikai kormány azért döntött üzletfeleinek megváltoztatása mellett, mivel az USA közvetlenül ellenőrizni akarta az uránium felhasználását. Ugyanakkor az amerikai kongresszus is erősen ellenőrizte a Dél-Afrikával való ilyen együttműködést, mert attól tartott, hogy Dél-Afrika a nyert plutóniummal hozzálát atomfegyverek gyártásához. MAGYAR SZÓ Kedd, 1976. június 1. A szocializmus útjai Afrikában Bissau-Guinea a forradalom győzelme után Vendégünknek, Cabralnak, Bissau- Guinea Államtanácsa elnökének legendás hírű fivére, Amilcao Cabral annak idején a Magyar Szónak adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy minden nép olyan elnyomást „kap”, amilyent megérdemel. Bissau-Guinea népe Amilcar Cabral vezetésével mindent megtett annak érdekében, hogy „ne érdemeljen ki” semmilyen elnyomást — tizenegy éves háborút folytatott a portugál gyarmaturalom ellen. Amilcar Cabral nem érhette meg ennek a harcnak a diadalát, mert 1973. január 20-án a gyarmaturalom bérencei aljas módon megölték. Országában azonban diadalmaskodott a felszabadító harc. Bissau- Guinea a portugál gyarmatok közül elsőnek kiáltotta ki függetlenségét, és a fasiszta diktatúrát megdöntő portugál forradalomnak már csak el kellett ismernie az előzőleg kikiáltott függetlenséget. A hősi harc Luis -munkát végeztek a hatóságoknak, a földbirtokosoknak. Jó összegekért eladták őket bérmunkásként a dél-afrikai és rhodesiai bányákba. Portugál-Guineában volt a világ legolcsóbb munkaereje. Ezen a gyarmaton kezdődött az a felszabadító harc, amely végül a nép erejével kivívta az ország függetlenségét. A bennszülött lakosság képviselői már 1954-ben létrehozták első szervezeteiket, amelyek a portugál gyarmatosítók elleni harc előkészítését tűzték ki célul. Két esztendő múlva a hazafiak egyik csoportja — köztük Amilcar Cabral, Luis Cabral, Aristides Pereire —megalakította Bissau-Guinea és a Zöldfoki szigetek Afrikai Függetlenségi Pártját, amely a függetlenségi, nemzeti felszabadítási harc irányítója lett. A harc kibontakozásához a döntő lendületet 1959. augusztus 3-a adta meg. Ezen a napon ugyanis a portugál gyarmati, hadsereg katonái, a sztrájkoló, tüntető munkások közé lőttek, ötven munkás életét vesztette, több mint száz megsebesült. Ez győzte meg Bissau-Guinea bennszülött lakosságát arról, hogy a portugál gyarmaturalom ellen csakis fegyverrel érhetnek el sikert. Pontosan két esztendővel a véres incidens után, 1961. augusztus 3-án megkezdődtek a gerillaakciók. 1963. január 23-án a felszabadító hadsereg végrehajtotta első nagyobbjáaz afrikaiak ingyen közmadását, megrohamozták a A portugál Nuno Tristao 1446-ban fedezte fel Bissau- Guineát, Portugália első gyarmatát. 527 évig tartott tehát a gyarmaturalom. Ez idő alatt az egykoron rabszolgakereskedő központ bennszülötteinek élete nem sokat változott. A portugál gyarmatosítók bevezették a kényszermunka-rendszert, futakungi támaszpontot, és ezzel kezdetét vette az összehangolt szabadságküzdelem, a gerillaakciók és a frontális támadások ügyes alkalmazása és kombinálása a portugál gyarmati hadsereg teljes lehetetlenné tételére. Spinola tábornok, aki akkor Bissau-Guinea portugál parancsnoka volt, már 1970- ben egy bizalmas jelentésében kénytelen volt beismerni, hogy „Bissau-Guineában a katonai győzelem minden reménye szertefoszlott.” A felszabadító hadsereg már az ország négyötödét felszabadította, amikor a következő döntő lépésre, a nemzetgyűlési választások megszervezésére szánták magukat. Sajátos társadalmi és politikai felépítmény „Bissau-Guinea felszabadított övezeteiben pártunk a nép kezébe adta a "hatalmat. Hazánk területének több mint kétharmadán ily módon leraktuk a népi hatalom alapjait, önálló, független életét és nemzeti létet teremtve. Ezután, és csakis ezeknek az eredményeknek az elérése után határozta el pártunk a nemzetgyűlési választások megtartását. A nemzetgyűlés első feladata a függetlenség kikiáltása és a végrehajtó hatalom legfelsőbb szervének megválasztása lesz, jogilag is szentesítve azt a szuverenitást, amely de facto létezik felszabadított övezeteinkben” — mondta 1973. áprilisában Luis Cabral. Ennek alapján tartották meg a világ egyik legsajátosabb parlamenti választását: a szavazóhelyek besötétedés után nyíltak és reggel zártak, az ország lakossága éjszaka szavazott, hogy ne vonják magukra a portugál repülőgépek támadását. Az ily módon , megválasztott nemzetgyűlés 1973. szeptember 24-én kikiáltotta az ország függetlenségét, és az alkotmány elfogadásával megteremtette az ország sajátos gazdasági és társadalmi rendszerét, politikai felépítményét. A célkitűzések Az ily módon törvényerőre emelt gazdasági-társadalmi rendszer a népfelszabadító harc napjaiban ugyanis a mozgalom irányítói nemcsak arra összpontosították figyelmüket, hogy kiűzzék a portugál gyarmatosítókat, azonnal gondoskodtak a termelés megszervezéséről, az iskolák megnyitásáról és az új élet beindításáról. Ennek köszönhető, hogy ebben az elmaradott országban a felszabadított területeken megindult a gazdaság fejlődése, s ebben az országban, amely lakosságának 99 százaléka írástudatlan volt, 150 iskola nyílt. A termelés megszervezésében döntő szerepet kaptak a szövetkezetek. A függetlenség kikiáltása után is az ország vezetői tudatában voltak annak, hogy csakis a szocialista megoldások segítségével érhetik el, hogy meginduljon a termelés azokon a területeken is, amelyeket a portugálok elpusztítottak és tönkretettek, s csak ily módon térhet vissza az a 80 000 menekült, akik a napalm-bombázások tettek földönfutóvá, csak ily módon kapcsolódhatnak be az ország gazdaságának vérkeringésébe azok, akiket a portugál gyarmaturalom szögesdróttal körülzárt táborokba kényszerített. Ennek köszönhető, hogy az ország 58 cikkelyből álló alkotmánya, a nép harcának eredményét összegezve, nem csak az ország összes állampolgárainak jogegyenlőségét mondja ki, hanem célul tűzi az ember kizsákmányolásának megszüntetését is. Szocialista utak sajátossága, hogy a mezőgazdaságot és annak fejlődését veszik alapul, és csak annak fejlesztése után kívánnak tovább haladni. Legelőször is az élelmiszerbehozatal nyűgétől kívánnak megszabadulni, hogy utána a mezőgazdaságban felhalmozott tartalékok igénybevételével tegyék meg a következő lépést a város és az ipar fejlesztésében. Erre a gazdasági rendszerre épült fel az új népi hatalom, amelynek legfőbb szerve a népi nemzetgyűlés, az általa kinevezett államtanács — ennek elnöke vendégünk, Luis Cabral — és a népbiztosok tanácsa. A népi nemzetgyűlést hároméves időszakra választják meg titkos, közvetlen, általános és egyenlő szavazati joggal. A parlamenti ülésszakok között a folyó ügyeket az államtanács intézi! „A tizenegy éves háború mély nyomokat hagyott. A nép látta azokat az embereket, akik elárulták hazájukat, látta a hazugságot, a korrupciót, a bűnöket. Idő kell ahhoz, hogy felszámoljuk a gyarmaturalom örökségét. Az eddigi eredmények biztatóak. A lakosság nagy többsége hiszi és elfogadja a méltóság, a szabadság és a haladás eszményeit, a kormány és a párt politikáját” — mondta tavaly szeptemberben Luis Cabral. Azóta újabb eredmények születtek a szocializmus útján. Luis Cabral mostani jugoszláviai látogatása újabb bizonyítéka annak, hogy Bissau-Guinea ragaszkodik az el nem kötelezettség politikájához, és a szocializmus sajátos útjához. BÁLINT István Terrorszervezet működik Mexikóban Nadine Chaval, Belgium mexikói nagykövetének 16 éves lánya vasárnap kiszabadult elrablóinak négy és fél napig tartó fogságából. Az emberrablók a lány elrabolása után azzal fenyegetőztek, hogy meggyilkolják, ha nem fizetnek érte 800 000 dollárt (hozzávetőlegesen 14,5 millió dinárt). A lányt vasárnap este a török nagykövet rezidenciája előtt találták meg, ahonnan a nagykövetség egyik tisztviselője gépkocsival hazaszállította. A mexikói lapok az utóbbi napokban címoldalon foglalkoztak Nadine Qiaval elrablásával. Többnyire arról írtak, hogy a lány családja össze tud-e kaparni elegendő pénzt. Az újságokat maga az elrablás túlságosan nem érdekelte. Nadinet ismeretlen fegyveres személy múlt kedden hurcolta el a belga nagykövet rezidenciájának közelé-éből. A lány éppen az iskola felé tartott. Ezután az emberrablók és a szülők között hosszú egyezkedés kezdődött. Nem lehet tudni, mennyit fizetett a belga nagykövet lánya azonban engedéséért, de a feltételezések szerint jóval kevesebbet, mint amennyit először követeltek tőle. A lányt elrabló terroristák magukat a Kommunista Liga Vörös Brigádjának nevezik. Tévedés elkerülése végett le kell szögezni, hogy e terroristáknak nincs semmi kapcsolatuk a Kommunista Párttal. Üzeneteikben olyan kifejezésekkel élnek, amelyek alapján baloldaliaknak és forradalmiaknak kellene őket feltüntetni. Csak ők tudnák megmondani, hogy valójában kiket és mit képviselnek. A múltban már néhány terrorista akciót végrehajtottak, ezek azonban nem irányultak a diplomaták ellen. A külföldi képviselők közül az emberrablók és a terrorista csoportok csupán az amerikaiakat háborgatták. Az áldozatok túlnyomó többsége mexikói ismert személyiségek köréből kerültek ki. Mexikóban főleg azzal a kérdéssel foglalkoznak, mennyi pénzt vághattak zsebre az emberrablók. Úgy tűnik azonban, hogy a terrorista akciót nem a pénz miatt hajtották végre. Az emberrablók ugyanis tettüket az európai és latin-amerikai szocialista pártok vezetőinek mexikói megérkezése napjára időzítették. Ezenkívül az emberrablással az elnökválasztás előtt rendbontásokat és nyugtalanságot igyekeztek szítani. A rendőrségnek még nem sikerült felderítenie, hogy kik állnak e terrorista akció mögött. Diplomáciai körökben most azt feszegetik, ki lesz az emberrablók következő áldozata. (12 ) Ezen a kairói értekezleten sokkal több ország van jelen. Mindez a tömbön kívüli országok politikájának térhódítását bizonyítja, s rámutat a világon végbement jelentős változásokra és új körülményekre. A béke politikájának és az aktív és békés koegzisztenciának megnövekedett erejéről és befolyásáról tanúskodik ... Bebizonyosodott, hogy ez a politika nem ismer földrajzi határokat, sem faji előítéleteket, s e politika számára nem zavaró körülmény a társadalmi berendezkedésekben tapasztalható különbség, és a kibontakozó haladó változásokból merítve erejét napjainkban mind szélesebb körű támogatásra talál. Tito meggyőződését fejezte ki, hogy a nemzetközi helyzet most valamivel jobb, mint a belgrádi értekezlet idején volt, és az eltelt időszakban a nemzetközi kapcsolatok fejlődése alapjában véve pozitív előjelűnek tekinthető. A fejlemények alátámasztották értékeléseink és meggyőződésünk helyességét, amellyel ma osztoznak a világ összes értelmes emberei és felelős államférfiai, s nyilvánvaló, hogy korunkban az atomkorszakban az alapvető nemzetközi problémákat békés úton kell rendezni. A tömbön kívüli országok második csúcsértekezletének végén Ibrahim Abbád szudáni elnök a következőket mondta Titónak: — Elnök úr, mi elismerésünket fejezzük ki önnek, mert személyesen ön, a tömbön kívüli politika megalapítója. Tito erre ezt válaszolta: — Ez a mi közös politikánk... Olyan ez, mint a népdal: megszületik, s minden irányba feltartóztathatatlanul terjed, a nép magáévá teszi, noha senki sem tudja, ki fogalmazta meg. Az újságírókkal folytatott beszélgetésében Tito elégedetten állapította meg: — Véleményem szerint a kairói értekezlet eredményei nagy jelentőségűek, és fontos, pozitív szerepet fognak játszani a nemzetközi kapcsolatok további fejlődésében ... Szinte valamennyi államfővel személyesen is találkoztam. Megbeszéléseket folytattam számos államférfival, s elmondhatom, hogy rendkívül elégedett vagyok, mert mindannyian megértik, hogy minél nagyobb egységre és a tömbön kékenységére van szükség a különféle nemvül országok minél fokozottabb tevezetközi eseményeket illetően. Kairót elhagyva Tito nem feledkezett meg arról, hogy külön is kifejezze köszönetét Nasszernak a vendégszeretetért, és az iránta tanúsított figyelmességért. — Kedves barátom, nagyra értékeljük mindazt, amit ön személyesen tett a második csúcsértekezlet eredményes összehívásáért és munkájáért... Úgy vélem, hogy az Egyesült Arab Köztársaság népe büszke lehet arra, hogy egy olyan fontos dokumentum, mint a béke és a nemzetközi együttműködés programja a Kairói Deklaráció nevet viseli. Kairóból az értekezlet munkája iránti rendkívüli megelégedéssel utazunk el. -o-Az el nem kötelezett országok III. csúcsértekezletét 1970. szeptember 8-ától 10-éig tartották meg Lusakában, Zambia fővárosában. A Mulungushi palota aranysárga színű termében a III. csúcsértekezletre hatvanhárom ország képviselője sereglett össze. Ezek közül ötvennégy teljes jogú tagállamként, míg kilenc megfigyelői státusban vett részt. Tito jugoszláv elnök az el nem kötelezett politika egyik építője és megalkotója iránt kivételes tiszteletet tanúsítottak. A csúcsértekezlet ünnepélyes megnyitóján ő volt az első elnöklő. — Véleményem szerint mindent meg kell tennünk azért — s meggyőződésem szerint erre lesz is erőnk —, hogy megvitassuk az előttünk álló legégetőbb kérdéseket, s hiszem, hogy a határozatok meghozatalában egységesek leszünk... — mondta bevezetőjében Tito elnök, majd így folytatta: az egész világ előtt óriási felelősséget vállalunk, hisz sok ország népe, sok békeszerető ember megbeszéléseinktől hasznos és építő jellegű eredményeket vár. Már a megnyitó napjának délutánján megkezdődött az értekezlet érdemi, munkajellegű része. A szónoki emelvényen egymást váltogatták a békeszerető országok neves vezetői, és az emberiség jobb holnapjának harcosai. Indira Gandhi, az indiai kormány elnöke, az el nem kötelezett politikáról szólva apját, Nehrut idézte: „Mi nem tartozunk egyetlen táborhoz és egyetlen katonai szövetséghez sem. Az egyetlen tábor, amelynek tagjai akarunk lenni, a béke tábora... Ugyanaznap Tito is felszólalt az általános vitában. Beszédében a világot érintő minden időszerű kérdésről szólt". Külön rámutatott arra a veszélyre, amely az emberiséget fenyegeti az indokínai és a közel-keleti háborúk miatt. (Folytatjuk) ZVOIMKO STAUBRUMGER .. . . „ # _ AZ EL NEM KÖTELEZETTSÉG ÉPÍTŐJE TITO SZEREPE A VILÁGPOLITIKÁBAN----------