Magyar Szó, 1981. február (38. évfolyam, 30-57. szám)

1981-02-01 / 30. szám

1981. február 1., vasárnap KÜLPOLITIKA 3 I ■ -r- fv mrif-mitf грг’ ’T r ' 1 • |,чг-'тт-,»ТГТ^г'ГТ,П" r EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Tűzvonalból A­lig múlt el az USA új elnö­kének első „mézeshete”, s máris tűzvonalba állt a re­publikánusok alkotta amerikai kormány. Meg is lett azonnal a visszhangja, Madridtól San Salva­dorig. Természetesen eltúlzott len­ne a­z állítás, hogy Suarez spa­nyol kormányfő lemondása egye­nes következménye a washingtoni őrségváltásnak, de kétségtelen, hogy a spanyol fővárosban folya­matban levő európai biztonsági és együttműködési értekezlet légkörét és bizonyos értelemben e találkozó kimenetelét is nagyban befolyásol­ja a vendéglátó magatartása. Ha tudjuk, hogy a keleti tömb orszá­gai az értekezlet első szakaszában számos bíráló megjegyzéssel illet­ték Suarezék „nyugatias” maga­tartását, akkor könnyen elképzel­hető, hogy a harmincöt ország képviselőinek találkozóján a két tömb közötti szakadék méginkább elmélyül egy szélsőségesebb — jobboldali — spanyol kormány megalakításával. M­ost már, sajnos, kétségtelen, hogy — egyrészről az afga­nisztáni beavatkozás, az em­beri jogok és — másrészről — az eu­­ro rakéták kérdése mellé hamarosan éles formában felzárkózik a len­­gyel probléma is. A hivatalos Var­só immár egyre nyíltabban hang­súlyozza, hogy erősen fogytán van a türelme az új szakszervezetek magatartása iránt. Mivel e rövid idő alatt nem sikerült — nem is sikerülhetett — áthidalniuk a szo­cializmus bürokratikus formájára annyira jellemző, dolgozók és „irá­nyítóik” közötti szakadékot, úgy tűnik, a lengyel vezetők ezúttal is egyre inkább a visszakozás látszó­lag egyszerűbb, de következmé­nyeit illetőleg kétesebb megoldása felé hajlanak. A „minden erőnkkel előre a múltba” jelszóval a zász­laján a lengyel társadalom alapo­san kompromittált rétege ismét kilátásba helyezte a saját népével szembeni erőszakos beavatkozást, mivel „egyre inkább aktivizálód­nak a szocialista rendszer ellensé­gei”. S ez kétségkívül így is van, a kérdés csak az: milyen szocializ­mus ellen, kik aktivizálódnak és kiknek a sugallatára. Nyugatnak bármennyire is meg­felel, hogy — ahol csak lehet — borsot törjön a „másik fél” orra alá, semmi illúziója sem lehet afe­lől, hogy Lengyelország „átpártol­hatna” a kapitalista táborba, már csak azért sem, mert ezt elsősor­ban a lengyel nép utasítja vissza erélyesen. A demokratikusabb szo­cialista társadalmi viszonyokért küzdő erőknek van a legnagyobb szükségük a helyzet rendezésére, mert jól tudják, hogy csak azzal érhetik el céljukat. Azoknak azon­ban, akik be akarják bizonyítani, hogy a nép akaratára, a társada­lom irányításában való részvételé­re épülő szocialista társadalom megvalósítása puszta illúzió, na­gyon is megfelel a káosz és a zűr­zavar amelyből aztán a kiutat a kiválasztottak „megváltó, erős ke­ze” mutathatja meg egy, a világ munkásmozgalmában erősen lejá­ratott rendszer közmegelégedésére. E cél elérésére a súlyos lengyel­­országi gazdasági helyzetben nem is kell más mint az új szakszerve­zetek soraiba befurakodva maka­csul és türelmetlenül hangoztatni az új jelszavakat — az abszurdu­mig. A puskaporos nemzetközi lég­köri illusztrálására szolgál­hat az olasz államfő minapi kijelentése körüli diplomáciai bo­nyodalom is. Mindabból amit ed­dig megtudhatott a nemzetközi közvélemény, nem tűnik ki ugyan, hogy voltaképpen mit is mondott pontosan Pertini, s így azt kell el­fogadnunk, amit a hivatalos olasz szóvivő állít: szerinte Pertini sen­kit sem vádolva, egyszerűen meg­állapította a tényt, hogy a nyuga­ti katonai szövetség határországai­ban, nevezetesen Törökországban és Olaszországban a „legtevéke­nyebbek” a nemzetközi kapcsola­tokkal rendelkező terroristák. Akinek nem inge — mondják az olaszok —, az ne vegye magára a beavatkozás vádját. Az viszont to­vábbra is kétségtelen, hogy a ma­gukat „baloldaliaknak” vallott ter­roristák úgyszintén erősen a jobb­oldal malmára hajtják a vizet — mintha éppen azt is akarnák. A szaúd-arábiai Taif városban a minap befejeződött iszlám csúcsértekezlet kimenetelét illetőleg megoszlanak a vélemé­nyek, jólle­het erre is pontosan rá­illik az a derűlátóról és borúlátó­ról szóló anekdota, mely szerint egy és ugyanazon üveg az egyik­nek félig teli van a másiknak pe­dig félig üres. Az értekezlet ezút­tal is egyértelműen elítélte a Camp David-i különbékét, támo­gatta a palesztin nép igazságos ügyét, és ismételten szent háborút hirdetett Jeruzsálem felszabadítá­sáért. Afganisztánnal kapcsolatban a részvevők — szem előtt tartva a tényt, hogy egyesek távol marad­tak —­ „megismételték a korábbi iszlám értekezletek felhívását, hogy a Szovjetunió rendelje vissza csapatait”, az arató—iráni háború beszüntetésével kapcsolatban azon­ban nem sikerült előrelépniük. Az általános benyomás azért ta­lán mégis az, hogy az üveg­­ félig teli van. mezőgazdaság általában mindig versenyt fut­­az idő­vel, hisz a talajelőkészítés, a vetés, a kapálás időpontja olyan lényegesen befolyásolja a hoza­mot, hogy az ebben történt mu­lasztást szinte lehetetlen helyre­hozni. A tavalyi ősz általában sok bajt okozott a terménybeta­­ka­rításban, Lengyelországban pe­dig nagy kárt okozott, mert a burgonya és a cukorrépa jelentős része a földben maradt, tehát kárba veszett. Ez súlyosbította a különben sem zökkenőmentes élelmiszer-ellátást, s ennek nem lesz könnyű kiküszöbölni követ­kezményeit, annál is inkább, mert egy rosszul vezetett gazdaságpoli­tika befejező szakasza volt ez. A lengyelek az idei évvel új sza­kaszt kívánnak nyitni élelmiszer­termelésükben, főleg pedig a me­zőgazdasági termelésben. S egyik legnagyobb gondjuk, hogy folyton sürgeti őket az idő. Idei gazdaságfejlesztési, illető­leg társadalmi tervükben a be­ruházás 30 százalékát az élelmi­szer-termelésbe irányítják, jelen­tős pénzeszközöket fordítanak a mezőgazdasági terményárak térí­tésére, s azon vannak, hogy a beruházások általános leszűkítése ellenére a mezőgépipar minél gyorsabban fejlődjék. Elsősorban azért, mert az utóbbi időben ab­ban lelassult a beruházás üteme, 1978-ban például 3 milliárd zlo­tyt fordítottak beruházásra, 1979- ben pedig csak feleannyit, vagyis másfél millliárdot. Az újabb tö­rekvést mutatja az is, hogy az Agromet gépipari és mezőgépipari komplexum, melynek keretében 20 nagyobb gyár termel, és amely 50 üzemmel kooperál, egymilli­­árd zlotyt fordít a legfontosabb és legsürgősebb, nagyobbrészt már meg is kezdett beruházások befe­jezésére. Nyolc olyan nagy gép­gyár felépítéséről van szó, me­lyeknek évi termelése egyenként eléri az egymilliá­rd zlotyt. Nagy szalma- és szénagyűjitő és -szállító gépeket előállító gyár építése fejeződik be néhány hó­nap múlva. Kombájngyár épül, ahol évi 8000 kombájnt és nagy­számú kévékötő-aratógépet készí­tenek, de csak 1983 után. Az idén elkezd termelni egy ekét és trak­tort gyártó üzem. Ezenkívül kez­dőközben nagyban folynak az el nem kötelezett orszá­gok hamarosan Delhiben sorra kerülő külügyminiszteri érte­kezletének előkészületei. A mozga­lom koordinációs bizottságának nemrég New Yorkban megtartott ülésén ismételten egységesen hang­súlyozták hogy határozottan síkra kell szállni a mozgalomnak az első, belgrádi csúcsértekezletén lefekte­tett alapelveiért. Annál is inkább, mert a két nagyhatalom közötti feszültség, annak minden negatív következményével, ismét csaknem olyan súllyal nehezedik a világra, elsősorban a politikai és gazdasá­gi függetlenségért és önállóságért harcoló fejlődő országokra, mint annak idején, húsz évvel ezelőtt. S mivel az elvek nem veszítet­tek semmit értékükből, kétségte­len, hogy az azok mögé való fel­­sorakozás is valamennyi el nem kötelezett ország létérdeke. ENGLER Lajos nyótalpas erőgépeket készítő üzem kezdi meg termelését, de csak 1982 második felében. Úgy­szintén elkezdődik egy 11—28 ezer vetőgépet és műtrágyaszórót elő­állító gyár építése. Mindezek olyan vállalkozások, olyan beruházások, amelyek majd csak évek múlva hozzák meg gyümölcseiket, mindebből az idén, sőt nagyobbrészt jövőre meg az­után sem lesz gép. Márpedig a traktorra, a gépre most lenne nagy szükség. Sőt, a mezőgazda­­gi szervezetek és a földművesek azt üzenik összejöveteleikről a kormánynak, hogy a traktornál, a gépnél is sokkal fontosabb és sürgősebb az alkatrészekkel való ellátás. Nem lehet például akku­mulátort és gumiabroncsot­­kapni, s motoralkatrészek is hiányoznak. Megítélésük szerint a hiányzó alkatrészek biztosítása a mezőgaz­daságnak annyit jelentene, mint az idei évre előirányzott új trak­torok és gépek. A termelők a társadalom tudo­mására hozták, hogy ha nem sike­rül mozgósítania a mezőgépgyá­rakat és egyéb, a mezőgazdaság­nak termelő üzemeket, nagy ne­hézségekre számíthat. A tavalyi gyenge esztendő után semmikép­pen sem lenne szabad megengedni — mondják —, hogy a legfonto­sabb mezőgazdasági munkáik meg­késsenek vagy teljességgel kérdé­sessé váljanak a gépekhez nélkü­lözhetetlen alkatrészek hiánya mi­att. A gépgyáraknak fokozott erő­­bevetéssel a mezőgazdaság igé­nyeinek­­kielégítésére kell összpon­tosítaniuk. Méghozzá azonnal. A gépellátás és alkatrészellá­tás nehézségeinél nem kisebb gond a műtrágyabeszerzés sem. Hasonló a helyzet a növényvédő és gyomirtó szerekkel. A termelők és szakemberek felhívják a fi­gyelmet arra, hogy a kivételesen kedvezőtlen ősz miatt a szoká­sosnál nagyobb mennyiségű mű­trágyát kellene felhasználni fej­­trágyakén­t, ha meg akarják te­remteni a jobb termés előfeltéte­leit. A vegyipar azonban nem so­kkal többet ígér, mint a gép­ipar. Csak annyival több műtrá­gyát tud szavatolni a termelők­nek, hogy 3—4 kilogramm ható­anyaggal többet juttassanak a ta­lajba, mint tavaly. Még ez is csak­­ a tavaszi növényeknek jelenthet­­ valamit, mert csak az év második­­ felére érkezik meg. Az őszi gabo­­r­nafélék tehát veszélyben vannak. Ezért sürgetik a termelők, hogy minél előbb vegyék számba, mi , minden hiányzik a mezőgazdasági,­­ illetőleg az élelmiszeripari term­e- l léshez, s mindent minél előbb pó­­­­toljanak, mert idényjellegű ter­­­melésről van szó, s ebben a mű-1 taszításokat később lehetetlen pó-­­tolni. Minthogy az élelmiszer ter­­­melése, a lakosság élelmiszer-el­­­­látása a legfontosabb feladatok­­ közé tartozik Lengyelországban, , az említett gondok nemcsak a­­ földművesek és termelő szerve­­­zetek gondja. E hó közepe táján­­ foglalkozott vele a LEMP Köz­­­­ponti Bizottságának Politikai Bi­­­­zottsága is. Maga Stanislaw Ka­­­­nia főtitkár beszélt a mezőgazda­­­sági termelés növelésének fontos­­­­ságáról és sürgette a legégetőbb­­ kérdések megoldását. Az eddigi­nél nagyobb támogatást ígért az­­ egyéni termelőknek, akiktől a leg­­­nagyobb mértékben függ az élel­­­miszer-ellátás, mert a földnek­­ több mint 80 százalékát ők műve­l­tik. Kiemelte azonban, hogy meg-­­­különböztetett figyelmet kell szen­­­ telni a termelőszövetkezeteknek,­­ amelyekből körülbelül 300 van az­­ országban. A magántulajdon leg­­­teljesebb tiszteletben tartásával ■ tovább kell őket fejleszteni, mert­­ a lengyel körülmények között ■ igen jelentős termelésnövelő és - -korszerűsítő szerepük lehet. Nyilvánvaló, hogy a társadalom ■ törődését és a helyzet komolysá­gának felismerését példázza a ■ vegyipar segíteni akarása. Mivel • egymagában most már képtelen­ü­l kellő mennyiségű és megfelelő ú­j összetételű műtrágyát előállítani,­­ a rendelkezésére álló deviza egy ■ részét átengedi a­­ mezőgazdaság­­i­nak a hiányzó műtrágyafélék im­portálására. Ez a legtöbb, amit ■ bártó is tehet most, a mezőgaz­■ daságnak ebben az idővel folyta­­­tott versenyfutásában, amikor va­■ lóban komoly támogatás esedékes,­­ a termelés fellendítését szavatoló traktorok, kombájnok és egyéb ■ gépek vannak kilátásban, csak éppen most hiányoznak, amikor a legnagyobb szükség volna rájuk. LOVAS István | LENGYELORSZÁGI JEGYZET A mezőgazdaság vmenyfotása az idővel A Faliújság Varsóban MAGYAR SZÓ Spanyol viták A PÁRTON BELÜLI DEMOK­RÁCIA a legtöbbet emlegetett po­litikai fogalommá vált Spanyolor­szágban. Nem is csak a Kommu­nista Pártban, amely a mostani viták hevében éppen a belső de­mokrácia erősítésével keresi a megoldást, hanem a többi párton belül is. A többi spanyol pártnak ugyanis­­ semmi oka sincs arra, hogy kárörömmel figyelje azt, ami a Spanyol KP-ban történik, hiszen eddig a legsúlyosabb következmé­nyek éppen a kormánypártban je­lentkeztek — Suarez miniszterel­nök és pártvezető lemondott. A kormánypártban azért csú­csosodott rá most a válság, mert a héten kellett volna megtartani a párt II. kongresszusát, csak éppen a légiforgalmi ellenőrök sztrájkja miatt kénytelenek voltak elhalasz­tani. A kongresszuson viszont tö­résre kellett volna vinni a viszályt Suarez meg a parlament elnöke és a parlamenti frakciók vezetője kö­zött. Ennek vették elejét Suarez lemondásával. A legfőbb ellenzéki párton, a Szocialista Mukáspárton belül pedig az időnként felélénkü­lő viták a madridi Szocialista Föde­ráció ülésén törtek felszínre. Természetesen a pártok között különbséget teremt az, hogy kor­mányon, vagy ellenzékben van­nak-e. Ezért az okokat vizsgálva is másként kell néznünk a kormá­nyon belüli vitára, mint a szocia­listák vagy a kommunisták köré­ben folyóra. Figyelemreméltó azon­ban, hogy a párton belüli demok­rácia követelése közös minden bel­ső vitában. Akár úgy, ahogy Sua­rez ellenfelei megfogalmazták: „Valaminek változnia kell a párt­ban, hogy sikerrel vállalhassa a felelősséget a nemzet előtt”, akár ha a pártvezető „személyi kultu­sza” elleni formát ölti, mint a Szo­­­­cialis­ta Munkáspártban. A DEMOKRATIKUS CENT­RUMUNIÓ nevű kormánypárton­­ belül a belső viták föllángolása az elbizonytalanodásról, a hatalom el­vesztéséről való félelemről tanús­kodik. A párt ugyanis számos ús pártból és áramlatból — szociál­demokraták, kereszténydemokra­ták, liberálisok stb. — alakult egyetlen céllal: hogy kezében tart­sa a hatalmat. Az első választási győzelem után Suareznak sikerült kieszközölnie, hogy a kis pártok fel­oszoljanak, és a választási szö­vetség egységes párttá alakuljon át. A belső ellentétek és áramlatok azonban mindig fellángoltak, vala­hányszor választ kellett adni vala­milyen kérdésre. Eddig azonban Suareznak mindig sikerült kor­mányátalakítással áthidalni őket, és ideiglenesen elsimítani az ellenté­teket — ezzel magyarázható, hogy eddig ötször alakította át kormá­nyát, és nem kevesebb, mint 58 minisztert cserélt. Most azonban két dolog lénye­gesen megváltozott Egyrészt álta­lában föllángoltak a viták az or­szág továbbfejlődésének kérdései­ről. Suareznak ugyanis eddig sike­rült minden nagyobb megrázkód­tatás nélkül, de ugyanakkor az ál­lamapparátus és a katonai pa­rancsnokság megváltoztatása nél­kül átjutni a Franco utáni kor­szakba. Az ország problémái — a gazdasági válság, az autonómia kibontakozása, a terrorizmus stb. azonban újra felvetették a kérdést: elég messze mentek-e, vagy (az újraéledő és időnként lármás jobb­oldal szerint) nem mentek-e túl messze a változásokkal. Másrészt a kormány helyzete bizonytalanná vált, úgyhogy bármely pillanatban leszavazhatták. Suarez ötödik kor­mánya például a beiktatáskor 180 szavazatot kapott 164 ellenében, mert rá szavaztak a katalán és an­­dalúz nemzeti párt képviselői is, de már az első törvényjavaslat beter­jesztésekor 138 szavazattal 137 ellen­i nékem kisebbségben maradt. Nem­­ is szólva arról, hogy a baszkföld­­­ és katalóniai választásokon a kor­­­­mánypárt a harmadik-negyedik helyen végzett. EZÉRT VETETTÉK FEL a kor­mánypárton belül mind gyakrab­ban a kérdést: nem kellene-e új vezetővel és újrafogalmazott poli­tikával elejét venni a kormány­párt pozíciói gyengülésének, az esetleges rendkívüli választások­nak, és azokon a párt vereségé­nek. Suarez visszavonulása a döntő ütközet előtt csak válasz volt az elbizonytalanodás szülte a kérdésre. Az ellenzéki pártok szá­­­­mára viszont — nem is ilyen könnyen elintézhető — döntő prob­léma, hogyan lehet elejét venni a taglétszám megcsappanásának, be-­­­folyásuk csökkenésének, és hogyan­­ lehet közelebb kerülni a hatalom­­­­hoz. Ha leszámítjuk, hogy a KP-n belül még a nemzedékcserét is sokszor hangoztatják — amit Gon­zales ellen nem vethetnek be, hi­szen mindössze 38 éves —, akkor­­ az ellenzéki pártokon belüli viták-­­­ban közös a radikális szárny erő­södése. Más szavakkal: az ellenzé­ki pártokon belül hangosabbak­­ lesznek azok, akik azt vallják, hogy erélyesebb harcot kell kez­deni, mert a mostani hivatalos po­litika túl lagymatag ahhoz, hogy elegendő legyen a kormányra ju­tásra. A kommunisták belső vitái­ról sokat írtunk, a Szocialista Munkáspárton belül is előretört azonban a radikális szárny, amely ellenzi a szociáldemokrata irány­zat erősödését, azt, hogy „osztály­­y közi” párttá váljanak igazi forra­dalmi párt helyett.­­ VÉGEZETÜL TEGYÜK MÉG HOZZÁ, hogy ez elbizonytalano­­­­dásnak — és ezzel a viták fellán­golásának — a kormánypártban és az ellenzékben ugyanaz az oka. Elsősorban az, hogy a gazdasági­­ bajok — a másfél millió munka­­nélküli, akiknek fele huszonöt éven aluli, a gyorsuló infláció stb. — hatására, a terrorizmus légkö­rében, olyan körülmények között, amikor Spanyolország centralisz­­tikus államból fokozatosan föde­­­­ratív felépítésű állammá alakul át, mind bizonytalanabbá és kiszá­­l­­íthatatlanabbá válik a szavazótá­bor magatartása. A galíciai nép­szavazás elgondolkodtató ténye — hogy a választóknak mindössze 28 százaléka járult a szavazóurnák f­elé — okvetlenül felveti a kér­dést: mi történik a spanyol vá­lasztópolgárokkal és mi lesz, ha ezek a mind nagyobb százalék­­arányban tartózkodó választók egyszer döntésre kényszerülnek. Ez a kérdés Damoklész kardja­ként függ minden spanyol politi­kai párt feje fölött. És ez diktálja­­ a belső vitákat, és teszi egy álta­­l­­ánosabb válság tünetévé Suarez I lemondását. BÁLINT István

Next