Magyar Szó, 1982. január (39. évfolyam, 1-29. szám)
1982-01-03 / 1. szám
1982. január 3., vasárnap EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN ivel úgy adódott, hogy az óév vége, az új esztendő kezdete a hét derekára esett, az egyéves múlt eseményeinek sommázása mellé szinte elengedhetetlenül odakívánkozik a jövőbe pillantás hálátlan feladata is. Közismert, hogy a világ számottevő politikusai még az évtizedforduló alkalmával egyértelműen megállapították, hogy a nyolcvanas évek évszázadunk legsúlyosabb szakaszát fogják képezni. Az elmúlt két esztendő, sajnos, mindenben igazat adott e cseppet sem derűlátó előrejelzésnek: a világgazdasági problémák csúcsosodása, a fejlettek és a fejlődők közötti szakadék elmélyülése már önmagában elegendő aggodalomra adhat okot, hisz az ebből eredő — de sokszor még mindig lebecsült — veszély immár a meglevő világgazdasági rend összeomlásának általános katasztrófája elé állította az emberiséget. A közvetlenül és közvetve ehhez kötődő okok és következmények megfoghatatlan összevisszaságában legkülönbözőbb politikai válságok, lappangó ellenségeskedések és nyílt összecsapások, háborúk sokasága halmozódott fel, a vallási vagy eszmei köntösbe bújtatott, többé-kevésbé átlátszó, hatalmi érdekekből eredő terjeszkedések, s ennek következményeként a józan ész határán immár jóval túljutott kimerítő fegyverkezési versen, a meglevő társadalmi rendszerek közötti és az azokon belül jelentkező súlyos válságok pedig egytől egyik arra utalnak, hogy ez az évtized, a huszadik század vége valóban az emberiség történetének legjelentősebb, sorsdöntő fordulópontja lehet. A józan ész diktálta lehetőségek és a nyers erőszakra épülő, mindent megsemisítő, önző, makacs gőg válaszútja elé állítva a jelen pillanatban, úgy tűnik, a józan észnek nem sok esélye van a végső diadalra. A jobb jövőben reménykedők számára nem is igen marad más hátra, mint annak az akasztófahumorba tartozó szerencsétlen optimistának a töretlen hite, aki kiesvén a harmincadik emeleti ablakon a tizenötödik emeletnél megnyugodva megállapítja, hogy „eddig még minden jól ment”. S az 1982. év első napjainak eseményeiből ítélve a világ továbbra is zuhan abban a reményben, hogy a békéért, a tömbök nélküli világért, a nagyhatalmi versengés megszüntetéséért, az igazságosabb gazdasági világrendért, az egyenjogúságért, az emberiség általános továbblépéséért harcoló erőknek mégiscsak sikerült valahol út közben működésbe helyezniük a józan ész megmentő ejtőernyőjét. Egyelőre ez természetesen a csodával lenne határos, amiről az óév utolsó napjainak eseményei is tanúskodnak. Miután már úgy tűnt, hogy Reagan amerikai elnök mégis megváltoztatja a megválasztása előtti kampányban hirdetett túl „kemény” külpolitikáját, s a két nagyhatalom végtére mégis tárgyalóasztalhoz ül, hogy érdemében hozzálásson a világ egyik legégetőbb problémájának, a leszerelés kérdésének megválaszolásához, a legújabb, Szovjetunióval szemben foganatosított „megtorló” gazdasági intézkedésekkel (miután már a lengyelekkel szemben is kilátásba helyezte őket) úgy tűnik, ismét minden visszajutott a holtpontra. H hogy félreértés ne essék: nem mintha a „másik fél” teljesen ártatlan lenne abban, hogy Lengyelországban szemlátomást ismét erőszakkal akadályozzák meg a nép óhajának megvalósulását és a szocialista eszme (lengyel- és világviszonylatban történő) továbblépést, hanem, mert az USA lépése csakúgy, mint valahány más ilyen és hasonló intézkedés mindig a kívántnak éppen az ellenkezőjét eredményezte. Ennek nyomán kétségkívül tovább növekszik a világpolitikai színtér feszültsége, s a tömbök ilyenkor rendszerint mindig tömörítik soraikat, azokon belül erőteljesebben jut kifejezésre a „kemény kéz politikája” s ezzel aztán vége is van minden „mozgolódásnak” és „különcködésnek”. Igaz ugyan, hogy Reaganéknek sem ártana, ha egy kissé jobban „megfegyelmezhetnék” szövetségeseiket, s ez a Szovjetunió ellen foganatosított legújabb lépés kétségkívül egy kissé ezt is szem előtt tartja, de a gyakorlat a megmondhatója, hogy ezen a téren még sokáig nem fogják elérni a másik fél hatékonyságát. A világ egyre nagyobb egymásrautaltságából kifolyólag pedig — s ez sem vitás — minden gazdasági botnak két vége van. A csaknem teljesen háttérbe szorult, de ezért lankadatlan, hévvel dúló iraki—iráni háborúval kapcsolatban a minap végre egy biztató hír is érkezett: Szíria és Kuvait békéltető kezdeményezéséről értesültünk, s ez már önmagában is figyelemre méltó, hisz két merőben eltérő beállítottságú arab ország akciójáról van szó. A megértésnek ebből eredő széles skáláján talán sikerülne is a békéltetőknek megtalálniuk a mindkét hadban A brioni Fehér Villában Tito elnök JANUÁR 14-ÉN fogadta Arnaldo Forlani olasz külügyminisztert, 16-ÁN átvette Rogyionov belgrádi szovjet nagykövettől Brezsnyev szovjet elnök üzenetét. FEBRUÁR 1-ÉN Al-Szabáh emír, kuvaiti államfő meghívására négynapos látogatást tett Kuvaitban, s ezzel megkezdte kéthetes közel-keleti körútját. Kuvaitból Irakba utazott. Tárgyalt Hasszán al-Bakr iraki köztársasági elnökkel, Irakból Hafez el Asszad szíriai elnök meghívásának eleget téve Damaszkuszba folytatta útját. A jordániai Hasemita Királyság királyának meghívására 10-ÉN Ammanba érkezett. . Edvard Kardellnak, a JSZSZK és a JKSZ KB Elnöksége tagjának halála miatt megrövidítette jordániai látogatását. 14-ÉN Splitben fogadta Avereil Harriman amerikai kormányzót, aki Carter elnök megbízottjaként részt vett Edward Kardell temetésén. 24-ÉN üzenetet küldött Hua Kuo-jenghez, a kínai Lima Huinacs elnökéhez, az üzenet a délkeletázsiai helyzetre vonatkozott. MÁRCIUS 9-ÉN fogadta Ho Damot, a Koreai NDK adminisztratív tanácsának elnökét, 17-ÉN Spaicen találkozott Konsztantin Karamantisz görög miniszterelnökkel. ÁPRILIS 11-ÉN Santiago Carrillót, a Spanyol KP főtitkárát, 17-ÉN Mohamed Benjahja algériai külügyminisztert, az Algériai FLN párt politikai bizottságának tagját, az algériai elnök különmegbízottját fogadta. 23-AN üzenetet intézett a gyarmati országok és népek függetlenítési nyilatkozatának végrehajtásával foglalkozó különbizottság Belgrádban megkezdődött ülésszakához. MÁJUS 9-ÉN a Kranj melletti Brdóban ülést tartott a koordinációs bizottság, amely hazánk részvételét készítette elő az el nem kötelezettek VI. havannai csúcsértekezletén. 16-ÁN Tito elnök a Szovjetunióba utazott, tárgyalt a szovjet vezetőkkel, álló fél számára elfogadható közös nevezet, de ez csak abban az esetben lenne érvényes, ha ezt a háborút is kizárólag a nemzetközi politikai szintér megszokott mércéivel mérhetnénk. De e háborúban, amelyben minden kétséget kizárólag mindkét fél már régen felismerte, hogy „törököt fogott”, a katonai becsület megvédésének szüksége mellett a szigorú vallási normák is tiltják, hogy elengedjék egymás torkát. Pedig ennek valóban végső ideje lenne, már csak azért is, mert, mint ismeretes, az idén tartják az el nem kötelezett origók hetedik csúcsértekezletét, mégpedig Bagdadban, Irak fővárosában. Nem vitás, hogy a világpolitikai jelentőségű értekezlet vendéglátója mindent megtesz, hogy a csúcs kezdetéig is megszabaduljon a háború súlyos koloncától. ENGLER Lajos majd rövid időt pihenőn töltött ott. 23-ÁN Bendzsedid Sadli algériai köztársasági elnök meghívásának eleget téve hivatalos látogatásra Algériába utazott onnan Líbiába, majd Máltába folytatta útját. JÚNIUS 14-ÉN Lubomir Strougalt, a csehszlovák kormány elnökét, 20-ÁN Moratji Desai indiai kormányfőt, 25-ÉN Santos Ramalho Eanes portugál köztársasági elnököt, 28-ÁN Julio Cesar Turbay Ayala kolumbiai köztársasági elnököt fogadta. JÚLIUSBAN többek között a következő személyiségek keresik fel: dr. Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai KP KB politikai bizottságának tagja, az Államtanács elnöke, Robinson Nabullato Mwaakwe, a Zambiai Köztársaság nemzetgyűlésének elnöke, Willy Brandt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke, Sekou Touré, a Guineai Népi Köztársaság elnöke, France-Albert René, a Seychelle Köztársaság elnöke. AUGUSZTUS 2-ÁN üzenetet küldött az atom- és hidrogénbomba elleni világértekezlethez, amelyet Japánban tartottak. Augusztusban a következő személyiségek keresték föl: Santiago Carrillo, a Spanyol KP főtitkára, Betty Kaunda, Kenneth Kaunda zambiai elnök különmegbízottja. 29-én Tito elnök megérkezett Havannába, az el nem kötelezett országok VI. csúcsértekezletének színhelyére. A csúcsértekezlet idején elnökünk rendkívül nagyszámú államférfival találkozott. A csúcsértekezlet plenáris ülésén részt vevő összes küldöttség lelkes tapsától kísérve Tito megnyitotta az általános vitát. Higgadt bölcsességgel elmondott beszédének, lényege, mint emlékezetes, az volt, hogy a mozgalomnak eredeti elvek alapján kell fokoznia szolidaritását, cselekvőképességét, valamint összetartását. Szeptember 9-én a havannai csúcsértekezlet részvevői külön határozatot hoztak Tito elnök érdemeinek elme SZEPTEMBER 15-EN Splitben megnyitotta a Földközi-tengeri Játékokat. Ugyanott fogadta Rabah Bitatot, az Algériai Nemzetgyűlés elnökét, továbbá Vand Zsendzsungot, a Kínai NK Államtanácsának elnökét. OKTÓBER 2-ÁN a belgrádi Száva Kongresszusi központban megnyitotta a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap közgyűlését, s ez alkalommal fogadta Robert Muldoon új-zélandi miniszterelnököt, a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank 34. közgyűlésének elnöklőjét, Robert McNamarát, a Világbank igazgatóját és Jacques de Larosier-t, a nemzetközi Valuta Alap vezérigazgatóját. Október 11-Én hazánkba érkezett Sandro Perlini olasz köztársasági elnök. 12-ÉN Jorge Castaneda mexikói külügyminisztert, 14-én Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert, 31-ÉN pedig Joao Bernardo Vieira Bissau-Guinea Állambiztosok Tanácsának főbiztosát fogadta. NOVEMBER 1-ÉN Tito elnök megkezdte hivatalos látogatását Romániában. 8-ÁN Bugojnában fogadta Huang Hua kínai külügyminiszter, az Elv Knud Borge Andersont, a dán parlament elnökét. 1980 Tito elnököt az újévi ünnepek után gyógykezelésre felvették a Ljubljanai Klinikai Központba. Az egészségi állapotának alakulásáról kiadott orvosi közleményedet az egész világ bteggel visszafojtva és reménykedve figyelte. Négy hónapig tartó súlyos betegség után Tito elnök május 4-én délután 3 óra tájban elhunyt. A második világháború legendás hírű partizánvezérét, a független Jugoszlávia atyját és az el nem kötelezett mozgalom megalapozóját az egész ország mélységes gyásza és a világ őszinte részvéte közepette temették el a • Zuhanunk tovább HÚSZÉVES AZ EL NEMKÖTELEZETTSÉG Tito a jugoszláv külpolitikában Egy év krónikája — 1979 MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA 3 A tábornokok Törökországé HATALMAS HADERŐ FELVONULÁSI TERÜLETE volt ez. Ankara egyik látványossága a fáraók idején hódító és alkotó hettiták múzeuma. A katonai hölyf csúcsteljesítményeként itt mért ezer korbácsütést a tengerre Xerxész, mert akadályozni merészelte egymillió-hétszázezer főnyi haderejének fölvonulását. Innen indult el Dicsőséges Szulejmán, meg a többi világhódító szultán, aki a csak a mi emlékezetünkben pusztító hódító, a törökök emlékezetében fényes uralkodó. És a katonák teremtettek itt új országot Atatürk vezetésével a meggyengült, széteső szultánság helyére. Nem csoda hát, hogy ezen a földön a katonák sokkal inkább, mint bárhol másutt Európában, sőt, inkább, mint bárhol másutt a világon meg vannak győződve róla, hogy nemcsak „rendet teremthetnek”, hanem a politikusoknál jobban megoldhatják az ország problémáit. Eddig már háromszor tettek erre kísérletet. Az első kettő után visszavonultak, s a hatalmat visszaadták a politikusoknak. Akkor mindenki tudta, hogy jórészt azért, mert nem boldogultak a gazdasági problémákkal. Most azonban nyíltan vagy burkoltan azzal érvelnek, hogy azért, mert a nyugati szövetségesek nyomást gyakoroltak rájuk. Részben a sikereken felbuzdulva, részben a nyugati szövetségesekkel szerzett keserű tapasztalatokat hasznosítva, sőt részben az Irán felől fújó új szeleket, a török önállóság erősítését sürgető törekvéseket is kihasználva ugyanis állandósítani akarják uralmukat. JELENTŐS SIKERT ÉRTEK EL a katonai beavatkozást kiváltó mindkét oknak a felszámolásában is: a terrorizmusnak és a gazdasági bajoknak a leküzdésében. A terrorizmus elleni sikerek szembetűnőbbek. Amikor ugyanis a katonák átvették a hatalmat, Törökországban naponta 20—25 halálos áldozata volt a terrorizmusnak, a különféle terrorista szervezetek egész országrészeket tartottak „felszabadítva”. Azóta kettőre csökkentették a napi halálos áldozatok számát. A gazdasági helyzet javításában azonban már nem értek el ilyen látványos sikereket, pedig a katonai hatalomátvétel fontosabb oka, sőt a terrorizmus előidézője is az volt, hogy a török gazdaság csődbe jutott. — TÖRÖKORSZÁG LAKOSSÁGA ÉVENTE ANNYIVAL GYARAPODIK, mint amennyit Norvégia egész lakossága tesz ki — mondta még miniszterelnökösködése idején Ecevit. Az ország problémái ugyanis elsősorban abból fakadnak, hogy az elmaradottság és a félgyarmati viszonyok miatt a gazdaság nem tud lépést tartani a lakosság gyarapodásával, de különösen azzal, hogy az első népszámlálás, 1927 óta nemcsak 13,6 millióról 48 millióra nőtt a lakosság létszáma, hanem sokszorosan felduzzadtak a városok és a népszaporulat továbbra is nagy. Ebben a helyzetben sokkal erőteljesebben hatottak a világon végigsöprő gazdasági válság következményei. Az infláció 110 százalékos volt, Izrael után a második a világon, a munkaképes lakosság 20 százaléka volt munka nélkül, az ipari kapacitásoknak alig felét használták ki, a reális jövedelem egy év alatt 20 százalékot esett stb. A helyzet javításában a katonai rendszer bizonyos sikereket ért el: a gazdaság zuhanását stagnálássá alakította át, az inflációt 54 százalékra mérsékelte stb. Sikerük első számú titka azonban nem a katonai rendcsinálás, hanem az, hogy a Törökországnak elsőrendű stratégiai fontosságot tulajdonító nyugati szövetségeseknek nagyobb bizalmuk van a katonai kormány iránt, mint az ingatag polgári kormányok iránt volt — és ezen nem változtat a demokrácia visszaállításának hangos sürgetése sem. Ezzel magyarázható, hogy a már régebben megígért segélyek egyszerre áramlani kezdtek Törökország felé. Saját tapasztalata’’*on okulva, de talán a régebbi katonai kudarcok tanulságait is hasznosítva a katonatisztek tudják, hogy a gazdasági problémák megoldásában nem lehet gyors és látványos sikereket felmutatni. Amikor most tartóssá akarják tenni az általuk tervezett, politikusok nélküli rendszert, akkor azt is felhozzák, hogy a politikusok és az eddigi kormányok tehetetlenségével szemben erélyesen ki kell erőszakolni néhány olyan megoldást, amelyet eddig nem tudtak végigvinni. Hivatkoznak például arra, hogy nemcsak a sztrájkokat tiltották be, hanem a munkaadókat is rákényszerítették az addig semmilyen sztrájkkal ki nem harcolható 70 százalékos béremelésre, mint ahogy az annyira szükséges iparosításra, földreformra is csak ők vállalkozhatnak, de az írástudatlanság felszámolására, a születésszabályozásra és más dologra szintén csak ők alkalmasak. Ez a legfőbb érvük ahhoz a döntéshez, hogy a régebbi katonai vállalkozásokkal szemben nem térnek vissza a kaszárnyákba, nem adják vissza a hatalmat a politikusoknak, hanem új alkotmányt készítenek és az elnöki hatalom bevezetésével, az eddigi pártokat és politikusokat kirekesztő, török sajátosságokra épülő képviseleti rendszer megteremtésével teszik tartóssá elképzeléseiket. A TENGER MEGVESSZŐZÉSE, VAGY TÉNYLEGES FORDULAT lesz-e a tábornokok vállalkozása — ennek kell gyorsan eldőlnie Törökországban. A kérdés eldöntésébe beleszól az is, hogy a katonáknak mennyire sikerül ténylegesen megváltoztatniuk a török társadalmat, elsősorban megoldani a gazdasági problémákat, de az is, hogyan alakulnak majd a hadseregen belüli erőviszonyok. BÁLINX István