Magyar Szó, 1982. október (39. évfolyam, 285-300. szám)
1982-10-16 / 285. szám
1982. október 16., szombat Radovan Vlatkovic, a JSZSZK Elnökségének tagja a Föderáció Palotájában tegnap fogadta az osztrák parlamenti delegációt, amelyet Rudolf Talmer, az Osztrák Nemzeti Tanács harmadik alelnöke vezet. A hosszabb és szívélyes beszélgetésben megkülönböztetett figyelmet szenteltek a két ország baráti kapcsolatai és kétoldalú együttműködése fejlesztésének. Érintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, valamint Jugoszlávia társadalmi-gazdasági fejlődését is. Lazar Mojszov szövetségi külügyi titkár tegnap úgyszintén fogadta a delegációt. A képen Rudolf Talmer és Radovan Vlatkovic. A lengyel légi kalózok menedékjogot kértek Bécsben A bolgár repülő visszatért Szófiába A Balkanair nevű bolgár légiforgalmi társaság utasszállító repülőgépe, amelyet csütörtökön este elraboltak és a bécsi repülőtérre kényszerítettek, tegnap négyfőnyi személyzetével visszatért Szófiába. Külföldi hírügynökségek jelentik, hogy a 28 éves Zbigniew Purgasl és felesége — mindketten lengyel állampolgárok — arra kényszerítették a Burgasz—Varsó járaton közlekedő gép pilótáját, hogy Bécsben ereszkedjen le. Nyomban a gép landolása után megadták magukat és közölték, hogy politikai menedékjogért folyamodnak az osztrák hatóságokhoz. A géprablásban a gép utaskísérőnője megsérült. A bolgár távirati iroda híre szerint a repülőgép a fekete-tengeri Burgaszból 69 lengyel turistát szállított haza, amikor egy fegyveres lengyel állampolgár az útirány megváltoztatására kényszerítette a pilótát. A BTA híre szerint az utasok különrepülőgépen tértek haza Varsóba, az elrabolt gép pedig személyzetével tegnap délelőtt megérkezett Szófiába. Thaiföld tiltakozik A vietnami erők behatolnak az ország területére Thaiföld tiltakozó jegyzéket nyújtott be az Egyesült Nemzetekhez. A jegyzék szerint a Kambodzsában állomásozó vietnami csapatok ..provokációkat hajtanak végre, szándékosan megsértik Thaiföld szuverenitását és területi integritását”. újabb kínai vádak Hanoi ellen A Renmin Ribao kínai lap szerint október 8-a és 13-a között a kínai-vietnami határon hat incidens történt, Pang Cseng körzetében megöltek két parasztot, egyet pedig megsebesítettek. A lap ugyanakkor a kínai légitér megsértésével is vádolja Hanoit, a hét elején egy MiG—21-es típusú vietnami gép hatolt be Kína légiterébe. A France Presse hírügynökség szerint Kína három nappalezelőtt hivatalosan tiltakozott Vietnamnál az utóbbi hetekben végrehajtott száz incidense miatt. (Tanjug) Nagyobb amerikai gabnoaszállítmányok a Szovjetuniónak Az Amerikai Egyesült Államok ebben az idényben 23 millió tonna kukoricát és búzát szállít a Szovjetuniónak. Ez a mennyiség 15 millió tonnával több, mint amennyit eredetileg megbeszéltek. A Reuter értesülései szerint a döntés személyesen Reagan elnöktől ered. A kormányválság nem ért véget Schmidt megbuktatásával (Folytatás az 1. oldalról) feketíteni a korábbi kabinet társadalmi, politikai és gazdasági hagyatékát, ugyanakkor alibit szerezni a problémák esetleg sikertelen megoldásának igazolásához. Ebből az a következtetés vonható le, Kohl valóban törekedni fog, hogy az általános választásokra márciusban sor kerüljön, hogy legalább négyéves megbízatást mondhasson a magáénak, amelyre programjának megvalósításához feltétlenül szüksége van. Programnyilatkozata: kormánya reszortközi csoportjának tegnapi közleménye pedig még inkább arra utal, hogy Kohlnak nem elegendő úgymond csonka mandátum ahhoz, hogy bármihez komolyan hozzáfogjon, nevében beszélhet. Bírálta Kohlt azért is, mert a német, kérdést és a német egység kérdését „nyíltnak” nevezte, azt üzente a kancellárnak, hogy ,,a német birodalom a hitleri háborúban megsemmisült”, a második világháborúból a következő fejlemények és a háború utáni fejlődés „valami egészen más, mint ahogyan azt a mostani bonni veszélyes álmokban elképzelik”. Következésképpen „a német térségben két egymástól független és szuverén állam jött létre”, s az emberiség és a béke érdekében „nem csupán az NDK-nak, hanem az NSZK-nak is ebből a realitásból kell kiindulnia”. Berlinben azonban azt is előtérbe helyezik, hogy a bonni kormányban történt változás után jobbratolódásra számítottak, de megvárják, hogy „a szavakat milyen tettek követik”. Hozzáteszik azt is, hogy az NDK semmilyen engedményt nem lesz hajlandó tenni Bonn-nak „korlátlan szuverenitása” elismerésének viszonylatában. (Tanjug) Berlin bírálja a Kohl-kormány programját Aggodalom a kapcsolatok jövőbeni alakulása miatt A Német Demokratikus Köztársaságban tegnap bírálták az új nyugatnémet kormány egyes tételeit. Aggodalommal állapították meg,lehetséges, hogy a németközi kapcsolatokban elhidegülés következik be, s ez sem az egyik, sem a másik fél érdekét nem szolgálja Előtérbe helyezék Erich Honecker államfő és pártvezető Ciprusban elhangzott bírálatát — Honecker hivatalos látogatáson tartózkodik ott —, amelyet a keletnémet ADN hírügynökség révén Helmut Kohl új nyugatnémet kancellár címére intézett. Kételyét fejezte ki ugyanis, hogy „,a béke kérdése, mint legfőbb kérdések” megoldhatók, ha Bonn „feltétel nélkül támogatja az amerikai kormány politikáját”. Honecker különösen azt rótta fel Kohlnak, hogy a kormányprogram beterjesztésekor az USA-val való szövetséget „a német állami érdek lényegének” nevezte, ezzel kapcsolatban Honecker hozzátette, hogy a kancellár legfeljebb csak az NSZK Osztrák hadgyakorlatok Ausztriában nagyméretű hadgyakorlatba kezdtek Tirolban, az NSZK határvidékén. Negyvenezer katona, 150 harckocsi és nagyszámú repülőgép és helikopter vesz részt az egy hétig tartó manőverben. A sajtó felfigyelt a hadgyakorlatra, mert szokatlan a terep megválasztása. A Kelet—Nyugat összecsapásban a terepnek ugyanis rendkívül nagy szerepe lenne. Katonai körökben hangsúlyozzák, hogy csak a harci készséget és a tartalékosok együttműködését szeretnék ellenőrizni, mert a részvevők fele tartalékos. Figyelmet érdemel a koncepció: a „támadás” nyugatról jön, a NATO tagállamainak irányából. A fegyveres erőkkel kapcsolatban nézeteltérések vannak Ausztriában. Rösch véderőminiszter véleménye szerint a légierőt fel kell újítani, de ellenzi a rakéták beszerzését, ezt egyébként az 1955. évi államszerződés is tiltja. Bizonyos körökben nem osztják véleményét. (Tanjug) MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA 3 Előtérben a gazdasági gondok Az ENSZ-közgyűlés rendes ülésszaka • Folytatódik az általános vita A szuperhatalmak hatalmi harca fegyverkezési hajszához vezetett, amely mindenekelőtt a fejlődő országokat sújtja, emelték k az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Az általános vitában, az elmúlt két napban a gazdasági válság problémái voltak előtérben, amelyek mindenekelőtt a fejletlen országokat érintik. Elhangzott, hogy az emberiség egyötödének lakosonkénti nemzeti összterméke még az egy dollárt sem éri el, ugyanakkor a másik ötödében ennek 40-szere- s se. A felszólalók hangsúlyozták , hogy ezt az anakronizmust mielőbb meg kell szüntetni. Az elmúlt két napban zömmel az afrikai országok képviselői szólaltak fel. Aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi viszonyok veszélyes alakulása miatt, kidomborították az ENSZ jelentőségét ennek áthidalásában. (Tan hin Nagykövetünk Koivistónál Mauno Koivisto finn köztársasági elnök tegnap fogadta Mladen Božićot, hazánk újonnan kinevezett helsinki nagykövetét. Božit nagykövet átadta megbízólevelét, és tolmácsolta Petar Stamboliénak, a JSZSZK Elnöksége elnökének üdvözletét. Megbeszélést folytatak a két baráti ország további kapcsolatairól, különösen a gazdasági együttműködésről. A finn elnök megelégedését fejezte ki, hogy Vidoje Zarkovic, a JSZSZK Elnökségének tagja és Lazar Mojszov szövetségi külügyi titkár hamarosan Finnországba látogat. (Tanjug) A reguláris hadsereg a falangisták területén (Folytatás az 1. oldalról) Ki ellenőrizné az esetleges libanoni elválasztó övezetet? Shultz és Shamir tárgyalásain Izrael adatokat szolgáltat az USA-nak a zsákmányolt szovjet fegyverekről Shultz amerikai és Shamir izraeli külügyminiszter tegnapi, négyórás washingtoni tárgyalásának homlokterében a libanoni kivonulás, a libanoni—izraeli határon létesítendő elválasztó övezet, és a közel-keleti válság megoldásának általános kilátásai álltak Hogy a tárgyalásokon miben tudtak megállapodni, nem közölték, de a jelekből ítélve Washington és Tel Aviv viszonya az utóbbi időszakban történt elhidegülés után ismét javuló irányzatot vesz. Shamir közölte, hogy izraeli—amerikai munkacsoportot létesítenek, amely kidolgozza azokat a részleteket, amelyekről a két miniszter elvben megállapodott. Az izraeli álláspont szerint az elválasztó övezet az Izraellel határos libanoni terület mintegy 30 —35 mérföldes sávjára terjedne ki. Az izraeliek nem leplezik azt az óhajukat, hogy az övezetet Haddad őrnagy alakulatai ellenőrizzék. Az ezzel kapcsolatos amerikai álláspontot nem ismertették, de egyes hírek szerint Gemayel libanoni elnök hamarosan sorra kerülő washingtoni látogatásán szorgalmazni fogja, hogy az övezetben a jelenlegi bejrúti nemzetközi erők állomásozzanak, amelyeknek kötelékeiben többek között amerikai tengerészgyalogosok is vannak. Sem Izrael, sem az új libanoni kormány nem kívánja, hogy a már ottlevő ENSZ- erők teljesítsenek szolgálatot az övezetben. Shamir, aki tegnap találkozott Weinberger amerikai véderőminiszterrel is, megerősítette, hogy kormánya az 1984. évi költségvettési évre hárommilliárd-kétszázmillió dollár amerikai segélyt kér, ebből csaknem kétmilliárdot katonai segély formájában. Begin izraeli kormányfő felkínálta az USA-nak a libanoni háborúban zsákmányolt szovjet gyártmányú fegyverekre vonatkozó adatokat. Izraeli források szerint nagy mennyiségű legkorszerűbb szovjet gyártmányú fegyvert zsákmányoltak, többet között SAM—9 típusú rakétasorompót és rakétát, valamint egy csaknem sértetlen TA—72 típusú elektronikus berendezéssel felszerelt tankot. Az izraeli javaslatot megfigyelők az Izrael és az USA viszonyának „javulásaként” tolmácsolják. Iqbal Akhund, az ENSZ rehabilitációs ügyekben illetékes segédtitkára kijelentette, hogy legalább tizenötmilliárd dollárra lesz szükség a külső agresszió és a belső viszályok során lerombolt libanoni infrastruktúra felújításához. Akhund a libanoni helyzetet összehasonlította a második világháború következményeivel számos európai országban. A Marshall-tervhez hasonló segélyezési akciót javasolt Libanonnak. A palesztin WAFA távirati iroda kommentárt közöl azzal kapcsolatban, hogy a Jordán folyó nyugati partjának és Gázavesszének tekintélyes palesztin személyiségei ezekben a napokban maradéktalan támogatásukról biztosították Jasszer Arafatot, a PFSZ vezetőét. A kommentárban hangsúlyozzák, e támogatás bizonyítja, hogy a palesztinok nem fogadják el senki védőszárnyait és atyáskodását sem, senkinek sincs joga megkérdőjelezni Jasszer Arafat vezető szerepét. A kommentár tulajdonképpen válasz egyes arab és palesztin körökből származó bírálatokra, amelyeket Arafathoz intéztek jordániai látogatása és Husszein királlyal folytatott tárgyalásai miatt. A párizsi Matin lapnak adott interjújában Abu Dzsihad, a palesztin fegyveres erők parancsnokhelyettese kijelentette, hogy a közel-keleti béke esélyeit még mindig homály fedi. Elmondta, hogy a PFSZ megegyezésre jutott Husszein jordániai királlyal a reguláris palesztin hadsereg újbóli jordániai megszervezéséről. Hozzáfűzte, hogy a hadseregbe befonják azokat a palesztin harcosokat, akik jelenleg több közel-keleti országban tartózkodnak. (Tanjug, PETRA, Reuter, KUNA) Ifjabb parancsnokokat tartóztattak le A spanyol összeesküvők célja az volt, hogy megdöntsék a király hatalmát, katonai juntát és régenstanácsot állítsanak az ország élére. Madridi értesülések szerint újabb katonai parancsnokokat tartóztattak le, akik október 27-ére államcsínyt terveztek. Céljuk az volt, hogy megdöntsék János Károly király hatalmát, katonai juntát és régenstanácsot állítsanak az ország élére. A kormány egyelőre hivatalosan semmit sem közölt, de megfigyelők biztosra veszik, hogy a letartóztatottak között van Camilo Menendez sorhajókapitány. Értesülések szerint az összeesküvőket főleg a valenciai és zaragozai katonaikörzetben támogatták. A puccsistáknál többek között megtalálták a hadiállapot és az „acélököl-rezsim” bevezetésének terveit. Az egyik spanyol hetilap szerint a király megdöntése az egyik fő feladat lett volna. Az öszseesküvők ugyanis azt tartották, hogy a király „hűtlen” a francoista mozgalomhoz. Az összeesküvők tervei szerint az ország élén háromtagú régenstanács állt volna, tagjai az ország első kardinálisa, egy tábornok és Antonio Maria de Oriol volt francoista kormányfő lettek volna. A tényleges hatalmat a katonai junta tartotta volna a kezében, a junta tagjai között természetesen ott lett volna Del Bosch tábornok, az összeesküvés vezetője. Az öszszeesküvők tűz alá vették volna a királyi palotát és a kormány székhelyét, amennyiben az alkotmányos rendhez és a monarchiához hű erők ellenállást tanúsítanak. A puccsban egyébként részt kellett volna vennie a Madridban állomásozó Brunete motoros hadosztálynak is. Értesülések szerint a hadosztály kaszárnyájában és más laktanyákban továbbra is terjesztik a „spanyol katonai unió” röpiratait. E titkos szervezetnek a francoista diktatúra viszszaállítása a célja. (Tanjug) Kiadták Kardelj könyvét Londonban Londonban angol nyelven megjelent Edvard Kardelj: Emlékezések, az új Jugoszlávia elismeréséért és függetlenségéért vívott harc 1944-től 1957-ig című könyve. A könyvet a Frederik Miller kiadóház jelentette meg. A Kardelj I személyiségéről szóló ismertető emlékezteti az angol olvasót, hogy Kardell legközelebbi munkatársa és személyes barátja volt Tito elnöknek. Kidomborítja, hogy a könyv jóval több emlékezésnél, mert gyakorlati elemzése azoknak az eseményeknek, amelyeknek maga a szerző is részese volt. (Tanjug) A „lyoni hóhér” Brazíliába szökött A bolognai tömeggyilkos kiadása után Altmann nem érezte biztonságban magát Bolíviában Klaus Altmann német háborús bűnös, a Gestapo egykori lyoni főnöke, aki több mint 10 éven keresztül Bolíviában élt, hétfőn Brazíliába szökött, miután Bolíviában Hernan Siles Suazo vette át a hatalmat. Pierro Luigi Pagliai olasz terroristának, a bolognai tömeggyilkosnak a kiadatása után többé nem érezte magát biztonságban. Franciaország és az NSZK ez év májusában kérte a háborús bűnös kiadatását. A Globo brazíliai lap bolíviai forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a „lyoni hóhér” személygépkocsin távozott Bolíviából. Először repülőgépre akart szállni, de az erős rendőrségi ellenőrzés miatt lemondott erről. Garcia Meza tábornok két évvel ezelőtti államcsínye után Altmann a „kokain-rezsim” jobbkezévé vált. Korábban, 1978-ban, egy másik fasisztával „bolíviai ifjúsági mozgalma” néven fegyveres csoportot alakított. (Tanjug) Hu Jao-pang és Marchais folytatta tárgyalásait Hu Jao-pang, a Kínai KP KB főtitkára és Georges Marchais, a Francia KP főtitkára tegnap folytatta tárgyalásait. A Hszinhua jelentése szerint Hu Jao-pang a kínai kommunisták feladatairól és munkájáról tájékoztatta vendégét, Marchais pedig a nemzetközi viszonyokkal kapcsolatos álláspontját ismertette.