Magyar Szó, 1985. január (42. évfolyam, 1-13. szám)
1985-01-03 / 1. szám
1985. január 3., csütörtök MAGYAR SZÓ Odalok és ehetőségek (Folytatás az 1. oldalról) Jamfőhöz hasonlóan a legfontosabbnak a munkanélküliség csökkentését tartja. Jelenleg 2,5 millió francia van munka nélkül, s valószínűleg számuk további háromszázezerrel nő. Nem meglepő tehát, hogy sok francia attól tart, hogy egy nap munka nélkül marad. ADDIS ABEBA. — Etiópia fővárosában az új év első napján napos volt az idő, mint az utóbbi napokban. A hatóságok erőfeszítéseket tesznek, hogy csökkentsék a katasztrofális aszály következményeit. Szilveszter éjszakáján Addis Abebában a megszokott éjjeli csendet csak a külföldiek zavarták. Etiópiában ugyanis a régi naptár van érvényben, mely szerint az új év szeptember 11-én kezdődik. DAKAR. — A nyugat-afrikai államok annak reményében köszöntötték az új évet, hogy megkezdődik a gazdasági felélénkülés, kiadósabb csapadék hullik, javul a hozam, a háborúk megkímélik a kontinenst. Az év utolsó napjain Guinea katonai tanácsa úgy határozott, hogy visszaadja azokat a házakat és ültetvényeket a polgároknak, amelyeket törvényellenesen vettek el Sékou Touré uralma idején. Ghana fővárosában, Accrában nagyszabású katonai díszfelvonulással emlékeztek meg a forradalom harmadik évfordulójáról. Az ideiglenes katonai tanács újévi szózatában megígérte, hogy folytatja a harcot a korrupció, a nepotizmus és a többi erkölcsi eltorzulás ellen. Nigériában a katonai hatóságok uralomra kerülésének évfordulója alkalmából szabadon bocsátottak száznegyvennégy politikai foglyot, kegyelemben részesült 2494 más elitért. Kamerun elnöke megismételte, hogy folytatják a küzdelmet az erkölcsön, a liberalizmuson és a demokrácián alapuló új társadalom megteremtéséért, tovább tart a szigorú takarékosság. A legszebb újévi ajándékot Bourkina Fasso polgárai kapták: az idén nem fizetnek lakbért. Ezt Thomas Sankara elnök ígérte meg újévi szózatában. WASHINGTON. — Az amerikaiak az európaiakhoz viszonyítva sokkal csendesebben búcsúztak az óévtől. Az amerikaiak annak reményében köszöntötték az új évet, hogy jobb lesz a tavalyinál. Hangot adtak reményüknek, hogy a gazdaság fellendülése tovább tart. Remélik azt is, hogy a nyolcmillió munkanélkülinek legalább egy része álláshoz jut, a dollár továbbra is erős lesz, és csillagászati költségvetési hiány nem válik az Egyesült Államok „pénzügyi Vietnamjává”. Noha az amerikai polgárok nem érdeklődnek túlságosan a külpolitika iránt, ezúttal nagy figyelemmel követik Washington és Moszkva kapcsolatát, valószínűleg azért, mert a két szuperhatalom közötti feszültség akkora, hogy veszélyezteti saját biztonságukat is. Ezzel hozható összefüggésbe a Schultz és Gromiko találkozója iránti elvárás is. RÓMA. — Az olaszok derűlátását nem ingatta meg a több mint egy héttel ezelőtt a Nápoly és Milánó között közlekedő vonaton elkövetett fasiszta merénylet, amely tizenöt emberéletet kioltott, száznyolcvanan pedig megsebesültek. Olaszország polgárai vidám hangulatban búcsúztatták az évet, szilveszter éjszakája sem múlt el incidens nélkül. A petárdák robbanásában 676- an megsebesültek, csak Nápolyban 156-an. Palermóban az ünneplés áldozatot is követelt: egy eltévedt golyó kioltotta egy ember életét, aki lakásában éppen pezsgővel köszöntötte az új évet. Nem volt jobb a helyzet az utakon sem. Húszan életüket vesztették, sokan megsebesültek. SYDNEY. — Az ausztrálok hagyományosan vidám hangulatban búcsúztak az óesztendőtől. A több nemzetiségű Ausztráliában szilveszter éjszakáján számos szokás honosodott meg, sokan a régi bútort az utcára hordták, felvonultak a halászbárkák, mások népi viseletben vonultak utcára. A jugoszláv kivándoroltak klubjaikban és egyesületeikben ünnepeltek. Az emberek a terekre, a parkokba vonultak. Sydneyben és környékén a kikötőben legalább félmillióan voltak, pezsgővel, sörrel, tűzijátékkal köszöntötték az új évet. Szilveszter éjszakája, sajnos, nem múlt el baj nélkül. Sydneyben 125-en könnyebben vagy súlyosabban megsebesültek, Melbourne-ben a rendőrök több mint száz olyan személyt bekísértek, akik magatartásukkal nem tudtak beilleszkedni az ünneplésbe. (Tanjug) A Polisario akciói A múlt év utolsó napjaiban a Polisario harcosai megtámadták a marokkóiak állásait az Atlantióceán partja mentén húzódó Gueissem Tehermet térségben, áll a legújabb szaharai közleményben. Négyórás heves harc után negyvennégy marokkói katona holtteste maradt a csatatéren. Nagy mennyiségű fegyvert és hadianyagot is megsemmisítettek. A tüzérségi támadásnak december 24-e és 28-a között egész Nyugat-Szahara térségében körülbelül ugyanennyi marokkói áldozata volt. (Tanjug) A KAUU tömöríti Kenya uralkodó pártja, az Afrikai Nemzeti Egység Párt (KANU), amelynek élén Danael Axap Moi elnök áll, fokozta a választási hadjánatot. A parlament 1980. június 9-én hozott határozata, értelmében ez az ország egyetlen politikai pártja, és a választási éviben „tisztítja” sorait Charles Nyoya egykori belügyeniniszter és az államfő utáni legfontosabb személy híveitől. Szövetség szintről leépítettek egy sornyi politikust, akiiknek kapcsolatuk van Nyoyával, a kenyai jobboldal vezéregyéniségével, a „kenyai Watergate ” főszereplőjével. Ugyanakkor tömegesítik a KANU sorait. A legújabb adatok szerint Kenya tizenötmillió lakosa krül a felnőttek felé, körünlkedel ötmillió tagja a pántnak, amelyet hajdanában Jarno Kenyai tó alapított meg. A kenyai sajtó szezont az idén január 1-jétől minden államitisztviselő automatikusan a KAM tagjaivá válik. Minint ismeretes, a vezetőség 1980- ban feloszlatta a törzsi szervezeteket, és elrendelte, hogy az egykori törzsfőnökök „nemzeti értelemben kötelesek gondolkodni, beszélni és viselkedni”, ami azt jelenti, hogy mellőzzék a helyi érdekeket. Ez azonban nem ilyen egyszerű, bizonyíték rá a Nyogo-botrány, amelynek tizenöt havi messzemenő vizsgálatai sem tudták felfedni az egykori hatalmas miniszter törzsében elvesző szálait. (Tanjug) ítéletidő Kelet-Algériában Eddig tizenkilenc személy vesztette életét Algéria keleti részében már napok óta ítéletidő pusztít, és árvizet is okozott, amelynek eddig tizenkilenc halálos áldozata van. Annaiba és Constantine, a két legnagyobb város repülőtere napok óta zárva van, Skikdia kikötőváros pedig el van zárva az ország többi részétől. Annaba legnagyobb része víz alatt áll, hatszáz családot ki kellett lakoltatni. A vidékről több ezer család menekült el Az árvíz elmosta a legtöbb kelet-algériai utat, a forgalom, leállt Algír és Constantine között is. A hosszan tartó esőzés és havazás miatt megszakadt a telefonösszeköttetés, és egyes vidékeken megnehezült a villanyáram-szolgáltatás és a legalapvetőbb élelmiszerekkel való ellátás. Yala belügyminiszter a helyszínről irányítja a mentési akciókat. A sajtó szerint az anyagi kár óriási. (Tanjug) Djuranović jókívánságai Furglernek Veselin Djuranović, a JSZSZK Elnökségének elnöke az államelnökség nevében üdvözlő táviratot intézett Kurt Furglerhez, a Svájci Államszövetség új elnökéhez abból az alkalomból, hogy átvette hivatalát. Munkájához sok sikert kívánt. (Tanjug) # KÜLPOLITIKA (Folytatás az 1. oldalról) kettetné, hogy a genfi találkozó aligha lesz valamiféle propaganda szópárbaj, ellenkezőleg, érdemi, jól előkészített és megfontolt párbeszéd, amely ha eredményesen végződik, a két nagyhatalom visszatérését eredményezheti az enyhülés politikájához. A szovjet delegáció részletes elképzelésekkel utazik Genfbe. Gromiko mindenekelőtt „komplex” párbeszédet fog sürgetni a leszerelés kérdésköréről, különös tekintettel a nukleáris és világűri fegyverekre. Ez utóbbit — amit a reagani adminisztráció csillagok háborújaként emleget, s a Szovjetunió is elfogadta a terminust — Gromszkoék az első helyre helyezik. Ennek három fő oka van, először: a világűr nukleáris felfegyverzése mértani haladvány szerint növelné a háborús összecsapás veszélyét. Másodszor: a fegyverzetek e fajtájának működtetése — amint azt a közelmúltban, Abromejev marsall, a szovjet vezérkari főnök mondta — a fizika egészen más törvényszerűségein alapul, óriási anyagi eszközökre lenne szükség. Harmadszor: a fegyverkezési verseny egyre felfelé kapaszkodó spirálisában ez újabb följebb jutást jelentene. A Szovjetunió Genfiben a radikális, teljes és általános leszerelés részletes programjával lép fel, egyszersmind azonban előterjeszti tervét a szakaszonkénti leszerelésre is. Ez kiterjedne mind a szovjet—amerikai arzenálra, mind az egyes nyugati országokkal fennálló bilaterális kapcsolatokra. A közelmúltban Neill Kinnocknak, a Brit Laburista Párt vezetőjének Moszkvában jártakor a Szovjetunió javasolta, ha Nagy- Britannia nem telepíti tovább az amerikai cirkálórakétákat, akkor a Szovjetunió megígéri, hogy nem használja nukleáris fegyvereit Nagy-Britannia ellen, továbbá hogy megfelelő arányban csökkenti európai részében rakétáinak számát. Moszkvában azonban úgy vélik, aligha valószínű, hogy Gromiko és Shultz belebocsátkozik majd e variánsok részleteibe. Végeredményben sem Schultz, sem ppedig Gromiko nem műszaki ember, szerepük elsősorban az, hogy meghatározzák a jövőbeni tárgyalások reális kereteit, kijelöljék a célt, a formát és meghatározzák a napirendet. Gromiko abból indul ki, hogy „új tárgyalásokról” van szó, új tartalmakról, mert a helyzet a fegyverkezés területén az elmúlt években számottevően megváltozott. Noha a katonai stratégiai egyensúly megmaradt, az általános fegyverkezés mostani szintje sokkalta nagyobb, mint tíz évvel ezelőtt, amikor megszülettek a stratégiai fegyverzetek korlátozását szabályozó megegyezések. Az amerikaiak Nyugat-Európába telepítették Pershing és cirkálórakétáikat, amire ellenintézkedésként a Szovjetunió Csehszlovákiában és az NDK-ban újabb rakétákat állított hadrendbe, egyszersmind még több robbanótöltetet helyezett el atom-tengeralattjáróin, amelyekkel közvetlenül lőheti az észak-amerikai földrészt stb. Mindent egybevetve tehát leszögezhető, hogy a fegyverkezés úgymond, magasabb szintet ért el amiből újabb problémák adódnak mindkét szuperhatalom számára. A genfi tárgyalások „újdonsága”, hogy először kerül napirendre egy újabb kulcsprobléma , a világűr demilitarizálása. Mosatva álláspontja szerint a leszerelési tárgyalások menete is elsősorban attól függ majd, vajon siikerül-e és ha igen, akkor hogyan, ennek a kérdésnek a megoldása. A gena, tárgyalások másik új mozzanata, hogy „komplex” párbeszédet talán, amin azt értik, hogy értetik a világűrt, a stratégiai és a közepes hatósugarú fegyverzeteket egyaránt. S végezetül— szintén, moszkvai álláspont szerint —- a tárgyalások azért is új típusúak, mert a megközelítés is új. Hogy ez valóban így tran-e, majd kiderül Genfben. Márciusban leszerelési tárgyalások? Washingtoni hivatalos кбгбк hangsúlyozzák, hogy a szovjet— amerikai leszerelési tárgyalások már március elején megkezdődhetnek, két hónappal a Gromiko— Scultz eszmecsere után, amelyre hétfőn kerül sor. Az amerikai adminisztráció abból indul ki, hogy Genfben a számos várható nehézség és akadály ellenére megállapodás születik a félbeszakadt leszerelési tárgyalások folytatásáról, azaz, hogy a krét fél mégiscsak zöld fényt ad — az nincskizárva, hogy maratoni tárgyalások újbóli beindításához az atomfegyverek ellenőrzéséről és esetleges redukálásukról. Washingtonban hangsúlyozzák azt a meggyőződést, hogy a fegyverkezési problematikát egészében fogják majd megközelíteni, tehát érintik a stratégiai fegyverzeteket, a közepes hatósugarú rakétákat a világűr demilitarizálását. Noha Washingtonban nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a tárgyalások több szálon futnak majd, mégis hangsúlyozzák azt a szilárd amerikai elképzelést, hogy a születendő megegyezések nem lehetnek parciálisak, ellenkezőleg, kötődniük kell egymáshoz, és általánosságban, tekintve kiegyensúlyozottaknaak kell lenniük. Kaliforniai értesülések szerint Reagan (az elnök ott töltötte a szilveszteri ünnepeket) intenzív megbeszéléseket folytatott Schultz külügyi államtitkárral, Weinberger véderőminiszterrel és McFarlanenek nemzetbiztonsági tanácsadójával. Amint hírlik, az amerikai fél azzal a határozott állásponttal indul tárgyalni a svájci városba, hogy nem fog beleegyezni a követelésbe: írjanak alá moratóriumot a világűri védekező fegyverek kutatási és kipróbálási tilalmáról. Erre mindaddig nem lesz hajlandó, amíg nem születik megállapodás a leszerelés komplex kérdéskörében. Más szóval, az amerikai elnök nem hajlandó letenni a kozmikus stratégiai védelemre tett kezdeményezéséről a tárgyalásokat megelőzően, amin egyébként a szovjet fél határozottan inszisztál. Washingtonban egyébként tartózkodó derűlátással tekintenek a Scultz—Gromiko találkozóra. Mégis kiemelik, hogy rendkívül jelentős eseményről van szó, mert a dialógus utat nyithat a tárgyalások előtt. Túlzott reményeket táplálni mégsem kell — mondják. Belgium kétkedve tekint a genfi tárgyalásokra A genfi találkozó közeledtével Belgium mindinkább kétkedve tekint az eredményekre. Ennek oka: az amerikai fél elutasította, hogy a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások kiterjedjenek a világűri fegyverkezést részletező kutatási szakaszban levő tervekre is. Brüsszeli hivatalos körök úgy vélik, hogy ez a washingtoni álláspont a Weinberger vezette kemény irányvonal győzelmét jelenti, és aligha fog kedvező visszhangra találni a szovjet félnél. Brüsszelben •■ámutatnak arra, hogy Moszkva éppen ennek a kérdéskörnek tulajdonít kiemelt jelentőséget, és nem zárják ki, hogy a szovjetek épp emiatt ismét távoznak Génfből. Általános a vélemény, hogy a Schultz—Gromiko találkozó valószínűleg azzal ér majd véget, hogy a felek megállapodnak egy újabb találkozóban. (Tanjug) Komoly tárgyalások reményein Heves harcok Kambodzsában A kambodzsai felszabadító erők az új év első napján heves harcot folytattak a vietnami megszállókkal Nong Samet és Ampil települések közelében. Son Sam frontjának képviselője közölte, hogy a már tíz napja tartó harcokban a teljesen szétrombolt Nong Samet helyén tegnap elesett húsz gerilla, negyven pedig megsebesült. A khmerek azt állítják, hogy a vietnami erőknek is súlyos veszteségeik voltak. (Tanjug) Az új poltikát nem lehet megváltoztatni Teng Hsziao-ping kijelentése Teng Hsziao-ping, a Kínai KP veteránja kijelentette, hogy Kína új bel- és külpolitikájának ereje abban rejlik, hogy a gyakorlatban bebizonyította helyénvalóságát, és a kínai nép támogatását élvezi. Ha ez a politika megváltozna, az ország súlyos veszteséget szenvedne, és a nép nem értene egyet a változással, hangsúlyozta Teng. Ezt még október 22-én a Kínai EP központi tanácsadó bizottságának ülésén jelentette ki, amikor a gazdasági rendszer reformjáról volt szó. Beszédének szövegét csak most hozták nyilvánosságra. (Tanjug) Hazatérnek a keletnémet menekültek Már csak negyvenen maradtak az NSZK prágai nagykövetségén Az NSZK prágai nagykövetségéről tegnap délelőtt hazament még tizenhét keletnémet polgár. Bonni értesülések szerint már csak negyvenen maradtak, akik letelepedési engedélyt akarnak kicsikarni Nyugat-Nérmetországtól Südhoff, a bonni kormány szóvivője reményét fejezte ki, hogy a napokban „több” menekült elhagyja a nagykövetséget és hazatér. (Tanjug) Kompromisszum a libanoni-izraeli tárgyalásokon? A libanoni rádió tegnap azt állította, hogy izraeli hivatalos körök előirányozták: az izraeli-libanoni tárgyalások küszöbönálló fordulójában Libanon követelni fogja a Dél-libanoni Haderő (&LA) quisling alakulat feloszlatását, ennek fejében pedig elfogadja Izrael követelését, hogy az ENSZ-erők ellenőrizzék az Aval és Zaihram folyók közötti területet, noha ezt Libanon eddig erélyesen elvetette. Cheysson elutazott Kairóból Tíznapos kairói látogatása után tegnap Párizsba utazott Claude Cheysson volt francia külügyminiszter, aki az Európai Gazdasági Közösségben az arab országokka való kapcsolatokkal foglalkozik. Kairói látogatása alatt találkozott Mubarak elnökkel, Kamal Haszszan Ali kormányfővel és Megid külügyminiszterrel. Megvitatták a közel-keleti helyzetet, Nyugat- Európa szerepét a válság megoldásában. Kitértek Egyiptom és a Közös Piac viszonyára is. . . . KAIRÓ. — Három és fél év, fogság után tegnap szabadon bocsátották III. Sheridát, és egyiptomi koptok szellemi vezetőjét. Mubarak elnök rendelete alapján nyerte vissza szabadságát. Husszein király befejezte rijai látogatását Kétnapos látogatás után tegnap elutazott Szaúd-Arábiából Husszein jordániai király. Fahd királlyal megvitatta az arab, a palesztin színtéren lejátszódott legutóbbi eseményeket, az iraki-iráni háborút és a kétoldalú kapcsolatokat. A jordániai uralkodó közel-keleti körútja kereteiben látogatott Rijadba. Vendéglátóival elemezte az arab csúcsértekezlet összehívásának lehetőségét, és ismertette Nagy-Britanniában és Franciaországban tett látogatásának eredményét. (Tanjug, MENA, Q.NA)