Magyar Szó, 1985. március (42. évfolyam, 58-72. szám)

1985-03-01 / 58. szám

2 - KÜLPOLITIKA K­išicsit hamarosan doni Kiadják-e Artukovicot Jugoszláviának? — Tanúkihallgatás­sal folytatódott a tárgyalás A védelem első tanúinak kihall­gatásával zárószakaszba lépett Andrija Artukovic háborús bűnös kiadatása pere. A Los Angeles-i szövetségi bíróság végleges dön­tése néhány nap múlva, legkésőbb a jövő hét végén várható. Volney Brown bíró ugyanis arra az állás­pontra helyezkedett, hogy a védőt­t és Artukovic orvosainak minden manővere ellenére a vádlott ,,men­tálisan képes” részt venni a tár­gyaláson. Nem engedi meg az„Ar­­tukovic-ügy” politizálását sem, mint ahogyan az ötvenes években történt, amikor ugyanez a bíróság úgy döntött, hogy „a balkáni hó­hért” nem adják ki Jugoszláviá­nak, mert bűncselekményei ,,poli­tikai, nem pedig bűncselekményi jellegűek”. E tekintetben a szerdai tárgya­lás igen jellemző volt. Három or­vosszakértő, az Artukovic egész­ségi állapotát a Long Beach-i ka­tonakórházban éjjel-nappal figye­lemmel kísérő dr. David НШ és David Gottlieb, a védelem és Saul Fearsteen, a vád pszichiáterének „kihallgatása” után a bíró úgy döntött, hogy a vádlott mentálisan fel tudja fogni a vád lényegét és a következményeket, illetve képes együttműködni védőivel és ez ele­gendő ahhoz, hogy a vádlott rész­vételével folytassák a tárgyalást. Gary Fleishman, Artukovic ügy­védje ekkor beszólította az első ta­nút, akinek „meg kellene magya­rázata a horvát eset genezisét”, azt, amire „védence nem képes” Ezt a szerepet Michal MacAdalmc San Franciscó-i jobboldali történe­lemtanárnak osztották ki, aki mel­lesleg az amerikai szélsőséges hor­vát emigráció szervezetének és lap­­jának igen tevékeny munkatársa. Az ő „tanúvallomása” több mint két óra hosszat tartott. Jugoszlávia térké­pével jelent meg, amelyet, úgy tűnik, még a német megszánó hatóságok ké­szítettek, és hozzálátott „a horvát kér­dés” magyarázásához egészen a dél­szlávok Balkánra való érkezésének idejétől. Fleisman elgondolásának megfelelő­en megpróbálta megmagyarázni az úgy­nevezett Független Horvát Állam kor­­m­ánya megalakításának „történelmi gyökereit", s kiemelte, hogy Artukovic, aki figyelemmel kísérte ezt a „tanús­kodást”, ebben a kormányban „csak” belügyminiszter, később pedig igazság­ügy-miniszter volt. Megemlítette, hogy Ritukovicot ebben a kormányban „csak” a polgári hatóságok megszerve­zésével bízták meg az úgynevezett, Független Horvát Állam területén, to­vábbá „a polgári bíróságok működésé­vel”, s minden más: a hadbíróságok, az usztasa rendőrség stb. más tisztség­­viselők hatáskörébe tartozott. Ezt kihasználta Fleishman, megpró­bálta ismét felvetni a régi tézist, hogy Artukovic bűncselekményei „politikai és nem bűncselekmény jellegűek”, és hogy ő személyesen senkit sem ölt meg, hogy mások gyilkoltak, s ezért ő nem felelős. Ekkor közbelépett, a bíró, rámutatott a kivételesen fontos tényre, hogy Ar­­tukovic bűncselekményeinek politikai ve­­letéről nem a bíróság, hanem az amerikai államtitkár dönt, aki aláírá­sával véglegesíti a kiadatási döntést. Artukovicnak a második világháború alatt elkövetett bűncselekményeit bi­zonyító anyag alapján a bíróság csak arról dönt, hogy ki kell-e adni, vagy sem. Ekkor Nimmer államügyész-helyettes néhány kérdést tett fel a „történész” MacAdamsnak: — Részt vett-e ön, MacAdams úr, valaha is a San Franciscó-i horvát rádió műsoraiban? — Igen — válaszolt MacAdams. — Gyakran történt ez? — Hetente. — Együttműködött-e a Danicával, a horvát emigráció lapjával? — Igen — válaszolt MacAdams. Nimmer nyilvánvalóan MacAdams­nak a Danicában ez év január 25-én megjelent cikkét tartotta szem előtt, amelyben a ..történész” azt ál­ítja, hogy Artukovic tavaly november 14- én történt letartóztatása ..az USA al­kotmánya legalapvetőbb elveinek meg­szegése”. Elítéli az amerikai igazság­ügyi szervek ..legnyilvánosabb krimi­nális magatartását”, s azt állítja, hogy az USA-ban élő náci háborús bűnö­sök ügyeinek kivizsgálásával foglako­zó különbizottság — amelyet „az ame­rikai adófizetők finanszíroznak” — ösztönözte Jugoszláviát, hogy „újabb bizonyítékokat fedjen fel, amelyek alapján Artukovicot letartóztatták". Végül Nimmer még egy kérdést tett fel MacAdamsnak, és erre igen jel­lemző választ kapott, amely rámutat Fleishman szándékára, hogy a tár­gyalást olyan mederbe terelje, ami­lyenben az ötvenes években folyt. — MacAdams úr, részt vett-e ön a horvát emigráció különféle ünnep­ségein itt az USA-ban? — Igen. — És az április 10-e, vagyis a Füg­getlen Horvát Állam megalakításának évfordulója alkalmából rendezett ün­nepségeken is? — A­zokon is — válaszolt a San Fran­­ciscó-i „történész”. Ezután félbeszakították a tárgyalást,­­ holnap délelőtt folytatják a többi ta­núk kihallgatásával. (Tanjug) ispán támogatja a csillag­­há­sorús programot Japán hajlandó támogatni az USA „stratégiai védelmi kezdemé­nyezését” (SDI), még akkor is, ha a program atomfegyvereket is ma­gába foglal. Ezt Soicsi Kuriama, a japán külügyminisztérium Észak-­ Amerika-bizottságának igazgatója erősítette meg a parlament alsóhá­zi bizottságának szerdán megtar­tott ülésén elhangzott kérdésre vá­­­­laszolva. (Kiadó) (10.) : Nem kell külön hangsúlyozni, hogy az űrhajósok magas képzettségű személyek, akik tökéletesen ismerték az akkori ra­kétakutatás legújabb eredményeit és tu­datában voltak annak, mire képesek a­l földi eredetű repülő testek, mire nem. Na­gyon nehéz tehát az ő állításukat a kép­zelet játékának minősíteni. Az események alakulása miatt, az ame­rikai légierő nem térhetett ki a magya­rázkodás elöl. A magas rangr­ katonatisz­teknek ki kellett találniuk valamit, hogy ne csak azt állítsák folyton, hogy opti­kai csalódás az egész. Mindaddig dr. Do­nald Menzel légköri jelenségeivel magya­rázkodtak, de a közvélemény már nem elégedett meg a szimpla okozatokkal. Menzel asztrofizikus volt, doktori címet még 1924-ben szerzett. Később úgy em­legették, hogy az UFO-lógusoknak ő a fő­papja. Könyvet jelentetett meg a repülő­­tányérokról, amelyben tagadja létezésü­ket, függetlenül attól, hagytak-e valami­lyen nyomot maguk után vagy sem. Sze­rinte a jelenségeket három körülmény okozhatja: — légköri zavarok, — a Mars bolygó, — a Venus bolygó. Menzel halála után doktrínáját barátja, Philip Ki­ss folytatta. Mivel ezeket a ma­gyarázatokat, már nem lehetett fenntarta­ni, több szakember is állást foglalt a látottak valódisága mellett; a CIA újabb megoldást talált: „független” bizottságot alakított, hogy tanulmányozza és tudomá­nyosan megmagyarázza az eseteket. Igaz­gatója Edward Condon professzor volt, munkatársai pedig tudományos körökben is­mert szakemberek, többek között öt egye­temi végzettséggel nem rendelkező szak­ember és néhány végzős egyetemi hall­gató. A bizottság munkája botrányba ful­ladt. 1969-ben a bizottság elkészítette 965 oldalas zárójelentését, amelyben leszögez­te, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a Földön kívüli lények beléptek-e egyáltalán a Föld légkörébe, a meglevő adatok nem elegendőek ahhoz, hogy a vizsgálatokat folytatni lehessen. Nagyon sokan bírálták a légierőt és a CIA-t a bizottság megalakítása miatt. Ez­zel szemben a Szovjetunióban az egyre gyakrabban megjelenő repülőtányérok miatt a KGB már nem tudott mit kez­deni a bejelentésekkel, és ezért a kér­dés tárgyalását a tudósokra bízta. 1967. október 18-án megalakult egy UFO-cso­­port, a Szovjetunió Állandó Kozmonauti­­kai Bizottsága. Az igazgatói tisztséget Por­­firij Sztoljarov repülős vezérőrnagy töl­tötte be. Alapos vizsgálat kezdődött, fényképez­tek, elektronikus műszerekkel és radarral vizsgálták a légkört. Szorosan együttmű­ködtek a Pulkovo csillagvizsgálóval és más hasonló szovjet intézménnyel. A be­jelentett jelenségeket gondosan kivizsgál­ták. A történetek között volt egy 1964. szep­tember 23-án történt eset, egy TU—104-es típusú repülőgép személyzete és utasai ész­revették egy diszkosz alakú, fémből ké­szült repülő tárgyat megvilágított kupo­lával. A repülő tárgy a moszkvai lenin­­grádi szakaszon, majdnem egész úton szó­rakoztatta az utasokat. Hol a repülőgép alatt repült, hol az oldalán, szinte be­mutatta minden képességét. Az akkori eset nagyon hasonlított az alábbihoz. 1965. július 26-án R. Vitolmiek, az Og­­rában székelő ionoszféra-kutató állomás igazgatója teleszkóppal figyelt egy 100 mé­teres átmérőjű repülő testet, amelyet há­rom kisebb kísért. 1967. augusztus 8-án Anatolij Szazanov csillagász a kiszlovodszki obszervatórium­ból szintén észrevett egy repülő testet, amely nagy sebességgel átrepült az észa­ki égbolton keleti irányba. A látványt még tíz csillagász is figyelemmel kísérte. A Sztoljarov-féle bizottság érdeklődését felkeltette az 1963. június 18-án történt eset. Valerij Bikovszkij szovjet űrhajós éppen a világűrben tartózkodott a Vosz­­tok–6 űrhajó fedélzetén, amikor egy to­jás alakú repülő test melléje szegődött. Egy darabig kísérte az űrhajót, majd mintha puskából lőtték volna ki, elkanya­rodo­tt mellőle. A repülő testnek tehát olyan alakja volt, amilyenről Lonnie Za­mora egy évvel korábban jelentést tett fölötteseinek. A CIA hamarosan értesült a szovjet UFO-bizottság létezéséről és értesítette a NASA-t. Az űrkutató hivatal hivatalos úton bővebb tájékoztatást kért a vizs­gálatok eredményéről. A Szovjet Tudomá­nyos Akadémia lakonikus táviratban vá­laszolt a kérdésre: Repülőtányérok pedig nincsenek! Zárt ajtók mögött azonban a Sztolja­­rov-bizottság egészen más eredményekre jutott. Egy belső használatra szánt jelen­tés szerint, 1970-ben annyi dokumentált jelenséget kellett kivizsgálni, hogy telje­sen nyilvánvalóvá vált, a jelenségeket nem lehet optikai csalódásnak minősíteni. Uta­sították is a meteorológiai, asztronómiai, geofizikai és hidrometeorológiai állomáso­kat, és természetesen a műholdakat fi­gyelő telepeket, hogyha valamilyen jelen­séget észlelnek, folytassák megfigyelését akár elsődleges kutatási feladatuk elha­nyagolása árán is, mert a bizottság meg­állapítása szerint, a repülőtányérok sem­mi esetre sem földi eredetű berendezések. 1971 áprilisában az amerikai Industrial Research Magazine kérdőívet intézett az olvasókhoz a repülőtányérokkal kapcsolat­ban. A lap több mint 300 000 olvasója vá­laszolt a feltett kérdésekre. Az adatok ösz­­szegezésekor kiderült, hogy az olvasók 54 százaléka meg van róla győződve, hogy repülőtányérok, léteznek, csak 31 százalék, tagadta létezésüket. A pozitív választ adók nagy része továbbá úgy vélte, hogy az illetékes szervek manipulálnak a találko­zásokról szóló hírekkel, visszatartják őket. Az olvasók 32 százaléka Földön kívüli eredetűnek tartja a repülőtányérokat, 27 százaléka természeti jelenségnek. Ezer ol­vasó közül hat arra gyanakodott, hogy a repülőtányérokat valamelyik keleti or­szágban készítik az amerikai közvélemény izgatására-Sokan úgy vélik, hogy a repülőtányé­rokkal kapcsolatos históriák főleg a nyu­gati országokból érkeznek, m­ert a kele­tiekből kevés ilyen hírről veszünk tudo­mást. Ismeretlen eredetű repülő testek azonban a világ más részeiben is feltűn­tek, például Ausztráliában is. 1971. október 31-én egy Spargo nevű auszt­rál juhtenyésztő kocsival elindult Konto­­nupból, hogy kifizesse alkalmazottjait. Es­te 9 óraikor indult Boyup Brookba. Egy mellékúton hajtott, amikor motorja min­den ok nélkül megállt, sőt az autó fény­szórói is kialudtak. Rádiója sem műkö­dött többet. A gépkocsi egész elektromos berendezése felmondta a szolgálatot. Spar­go értetlenül csóválta a fejét, sőt azt is különösnek tartotta, hogy bár kocsijával több mint 100 kilométeres óránkénti se­bességgel hajtott, megálláskor teste nem is lendült előre, ki sem repült a szélvédő üvegen keresztül, pedig más esetben ez biztosan így történt volna. Most ott állt egy olyan vidéken, ame­lyet nem ismert és nem is tudta, miért állt meg. Egyszer csak egy fényforrásra figyelt fel, felülről jött, pásztázta a föl­det és a fénysugár kocsiján is megakadt. Egy idő múlva azt is észrevette, hogy a fénynyaláb egy diszkosz alakú repülő al­kalmatosságból ered, amely mintha 40 mé­terre tőle emelkedett volna fel a fák kö­zül. A repülő tárgy átmérője tízméternyi lehetett, a sugárnyaláb pedig egy kályha­­csőszerűségből jött a szerkezet aljából. (Folytatjuk) Harmadfokú találkozások repülőtányérokkal 1935. március 1., péntek MAGYAR SZÓ Tragikus tévedés Nyugat-Szaharában lelőttek ■зду nyugatnémet repülőgépet • A Déli-sarkról volt hazatérőben A nyugatnémet polgári repülő­gép, amelyet vasárnap este lelőttek Nyugat-Szahara atlanti-óceáni partjának közelében, egy sarkvidé­ki kutatásokra felszerelt gép volt, amely a Déli-sarkról volt útban hazafelé a Német Szövetségi Köz­társaságba — közölték tegnap al­gíri nyugatnémet forrásokból. A gépben, amelyet a Polisario Front harcosai lőttek le, három személy tartózkodott. Dornier—228 típusú gépről van szó, amely a Polisario közleménye szerint na­gyon hasonlít a marokkói felderí­tőgépekre. A Déli-sarkról hazatérő nyugat­német kutatócsoport másik gépe vasárnap este leszállt a Kanári­szigeteken. A bonni kormány til­takozott a gép lelövése miatt. (Tanjug) SZÖVETSÉGESEK VITÁJA Az ANZUS válsága Amerikai megtorló intézkedés új-Zéland­dal szemben Rendkívül elmélyült a válság az ANZUS-paktumban az Ameri­kai Egyesült Államok legújabb döntése után, amellyel megtagadja Új-Zélandtól az ország védelmére­­is a szövetség tagállamai közötti viszonyra vonatkozó bizalmas in­­formációkat — állítják ausztrál hivatalos források. A tömegtájékoz­tatási eszközök igen nagy teret szentelnek az események alakulá­sának és Washington megtorló in­tézkedésének, miután Új-Zéland úgy döntött, hogy kiutasítja kikö­tőiből az atommeghajtású és atom­fegyverekkel ellátott amerikai ha­­dihajókat. Az Australian című lap írása szerint az USA ilyen állás­pontja kellemetlen következmé­nyekkel járhat, mert gyakorlatilag nincs olyan módszer, amely kire­­kesztené Új-Zélandot az informá­ciócseréből úgy, hogy Ausztráliát ne mellőzné. Robert Hawke ausztrál kormány­fő kijelentette a parlamentben, hogy nincs szándékában felfüggesz­teni a jó kapcsolatokat Új-Zéland­­dal, de Amerikával sem, ezért egy­előre a konzervatív ellenzék tilta­kozása ellenére kivárja a szövet­ségen belüli kapcsolatok további alakulását. Lange új-zélandi laburista kor­mányfő Los Angelesben, útban London felé, megismételte, hogy Új-Zéland az USA barátja és szö­vetségese marad, de következete­sen kitart atomellenes politikája mellett is. Ausztrália nyilvánvalóan az USA reagálását várja, továbbá a lon­doni tárgyalások eredményét. Lan­ge­­ ugyanis igyekszik majd meg­győzni vendéglátóit Új-Zéland dön­tésének helyénvalóságáról, azok viszont el akarják téríteni makacs atomellenes álláspontjától. A Csendes-óceán­­ országai szö­vetségének tartóssága kemény pró­bára kerül ausztrál talajon is, mert amerikai hadihajók látogatá­sát várják Sydney kikötőjében. It­teni hírek szerint nagyszabású atomellenes tiltakozás készül amely még egy csapást mérhet a térség különben is megingott szö­vetséges kapcsolataira. (Tanjug) Kiprianu lemond? A ciprusi elnök ma beszédet intézett a nemzethez A ciprusi kormány tegnap újabb, az utóbbi öt napban már harmadik rendkívüli ülését tar­totta meg. Nem közölték, hogy Kiprianu elnök és kabinetjének tagjai miről tárgyaltak, de való­színűleg az utolsó konzultációkat bonyolították le a ciprusi elnök­nek a mára bejelentett beszéde előtt. Kiprianu ma délután mond rádió- és tévébeszédet. A nikoziai hírmagyarázók többsége szerint ma benyújtja lemondását és rend­kívüli elnökválasztásokat ír ki, amelyeken ismét jelöltetné magát. Jól értesült forrásokból szerzett információk szerint azonban leg­közelebbi munkatársai azt taná­csolják, hogy ne engedjen a nyo­másnak, és ne nyújtsa be lemon­dását, hanem referendummal lép­jen a nép elé. Más hír szerint a ciprusi törö­kök úgy döntöttek, hogy a korábbi bejelentéstől eltérően nem június 23-án hanem áprilisban tartják, meg „elnöválasztásaikat”. A „par­lamenti” választásokat már márci­us végén megejtik. Nem világos, miért hozták előre a választásokat. Egyes információk szerint azért szánták rá magukat erre a lépésre, hogy elkerüljék az egyre nagyobb nyomásokat és egy­re keményebb bírálatokat, misze­rint tekintsenek el ezektől a vá­lasztásoktól, amelyeket a világ közvéleménye úgy magyaráz, mint újabb lépést a szigetország felosztása felé. Más vélemény sze­rint Denktas azért szánta rá ma­gát „a választások” előrehozására, hogy a Kiprianu elnökkel folyta­tott tárgyalások esetleges követke­ző fordulójában „az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökeként” vegyen részt. (Tanjug) Véget ért a kínai—amerikai véleménycsere Paul Wolfowitz, az amerikai kül­ügyi államtitkár helyettese befe­jezte négynapos pekingi látogatá­sát, amelyen Vu Hszüe-csiennel, a Kínai Népköztársaság külügymi­niszterével tárgyalt. Pekingi amerikai körök azt ál­­lítják, hogy Délkelet-Ázsia kérdé­seiről — Vietnam és Kambodzsa, valamint Tajvan és a kínai—ame­rikai gazdasági kapcsolatok prob­lémájáról volt szó. (Tanjug) Vérengzés Kenyában Kenya történetének legvakmerőbb rablótámadása során, marhatolvajok egy csoportja Marsabitben meggyilkolt negyven személyt és elhajtott 6000 szarvasmarhát és 2000 tevét. A kenyai sajtó azt állítja, hogy az áldozatok között sok az asszony és a gyer­mek. A rendőrség nagyszabású hajszát in­dított a rablók után, több könnyű­­repülőgép indult felderítő akcióra, hogy a rendőröket helyes nyomra vezesse. A rendőrök beérték a marhatolva­­jokat, a lövöldözésben néhány bandi­tát meggyilkoltak, 3800 szarvasmarhát és tevét pedig visszaszereztek. A leg­újabb jelentések szerint­ a Turkana­­tótól északkeletre, alig néhány kilo­méterre az etióp határtól sikerült be­keríteniük a rablókat. A vérengzést valószínűleg a Marsa­­bit övezethez közel levő oázisban élő amrikok törzs tagjai hajtották végre. (Tanjug)

Next