Magyar Szó, 1985. április (42. évfolyam, 89-103. szám)
1985-04-01 / 89. szám
1965. április 1. hétfe TESTVÉRVÁROSI EGYÜTTMŰKÖDÉS Zombor és Baja együttesen épít áruházat Zomborban a községi tervhivatal illetékesei kidolgozták az 1986— 1990 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervet. A tervről egyebek között a társadalmi-politikai szervezetek is tárgyalnak majd, de napirendre tűzi a községi képviselő-testület is. Obrad Dvokic alelnök a képviselő-testület végrehajtó tanácsának ülésén a minap ismertette annak az áruházi építési tervnek a javaslatát, amelyet a két testvérváros szakemberei Zombor és a magyarországi Baja dolgoztak ki. — Közösen építünk áruházat Baján a testvérvárosban. A bajaiak kezdeményezték, hogy hozzunk létre egy 4000 négyzetméter felületű áruházat, amelyben főleg jugoszláviai bútor, konyhai felszerelés, lakásfelszerelés, campingfelszerelés és mást árusítanánk. Már ki is jelölték az áruház helyét, a telket pedig ingyenesen biztosítja a bajai városi tanács. A testvérváros képviselői azt javasolták, hogy a beruházás 49—51 százaléka legyen, az építkezési munkálatokat pedig a zombori vállalatok végezzék. Abban is megállapodtunk már, hogy az árut nem kerülő úton, tehát nem Szegeden át, hanem a Bereg— Hercegszántó közötti határátkelőhelynél szállítanánk, függetlenül attól, hogy ez még nem nyílt meg a nemzetközi teherforgalom számára. A munkálatok vezetője a zombori Panonitacoop export-import vállalat, illetve annak a határ menti árucsere-forgalmat lebonyolító társultmunka-alapszervezete. Április 20-áig készülnek el az elsődleges tervek, jövőre pedig befejezhetjük az építést, a munkálatokat — mondja Obrad Dvoki. A községi végrehajtó tanács különben megállapította, hogy nincsenek kihasználva a kishatárforgalomban az árucsere-forgalom lebonyolításának lehetőségei Magyarország és Jugoszlávia között, ezért fogadták el a bajai kezdeményezést, hogy áruház épüljön a szomszédos városban. T. L. TUDÓSÍTÓ VERSENY A Magyar Szó szerkesztő bizottsága határozatot hozott, hogy minden hónapban tudósítóversenyt indít. Az első ma, április 1-jén kezdődik, és a hónap végén zárul. Az ez idő alatt lapunkban megjelent legjobb hír, információ vagy riport szerzője 3000 dinár jutalomban részesül. A versenyben részt vehet minden tudósító , természetesen kezdő is. Mit várunk tudósítóinktól? Azt, hogy a lakhelyükön történő eseményekről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassák szerkesztőségünket. A fontosabb híreket (szerencsétlenség, tűzeset) telefonon adják le (021) 611-300, 21-es mellék, a postaköltséget megtérítjük a tiszteletdíjjal együtt. Egy-egy hírért 100—300, bővebb információért 300—500 dinárt fizetünk. Felhívjuk tudósítóink figyelmét, hogy a bonyoltabb, úgynevezett kényesebb témákat, amelyeket ők nem írnak meg, jelezzék szerkesztőségünknek. Ezért is fizetünk tiszteletdíjat. A tudósításokat a Csorba Zoltán, Papp Gábor, Vukovics Géza összetételű bizottság fogja elbírálni. Elsősorban friss híreket várunk! Fel a versenyre! Brikettgyár építését tervezik Szenttamáson Előtérbe kerül az ipar fejlesztése A napokban községi szintű megbeszélést tartottak a társadalmipolitikai szervezeteinek vezetői, a végrehajtó tanács és a képviselőtestület elnöke, munkaszervezetek igazgatói, érdekközösségek titkárai stb. Szenttamás község ez évi további fejlődésének feladatairól tárgyaltak és szó volt a távlatokról is. Mivel eddig elég nagy figyelmet fordítottak a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, a megbeszélés részvevői úgy vélekedtek, hogy nagyon időszerű az ipar fejlesztésének előtérbe helyezése. A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy szorgalmazni kell a brikettgyár építését, amely mezőgazdasági hulladékot használ majd fel nyersanyagul. Másik feladat a Srbobran Konfekciós Üzem fejlesztése. Mindkét elgondolás megvalósítása hozzájárulhat a munkaerő elhelyezése körüli helyzet javításához. További elképzelésük motoros járművek javítását végző nagyobb szerviz és betonelemeke készítő üzem létesítése. A mezőgazdasági termelésben a magtermelés további fejlesztése a Ratarstvo Tmasz és a Pionír birtok közös beruházásával szintén célszerű. Kifejezésre jutott az a nézet is, hogy az eszközöket közösen kell előteremteni különféle forrásokból (extra jövedelem, beruházási és szabad eszközök). Mindezekre a programokra alapos gazdasági indoklást kell készíteni, amely mögött a dolgozó emberek állnak. S. O. Tegnap a Kivándoroltak Szövetsége vajdasági tartományi szervezetébe ellátogatott Lepa Brena és a Slatki greh együttes. A népszerű énekesnő és együttese 500 ezer dinárt adományozott a szervezetnek. Az adományt a kivándoroltak gyermekeinek anyanyelvi oktatására fordítják. IIFJY Gábor felvétele) MAGYAR SZÓ Megemlékeztek az ifjúsági akciók napjáról A korduni Petrova Gorán megemlékeztek az ifjúsági akciók napjáról. Több mint száz fiatal vett részt az ünnepségen, azok akik a Petrova Gora ’85 építőtáborban az idén a tábor szépítésén fáradoznak. A szerény ünnepségen Aeljko BULAT ifjúsági tisztségviselő beszélt a fiataloknak. Köszöntötte őket április elseje, az ifjúsági önkéntes munkák napja alkalmából, és sok sikert kívánt nekik terveik megvalósításához. (Tanjug) Meghalt Radomir Burić élharcos A Danilovgradi Zagrada faluban tegnap meghalt Radomir BURIC nyugalmazott ezredes, az 1941-es Partizán Emlékérem tulajdonosa. Radomir Buric 1915- ben született. A népfelszabadító háborúban az első napoktól kezdve részt vett. A háború alatt és utána magas tisztséget töltött be a hadseregben. Több könyve jelent meg a partizánharcokról. Temetése holnap lesz szülőfalujában. (Tanjug) Ólommentes üzemanyag a benzinkutakon? A Rijekai Kőolaj-finomító hamarosan 20 tonna ólommentes benzint szállít le a Zastava Műveknek. Ezzel töltik majd fel az amerikai piacra induló Zastava kocsikat. Az új üzemanyag teljes egészében megfelel a mienknél sokkal szigorúbb amerikai szabványoknak. A belgrádi Május 21. Gépgyárban a próbák jól sikerültek. A továbbiakban még 330 tonna ilyen benzint küldenek a Zastavának. Az INA szakemberei egyébként, azt tervezik, hogy a benzinkuta úton is árusítani fogják ezt a fajta benzint, legalábbis a nyári idegenforgalmi időszakban. A Belgrádi Autószalon kiállításon a szakemberek hangsúlyozták, hogy nagyobb nehézség nélkül képesek lennének az ólommentes benzin fokozottabb termelésére. (Tanjug) Súlyos szerencsétlenség Zenicánál és Slavonska Pozegánál Súlyos közúti szerencsétlenség történt tegnap délután a zenica— doboji főútvonalon Hece közelében. Egy zenicai rendszámtáblás személygépkocsi és egy banjalukai tehergépkocsi ütközött össze. A szerencsétlenségben életét vesztette: Riset, Zarif, Djanija, Arifa és Razija BEGANOVIC. Mindannyian Kakanjból valók. Riset Beganovic vezette a személygépkocsit. Az összeütközés úgy történt, hogy eddig még ismeretlen okokból a gépkocsi áttért az úttest bal oldalára, nekiütődött egy autóbusznak, majd egy tehergépkocsinak, s ez az összeütközés végzetes volt. A zágráb–belgrádi úton Okučane közelében hajnalban súlyos szerencsétlenség történt. Két nő életét vesztette, kilétüket még nem sikerült megállapítani. Asif SKRILJEJ jugoszláv állampolgár egy nyugatnémet rendszámtáblás kombit vezetett, áttért az úttest bal oldalára és frontálisan öszszeütközött egy tehergépkocsival. Két ismeretlen útitársa életét vesztette, őt magát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. (Tanjug) Ideiglenes intézkedések az aieksinaci bányában Az aieksinaci szénbánya hamarosan háromtagú ideiglenes ügyviteli szervet kap, mert bevezetik a kényszerigazgatást ebben a legrégibb szerbiai szénbányában. Erre a megromlott önigazgatási viszonyok és a társadalmi vagyon megvédése érdekében van szükség. Az utóbbi négy évben a bányában a jövedelmi elosztási szabályzatot megkerülve osztották a keresetet, s ez idő alatt növekedett a veszteség is. Feloszlatták a munkástanácsot és a munkásellenőrző bizottságot is. Ezenkívül kérik a vezetők felelősségre vonását is. (Tanjug) BELPOLITIKA 3 Tömegek köszöntötték a stafétát Macedóniában A testvériségi egység, a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek együvé tartozását, a fiatalságot jelképező ifjúsági staféta macedóniai tartózkodásának harmadik napján a köztársaság délkeleti részeiben lévő helyiségeket járta. Radoviszban és Sztrumicán a Tito—fiatalság felkiáltásokkal üdvözölték. Tömegek várták Valandovóban, Dojranban, Gyevgyelijában. Az ország legdélibb részén, ahol javában folynak a tavaszi munkálatok a földeken, egy pillanatra megálltak a termelők, hogy üdvözöljék a stafétát. Jugoszlávia, Jugoszlávia! felkiáltásokkal kísérték útját. Bogorodica határőrei nagy örömmel várták. A Vardar mentén is nagy szeretettel köszöntötték a stafétát. A demir kapijai fiatalok a staféta tiszteletére 88 facsemetét ültettek el a főutcán, amely a felszabadulás óta Tito nevét viseli. Negotino lakossága a főtéren várta, s hitet tett forradalmunk mellett. Innen Kavadarci felé, majd Prilepbe folytatta útját a staféta. (Tanjug) Crna Gorában a takarmányhiány miatt igen nagy a jószágkínálat. Andrijevicán, Plavban és Gusinjén 23 ezer dinárt kérnek egy-egy birkáért, a borjút 30—80 ezer dinárért árulják. (Tanjug fotó) FÉKEZZ, MERT RÖPÜLSZ Mindig is szerettem autót vezetni, de az utóbbi időben reszketek kormánykerékhez ülni. Nem azért, mert idegeim felmondták volna a szolgáltot, vagy mert reflexeim úgy megkoptak volna, hogy képtelen lennék elkerülni az állandóan leselkedő veszélyt. Egyszerűbb oka van félelmemnek: A rossz utak. Nem mondok vele semmi újat, ha kijelentem, hogy az utak sosem voltak ilyen áldatlan állapotban, mint mostanában. De autózzunk végig itt Közép- és Észak-Bácskában. Topolyáról Szabadka felé haladva ezernyi meglepetés vár a gyanútlan vezetőre. Topolya központjában például a nemzetközi út inkább hulámvasútra hasonlít, mintsem autóforgalomra kijelölt úttestre. Ehhez a topolyaiak már hozzászoktak, s így idejében fel tudnak készülni arra, hogy elkerüljék az esetleges meglepetéseket. De mit tehet a gyanútlan vezető, aki — mondjuk — külföldről jön, s nem szokott hozzá ahhoz, hogy az úttesten gödrök, úgynevezett ütőlyukak ragadják ki kezéből a kormánykereket. Az autós ilyen eshetőségre is számíthat Topolya határában. A zobnaticai mesterséges tó melletti útszakaszt irdatlan gödrök tarkítják, s ha nem kellő óvatossággal vezet az ember, akkor könnyen az út menti árokban köthet ki a személygépkocsi. Innen majdnem Žeđnikig nagyobb veszély nem fenyeget. Ellenben Nagyfény központján áthaladva arra lehet számítani, hogy széthullik a kocsi. A nemzetközi út itt szántásra hasonlít. Olyan szántásra, ahol a kemény fagy miatt kőkeménnyé válnak a rögök, s amin végighajtani életveszélyes. Igaz, figyelmeztető tábla van, de ez rendszerint olyan piszkos, hogy az ember figyelmét elkerüli. Žedniktől Szabadkáig haladva a néhány tengelytörést is előidézhető lyukon kívül nagyobb veszély nem fenyeget. De induljunk el Topolyáról Titoverbász irányába. Néhány helyen az útszakasz megcsuszamlott, s lépésben is alig lehet átevickélni egy-egy útszakaszon. Lipót főutcája mintha fel lenne szántva. Persze, ezekre a gödrökre, lyukakra, sehol semmilyen figyelmeztető tábla nem figyelmeztet. Lyukak, gödrök mindenütt. Javítás, akár gyorsjavítás, jele sehol sem. No, de mindegy, lassan hozzászokunk ehhez az áldatlan állapothoz. Nincs kit okolni, hogy ilyenek az utak. A Vojvodinaput talán tehetne valamit, de mégsem tesz. Annyi bizonyos, hogy a gépkocsivezetőknek nincs könynyű dolguk. Ha véletlenül elfelejtenek időben fékezni, könynyen lerepülhetnek az úttestről. Nem tudom, hogy a Vojvodinaput mire vár, de ha rajtam múlna, akkor összes pénzüket az autóvezetőknek adnám. Veszélyességi pótlék címén: D. Li. Nagyszerű bemutató a zombori Kaszinóban A zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja hosszabb idő után újra bemutatkozott a közönségnek. Szombaton este az egyesület színháztermében telt ház előtt nagy sikerrel adták elő SOMOGYI TÓTH Sándor: Hogy állunk fiatalember című színművét. Az író Gyermektükör című regényét SZABÓ István alkalmazta színpadra. KISKÁROLY Klára amatőrszínész először rendezett színdarabot, de máris nagyszerűen megoldotta feladatát. A lelkes szereplők többsége egyébként fiatal, és néhányan első ízben léptek közönség elé, de ettől függetlenül magabiztosan, színvonalasan játszottak, különösen NAGY-PÁL Attila és ANDREK Andrea. A további szereplők: GYÖRFI Sándor, KISKÁROLY Klára, MÉSZÁROS Csilla, GÁL János, KOLLÁR Béla, SZABÓ Attila, SZLÁKÓ Margit, MIJCKI Árpád. A szereplők mindent megtettek a siker érdekében. Várható, hogy a mai témájú darabot a környező falvakban is hamarosan bemutatják a zombori színjátszók, ők képviselik Zombort Telecskán az amatőr színjátszók községi szemléjén és minden bizonnyal ott is megnyerik majd a közönség tetszését. H. A.