Magyar Szó, 1986. december (43. évfolyam, 329-343. szám)
1986-12-01 / 329. szám
1986. december 1., hétfő Sinan Hasani, a JSZSZK Elnökségének elnöke november 28-án a köztársaság napja alkalmából Belgirádban fogadást rendezett. Az ünnepségen a JSZSZK Elnökségének tagjai, a JKSZ Központi Bizottsága Elnökségének tagja mellett jelen voltak a föderáció, a tartományok és a köztársaságok legmagasabb rangú tisztségviselői. A hagyományos ünnepi fogadáson részt vettek a Föderáció Tanácsának tagjai, a Május 1-je díjasok, valamint a különböző munkaversenyek legjobbjai, ezenkívül megjelentek a Jugoszláviában levő diplomáciai képviseletek tagjai, valamint a hazai és a külföldi újságírók. A fogadás szívélyes légkörben telt el A JSZSZK Elnölkségének ülése Sinan Hasan elnökletével november 23-án ülést tartott a JSZSZK Elnöksége, megvitatták és elfogadták Sinan Hasaninak a Román Szocialista Kötársaszágban tett látogatásáról szóló jelentést. Az Elnökség megállapította, hogy a látogatás, amely a hagyományos államfői találkozók keretébe tartozik, kifejezi mindkét ország érdekét, hogy folytassák a legmagasabb szintű dialógust, érvényesítsék a jószomszédi politikát, serkentsék, illetve fokozzák a bilaterális együttműködést. (Tanjug) Magyar Sió BELPONTIKA 3 Új gyárakkal, új reményekkel (Folytatás az 1. oldalról) iskola helyi járulék eszközeiből épült. Horvátország területén elsősorban gazdasági létesítmények átadásával ünnepeltek a dolgozók és polgárok. A koprivnicaji Sloga cipőgyárban átadtak egy új raktárt, ezenkívül elhelyezték az alapkövét még egy raktárnak, amelyben a gyúlékony anyagokat tartják majd. A vinkovói Spačva Faipari Kombinát fennállásának 30. évfordulója, valamint a köztársaság napja alkalmából új üzemrészleget adtak át, Eszéken átadtak rendeltetésének egy új tárolót, melynek üzembe helyezésével az Eszéki Mezőgazdasági Kombinát a jelenlegi 32 000-ről 38 000-re növelheti a malomipar évi termelését. Ezenkívül Eszéken egy jelentős egészségügyi létesítményt avattak, megnyílt a korszerűen felszerelt belgyógyászati klinika új részege. Otomacon új középiskolai központ nyílt, Senjben mentőállomást adtak át, amely mindössze hét hónap alatt épült fel. A város közelében megnyílt egy kisipari üzem, amelyben évente 130 000 pár védőkesztyűt állítanak elő. A Tanjug titogradi ügyeletes tudósítójának jelentése szerint a köztársaság dolgozói és polgárai otthonukban töltötték a köztársaság napi ünnepeket, az utakon nem volt nagyobb forgalom, az Adria felé vezető utakon kissé megnövekedett a forgalom. A polgárok és dolgozók kisebb része a Crna Gora-i tengermelléken pihent. A vendéglátóipari dolgozók gondoskodtak a tartalmas programokról, a turistaközpontok is sok vendéget csaltak a budvai riviérára. Tekintet nélkül azonban a kedvező árakra, mégsem volt nagy az érdeklődés. A titográdi alumíniumkombinátban nem volt pihenés, a dolgozók ugyanis úgy döntöttek, hogy december kömpéig teljesítik az évi tervet, ígya köztársaság napján valóságos akciót szerveztek. A hét végén naponta 300 tonna alumíniumot állítottak elő. A Pristina melletti Batuse faluban átadtak egy új elektronikai alkatrész- és felszerelésgyárat. A létesítmény a fejletlen vidékek fejlesztésére létesített szövetségi alap eszközeiből épült. Az eszközök egy részét a belgrádi Radioton teremtette elő. Egy Uroševac melletti faluban a dolgozók és polgárok eszközeiből általános iskola épült. A létesítményt a köztársaság napja alkalmából avatták fel. A diákok nagy örömére ezentúl nem kell négy kilométert gyalogolni az iskoláig. A Dramnjak falu lakosai is ünnepeltek, autóbuszjáratot vezettek be a falu és Uroševac között. Reális gazdálkodás, több munka és felelősség A JKSZ Központi Bizottságának határozatai a jövő évi fejesztéspolitika teljesítésével kapcsolatos feladatokról Közvetlenül az ünnepek előtt, november 24-én tartotta meg sorrendben 4. ülését a JKSZ Központi Bizottsága azzal a céllal, hogy letisztázza, mely eszmei-politikai kérdések akadályozták az idei gazdaságfejlesztési határozat megvalósulását, egyben pedig meghatározza a kommunistáknak a jövő évi fejlesztéspolitika teljesítésével kapcsolatos feladatait. A Központi Bizottság megállapította, annak ellenére, hogy pozitív eredmények születtek az ipari és mezőgazdasági termelésben, valamint, hogy növekedett a foglalkoztatás és csökkent hazánk külföldi adóssága, az országban jelenleg is igen súlyos a gazdasági helyzet. Nem valósulnak meg a kiviteli tervek, az árpolitika, a jövedelemelosztás politikája, a gazdaság nem igazodik kellőképpen a korszerű piacgazdálkodás követelményeihez. Ezekből a megállapításokból kiindulva a Központi Bizottság számos konkrét feladatot tűzött a KSZ tagsága elé, amelyek teljesítése előfeltétele az ország társadalmi-gazdasági fejlődési céljainak megvalósításában. A határozatok rámutatnak arra, hogy a JKSZ XIII. kongresszusának határozatait és a hosszú távú gazdasági stabilizációs program céljait a KSZ tagságának következetesen meg kell valósítania, a dokumentumok tartalmáról nem szabad új vitát nyitni, s nem engedhető meg a további megtorpanás és ingadozás. A gazdasági rendszerben és gazdaságpolitikában a Szövetségi Végrehajtó Tanács által javasolt változások alapjában véve összhangban vannak a stabilizációs programmal és a kongresszusi határozatokkal, s azon dokumentumokat és előírásokat, amelyekkel a stabilizációs program teljes magvalósítását biztosítjuk, mielőbb meg kell hozni, hogy ismertek legyenek a jövő évi gazdálkodás feltételei és már az év elején alkalmazhassuk őket. A Központi Bizottság kiemeli, hogy a gazdasági rendszer várható változásai, valamint a fejlesztéspolitikai célok megvalósítása során biztosítani kell az infláció leküzdését. Ez elsődleges konkrét feladat lesz a szubjektív erők jövő évi tevékenységében. Ezenkívül a jövedelmet úgy kell elosztani, hogy erősödjön a társult munka helyzete és megvalósuljon a dolgozóknak a jövedelem elosztásával kapcsolatos alkotmányos helyzete. Olyan változásokra is szükség van, amelyek biztosítják a jelenlegi áraránytalanságok kiküszöbölését, s mindent meg kell tenni a sikeres kiviteli programok megvalósításáért, a devizabevétel növeléséért is. A KSZ tagságára, szervezeteire és vezetőségére a gazdaságfejlesztési politika megvalósításában rendkívül nagy felelősség hárul. A fejlődés csak úgy lehetséges, ha következetesen megvalósítjuk az önerőre támaszkodás elvén az intenzív, termelékeny gazdálkodást, ha a tudományos vívmányok alkalmazásával sikerül olyan termelési programokat kidolgozni, amelyek biztosítják mind a hazai, mind a külföldi piac igényeinek kielégítését. Emellett egészében többet kell dolgoznunk és termelnünk: a kiviteli ágazatokban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, az idegenforgalomban, a kisiparban, a lakásépítésben egyaránt. S ezzel a társadalmi szolgálatok hálózatának ésszerűsítését, a fogyasztásnak a reális lehetőségekkel való összehangolásátkell párosítanunk. A Központi Bizottság határozatai értelmében mindenütt a termelékeny foglalkoztatás növelésén kell munkálkodni. Szakítani kell a veszteségek társadalmasításának politikájával, fel kell számolni minden ésszerűtlen termelést. Változásokat kell eszközölni a káderpolitikában is: bátor, alkotásra és újításra kész kádereket kell támogatni, azok helyébe, akik nem gazdálkodnak sikeresen, újakat kell állítani. A gazdasági rendszer változásai során az intenzív gazdálkodást, a reális gazdasági kategóriák érvényesítését és a piacgazdálkodást szorgalmazzuk. Mindez megköveteli a munka iránti más viszonyulást, a törvényesség betartását, a pénzügyi fegyelmet, a gazdálkodásért való nagyobb felelősséget. A jövő évi gazdálkodási feltételek igen nehezek lesznek, e nehézségeket csakis megfeszített erővel, a dolgozók teljes mozgósításával küzdhetjük le. A munkaszervezetek pénzügyi helyzetének rendezését nem halogathatjuk, meg kell oldani a forgóeszközök, a belső fizetésképtelenség, a hitelek átütemezésének a kérdését is. Mindez megköveteli azt is, hogy minden szinten konkrét intézkedéseket hozzunk az életszínvonal védelmében, a polgárok meghatározott rétegei védelmére. Az elfogadott politika teljesítéséért minden szinten meg kell követelni a felelősséget, mind a gazdaságban, mind a küldöttrendszeri döntéshozatal folyamatában. A KSZ-nek a példamutatás erejével, konkrét erőfeszítésekkel kell munkálkodnia a társadalom minden haladó erejének mozgósításán és minden környezetben erélyesen szembe kell szállnia az opportunista magatartással E határozatok megvalósítását a JKSZ KB Elnöksége folyamatosan figyelemmel kíséri s az eredményekről tájékoztatja a Központi Bizottságot. (1) Tiszteletadás a Virágházban A köztársaság napja alkalmából november 29-én a JSZSZK Képviselőházának küldöttsége ellátogatott a Virágházba és koszorút helyezett Tito elvtárs sírjára. A küldöttség tagjai voltak Ivo Vrandečić, a JSZSZK Képviselőházának elnöke. Milka Grigorijevic Tarkeva, a Szövetségi Tanács elnöke, valamint dr. Milenko Boja- Tuć, a Köztársaságok és Tartományok Tanácsának elnöke. (Tanjug) Megnyílt az új határátkelőhely Görögország felé A jugoszláv—görög határon, a Szaid Dóiban ismert üdülőhely közelében tegnap ünnepélyesen megnyitották az új határátkelőhelyet. Ez alkalommal népgyűlést tartottak. Remélik, hogy ezáltal elmélyülnek a jószomszédi kapcsolatok és a minden téren való együttműködés. A Start Dojran határátkelő tehermentesíteni fogja a bogorodicai átkelőt, és az út is rövidebb lesz Törökország és közel-kelet felé. A Naftaps kutatása Crna Gorában A vajdaságikőolajipari dongozók a háromnegyedévben Crna Gorában túlszárnyalták az idei évi fouiadótervet. A geológiai kutatások Intézetével aláírt szerződés értelmében csszárnyozták, hogy az idén 130 kilométeren kutatásokat végeznek és szeptember végéig ezzel a munkával id6 kilométeren készültek el, illetve 17 százalékkal túl szárnyaalak a tervei. Pillanatnyilag gyűjtik az adatokat és rendszerezik a dokumemtációt, valamint felülvizsgálják a terepet. Mintegy száz mintára vonatkozóan különböző laboratóriumi felméréseket végeznek. A Naftagas dolgozói tehát fáradhatatlanul kutatnak a fekete arany után, de nemcsak Crna Gorában, hanem Szerbia területén és Vajdaságban is, ahol eddig több mint 700 kilométeren végeztek kutatásokat és több tíz próbafúrást. Ünnepelt se Tisza-vidék Alkalmi rendezvények Zentán, Adán, Csókán, Kanizsán A Tisza-vidék lakossága számos művelődési és szórakoztató rendezvénnyel emlékezett meg a jeles ünnepről. Zentán november 26-án a művelődési ház színháztermében ünnepélyes keretek között felvették a November 11. Általános Iskola elsős kisdiákjait a pionírszervezetbe. Mintegy 150 gyerek nyakára került piros kendő. A zsúfolásig megtelt teremben a diákok élvezetes műsort adtak elő az egybegyűlteknek. Csütörtökön a Vajdasági Forradalmi Múzeum és a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ szervezésében érdekes kiállítás nyílt a művelődési ház kiállítótermében A népfelszabadító háború a művészetben címmel, Sinkovits János, a Harcosszövetség községi választmányának elnöke nyitotta meg. Ezután került sor a színházteremben az ünnepi műsorra. A köztársaság napi köszöntők elhangzása után gazdag művelődési program vette kezdetét, amelyben felléptek a pionírok, az ifjúság, a zeneiskola, növendékei, a vegyeskórus és a Jugoszláv Néphadsereg zentai helyőrségének katonái. Pénteken, november 28-án 17 órakor a községi képviselő-testület nagytermében került sor a kragujevaci Sumadija és a zentai Zenta vadászegyesületek testvéregyesületté való nyilvánításáról szóló okmány aláírására. Az ünnepségen jelen volt a baráti karlovaci vadászegyesület küldöttsége is. Ez alkalommal adták át a tiszteletbeli tagoknak a tagsági könyvet. November 29-én és 30-án az ifjúsági művelődési központ diszkómaratont szervezett a fiatalok részére. A táncmaraton iránt az idén is nagy érdeklődés nyilvánult meg, a legkitartóbbak értékes jutalomban részesültek. A 30 órás verseny alatt az ifjúsági művelődési központ legjobb videofimjeiből láthatott ízelítőt a közönség. Az adai községben az idén Mohótén tartották meg a köztársaság napi központi ünnepségét, november 27-én a kora esti órákban a Novak Radonji Általános Iskolában került sor a kisdiákok felvételére a pionrszervezetbe, majd a pioníravatás után megtartották a díszülést. A tanulók alkalmi művelődési rendezvényekkel kedveskedtek a közönségnek. Ezen a napon délelőtt Adán a Cseh Károly Általános Iskolában is pioníravató ünnepség volt. Csókán november 28-án emlékeztek meg az új Jugoszlávia születésnapjáról. A művelődési ház nagytermében került sor az ünnepi ülésre, a köszöntők után a Jedimstvo és a Móra Ferenc Művelődési Egyesület tagjai, valamint az iskolák diákjai szerepeltek színvonalas művelődési műsorral. A kanizsai községben november 29-én Marrtonoson tartottak községi jellegű ünnepi ülést a Szocialista Szövetség községi választmányának szervezésében. A nap jelentőségét Dénes Zsuzsanna, a SZISZ községi választmánya elnökségének tagja és Živko Kojić, a Szocialista Szövetség marton ősi választmányának titkára méltatta, ezután került sor az érdekes művelődési programra. Mintegy négyszáz elsős diákot avattak pionírrá ezen a jeles ünnepen. Kispiacon a szövetkezetben ünnepélyesen átadták az új takarmánygyárat. . .. i SZENTTAMÁS Országos rekord kukoricatermesztésbe! A szenttamási Elánhoz tartozó Ratarstvo munkaszervezet mintegy 50 hektár területén rendkívül jól termett a magkukorica. Hektáronként átlagban 6,88 tonnát takarítottak be, ekkora területen ez jugoszláv rekordnak számít. Hogy milyen jelentős a Ratarstvo munkaszervezet dolgozóinak sikere, legjobban szemlélteti az az adat, hogy Vajdaságban a magkukorica átlaghozama 2,87 tonna körül alakult. A rekordtermést a legkorszerűbb agrotechnikai eljárások alkalmazásával érték el. iTanjug) óvodát avattak Novo Milosevón Törökbecse községben az idén Novo Milosevón volt a köztársaság napi központi ünnepsége. Ebben a mintegy 9000 lakosú nagyfaluban átadták rendeltetésének a Pava Sucarski Gyermekkert 430 négyzetméter alapterületű létesítményét, amelybe a tartományi és a községi gyermekvédelmi érdekközösség, a helyi közösség, valamint a társultmunka-szervezetek eszköztársításával mintegy 100 millió dinlárt fektettek. A létesítmény jelentőségéről Aca DJIJKIÍTN, a törökbecsei községi képviselő-testület elnöke beszélt, a helyi művelődési házban megtartott alkalmi díszülésen, majd az óvódát, amely Jovanka RADOJEVIC Mica élharcos nevét kapta, Jelena MILOJEVIC, a tartományi gyermekvédelmi érdekközösség titkára adta át rendeltetésének. Az épületen levő emléktáblát Zagorka MILOVANOVIC, a község legidősebb óvónője leplezte le. Törökbecsén a Jovan Veselinov Žarko munkásotthonban a helybeli műkedvelők közreműködésével az ünnep előestéjén alkalmi előadást tartottak, az előcsarnokban pedig a Tisza menti helységek bélyeggyűjtőinek közreműködésével megnyílt a Tiszafile—10 bélyegkiállítás. A község általános iskoláiban több mint négyszáz elsőst vettek fel a pionírszervezetbe. így. új tehénfarm Bánáttopolyán A kikindai községhez tartozó Bánáttopolyán befejeződtek a munkálatok egy 600 fejőstehén befogadására alkalmas telep építésén. A létesítmény üzembe helyezésével a kikindai tejgyár évente mintegy 3 millió literrel több tejet kap. Az új szarvasmarhatelep társított eszközökből épült, az anyagiakat a Bánát Mezőgazdasági Kombinátban teremtették elő. Nyolcszázmillió dinárt a telep felépítésére fordítottak, ezenkívül az eszközökből mintegy 400 üszőt vásárolnak. A teljes kapacitás kihasználásához még mintegy 200 fejőstehenet biztosítanak a telep istállóiból. (Tanjug)