Magyar Szó, 1987. február (44. évfolyam, 30-44. szám)
1987-02-14 / 43. szám
1987. február 14., szombat Össze kell hangolni az érdekeket A Szocialista Szövetség városi választmánya elnökségének üléséről A Szocialista Szövetség városi választmányának elnökségi ülésén első napirendi pontként a közművesítési szolgáltatások díjának növeléséről mondtak véleményt. A Szocialista Szövetség városi választmányának elnöksége nincs megelégedve a közművesítési szolgáltatások díja emelésének módjával, vagyis azzal, hogy nem kaptak erről előzetes tájékoztatást. A polgárok és a munkaszervezetek részéről is elégedetlenséget tapasztaltak, s arra a következtetésre jutottak, hogy a jövőben a Közművesítési Munkaszervezettől jelentést kell kérni, ha emelik a szolgáltatási díjat. Milan Teofanov elnökségi tag hozzászólásában kifejtette, hogy a Közművesítési Munkaszervezetnek nem kellene kihasználnia azokat, akiknek szolgáltatást nyújtanak. Ez a munkaszervezet köteles munkájáról nyilvánosan tájékoztatni a közvéleményt, a polgároknak és a többi munkaszervezetnek ugyanis jogában áll tudni, hogy mi az, amihez anyagilag hozzájárulnak. Valójában egybe kellene hangolni a szolgáltatásokat nyújtó és az azokat igénylők érdekeit, s ennek alapján dönteni az áremelésről. Fontosnak találja továbbá azt is, hogy a Szocialista Szövetség városi választott sorsának elnöksége előbb áttekinthesse a díjemelési javaslatot, s csak utána szülessen róla döntés, ugyanis politikai akcióval ki kell állniuk a polgárok érdekei mellett. Az ülésen elhangzott még, hogy nem szabad monopolhelyzetet teremteni olyan területen, amelynek folyamatát nem a piac törvényei határozzák meg, ugyanis csupán egy munkaszervezetről van szó, amelynek nincs konkurense. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy azt csinál, amit akar. A polgárokat egyébként sem lehet becsapni, s nem kell lebecsülni. A szolgáltatások szintje ugyanis mindent elárul, lényeges, hogy mit és hogyan „találnak”, mert a minőséget a polgárok sem sajnálják megfizetni, viszont ami a kívánt szintet nem éri el, azt ne kelljen túlfizetni. Aszolgáltatások díjának és minőségének is összhangban kell lennie. Március 15-éig a Közműveskési Munkaszervezetnek és a lakásügyi érdekközösségnek jelentést kell adniuk a tavalyi munkájukról, az eszközök felhasználásáról és a szolgáltatások minőségéről, amely majd megvitatásra kerül. Szóltak még a Szocialista Szövetség városi választmánya elnökségének feladatairól a társadalmi-gazdasági fejesztési politika terén, amely többek között új és jobb termelési viszonyokat felada-7Чл és a külföldi рЧсоп, nagyobb termelékenységet, gazdaságosságot és kifizetődőséget. s. k. ÚJVIDÉKEN MA FILM ARÉNA: Top gun, amerikai (16. 18, 20. 22) JADRAN: A varázserdő, jugoszláv—amerikai rajzfilm (18.30) Élni és meghalni Los Angelesben. amerikai (18.30, 20.30) MŰVELŐDÉSI OTTHON: Kétségbeesetten keresem Suzannát. amerikai (16. 18, 20.30) NÉPMOZI: A bulldózernek nevezett ember, olasz (16, 18, 20) Matiné: Zsika dinasztiája, hazai (10) DUNA: Kulcs, olasz (17, 19) BÁCSKA: Szerelem, szenvedély, eksztázis, NSZK-beli (19) HADSEREGOTTHON: Terminator, amerikai tudományos-fantasztikus film (16, 18, 20) IFJÚSÁGI TRIBÜN: Easy rider, amerikai (17, 19, 21) SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: P. Mascagni: Parasztbecsület. P. I. Csajkovszkij: Jolanta. bemutató: 1930 (nagyterem). ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. ÜGYELETES ORVOS Felnőttek számára: a Niegoš utca 7. alatti rendelő (20-tól reggel 7 óráig). Gyermekek számára: a Vasa Stajić u. 5. alatti rendelő (20-tól reggel 7 óráig). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Bulvár Gyógyszertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól reggel 7 óráig. A vásártéri korcsolyapálya nyitvatartási ideje Szombaton a polgárok 9—11 óráig, majd déltől 14 óráig, és 13— 17 óráig vehetik igénybe a vásártéri korcsolyapályát. A Vojvodina senior csapata a Medveščakkal játszik jégkorong-mérkőzést 14 órától. Vasárnap ugyancsak megváltozik a korcsolyapálya nyitvatartása: 9—11-ig, 11.30-tól 13 óráig vehetik igénybe a polgárok. 14 órától 17 óráig jégkorong kupamérkőzést játszik a Vojvodina és az Olimpia csapata. 17.30—19 óráig ismét a polgároké a nálva. A belépőjegyek 10 éves korig 20 dinárba kerülnek, azon túl pedig 120 dinárba. Cs. I. Gazdag választék, magas árak Befejeződött az őszi tél ’87 ruhavásár Tegnap zárult az Újvidéki Vásár 4-es pavilonjában megtartott ötnapos, 1987. évi őszi és téli ruhakollekciók kiállítása, helyesebben áruminta vásár. A több mint 130 ruhagyár kiállított termékeit, a különféle kabátokat, pulóvereket, ruhákat, öltönyöket, dzsekiket tartományunk kereskedelmi munkaszervezetének képviselői tekintették meg, választották ki, valamint azonnal szerződést is kötöttek a megfelelő ruhagyárakkal. Az improvizált kiállítóhelyek az őszi és téli kollekciók gazdag választékáról tanúskodtak, noha a vásárlók gyakran panaszkodnak hogy üzleteink ruhakínálata nem gazdag. A kiállítás sikerét a kirakatok fogják a legjobban megmutatni. A kiállítók és a vásárlók, valamint a szervezők nagyon elégedettek a már másodszor megrendezett árumintavásár eredményével. A kiállításon élénk kereskedelmi tevékenység zajlott le az öt nap alatt, ugyanis az érdekeltek a készrunakínálatot egy helyen tekinthették meg. Néhányan, mint például a sevnicai Lisca még kisebb divatbemutatót is tartott az érdeklődőknek — mondta Nedeljko Nikolic, az Újvidéki Vásár hazai kiállítók egységének igazgatója. A pavilonban sétálva a ljubljanai Rašica tetszetős és divatos színű műanyag és gyapjú pulóvereivel és más kötöttáruival vonta magára a figyelmet. Borivoj Depic, a Rasica vajdasági képviseletője elmondta, hogy a reggeltől este 6-ig nyitvatartó kiállításon mintegy 50 000 divatkötöttáru eladására kötöttek szerződést. A megrendelések a gyár össztermelésének 10 százalékát képezik. A szomszédos standot a konkurens radovljicai Almira foglalta el, ők is jó vásárt bonyolítottak le, 11 000 kötöttáru eladására kötöttek szerződést. Franjo Barié az Almira vajdasági képviselője elmondta, hogy a pulóverek a jövő évben elég drágák lesznek, ugyanis az inflációt beleszámolva egy átlagban 40 000 dinárba fog kerülni. Az újvidéki Nevitet eladóként és vásárlóként is részt vett a kiállításon. A kiállított moher, tweed, velúr anyagból készült kabátok 11 000—13 000, a dzsekik 7500—11 000, a kosztümök 8500—13 000, a vékony kabátkák 5900—11 000 dinárba kerülnek majd az őszre. A ruhák várható ára 69 000—90 000, a szoknyák 29 000—40 000, míg a nadrágok ára 30 000—35 000 dinár. A Novitet kollekciójából több mint 1000 darabot adott el — hallottuk Jelena Zagordétól, a Novitet kirakatrendezőjétől. A választék gazdag lesz jövőre, az árak azonban igen borsosak. M. e. Mncmüó MA AZ M-STÚDIÓBAN A Magyar Rádió és az újvidéki Rádió közös jazz-hangversenye Ma 20 órai kezdettel a Rádió M- stúdiójában kerül sor a Magyar Rádió és az Újvidéki Rádió közös jazz estjére, amelyen föllép a budapesti Magyar Jazz Quartet (Szakcsi Lakatos Béla — billentyűs hangszerek, Csepregi Gyula — szaxofon, Vasvári Pál — bőgő és Jávori Vilmos — dob) és az Újvidéki RTV nagyzenekara Vojislav Simić vezetésével, valamint Goce Dimitrovszki trombitaművész, mint vendég. Vojislav Simić nyugdíjba vonulásáig a belgrádi RTV nagyzenekarának volt a vezetője. keze alatt a belgrádi big band szép sikereket ért el. Európa legjobb nagyzenekarai között tartották nyilván a belgrádi zenekart, éppen ezért Simic újvidéki szereplése külön érdeklődésre tarthat számot. Jegyelővétel az M-stúdió pénztáránál 10—12 és 17—20 óra között. A hangversenyt felvételről közvetíti majd az Újvidéki Rádió és a Magyar Rádió s. k. HOLNAP Kirándulás Hopovóra A Železničai Hegymászó Egyesület holnap Hopovóra szervez gyalogtúrát. Indulás 8 órakor a halpiaci buszállomás paragovói peronjáról. Az út Paragovóról Stero és Novo Hopovóra vezet. Hopovón a természetjárók megtekinthetik a híres hopovói kolostort. A séta onnan Iriški venacra folytatódik, majd a kirándulók visszatérnek Paragovóra. A négyórás gyalogútnak azonban van rövidebb, kétórás változata, amely elkerüli Hopovót. A gyalogút közbeeső állomásain a részvevők teát vagy frissítőt fogyaszthatnak. Habár a napokban az idő megenyhült, a csalóka időjárás ellenére melegen, de könnyen öltözzenek fel a túrázók — üzenik a hegymászók. M. ) Jó minőségű szolgáltatások Boško Petrov fogadta a Putnik Utazási Iroda vezérigazgatóját Boško Petrov, a városi képviselő-testület elnöke tegnap fogadta Nebojša Živanovićot, a Putnik Utazási Iroda vezérigazgatóját. A Putnik országunk legrégibb utazási irodái közé tartozik, és jó minőségű szolgáltatásairól ismert. Ebben az évben a terveit szerint mintegy 360 ezer külföldi turista utazását szervezi meg. Angol, olasz, francia, spanyol, szovjet, csehszlovák, tehát mintegy 200 külföldi turistairodával tart fenn kapcsolatot. Az osztrák és NSZK- beli turisták a Putnik által szervezett távol-keleti túrák ivatt érdeklődnek. A Putnik azonban a hazai turistákat sem hanyagolja el, az idén révükön mintegy 100 milliárd dináros bevételre számít. A Putniknak tartományunkban kirendeltségei vannak, s az utazások megszervezésén kívül átutazó- és vadászturcizmussal foglalkoznak — ismertette az utazási iroda tevékenységét a vezérigazgató. Вобкл Petrov városunk idegenforgalmi lehetőségeiről szólt. Elmondta, hogy a svkkolimbia megkezdéséig luxusszálloda kiépítését, valamint a stand rendezését tervezik városunkban. Karlócán, a Duna-partján kempinget és strandot építenek. A dunai közlekedés és a Fruska gora-i turizmus fellendítését is tervezik. Nagy lehetőséget nyújt az úgynevezett kongresszusi turizmus is a Vojvodina sportközpontban, továbbá az Újvidéki Vásár rendezvényei, a zsinagóga felújítása, a fürdőmedence megnyitása és a gyermekek számára a sportközpont mellett épülő vidámpark is lehetőséget nyújt arra, hogy az átutazó turisták néhány nappal hosszabb ideig tartózkodjanak városunkban. M. Él (LAZUKICS Anna felvétele) A Putnik képviselői Boško Petrovnál Drágán fűtött olcsó iskolák Amit nyerünk az olcsó építkezen, azt elveszítjük a pótmunkálatokon A futaki Djura Jakšić Általános Iskola a helyi járulékból épült 1985 decemberében adtak át rendeltetésének. Még azon a télen megmutatkoztak az épület hibái éspedig, hogy 15 foknál többre nem lehet felfűteni a tantermeket. A régi iskolaépületben, amelyhez hozzá toldották az új szárnyat, nincs ilyen gond. A falak siporex-lapokból készültek, s fémkeretű szimpla ablakokat építettek be, amelyben állítólag hőszigetelő üveg van. A falak szigetelésére, az ablakok tömítésére most utólag 20 230 100 dinár értékben póteszközöket igényeltek — hallottuk az általános iskolák építését és felszerelését figyelemmel kísérő városi bizottság tegnapi ülésén. Egyelőre még nem derült ki, hogy a siporexfalakban, a szimpla fémkeretes ablakokban, vagy a hőszigetelő ablaküvegben van-e a baj. A tervező annak idején az anyagok tesztpapírjaira hivatkozott, a tanulók és a tanárok pedig azóta is fagyoskodnak. Jelenleg folyik az anyagok teszteredményeinek felülvizsgálata, tehát újratesztezése. A műszati tudományok karának illetékes intézete végzi a méréseket, ad szakvéleményt az anyagokról. Ettől a szakvéleményezéstől függ majd, milyen úton-módon oldják meg az iskola falainak szigetelését, illetve fűtését. Sajnos, hasonló a helyzet a Petőfi Sándor Általános Iskola esetében is: siporexból építkeztek, s már most póteszközöket kértek, hogy néhány centiméteres szigetelőanyagot húzzanak a falakra. Nem kívánják végigjárni a kátyi iskola kálváriáját. Igaz, ebben az iskolában már dupla üvegű ablakokat szereltek fel, de még így sem fűthető fel az épület. Az olcsó építkezésnek később fizetjük meg az árát, éspedig a drága fűtéssel. A Petőfi Sándor Általános Iskolában a baj nem jár egyedül, a tornaterem tetőszerkezetének olyan kicsi az esése hogy beázik. Éppen ezért az iskola kérte, hogy tömítsék, erősítsék meg. A Petőfi iskola esetében sem kívánják elhamarkodni az ügyet. A teszt eredményeitől függően foganatosítanak intézkedéseket. A karlócai Október 23-a Általános Iskola kibővítése is folyamatban van. A munkálatok ,egy épület lebontása miatt késnek, és ezért a kivitelezők követelik, hogy reális árat állapítsanak meg. A tervekben 190 millió dinár szerepel a tornaterem felépítésére, a kivitelező a helybeli Crnotrava? Építőipari Munkaszervezet az időeltolódásra hivatkozva most 220 millió dinárt követel. Tény, hogy ez utóbbi nem reális ár, valamilyen formában azért megegyezésre kell jutni. Cs. I. Fontosabb telefonszámok Liftjavítás-gyorssegélyszolgálat 20-866 Stun Munkaszervezet (karbantartás) 365-188 Aj Instalacija Munkaszervezet 20-234 Revnist Takarítási Szolgáltatási Munkaszervezet 20-570 Vízvezeték- és szennyvízcsatorna-karbantartás (hibajavítás) 239-777 Gyorssegélyszolgálat (vízvezeték- és szennycsatorna-karbantartás) 55-704 A háztartás, vízóraszámváltozás bejelentése 621-577 Városi egészségügyi felügyelő 622-444 mellék, 232, 233, 234, 235 Taxiállomások A Néphősök utcában 28-224 A Toza Markovic téren 24-240 A vasútállomáson 333-666 A Sateliter: 394-088 ÚJVIDÉK tükröcske Ma február 14-e van, szombat, azaz nem közönséges nap. Ugyanis ma nem kell melózni, nyugodtan élhet az ember passzióinak, elrendezheti söröskupak-gyűjteményét, udvarolhat feleségének, elviheti a srácokat mászkálni — egyszóval azt csinál, amit akar. Mivel ilyen ráérős nap van, nem ártana elgondolkodni azon, hogy közeleg március 8-a, az a szörnyű nap, amikor a léha férfinépség meglakol egész évi mulasztásaiért. Persze, ezt mindenki tudja, főleg a virágárusok, akik egyebet sem tesznek ezekben a február végi napokban mint árcédulákat gyártanak, közvetve képviselve a nők boszszúját. Bár a virágvásárlás elkerülhetetlen — s ez az emberiség szőrösebb hányadának általában nehezére esik, mint a foghúzás — akadnak ravasz férfiak, akik a március 8-ából is hasznot húznak. Például vesznek remek tepsit életük párjának és addig nyafognak, míg ez ki nem próbálja, a haspók őszinte örömére, vagy meglepik nejüket egy gyönyörű festménnyel, amire már régen fáj a foguk, meg általában mindenféle az eszükbe jut, de ezt olyan cselesen csinálják, hogy nem lehet haragudni rájuk. A legálnokabb trükk, az az, hogy nagylelkűen befizetnek holmi külföldi utazást és elküldik az asszonyt, mondjuk négy napra Szalonikibe vagy három napra Velencébe. Ez a fejedelmi ajándék — annak tűnik, de viszonylag olcsó, a görög út 19 800 dinárba, az olasz 15 500 dinárba kerül — igen kedvező fényt vet az ajándékozóra, pedig a selma férfiú csak nagyon vágyott már némi preferánszpartira, mely sportot mértéktelen dohányzás és mértékletes sörözés mellett szokás f űzni a haverokkal, s mivel egy-egy parti legtöbbször mélyen az éjszakába nyúlik, a szórakozásból kizárt nők általában utálják. Mindazonáltal, akadnak rendes fickók is, akik valóban kedveskedni akarnak, mindennemű hát- s jó szándék nélkül, s mindenféle hasznos vagy haszontalan tárgyat vásárolnak össze, könyvet, francia kölnit, nercbundát, piperét körömollót, hajbodorítót, rózsaszín papucsot, selyem hálóinget, plüssmackót, karórát, hogy ne is soroljam tovább. Tehát: gondolkodjunk el a legmegfelelőbb variánson és vegyük meg már most az ajándékot, mert lehet hogy drágább lesz. Vagy ha ezt nem tehetjük, takarékoskodjunk, verjük fogunkhoz a garast, mert úgy látszik, szükségünk lesz rá. -krokk-