Magyar Szó, 1993. január (50. évfolyam, 1-29. szám)
1993-01-12 / 10. szám
10 SZABADKA Most már végleges az eredmény Vasárnap három választási egységben választottak küldöttet a képviselő-testültbe Vasárnap, a választások harmadik fordulójában három választási egységben ismételték meg a szavazást. A polgárok rendkívül gyér érdeklődését leginkább a hatos választási egység tükrözte: itt ugyanis a 4. választóhelyen a 617 bejegyzett szavazópolgár közül mindössze kilencen mentek el szavazni. A 3. fordulóban az összesített eredmények alapján a 6-os választási egységben (Központ III-1.) Julije Skenderovicot (VHDSz) 182, az 55- ös választási egységben (Dušanovo) Nikola Uzelacot (Polgárok csoportja) 213 és a 64-es választási egységben (Tavankút 1.) Antun Stankovićot (BSP-JP) 365 szavazattal választották meg küldöttnek a képviselőtestületbe. .. Megerősödött a VMDK-VHDSz koalíció Felére csökkent a szocialista képviselők száma - Zökkenőmentesebb lesz-e az önkormányzat munkája? Közel 70 százalékos többségre tett szert a VMDK és a VHDSz választási és képviselő-testületi koalíciója, ha e két érdekszervezet 34, illetve 10 képviselőjéhez hozzáadjuk a velük választási szövetségre lépett Népi Parasztpárt egy, valamint a polgárok jelöltjeinek képviselői közül ugyancsak egy képviselőt, akit támogat a VMDK és a VHDSz. Ily módon alaposan megszilárdult a koalíció helyzete az önkormányzatban, különösen azt követően, hogy az SzSzP képviselőinek a száma a korábbi 19-ről 9-re csökkent, s képviselő-testületi csoportjuk a harmadik helyre csúszott. Ez utóbbiak létszáma azonban csak abból a szempontból lényeges a képviselő-testület munkáját illetően, hogy fele annyi képviselő lesz, aki naphosszat obstruálhatja az önkormányzat munkáját. A szocialista képviselők többsége ugyanis ahelyett, hogy a község fejlesztésével foglalkozott volna, állandóan gátolta a képviselő- testület tevékenységét, hogy bebizonyítsa a többségi koalíció állítólagos tehetetlenségét. Van, aki a fentieket, a „nemzeti jellegű” pártok győzelmét a kulturálatlan választópolgárok nemzeti harámokba való csoportosulásának nevezi, s eközben csak a VMDK-ra és a VHDSz-re gondol, márpedig a Bunyevác-sokác Párt, a Szerb Radikális Párt vagy a Koalíció Szabadkáért elnevezésű választási egyesület keretében fellépett Szerb Megújhodási Mozgalom is rendre legalább olyan nemzeti, mint a VMDK vagy a VHDSz, s a tetejében van közöttük olyan is, amely nyíltan vallja, hogy nacionalista jellege van. Ideje lenne végre belátni, hogy a többségi választási rendszerben és a köztársasági szinten a hatalmi párt által elhintett szerb nacionalizmus idején kézenfekvő, hogy a lakosság nemzetiségi összetételének arányában alakul a képviselő-testület összetétele, nem a választópolgárok, hanem a hatalmi párt és szatellitjei politikai kultúrájának a hiánya okozta ezt a helyzetet, s ebbe bele kell nyugodni, mindaddig, amíg ilyen a váasztási rendszer, és nem történnek demokratikus változások, amelyek nem kényszerítik a választópolgárokat arra, hogy nemzeti jellegű érdekszervezetek útján legyenek kénytelenek küzdeni egyenrangúságukért és egyenjogúságukért, lévén, hogy nincsenek demokratikus erők, amelyek feleslegessé tennék a nemzeti alapon való tömörülést. Sajnos egyes pártok, amelyek magukat demokratának nevezik, hallani sem akarnak sem személyi autonómiáról, sem vajdasági önkormányzatáról, még a választópolgárok akaratát sem tartják tiszteletben, s utóbb csodálkoznak, hogy leégnek a választásokon. Nem a polgárokban, hanem a rendszerben van a baj, s ennek ismeretében jobb lenne inkább odafigyelni, mit követelnek a „nemzeti harámokba” tömörült érdekszervezetek és az azokat támogató polgárok. Velük együttműködve talán meg lehetne szüntetni a nemzeti alapon való tömörülés szükségességét. Az is sajnálatos, hogy a képviselőtestületben továbbra sincs képviselve a demokratikus beállítottságú szerb párt, amellyel együttműködhetne a VMDK és a VHDSz, s amellyel be lehetne bizonyítani, hogy igenis lehetséges az együttműködés a három legnagyobb szabadkai népesség között Szabadka érdekében. Az egyébként szélsőségesnek tartott Szerb Radikális Párt képviselői megígérték, hogy igyekeznek építő jellegű tevékenységet folytatni a város boldogulása érdemben, s ezt mindenki kíváncsian várja. A jelek szerint sokat fog lendíteni a viszonyok javulásán, hogy az elnök és a két alelnök (eddig csak egy volt - horvát) a három legnagyobb népesség soraiból kerül ki, s ily módon létrejön az annyira hiányolt kapocs az itt élő polgárok képviselői között. Eboltás Szabadkán és környékén Az állat-egészségügyi állomás a héten a tervnek megfelelően folytatja az eboltást Szabadkán és környékén. Január 14-én Szabadkán, a sándori helyi közösségben a Zentai úton (Szűcs Mária) 10- től 11, a Peščara felvásárló állomásánál 11- től 12, a Jaša Ignjatović utca 19-ben 12- től 15, az újvárosi, kertvárosi és a kisradanováci állat-egészségügyi állomáson 8-tól 15 óráig végzik az eboltást. Ekkor kell kifizetni az ebadót is, ami 3000 dinár. Elmarad a mára bejelentett ülés Az előzetesen mára bejelentett ülés helyett január 18-án ül össze a kárvallott devizabetétesek szabadkai alosztályának végrehajtó bizottsága - hallottuk Mezei Józseftől, az egyesület elnökétől. Az újabb haladékra azért került sor, mert a választással kapcsolatos teendők miatt a megbízott községi titkárság nem tudta idejében befejezni és rendszerezni a szabadkai devizabetétesektől összegyűjtött adatokat. Emiatt most késnek a tervezett akciókkal is. S .K .Á. Egy súlyos sérülés Hétvégi balesetkrónika Vasárnap délután fél háromkor súlyos közlekedési baleset történt a Majsai út és a Lisinski utca kereszteződésénél. Mucsi István helybeli lakos személygépkocsijával leszaladt az útról, és ennek következtében egyik utasa, Bicár Klára verbicai lakos súlyosan megsérült. A másik utas, Mucsi Melinda könnyebb sérülésekkel úszta meg a szerencsétlenséget. Az illetékesek szerint valószínű, hogy a gépjárművezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott. Ezenkívül a hétvégén még 14 közúti balesetet jegyeztek fel, melyben ketten könnyebben megsérültek. A kár több mint egymillió dinár. A legtöbb esetben azért került sor a koccanásra, mert a gépjárművel közlekedők nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedtek, illetve nem tartották be a közlekedési előírásokat. A közlekedési rendőrség 18 személy ellen tett feljelentést, köztük két járművezető ellen azért, mert ittasan ült a kormánykerék mögé; hárman azért felelnek majd a bíró előtt, mert a közlekedési lámpa jelzésekor hajtottak át az útkereszteződésen. Helyszíni bírságot főleg gyorshajtás miatt és a biztonsági övek használatának mellőzése miatt mintegy százan fizettek. A hétvégén növekedett a forgalom a határátkelőhelyeken, az ideiglenesen külföldön dolgozók gépkocsiáradata indult vissza. Emiatt több órát kellett várakozni kiutazáskor. Beutazáskor mindössze néhány perc volt a várakozási idő. Mg A SUBOTICA-TRANSBAN Megdrágult a viteldíj Tegnaptól több mint 80 százalékkal drágult a viteldíj a Subotica-trans városi buszjáratain. Az autóbuszban vásárolt jegy 800, az elővételben vásárolt jegy pedig 750 dinár. Az eddigi 3800 dináros és 10 utazásra feljogosító jegy ára most 6880 dinár. A drágulással arányosan emelkedett a havi bérletjegy ára is a városi közlekedésben és a külvárosi buszjáratokon.. Magyar Szó Szabadkán ma délelőtt 9 órakor ülést tart az újonnan megválasztott képviselő- testület. Megválasztják a képviselő-testület elnökét, alelnökeit, a végrehajtó tanács elnökét és az egyes bizottságok elnökeit és tagjait, * délután 5 órakor a Népkörben a VMDK szabadkai szervezetének Nyitott ajtó rendezvényén ismét a választások eredményeiről lesz szó. A megbeszélésen részt vesz Ágoston András, a VMDK elnöke, Vékás János és dr. Hódi Sándor alelnökök is. FILM ZVEZDA : Sokk a rendszernek, amerikai-angol. Sz.: Michael Caine, Elizabeth MacGovern, r.: Jan Engelson (17.30, 19.30) MUNKÁS: Oroszlánszív, amerikai. Sz.: Jean-Claude Van Damme, Geoffrey Lewis, r.: Sheldon Lettich (18, 20) Nyelvészkedés, francia. Sz.: Vanessa Binoche, Paul Marais, Suzanne Veneris, r.: Georges Monet (16, 22) ÜGYELETES ORVOS: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig, tel.: 94 GYERMEKGYÓGYÁSZATI RENDELŐ: Duro Dakovic utca 14., tel.: 36- 136,25-733 GYÓGYSZERTÁR: A Városháza épületében, tel.: 25-528 HÁZASSÁG ELŐTTI ÉS CSALÁDI TANÁCSADÓ: Jugoszláv Néphadsereg útja 33., tel.: 36-000 (7-től 14 óráig) S.O.S. lelkisegély-telefon: 33-000 (17-től 22 óráig) F.BEÉ-megfigyelők (új városháza, 6. emelet) telefonszáma: 024/27-237 (9.30- tól 16.30 óráig) KIÁLLÍTÁS ART CAFFÉ: Kothencz Imre palicsi festő önálló kiállítása GERONTOLÓGIAI KÖZPONT (Zarko Zrenjanin utcai klub): Ruža Tumbas szabadkai festő önálló kiállítása , KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: VIII. Kerámia Triennálé CITY GALLERY: Ana Bukvić-Ivković kiállítása VÁROSI KÖNYVTÁR - kiállítóterem: Laura Pejic rajzkiállítása KÖZÉPISKOLÁSOK DIÁKOTTHONA: Vicai JLajos fotókiállítása VÁROSHÁZA - előcsarnok: Ana Letović szabadkai festő önálló kiállítása HADSEREGOTTHON: Vukovári képek, fotókiállítás KÖZLEMÉNY Ha Szabadkán az árusoknál nem kap Magyar Szót, szombat és vasárnap kivételével 8 és 12 óra között telefonon (21- 144) hívja fel szabadkai terjesztőosztályunkat. A Forum Városháza alatti üzletében mindenkor kapható Magyar Szó, Palicson pedig a buszállomáson. Szilveszteri betörők Előzetes letartóztatásban a gyanúsítottak Előzetes letartóztatásba helyeztek két szabadkai fiatalembert: Zeljko Adamovicot (22) és Denis Kujundžićot (22). Alapos a gyanú, hogy december 12-ére virradóra ők követték el azt a betörést, amelyre a Július 7-e utcában került sor. A nyomozók feljelentése szerint valószínű, hogy átmásztak az IMOS vállalat több mint két méter magas kerítésén, és így jutottak be az udvarba. Feltételezik azt is, hogy Adamovic ügyeskedett az ablak körül: belökte a felső ablakszárnyat, benyúlt, és kinyitotta az alsót. Ezután mindketten bemásztak, és elvitték az értékesebb elmozdítható holmit: telefaxot, számítógépet, három darab vízszivattyút stb. Mintegy másfél millió dinár értékű zsákmánnyal léptek le. Adamovicot egy másik betöréssel is gyanúsítják. E szerint szilveszter éjszakáját nem csak mulatozással töltötte, hanem behatolt Palicson egy házba is. Egy kiskorú társával felfeszítették a bejárati ajtót a Sutjeska utcában. A kiskorú rövid keresgélés után egy fogasra akasztott kabát zsebében megtalálta az egyik szoba kulcsát, ahol mint kiderült, gazdag zsákmányra leltek. Több mint 2000 márkával és nagyobb mennyiségű aranyékszerrel távoztak. Mintegy 10 millió dinár kárt okoztak a házbelieknek, akik ezen az éjszakán nem voltak otthon. A kerületi bíróság vizsgálóbírója vizsgálatot indított ellenük. Mg 1993. január 12., kedd A színházról - keresztmetszetben Holnap a Népkörben lesz róla szó A Szabad Líceum szokásos, kéthetente megrendezésre kerülő rendezvényét ezúttal is a Népkörben tartják meg, szerdán este fél hatkor. A szabadkai színházról lesz szó, hiszen rendezetlenek a körülmények, a jelenlegi színházi évadban például még egyetlen előadást sem tartott, a különféle problémák pedig sokasodnak és megoldatlanok. A holnapi rendezvényre nemcsak szabadkai, hanem újvidéki „színháziakat” is meghívtak, hogy minél teljesebb kép alakuljon ki az orvoslásra váró kérdésekről. Dr. Vajda Gábor tart vitaindítót, ezt követően pedig a résztvevők fejtik ki véleményüket és nézetüket, elsősorban a szabadkai színház jövőjére vonatkozóan. Érdekes eszmecsere várható, hiszen az utóbbi néhány évben, amióta Ljubiša Ristic áll a színház élén, azóta szinte egyfolytában napirenden szerepelnek a színházzal kapcsolatos kérdések, nemcsak az előadások minőségét és színvonalát illetően. Anyagi vonatkozásban is sok a tisztáznivaló. Tulajdonképpen a „holtpontról” szeretnék elmozdítani ezzel a beszélgetéssel a színház ügyét. Sikerül-e, és mennyiben ez nyilván nem csak a résztvevőkön múlik. Sz. ! Ráfázunk (?) Még mindig nem érkezett meg a hőtelepre a kifizetett mamut Pancsováról Még mindig bizonytalan, hogy a péntek déltől Szabadka üzemeibe bevezetett mérsékelt hőfok továbbra is marad-e vagy növelhetik a szavatolt 19 C-fokra - hallottuk tegnap Keller Sándor mérnöktől, a Távfűtő Művek műszaki igazgatójától. Még nem érkezett meg ugyanis a vállalatba az a három tartálykocsi, amely tegnap reggel indult a pancsovai kőolaj-finomítóba, hogy mazutot hozzon. A Távfűtő Művek még decemberben kifizetett 400 tonna pakurát (mazutot). A három tartálykocsival 80 tonna fűtőanyagnak kellene Szabadkára érkeznie. Ha megérkezik a várt szállítmány, akkor valószínűleg szerdán már visszaállíthatjuk a hőfokot az iparban. Ez főleg azokat a vállalatokat érinti, amelyekben szinte teljesen megbénítja a munkát az intézkedés, s amelyekben határidőre el kell készülni a megrendelésekkel. Elsőbbséget a Zeljeznicai Részruhagyár és a Suboticanka Italgyár élvez a fenti okokból kifolyólag, de emeljük a belső hőfokot a Dinamotransban, az Otpadban, a Severben, a Minervában, a Vojvodinapurban, az Elektroremontban, a Pannóniában és a Solidban is. Persze minderről feltételes módban kell és lehet szólnunk. Ha a kinti hőmérséklet marad és a gázszolgáltatásban nem vezetnek be újabb korlátozást, akkor - egyelőre legalábbis - elegendő lesz a szóbanforgó pakura mennyiség. Ha csak a marutra támaszkodnánk, akkor havi 4,5 ezer tonnára lenne szükségünk. Jelenleg össztartalékunk 150 tonna. Hangsúlyozom, hogy állandó ellenőrzés alatt tartanak bennünket, s a további megszigorítás Damoklész kardjaként függ fejünk felett, holott az újvidéki vállalat által továbbított gázmennyiség jóval kisebb attól a menynyiségtől, amely a megszigorítási terv alapján Szabadkát megilletné. Most is annyit kapunk,összesen 2100 köbmétert, mint novemberben, holott akkor jóval magasabb volt a kinti hőmérséklet. A legnagyobb baj, hogy írásban nem adnak semmilyen értesítést arra vonatkozóan, hogy a továbbiakban mire számíthatunk. Januárra a megszigorítási tervnek megfelelően 5 100 000 köbmétert jelentettünk be, ezek szerint 12 000 köbméterre lennénk jogosultak, az újabb rendelet értelmében ennek a felére. De még ezt sem kapjuk meg, hiszen csak 2000 köbméter érkezik - hallottuk a Távfűtő Művekben. A hőtelep vezetői tegnap délelőtt a készruhagyár szakembereivel tárgyaltak, mivel a vállalatnak a hőfokon kívül a gyártási folyamatban túlhevített (technológiai) vízgőzt is kell használnia. A készruhagyár vezetői úgy döntöttek, hogy egyelőre leállnak a termeléssel. Sisák Amália üzemvezető úgy nyilatkozott, hogy a 12 C-fokos szobahőmérsékleten nagyon nehezen dolgoznak, mert főleg kézimunkáról van szó. Jobbnak látták, hogy megvárják a pakura szállítmányt. A döntésben feltehetően az is közrejátszott, hogy a 99 százalékban női munkaerő miatt egyelőre elhalasztották a Távfűtő Művek és a végrehajtó bizottság által javasolt éjjeli műszak bevezetésének a gondolatát. Mivel a hőtelep illetékesei reményüket fejezték ki, hogy szerdától növelhető a belső hőmérséklet és az ipari gőz szolgáltatásában nem lesz fennakadás, az éjjeli műszak bevezetésére csak a végső esetben kerül sor. A távfűtéses lakásokban is 18 fokra csökkentették a hőszolgáltatást. S. K. Á. Kiáltás a természet egyetemességéért Ana Letovic kiállítása a Városháza előcsarnokában A Városháza előcsarnokában láthatjuk Ana Letovic önálló képkiállítását. Valamennyi alkotására a szürrealista és az absztrakt látásmód jellemző. Ana Letovic azon festők közé tartozik, akik szigorúan ragaszkodnak a művészi szabadsághoz. Érzelmi-lelkiismereti parancsát követi, amikor vászonra vetíti meglátásait. Festői eszközökkel emeli fel szavát a természet egyetemességéért. Gazdagon variálja a színeket, ezekkel fejezve ki a veszély és a remény örök harcát, a fájdalmat. Látványosak ezek a festmények, és erőteljes a mondanivalójuk. Gy. T. Czékus Géza kilencvenszeres véradó Csütörtökön: véradás a horgosi Vitaminban kórházi osztályt, tőlük 15 liter vért vettek. Többszörös véradók: Czékus Géza (Pedagógiai Akadémia), aki 90., Hegedűs György (Elektroremont), aki 63., Ljubomir Ignjatov (Chemos), aki 63., Kiss Erős József (Elektroremont), aki 55., Papp István (Vasúti Vontatórészleg), aki a 3. és Savi Hajsulovic (Mladost), aki 50. alkalommal adott vért. Először jelentkezett véradásra: Anica Nikolic, Farkas Tivadar, Anica Rudinski, Jelisaveta Tumbas, Marinko Cigančić, Marinko Ispanovic, Branko Kozma, Gordana Veinovic és Szádeczky Róbert (valamennyien a Suboticanka Italgyár dolgozói). Csütörtökön a horgosi Vitamin vállalatban lesz véradás. S. K. Á. Múlt héten 67-en 22 liter vérrel gyarapították a kórházi tartalékot. Január 5-én a Suboticanka Italgyár 23 dolgozója 7 liter vért adott. A hét többi napján még 44-en keresték fel a Az egyházközségek miserendje 1993. január 13-án * Szent Teréz-templomban 7 órakor (h): Nacsa Erzsébet lelkiüdvéért, 8, 9: szentmise, 18 (m): Szádeczky Erzsébet és Sándor lelkiüdvéért * Jézus a munkás templomban (Kertváros) 7 (m): Kovács Mária és György lelkiüdvéért * Szent György-templomban 7 (m): Bolto Gabrie lelkiüdvéért * Szent Kereszt templomban (Sétaerdő) 7 (m): a békéért * Szent Rókus-templomban 17: szentmise * Kisboldogasszony-templomban 7 (m): Burányi Ferenc lelkiüdvéért * Szent Péter és Pál apostol templomban (Bajmok) 7.30 (m): a békéért.