Magyar Szó, 1993. február (50. évfolyam, 30-57. szám)

1993-02-01 / 30. szám

2 KÜLPOLITIKA Magyar Szó A kísérlet sikerült... Trianonok - Ember a csónakból - Tévedni emberi dolog A­mit a krónikás 22 évvel ezelőtt megörökített Japánban, azt az alulírott is Vajdasággá kürtött két évvel ezelőtt ugyanezen újság hasábjain, amikor a felkelő nap or­szágában az asztalitenisz- világbaj­nokság szervezői az újságírókat a VB szabadnapján a titokzatos 13 szikla kertjébe kalauzolták, ahol a park bármely pontjáról jól kivehető 12 óriási kőtömb, de a tizenharma­diknak még a körvonalai sem látha­tók, mert a többi eltakarja. Követ­kezésképpen: teljes igazság nem lé­tezik. Azóta is időnként képzeletem elé tárulnak a sziklák és bújik el rendszeresen a tizenharmadik. Legutóbb épp a napokban, ami­kor a svéd nyelvóra szünetében szerb padtársam szokásos vitánk közepette a következőket mondta: az egész világ mélyen elítéli Szerbi­át, amiért kirobbantotta ezt a pisz­kos háborút, amely azóta is szedi ál­dozatait, függetlenül attól, hogy azok fegyvert vagy vizeskorsót hor­danak - így én is. De barátom, Igor, egy dolgot ne feledj: miképpen nektek, magyaroknak örök vérző sebetek Trianon, úgy mi, szerbek most szenvedjük a mi Trianonun­kat.* A­lig másfél éve vagyok Svédor­szágban, de már kezdek én is elsvédesedni. Apró jelek utal­nak erre, többek között olyan, mint amilyent a minap észleltem közös mosodánkban, amikor vietnami szomszédom hajókirándulásán szerzett élményeit hallgatva azon kaptam magam, hogy gondolataim elkalandoztak s azon töprengtem, vajon az apró termetű ázsiai és én együttvéve hányszor mostunk éle­tünkben, mielőtt kivetett bennün­ket a sors Svédországba. A skandi­náv értelemben vett emancipáció fertője engem sem kerülhetett el. Van Huilin esti imájában soha­sem mulasztja el hálát adni a maga Buddhájának, Taojának, Maojá­­nak, vagy ki tudja, melyik­­félisten­nek, hogy a Vietnamból való szöké­se alkalmával abba a hajóba került, amely 10 napos hánykolódás után elérte úticélját, Indonéziát. Sárga bőrű sorstársam állítása szerint ugyanis minden 8. túlterhelt gálya elsüllyedt, vagy rosszabbik esetben lakatlan szigetre tévedt, ahol a sze­rencsétlen menekültek általában hiába várják, hogy ész­revegye őket egy hajó legénysége, s ahol csak egyetlen ember halt éhen és szomjan: az, aki utolsónak ma­radt élve, mert az emberek egymást megették, egymás vérét megitták. A tudatot még nem egészen, de az emberi fület már hozzászoktatta a tévé, rádió a haitii, kubai, vietna­mi tengeri menekültek létezéséhez, azt viszont, hogy ez a jelenség Eu­rópában is kezd honosodni, példáz­za a legújabb svédországi eset. 391 iraki kurd menekült lépte át három hónappal ezelőtt az orosz határt. Az orosz, maiba illegálisan csempészte be őket az országba, s helyezte el Moszkva egyik külnegyedében, ahol 60 napon keresztül várták a jelt a továbbindulásra. Innen Lett­ország fővárosába, Rigába vezetett az útjuk, ahonnan egy 25 méter hosszú bárkán vágtak neki ők 391- en, köztük 120 gyerekkel, úticéljuk­nak, Svédországnak. A hajóút hét napig tartott, mire elérték Gottland szigetét, ahol a svéd hatóságok a menekültek egyharmadát a viszon­tagságos és hosszú utazás után megromlott egészségi állapotuk mi­att azonnali intenzív kórházi keze­lésre utaltak, a többieket pedig me­nekülttáborokba helyezték. Egy nő elbeszélése alapján a maffia fejen­ként 5000 dollárt számolt fel erre a „turistakirándulásra”. A nő azt is el­mondta, hogy félelmükben többen Rigában maradtak, mivel az indulás előtti napon a lengyel partok köze­lében elsüllyedt egy teherszállító hajó, s a szerencsétlenség következ­tében 54-en életüket vesztették. Ez a lengyel hajó a Jan Heweli­­usz nevet viselte és Lengyelország, valamint Svédország között közle­kedett hetente háromszor, egészen január 14-éig, amikor a viharos ten­geren éjjel egy óra tájt bekövetke­zett a katasztrófa. A jelentés szerint az egyik szerelvény nem volt kellően beerősítve a hajóban, ezért megcsúszott, ennek következtében a hajón megbillent az egyensúly, majd süllyedni kezdett. A katasztró­fát - fagyási sebekkel - 7 a fedélzet­hez tartozó személy élte túl, akik 30 percen át várták a német mentőhe­likopterek érkezését, a -3 fokos Északi-tengerben. A hajószerencsét­lenség áldozatainak zöme lengyel volt, de életét vesztette 7 svéd, 5 magyar és 3 jugoszláv állampolgár is. Hajókázzunk tovább. A Shetland szigetek partjainál zátonyra futott hajóból kiömlött 80 000 tonna kő­olaj. A szakértők véleménye szerint olyannyira veszélyezteti a sziget élő­világát, hogy a brit hatóságok java­solták a sziget kilakoltatását. Hason­ló a helyzet Indonéziában is, ahol egy dán tartály­hajóból szándékosan engedtek a tengerbe 300 000 tonna kőolajat, mivel a hajón tűz ütött ki, s félő volt, hogy a lángok megciró­gatják az olajat. * R­endkívül érdekes műsort lát­hattak a minap a svéd tévéné­zők. Két színész adta elő a manapság Jugoszláviában is jól is­mert darabot, amikor egy őrültnek mindent szabad, kezemben a hata­lom alapon. Az egyik színész orvos­nak öltözött, a másiknak pedig a páciens szerepe jutott, amikor a tes­tére diódákat kapcsoltak, melyekbe áram vezethető. A páciens negyedé­ves orvostanhallgatók előtt volt hi­vatott eljátszani a kísérleti nyúl sze­repét. A cél az volt, hogy 17 „orvos” be­mutassa a diákoknak, mekkora mennyiségű áram vezethető be az emberi testbe anélkül, hogy fájdal­mat okoznának a betegnek, vagy bármilyen elváltozást idéznének elő szervezetében. A diódák termé­szetesen nem voltak rákapcsolva az áramra, de ezt a diákok nem tud­ták. A (színész) orvos kiadta az utasí­tást, s az egyetemisták kis mennyi­ségű „áramot” vezettek a „páciens” szervezetébe, amelytől az egy kicsit megrándult. Az „orvos” sztoikus nyugalommal jegyzetelt, majd meg­kérte a tanulókat, hogy növeljék az áram feszültségét, amit az egyete­misták nyugtalanul ugyan, de még mindig szó nélkül teljesítettek. Az akció következtében a „beteg” fel­­jajdult, arcán a fájdalom jeleit lehe­tett leolvasni. Ekkor a diákok meg­kérdezték a „professzort”, nem volt-e ez veszélyes művelet, de a do­ki elmagyarázta, hogy a betegnek pontosan így kellett reagálnia és a tanulók maradjanak csak nyugod­tak, mert ha bármilyen előre nem látott dolog történne, azért egyedül ő lesz a felelős. Ezután újabb ára­­madag-növelésre szólította a diáko­kat, akik hosszas vita után, de telje­sítették az orvos kérését, s bevezet­ték a kívánt áramadag mennyiségét a páciens szervezetébe, aminek az lett az eredménye, hogy a színész­társ felordított, majd összerogyott. A hallgatók ekkor rémülten néztek a professzorra, aki tehetetlenül tár­ta szét karjait. S csak annyit mon­dott: tévedni emberi dolog. Isme­rős? KABÁT Igor (Befejező része keddi számunk­ban) 1993. február 1., hétfő A kisebbségi jogokért Beszélgetés Smaranda Enachével, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnökével A Marosvásárhelyen alakult Pro Europa Liga a különböző et­nikumokhoz tartozó haladó gon­dolkodású embereket egyesíti. Fi­ókszervezete van Szatmárnémeti­ben, a kolozsvári pedig most ala­kul. A 400-500 főnyi szervezet (melynek külföldről is vannak tagjai) elsősorban megbeszélések szervezésével, a különböző etni­kumok és társadalmi csoportok közötti kapcsolatteremtéssel fog­lalkozik. Smaranda Enache, a PEL társelnöke a kisebbségi jogok szorgalmazójaként ismert Romá­niában. Enache asszony erdélyi román családból származik („Csa­ládunk kisebbségként élt a XIX. században. Innen maradt ránk a hagyomány, hogy szükség esetén ki kell állni minden kisebbség mellett, mert valamikor mi ma­gunk is kisebbségi helyzetben vol­tunk”.), és hibátlanul beszél ma­gyarul. („A családban termé­szetesnek tartottuk a bilingviz­­must”.) A marosvásárhelyi Báb­színház igazgatójaként dolgozott, de felmondást kapott, mert kiállt a magyarság mellett. („Egyesek nem tartották helyénvalónak, hogy a többségi nemzet tagjaként kiállok a kisebbségek mellett”.) - Büszke vagyok rá, hogy nem vagyok az egyetlen román, aki így gondolkodik. Egy egész áramlat indult meg, és vannak olyan ér­telmiségi csoportok és lapok, amelyek nyíltan kiállnak a kisebb­­ségi ügyek mellett, és nyíltan szembeszállnak a mostani hata­lommal és a Romániában egyre nagyobb teret hódító nacionaliz­mussal — mondja Smaranda Ena­che, aki január 15-e és 20-a között Szabadkán részt vett az Emberi és kisebbségi jogok elnevezésű nem­zetközi tanácskozáson. bizalom­ kiépítése nagyon nehéz ügy. És csak együtt lehet csinálni. Ezért a PEL nagyon fontosnak tartja a kisebbségi problémák és jogok rendezését, s nemcsak a ki­sebbségi, hanem a liga minden román tagja is. ■ Többségi nemzet tagjaként véleménye szerint hogyan kell vi­szonyulni a kisebbségi kérdéshez? - Meggyőződésem, hogy a ki­sebbségi egyesületeknek világos álláspontja kell hogy legyen a kérdésben, és kitartóan ki kell áll­niuk jogaikért, emellett nagyon fontos, hogy a többségi pártok is a humanizmusból induljanak ki, nem pedig kicsinyes politikai szá­­mítgatásokból. Én a Polgári Szö­vetség Pártjához tartozom, amely Romániában az ellenzék második legjelentősebb pártja. Nekünk van programunk a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban. Nem mindenki rokonszenvez velünk, s ha az ember valóban magáévá tesz egy kisebbségi programot, megtörténhet, hogy emiatt válasz­tásokat, vagy legalább szavazato­kat veszít. De a többség viszonyu­lása mindezek ellenére nagyon fontos, mert ha a többség nem tö­rekszik a helyzet rendezésére, ak­kor ezt a kérdést a nacionalisták mindig felhasználhatják. Mindez­zel nem azt mondom, hogy ideá­lis eredményeket értünk el Ro­mániában, nagyon a kezdet kez­detén vagyunk még, és ki tudja, hogyan végződik, de megvan a törekvés a többségi pártok részé­ről is. Valahogy túl kell halad­nunk azt az álláspontot, hogy egy többségi politikai pártprogram­ban egy mondattal intézzék el a kisebbségi kérdést. Nem könnyű, mert a mostani román hatalom a kezében tartja a televíziót, a rá­diókat, tehát manipulál a kisebb­ségi kérdéssel, és állandóan a többség veszélyeztetettségét su­gallja. Ez ellen nagyon nehéz har­colni, amikor még nincs semmi­lyen gazdasági kibontakozás, de szerintem akkor is ez az egyetlen megoldás. A SZERBIAI DEMOKRATÁKNAK A KISEBBSÉGEK ÜGYÉT IS FEL KELL KAROLNIUK . Gyakran hoznak fel nyugat­európai példákat a kisebbségi kérdés rendezésére... - Nyugat-Európában létezett egy folyamat a kisebbségi ügyek rendezésében. Ez a folyamat elég hosszú volt, és megvolt a politikai jóindulat a dolgok megoldásához. Nem mondanám azt, hogy Nyu­gat-Európában minden meg van oldva, de sokkal inkább betartják a standardokat, mint a mi térsé­günkben. Azonkívül a nemzetközi megállapodásokon túl léteznek kétoldalú megállapodások az olyan országok között, amelyek­nek közös érdeke a kisebbségek ügyének rendezése. Például a dél-tiroli megállapodás Ausztria és Olaszország között, amellyel a német kisebbség olyan helyzete került, amilyet mi is szeretnénk térségünkben. Tehát megvolt a politikai jóindulat, törekvés, az olyan törvényhozás, amely megfe­lelt ennek a dinamikának, és volt elég idő ahhoz, hogy ezt lépésről lépésre megvalósítsák. Nálunk nemcsak a tapasztalat hiányzik, hanem ebben a tér­ségben nincs elég politikai elszántság és elég politikai elkötelezettség sem a ki­sebbségi ügyek rendezésére, sőt sajnálatos módon Romániában (és ezt itt is tapasztaltam) a régi kommunista rendszer nacionalis­ta irányzatú rendszerré változott, és a kisebbségek kérdését nem ra­cionálisan, hanem irracionálisan tárgyalják meg, és a nacionaliz­must arra használják fel, hogy egyes csoportokat hatalmon tart­sanak. Ha ezt a kérdést továbbra is politikai és nem emberi jogi szempontból közelítik meg, na­gyon veszélyes lehet ebben a tér­ségben. ■ A napokban Belgrádban is járt, és többek között találkozott a DEPOS képviselőivel is. Mi a véleménye a jugoszláviai hely­zetről? — Véleményem szerint először is a háborút kell leállítani. Az olyan csoportoknak pedig, mint a Helsinki Polgárok Parlementjé­­nek itteni szervezete és a szerbiai demokratáknak a háború utáni stratégiáról kell gondolkodniuk, hogy az ország minden polgárá­nak motivációt nyújtsanak. Mert ha az ellenzék sem lesz képes megérteni az ország minden lako­sának - s ezen belül főképp a ki­sebbségekre gondolok — a problé­máit, akkor elég szomorú kép mutatkozik. Miután meghallgat­tam az egyetemisták álláspontjait, merem remélni, hogy lesz kiút ebben az országban, ha a fiatalok itthon maradnak. Mi, akik itt a térségben ugyancsak a béke és a megértés érdekében munkálko­dunk és azért, hogy mindenek el­lenére a közös Európát építsük, készek vagyunk segíteni a szerbiai demokratáknak ebben a nagyon súlyos helyzetben. ÁRPÁSI Ildikó MAGYAROK, ROMÁNOK, ZSIDÓK, SZÁSZOK... - A Pro­ Eur­opa Liga Marosvá­sárhelyen alakult 1989-ben, köz­vetlenül a decemberi események után. A városban élő értelmiségi­ek közül többen - magyarok, ro­mánok, zsidók, szászok - rájöt­tünk, hogy össze kell fogni, mert az átmenet nem lesz könnyű, és nagyon nagy szükség lesz egy olyan szolidaritásra, amely a nem­zetiségi és vallási hovatartozáson túl is képes lesz Romániát vissza­hozni az európai vérkeringésbe. Most, három év után derül ki, mennyire igazunk volt, annál in­kább, mert 1990 márciusában Marosvásárhely román-magyar összecsapások színhelye volt. A ci­vil társadalom, az egymás iránti Üdvözlet a világűrből á­ttörve a ködfü­ggönyt, hatal­om más robajjal ereszkedett le a minap hatnapos űrvállalko­zás után a floridai Kennedy űr­központ kifutópályájára az Endea­vour űrrepülőgép. A Space Shutt­le program első idei küldetése so­rán az űrhajósok egy hatalmas mesterséges holdat helyeztek pá­lyára, élettani kísérleteket és csilla­gászati megfigyeléseket végeztek, több órán keresztül tartózkodtak a nyir világűrben, szabad perceik­ben pedig érdekes műsorokat közvetítettek a gyerekeknek... Két nappal a Földre való visz­­szatérés előtt az Endeavour le­génysége a maga módján részt vett azon az ünnepségen is, ame­lyen Bill Clinton, az újonnan megválasztott elnök tiszteletére USA-szerte megkondultak a ha­rangok. Mivel a repülési prog­ram szerint az asztronautáknak akkor éppen aludniuk kellett, vi­deóra felvett üzenetet sugároztak a gép fedélzetéről: az asztronau­ták a Szabadság-harang kis máso­latával csilingeltek, így üdvözöl­ték az Egyesült Államok új elnö­két. Bill Clinton a képet nézve mosolyogva megjegyezte: soha­sem gondolta volna, hogy sikerül összehoznia a nemzetet és az ég­boltot... Az Endeavour legénysége a vállalkozás első szakaszában si­keresen pályára helyezte a 300 millió dollár értékű műholdat, amely kiegészítő része lett egy hatalmas távközlési hálózat­nak... A csillagászati megfigyelé­sek során az asztronauták az úgynevezett röntgencsillagok természetét, az égitestek fejlődé­sének folyamatát tanulmányoz­ták. A szakemberek szerint érté­kes adatokhoz jutottak, különö­sen a csillagok robbanásakor ke­letkező X-sugarakra vonatkozó­an. Figyelemre méltó, hogy az űrhajósoknak sikerült az egyik energia­­szolgáltató berendezést 10 órára kikapcsolniuk, majd is­mét üzemeltetniük. Ez a kísérlet energia-megtakarítás szempont­jából igen jelentős lesz, különö­sen a Freedom nagy űrállomás építésénél... A majd egyhetes űrvállalko­zás legnehezebb és legkockáza­tosabb feladata kétségtelenül az ötórás űrséta volt. Az asztronauták azokkal az új szerszámokkal, szerkeze­tekkel kísérleteztek és végez­tek gyakorlatokat, amelyeket majd az úgynevezett nagy vi­lágűri objektumok építésénél, szerelésénél és javításánál fognak használni. Az első ilyen objektum a meghibáso­dott Hubble űrteleszkóp lesz, amely már hónapok óta ke­ring a Föld körüli pályán, de tükörhiba miatt rendeltetésé­nek nem tehet eleget. Javítá­sát még az idén végzik el az egyik űrrepülőgép- vállalko­zás során. A legnagyobb fel­adat kétségtelenül a Freedom építése lesz. A kész elemeket űrrepülőgépekkel szállítják majd Föld körüli pályára, és ott, erre a feladatra külön ki­képzett asztronauták végzik el a szerelőmunkát. UMEK Miklós

Next