Magyar Szó, 1993. június (50. évfolyam, 145-174. szám)

1993-06-01 / 145. szám

1993. Június 1., kedd P A Gosev újból pályát módosít (Szkopjei tudósítónktól)­etar Gosev (45) a macedón poli­tikai élet fenegyereke. 1982- ben, a Macedón Kommunista Szövetség kongresszusán a párt elnö­keként olyan gazdasági programmal állt elő, amely a köztársaság gazdasági folyamatait kikerekíteni és főleg önál­lósítani kívánta. A történelmi pillanat ugyan még nem volt alkalmas erre, de már nem járt olyan veszéllyel, hogy fejét vették volna. (Ilyen nemze­­t program hangoztatásáért bukott meg örökre annak idején Krszte Crvenkovszki.) Ő már nem volt szent­­ségtörő a JKSZ-ben, tisztelettel és vá­rakozással tudomásul vették „refor­mon” elképzeléseit Közben a szövetségi államban be­állt együttműködési vagy inkább szét­húzó jelenségek nem nagyon adtak alkalmat elgondolásainak megvalósí­tására, de elegendő volt ahhoz, hogy az ország szétesésekor a köztársaság első számú reformere legyen. Macedónia további létét és főleg jö­vőjét akkor a rendszerváltásban és a Szociáldemokrata Unió általa megfo­galmazott programjában látta. A JKSZ akkori, reformelkötelezettségű veze­tőségéből és az ifjúsági szövetség veze­tőségéből alakította ki az új párt veze­tőségét. Ez azért érdemel említést, mert ma a kormány elnöke és fiata­labb tagjai valamikor ifivezérek vol­tak. Őket „tiszteli” ma az ellenzék ki­tenyésztett kádereknek. A többpárti parlament működésé­vel, pártjának parlamenti működésé­vel és a kormány működésével az el­múlt két év alatt Gosev olyannyira szembekerült, hogy három hónappal ezelőtt, miután megmondogatta a ma­gáét, hogy „anyám, én nem ilyen lo­vat akartam”, faképnél hagyta őket, kilépett pártjából, és a parlamentben átült a független képviselők közé. Ez a lépése jó kis népszerűségi megmérettetés is volt, mert azóta szinte mindennap megszólalnak a saj­tóban hívei vagy ellenfelei, van, aki tapsol neki, van, aki köpönyegforga­tással vádolja, de akad egy-két orto­dox párttag is, aki pálfordulását „go­­sevizmus”-nak nevezi. z eltelt három hónap alatt maga köré gyűjtött 70 demokratikus elkötelezettségű, köztiszteletben álló polgárt - közülük 24-en tudomá­nyos titulussal rendelkeznek -, és ki­dolgozta velük egy új párt, a „Demok­rata Párt - a polgári egyesülés cent­ruma” platformját. A Nova Makedó­niában két oldalon közzétette párt­jának programnyilatkozatát, a kez­deményezőbizottság névsorát és a belépési nyilatkozatot, amelyet az új­ságból kellett csak kivágni, és kitölt­ve beküldeni. Ez a programnyilatkozat először is keményen és frontálisan bírálja és os­torozza az ország vezetőségét, mond­ván,­hogy a rendszerváltás csak látszó­lagos, de megcsendesedett, irányítási rendszerben szenvedő, hatalmat gya­koroló, az ország működésével és fel­emelkedésével nem törődő (vagy nem hozzáértő) és a polgárok életszínvona­láért nem cselekvő emberekből áll. A 14 pontos programnyilatkozatban a részletezésnél, a politikai, gazdasági és szociális kérdések taglalásánál konk­rétan is rámutat a hiányosságokra, mulasztásokra. A párt zászlajára Macedónia fel­­emelkedését, az ország jólétét és a de­mokrácia teljes megvalósítását tűzte. Mondhatni, megcélozta vele Európát. Gosev elméletileg is, politikailag is jól megpatkolt politikus, mert máris megnyerte pártja számára a Liberális Pártot és a Zöldek Pártját, de nincs ki­zárva, hogy más, kisebb pártok is csat­lakoznak hozzá. Nagyon szerette vol­na megnyerni az albán pártok de­mokratikus szárnyát (több ilyen is van), eddig azonban egy albán nem­zetiségű polgár sem mutatott erre hajlandóságot. Tudnivaló, hogy az el­következő választásokon a nem albán pártban levő albánok aligha kapnak szavazatot, mert az albán lakosság sokkal szervezettebben szavaz, mint a macedónok. Viszont nagyon számít a termelőmunkásokra és a földműve­sekre, mert elsőként az ő életkörül­ményeiken akar javítani. G­osev már készül a következő választásokra. Ha sikerül betar­tani a négyéves ciklust, akkor két év múlva, viszont a belpolitikai mozgások arra mutatnak, hogy eset­leg már az ősz folyamán rendkívüli választásokat tartanak. Gosev, ugrásra készen, erre készül. Az elkövetkező időszakban meglát­juk, hogy megvalósítja-e elképzeléseit a gyakorlatban. SZEGEDI Mária Malajziában az állam úgy tekint az iszlámra, mint a társadalom cement­jére, összetartó erejére és mint kultú­rára. A Le Monde a „Sans visa” című heti mellékletében betekintést nyújt egy olyan nép életébe, amely ősidők óta tisztes távolságot igyekszik tartani az idegenekkel. (Folytatása tegnapi számunkból) Nagyméretű konformizmus jellemzi Ma­lajziát. A fátyolos vagy fátyol nélküli lányok kézen fogva sétálnak az utcán. A fiúk úgy­szintén. A szemérem alapvető fogalom. Azt hihetnénk, hogy szégyenlősség ez, pedig csak tartózkodás, félénkség. Mindent, ami erotiká­val, szexszel kapcsolatos, fátyol borít. Érzései­ket, érzelmeiket nem verik nagydobra. Rá­mosolyognak a Nyugatra, de nem nyílnak meg előtte. Az országot pillanatnyilag a békés iszlám uralja. Az ország északkeleti részében levő Kelantan állam az egyetlen, amelyben megindult az integrációs folyamat. Itt egy isz­lám párt van hatalmon, amely első lépés­ként a Szerelem-szenvedély elnevezésű stran­dot Holdfény nevűre változtatta! Számos megfigyelő szerint az iszlám azonban csak a felszín, mert Ázsia e részének ősi kultúrái nem haltak ki egészen. Időnként újjáélednek, ami főként a szomszédos Indonéziában ész­lelhető. Kuala Lumpurt egyórás repülőút választja el Szingapúrtól. A repülőtéri vámmenes bol­tok számára ez belföldi vonal. A vámszolgálat és a rendőrség számára viszont nemzetközi. Még ha egyazon nyelvet beszélik is, még ha a lakosság fiziognómiája azonos is, minden jel arra utal, hogy Szingapúr nem Malajzia. Vá­ros-e, állam-e vagy csak egy - a világon leg­több tonnányi árut befogadó -- kikötő, ame­lyet üveg toronyházak és kereskedelmi köz­pontok vesznek körül, és ahol a pénznek kü­lönös szaga és színe van, a kapzsiságé? Tiszta város ez, amelyen meglátszik, hogy állandóan gondját viselik, ragyog, mint egy tükör, az egén úszó ólomszínű felhők árnyéka egy amerikai stílusú autóút-hálózatra vetődik. Szingapúr legfőbb feladata, hogy szertefosz­­lassa az álmokat, és az itt uralkodó kereske­delmi hisztéria folytán az eredményességet és a hasznot hirdesse. Mit tehet az ember ebben a ragyogó városban, ahol minden fogyasztás­ra, költekezésre buzdít? Hogyan kerülhető el a hetven kereskedelmi központ csapdája? Egy szingapúri napilap főszerkesztője je­lentette ki nemrég: „Az újságíró feladata megóvni az értékeket és megőrizni az egyet­értést.” Az újságok nagyjából ehhez tartják magukat, amikor tájékoztatnak. A tíz-egyné­­hány, napi egymillió példányszámú napilapot a cenzúra ellenőrzi. A három tévécsatorna szintén az állam kezében van. Milyen értékek megőrzéséről is van szó? Az első helyen, vitat­hatatlanul, a pénz áll. Imádják a pénzt. A má­sik megőrzendő érték a hivatalos ideológia: nem szabad a Nyugattal paktálni, és lehetővé kell tenni, hogy a három etnikai közösség (a kínai, a maláj és az indiai) a jövőben is együtt éljen. A muzulmánok képezik a lakosság 15 szá­zalékát. A Yayasan Mendaki nevű, a szinga­­v­púri muzulmán közösség fejlesztésével fog­lalkozó és a kormány, meg annak tehető­sebb tagjai által finanszírozott egyesület (egy muzulmán főre egy dollár) igen aktív. Az egyesület elnökének bevallása szerint Fahd szaúd-arábiai király és Agha Khan se­gítségét is élvezik. A rendelkezésükre álló pénzt a nevelésbe (a kábítószer-élvezés megelőzésébe), a kultúrába, valamint a val­lásba (az iszlám üzenet tolmácsolásába) fek­tetik. Dicséretre méltó a szellemiség terjesz­tésére irányuló törekvésük, annak ellenére, hogy ezen a világon a pénzhajsza minden mást felülmúl. „ Az ország egy részében a jemeni, hadra­­mavuti arabok terjesztették el az iszlám val­lást, míg a pénz a kínaiak kezében van. A hin­duk jobbára kiskereskedők. Az egyetértés rendkívül fontos eleme az itteni, ugyancsak, ingatag egyensúlynak. „Littering is an offense!” Ez a felirat min­denütt megtalálható. Eldobni valamit bünte­tendő. A büntetés 500 dollár, illetve három óra kényszermunka a közjó érdekében. Ilyen Szingapúr: végtelenül tiszta, ami a megszál­lottsággal határos, az üzletek pedig késő éjje­lig nyitva tartanak. Közben a kikötőben szá­zával várakoznak ki- és berakodásra a hajók. Ha repülőből tekintünk le a városra, a gyara­podó, egész éjjel fényárban úszó toronyhá­zakkal szemben a kikötőben veszteglő hajók hadát láthatjuk. Hol laknak az emberek? A város peremén emelt lakótömbök kényelmes, jól felszerelt la­kásaiban. A szingapúriak 80 százalékának sa­ját lakása van. Malajziához hasonlóan itt is az út bal olda­lán vezetnek. A járművekre kivetett óriási adó eléri a 150 százalékot. Ily módon küzde­nek, közvetve, a légszennyeződés ellen. Lu­xusautóból mégis sok van, és nem ritka a közlekedési dugó sem. Szingapúrban nincs munkanélküliség. A környező országok pol­gárai meghatározott időre szóló munkaszer­ződéssel jönnek ide dolgozni, a munkahelyük közvetlen közelében, faházakban laknak, és szerződésük lejártával visszatérnek hazájuk­ba. Az állam ügyel rá, hogy illegális foglalkoz­tatás ne legyen. A „sárkány” nem tűr semmi­lyen törvényszegést. Hatalmasnak és feddhe­tetlennek tartja magát. Egyesek azt állítják, Szingapúr Ázsia Svájca. Pedig Svájchoz viszo­nyítva ez szinte fejletlen világ! Aki Szingapúrból Jakartába megy, az nemcsak térben, de időben is utazik. A pénz­beváltásnál, akármennyire aggasztónak tűnik is ez a megalopolisz, nem veszít az ember. A szennyeződés és a közlekedési dugók ellen ez a kilencmilliós város úgy küzd, hogy a sofőrö­ket a kormány arra kényszeríti, legalább hár­man legyenek egy autóban. A pirosra váltó közlekedési lámpa előtt vagy az autóút bejá­ratánál veszteglő autósokat a három ujjukat magasba tartó gyerekek figyelmeztetik arra, hogyan kerülhetik el az utasok nélkül veze­tett járműért a büntetést. A reklámokon a két felemelt ujj a menő, ami azt jelképezi, hogy Indonéziában nemkívánatos a harmadik gye­rek. Hisz e 13 677 szigetből álló ország lako­sainak száma elérte már a kétszázmilliót. (Folytatása holnapi számunkban) Tisztes távolságra az idegenektől 2. Magyar Szó KÜLPOLITIKA 3 Hetente lennének emberveszteségek Vita az amerikai kongresszusban egy esetleges boszniai katonai intervencióról (Folytatás az 1. oldalról) Az AP sugározta több ismert hír­­magyarázó véleményét. Eliot Cohen, a John Hopkins Egyetem stratégiai kérdésekkel foglalkozó tanára azt ál­lítja, az amerikai katonai vezetés tag­jainak többsége úgy véli: nincs az a cél, amelyért érdemes nagy áldozatot hozni. Az egyetemi tanár az öbölhá­borúról szóló tanulmányára hivatko­zik, amelyet a Pentagon számára ké­szített. Közlése szerint az amerikai pilóták azzal a meggyőződéssel in­dultak kuvaiti és iraki harci felada­tok teljesítésére, hogy nincs az a cél, amelyért érdemes lenne egyetlenegy gépet is áldozni. Cohennal egyetért James Schlesin­­ger volt véderőminiszter. Szerinte az áldozatok száma miatti aggodalom meggátolhatja, hogy valamilyen rossz lépést tegyenek. Cohen szerint senki sem szereti­­ számolni az áldozatokat, főleg nem az amerikai tábornokok. Emlékeztetett azonban arra, hogy a második világ­háború idején több amerikai parancs­nok hajlandó volt bármilyen áldozatra a győzelem érdekében. NETTUNO. — Les Aspin ameri­­­­kai véderőminiszter tegnap kijelen­tette, hogy a volt Jugoszláviában a vérontás meggátolása megköveteli olyan politika alapos megfogalmazá­sát, amely nem sodorja veszélybe az amerikaiak és a szövetségesek életét Nettuno olasz városban a második világháború idején elesett szövetséges katonák emlékére tartott összejövete­len mondott beszédében az államtit­kár felhívta a figyelmet arra, hogy a béke helyreállításában, megőrzésében vagy emberbaráti akciókban a katonai erő alkalmazásáról szóló döntés a leg­súlyosabb, amelyet bármelyik ország meghozhat Az AP hírügynökség jelentése sze­rint a véderőminiszter leszögezte, hogy a volt Jugoszlávia válságáról szüntelenül konzultálni kell, megfon­tolt politikát kell kidolgozni az öldök­lés meggátolására és a béke helyreállí­tására. Már csak a boszniai béke megteremtése hiányzik(?) A Szövetségi Képviselőház külügyi és külgazdasági szankciók megszüntetését vitatta Egy évvel a JSZK ellen beve­zetett büntetőintézkedések után két lényeges kérdés ma­radt tisztázatlan: mikor old­ják fel a szankciókat, s a JSZK-nak valójában mit kell tennie, illetve milyen feltéte­leket kell teljesítenie, hogy mentesüljön a zárlattól. A fenti kérdések nem tisztázódtak a Szövetségi Képviselőház külügyi és külgazdasági bizottságának együttes ülésén sem, amelyen Slobodan Jova­­novic elnökölt A két bizottság tagjai megvitatták a JSZK nemzetközi hely­zetét és külpolitikai tevékenységének főbb irányvonalait. A vita alapjául a szövetségi kormány beszámolója szol­gált, vitaindítót pedig Vladislav Jova­­novic külügyminiszter mondott. A diplomáciai vezető kifejtette, hogy Jugoszlávia nemzetközi helyze­tét a teljes bizonytalanság jellemzi. A két bizottság tagjai elvárták Jovano­­victól, hogy válaszoljon a két kérdés­re: meddig tartanak­ a szankciók és mit kell Jugoszláviának tennie. Pontos válasz nem hangzott el annál az egy­szerű oknál fogva, mivel ez jelenleg teljesen lehetetlen. Jovanovic emlékeztetett arra, hogy a büntetőintézkedések továbbra is ér­vényben maradnak bizonytalan kime­netellel, s elrendelői sem tudják - ahogyan fogalmazott -, mi a fonto­sabb számukra: a boszniai háború megszüntetése, a béke megteremtése vagy a szankciók további fenntartása. Úgy is mondhatnám, hogy a bizottsága a JSZK elleni meg szankciók fenntartását támogató erők fölényben vannak, s szemmel látható­an olyasmit szeretnének elérni, ami túlmutat a boszniai válságon, fejteget­te Vladislav Jovanovic. Azt állította, hogy a Biztonsági Ta­nács 757. és 752. számú határozata szemszögéből Jugoszlávia teljesítette vállalt kötelezettségeit, illetve az ösz­­szes feltételt, amelyet megszabtak szá­mára. Elismerte, csak a békét nem si­került megteremteni Bosznia-Herce­govinában, s a BT ezt is feltételként szabta meg Jugoszláviának. A diplomáciai vezető külön kitért azokra az újabb feltételekre, amelye­ket nemcsak az ENSZ, hanem az or­szágok bizonyos csoportja fogalmazott meg. Ezzel kapcsolatban megemlítette Oroszország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország külügyminiszterének washingtoni megállapodását. Úgy ér­tékelte, hogy az okmány egészében véve kedvező, ám nem mentes a ne­gatív elemektől sem. Milan Komnenić képviselő úgy vélte, hogy a külpolitika a belpolitika tükre, a belpolitika pedig nyomorúsá­­os. Nyomatékosan hangsúlyozta, egy még nem teljesítették a szankci­ók megszüntetéseként szabott feltéte­lek felét sem, s azóta újabbakat fogad­tak el. A Jugoszlávia nemzetközi helyzeté­ről és külpolitikájáról elhangzott elté­rő vélemények ellenére a két bizottság tagjainak többsége egyetértett abban, hogy a szövetségi kormánynak újabb elemzést kell készítenie, s egyértelmű­en meg kell állapítani a teendőket a szankciók második évében. (Tanjug) Tovább tart a macedón-görög vita Macedónia elutasította az elneve­zést, amelyet Vance és Owen közvetí­tő javasolt, ám kész folytatni a tárgya­lást Görögországgal az előbbi és a töb­bi vitás kérdésről, közölték tegnap a szkopjei hírközlő eszközök. Megje­gyezték, hogy ilyen értelmű üzenetet intéztek az ENSZ-hez. A szkopjei hatóságok indítványoz­zák, hogy Görögországgal a bizalom építésében az emberi jogokra és a nemzeti kisebbségekre vonatkozó mércéket alkalmazzák. A Szkopje és Athén közötti tárgyalások elodázása tovább bonyolítja a helyzetet és mélyí­ti a nézeteltérést. A Vance és Owen ál­tal javasolt elképzelés foglalkozik a történelmi örökség problémájával, s a szkopjei hírközlő eszközök szerint ez a jövőben a két állam közötti félreérté­sek és viszályok állandó melegágya le­het. Szkopjei politikai megfigyelők azt állítják, hogy Macedónia tartósan meg kívánja őrizni elnevezését az új állam alkotmányának értelmében. A mace­dón hatóságok hivatkoznak a Badin­­ter-féle bizottság megállapítására és arra, hogy az Európai Közösség nem minden tagja ért egyet Athén nézeté­vel, például Olaszország, Németor­szág és még néhány állam. (Tanjug)

Next