Magyar Szó, 1993. június (50. évfolyam, 145-174. szám)
1993-06-01 / 145. szám
1993. Június 1., kedd P A Gosev újból pályát módosít (Szkopjei tudósítónktól)etar Gosev (45) a macedón politikai élet fenegyereke. 1982- ben, a Macedón Kommunista Szövetség kongresszusán a párt elnökeként olyan gazdasági programmal állt elő, amely a köztársaság gazdasági folyamatait kikerekíteni és főleg önállósítani kívánta. A történelmi pillanat ugyan még nem volt alkalmas erre, de már nem járt olyan veszéllyel, hogy fejét vették volna. (Ilyen nemzet program hangoztatásáért bukott meg örökre annak idején Krszte Crvenkovszki.) Ő már nem volt szentségtörő a JKSZ-ben, tisztelettel és várakozással tudomásul vették „reformon” elképzeléseit Közben a szövetségi államban beállt együttműködési vagy inkább széthúzó jelenségek nem nagyon adtak alkalmat elgondolásainak megvalósítására, de elegendő volt ahhoz, hogy az ország szétesésekor a köztársaság első számú reformere legyen. Macedónia további létét és főleg jövőjét akkor a rendszerváltásban és a Szociáldemokrata Unió általa megfogalmazott programjában látta. A JKSZ akkori, reformelkötelezettségű vezetőségéből és az ifjúsági szövetség vezetőségéből alakította ki az új párt vezetőségét. Ez azért érdemel említést, mert ma a kormány elnöke és fiatalabb tagjai valamikor ifivezérek voltak. Őket „tiszteli” ma az ellenzék kitenyésztett kádereknek. A többpárti parlament működésével, pártjának parlamenti működésével és a kormány működésével az elmúlt két év alatt Gosev olyannyira szembekerült, hogy három hónappal ezelőtt, miután megmondogatta a magáét, hogy „anyám, én nem ilyen lovat akartam”, faképnél hagyta őket, kilépett pártjából, és a parlamentben átült a független képviselők közé. Ez a lépése jó kis népszerűségi megmérettetés is volt, mert azóta szinte mindennap megszólalnak a sajtóban hívei vagy ellenfelei, van, aki tapsol neki, van, aki köpönyegforgatással vádolja, de akad egy-két ortodox párttag is, aki pálfordulását „gosevizmus”-nak nevezi. z eltelt három hónap alatt maga köré gyűjtött 70 demokratikus elkötelezettségű, köztiszteletben álló polgárt - közülük 24-en tudományos titulussal rendelkeznek -, és kidolgozta velük egy új párt, a „Demokrata Párt - a polgári egyesülés centruma” platformját. A Nova Makedóniában két oldalon közzétette pártjának programnyilatkozatát, a kezdeményezőbizottság névsorát és a belépési nyilatkozatot, amelyet az újságból kellett csak kivágni, és kitöltve beküldeni. Ez a programnyilatkozat először is keményen és frontálisan bírálja és ostorozza az ország vezetőségét, mondván,hogy a rendszerváltás csak látszólagos, de megcsendesedett, irányítási rendszerben szenvedő, hatalmat gyakoroló, az ország működésével és felemelkedésével nem törődő (vagy nem hozzáértő) és a polgárok életszínvonaláért nem cselekvő emberekből áll. A 14 pontos programnyilatkozatban a részletezésnél, a politikai, gazdasági és szociális kérdések taglalásánál konkrétan is rámutat a hiányosságokra, mulasztásokra. A párt zászlajára Macedónia felemelkedését, az ország jólétét és a demokrácia teljes megvalósítását tűzte. Mondhatni, megcélozta vele Európát. Gosev elméletileg is, politikailag is jól megpatkolt politikus, mert máris megnyerte pártja számára a Liberális Pártot és a Zöldek Pártját, de nincs kizárva, hogy más, kisebb pártok is csatlakoznak hozzá. Nagyon szerette volna megnyerni az albán pártok demokratikus szárnyát (több ilyen is van), eddig azonban egy albán nemzetiségű polgár sem mutatott erre hajlandóságot. Tudnivaló, hogy az elkövetkező választásokon a nem albán pártban levő albánok aligha kapnak szavazatot, mert az albán lakosság sokkal szervezettebben szavaz, mint a macedónok. Viszont nagyon számít a termelőmunkásokra és a földművesekre, mert elsőként az ő életkörülményeiken akar javítani. Gosev már készül a következő választásokra. Ha sikerül betartani a négyéves ciklust, akkor két év múlva, viszont a belpolitikai mozgások arra mutatnak, hogy esetleg már az ősz folyamán rendkívüli választásokat tartanak. Gosev, ugrásra készen, erre készül. Az elkövetkező időszakban meglátjuk, hogy megvalósítja-e elképzeléseit a gyakorlatban. SZEGEDI Mária Malajziában az állam úgy tekint az iszlámra, mint a társadalom cementjére, összetartó erejére és mint kultúrára. A Le Monde a „Sans visa” című heti mellékletében betekintést nyújt egy olyan nép életébe, amely ősidők óta tisztes távolságot igyekszik tartani az idegenekkel. (Folytatása tegnapi számunkból) Nagyméretű konformizmus jellemzi Malajziát. A fátyolos vagy fátyol nélküli lányok kézen fogva sétálnak az utcán. A fiúk úgyszintén. A szemérem alapvető fogalom. Azt hihetnénk, hogy szégyenlősség ez, pedig csak tartózkodás, félénkség. Mindent, ami erotikával, szexszel kapcsolatos, fátyol borít. Érzéseiket, érzelmeiket nem verik nagydobra. Rámosolyognak a Nyugatra, de nem nyílnak meg előtte. Az országot pillanatnyilag a békés iszlám uralja. Az ország északkeleti részében levő Kelantan állam az egyetlen, amelyben megindult az integrációs folyamat. Itt egy iszlám párt van hatalmon, amely első lépésként a Szerelem-szenvedély elnevezésű strandot Holdfény nevűre változtatta! Számos megfigyelő szerint az iszlám azonban csak a felszín, mert Ázsia e részének ősi kultúrái nem haltak ki egészen. Időnként újjáélednek, ami főként a szomszédos Indonéziában észlelhető. Kuala Lumpurt egyórás repülőút választja el Szingapúrtól. A repülőtéri vámmenes boltok számára ez belföldi vonal. A vámszolgálat és a rendőrség számára viszont nemzetközi. Még ha egyazon nyelvet beszélik is, még ha a lakosság fiziognómiája azonos is, minden jel arra utal, hogy Szingapúr nem Malajzia. Város-e, állam-e vagy csak egy - a világon legtöbb tonnányi árut befogadó -- kikötő, amelyet üveg toronyházak és kereskedelmi központok vesznek körül, és ahol a pénznek különös szaga és színe van, a kapzsiságé? Tiszta város ez, amelyen meglátszik, hogy állandóan gondját viselik, ragyog, mint egy tükör, az egén úszó ólomszínű felhők árnyéka egy amerikai stílusú autóút-hálózatra vetődik. Szingapúr legfőbb feladata, hogy szertefoszlassa az álmokat, és az itt uralkodó kereskedelmi hisztéria folytán az eredményességet és a hasznot hirdesse. Mit tehet az ember ebben a ragyogó városban, ahol minden fogyasztásra, költekezésre buzdít? Hogyan kerülhető el a hetven kereskedelmi központ csapdája? Egy szingapúri napilap főszerkesztője jelentette ki nemrég: „Az újságíró feladata megóvni az értékeket és megőrizni az egyetértést.” Az újságok nagyjából ehhez tartják magukat, amikor tájékoztatnak. A tíz-egynéhány, napi egymillió példányszámú napilapot a cenzúra ellenőrzi. A három tévécsatorna szintén az állam kezében van. Milyen értékek megőrzéséről is van szó? Az első helyen, vitathatatlanul, a pénz áll. Imádják a pénzt. A másik megőrzendő érték a hivatalos ideológia: nem szabad a Nyugattal paktálni, és lehetővé kell tenni, hogy a három etnikai közösség (a kínai, a maláj és az indiai) a jövőben is együtt éljen. A muzulmánok képezik a lakosság 15 százalékát. A Yayasan Mendaki nevű, a szingavpúri muzulmán közösség fejlesztésével foglalkozó és a kormány, meg annak tehetősebb tagjai által finanszírozott egyesület (egy muzulmán főre egy dollár) igen aktív. Az egyesület elnökének bevallása szerint Fahd szaúd-arábiai király és Agha Khan segítségét is élvezik. A rendelkezésükre álló pénzt a nevelésbe (a kábítószer-élvezés megelőzésébe), a kultúrába, valamint a vallásba (az iszlám üzenet tolmácsolásába) fektetik. Dicséretre méltó a szellemiség terjesztésére irányuló törekvésük, annak ellenére, hogy ezen a világon a pénzhajsza minden mást felülmúl. „ Az ország egy részében a jemeni, hadramavuti arabok terjesztették el az iszlám vallást, míg a pénz a kínaiak kezében van. A hinduk jobbára kiskereskedők. Az egyetértés rendkívül fontos eleme az itteni, ugyancsak, ingatag egyensúlynak. „Littering is an offense!” Ez a felirat mindenütt megtalálható. Eldobni valamit büntetendő. A büntetés 500 dollár, illetve három óra kényszermunka a közjó érdekében. Ilyen Szingapúr: végtelenül tiszta, ami a megszállottsággal határos, az üzletek pedig késő éjjelig nyitva tartanak. Közben a kikötőben százával várakoznak ki- és berakodásra a hajók. Ha repülőből tekintünk le a városra, a gyarapodó, egész éjjel fényárban úszó toronyházakkal szemben a kikötőben veszteglő hajók hadát láthatjuk. Hol laknak az emberek? A város peremén emelt lakótömbök kényelmes, jól felszerelt lakásaiban. A szingapúriak 80 százalékának saját lakása van. Malajziához hasonlóan itt is az út bal oldalán vezetnek. A járművekre kivetett óriási adó eléri a 150 százalékot. Ily módon küzdenek, közvetve, a légszennyeződés ellen. Luxusautóból mégis sok van, és nem ritka a közlekedési dugó sem. Szingapúrban nincs munkanélküliség. A környező országok polgárai meghatározott időre szóló munkaszerződéssel jönnek ide dolgozni, a munkahelyük közvetlen közelében, faházakban laknak, és szerződésük lejártával visszatérnek hazájukba. Az állam ügyel rá, hogy illegális foglalkoztatás ne legyen. A „sárkány” nem tűr semmilyen törvényszegést. Hatalmasnak és feddhetetlennek tartja magát. Egyesek azt állítják, Szingapúr Ázsia Svájca. Pedig Svájchoz viszonyítva ez szinte fejletlen világ! Aki Szingapúrból Jakartába megy, az nemcsak térben, de időben is utazik. A pénzbeváltásnál, akármennyire aggasztónak tűnik is ez a megalopolisz, nem veszít az ember. A szennyeződés és a közlekedési dugók ellen ez a kilencmilliós város úgy küzd, hogy a sofőröket a kormány arra kényszeríti, legalább hárman legyenek egy autóban. A pirosra váltó közlekedési lámpa előtt vagy az autóút bejáratánál veszteglő autósokat a három ujjukat magasba tartó gyerekek figyelmeztetik arra, hogyan kerülhetik el az utasok nélkül vezetett járműért a büntetést. A reklámokon a két felemelt ujj a menő, ami azt jelképezi, hogy Indonéziában nemkívánatos a harmadik gyerek. Hisz e 13 677 szigetből álló ország lakosainak száma elérte már a kétszázmilliót. (Folytatása holnapi számunkban) Tisztes távolságra az idegenektől 2. Magyar Szó KÜLPOLITIKA 3 Hetente lennének emberveszteségek Vita az amerikai kongresszusban egy esetleges boszniai katonai intervencióról (Folytatás az 1. oldalról) Az AP sugározta több ismert hírmagyarázó véleményét. Eliot Cohen, a John Hopkins Egyetem stratégiai kérdésekkel foglalkozó tanára azt állítja, az amerikai katonai vezetés tagjainak többsége úgy véli: nincs az a cél, amelyért érdemes nagy áldozatot hozni. Az egyetemi tanár az öbölháborúról szóló tanulmányára hivatkozik, amelyet a Pentagon számára készített. Közlése szerint az amerikai pilóták azzal a meggyőződéssel indultak kuvaiti és iraki harci feladatok teljesítésére, hogy nincs az a cél, amelyért érdemes lenne egyetlenegy gépet is áldozni. Cohennal egyetért James Schlesinger volt véderőminiszter. Szerinte az áldozatok száma miatti aggodalom meggátolhatja, hogy valamilyen rossz lépést tegyenek. Cohen szerint senki sem szereti számolni az áldozatokat, főleg nem az amerikai tábornokok. Emlékeztetett azonban arra, hogy a második világháború idején több amerikai parancsnok hajlandó volt bármilyen áldozatra a győzelem érdekében. NETTUNO. — Les Aspin amerikai véderőminiszter tegnap kijelentette, hogy a volt Jugoszláviában a vérontás meggátolása megköveteli olyan politika alapos megfogalmazását, amely nem sodorja veszélybe az amerikaiak és a szövetségesek életét Nettuno olasz városban a második világháború idején elesett szövetséges katonák emlékére tartott összejövetelen mondott beszédében az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a béke helyreállításában, megőrzésében vagy emberbaráti akciókban a katonai erő alkalmazásáról szóló döntés a legsúlyosabb, amelyet bármelyik ország meghozhat Az AP hírügynökség jelentése szerint a véderőminiszter leszögezte, hogy a volt Jugoszlávia válságáról szüntelenül konzultálni kell, megfontolt politikát kell kidolgozni az öldöklés meggátolására és a béke helyreállítására. Már csak a boszniai béke megteremtése hiányzik(?) A Szövetségi Képviselőház külügyi és külgazdasági szankciók megszüntetését vitatta Egy évvel a JSZK ellen bevezetett büntetőintézkedések után két lényeges kérdés maradt tisztázatlan: mikor oldják fel a szankciókat, s a JSZK-nak valójában mit kell tennie, illetve milyen feltételeket kell teljesítenie, hogy mentesüljön a zárlattól. A fenti kérdések nem tisztázódtak a Szövetségi Képviselőház külügyi és külgazdasági bizottságának együttes ülésén sem, amelyen Slobodan Jovanovic elnökölt A két bizottság tagjai megvitatták a JSZK nemzetközi helyzetét és külpolitikai tevékenységének főbb irányvonalait. A vita alapjául a szövetségi kormány beszámolója szolgált, vitaindítót pedig Vladislav Jovanovic külügyminiszter mondott. A diplomáciai vezető kifejtette, hogy Jugoszlávia nemzetközi helyzetét a teljes bizonytalanság jellemzi. A két bizottság tagjai elvárták Jovanovictól, hogy válaszoljon a két kérdésre: meddig tartanak a szankciók és mit kell Jugoszláviának tennie. Pontos válasz nem hangzott el annál az egyszerű oknál fogva, mivel ez jelenleg teljesen lehetetlen. Jovanovic emlékeztetett arra, hogy a büntetőintézkedések továbbra is érvényben maradnak bizonytalan kimenetellel, s elrendelői sem tudják - ahogyan fogalmazott -, mi a fontosabb számukra: a boszniai háború megszüntetése, a béke megteremtése vagy a szankciók további fenntartása. Úgy is mondhatnám, hogy a bizottsága a JSZK elleni meg szankciók fenntartását támogató erők fölényben vannak, s szemmel láthatóan olyasmit szeretnének elérni, ami túlmutat a boszniai válságon, fejtegette Vladislav Jovanovic. Azt állította, hogy a Biztonsági Tanács 757. és 752. számú határozata szemszögéből Jugoszlávia teljesítette vállalt kötelezettségeit, illetve az öszszes feltételt, amelyet megszabtak számára. Elismerte, csak a békét nem sikerült megteremteni Bosznia-Hercegovinában, s a BT ezt is feltételként szabta meg Jugoszláviának. A diplomáciai vezető külön kitért azokra az újabb feltételekre, amelyeket nemcsak az ENSZ, hanem az országok bizonyos csoportja fogalmazott meg. Ezzel kapcsolatban megemlítette Oroszország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország külügyminiszterének washingtoni megállapodását. Úgy értékelte, hogy az okmány egészében véve kedvező, ám nem mentes a negatív elemektől sem. Milan Komnenić képviselő úgy vélte, hogy a külpolitika a belpolitika tükre, a belpolitika pedig nyomorúsáos. Nyomatékosan hangsúlyozta, egy még nem teljesítették a szankciók megszüntetéseként szabott feltételek felét sem, s azóta újabbakat fogadtak el. A Jugoszlávia nemzetközi helyzetéről és külpolitikájáról elhangzott eltérő vélemények ellenére a két bizottság tagjainak többsége egyetértett abban, hogy a szövetségi kormánynak újabb elemzést kell készítenie, s egyértelműen meg kell állapítani a teendőket a szankciók második évében. (Tanjug) Tovább tart a macedón-görög vita Macedónia elutasította az elnevezést, amelyet Vance és Owen közvetítő javasolt, ám kész folytatni a tárgyalást Görögországgal az előbbi és a többi vitás kérdésről, közölték tegnap a szkopjei hírközlő eszközök. Megjegyezték, hogy ilyen értelmű üzenetet intéztek az ENSZ-hez. A szkopjei hatóságok indítványozzák, hogy Görögországgal a bizalom építésében az emberi jogokra és a nemzeti kisebbségekre vonatkozó mércéket alkalmazzák. A Szkopje és Athén közötti tárgyalások elodázása tovább bonyolítja a helyzetet és mélyíti a nézeteltérést. A Vance és Owen által javasolt elképzelés foglalkozik a történelmi örökség problémájával, s a szkopjei hírközlő eszközök szerint ez a jövőben a két állam közötti félreértések és viszályok állandó melegágya lehet. Szkopjei politikai megfigyelők azt állítják, hogy Macedónia tartósan meg kívánja őrizni elnevezését az új állam alkotmányának értelmében. A macedón hatóságok hivatkoznak a Badinter-féle bizottság megállapítására és arra, hogy az Európai Közösség nem minden tagja ért egyet Athén nézetével, például Olaszország, Németország és még néhány állam. (Tanjug)