Magyar Szó, 1993. augusztus (50. évfolyam, 206-236. szám)

1993-08-01 / 206. szám

2 KÜLPOLITIKA DELIEK KERESZTJE (4.) A pilóták szerencsésebb társa (Munkatársunk ausztráliai levele) Atherton, Queensland, 1991. július 29.) Három egykori temerini pilóta szerencsétlen sorsáról értesültem körülbelül egy évvel ezelőtt, otthon. Annyiban voltak temeriniek, s maradnak is talán az idők végezetéig, hogy 1944-ben őket is kivégezték, amikor a nagy vérfolyó hömpölygött azon a tájon és sodorta magával az ártatlan magyarokat is. A bajunk az, hogy míg a többiek áldozata azóta már-már kivétel nélkül mind hősökké avanzsálódott, a mieink még most, majd ötven év után is ott nyugszanak jórészt jeltelen sírjaikban. Bármily hihetetlen még számomra is, itt, a világnak ezen a tőlünk majd húszezer kilométerre eső csücskében találkoztam a pilótáknak egy szerencsésebb társával, Illyés Antallal. 1944-ben az Újvidéken állomásozó egyik magyar repülős egységnél teljesített szolgálatot, amikor a honvédség feladta azt a területet, ő az egész egységgel Sárvárra ment, akárcsak azoknak a repülősöknek kellett volna, akik 1944. halottak napja óta a temerini temetőben nyugszanak. - Nekem is volt temerinben görbsendem - közli Tóni bátyám nagy nyugalommal. Csörsfrendet mond, nem úgy, mint annak a három szerencsétlennek az ismerősei mondták, akik azt említették, hogy menyasszonyok voltak azok a temerini lányok, nem barátnők. Azért is maradtak a kiskatonák Temerinben, mert megunták a háborút s le akartak lépni, úgy gondolván, a menyasszonyok szülei lesznek a legjobb bújtatók. Aztán, hogy megérkeztek Temerinbe a mindannyiunkat felszabadító partizánok, akiknek azóta egyfolytában csak a dicsőségéről hallhattunk, egyszerűen lemészárolták a magukat önként feladó honvédeket. Elmentem látogatóba Illyés Jónihoz. Egyedül él egykor szépen rendben tartott farmján, narancs, kókusz, meg odahaza ismeretlen, egzotikus déligyümölcs terem az udvarában. Szobáinak egyikében a falon fia arcképe, pilótaegyenruhában, sapkájá- nak címerén Guinea állami címere, tekint- ve, hogy ott teljesít személyszállító repülő- társaságnál szolgálatot. - Te sem gondoltad, hogy a fiad majd pilóta lesz, amikor Pesten az állványról zuhantál lefelé - mondom neki. Tóni ugyanis a Hortobágy szélén született és nevelke-dett, Hajdúnánáson. Félárva volt, a nagy. - szülők csináltak belőle lakatossegédet, s mi-kor eddig jutottak a nevelésben, akkor ő 5 szárnyra kelt, fölment Pestre, egy papír- gyár szerelésénél dolgozott, ahol leesett az állványról és egyik oldalán szinte minden bordáját eltörte. Azután behívták katonáknak, és a háború végéig szolgált, azután meg kivándorolt, de akkor már nős volt, ez a most már pilóta fia tizenhárom éves volt. , Anti eljött arra a piknikre, amelyen a dél- vidéki magyarok ügyéről beszélgettünk. Vagy hatvan más hallgató volt ott még vele együtt. Azon tanakodtak, hogy meg kellene szervezni itt is a magyarok egyesületét. Most meg kell magyarázni, hogy mi az az itt. Queenslandben van két magyar egyesület, mindkettő Brisbane-ban. Az egyiket Agárdi László vezeti, neki is köze van a mi tájunkhoz, mégpedig annyi, hogy Adán élt valamikor a rokonsága, onnan tűntek el közülük sokan, a bátyja meg Újvidéken járt postatiszti iskolába. A másik egyesületet a bajsai születésű Vas A Antal vezeti. Sajnos, ez utóbbival csupán telefonon volt alkalmam beszélni, de a két egyesület vezetői még telefonon sem beszélnek. Ők tudják, miért. Ők is, mint általában mindenütt, letesztelik az olyan vendéget, mint amilyen magam is vagyok. Némelyek azt kérdezik, mit tudok a negyvenkettes razziáról. Nyilván nekik akkor veszhetett el valakijük. Mások az iránt érdeklődnek, tudom-e, mi váltotta ki a razzia elrendelését. A számunkra lényegesebb kérdés, hogy tudniillik, mi történt velünk 1944-ben, kérésükben vetődik fel. A leglényegesebb pedig, nevezetesen az, hogy mi van velünk, azokkal, akik átvészeltük negyvenkettőt, negyvennégyet, meg ami utána következett, csak akkor vetik föl bennük, anykor a jelenünkről, meg az elképzelt jövőnkről beszélek. De akkorr megértőek, s támogatnak bennünket: Magyar Szót, VMDK-t. MATUSKA Márton üdvözlőlap Queenslandből, a szörfözők paradicsomából A probléma politikai természetű A Világbank szakértője szerint a szankciókat mindaddig nem fogják feloldani, amíg Milosevic lesz hatalmon Szerbiában A BBC angol rádió interjút készített a Világbank kutatási osztályának vezetőjével, Branko Milanovictyal. ■ Milanovic úr, egy rendkívül egyszerű kérdés: hogyan értékeli a mostani jugoszláviai helyzetet? Az, ami specifikus a jugoszláviai gazdasági helyzetre, az az, hogy a válságot egy egész csoport tényező váltotta ki. Nevezetesen a következők: 1. az öröklött rossz gazdasági helyzet, a gazdasági rendszer hatékonytalansága; 2. a rossz gazdaságpolitika, amelyet Milosevic folytatott hatalomra kerülése óta egészen napjainkig, s ez csak tovább rontotta a helyzetet; 3. a háború kétségtelen, hogy nagymértékben hozzájárult a mélypontra süllyedéshez; 4. és végül, a szankciók tét- _ ____________ _______ ték fel az i-re a pontot. Ha mindezt egybevesszük, akkor semmi más nem következhet, csak a teljes katasztrófa. ■ Ön szerint mi idézte elő mindezt? - Megítélésem szerint döntően politikai okokról van szó. Ha egy pillantást vetünk az 1987/88-as esztendőre, nyilvánvalóvá válik, hogy Milosevicék hatalomra kerülése után nyomban körvonalazódott, hogy ők nem kívánnak gazdaságpolitikával foglalkozni. A szlovénekkel szemben blokádot, embargót alkalmaztak, s most ez bumerángként vág vissza. Természetes, hogy " a gazdaságot nem lehet éveken át elhanya- sgolni anélkül, hogy annak ne lennének .................................................................................. . . .. katasztrofális következményei. A háború kezdetén már ez volt a helyzet, a jugoszláv gazdaság meggyengült, elerőtlenedett. A mostani kormánynak aztán tennie kell valamit, de akármit tesz, annak nem lesz semmilyen eredménye. ■ Sokan úgy vélik, hogy a döntő negatív tényező a szankciók. Ön szerint így van ez? - A politika a legfőbb tényező, az, amelyet Milosevic folytatott. A szankciók e politikának a következményei csupán. Idézzük talán emlékezetbe azt, amit az emberek nagyon gyorsan elfelednek: amikor a szankciókat bevezették, Milosevic azt mondta, hogy szimulatív szerepük lesz a jugoszláv gazdaságra. Ezt egy olyan ember mondta, aki azt állítja magáról, hogy bankár. Ebből a szempontból nézve a szankciók tehát nem a legfőbb oka a rossz gazdasági helyzetnek, de természetesen felfüggesztésük nélkül mindennemű javulás nem képzelhető el. Ez idő szerint Jugoszláviában különféle hiperinfláció-ellenes programokat készítenek. Önnek mi a véleménye erről? - Az én véleményem az, hogy a szankciók érvényességének közepette készíthetnek bármilyen programot, teljesen lényegtelen, mert nem lesz hatása. Teljesen mindegy, hogy ilyen vagy olyan típusú program készül, hiszen a háborús és a szankciós körülmények közepette akár Nobel-díjas közgazdászokra is rábízhatják ezt a feladatot, akkor sem lesz eredmény, ilyen körülmények között nem szanálható a helyzet. Az alapvető probléma, mint már mondtam, politikai természetű, és mindaddig, amíg ezt nem rendezik, nem rendezhető a gazdaság sem. ■ Bármennyire is hálátlan dolog a jóslás, megkérnénk, Milanovic úr, fejtse ki, hogyan lása ön a jövőt? Azt hiszem, és ezt csak megismételhetem, hogy először a politikai kérdéseket kell megoldani, utána következhet a szankciók feloldása, mert enélkül semmiféle javulás még csak el sem képzelhető. Mindaddig, amíg Milosevic rezsimje lesz hatalmon, a szankciókat nem fogják feloldani. Bukása után, szerintem, hatnyolc-tizenkét hónapra lesz szükség a szankciók feloldására, és csak ezután lehet majd valamiféle újrakezdésről, a gazdaság újjászervezéséről beszélni. Magyar Szó 1993. augusztus 1., vasárnap KOMOLY SZÁNDÉK VAGY ÚJABB MUTATVÁNY? Clinton megkésett offenzívája Az elnök levele Butrosz Gálihoz - Légiakcióra a genfi megegyezés ellenére is sor kerülhet - Az amerikai diplomácia egyelőre nem hisz a békében - A szövetségeseket még mindig nem sikerült meggyőzni Miután Washington egész héten át a boszniai szerbek hadállásai elleni légitámadásokról beszélt. Clinton elnök pénteken levelet intézett Butrosz Gálihoz, amelyben megpróbálja meggyőzni az ENSZ főtitkárát arról, hogy azonnal hatalmazza fel a NATO-erőket a támadásra. A genfi tárgyalásokon kialakuló megegyezésről érkező hírek ellenére az amerikai kormányzat tovább dolgozik egy boszniai légiakció tervein. A Biztonsági Tanács korábbi határozataira alapozva a tervek hármas célt szolgálnak: a békefenntartó erők elleni támadások megakadályozását, illetve megtorlását, az emberbaráti segély szállításának zavartalanságát, valamint - és ebben tér el legélesebben az USA szándéka is az ENSZ-főtitkáráétól és a szövetségesekétől - a muzulmán polgári lakosság, de különösen a biztonsági övezetek védelmét. Washingtonban, hírek szerint, egyetérés uralkodik a hatalmi körökben arról, hogy az USA-nak készen kell állnia ezeknek a céloknak a megvalósítására. Ami hiányzik, az a szövetségiekkel való megállapodás, valamint a katonai részletek kidolgozása. Az elmúlt héten háromnapos amerikai brit-francia vegyesbizottság dolgozott itt a közös platform kidolgozásán, de Londrom és Párizs képviselői nem voltak abban a helyzetben, hogy kormányuk nevében beleegyezzenek az amerikai álláspontba. Az európai hatalmakkal való konzultáció a jövő héten folytatódik - feltehetőleg az oroszok, esetleg még mások bevonásával. A washingtoni tanácskozás egyik amerikai részvevője pénteken kijelentette: „A mi legfontosabb érvünknek senki sem tud ellenállni: bennünket humanitárius célok vezérelnek, már pedig (Szarajevóban és a védett övezetekben) hiányzik az ivóvíz, jön a tél, és a szerbeknek módjukban van tovább fojtogatni a városokat." Az USA nagyon is tudatában van annak - állítják a megfigyelők -, mekkora kiábrándulást okozott májusi visszatáncolása a légitámadások akkori tervétől. A kormány előtt világos, hogy hasonló módon még egyszer nem futamodhat meg saját elképzelései elől, ezért - a Fehér Ház egyik magas rangú munkatársa szerint - „ezúttal kinyilvánította eltökéltségét, hogy (Washingtoni tudósítónktól) semmilyen szövetséges ellenkezés nem tántoríthatja vissza a cselekvéstől”. Magyarán: vagy béke lesz most már, vagy (korlátozott) beavatkozás. Az emletett megoldatlan katonai részletek között olyan „apróságok” is adódnak, mint az, hogy kinek a parancsnoksága alatt folyjon a légiakció. Párizs természetesen saját tábornokát javasolta erre a posztra, mondván: „Nem akarunk olyan helyzetet, amelyben akárkinek eszébe juthat Szerbiát bombázni.” (Idézet egy francia tisztségviselőtől, aki Francois Leotard véderőminiszterrel tartózkodott Washingtonban.) Az amerikai vezékar számára azonban ennél nagyobb sértés talán el sem képzelhető, méghogy a NATO- ból is „megfutamodott” franciák „akárkinek” nevezhessenek egy - minden logika szerint amerikai, vagy legfeljebb amerikai politikai befolyás alatt álló - parancsnokot! Időközben a Pentagon tájéka szokatlanul csendes volt, pedig korábban mindig sikerült kiszivárogtatni Powel vezérkari főnök különböző fenntartásait, amikor csak az elnök katonai akcióról beszélt. .Annál hangosabbak azonban a tör- I vényhozás képviselői. Jee Hamilton indianai demokrata, a Képviselőház , külgyi bizottságának befolyásos, de boszniai ügyekben mindeddig mérsékelt vezetője is csatlakozott azokhoz, akik a keményebb fellépést sürgetik. „Bosznia a katasztrófa felé sodróódik, és az Egyesült Államok meg a nemzetközi közösség nem ülhet tétlenül szemlélődve.” Joseph Biden demokrata szenátor, a Szenátus katonai bizottsága európai csoportjának elnöke kijelentette: „Szarajevó megvédése nemcsak a káoszt és a tömeges emberi katasztrófákat előzné meg, hanem megőrizné a sziszniai elnökség számára azt a nélkülözhetetlen politikai bázist, amelynek alapján a most már elkerülhetetlennek látszó országfelosztásról tárgyalhat.” Biden szerint az ENSZ-nek ultimátumot kellene a szerbek elé állítani, hogy vonják vissza nehéztüzérségüket és légelhárító fegyvereiket a főváros közeléből. A megüresedett pozíciókat ENSZ- csapatok foglalnák el, hogy ellenőrizzék a tűzszünetet és hogy megakadályozzák a szerb visszavonulás kihasználását a másik fél részéről. A szenátor, aki a háború első hetei óta legkövetkezetesebben bírálta a mindenkori washingtoni kormány Balkánnal szembeni tehetetlenségét, hangsúlyozta: nem tudja, hogy az elnök támogatna-e egy ilyen elképzelést, mert azt nem egyeztette vele. De figyelmeztette a Fehér Házat, hogy Szarajevó eleste súlyos felelősséget róna a Clinton-kormányzatra, amely még a közelmúltban is keményen elitélte az etnikai tisztogatásokat. „Remélem, az elnök felfogja, ha Szarajevó elesik, akkor nem marad semmilyen alap a kiegyezésre" - tette hozzá Biden.A szenátor véleménye bevezeti a kérdések egész sorát. Mennyire komoly a legújabb clintoni elképzelés? Eltökélte-e az amerikai elnök, hogy ezúttal nem hagyja magát a szövetségesek ingadozása által befolyásolni? Meg tudja-e győzni saját tábornokait, hogy ezúttal olyan akciót vár tőlük, amely nem fenyeget a végtelen katonai részvétel rémálmának veszélyével? És végül, a kérdések kérdése: lehetséges-e, hogy az egész új washingtoni lárma nem csak arra jó, hogy a hadban álló felek szemmel látható végkimerülése miatti genfi megegyezés előestéjén az USA olyan látványos akciót hajtson végre, amellyel - legalább részben - feledtetni tudna több mint két év nagyon is halovány, a háború eszkalálódásához, a mérhetetlen emberi szenvedéshez nagyon is hozzájáruló, passzív és vonakodó amerikai külpolitikáját? PURGER Tibor Hogyan élnek a magyarok Csappanó életszínvonal, „pazarló” ország Ha Magyarországon elköltök 500 forintot, akkor jóformán az egész otthoni fizetésemet eltékozoltam, pedig ezért a pénzért nem kerülhetett más a kosárba, mint egy kiló vaj és fél kiló sajt, vagy két kiló hús, illetőleg három kiló mosópor. Persze, a magyarországi magyarok másként számolnak, ekkora tétel számukra nem tétel, a nagy állagnak azonban mégis számolnia kell a forintokat. Öt forint egy sütőpor vagy egy vaníliás cukor, esetleg egy helyi telefonhívás az utcai fülkéből, nem lehet hát lebecsülni ekkora összeget. Különösen nem annak, akinek a nyugdíja 10 000- 12 000 forint, az egy főre számított létminimum pedig nemsokára eléri a 18 000 forintot. Rege Sándor közölte a Népszabadságban az adatot, hogy az emberi erőforrások fejlettségének tekintetében az ENSZ a 28. helyre sorolta Magyarországot. A volt szocialista országokból, vagyis Közép-Kelet-Európa térségéből egyedül a volt Csehszlovákia előzte meg Magyarországot, tehát a világban igen előkelő helyre sorolták a magyarok anyaországát. Belülről nézve azonban már meg kellett kongatni a vész- saranyot, szakemberek az életszínvonal zuhanásával számolnak. A rendszerváltozással ugyanis a gazdasági szerkezetváltás is következett, ami viszont nem váltotta be a reményeket. Megnövekedett a munkanélküliek tábora, úgyhogy a mai Magyarországon száz aktív dolgozó 143 embert tart el, ebből 16 munkanélkülit, 68 gyermeket és 59 nyugdíjast. Nagyobb bajnak azonban azt tartják, hogy a kereset növekedésének aránya nem követi az árak alakulását, így például a nettó keresetek az idén várhatóan megközelítőleg 110 százalékkal növekednek, míg a fogyasztói árszínvonal várható növekedése 120 százalék. A családi pótlék arányát gyorsabb ütemben növelik, de a kormány fontolóra vette az egygyermekes családdoktól való pótlékmegvonást. A téma felvetése óriási felháborodást váltott ki, s az esetleges szándék azonban jelezte, hogy a hiánnyal küszködő államkassza kénytelen lesz a szociális juttatások valamely formájának újabb csökkentéséhez folyamodni. Az átlagbér 25 000 forint. Négy-hat év alatt lehet egy használt nyugati autóra való összeget, tíz év alatt egy kislakásra valót megtakarítani. Ez a gond most különösen a fiatalokat sújtja, akik egyre nehezebben jutnak lakáshoz. Míg a korábbi rendszerben sorra épültek a lakótelepek, az utóbbi két évben erre nem volt lehetőség, így az átlagember szempontjából lakásínséggel is számolni lehet. Nem így az újgazdagok és jól kereső managerek és politikusok, magánvállalkozók esetében, akiknek havi jövedelme jócskán megemeli a magyarországi keresetek átlagát. Budapesten, a Rózsadombon sorra épülnek a kacsalábon forgó villák, ahonnan szinte egész Budapest panorámája látható. Persze, ha a gazdának van ideje otthon tartózkodni és élvezni budai palotáját, ha éppen nem a pénz utáni hajszával van elfoglalva vagy ha új BMW-jét éppen nem egy új szépségszalon előtt parkolja. Visszatérve az átlagra, az életszínvonal csúszásra a kimutatások szerint 1,5 millió embert érint. Az aktív keresőknek a 40 százaléka az alsó jövedelmi határok körüli fizetéssel rendelkezik. Marad az illegális munka, a feketézés, az ügyeskedés. Közben a magyarországi közkiadások jóval meghaladják az európai átlagot, így például míg Németország ’91-ben 0,7 százalékot költött a költségvetésből egészségügyre, addig Magyarország 2,1 százalékot. Ilyen vonatkozásban a külföld szemében Magyarország tehát pazarló országnak számíthat, viszont belülről nézve a közkiadások újabb csökkentése az életszínvonal romlását legjobban megérzők helyzetét súlyosbítaná. Az ilyen állapotokon a gazdaság teljesítményének fokozása, a társadalmi termelés színvonalának emelkedése javíthatna. Az átalakult magyar gazdaság azonban ehhez a ponthz még nem érkezett el: a nagy átlag Magyarországon (is) életszínvonalának további csökkenésével számolhat. FRIEDRICH Anna