Magyar Szó, 1993. október (50. évfolyam, 267-297. szám)
1993-10-03 / 267-269. szám
2 KÜLPOLITIKA Magyaroknál Ausztráliában (8.) Egy este a székelyeknél Melbourne-ben (Történetek a délvidéki magyarok elszéledéséről) Tapolcsányi Márton székelykevei lakosnak volt odahaza egy kicsi háza. Mielőtt elindultak volna Ausztráliába, eladták. Egyik közeli rokona tudomására hozta a más nézeten levők véleményét. - Na, öcskös, eladtad azt a kicsi házat, ki tudja, lesz-e még? Márton édesapja gazdag volt, kilencven hold földet mondhatott a magáénak a Pancsova melletti Borcsarétben, huszonnyolc továbbit Fehértemplom határában, és volt még harminchárom a székelyi határban, Gyurgyován is. A háború utáni beszolgáltatások idején megkínozták. Le kellett vetnie a bocskorát is, hogy lábujjkáját megtapossák. A megszégyenítés után vett magához egy könyvet és jó időre elbújdosott. Úgy kifosztották őket, hogy egy ismerősük azt mondta neki: Tapolcsányi, ha öregapád feltámadna, csudájában meghalna. Elmenne vissza a sírba. Ilyen sorsú emberek voltak az első székelyi kivándorlók. Tulajdonképen titokban jöttek el otthonról, még a szomszédok sem tudták mind, hogy leléptek. - Ki volt az első? - kérdeztem többektől is. Juhász Gézáéknál az egybegyűlt társaság arra jutott, hogy talán Szabó Ferencék. A házukban égve hagytak minden lámpát, nehogy valaki megsejtse, nincs már otthon senki. A beszélgetés során változik a nézet, az jön ki, hogy mégsem Szabóék, hanem Fórai Béláék, a pékek jöttek el legelsőnek. Otthon annyira leromlott a helyzetük, hogy kénytelenek voltak cselédeskedni, de itt is igen mostohán kezdődött a sorsuk, valami irdatlan nagy messzeségben éltek egy krumpliföldön. Abban az időben nem volt ott még zsír, étolaj, hanem csak birkavagy marhafaggyú, és nekik abból kellett zsiradékot olvasztani. Aztán jöttek a Makraiak, a Perregiek, meg még hamarabb a Radóc Jóska. Mezei meg Amerikába ment. - Mert vagy papnak ment, aki már nem bírta ki, vagy világgá - mondja a társaság valamelyik tagja. Sorolják, kik azok, akik az előbbit választották, s akadt közöttük még püspök is, Bánát első katolikus magyar püspöke, Jung Tamás ugyanis székelykevei születésű volt. De ott tanulta a Miatyánkot a kisoroszi Erős Lajos plébános, a versed Gyuris László plébános. Nem jutott eszükbe több, pedig van még. Nem kis részük lehet nekik abban, hogy Botka József könyve (Karácsony, ünnepi kalendárium, vallási hagományok a székelykevei népéletben, kiadta a kikindai római katolikus plébániahivatal 1983-ban) itt Melbourne-ben is a kezembe akad, s abban is, hogy a székelykeveiek közül sokan buzgólkodnak Melbourne agilis magyar plébánosa, Kiss János atya körül. A magyarságuk megtartásában nagy segítégükre van Melbourne-ben a Regnum Marianum otthon, annak az udvarán szokták a búcsút tartani húsvétkor, s amelynek ruharaktára mindenestől beleillene bármelyik magyar város magyar néprajzi múzeumába is. Megtartó ereje van a református egyháznak is. Az egész melbourne-i, sőt mondhatjuk, hogy a victoriai magyarság összefogásával épült fel a Magyar Ház, s annak telkén az idén fogják felszentelni a több magyar egyház által épített ökumenikus templomot. Szerda Ferenc, a Péterrévéről odakerült ezermester mondja, hogy van ott az önkéntes építők között nem egy bácskai meg bánáti, aki a templom minden tégláját megfogta legalább egyszer. Annyit beszéltünk a Juhászéknál összegyűltekkel a székelyiekről, hogy Juhászné megígéri: össze fogja állítani a Melbourne-be vándoroltak névsorát. Egy háromgyermekes édesanyának ez még akkor is nagy vállalkozás, ha csak a gyermekeivel és a férjével törődik, Juhászné azonban a Regnumban és a Magyar Házban éppen úgy buzgólkodik, mint odahaza. Ennek eredményeként legényfia, nagylánya, de még a legkisebb gyerek, az általános iskolás is tökéletesen beszéli az angol és a magyar nyelvet, s amikor a Magyar Házban kétnyelvű bemondó vagy szavaló kell, akkor az ő gyerekeikre mindig lehet számítani. Június 23-án este jártam náluk, s július 2-án, amikor az Adáról odaszármazott Szügyi Szilveszter, a Forum nyomda egykori ügyes kezű Szilvi gépszedője jóvoltából megkaptam a következő állomásra, a fővárosba szóló repülőjegyet, Juhászné már át is adta a bonyolult névjegyzéket ezzel a kísérőszöveggel. „1960-tól 1980-ig Ausztráliába, Melbourne-be érkezett székelykeveiek - skorenovaciak, Juhász Etelka feljegyzése 1993. június. Egy kérésnek teszek eleget, de pontos statisztikát nem tudok vezetni, eléggé hiányos, de törekedtem a legjobbat tenni.' Kedves Marci! Örömmel jegyeztem fel neked a székelykeveiek (Skorenovac) névsorát, akik kb. az 1960. évtől 1980-ig vándoroltak ki, a jobb megélhetést keresvén. Itt, szabad földön letelepedtek, s nem sok az, ki innen tovább ment vagy visszatért hazájába. Letörvén a honvágyat, s minden nehézséget, megkapaszkodtak, minden munkalehetőséget kihasználtak, hisz a székellek dicsőségére váljon, dolgos nép! Több országban élnek székellek, sőt több kontinensen van belőlünk, a szélrózsa minden irányában találhatsz. Lassan legyökereztünk, de legtöbbünk megmarad magyarnak! Van egy Kék Duna futbalpálya, melyet láttál is, ezen is a székekek dolgoznak. Többen vagyunk, kik a kultúrát, hagyományainkat ápoljuk. A Juhász gyerekeken kívül viszont kevés, aki mindezt a magyar iskolát (az érettségit) befejezte. Azt hiszem, csak ők (Attila és Izabella), s most Angéla az elemi második osztályát csinálja. Bátran vallják magukat magyarnak, amire mi büszkék is vagyunk. Itt szabad!! [...] Reméljük, ha szerencsésen hazatérsz, egy pár sorral jelentkezel nekünk is! Saját és családját is üdvözöld. Ez a” A kísérőszöveghez néhány megjegyzés kívánatos. Az érettségit azért említi Juhászné, mert az ausztráliai iskolai hatóság megbízásából kiemelkedő ottani magyar tanárok előtt is le lehet érettségizni magyar nyelven, s ennek éppen olyan értéke van, mintha angolul tették volna le. Van, aki igényt tart mindkét érettségire. Mint a Juhász gyerekek. Ebből az az előnyük, hogy akár magyar iskolában is tanulhatnak tovább. Az említett Laja a ma Oromon tanító Kovács Lajos tanár, aki az ötvenes évek végén Székelykevén kezdte tanítói pályafutását, s akire Etelka nemcsak arról emlékezik, hogy kemény kézzel tartotta őket kordában - Etelka is kapott tőle pofont, de nem rója fel neki -, hanem arról is, hogy úgy megtanította őket, hogy a mai napig is tudja a magyar helyesírást. Amint a kísérőlevél is bizonyítja. Néhány szót magáról a névsorról is, jóllehet legszívesebben közzétenném úgy, ahogyan Juhászné elkészítette. Ha valaki érdeklődik iránta, szívesen rendelkezésére bocsátom. A névsorban a hatos sorszám alatt található Lovász Ferenc és felesége, Teréz asszony családja. Gyermekeik, akikkel Ausztráliába érkeztek: 1.) Teréz (elhunyt). Ennek férje Boldizsár. Két lányuk van, Teréz és Éva, előbbinek két lánya és egy gyermeke (fia), utóbbinak három gyermeke van. 2.) Ferenc, felesége Katalin. Gyermekeik: Katalin, Ferenc, Teréz és Zsuzsanna. Nekik egy gyermek és egy leányunokájuk van eddig. 3.) Erzsébet, férje Móra Mihály. Gyermekeik: Erzsébet és Tibor. Itt két leányunoka van. 4.) Rozália, férje Győrfi István. Gyermekeik: Rozália, László, Piroska. Az unokák száma három. 5.) Mária, férje Toskov József. Gyermekeik: Mária és Rozália. Egy leányunoka van. 6.) Zsuzsanna, férje Papp Imre. 7.) Ilona, férje Antal Gáspár, három leánygyermekük van. Ez csak egy a listán levő 78 családból, valóságos törzs. Talán nem is maradt közülük senki otthon. Vagy hagytak égve lámpást ők is? MATUSKA Márton A székelykevei tűzoltószázad a harmincas években Magyar Szó 1993. október 3., vasárnap Európai Stabilitási Egyezmény Tervezet . MI CÉLT SZOLGÁL A STABILITÁSI EGYEZMÉNY MEGKÖTÉSÉRE IRÁNYULÓ EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉS? Európa megosztottságának megszűnésével lehetővé vált, hogy az európai kontinens államai (az FBEÉ-n belül) a határokra és a kisebbségek jogaira vonatkozóan közös elveket fogadjanak el. Politikai, gazdasági és katonai területen számos intézmény tevékenykedett és tett erőfeszítéseket ezen elvek megvalósítása érdekében. Jugoszlávia több államra való szétesése és a Bosznia-Hercegovinát szétmarcangoló háború rámutatott a kisebbségi probléma akut voltára és a nemzetközi közösség tehetetlenségére, beleértve a Tizenketteket is, mivel képtelenek voltak a gyakorlatban megvalósítani azokat az elveket, melyeket különben magukévá tettek. Sürgősen le kell vonnunk e fájdalmas tapasztalat tanulságait. Ezt a munkát az Európai Közösségnek kell elvégeznie, együttműködve a kérdésben érintett valamennyi partnerével, mert csak így tudja kezelni az európai kontinens legsúlyosabb problémáit. Ha a Közösség nem vállalja föl ezt a feladatot, ha nem tud valamilyen iscsütörtöki számunkban bejelentettük, hogy a rákövetkező napokban közöljük az úgynevezett Balladur-tervet Az Európai Stabilitási Egyezmény tervezetéről szóló kommentárunkat a okmány ismertetése bevezetőjének szántuk. Mivel a Magyar Szó pénteken nem jelenhetett meg, a Balladur-terv közlését vasárnapra halasztottak, kert elérni, akkor nemzetközi tekintélyét teszi kockára. Az európai kontinens megbékélése viszont hozzájárulna annak a nehéz átmenetnek a sikeréhez, amely egyaránt próbára teszi a közép- és kelet-európai országokat, valamint a volt Szovjetunió tagállamait, mindez döntő hatással lenne a növekedésre. A Tizenketteknek komoly érdeke fűződik egy olyan kontinens stabilitásához és biztonságához, melynek ők alkotják a legszilárdabb elemét. Megfelelő gazdasági súllyal rendelkeznek ahhoz, hogy elősegítsék ezt a stabilitást, és ha megvan a politikai akarat, szövetségeseikkel együtt rendelkeznek a kellő eszközökkel, hogy megszilárdítsák azt. A maastrichti szerződés által előirányzott közös kül- és biztonságpolitika első feladata ezen eredmények aktív keresése. Ez a tárgya annak a tervezett konferenciának, melyet Franciaország közösségi partnereinek javasol, és amellyel folytatja az EBEÉ kereteiben már megkezdett munkálatokat. Ez a konferencia egy európai egyezmény aláírásával zárulna, melyet több, az érintett országok között időközben létrejövő szerződés alkotna. Az érintettek között kialakulna egy egyetértési és együttműködési folyamat, amely jótékony hatással lenne az európai stabilitásra. 2. MILYEN TARTALOMMAL RENDELKEZZEN AZ EGYEZMÉNY? Az Egyezmény fő tárgya gyakorlati megközelítésben a következő lenne: azokban az országokban, amelyeknek a kapcsolatai még nem stabilizálódtak azáltal, hogy csatlakoztak valamelyik nagy európai politikai tömörüléshez, pontosan meg kell határozni, majd meg kell valósítani a határ- és a kisebbségi kérdésben már megfogalmazott alapelveket; meg kell szervezni és össze kell hangolni a már létező, nagyszámú intézmény tevékenységét, s ezáltal meg kell kísérelni, hogy az említett alapelvek számára a lehető legjobb garanciát biztosítsák. A/A HATÁROK MEGERŐSÍTÉSE Az előkészítő konferencia nem elégedhet meg azzal, hogy ünnepélyesen megerősíti az európai határok sérthetetlenségét. A konferenciának jószomszédi megállapodásokban kell testet öltenie, s ezeknek a kisebbségi jogok tiszteletben tartásán kell alapulnia, annál inkább, mivel ezen jogok megsértése nemzetközi bonyodalmak veszélyét vonhatja maga után. Anélkül, hogy eleve állást foglalnánk, az sem zárható ki, hogy ezek a megállapodások kisebb határkiigazításokat is magukba foglalnának. Az így kialakult határok érinthetetlenségét később a konferencia szentesítené. A konferencián résztvevő államok kollektíve garantálnák a kétoldalú megállapodásokba foglaltakat. A KISEBBSÉGEK Elvi szinten a meglevő jogszabályok fokozatosan fejlődtek oda, hogy a kisebbséghez tartozó személyek jogainak az egyénre vetített felfogásából eljussunk a kollektív jogokig, s annak a ténynek a figyelembevételéig, hogy ezek a jogok rendkívül szorosan összefüggnek a biztonsági problémákkal. Ma az Európa Tanács tagországainak az állampolgárai egyéni jogorvoslattal élhetnek az Emberi Jogok Európai Konvenciója alapján. A Békéltető és Döntőbíróságnak lesz a feladata, hogy az államok közti vitákban döntsön. (Az intézmény ratifikációjának folyamatát fel kell gyorsítani.) Végül az EBEÉ-n belül a nemzeti kisebbségek főbiztosa felhatalmazást kap a kisebbségek kollektív jogainak figyelemmel kísérésére. E fejlődési folyamat részeként az Egyezményt előkészítő konferenciának kellene megvizsgálnia a nemzeti kisebbségek főbiztosa által a Tizenkettek megrendelésére készült jelentést és meghatározott időn (nyolc hónap) belül a következő célt tűzné ki maga elé: arra ösztönözni a közép- és kelet-európai országokat, hogy egymás között dolgozzanak ki olyan jellegű megállapodásokat, amelyek segítségével esetről esetre konkrétan kezelhetővé válnak a kisebbségi problémák. A vizsgálódásra regionális alegységenként kerülhet sor, ahol a közvetlenül érintett országok a konferencia olyan tagországaival működnek együtt, amelyeknek közvetítői jelenlétét mindenki elfogadja; ki kell dolgozni azokat a megelőző eljárásokat, amelyek segítségével el lehet kerülni, hogy a kisebbségi jogok biztonsági problémákká fajuljanak. Át kell értékelni a nemzeti kisebbségek főbiztosának a szerepét és hatáskörét. A főbiztosnak esetleges tanácsadó szerepet kell-e játszania a kisebbségek érdekében oly módon, hogy jobban megismertesse azokat az intézményi mechanizmusokat, amelyek segítségével biztosítható kielégítő szintű képviseletük (választási eljárás, jelenlét a közigazgatási hierarchiában, felekezetek közötti egymás mellett élés...) Hogyan fejthet ki hatékonyabb megelőző tevékenységet? 1egyen-e fellebbezési joga és milyen testület előtt? (Hajlandó-e például a Tizenkettek államfői csúcstalálkozója meghallgatni a véleményét évente egyszer?) (Folytatjuk) Denacionalizacio lesz Macedóniában (Szkopjei tudósítónktól) A macedón parlament asztalára újabb rendszerváltási törvényjavaslat került, amely az elkobzott vagyonért akarja kártalanítani a polgárokat. A javaslat hordozója a pénzügyi minisztérium, a szöveg és indoklás szerzője pedig az igazságügy-minisztérium. A javaslat szerint a törvény az 1945- től 1990-ig terjedő időszakot öleli fel és az erőszakosan nacionalizált vagy elkobzott, vagy a jelképesen megtérített vagyonra vonatkozik. Macedóniában is, mint mindenütt az egykori szövetségi államban 1945-től 1953-ig volt legerősebb a nacionalizáció, amikor is minden jelentősebb objektumot és földterületet államosítottak, s ha tulajdonosa, lázadni merészelt, még börtönbe is dugták. De volt olyan eset is, hogy az ingatlan tulajdonosára előbb rásütötték, hogy államellenes kijelentéseket tett, ezért börtönbe zárták és vagyonát elkobozták, mivel államellenes elem. A törvény javaslata ezért előirányozza, hogy a lehetőséghez mérten a károsult polgároknak visszaadják elkobzott vagyonukat, vagy ha az nem lehetséges, kárpótlást kapnak érte. Azt is meghatározták, hogy mely esetekben nem adható vissza a vagyon, például ha egy akkori kis gyárból időközben korszerű és sokkal nagyobb kapacitású üzemet építettek, vagy ha az épületben egészségügyi intézmény vagy iskola van, vagy ha egy földterületen országos érdekű útvonal húzódik, vagy országos érdekű objektum van (hőerőmű, vízi erőmű stb.). A készülő törvény azt is feltételezi, hogy esetleg a nacionalizáció károsultjai már nem élnek, és ezért mely leszármazottjuk tarthat igényt a kárpótlásra. Mivel 1953 óta is volt nem egy „erőszakos” nacionalizáció, amelyekért tulajdonosuk csak jelképes kártérítést kapott, a honatyák nekik is méltányos, az akkor érvényes viszonylagos értéket akarja megtéríteni. A pénzügyminisztérium az eszközök forrását a megvalósuló privatizációból akarja biztosítani. Szkopje egyik legszebb háború előtt épült lakóháza, az ún. Skaperda-palota sorsa is eldől majd. A módos, egykori kultúriparos Skaperdát annak idején 24 óra alatt kilakoltatták házából, ahonnan a méretre tervezett bútorokat csak részben tudta kimenteni. Skaperdát és családját megélhetési lehetőség nélkül hagyták. Később gyermekeik gondoskodtak róluk és úgy haltak meg, hogy sem nyugdíjat, sem szociális segélyt nem kaptak. A házban mindig valamelyik politikai szervezet kapott elhelyezést, legutóbb az ifjúsági szervezet, amelynek akkori elnöke ma a kormányfő. A rendszerváltást követően Skaperda még ma is élő lánya megpróbálta visszaszerezni a házat, de mindenütt visszautasították, mivel a bíróságon a nacionalizációnak semmmi nyoma nincsen. A ház ma is áll, Szkopje belvárosában van, jócskán körülvették bérpalotákkal, és a harminc évvel ezelőtti földrengést is átvészelte. SZEGEDI Mária