Magyar Szó, 1994. szeptember (51. évfolyam, 185-210. szám)
1994-09-01 / 185. szám
2 KÜLPOLITIKA Franciaországban a hét elejének kiemelkedő politikai eseménye volt az az interjú, amelyet Edouard Balladur kormányfő adott a befolyásos Le Figaro című napilapnak. Balladur minden fronton! A francia kormányfő, az ország legnépszerűbb politikusa, elnökjelölt, beindította őszi politikai kampányát, s az interjúval a politikai élet fókuszába helyezte önnön személyiségét - állapítja meg sajtószemléjében a Banda rádió külföldre sugárzott adásának szerkesztője, majd így folytatja: Balladur lép. Hétfőn, a nemzeti olimpiai bizottság ülésén azt javasolta, hogy 2004-ben Franciaország szervezze meg a nyári olimpiai játékokat. Az interjúban közvetve ugyan, de az is elhangzott, hogy neki, Balladurnak legalább akkora érdeme van a hírhedt terrorista, Carlos őrizetbe vételében, mint Pasqua belügyminiszternek. Mi több, Franciaország külpolitikájának formálásában ugyanolyan fontos szerepet játszott, mint maga Mitterrand köztársasági elnök. Francia rádió- és tévékommentátorok nyomban meg is állapították, nemigen volt példa arra, hogy a miniszterelnök ekkorát kanyarít magának azokból a feladatkörökből, amelyek kizárólag a köztársaság elnökének illetékességi körébe tartoznak. Ha csak szóban is, mindenesetre szokatlan. A külpolitikai vonalvezetés egyértelműen a köztársaság elnökének van fenntartva. Mi a magyarázat? Kommentátorok szerint az úgynevezett cohabitatio-t, azaz a politikai baloldal és a jobboldal békés egymás mellett élésének szabályait mindeddig szigorúan tiszteletben tartó Balladur rájátszik a koros és gyengélkedő Mitterrand elnök viszonylagos tehetetlenségére. Mitterrand egészsége ugyan jó, de korántsem lehet olyan dinamikus, mint azelőtt volt, s ezt jobboldali miniszterelnöke kihasználja. Elnöki mandátuma tavaszra jár le, és Balladur tudja, hogy addig édeskeveset fog kezdeményezni. A miniszterelnök politikai offenzívájának másik magyarázata, hogy a közvéleményben és a francia választók szemében olyan államférfiként mutatkozzon be, aki maradéktalanul kompetens és hozzáértő mind a bel-, mind a külolitikai, mind pedig az európai érdések irányításában. A legnagyobb példányszámú és az ország politikai gondolkodását meghatározó módon befolyásoló Le Figaróban tehát a miniszterelnök részletesen kifejti azt, amit kommentátorok és helyzetismerők általában külpolitikai filozófiának szoktak nevezni. Balladur négy elv köré csoportosítja elképzeléseit. Ezek a következők: 1. Franciaország önálló és független külpolitikája; 2. Az erkölcsi ideálok és az emberi jogok védelme; 3. Nyir, de rugalmas Európa és végül 4. A kelet-európai, a Maghreb- és az afrikai országok intenzív támogatása. Helyzetelemzők a leglényegesebbnek ezek közül az elvek közül az Európára vonatkozót tartják. A miniszterelnök szerint az egyesült Európába az egyes országok különböző „sebességben haladva” jutnak el, más megfogalmazásban: az Európai Uniónak van egy magva, s a köré koncentrikus körökként tapad a többi tagország. A középpontban Franciaország és Németország van, e két ország szoros együttműködést alakít ki egymással monetáris és katonai téren elsősorban. A második koncentrikus körben helyezkedik el a többi tagország, legyenek azok régiek vagy újak, a harmadik kört azok az országok alkotják, amelyek a leglassabb ütemben integrálódhatnak, amelyek együttműködnek az Unióval, de amelyek egyhamar nem csatlakozhatnak. Boszniáról szólva Balladur a következőképpen vélekedik: Ha a francia csapatok lehetetlen helyzetbe kerülnének, például a muzulmánokkal szembeni fegyverembargó feloldása következményeként, amiről - mint ahogy Balladur fogalmaz - nem győztük elégszer hangoztatni, hogy nem ésszerű, hanem kétségbeesett lépés, akkor nyilvánvaló, hogy Franciaország szerepe általában válna kérdésessé. És néhány mondat arról, miként értelmezi az elnöki posztra pályázó francia kormányfő a boszniai probléma lényegét. A probléma magva az - mondja az interjúban -, hogy a pravoszláv szerbek, a muzulmán bosnyákok és a katolikus horvátok nem tudnak egymással együtt élni Bosznia-Hercegovina területén. Szinte spontán módon vonják kétségbe egymás jogait, eleve kérdőjelezi meg minden népcsoport, hogy a másiknak legalább ugyanannyi joga lenne, mint amennyi őneki van. CARLOS: „SENKIT SEM ÁRULOK EL” Az Info-Matin című francia lap címoldalán exkluzív interjút közöl a nemrégiben őrizetbe vett Iljich Ramirez Sanchezzel, közismertebb nevén Carlosszal. Nem lehet tudni, hogy az újság szerkesztőségehogyan férkőzhetett a terrorista közelébe, azt még kevésbé, hogy miként szólaltathatta meg, hiszen hét lakat alatt őrzik. Carlost kérdezik, és ő felel. Válaszol a francia sajtóban az elfogatásának körülményeiről napvilágot látott állításokra. Közli, hogy nem alkoholista, mint ahogyan azt róla terjesztik, hogy nem volt senkinek a besúgója. Ami jellemét, személyiségét illeti, az szerinte egyszerű, s a venezuelai hagyományokhoz híven alapvetően a családapa szerepét játssza. Ennek ellenére még mindig tagja annak a forradalmi szervezetnek, amelyet ő hívott életre; nem a szudáni nép árulta el és adta ki, hanem egy maroknyi vezetője, akik az iszlám forradalmat is elárulták. És végül: nem szervezett semmiféle merényletet annak idején Jacques Chirac, Párizs főpolgármestere ellen, amivel gyanúsítják, ellenkezőleg, Chiracot nagyon is tiszteli. Carlos interjújának kulcsmondata talán a következő lehet: Az én szervezetemben, amelyet forradalmi internacionalisták alkotnak, az árulókkal golyó által végeznek, s ez rám is vonatkozik, ezért senki se ringassa magát abban a hitben, hogy baráti országokat árulok el vagy neveket fedek fel. A francia lap bejelenti, hogy ezzel még nem ért véget az interjú, hanem folytatása következik. A Le Monde riportot közöl, amely a boszniai szerbek főhadiszállásán, Paléban íródott. Azt írja egyebek között, hogy Belgrád nem fogja sokáig ezt a megalázó politikát folytatni, amit most folytat, a Nyugat pedig, mint ahogyan eddig is tette, megmarad a szavaknál és vajmi keveset tesz a gyakorlatban, mint konkrét lépést. A Les Echos című lap politikai kommentárjában a következő véleményének ad hangot: A jelek szerint a boszniai szerbeknek Belgrád és az orosz diplomácia vezetőjének segítségével sikerült ismét éket verniük a boszniai béke megteremtése érdekében közvetítő országok közé. S hogy ez így van, azt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy július elején még azzal volt tele a világsajtó, hogy a Kis-Jugoszlávia elleni embargót tovább szigorítják, most pedig már egyes részeinek feloldásáról cikkeznek a lapok. Ha feloldják a fegyverembargót, és a muzulmánok nagy mennyiségű fegyverhez jutnak, vajon mi a garancia arra, hogy Milosevic következetes marad, teszi fel a kérdést a kommentátor. A Le Figaro New York-i tudósítójának tollából közöl jelentést, amely szerint semmilyen kézzelfogható jele nincs annak, hogy az Egyesült Államok gyakorlati lépéseket tenne a fegyverembargó feloldására, amit Clinton elnök október 15-e utánra ígért, ha a boszniai szerbek nem fogadják el a kontaktcsoport béketrevét. (D.) NEMZETKÖZI FIGYELŐ Balladur minden fronton A francia kormányfő megpályázza az elnöki posztot _ Tízezer katona áll készenlétben Napokon belül megkezdődhet az amerikai invázió Haitiban Az amerikaiak egyre szorosabbra vonják a gyűrűt Haiti körül, s most már csak napok kérdése, hogy az inváziós csapatok mikor szállnak partra a szigetországban, ahol három évvel ezelőtt katonai junta ragadta magához a hatalmat, élén Raul Cedras tábornokkal. Az USA és a karibi országok egy csoportja kedd este Jamaica fővárosában, Kingstonban megtartott tanácskozásán figyelmeztetett arra, hogy a helyzet végsőkig válságos, s az invázió egyre elkerülhetetlenebb. Országaink eltökélték, hogy megteszik az összes szükséges intézkedést, s helyreállítják a demokráciát Haitiban - áll a találkozóikról kiadott közleményben. A Reuter jelentése szerint az Egyesült Államokon kívül még 11 ország képviseltette magát e találkozón, s közülük négy - Jamaica, Belize, Barbados, Trinidad és Tobago kinyilvánította készségét, hogy csaataival részt vesz a partraszállásán. A brit távirati iroda idézte egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő szavait, mely szerint a katonai juntához üzenetet intéztek, ha azonnal nem adja át a hatalmat, akkor megindítják az inváziót tízezer katona részvételével. A derékhad amerikaiakból fog állni. E tisztségviselő szerint a helyzet még nem olyan, hogy azonnal meg kellene indítani a hadműveletet, ám a fejlemények ilyen irányt vettek. Tegnap Londonban közölték, hogy Nagy-Britannia az inváziós csapatok támogatásaképpen a térségbe vezényel egy hadihajót, tartályhajót, katonai szakértők csoportját. A haiti hatalombitorlókhoz intézett figyelmeztetésként az USA tegnap hadgyakorlatot tartott Puerto Rico felségvizein, a gyakorlatokban részt vettek multinacionális erők, azok a csapatok, amelyek feltehetően részt vesznek majd a partraszállásban A kingstoni megállapodás szerint a diktátor rezsimnek az alábbi tartalmú üzenetet küldték: Ha önszántatokból nem adjátok át a hatalmat, akkor mi fogunk erővel elkergetni benneteket. New York-i közlemény szerint kudarcba fulladt az ENSZ erőfeszítése, hogy közvetítsen a konfliktusban, s rábeszélje a katonai rezsim képviselőit a távozásra, s arra, hogy engedjék át helyüket a három évvel ezelőtt elűzött Aristid elnöknek. A katonai beavatkozást a Biztonsági Tanács idén július 31-én meghozott határozata engedélyezte. E határozat követelte a demokrácia helyreállítását Haitiban, a hatalombitorlók távozását és Aristid elnök hazatérését. Cézium-137-est loptak Ismeretlen tettesek az oroszországi tombovi vegyi kombinátból radioaktív cézium-137-et loptak, közölték moszkvai hivatalos források. A kapszulában 4,5 gramm radioaktív anyag volt. A tettesek úgy jutottak a cézium birtokába, hogy kibontották a kombinátban a raktár falát. Nyilvánvalóan tudták, mire bukkannak a falak mögött. (Tanjug) 1994. szeptember 1csütörtök ŐSZI RAJT BOSZNIÁBAN Orosz diplomáciai offenzíva Andrej Kozirjev orosz külügyminiszter évi szabadságának befejeztével rendkívül erélyesen és lendületesen látott hozzá a boszniai háború tüzének oltásához. Úgy tűnik, mintha ebben a pillanatban az orosz diplomáciának ez lenne az elsődleges feladata. Nyilvánvalóan az orosz külpolitika e vállalkozásban jó esélyt lát a további előrenyomulásra nemzetközi téren két vonalon is. Hogyha Moszkvának diplomáciával sikerülne elhárítani a nemzetközi közösség rendezési törekvései elől a boszniai szerb vezetés gördítette akadályt, az nemcsak tekintélyét, hanem nagyhatalmi befolyását is növelné a nemzetközi színtéren, ahol a hidegháborús korszak lezárulásával és az egykori Szovjetunió ezernyi bajának felszínre törésével egyre jobban háttérbe szorult. Egy ilyen áttöréssel, valamint a béke és a nemzetközi problémák békés megoldása kölcsönözte image-dzsel az orosz vezetés jó reputációra tehetne szert a világban azokkal a nemzetközi tényezőkkel szemben, amelyek többé vagy kevésbé nyíltan a keményebb fegyveres fellépést szorgalmazzák. Ily módon gazdasági gyámolításra szoruló seregnyi ország ismét utat találhatna Oroszországhoz, de más módon és eszközökkel, mint az egykori Szovjetunió esetében. MOSZKVA ÉS BELGRÁD EGYMÁSRA TALÁLT? Az orosz számítás második része félig már meg is valósult. Fokozódott Moszkva politikai befolyása a Balkánon és Szerbia, valamint Crna Gora már bátrabban mondhatja Oroszországot saját szövetségesének. Az utóbbi hónapokban nyomon követhető, hogyan hidegült el fokozatosan a hivatalos Belgrád az oroszországi szélsőnacionalista-bolseviki köröktől és fordult szép csendesen a Borisz Jelcin vezette politikai vonal felé. Ez az irány(zék)váltás Mirko Marjanovic moszkvai, valamint Andrej Kozirjev múlt hét végi belgrádi látogatásával kifejezetté vált. Az orosz szélsőjobb és szélsőbal politikai körök háttérbe szorítása Belgrád részéről az itteni politikában valahol az emlékezetes szarajevói válság orosz segítséggel történt megoldása után kezdődött. Ezután a nacionalista szerb ellenzék még egy ideig szerepeltette ugyan Vlagyimir Zsirinovszkij orosz fasiszta vezetőt és a Borisz Jelcinnel szemben álló más személyeket, majd e vonalon is beállt a csend. Valószínűleg belátták, túl nagy anyagi és politikai hasznot már nem húzhatnak belőlük sem itt, sem az orosz politikai porondon. Egyedül még a kéksapkások és a külföldiek elleni fegyveres terrorral fenyegetőző Radovan Karadjic boszniai szerb vezért sodorta az inerció ezen a síkon a Solohov-díjig eléggé körülményes útrakészülődés közepette. Belgrád bizonyára végleg meggyőződött arról, hogy Oroszországban baloldali visszarendeződésre egyelőre nincs esély. Borisz Jelcin elnök helyzete stabilizálódott, amit a fejlett országok vezetőinek nápolyi találkozója még hangsúlyozottabbá tett, így a Szerbia és a Crna Gora alkotta föderációnak ezzel az orosz vezetéssel lehet és kell távlatilag nemcsak szót értenie, hanem együttműködnie. Ezzel egyidejűleg az orosz diplomáciának az összekötő csoporton belül sikerült olyan politikát érvényesítenie, ami minden jóslat és titkos óhaj ellenére eddig nemcsak hogy a csoport széteséséhez nerfi vezetett, hanem a boszniai szerb fél felé következetesen kemény orosz fellépés szilárdította egységét. Egyrészt tompította a muzulmánokkal szembeni fegyverembargó feloldását kilátásba helyező amerikai fenyegetőzés irritáló élét, másrészt fokozta Pale és Belgrád felelősségét az összekötő csoport javaslata iránt. Az orosz külpolitika lényegében elfogadta és támogatta az összekötő csoport döntéseit követeléseivel együtt, majd ezután igyekezett őket kellő taktikai érzékkel alkalmazni, s magyarázni Pálénak, valamint Belgrádnak. Belgrád számvetésében eljuthatott odáig, hogy az oroszok minden szigoruk és saját érdekeik érvényesítése ellenére a legnagyobb biztonságú támaszt jelentik számára, mivel kölcsönösen hasznára lehetnek egymásnak. Az orosz befolyás fokozódásával a boszniai és a jugoszláv válság megoldására tovább erősödhet Oroszország nagyhatalmi szerepe, a szerb-Crna Gora-i föderáció pedig a megadott játékszabályok alkalmazása mellett orosz segítséggel visszakapaszkodhat a nemzetközi szervezetekbe és intézményekbe. Ezenkívül a szankciók feloldása után a külvilágtól elvágott és korábbi kapcsolatait elveszített gazdasága ily módon megteheti az annyira fontos kezdeti lépéseket az orosz piacon. Mirko Marjanovic szerbiai kormányelnök nemrég tett moszkvai látogatása ezt a célt szolgálta. Ennek alapvető feltétele viszont az lenne, hogy a boszniai szerbek zöld fényt adjanak az összekötő csoport béketervének. Mivel ez nem történt meg, Belgrád utolsó esélye az volt, ami következett: a Drina menti határ lezárása és a béketerv melletti, végül parlamenti nyilatkozatban is kifejezett kiállása. LEHETŐSÉGEK ÉS ELMULASZTOTT ESÉLYEK A palei szerb vezetés nem volt képes felismerni, hogy az elutasítással milyen lehetőséget szalaszt el, s hogy az egyébként valóban jelentőség nélküli augusztus végi népszavazás után teljesen kiúttalanul egyszál magában marad a csatatéren. Ha nem történt volna meg Pale izolálása, e körülmény azt jelentette volna, hogy ellenükben nemcsak a belgrádi vezetés szenvedett volna vereséget, hanem az orosz hivatalos politika is, amely állandóan ki volt téve az orosz nacionalista ellenzék vádaskodásainak, miszerint a pravoszláv testvérek ügyének kárára ténykedik nemzetközi téren. Belgrád így saját érdekeinek érvényesítésével ténylegesen erősíti a moszkvai vezetés bel- és külpolitikai pozícióit. Nem kell tehát csodálkozni azon a hivatalos orosz kijelentésen, hogy „Moszkva minden támogatást megad Belgrádnak a boszniai szerbekkel való gazdasági és politikai kapcsolatok megszüntetése céljából”. Ezzel szemben „Slobodan Milosevic szerbiai elnök határozott és bátor állásfoglalását az összekötő csoport tervével kapcsolatosan megfelelőképpen kell támogatni” - szögezte le Andrej Kozirjev külügyminiszter. Ismeretes, az orosz álláspont az, hogy a boszniai szerbeket még szigorúbban kell büntetni a béketerv elvetése miatt, Szerbiát és Crna Gorát azonban a szankciók jelképes enyhítésén túl bizonyos gazdasági-kereskedelmi könnyítésekben kell részesíteni, ilyképpen is serkentve, bátorítva a föderációt a Drina menti teljes zárlat szigorú alkalmazására. Erre Belgrád most kapható. Ezért teljesen helytállónak látszik Andrej Kozirjev azon érvelése, hogy a nemzetközi tényezőknek le kell küzdeniük a „bürokratikus inerciát”, a körülményeskedést, s ki kellene használni Belgrád „rugalmasabb” magatartását. A kérdés tehát az, hogy a nemzetközi tényezők a boszniai szerbekhez hasonlóan felismerik-e vagy elmulasztják a kínálkozó lehetőséget? Ez természetesen attól is függ, melyek a valós céljaik, mert az amerikai, a nyugat-európai és az orosz érdekek mégsem futnak egy vágányon, ami újabban ismét kezd kidomborodni. Az orosz politikai álláspont célszerűségéről eddig csak a szerep nélkül maradt lord David Owen nyilatkozott elismerően, s elfogadását szorgalmazta. ERDÉLYI Károly