Magyar Szó, 1996. május (53. évfolyam, 103-127. szám)
1996-05-03 / 103. szám
2 KÜLPOLITIKA A MAGYARSÁG 1100 ÉVE Hogyan rendezkedtünk be az új hazában? A magyarság eredetével és a honfoglalással kapcsolatban leggyakrabban négy kérdés merül fel. Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hogyan érkeztünk a Kárpát-medencébe? Hogyan rendezkedtünk be az új hazában? Írásunkban most az utóbbi kérdéssel foglalkozunk. Az Árpád vezetése alatt a Tisza vidékére érkezett magyaroknak és a hozzájuk csatlakozó etelközi menekülteknek időre volt szükségük, hogy rendezzék soraikat. 898-ig nem is hallunk felőlük. Talán át- átrándultak a Tszán, de biztosan nem merészkedtek a Dunántúlra. Közben a morvák között testvérharc tört ki. A 894-ben meghalt Szvatopluk fejedelem egyik fia, Mojmir (a magyarok támogatásában bízva) önállósodni kívánt a frankoktól. A frankok szövetségben Szvatopluk másik fiával, II. Szvatoplukkal és a Dunántúl frankbarát helyi fejedelmével, Braszlával igyekeztek megakadályozni a morvák túlzott önállósodását. A frank király, Arnulf azonban a császári trónra is áhítozott. Ezért most ő fordult a magyarokhoz segítségért. 899-ben jelentős magyar csapatok támadtak Itáliára, megsarcolták Arnulf ellenfelét, Berengárt, aki túszok és élelmiszer átengedésével 900 tavaszán elérte, hogy a magyarok távozzanak. A visszaúton tudták meg, hogy Arnulf meghalt. A kedvező helyzetet kihasználva a magyar fősereg átkelt a Dunán, és az Itáliából visszatérő csapatokkal összefogva elfoglalták a Dunántúlt. 902-re megszállták Nyitrát és a Morva területek nagy részét, a passaui püspök alig tudta őket a Duna mellett megállítani. Ezzel befejeződött az, amit a történészek honfoglalásnak neveznek. A TÖRZSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA A kettős fejedelemség megszűntével megnőtt a vezértörzs, az Árpád által vezetett Magyar törzs szerepe. Ugyanakkor meggyöngült a törzsi rendszer. A törzsek altörzsekre, az altörzsek ágakra, azok hadakra, nemzetségekre oszlottak. A törzsek jelentősége azonban egyre kisebb lett, az eredetileg a törzsi szervezetre épült hadrend átalakult. Egyre nagyobb szerepet kapott a fejedelem katonai kísérete, és a régi törzsek főnökeinek kísérete is a fejedelem katonáihoz csatlakozott. Ő tudta biztosítani a védelmet a hadjáratra ment katonák családjának, ő döntött a hadizsákmány felosztásáról, de ő határozta meg a helyi lakosság adóztatásának módját és a beszedett adó sorsát is. A helyi, nagyrészt különféle szláv csoportokból, kisebbrészt éppen elszlávosodó avarokból álló lakosság örült a magyarok bejövetelének. Nekik ugyanis, legalábbis az ország középső és déli részén, a bolgár zsupánok uralmától való szabadulást jelentette a magyar honfoglalás. Nem véletlen, hogy a lassan formálódó magyar államiság a zsupánok magyar megfelelőit, az ispánokat állították a helyi csoportok, a megyék élére. Az eredetileg a törzsfőt jelentő bő szavunk hamarosan csak a gazdag, bőséggel rendelkező személyeket jelentette, míg a fejedelmi család tagjait úrnak, a fejedelem hatalma alá tartozó területet uruszágnak vagyis országnak hívták. A szabad harcosokat számos mester szolgálta ki. Az Etelközből hozott ácsok, vagyis a sátor faalkatrészeinek készítői jól együtt tudtak dolgozni a szláv teszárokkal, az épületácsokkal, a magyar fazekasok a szláv gerencsérekkel. Nagy szükség volt a fegyverkészítők munkájára, s általában a fémművesekre, ők verték a vasat, öntötték az öntetvényt, de biztosan tanultak új technikát a helybeli kovácsoktól. A szabad harcosok alkották a magyarság zömét, de a helyi lakosság családba befogadott cselédeit (a két szó azonos szláv szóból származik) a ház körüli és a földműves munkára is befogták. A honfoglaló magyarság harci ruházata inkább a bőr mint páncél volt. A fő fegyver az enyhén ívelt pengéjű szablya és a visszacsapó íj volt, amellyel 60-70 méterre is el lehetett biztonsággal lőni. A magyarság gyors, könnyű lovascsapatai ellen a nyugatiak nehezen találták meg az ellenszert. A katonaságnak a hadizsákmány fontosabb volt, mint az új területek elfoglalása, ezért teljesen más harcmodort alkalmaztak, mint a nehéz páncélzatú frank lovasság. Hosszú ideig legyőzhetetlennek tűntek. A kalandozó magyarok eljutottak Olaszországba, Németországba, Frankhonba, sőt egészen Spanyolországig. A Spanyolország déli részét ekkor hatalmukban tartó arabok is feljegyezték a magyarok 942-es megjelenését. BÚCSÚ A NOMÁD ÉLETMÓDTÓL A honfoglaló magyarok nomád jellegű állattartása azt jelentette, hogy egyes csoportok járták a legelőket, nyáron felvonultak magasabban fekvő helyekre, míg télen lent tanyáztak a folyók völgyében. Itt, a téli szálláson földet is műveltek. De a magyaroknak volt olyan csoportja is, amely nem nomadizált. Egyes honfoglalás kori lelőhelyeken igen nagyszámú sertéscsontot találtak, márpedig disznóval nem lehet nomadizálni. A honfoglalók sertéseiket a tölgyerdőkben makkoltathatták. A sertéstartók jelentős földműveléssel egészítették ki az állattartást. A Kárpát- medence ekkorra már fejlettebb földművelését a magyarok és szolgáik hamar elsajátították. A HONFOGLALÓK ÉS A VALLÁS A honfoglaló magyarság vallása az ég kultusza lehetett, emellett éltek közöttük sámánok, akik közvetítettek a túlvilág és az evilág között. A gyógyítást a javasemberek és az orvosok végezték, a jóslást a bűbájban jártas bölcsek. Már az Etelközben szoros kapcsolatba kerültek a magyarok a kereszténységgel. Az ilyen szavaink mint gyász, érdem, törvény, bocsánat, búcsú, örök, bűn, gyón honfoglaláskor előtti török eredetűek, ahogyan az egyház szavunkban lévő egy szó is, amely nem számnév, hanem szent jelentésű, az egyház tehát szent házat jelentett. Ma már tárgyi emlékkel is bizonyítható, hogy a magyarság a honfoglalás idején ismerte az írást. Ez a rovástechnikával fába, ércbe, kőbe karcolt, vésett írás egész Kelet-Európában ismeretes volt, s utolsó hajtása a székely rovásírás. A Kárpát-medencébe érkező magyarság hamar felvette a kapcsolatot szomszédaival. A bizánciak már a 900- as évek elején püspököt küldtek a magyarok térítésére, és számos Bizáncba látogató főurat is megkereszteltek. De ugyanígy járták az országot a pápa küldöttei is. Ha eltekintünk a helyi hatalmasságok néha egymás ellen forduló testvérharcaitól, a honfoglalást követő évszázad magyarsága lerakta azokat az alapokat, amelyeken később Géza és fia felépíthette a középkori Európa egyik virágzó országát. RÓNA-TAS András BOSZNIAI RIPORT (III.) a mezőkön Madzagon az aknák - Hat srebrenicai muzulmán kálváriája - Csigákon, gombákon, gyökereken éltek Memici faluban volt a frontvonal. Sokáig a szerbek tartották, időnként sikerült a boszniai hadseregnek kiszorítani őket, de csak néhány napra, amíg nem vetették be nehéztüzérségüket. A harcok során a falu romhalmazzá vált. A túlnyomórészt muzulmánlakta településre áprilisban kezdtek szállingózni vissza az emberek. Az IFOR közeli őrhelye biztonságot nyújt nekik, rendezgetik házaikat, a bátrabbak pedig a szántóföldekre is kimerészkednek. - Az egész környék egy nagy aknamező - mondja a rendőr, akivel megmásztuk a Pandurica hegyet, s most mindketten verejtékünket törölgetjük, s nagyokat kortyolgatunk a jó, hideg forrásvízből. Egy hatalmas legelőre mutat. - Ide még senki sem mert kimenni. A földművesek a kertekben, a szántóföldeken nemcsak különböző gránátokat, lövedékeket találnak, hanem aknákat is. Mivel szétszerelésüket senki sem végzi, ezt ők maguk teszik meg. Hosszú madzagot vagy drótot erősítenek az aknára, majd távolról, fedezékbe bújva felrobbantják. A lövedékeket pedig összegyűjtik, s jelentik az IFOR-helyőrségnél. Kitűnő a kapcsolatunk az amerikai katonákkal, csupán azt kifogásoljuk, hogy nagyon lassúak. Nekik kellene felszedniük az aknákat, s még hozzá sem fogtak a munkához. Kissé felelőtlenek is, ugyanis a fel nem robbant gránátokat, lövedékeket jegyzékbe veszik, de nem viszik el magukkal, otthagyják a föld szélén, ahová földműveseink hordták. EMBERCSONTOK NEJLONZACSKÓBAN Milió környékén a mezőkön dolgozók szinte naponta hullákra, embermaradványokra is bukkannak. Nemrég két holttestet találtak egy faluszéli ház tövében. Rendőrtársunk meg is mutatja, állomásuk padlásán vannak egy-egy nejlonzsákban. Csontok, ruhadarabok, csizma. Minden egyes esetben szólunk a nemzetközi rendőrségnek. Ők elvégzik a helyszínelést, de a holttesteket nem viszik el. Ez a kettő is már napok óta itt áll. A ruhából ítélve mindketten srebrenicai menekültek voltak. Legutóbb április 6-án éjfél után bukkant fel egy háttámi srebrenicai menekültcsoport Kalesijánál. Piszkosak voltak, hosszú hajjal, szakállal. Alig vonszolták magukat. Egy helybeli emberrel találkoztak, aki rettentően megrémült tőlük, s alig tudta kinyögni a városka nevét. A hat menekült, név szerint Bekir Husejnovic, Dusan Oric, Muhamed Smajic, Rasim Jahié, Kemal Salihovic és Adnan Spahié azonnal jelentkezett a helyi rendőrállomáson. Leültették őket, kaptak enni, inni, majd elmesélték kálváriájukat. - Kilenc hónap után ekkor láttam ismét valódi kenyeret - mondta Adnan Spahic. Kétszázhetven napig bujdostak a hegyekben, gombát, csigát, gyökereket ettek, s időnként az elhagyott házakban talált lisztet, kukoricát, búzát, krumplit. KÉTSZÁZHETVEN NAP A SZABADSÁGIG Adnan Spahic Tuzla mellett él nagynénjénél. Ebéd közben találjuk. Szemlátomást ideges, azt állítja, mi vagyunk a hetvendik újságírók, akik az ő kálváriáján szeretnénk meggazdagodni. Negyvenfokos láza van, s csak akkor ad interjút, ha ötezer márkát fizetünk neki. A tuzlai Zmaj od Bosne című hetilapban már olvastuk történetét. - Amit abban a lapban Fuad Halilovic írt, az mind igat, elvenni, hozzáadni semmit sem tudok. Most pedig arra kérem önöket, távozzanak, nem érzem jól magam. Nagynénje az ajtóban elnézést kér tőlünk. - Adnan idegállapota nagyon rossz, s amióta megérkezett, szinte szüntelenül magas a láza. Jöjjenek el néhány hét múlva. Adnan Spahic tavaly július 11-én indult el Srebrenicáról. Egy akna megsebesítette, könnyebb sérülés érte, de nem tudott társaival tartani. Egy folyócska mentén bujdosott néhány naig, majd elindult azzal a szándékkal,ogy a szerb állásokat megkerülve eljusson Tuzlára. Először Vlasenica felől próbálkozott szabad területre jutni, majd néhány sikertelen kísérlet után visszakerült Srebrenica környékére. Itt találkozott öt társával, Zvornik irányába indultak, de Vlahovicstől nem jutottak távolabb. Itt októberben ástak maguknak néhány vermet, melyekben egészen márciusig bujdostak. A környező elhagyott falvakba jártak be élelemért, s a falvak egyikébe is találtak egy rádiót is, melyből értesültek a daytoni megállapodásról. Ezután március 26-án indultak ismét útnak. Hideg volt még, esett az eső, havazott is, mégis sok-sok szerencsével, tizenegy nap után sikerült szabad területre érniük. NÉMETH Zoltán (A szerző felvétele) Memiéi faluba lassan szállingóznak vissza a lakosok, házukat rendezgetik, földjüket művelgetik Pornóforgatás a Festetics-kastélyban „Budapest töretlenül halad a pornófőváros címének elnyerése felé” A keszthelyi Festetics-kastélyban olasz producerek irányításával pornófilmeket forgatnak, s a hirtelen támadt nyugati keresletből az állami filmstúdiók is igyekeznek leszakítani a maguk hasznát - egyebek mellett ez derült ki a Sky News brit hírtelevízió által sugárzott terjedelmes összefoglalóból. A Reuter filmszolgálata által készített összeállítás szerint „Budapest töretlenül hald az európai pornófőváros címének elnyerése felé”. Az ipar lendületesen fejlődik: tavaly hozzávetőleg 120 pornófilm készült Magyarországon, 6 millió dollárra becsült összköltséggel. A kastélybeli forgatással kapcsolatban a riport készítői megjegyezték: a pénztelenségtől sanyargatott szabadpiaci Magyarországon a nemzeti kincsnek számító intézmények is csak úgy képesek a felszínen maradni, ha folyamatosan bérbe adják magukat. „E kastély vezetése sem engedhette meg magának, hogy túl sok kérdést tegyen fel azoknak, akik hajlandók voltak fizetni” - hangzott el a filmben. (A riporter nem nevezte nevén a Festeticskastélyt, csak annyit jegyzett meg, hogy az olasz pornófilm forgatására kibérelt épület tavaly a közép-európai államfők találkozójának nyújtott otthont, ez a rendezvény viszont a keszthelyi palotában zajlott - a tud. megjegyzése). A műsorban megszólaltatott elemzők egyike szerint a nyugati pronófilmekben játszó magyar lányok ugyanazt a szerepet töltik be, mint a Nyugaton drágán piacra dobott, de külföldön fillérekért előállított pólók vagy rádióalkatrészek. A Magyarországon forgatott pornófilmek nem a magyar piacra készülnek: a Nyugat éhsége kimeríthetetlen ezen alkotások iránt, s a haszon a költségek többszörösére rúg - hangzott el az összeállításban. A film készítői szerint a magyar társadalmi átalakulást elsősorban a nők szenvedik meg, é s Budapest jó eséllyel Európa pornófővárosa lesz mindaddig, amíg az ország nem képes a női munkaerő lekötésére”. Magyar Szó 1996. május 3., péntek AZ OLVASÓ JELENTI Fosztogatás a Belgrád expresszen Blaško Gabné szabadkai vállalkozó (egyébként a Jugoszlávok Pártjának vezetőségi tagja) a minap felhívta szerkesztőségünket és - teljes felelősséget vállalva a közöltekért - a következőkről számolt be azzal a céllal, hogy felhívja az olvasók figyelmét arra, milyen inzultusoknak lehetnek kitéve, ha az éjjeli órákban a Belgrád expresszel utaznak Bécs és Belgrád között. Mint mondta, valamennyi hazai újságnak elmeséli mindezt, sőt jó volna, ha a magyar hatóságok is tudomást szereznének róla, mi folyik e járat magyarországi szakaszán. Szerinte szervezett fosztogatásról van szó, lehetségesnek tartja, hogy egyes magyar vámtisztviselők összejátszanak jugoszláv banditákkal. íme a „sztori”: A múlt kedden éjjel 11.20-kor indultunk Szabadkára Bécsből, az északi pályaudvarról a Belgrád expresszel. Kényelmesen elhelyezkedve néhányadmagunkkal a másodosztályon vártuk a magyar vámőröket. Meg is érkeztek annak rendje-módja szerint, hárman, megvizsgálták a papírjainkat és egyikük megkérdezte, mennyi deviza van nálunk. Mindenki vallomást tett a kupéban, aztán fölfedezték, hogy egy utastársunknak lejárt a vízuma, s alkudozni kezdtek vele, mennyit fizessen nekik, hogy szemet hunyjanak a szabálytalanság fölött. A külföldön dolgozó vagy csak egyszerűen bevásárlóúton járt utastárs 50 DEM-et ajánlott föl, a szőke, magas, kék szemű vámtiszt viszont 60-at kért (Húszat-húszat mindegyikük részére.) Miután megtörtént az alku, a vámosok (persze bármiféle elismervény átadása nélkül) távoztak. Közben arra sétált a kalauz s az utasok beszélgetésbe elegyedtek vele. Már megint nincs rendőr a vonaton, siránkozott, s szinte biztosra vette, hogy megint kizsebelnek jó néhány utast. Mindig így van ez, ha a magyar szakaszon nincs rendőri kíséret jelentette ki sóhajtozva. A múltkor nyolc-tíz embertől mintegy 7000 márkát raboltak. Szabadka felé közeledve éjjel 3 és 4 óra között, amikor az utasok többségét már elnyomta az álom, egyszer csak arra ébredtem föl, hogy valaki az arcomba szuszog, s hogy a zsebemet tapogatja. - Banditák! - kiáltottam, és megragadtam a kezét. Fölriadtak persze a többiek is, és együttes erővel lefogtunk a kocsiban három albánul beszélő zsebmetszet. Addigra már az egész szerelvény zsongott, mint a méhkas. Kiderült, hogy összesen mintegy 5000 márkával könnyítettek az utasok zsebén. Érdekes, hogy pontosan tudták, kiknél érdemes próbálkozni: azoknál, akik a vámtiszteknek bevallották, hogy tetemesebb összeg van náluk. Ebből arra következtettünk, hogy szervezett rablás folyik ezen a vonaton, a banditák összejátszanak a vámosokkal, s ezért hiányzik talán a rendőr is a szerelvényről. A kalauz nélkülük nem tehet semmit. Az albán származású zsebmetszőknek jegyük sem volt, s végül is mit tehettünk mást, miután megfenyegettek bennünket, hogy lelőnek, mint a kutyát, ha följelentést teszünk, futni hagytuk őket. Szabadka előtt aztán megérkeztek ismét a magyar vámosok, s mi elpanaszoltuk nekik a történteket. Ők nem tehetnek semmit, mondták, ők különben sem vámosok, csak az útleveleket ellenőrzik! Pedig ugyanolyan egyenruha volt rajtuk, mint az osztrák határon szolgálatot teljesített kollégáikon, s más egyenruhások nem is érkeztek utánuk. Ha akarunk, szálljunk le a vonatról és tegyünk jelentést a kelebiai vámhivatalban, vetették oda távozóban. Mivel sietős volt az utam, s egyéb okokból nem tettem meg. Ezúton szeretném azonban a nagy nyilvánossággal közölni, okulásul, a történteket, s fölhívni a magyar közvélemény figyelmét is minderre. E. C.