Magyar Szó, 2006.március (63. évfolyam, 48-74. szám)

2006-03-01 / 48. szám

2006. március 1., szerda Két stratégia A Neue Zürcher Zeitung elemzése a magyarországi kampányról A magyarországi választási kam­pányról közölt írást hétfőn a Neue Zür­cher Zeitung című svájci napilap. A konzervatív újság - prágai székhelyű re­gionális - tudósítója Forróvérű magyar választási küzdelem címmel megjelen­tetett cikkében egyebek között megál­lapította, hogy a szocialisták és a Fidesz is a bizonytalanok seregéért verseng, fokozódó mértékben vetve be populis­ta jelszavakat. Emlékeztetett arra, hogy április 5- én Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor televíziós vitát tart, és ez már nem az első összecsapása lesz a magyar politi­kai küzdőtér két vitathatatlan csillagá­nak. Úgy látja, hogy a publikum a leg­nagyobb érdeklődéssel várja a gladiáto­rok küzdelmét, tekintettel arra, hogy­ a harcot minden eszközzel vívják. A szerző szerint nem feltételezhető, hogy „a két ékesszóló és meglehetősen fesz­telen primadonna” szócsatája meghoz­za a remélt ihletet az állampolgárok számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy­ Ma­gyarországnak jó néhány problémája van. A kormánynak évek óta nem sike­rült elérni a takarékossági célokat. A GDP-hez viszonyított költségvetési hi­ány az egyik legmagasabb Európában, a munkanélküliség növekszik, a köz­­igazgatási apparátus a kommunista időkből felduzzadt, és alacsony hatásfo­kú maradt. A közvélemény-kutatások szerint a két nagy párt fej-fej mellett áll, és ebben a helyzetben sem Gyurcsány miniszterelnök, sem pedig Orbán volt kormányfő számára nem tűnik ajánla­tosnak, hogy nyíltsággal versenyezze­nek, így aztán Magyarországon az ígé­retek dominálnak. A szerző szerint úgy tűnik, hogy­ a szocialisták nagy állami tervben hisz­nek. Gyurcsány az export növelésével akarja támogatni a növekedést, és a mintegy­ 62,4 milliárd svájci franknyi EU-s támogatási pénzek felhasználásá­val modern és versenyképes ipart fel­építeni. Ugyanakkor gondot jelent, hogy megmagyarázzák a választóknak: miért nem valósították meg mindeddig mindezeket a szép terveket, elvégre a szabad demokratákkal együtt alkotják a kormányt. Felhívta a figyelmet arra: a legtöbb nemzetközi elemző számára ta­lány, hogyan akarja Gyurcsány csök­kenteni a költségvetési hiányt, a mun­kanélküliséget korlátok közé szorítani és 2008-ig teljesíteni az euró bevezeté­séhez szükséges kritériumokat. A svájci lap szerint a Fidesz is követ­kezetesen a remény elvére helyezi a hangsúlyt. Nagyarányú adócsökkenté­sekkel és a nagyszabású nemzeti fejlesz­tési tervvel akar új állásokat létesíteni. Ez a terv magában foglalja 6,2 milliárd svájci frank biztosítását a kis- és közepes vállalatoknak, valamint 3,1 milliárd frankot különféle foglalkoztatási intéz­kedésekre. Itt is azon tűnődnek a pénz­ügyi szakértők, hogyan fizetik ki ezt. Orbán erős növekedési impulzusokra számít, ezeknek emelkedő adóbevéte­leket kell eredményezniük. Különben Orbánnál az „először Magyarország” szabálya érvényesül. A Fidesz kilátásba helyezi, hogy a tőkeszegény hazai kis­vállalatoknak pénzügyi forrásokhoz va­ló elsőbbségi hozzáférést kell élvezni­ük. A fiatal demokraták bizonyos „stra­tégiai” vállalatok visszaállamosításáról beszélnek, jóllehet nem világos, milyen jogi bázis alapján kellene ezt elképzel­ni. Az olyan nyilatkozatokkal pedig (hogy a vadkapitalizmus korszakát le kell zárni, és helyette a „magyar szolida­ritás időszakát” kell érvényesíteni), amelyek nem az alárendeltség érzésén alapulnak. Orbán célzottan mindazok szócsövének ajánlkozik, akik nyomoru­­­ságuk jelentős okát a külföld tevékeny­ségében látják - olvasható többek kö­zött a svájci lapban. VENDÉGSÉGBEN BUDAPESTEN Folytatódnak a színházi esték Budapesten folytatódnak a Vendégségben Budapesten - Határon Túli Ma­gyar Színházi Esték sorozata. Az alábbiakban közöljük a soron következő előadások pontosított menetrendjét. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós TársulatÁNAK vendégjá­téka Március 1., szerda 19 óra, Thália Színház Anton Pavlovics Csehov: CSERESZNYÉSKERT (Színmű) Rendező: Andreea Vulpe m. v. ■ A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátéka Március 20., hétfő 19.30 óra, Thália Színház, Új Stúdió ASSZONYTÁNC Bicskei Zsuzsa táncestje ■ A Szabadkai Népszínház Magyar TársulatÁNAK vendégjátéka Április 22., szombat 17 és 19 óra, Thália Színház, Régi Stúdió FUTÓ POR Kosztolányi és a halál Rendező: Hernyák György ■ A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vendégjátéka Április 27., csütörtök 19 óra, Thália Színház Bertold Brecht: VALAHOL SZECSUÁNBAN (A szecsuáni jólélek) Rendező: Barabás Olga A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Akadémiai Társulatának produkciója Április 28., péntek 19 óra, Thália Színház, Régi Stúdió Marius von Mayenburg: A HIDEG GYERMEK Rendező: Béres Attila ■ A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka Május 9., kedd 19 óra, Thália Színház Sámuel Beckett: GODOT-RA VÁRVA Rendező: Urbán András Május 10., szerda 19 óra, Thália Színház William Shakespeare: III. RICHÁRD Rendező: Szloboda Tibor ---------------7 _ // kitekinto@magyar­szo.co.yu KITEKINTŐ 3 Átrendeződés le és fel Mit mond az MSZP-lista? Érdekes hatalmi átrendeződésről tanúskodik a FigyelőNet összeállításá­ban a nagyobbik kormánypárt országos listájának névsora: vannak, akik hatal­masat buktak a legutóbbi választási po­zíciójukhoz képest, egyes prominens személyiségek szinte egyáltalán nem ta­lálhatók a befutó helyeken, mások vi­szont jelentősen előreléptek. Az MSZP (immár elfogadott) orszá­gos listájának első helyét Gyurcsány Fe­renc foglalja el. A miniszterelnök 2002- ben tért vissza a politikába, ám az akko­ri szavazáson semmilyen listán nem sze­repelt, csupán Medgyessy Péter kor­mányfő stratégiai főtanácsadója volt. Hiller István, az MSZP elnökeként 24 helyet ugrott előre, 2002-ben a 26. volt, most rögtön a miniszterelnök után kö­vetkezik a listán, Budapesten pedig az első helyet kapta. Kiss Péter elnökségi tag, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter is hasonlóan javított: 27 hellyel ugrott előre, így most a hatodik, a budapesti jelöltek között pedig a ne­gyedik helyet foglalja el. Gál J. Zoltán a 2002-es választáskor Medgyessy Péter kabinetfőnök-helyettese és kampány­szóvivője volt, a 67. helyről jutott be a parlamentbe, most a Gyurcsány-kor­­mány miniszterelnökségi politikai ál­lamtitkáraként azonban már a 31. az országos listán. A nagy­ nyertesek sorá­ban említhető például a fiatal Baloldal alapításában is részt vevő Vadai Ágnes, aki a terrorellenes küzdelem koordiná­ciójáért felelős miniszterelnöki megbí­zott pozíciójával most az országos lista 17. helyére jutott, 56 helyet ugorva előre ezzel. Mesterházy Attila - koráb­ban szintén vezető fiatal baloldalos - pályája a legutóbbi választások óta szin­tén felfelé ívelt. Őt nem érintette nega­tívan az időközi kormányváltás: Med­gyessy Péter személyes tanácsadó testü­letének tagjából országos elnökségi tag, majd a Gyurcsány-éra alatt az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlősé­gi Minisztérium politikai államtitkára lett, a lista 84. helyéről pedig a 18.-ra avanzsált. A legnagyobb szárnyalás azonban Kállai­­ Katalin nevéhez köt­hető: a korábban roma ügyekért felelős miniszteri biztos, 2004 novemberétől kezdve roma ügyekben a miniszter stra­tégiai főtanácsadója 120 pozíciót javí­tott 2002-höz képest. Akkor a 202. volt, most a még lehetséges befutó 82.-re ne­vezték be. Egyébként is sok az új sze­mély, az első 80 jelölt között 26 olyan név szerepel, amely 2002-ben nem is volt fent az országos listán. Mások pedig lefelé tendálnak. Baja Ferenc például, akinek a neve a Kul­csár-ügy kapcsán is sűrűn előkerült, 24 helyet esett ugyan vissza, de továbbra is a bejutási esélyes 38. helyen áll. Tóbiás József 2002-ben Medgyessy Péter kam­pánybizottságának tagjaként az orszá­gos lista 18. helyét birtokolta. Az euró­pai parlamenti választási vereség után lemondott pártigazgatói posztjáról, és úgy tűnik, ezzel jelöltként is vesztett a neki ítélt bizalomból: most csak a 62. helyet kapta meg. Nagy Sándor még nagyobbat zuhant: a 6. helyről került a neve pont Tóbiás Józsefé alá. Jánosi György - akit Gyurcsány Ferenc gyer­mek-, ifjúsági és sportminiszteri poszt­jából is kiszorított - most 88 helyet zu­hant vissza az országos listán a 2002-es pozíciójához képest. Míg Jánosi az előző választások alkalmával az előkelő ötödik helyet foglalta el, most csupán a 93. helyet kapta. A megyei listáról azon­ban még lehet esélye, a Pest megyei je­löltek között ugyanis ő a hetedik. Egyesek teljesen eltűntek. A 2002- ben húzónévnek számító Doszpot Pé­ter kiszállt a politikából. A frakcióve­zető-helyettes Keleti György­, aki leg­utóbb még a 24. volt az országos listán, most Komárom-Esztergom megye 4. helyéről juthat be a parlamentbe. Kö­kény Mihály csak a budapesti listán sze­repel, és a 14. helyet, kapta. Nemcsók János és Benedek Fülöp sem szerepel­nek a mostani választásokon. Aki nagyot zuhant: Nagy Sándor Alaposan „felborzolta” a szlovák na­cionalista kedélyeket a kormány kisebb­ségi ügyekért is felelős miniszterelnök­helyettesének, Csáky Pálnak a nemzeti kisebbségek nyelvén használatos hely­ségnevekről szóló törvény módosításá­ért tárcaközi egyeztetésre bocsátott ja­vaslata. A Szabad Újságnak nyilatkozva a Magyar Koalíció Pártjának politikusa úgy fogalmazott: lépése nem hozható összefüggésbe azzal, hogy" az országban előrehozott parlamenti választásokat ír­tak ki, és elutasítja azt a véleményt, hogy" egyszerű propagandáról van szó, mely által az MKP etnikai alapon akarja szava­zóit mozgósítani. - Még tavaly nyáron készítettünk egy­ „leltárt” - mondja Csáky mérlegre helyeztük, hogy mit teljesítettünk programunkból, és mit nem. Itt most az MKP programjának a kormányprogramba bekerült pontjairól beszélek. Mint minden párt, az MKP is letette prioritásait a tárgyalóasztalra a kormány megbízatási időszakának hát­ralévő idejére. Az MKP esetében a „nyel­vi charta”, azaz a Regionális vagy­ Kisebb­ségi Nyelvek Európai Chartájának meg­valósítása volt ez, melyet ugyan ratifikált Szlovákia, ám az annak érvényesítéséhez szükséges törvények a mai napig hiá­nyoznak az ország jogrendjéből. Szlovákiában előrehozott parlamen­ti választások lesznek néhány hónap múl­va, így­ magától adódik a kérdés, van-e gyakorlati esély arra, hogy­ a javaslatok a parlament asztalára kerüljenek. Csáky szerint az idő természetesen szorít, hi­szen már csak két ülésszaka lesz a tör­vényhozásnak, de úgy­ gondolja, az MKP- nak attól függetlenül, hogy­ a törvényja­vaslatnak van-e esélye a parlamentben, azt elő kellett terjeszteni. Ha nem jár si­kerrel, akkor pedig a következő kormány­­program részesévé kell tenni. A politi­kus emlékeztet arra, hogy a magyar egye­temet 1991-ben a szlovák parlament 90%-a elutasította, 2003-ban viszont je­lentős többséggel megszavazta. A célok­ról tehát nem szabad lemondani... A belpolitikai helyzetet illetően Csáky Pál úgy­ vélekedik, hogy észreve­hető bizonyos eltolódás a keresztényde­mokraták részéről a Smer felé. Ez akár természetes következménye a KDH el­lenzékbe vonulásának. Bár nem köny­nyű, de ki lehet mondani: a kormányt Vladimír Meciar mentette meg a bukás­tól azzal, hogy­ a HZDS nem támogatja a kormány leváltását szorgalmazó javasla­tokat. Azt, hogy ezt miért tette, annak több oka is lehet. Itt vannak az előreho­zott választások, amelyekkel kapcsolat­ban a pártoknak nemcsak arra kell össz­pontosítaniuk, hogy minél jobb ered­ményt érjenek el azon, hanem a válasz­tások utáni kormányalakítási lehetősé­geket is mérlegelniük kell. Az is szere­pet játszhat Mečiar döntéseiben, hogy­ enyhén szólva nem szíveli Gašparovič köztársasági elnököt, aki viszont min­den bizonnyal örömmel vette volna a kormány bukását. Végül az elkövetkező feladatokról szólva Csáky megállapította, a jelenlegi helyzetben az MKP-nak először is ered­ményesen kell szerepelnie a június 17-i parlamenti választásokon, minden igye­kezetét latba vetve, hogy­ ne állítasson fel egyfajta „katasztrófa-kormány”, s azt kö­vetheti majd az MKP tisztújító kong­resszusa. Latolgatott esélyek „A szlovák kormányt most Mečiar mentette meg a bukástól” -­­ Csáky Pál miniszterelnök­helyettes véleménye az MKP feladatairól GALLUP Erősödtek a kis pártok A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a teljes népességben a Fidesz tovább­ra is három százalékkal vezet az MSZP előtt, a biztos szavazók között pedig teljesen kiegyenlített az eredmény. Mind az MDF, mind pedig az SZDSZ támogatói köre az előző két hónaphoz képest - hibahatáron belül, de - bővült, jelenleg 3, illetve 4 szá­zalékos a teljes választókorú népesség körében. A többi parlamenten kívüli párt kö­zül a Munkáspárt, a Harmadik Út (Jobbik-MIÉP) 1-1 százalékos, a Centrum párt 2 százalékos támogatottságot élvez. A FigyelőNet által közölt összeállításból kiderül to­vábbá, hogy­ ha csak a határozott pártpreferenciával rendelkezők közötti arányokat vizsgáljuk, akkor itt a FIDESZ előnye az MSZP-vel szemben 5 százalékpont. (45:40 százalék az állás.) Az SZDSZ támogatottsága ebben a hónapban tovább növekedett, és most öt százalékot ért el, az MDF négy, a Harmadik Út (Jobbik-MIÉP), illetve a Centrum párt pedig kétszázalékos szimpátiát élvez. A választáson való részvételüket biztosra ígérők aránya ebben a hónapban is vi­szonylag magas, és most 59 százalékos ez az arány. Ezen belül 15 százalék nem nyil­vánított határozott pártpreferenciát

Next