Magyar Szó, 2008. május (65. évfolyam, 99-116. szám)

2008-05-03 / 99. szám

BH ■ LONDON Mélyponton A legborúlátóbb kormányzati várakozásokhoz képest is súlyosabb vereséget szenvedett a több mint egy évtizede hatalmon levő brit Munkás­párt az angliai és walesi helyhatósági választásokon a pénteken kora estig beérkezett, csaknem teljes eredmény­­lista alapján. Mindez azt mutatja, hogy a brit baloldal vezető ereje a harmadik helyre csúszott vissza a három legnagyobb párt sorrend­jében, kulcsfontosságú tanácsokat vesztett el, az ellenzéki konzervatí­vok pedig igen jelentős mértékben előretörtek. Nem hivatalos becslések szerint a brit baloldal vezető ereje a voksok 24 százalékát kapta, vagyis húsz ponttal lemaradt a konzerva­tívok várhatóan 44 százalékos szava­zataránya mögött. A Munkáspártot valószínűleg az örök harmadik Libe­rális Demokrata Párt is megelőzte, amelyre a BBC számítása szerint 25 százaléknyian voksoltak. (MTI) ■ DZSUBA Repülőbaleset Lezuhant egy repülőgép pénte­ken Szudán déli részén, a huszon­négy halálos áldozat között van a félig autonóm dél-szudáni regionális kormány védelmi minisztere, Domi­nic Dim is - közölték illetékesek. A gépen egy volt lázadószervezet, a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) küldöttsége utazott - mondta el a dél-szudáni kormány alelnöke. A politikus kizárta azt a lehetőséget, hogy támadás vagy merénylet követ­keztében zuhant le a gép. Az SPLM tavaly decemberben csatlakozott újra a szudáni központi kormány­hoz, emellett Dél-Szudánban Dzsu­­ba székhellyel a központitól félig független saját kormányt működtet. (MTI/Reuters) ■ SZAADA Robbantás Több mint egy tucat halottja és számos sebesültje van annak a pokolgépes merényletnek, amelyet pénteken követtek el az észak-jeme­ni Szaadá városában egy szunnita mecset előtt. A robbanószerkeze­tet gépkocsiba rejtették, és akkor hozták működésbe, amikor a hívők - közöttük katonatisztek - a pénteki nagy ima után elhagyták a mecsetet. Biztonsági források szerint az akci­ónak körülbelül 15 halottja és 60 sebesültje van. A halottak többsége katonatiszt. Nem tudni, ki követte el a merényletet, de a gyanú síita láza­dókra terelődött, mivel Szaada váro­sában több ezer embert öltek meg a 2004 júniusában kitört síita lázadás óta. Abdul-Malek al-Huti lázadóvezér azonban cáfolta, hogy híveinek bármi köze lenne a pokolgépes támadáshoz. (MTI/AP/Reuters/AFP) ■ DHARAMSZALA Küldöttek Elindult Pekingbe a tibeti nép szellemi vezetőjének, a dalai lámának két küldötte, hogy kínai felelős veze­tőkkel a tibeti válságról tárgyaljanak - közölte pénteken az Észak-Indiában működő tibeti emigráns kormány szóvivője. A Dharamszalában kiadott közlemény szerint a két megbízott szombaton érkezik Kínába, hogy ott „nem hivatalos” megbeszéléseket folytasson a kínai vezetés képviselői­vel. Ez lesz az első kapcsolatfelvétel a tibeti emigránsok és a kínai kormány képviselői között március óta, amikor erőszakba torkolltak a tibeti tiltakozó megmozdulások. (MTI/AP/AFP) Staifte 2 KÜLFÖLD kulfold@magyar­szo.co.yu 2008.május 3., 4., szombat-vasárnap ) „FEKETE” MÚLT, MILYEN JÖVŐ?! Obama és a kísértet A vezető demokrata elnökjelölt az eddigi legveszélyesebb kihívással viaskodott a héten - A lelkipásztor bosszúja - Az amerikai sajtó megijedt önmagától? Tudósítónktól Washington, május 2. Barack Obama valószínűleg mindig is tudta, hogy chicagói múltjának egyik fontos, de „sötét” epizódja nem fog csak úgy eltűnni az elnökválasztási kampány­ból. Azt viszont aligha sejtette - legfel­jebb rossz álmaiban -, hogy éppen az az ember próbálja majd elásni, akinek a társasága és barátsága, egészen pontosan a szövetsége, politikai pályafutásának az egyik legfontosabb építőkockája volt. Egy hét prédikátori mennydörgés után Amerika még mindig nem tudja igazán, hogy Jeremiah Wright, a chica­gói Trinity United Church of Christ (Háromság Egyesült Krisztusi Egyház) templom alapítója, a vezető demokrata párti elnökjelölt lelkipásztora, mentora és családi barátja valójában bosszút akart­­­ állni Obamán, vagy egyszerűen csak - a lehető legamerikaibb módszerrel - ki akarta használni az alkalmat, hogy végre saját magára irányítsa a nyilvánosság reflektorfényét. Albi után, ugye, ebben az országban többnyire millió dolláros könyvszerződések következnek, még ha a dicsőség kétes is, vagy nem is tart olyan sokáig. De mi történt valójában, és miért éppen most történt, ami történt? Eltart egy ideig, amíg a vezető ameri­kai sajtóban megérik az ötlet, hogy mikor állítsanak valamit a figyelem középpont­jába. Obama chicagói egyházközösségi kapcsolatai régóta ismeretesek. Már tavaly ilyenkori bejelentése, hogy jelöl­teti magát, meg volt terhelve azzal, hogy a hosszú ideig tervezett nagy esemény előestéjén felhívta hőn szeretett lelki­­pásztorát, és megkérte, hogy mégse ő mondja majd a bevezető imát ország­világ tévékamerái előtt. Feltételezhető, hogy abban a pillanat­ban dőlt el - dőlt meg! - kettejük kapcso­lata és húszéves szövetsége. Jeremiah Wright, aki a hívek többségét illetően „fehér” templomban az ifjú Obamának lelki otthont nyújtott, talán joggal érez­te úgy, hogy most, amikor évtizedekig istápolt kedvence végre a csúcsra törhet, akkor ő, aki megmutatta neki az „igaz utat”, közösséget adott felemelkedésé­hez, levezette az esküvőjét, felszentelte az otthonát, és keresztelte a gyermekeit, most hirtelen nem elég szalonképes a legmagasabb feladatokhoz. Mert tulajdonképpen így is volt, és Obama jól tudta ezt. Az a fajta profe­­tizmus és szociális radikalizmus, ami egy bőrszínben és társadalmi rétegező­­désben is vegyes chicagói hitközségben „családon belül maradhat” (a jelölt maga nevezte még egy hónappal ezelőtt is „szinte családtagnak” a prédikátort), az a szélesebb amerikai nyilvánosság előtt bizony megmagyarázandó elferdülésnek számíthat. Országos szinten egyszerűen elfogadhatatlan tévelygés - a jelenlegi kormányzat szája íze szerint hazaárulás - azt állítani, hogy az amerikai kormány terjesztette el az AIDS vírusát (Ronald Reagan idejében), hogy tönkretegye a színes bőrű közösségeket, vagy hogy 2001. szeptember 11-én Amerika „azt kapta, amit megérdemelt". Márpedig Jeremiah Wright ilyen epizódokkal szőt­te tele prédikációit. Ezek a templomi beszédek már hónapok óta keringenek a világhálón, mindenki hallhatott róluk, aki akart, és ellenfelek meg jóakarók egyaránt arra ösztökél­ték Obamát, hogy hatá­rolja el magát a paptól, mielőtt a régi szövetség aláásná elnökjelölti esélyeit. A jobboldal mindazonáltal hallga­tott, mert egyszerűen nem volt szüksége - és időzítés szempontjából nem állt érdekében -túl hamar megállítani a saját lelkesítő, kariz­matikus, sőt prédiká­tori stílusáról is ismert fekete bőrű jelöltet. A leendő republikánus ellenfélnek ugyanis sokkal jobban megfe­lelt volna, ha már a hivatalos jelöltséget esetleg megszerző Obamát támadhatta volna meg novem­berhez közelebb, mint amikor még eset­leg marad idő a károk szanálására. Obama tisztában volt azzal, hogy lépnie kell, és március közepén nagy hatású beszédet mondott az erre legal­kalmasabb Philadelphiában, előadta nézeteit az amerikai faji kapcsolatok álla­potáról. Gyengéden - de csak gyengéden - elhatárolta magát saját lelkipásztorától, és általános megítélés szerint zseniáli­san felülkerekedett azon az akadályon, amit az jelentett a számára, hogy esetleg éppen csak bőrszíne miatt tartják „érde­kesnek” a tömegek. Egyszerűen elutasí­totta, sőt Amerika által meghaladottnak nyilvánította azt az állapotot - ami nem is olyan régen még egyértelműen jelen volt­­, hogy valaki csak azért lehet vagy csak azért nem lehet elnök (vagy bármi más) ebben az országban, mert fekete (vagy másmilyen) bőrű. Jeremiah Wright azonban nem hagy­ta magát, és nyilván úgy gondolta, hogy ha Obama elmondhatja a maga néze­teit, akkor neki, a széles körben imitált és nagyra tartott prédikátornak is joga van elmagyarázni a „saját igazát”. Olyan körülmények között nyílott rá alkalma, amikor a vezető amerikai sajtó egyre nagyobb egérfogóban érezte magát, mert Obamát nem veti alá hasonló kereszttűz­nek, mint Hillary Clintont.., vagy mint 16 évvel ezelőtt magát Bill Clintont. Megszületett hát az első „nagy” Jeremiah Wright-interjú a közszolgála­ti televízióban, és a chicagói lelkipász­tor - gyengéd kérdések segítségével - megpróbálhatta elfogadhatóvá tenni a róla alkotott képet. Ez a „puhány” interjú azonban felbőszítette a kemé­nyebb zsurnalisztákat és a jobboldalt. Wright napokon belül kihasznált két másik alkalmat is ahhoz, hogy újságírói kérdések nélkül, teljesen a saját szája íze szerint beszéljen: fellépett a Színes Bőrű Amerikaiak Országos Szövetségé­nek a közgyűlésén (amelyet az USA-ban nagyon sokan radikális, sőt faji elkülö­nülést szító szervezetnek tartanak), majd a washingtoni Országos Sajtóklubban is tartott beszédet. Ezt a két utóbbi fellépé­sét­­ telis-tele prófétai pózokkal, allelu­­jákkal, a közéletben szokatlan, erőteljes gesztikulációval - napokon át újra meg újra közvetítette a televízió, nyilvánva­lóan, hogy azok is megjegyezzék, kivel szövetkezett korábban Obama, akik eset­leg átsiklottak volna fölötte. Természetesen a jelölt sem hallgat­hatott tovább. A hét elején az illinois-i szenátor egyértelműen kijelentette egy sajtóértekezleten, hogy kampányának semmi köze a volt lelkipásztor mondani­valójához. A szakítás tehát „hivatalosan” teljessé vált. Nagy kérdés, mennyire károsult Obama jelöltsége a történtek által. Egyrészt nyilvánvalónak tűnik, hogy ő, aki éppen egy Wright-típusú ember­nek a „lelki vezetésével” találta meg önmagát és az igazságot (ahogy­ Obama féltestvére egy interjúban állította), és évtizedekig kitartott mellette, annak a szemében mégsem egészen idegen mind­az, amiről a prédikációk szólnak. Vagy­is mégiscsak lehetett némi igazság Bill Clintonnak abban a mondatában, hogy az Obama-jelenség bizonyos értelemben tündérmese. Ugyanakkor a támadások tüzében a fekete bőrű jelölt leghűségesebb támogatói - de az amerikai fekete bőrű választók különösképpen­­ még inkább tömörülhetnek eszményképük köré, tehát a kampány még erősödhet is a megpróbáltatások következtében. Egy azonban biztos: ha Obama szerzi meg a Demokrata Párt hivatalos jelöltsé­gét, a chicagói papkísértet árnyéka nem tűnik el választási harcából. A jobboldali sajtó máris megígérte ezt neki... és saját közönségének. ■ PURGER Tibor Jeremiah Wright atya A z euroatlanti integráció és az európai uniós csatlakozás lehetősége továbbra is a fő ösztönző erő a dél- és kelet-európai országok számára a reformok folytatásához - ez volt az egyik fő gondolat pénteken a közép­európai államfők ohridi tanácskozásán. A kétnapos rendezvény első plenáris tanácskozását megnyitva a házigazda Branko Crvenkovszki, a macedón államfő arról beszélt, hogy az elmúlt években az Európai Unió (EU) volt a térségbeli országok politikai, gazdasági és társadalmi folyamatainak fő előmozdítója, a belső mozgatóerők nem bizonyultak elegendőeknek. A tanácskozás másik fontos gondolatát érintve megjegyezte: a Nyugat-Balkán helyzete nem szilárdult meg teljesen, a térség nem indult el visszafordíthatatlanul az Európába vezető úton. A kockázati tényezők között említette Kosovót, a Szerbiából való kiválá­sát februárban egyoldalúan kihirdető, albán többségű terület függetlenségét illetően az EU-tagállamok is megosztottak. A tanácskozás után az államfők hajókirándulást tettek a festői szépségű és a világörökség részének minősített Ohridi-tavon. (MTI) A képen: Boris Tadic szerb és Ramir Topi albán elnök sétahajózás közben Beta/AP Referendum A stabilizációs és társulási megállapodás aláírásának ered­ményeként a május 11-ei parla­menti választásoknak valójában hamisítatlan referendumjellege lesz - nyilatkozta Vuk Jeremic a France Pressnek adott pénteki interjúja során, hozzátéve, hogy az ország polgárai ezúttal a pártok és képviselőik mellett egyben az Európa-barát opciót megtestesítő erőkre vagy az ennek opponáló politikára voksolnak majd. „Amikor, csak ilyen népszava­zásszerű választásokat tartottunk, a polgárok többsége rendre az euró­pai utat választotta” - mondta a szerb külügyminiszter, elsősorban a februári elnökválasztásra céloz­va, és azt állította, hogy ha ismét a demokratikus opció kerekedne felül, Szerbia az év végéig tagjelölti státust kaphatna. Jeremic közölte azt is, hogy pártja (Demokrata Párt) minden koalícióra nyitott, feltéve ha két alapelvet tiszteletben tartanak. Az egyik az uniós integráció melletti elkötelezettség, a másik pedig Kosovo függetlenségének tagadása. „Erőfeszítéseink arra irányulnak, hogy csökkentsük azoknak az országoknak a számát, amelyek elismerni készülnének ezt a törvényellenes aktust. Eddig meglehetősen sikeresek voltunk ebben, hisz viszonylag kevés ország ismerte el Kosovót” - mondta a szerbiai diplomácia vezetője, és az ENSZ-misszió ellenkezése dacára támogatta Belgrádnak azt a tervét, hogy Kosovóban is megtartsák a választásokat. (Beta) Megfellebbezés Megfellebbezte pénteken a hágai ügyészség a Ramush Haradinaj ellen hozott felmentő ítéletet, és egyben kérvényezte a per újratárgyalását a háborús és emberi­esség elleni bűncselekményekkel vádolt volt kosovói miniszterelnök ellen. Olga Kavran ügyészségi szóvivő szerint az ügyészség megtámadta a Haradinaj­­per másod- és harmadrendű vádlottja, Idriz Barjaj és Lahi Brahimaj ellen hozott ítéletet is. A fellebbezésben az ügyészség felhívja a bíróság figyelmét arra, hogy azért nem tudta feltárni az összes bizonyítékot a vádlottak bűnösségével kapcsolatban, mert a per során megfélemlítették a tanúkat. Kavran szerint hónapokig, akár több mint egy évig is eltarthat, amíg a hágai nemzetközi törvényszék dönt a fellebbezésről. A 39 éves Haradinajt április harmadikán mentette fel a hágai bíróság. Őt és társait azzal vádolták, hogy felelősek voltak a kosovói függetlenségi harcok során, 1998-ban a tartomány északnyugati részén elkövetett bűncselekményekért, szerbek és kosovói romák meggyilkolásáért, megkínzásáért, megerőszakolásáért. (MTI/Tanjug)

Next