Magyar Szó, 2012. szeptember (69. évfolyam, 203-227. szám)

2012-09-01 / 203. szám

2012. szeptember 1., 2., szombat-vasárnap kulfold@magyarszo.com KÜLFÖLD 3 Knightsbridge-i vesztegzár Julian Assange, aki június 19-e óta a londoni Knightsbridge városnegyed Hans Crescent 3. alatt található ecuadori nagykövetség legismertebb lakója, a diplomáciai patthelyzet folytán könnyen úgy járhat, mint annak idején Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, aki az ’56-os forradalom vérbefojtása után menekült az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére. Magyarország utolsó hercegprímása csaknem teljes 15 évnyi önkéntes „fogság” után költözött Bécsbe. Ott is halt meg 1975-ben. „Üdvözöllek az üldözöttek klubjában” - tréfálkozott Rafael Correa ecuadori elnök Assange-zsal egy idén májusban Skype-on lebonyo­lított közös interjúban. Ekkor mélyült el kettejük barátsága, már derengett, hogy Correa politikai menedékjogot adhatna - mint ahogy adott is - a WikiLeaks-alapítónak... s vele még egy csattanós pofont a gringóknak. Márpedig semmi sem édesebb számára, mint a jenkiknek pofont osztani, és lépten-nyomon borsot törni az orruk alá. Kicsit sarkítva azt mondhatnánk, csaknem úgy „szereti” Uncle Samet, mint Ahmadinezsád a zsidókat. Rafael Vicente Correa Delgado (Guay­aquil, 1963. április 6.) magatartása, világ­nézete tekintetében Hugo Chávez (a rákkal küzdő) venezuelai elnök és Evo Morales bolíviai államfő testvére is lehetne. Politikai értelemben egyenesen ikrek. Kőkemény baloldaliként Chávez és Morales csillaga ugyan fényesebben ragyog, Correa azonban esetenként elhomályosítja őket. Amikor pl. Chávez sátánnak találta nevezni George W. Bush akkori amerikai elnököt, Correa hely­telenítette, mondván, ez a párhuzam sértő az ördögre nézve... úgyhogy a maga részéről szimplán leseggfejezte Busht. Correa a spanyol és a kecsua mellett folyé­konyan beszél angolul és franciául. Közgazda­­sági diplomáját Belgiumban, a leuveni Kato­likus Egyetemen szerezte (a Brüsszeltől 25 km-re fekvő városban működik a Collegium Hungaricum is, ahol magyar egyetemisták, kutatók, és oktatók képezhetik magukat anyanyelvükön), majd az Illinois Egyetemen doktorált. 2005-ben pénzügyminiszternek nevezték ki, de négy hónappal később kénytelen volt lemondani, miután összeveszett a Világbankkal, amely felfüggesztett egy 100 millió dolláros kölcsönt. Elnöksége (2007. január 15-én iktatták be) elején Ecuador állam­­adósságának nagy részét jogtalannak nyilvánította és eltörölte, mert - mint indokolt - azt a korábbi korrupt és despota rezsim halmozta fel. Azóta is mindent megtesz, hogy kiűzze a multikat, a haszonleső „dögkeselyűket”. Tucatnyi külföldi vállalatot államosított, olajtársa­ságokkal rúgta össze a port, elutasította a mantai amerikai támasz­pont bérletének megújítását, kiutasította Heather Hodges amerikai nagykövetet az ecuadori korrupcióról tett megjegyzései miatt (az ezt tartalmazó diplomáciai átiratot történetesen a WikiLeaks hozta nyilvánosságra), és rendre a jenkiket okolja, valahányszor politikai nyugtalanság tör ki a térségben. Egyesek ezt a Washingtonnak ártani attitűdöt apja szomorú sorsától eredeztetik. A család megélhetése érdekében még a kábí­­tószer-futárságot is vállaló apját, Rafael Correa Icazát 1987-ben tartóztatták le a New York-i JFK repülőtéren. A nála talált 2 kiló kokain okán az orlandói bíróságon ítélték el. Öt és fél évet ült egy louisianai börtönben, ahonnan 1993 júliusának elején zsuppolták haza. Nem egész két évre rá Rafael Correa Icaza főbe lőtte magát. Az ifjú Rafael állítólag ekkor zárta végérvényesen szívébe a sorski­szolgáltatottak, nincstelenek, földönfutók ügyét, folyományaként regnálása bő öt éve alatt nagymértékben sikerült visszaszorítani a szegénységet, a munkanélküliséget, és enyhíteni a nagy szociális különbségeken. Ellenségből is szerzett közben persze bőven. Egy 2010. szeptem­beri állítólagos puccskísérlet után a sajtóval is meggyűlt a baja. És vice versa. A Correát diktátornak nevező guayaquili napilap, az El Universo vezető kommentátorát, Emilio Palaciót három év börtönre ítélték, az újságot pedig 40 millió dolláros pénzbüntetéssel sújtot­ták. Correa idén februárban kegyelmezett meg az újságírónak (aki közben Miamiba szökött) és a lapnak is. Palacio azonban nem tér haza, már csak azért sem, mert - augusztus 17-én - egy nappal azt követően, hogy Correa menedékjogot adott Assange-nak, Washing­ton is menedékjogot adott Palaciónak. Persze, ha valaki a két ügy reciprocitását firtatná, minden amerikai szóvivő szemrebbenés nélkül állítaná, szó sincs válaszlépésről, véletlen egybeesés az egész. Abból, hogy Correa Julian Assange pártfogójává vált, többen azt szűrik ki, hogy az ecuadori elnök a szólásszabadság bajnokaként szeretné magát beállítani, ami a jövőre esedékes elnökválasztás fényében nem is elhanyagolható momentum. Ha ugyanis újravá­lasztják­­ a 2008-as referendumon szentesített, az elnök egyszeri újraválasztását is lehetővé tevő új alkotmány értelmében,­­ elvileg 2017-ig állhat Ecuador élén. Mások meg arra mutatnak rá, hogy a rebellis ausztrál kelepcébe szökött, könnyen egy önkényúr játékszere lehet. Nos, Assange-nak nem volt (és már nincs) választása; még az önkéntes félrabság is jobb, mintha kiadnák Svédországnak... onnan pedig az Egyesült Államoknak, amelynek börtönéből legfeljebb lábbal előre felé „szabadulna”. A mindeddig (legutóbb szerdán) kútba esett ecuadori-brit egyez­kedés alapja Correa elképzelése szerint, hogy Svédország (ahol Assange-ot több rendbeli szexuális bűncselekménnyel gyanúsítják) garantálja, nem adja ki egy harmadik országnak, vagy Nagy-Britan­­nia menlevelet ad és biztosítja szabad távozását. A javaslatok célja, hogy kizárják annak lehetőségét, hogy Assange-ot kiadják az Egyesült Államoknak, ahol a titkos diplomáciai táviratok kiszivárogtatása miatt kellene bűnhődnie. A diplomáciai huzavona során Nagy-Britannia azzal is fenye­getőzött, hogy megszünteti az ecuadori nagykövetség diplomáciai jogállását, és az épületbe behatolva letartóztatják Assange-ot. Azóta London letett erről, de ez egyszersmind nem jelenti meg, hogy hajlandó rábólintani Correa feltételeire. Sőt! Biztosra vehető, hogy az MI6 és a CIA „asztalán van” még néhány Assange-kicsalogató terv, csupán a végrehajtás és az időzítés kérdéses. Addig is a nagyobb méretű ecuadori diplomáciai poggyászokra és a „patkány­folyosókra” fokozottan figyelnek. ■ GIMPEL Tibor Európa és a megváltozott világrend a bledi fórum napirendjén Tudósítónktól A hétvégén Bled lesz a házigazdája a sorrendben hetedik Stra­tégiai fórumnak (StB), amely ezúttal az Európa és a megváltozott világrend gyűjtőcím alatt fut. Az évad egyik legjelentősebb szlovéniai külpolitikai gyülekezetén mintegy 300 résztvevőre számítanak. A több tematikus kerekasztalra tagolt fórum a válsággal terhelt Európa és a megváltozott (és folyamatosan változó) világrend kölcsönviszonyát hivatott górcső alá helyezni, ezen belül a regio­nális kihívásokra, az aktuális válsággócokra, köztük elsősorban a szíriai helyzetre fókuszál majd. A háromnapos találkozó - amelyen számos üzletember, polito­lógus, szakember mellett két kormányfő és kilenc külügyminiszter is részt vesz - legérdekesebb vitapaneljének az ígérkezik, amely Európa multipoláris világban elfoglalt szerepét és majdani helyét taglalja majd. Ezen választ igyekeznek majd keresni a kérdésre, miként lehet képes az EU strukturális átalakulásokkal lépést tartani e változó világgal, és meghatározó szerepet betölteni abban. A pénzügyi és gazdasági válsággal, illetve a válság várha­tó következményeivel, és az azt követő időszakkal foglalkozó kerekasztal iránt is nagy az érdeklődés. E csoport munkájában Alejandro Jara, a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (WTO) alelnöke is részt vesz. Jara Kínának az EU-válság enyhítésében, esetleges megoldásában játszandó szerepéről, illetve ennek lehe­tőségeiről is szólni fog. A vasárnapi fórumzáró egyik kiemelkedő vitatémája az arab tavasz lesz, különös figyelemmel a szíriai fejleményekre, valamint taglalják a délkelet-európai államok uniós távlatait. Utóbbi kerek­­asztal-beszélgetésen Hashim Thaci koszovói kormányfő, Vesna Pusic horvát külügyminiszter, továbbá montenegrói, macedón és szlovák hivatalbeli kollégái, valamint a State Department képvi­selője vesz részt. ■ Seniha MUHAREMI-VUKAS ­ Angola próbatétele­ ilágrekordot dönt Angola gazdaságának növekedése. Egyszer már volt rekorder: 2008-ban 21 (más adatok szerint 25) százalékos növekedéssel. Közben volt két aránylag nehéz év a világgazdasági válság hatására: 2009-ben csak 2,4, sőt 2010-ben mindössze 1,6 százalékos növekedést jegyeztek, de még az sem lebecsülendő, ha tudjuk, hogy azok­ban az években hány országban esett vissza a gazdaság. Azóta ismét lendületben van: 2011-ben 3,6 százalékos növekedést valósított meg, és az idén - 12 százalékos növekedéssel - való­színűleg ismét világrekorder lesz. Persze ez nagyon lassan változtat azon, hogy afrikai ország marad, és hogy érvényes rá az a megállapítás: gazdag ország szegény lakossággal. Bár a fejenkénti nemzeti jövedelme is afrikai viszonylatban jelentős és szépen nő, 2001-ben 2040,2005-ben 3800 és 2009-ben már 8800 dollár volt. (Mint már utaltunk rá ezeken a hasábokon, a fejenkénti jövedelem kiszámításának több módszere van. A fenti francia forrásból származó adatot nem tudjuk összevetni, de a CIA World Factbookjának már összevethető adatai szerint a mai helyzet: Angolában a fejenként nemzeti jövedelem 6000 dollár, Szerbiában 10 800, Magyarországon pedig 19 500.) Ezzel az ország határozott választ adott az ősi afrikai dilem­mára: a politikai bizonytalanság akadályozza-e a gazdasági fejlődést, vagy pedig a gazdaság fejletlensége váltja ki a politikai bizonytalanságot? Az ő példája ugyanis meggyőzően mutatja, hogy a gazdasági fejlődés csak a politikai biztonság megte­remtésével indulhatott meg. Addig ugyanis a függetlenség elnyerése után 27 évig tartó polgárháború azzal járt, hogy az ország állandóan vérzett. Prózaiabban fogalmazva: az ország gazdagságát a polgárháborúra pazarolták el, az egyik fél a kőolajból, a másik fél a gyémántokból származó jövedelmet fordította fegyverekre és a munkanélküliség miatt mindig bőven jelentkező fegyveresekre. Nem vitás, hogy az ország impozáns gazdasági lendüle­tét ásványi kincseinek köszönheti. Elsősorban a kőolajnak, amelynek kitermelésében Afrikában már harmadik helyre szorította Nigériát, azzal, hogy 2005-ben napi 1,4 milliót hordó­nyit termelt ki, 2007-ben már 2 millió hordónyit és 2014-ig a napi kitermelést 2,5 millióra kívánja emelni. Emellett - évi 1 200 000 karát kitermelésével - a világ negyedik gyémántforrá­sa, és aranykitermelése is második Afrikában. Gazdag azonban vasban, foszfátban, bauxitban, uránban. Mezőgazdasága is állandóan növeli a gyapot és a kávé kivitelét. Csak ez a gazdaság képes ellensúlyozni a nagy népszaporulatot. (Egy szülni képes nőre 6,5 gyerek jut, és az átlagéletkor 18 év.) Az ásványi kincsek bősége mellett gazdasági lendületének van még két forrása. Egyik az ország vezetőségének elköte­lezettsége a polgárháború sebeinek begyógyítására. (Évente kétmilliárd dollárba került mind a két fél leszerelt harcosairól való gondoskodás, az aknák felszedése, az újjáépítés. Ennek következtében 2003-ban 6,5 százalékos volt a költségvetési hiány és 65 százalékos az infláció, az ország 1998-ban nyolc­­milliárd dolláros adóssága pedig a kamatokkal és a kamatos kamatokkal nőtt.) Utána pedig a gazdasági fejlődés és az ország gondjainak enyhítése. (Ezt a munkát olyan káderek végezték, mint a pénzügyminiszter José Pedro de Morais, aki a párizsi Sorbonne-on diplomáit, és előtte évekig a Világbank afrikai végrehajtó igazgatója volt.) A gazdasági lendület másik forrása az az érdeklődés, amelyet Angola iránt a világ országai, elsősorban, a „feltörő államok” mutatnak, így a lendület egyik lényeges hajtóereje Kína megjelenése Afrikában, elsősorban az ásványi kincsekben gazdag országokban, így Angolában is. (A két ország között rendkívül szoros a kapcsolat: Dos Santos elnök már kétszer járt Kínában, és Hu Csin-tao kínai elnök is ellátogatott Angolába. Ez az együttműködés nemcsak a növekvő kínai beruházá­sokban, hanem közvetlen segítségben is megnyilvánul, így­ 2012 júliusában 17 új szerződést kötöttek.) De a BRICS-nek elkeresztelt államcsoport többi tagja is jelen van. (Medvegyev orosz elnök is járt Angolában, India rádöbbent, hogy lemarad, ezért nagy sebességre kapcsolt, Brazíliában azt írják az ottani lapok, hogy Eldorádónak tekintik Angolát, a két ország közti kereskedelem 2004 és 2007 között 50 százalékkal nőtt.) De a többiek sem akarnak lemaradni, a vietnamiak, libanoniak, görögök és az izraeliek mellett ott vannak az európaiak is. (A munkanélküliség elől menekülve és a jobb kereset reményében, már több mint 100 ezer portugál települt át Angolába.) A­z ország új próbája a mostani parlamenti választás. Az már előre biztosra vehető, hogy a választás nem jár a polgárháború kiújulásával, mint tíz évvel ezelőtt, 1992- ben, amikor az 1991. évi megállapodás értelmében választáso­kat tartottak, de az UNITA már az első forduló elvesztése után folytatta a harcot. Az sem kérdéses, hogy a választásokat a most kormányzó MPLA és elnöke, a mostani elnök, Dos Santos nyeri. (Az új alkotmány szerint még két mandátumra lehet elnök, úgyhogy a választásokon az elnök személyére is szavaznak: az elnök a győztes párt vezetője lesz,­ így Afrikában is marad egy párt, amely - Kína, Vietnam és Kuba pártjai mellett - magát marxistának nevezi. A párt azonban komolyan veszi a válasz­tásokat. Júliusban új programot fogadott el, amely a vagyon arányosabb elosztását, az életkörülmények javítását, a fiatalok foglalkoztatását ígéri. A győzelemért 83 párttal, a választásokra alakult 3 pártszövetséggel kell megbirkóznia. A tavaly elfoga­dott új választási törvény alapján, amelyet az ellenzéki UNITA vezetője „a demokrácia fontos lépéseinek nevezett. ■ BÁLINT István

Next