Magyar Szó, 2016. január (73. évfolyam, 1-23. szám)
2016-01-13 / 8. szám
... /S1.2ENI» Gilax Haus Hó- és jégmentesítő kalcium-klorid (CaCl) forgalmazója __ www.gilaxgroup.com Újvidék, 2016. január 13., szerda A jelek szerint az Iszlám Állam (IÁ) áll a tíz áldozattal és tizenöt sebesülttel járó tegnapi isztambuli robbantás mögött. A török kormányfő szerint az öngyilkos merényletet egy szíriai származású férfi követte el. Állítólag a testrészei alapján azonosították. Az illető eszerint 1988-as születésű szíriai állampolgár, és jelenleg vizsgálják a kapcsolatait. Ezzel szemben a Dogan török, hírügynökség úgy tudja, hogy az elkövető az 1988 szeptemberében született szaúdi Nabil Fadli volt. A merénylet 10 áldozatából kilenc német turista volt. Az nem tisztázott, hogy a tíz áldozatba az öngyilkos merénylőt beleértették-e. A 15 sebesült közül is 9 német, 2 pedig perui. Kettő állapota súlyos. Recep Tayyip Erdogan államfő terrorcselekménynek nevezte, és határozottan elítélte a robbantást, úgy vélve, hogy hazája jelenleg a térségben tevékenykedő terroristák első számú célpontja. Ahmet Davutoglu kormányfő Angela Merkel német kancellárnak telefonon azt mondta, a merénylet összes áldozata külföldi volt, kilenc közülük német. Szavai szerint a tettes nemrég érkezett Szíriából, de nem állt a hatóságok megfigyelése alatt mint feltételezett terrorista. Davutoglu azt is közölte, hogy a merénylő az Iszlám Állam tagja volt, valamint azt is, hogy a rendőrségi vizsgálat részleteit Ankara megosztja Berlinnel. Előzőleg két török kormánypárti tisztségviselő azt mondta, hogy az IÁ áll a robbanás mögött. - Elítéljük a Sultanahmet téri alattomos támadást. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket a halottak hozzátartozói felé, a sebesülteknek pedig gyors felépülést kívánunk - mondta Ömer Melik, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője. A hatóságok belbiztonsági okokra hivatkozva egy órával az eset után hírzárlatot rendeltek el a robbanással kapcsolatban. ISZTAMBULI ROBBANTÁS A tíz áldozat közül kilenc német Turisták voltak a célpont Szíriai (vagy szaúdi) merénylő követte el SZERKESZTŐSÉGI ÖSSZEFOGLALÓ A Sultanahmet, azaz a Kék Mecset téren bekövetkezett robbanás pillanata. Az itt magasodó Egyiptomi oszlop, avagy Theodosius obeliszkje a város egyik, turisták által leglátogatottabb nevezetessége Pbs.twimg.com/media Nyolcvanezer dinár hiányzik Erik kezelésére 6. oldal POLGÁRI NEVELÉS ÉS HITOKTATÁS „Vannak szakképzett tanáraink" 7. oldal SZABADKA Orvoshiánnyal küzdenek az egészségházak .9. oldal www.magyarszo.com KÖZÉLETI NAPILAP LXXIII. évf., 8. (23 396.) szám ■ Ára 40 Dia Válság közeleg, adj el mindent! A Royal Bank of Scotland (RBS) szakelemzői szerint válságos időszak következik Az edinburgh-i székhelyű Royal Bank of Scotland szakembereinek elemzése szerint az igazi válság csak ezután következik, aminek jele az lesz, hogy a világ vezető értéktőzsdéinek indexei ötödével is csökkenhetnek, az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára pedig 16 dollárra zuhan. A bankosok azt tanácsolják az ügyfeleiknek, hogy adjanak el mindent, kivéve az értékes kötvényeket. A bank hitelezéssel foglalkozó munkacsoportja arra figyelmeztetett, hogy a globális gazdaság egy deflációs válság felé halad, és a világpiac a 2008-as gazdasági válság kirobbanása előtti tüneteket produkálja. Kína lavinát indított el a reformjaival, a GDP-jét tekintve igen nagy adóssága van és ez az adósság egyre növekszik, mondta Andrew Roberts, az RBS hitelezéssel foglalkozó munkacsoportjának vezetője. Roberts szerint a Wall Streeten és az európai tőzsdéken a részvények 10-20 százalékot is esnek 2016-ban, a londoni tőzsdén pedig még többet. A londoni tőzsde nagyon érzékeny a negatív hatásokra. Sokan biztos befektetésként kezelik a bányászati és kőolaj-kitermelő cégeket, és majd csak később jönnek rá, hogy ez nem így van - mutatott rá Roberts. Az RBS munkacsoportjának elemzése szerint idén még nem következik be, de a közeljövőben 16 dollárra csökken a kőolaj hordónkénti ára. A kőolaj árának esésével pedig csökken majd a világpiaci kereslet, és nem tudják hol tárolni a készleteket. Az elemzés megemlíti, hogy az eddigi piaci kockázatok fokozottabban jelen lesznek 2016-ban. ■ VaM Trichinózis Bezdánban Nagyszámú trichinózisos megbetegedésről számolt be lapunknak egy bezdáni polgár, aki maga is megbetegedett. A névtelenül nyilatkozó férfi elmondta, hogy a tüneteket először a felesége észlelte, majd két napra rá az ő arca is földagadt, hányás, hasmenés, levertség, izomfájdalom jelentkezett nála, nagyjából olyan tünetek, mint megfázáskor vagy influenza esetén. A helyi orvosnőhöz fordultak, aki diagnosztizálta a betegséget, és közölte velük, nem ők az egyedüliek. Természetesen utánaérdeklődött, és arra a következtetésre jutott hogy a településen és Monostorszegen, Béregen, Küllődön nem néhány tíz, hanem akár 200 megbetegedés is történhetett. Az ünnepekre sok külföldön dolgozó bezdáni is hazalátogatott, nem kizárt, hogy közülük is valaki magával hurcolhatta az egyébként hosszú lappangási idejű betegséget. Folytatása a 6. oldalon Alapos hőkezeléssel elkerülhető a baj Újvidék az ország IT szektorának központja A felmérésekből kiderült, hogy a szerbiai IT szektorban foglalkoztatottak túlnyomó többsége Újvidéken dolgozik, hozzávetőleg 3500 programozó talált munkát a tartományi székvárosban működő vállalatokban. Ilyen cég az Execom vállalat is, amely másfél évtizeddel ezelőtt egy 17 négyzetméteres irodában kezdte tevékenységét, három programozóval, ma már 100-nál is több munkatársa van. Közülük többen külföldiek, vendégmunkásként dolgoznak Újvidéken. Az újvidéki programozók azt üzenik: Tudást exportálunk, pénzt importálunk, olyan pénzt, amelyet itthon költünk el. A programozócégek tevékenysége megakadályozza az ún. „észelvándorlásta, ittmaradásra ösztökéli fiataljainkat. Nagy szükség lenne az új munkaerőre, de az IT vállalatok szerint nincs kit foglalkoztatni, mert a képzés folyamatossága akadozik, az Újvidéki Egyetem, azaz a Műszaki Kar esetében mindenekelőtt az oktatásra szolgáló helyiséghiány miatt. A Fruska goza utcában tavaly lebontottak egy régi gyárcsarnokot, helyére programozó-inkubátor épül. Bővebben a 10. oldalon Itos András € 122,2405 Ci 1 Hőmérséklet 3°C/9°C