Magyar Szó, 2016. május (73. évfolyam, 100-123. szám)
2016-05-30 / 122. szám
Azzurro öntisztító BETONCSEREPE 1570.°°/m.[ Gilax Haus - Zenta Újvidék, 2016. május 30., hétfő www.magyarszo.com KÖZÉLETI NAPILAP LXXIII. évf., 122. (23 510.) szám ■ Ára 40 dinár Óbecse lovasa nyerte a 4. Vajdasági Vágtát Zombori és zentagunarasi győzelem a Nemzetközi és a Kishuszár Vágta döntőjében A Topolya melletti Zobnatica lóversenypályáján szombaton tartották meg a 4. Vajdasági Vágtát, amely a kilencedik éve megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta - amelyet szeptember 16-a és 18-a között tartanak Budapesten a Hősök terén - itteni előfutama. A budapesti döntőben az idén 72 település képviseli magát, köztük a négy vajdasági, akik a szombati futamon vívták ki a lehetőséget. A május 28-án megtartott rendezvény a résztvevő versenyzők felvonulásával kezdődött, majd Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója, a szervezőbizottság nevében köszöntötte a versenyzőket és a vendégeket. - A Vajdasági Vágtán megjelenő embereknek van egy közös tulajdonsága, van egy közös nevezőjük, és ez a ló, a ló iránti szeretet és kötődés; ennek az igénynek ad teret az évente ide, Zobnaticára visszatérő vágta. Elengedhetetlen, hogy a lovakkal való barátkozás egyre szélesebb társadalmi rétegeket érintsen meg, hiszen a legtöbb esetben a lovak követte, aki elmondta, hogy Nemzetközi Vágtán 12 ország szeretetén keresztül vezet az út a lovas sportokhoz, ha ez így történik, akkor elmondhatjuk majd, hogy nekünk nemcsak a múltunk, hanem a jövőnk is szorosan kapcsolódik a lovakhoz - mondta Bunford. Őt Bendes Csaba, az elővágta nevezési igazgatója a Nemzeti Vágta 12 magyarországi előfutama mellett négy határon túli helyszínen is megmérettetnek a lovasok, Vajdaság mellett Székelyföld, Felvidék és a Muravidék is képviseli magát a budapesti döntőben. Emellett Bendes elmondta azt is, hogy az idei Folytatása az 5. oldalon képviselője áll majd rajthoz, a környező országok mellett Kína, Quatar, az Egyesült Arab Emirátusok és Franciaország is jelezte részvételi szándékát. Ezt követően a versenyzők Bunford Tivadar vezényletével elmondták az esküjüket. Oros András Az első három helyezett a dobogón - Középen Kállay Attila, a vágta győztese Ki kell(enne) építeni a bizalmat Kolinda Grabar-Kitarovic: Horvátország nem gátolja Szerbia uniós csatlakozását A Nyugat-Balkán államfőinek találkozója Szarajevóban A nyugat-balkáni térség stabilitása elengedhetetlen a régió országainak uniós közeledése szempontjából - hangzott el a Brdo-Brioni folyamat elnevezésű fórum szarajevói csúcstalálkozójának vasárnapi plenáris ülését követően, amelyen Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Macedónia, Koszovó és Albánia államfői mellett Sergio Mattarella olasz elnök vett részt. Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség soros elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón - a Nezavisne Novine című szarajevói lap internetes oldalának beszámolója szerint - kiemelte, hogy a régió országai csak úgy tudják kiépíteni a bizalmat egymás között, ha saját maguk, valamint együttesen is erőfeszítéseket tesznek ezért. Szerinte a térség országainak meg kell szabadulniuk a megszokott sablonoktól, amelyek csak hátráltatják és a múltba vetik vissza az országokat és az ott élőket, és arra kell figyelni, hogy mi áll a régió lakóinak érdekében. Hozzátette, hogy az érintett országoknak tartózkodniuk kell bármiféle türelmetlenségtől vagy intoleranciától. Kiemelte, hogy az egymás közötti megoldatlan kérdésekre, valamint a globális biztonsági kérdésekre intenzívebb két- és többoldali párbeszédekkel igyekeznek majd választ találni. Folytatása a 2. oldalon ÜVEGGOLYÓ * KÉZILABDA BL-DÖNTŐ A Kielce nyert, de inkább a Veszprém veszített 15. oldal Hímzőtanfolyamot tartottak Szenttamáson Továbbra is Vucic az SZHP élén 4. oldal Anyanyelvünk végigkísérletünkön Köztársasági magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny volt a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában Vasárnap délelőtt a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola adott otthont a 21. köztársasági szintű magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenynek, amelyen 46 iskolából 94 tanuló vett részt, akiket 55 mentor kísért. A jelenlévőket Weiss Vesna, az iskola igazgatónője köszöntötte, aki elmondta, az ország legjobbjai vetélkednek magyar nyelvből. - Ti vagytok az anyanyelvápolás jövője itt Vajdaságban. Nem elég magyarnak születni, a magyarságot meg is kell tanulni - idézte Kodály sorait az igazgatónő, hozzátéve, az emberi kötelesség, az igazság és a jogérzék írja elő a magyar anyanyelv védelmét, ápolását. Folytatása a 4. oldalon Molnár Edvárd Határnyitás a határzár tövében Két napra megnyílt a Rábé, Kübekháza és Óbéba közti határ a hármas határkőnél Az elmúlt hét végén az észak-bánáti Rábé falu közelében található szerbmagyar-román hármas határ immár 19 alkalommal nyílt meg két napra a Duna- Tisza-Körös-Maros (DKMT) Eurorégió napja alkalmából. A közgyűlés küldöttei a Romániához tartozó Nagyszentmiklóson tanácskoztak a régiófejlesztés további lehetőségeiről. Szombaton délelőtt a hármas határkőhöz érkezőket a temesvári Pro Amicitia fúvószenekar játéka várta, majd eljátszották a három szomszédos ország és az EU himnuszát, az Örömódát, amivel kezdetét vette az ünnepség. Először a szokásos futóversenyt tartották meg a három szomszéd település diákjainak a részvételével, jelképesen feloldva a majdnem száz éve ide húzott országhatár jelentette korlátokat. Folytatása a 4. oldalon Gergely Árpád Csongrád és Temes megye, valamint Vajdaság küldöttsége a DKMT Eurorégió napján € 123,3399 Di Hőmérséklet 21°C/28°C