Magyar Szó, 2017. április (74. évfolyam, 75-98. szám)

2017-04-01 / 75. szám

2017. április L. 2., szombat-vasárnap M/mbb kulfold@magyarszo.rs KÜLFÖLD Semleges nem Moszkvának Szabó József A legnagyobb titokban ült össze márciusban az a svéd bizottság, amelynek tagjait háborús veszély vagy külső katonai táma­dás esetén hívják össze. Az 50 parlamenti képviselőből álló csoport megbeszélésén elhangzottakról azonban semmit sem közöltek. Annyi mégis kiderült, hogy a résztvevők a hadiállapot idején esedékes teendőket gyakorol­ták. A veszély forrását szemé­lyesen a törvényhozás (riksdag) elnöke jelölte meg az ülés után egy nappal. Urban Ahlin kije­lentette: a szimulációs gyakor­latot az Oroszországgal fenn­tartott kapcsolatokban kialakult feszültségek miatt tartotta meg a bizottság, amely háború esetén a parlamentet helyettesítené. Szerinte a nemzetközi diplomá­ciai és biztonsági légkör romlása is hozzájárult ahhoz, hogy húsz év óta először riadóztatták a válságstábot. A svéd-orosz viszony az utób­bi évtizedekben nem volt annyi­ra kiélezett, mint Moszkva és a három balti szovjet utódállam (a NATO-tag Észtország, Lett­ország és Litvánia) kapcsolata. Időnként a svéd partok közelében ólálkodtak ugyan hívatlan orosz tengeralattjárók, és ebből olykor nagy hírverést csapott a média, de a kutatóakciók mindig ered­ménytelenül értek véget. A Krím-félsziget 2014-es orosz bekebelezése óta azonban megszaporodtak az incidensek a Balti-tenger térségében. A környező országok nyugtalan­kodni kezdtek az orosz katonai aktivitás erősödése miatt, közben egyre jobban kiéleződött a NATO és a Kreml viszonya is. A Lengyelország északkeleti határa és Litvánia közé beékelő­dött - orosz fennhatóságú - kali­­nyingrádi területen állomásozó haderő mozgolódása csak olaj volt a tűzre. Az aggodalmat a semle­ges Svédországban pedig fokoz­ta, hogy 2014 őszén behatolt egy titokzatos tengeralattjáró a Stock­holm közeli szigetvilágba. Orosz harci gépek ugyanakkor megsér­tették Észtország, valamint Svéd­ország és Finnország légterét. Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik tanácsadója közben megfenyegette Észtországot és Lettországot. Szergej Markov 2014 végén azt üzente, hogy háborús konfliktus esetén „nem marad belőlük semmi”, eltűnnek a föld színéről. Észak-Európában, de főleg a három balti országban azóta egyre nagyobb a nyugta­lanság a térségbeli orosz katonai aktivitás erősödése miatt. A régi­óban nemcsak aggodalmat keltett az ukrajnai krízis, hanem óvatos­sá tett minden államot. Még Svédországot is, amely több mint 200 éve nem háború­zott, s nem is szeretné, ha a terü­letén fegyveres konfliktus dúlna. Bár nem tagja a NATO-nak, folyamatosan erősíti együttmű­ködését a szövetséggel, amellyel 1994-ben békepartnerségi szer­ződést kötött. A riksdag tavaly májusban pedig törvénybe ikta­tott egy megállapodást, amelynek értelmében - kormányzati bele­egyezés esetén - a NATO hadgya­korlatokat tarthat az országban, és válság idején katonai szállítá­sok lebonyolítására használhatja annak a területét. A dokumentum jóváhagyását a külföldi hatalmak fokozott kémtevékenységével, a Kreml politikájának megválto­zásával, Oroszország ukrajnai beavatkozásával és a svéd légtér ismételt orosz megsértésével indokolták a képviselők. Szakértők szerint a NATO-val 1994-ben kötött békepartnerségi megállapodással véget ért a svéd semlegesség korszaka, hiszen az­ ország már túl közel került a szövetséghez. Moszkva emiatt élénken figyel Svédországra, sőt szép csendben egyre több bosszúságot és gondot okoz neki. Elsősorban a kibertér­­ben végrehajtott akcióival. A svéd kémelhárítás szerint tavaly már százezerszer csaptak le idegen hekkerek az országra, hogy bizalmas és titkos infor­mációkat szerezzenek meg. Nyil­ván oroszok is voltak közöttük, akik akár kémszervezeteknek is dolgozhattak. Stefan Löfven svéd minisz­terelnök az infrastruktúra elleni orosz számítógépes támadások­tól tart leginkább, s attól, hogy a Kreml álhírek terjesztésére épülő (propaganda)hadművelet­tel akarja destabilizálni a hazáját. Stockholm nem titkolja, hogy az oroszok már eddig is beavatkoz­tak a svéd belügyekbe. Például akkor, amikor álhírekkel próbál­ták az országot destabilizálni, s meghiúsítani a NATO-val köten­dő megállapodást. A kormányfő az év elején új biztonságpolitikai stratégiát jelentett be, válaszul az orosz törekvésekre. Már akkor kilátás­ba helyezte a hadsereg megerő­sítését, a védelmi költségvetés növelését és a hadkötelezettség visszaállítását 2018-ban, mintegy jelezve: nem adják meg magukat, ha támadás érné az országot. Azóta változott a terv. Peter Hultqvist védelmi miniszter ugyanis március elején már arról számolt be, hogy 2017 nyarától vezetik be a nyolc éve megszüntetett kötelező katonai szolgálatot. A döntést Moszkva magatartásával indokolta, így a Krím annexiójával és a „közeli szomszédságban” tartott orosz hadgyakorlatokkal. Bár Löfven a közvetlen kato­nai támadás lehetőségét „tovább­ra is valószínűtlennek” tart­­­­ja, kormánya nem tétlenkedik. Tavaly például csapatokat telepí­tett az ország stratégiailag fontos pontjára, a Balti-tengerben fekvő Gotland szigetére, miután híre ment, hogy az oroszok a terület elfoglalását gyakorolták. A svéd polgári védelem is éberségre intette a lakosságot. A 2016-os karácsony előtti körle­velében pedig azt írta a telepü­lési önkormányzatoknak, hogy legyenek „felkészülve a háború­ra”. Azt tanácsolta nekik, hogy még több óvóhelyet alakítsa­nak ki, s ne zárják be a bevetési központokat, se a többi, hasonló létesítményt. Harcot, ütközetet csak korabeli festmények idéznek, hiszen Svédország több mint 200 éve nem háborúzott Tavaszi nagytakarítás az Everesten Felszámolják a „szemétdombot”, amely 6400 méteres magasságban, a 2-es táborban alakult ki a világ legmaga­sabb hegyén, a Mount Everesten a 2014-es és a 2015-ös lavi­nakatasztrófák nyomán - jelentették be a nepáli hatóságok, amelyek a hegymászók segítségét is kérték az akcióhoz. Most első ízben az idei tavaszi mászószezonban 10 darab speciá­lis, 80 kiló hulladék befogadására alkalmas szemeteszsákot küldenek fel a hegymászókkal, a kísérőkkel és a hordárokkal, majd a szeméttel teli zsákokat helikopterrel hozzák le az alaptáborba. Az expedíciók számára a mászóköteleket fenn, a hegyoldalban ledobó helikopterek teher nélkül térnek vissza, így kézenfekvő, hogy igénybe veszik őket takarítási célokra. A szemeteszsákokat speciális akasztóval látták el, hogy a helikopterre lehessen aggatni őket. Alkalmazásukkal elkerül­hető, hogy a hegyről lefelé tartó serpáknak súlyos teherrel a hátukon kelljen átkelniük a veszedelmes Khumbu-jégesésen, az egész hegy legkockázatosabb pontján, amely tele van alattomos hasadékokkal és egyéb veszélyforrásokkal. A 2-es táborban azért halmozódott fel szokatlanul sok szemét, mert az összesen 35 emberéletet követelő 2014-es és a 2015-ös lavinakataszt­rófák során a hegyen tartózkodó expedícióknak, a túlélőknek sebté­ben kellett távozniuk, hátrahagyva a magaslati bázison szülte minden felszerelésüket, köztük a sátrakat, a kemping- és mászóeszközöket, a főzőedényeket, oxigénpalackokat, hordozható toaletteket. Helyi illetékesek szerint az idén a tavalyinál is tömegesebben térnek vissza az alpinisták, akiknek a lavinák miatt fel nem használt, fejenként 11 ezer dolláros mászóengedélyét két évvel meghosszabbí­tották. A tavaszi mászószezon márciusban kezdődött, de a csúcshó­dításokat rendszerint csak májusban kísérlik meg, amikor az időjárás a legalkalmasabb erre. Russell Brice veterán új-zélandi hegymászó, akinek jelenleg expe­díciószervező ügynöksége működik Nepálban, kilónként 2 dollár­ral jutalmazza azokat a serpákat és teherhordókat, akik a 2-es tábor fölötti magasságból visznek le alpesi szemetet a 6400 méter magasan fekvő gyűjtőhelyre. Ők ötkilós zacskókat kapnak a hegymászók által hátrahagyott hulladék összeszedésére. A 8848, más mérések szerint 8850 méteres Everestről eddig 16 tonna hulladékot hoztak le, a hegyen maradt szemét mennyiségéről azonban nincs becslés. (Forrás: MTI/AP/Reuters/Kyodo) CNBC Mi lesz veled, Európa? Bálint István E­bben a számára nagyon is válságos évben Európa mérle­get készít, és elgondolkodik a sorsáról, jövőjéről. Törté­nelmének kerek évfordulói vannak ugyanis az idén. Egy évfordulóról már írtunk: 1992. február 5-én írták alá azt a szerződést, amely az Európai Uniót elindította az Európai Egyesült Államok felé vezető úton. Az Unió igazi születésnapját azonban a napokban ünnepelték: 1957. március 25-én írták alá ugyanis a mai EU elődjének, az Európai Gazdasági Közösségnek a létrehozásáról szóló szerződést. És az EU pillanatnyi helyzete meg is követeli, hogy nemcsak mérleget készítsenek, hanem komolyan elgondolkodjanak a jövőről. Mert abban mindenki egyetért, hogy nehéz korszakban van, és el kell döntenie, milyen úton halad tovább. E helyzetnek és az ebből eredő követelménynek minden felelős európai politikus tudatában is van. A lapok címei már régen arról szólnak, hogy „az aranykornak vége”, a politikusok pedig már régen megfogalmazták aggodalmukat. Francois Hollande francia elnök: „Az Európai Unió szétesőben”. Angela Merkel német kancellár: „Európa válaszúton”. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke: „Még soha sem volt ennyi meg nem értés az Unióban” Ebből a szembené­zésből fakad, hogy az Unió megalakulása hatvanadik évfordulójának ünnepsége a nehéz helyzet felmérésének és a jövőről való elgondol­kodásnak jegyében telt el. Elsősorban annak tudatosodásával, hogy az Unió vagy szétesik, vagy újabb lépést tesz az integráció magasabb fokának elérése felé. A nehéz helyzetnek van egy objektív és egy szubjektív oka. Az objektív, hogy a gazdasági válság minden országban súlyos következ­ményekkel járt, sőt egyes tagállamok számára a kilátástalanság érzését hozta meg. Az utóbbira már régóta megrázó példa Görögország esete. Minden évben - amikor az adósság újabb részlete törlesztésének ideje eljön - visszatérő probléma, hogy ez az ország képtelen visszafizetni az adósságát. Nagy erőfeszítés és súlyos megszorítások árán elérte, hogy adóssága az idén nemzeti jövedelmének 179,7 százalékáról 177,2 százalékára, 2018-ban 170,6 százalékára csökken. De ez még mindig azt jelenti, hogy az adósságot úgy tudná visszafizetni, ha minimum 19 hónapig egy eurót sem költene semmi másra, ami képtelenség, így aztán minden évben újabb megszorításokat követelnek tőle, most konkrétan a nyugdíjak további csökkentését 35 százalékkal. És a napok­ban már emlegetik, hogy a következő válság az olasz bankrendszer összeomlása lesz az adott kölcsönök vissza nem fizetése miatt. A szubjektív ok pedig az, hogy a nemzeti kormányok számára legkönnyebb minden bajért és problémáért, főképp a kényszerű megszorításokért Brüsszelt tenni felelőssé, az ellene folyó lármával elterelni a figyelmet az igazi gondokról és a nemzeti politika felelős­ségéről. Mint­ha Brüsszel lenne felelős és nem a politika felelőtlen magatartása, a pártok fékevesztett ígérgetése, és utána a kísérlet az ígéretek teljesítésére. (Görögországban 15 nyugdíj is volt, amikor a tizenkét havi járandóságot sem volt miből fizetni. Hát csoda, hogy most Görögországban 71 százalékos az EU visszautasítottsága, amikor csak az EU tartja őket a víz felett?­ Azt pedig, hogy az évforduló meghozta a jövőről való elgon­dolkodást, beszédesen mutatja, hogy Juncker beterjesztette a Fehér Könyvet arról az öt lehetőségről, amely között az Uniónak megma­radása érdekében választania kell, így ez a választás lett a jubiláns csúcsértekezlet témája, és már meg is indult a felsorakozás a lehetsé­ges megoldások valamelyike mellett. A Fehér Könyvben említett öt lehetőség a következő. 1. A jelenlegi helyzet fenntartása. 2. Az Unió leépítése, hogy abból csak a közös piac maradjon. 3. A többsebessé­gű Európa, amelyben egyes országok tovább mennek az integráció elmélyítésében, mások viszont megmaradnak a mai, vagy akár még le is épített szinten. 4. Választanak, hogy egyes területeken elmélyítik az integrációt, más területeken megtartják vagy még le is építik ezt a szintet. És 5. lehetőség, hogy lépéseket tesznek az Európa Egyesült Államok megteremtése felé. Probléma már az is, hogy ennyi lehetőség van, hisz jogos, hogy egyes kommentátorok felteszik a kérdést: hogyan lábalna ki válságából Európa, ha azt sem tudja, mit akar? A választással kapcsolatban pedig számolni kell két kegyetlen ténnyel. Az egyik az európai országoknak még együtt is korlátozottak a lehetőségeik Ahogyan Juncker fogalma­zott: „Sikereket értünk el, de nem tudunk csodát tenni. Nem szabad elhitetni az emberekkel, hogy lehozzuk a csillagokat, amikor csak egy teleszkópot tudunk a kezükbe adni.” A másik abban az időszakban, amikor Európa amúgy is eljelentéktelenedik az Unió nélkül, még a magukat nagyhatalomnak képzelő európai államok sem tudnának beleszólni a világpolitikába, a kicsik pedig ki lennének szolgáltatva mások kénye-kedvének. A választást illetően azonban a jelek szerint a kétsebességű Euró­pának nevezett változattal kapcsolatban állnak fel a frontok Az egyik oldalon Európa fejlettebb része már felsorakozott az általuk „diffe­renciált együttműködésnek” nevezett kettős sebesség mellett. Angela Merkel, Francois Hollande, Paolo Gentilioni olasz és Marino Rajoy spanyol miniszterelnök a versailles-i tanácskozáson már e mellett foglalt állást. A másik oldalon: Orbán Viktor magyar, Beata Szydlo lengyel, Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh miniszterel­nök a V4-ek csúcsértekezletén nemcsak az Európai Egyesült Államok gondolata ellen nyilatkozott, hanem szembeszállt még a „nemzetál­lamokkal szembeni lopakodó hatáskörelvonással” is. Tehát ellenzik az integráció elmélyítésének valamennyi formáját.

Next