Magyar Szó, 2018. március (75. évfolyam, 48-74. szám)

2018-03-10 / 56. szám

12 TOPOLYA-KISHEGYES topolya@magyarszo.rs UtmSA 2018. március 10., 11., szombat-vasárnap Topolyai Zenei Napok Háromszáz diák jelentkezett a kis tehetségek versenyére A Topolyai Zenei Napok elnevezésű zenei rendezvény tizenhárom éves múltra tekint vissza. A kezdetek kezdetén Amikor a tücskök ciripelnek elnevezéssel zajlott, és hegedű, cselló, nagybőgő, valamint vonós kamarazenekar-versenyt ölelt fel. Néhány év múlva a verseny kibővült és a vonósok mellett zongoristák is színpadra álltak, majd hat évvel ezelőtt harmonika- és gitárverseny is társult a már meglévő programhoz. A múlt évben első alkalommal rendezték meg a nemzetközi jazzversenyt, amely tovább emelte a rendezvény színvonalát. Hat évvel ezelőtt Topolyai Zenei Napok elnevezéssel egyesültek a fent említett zenei versenyek, és évek óta a község legrangosabb zenei eseményeként tartják számon. A Topolyai Zenei Napok szervezője a helyi Alapfokú Zeneiskola. Az intézmény igazgatónőjét, Diósi Rózsát kérdeztük az idei versenyről.­­ A topolyai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Tartományi Okta­tási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi - Nemzeti Közösségi Titkárság támogatja az idén is a rendezvényt. Szponzoraink szintén belesegítenek a szervezésbe, amiért nagyon hálásak vagyunk. A Topolyai Zenei Napok szervezésének nagy része természetesen rám hárul, mint a verseny igazgatójára, de segítségemre van Turuc Krisztina, a verseny titkára, Gaál József (hegedű), Zsupanek Adrianna (gordonka), Todorovic Vladimir (gitár), Gábor Hella (harmonika) és Csőke András (zongora) is - mondta az igazgatónő, és kiemelte, hogy évről évre tömegesebb a rendezvény. Az idén háromszáz diák jelentkezett a versenyre, nemcsak Szerbiából, hanem Magyarországról és Romániából is.­­ Iskolánk tanulói minden évben szépen szerepelnek nemcsak a Topolyai Zenei Napok nemzetközi versenyein, hanem számos más hazai és külföldi versenyen is. Virág Réka, Alács Varró Emese, Csőke Márk, Kolompár Dejan, Bakos Viola, Bede Barbara, Petrovic Andreja, Krvavac Vukasin kiemelkedő tehetségek. Sergej Skeledzija pedig az a tanulónk, aki minden versenyen abszolút győzelmet arat. Az idén a Topolyai Zenei Napok nyitókoncertjén, szombaton 19 órakor is fellép - árulta el az igazgatónő. Az idei rendezvény március 9-től 13-ig tart, a Művelődési Ház moziterme, vala­mint az Alapfokú Zeneiskola felújított koncertterme szolgál a versenyek helyszínéül. Március 9-én Égi húrok elnevezéssel nemzetközi gitárversenyt tartottak, 10-én és 11- én az Amikor a tücskök ciripelnek című vonós- és harmonikaverseny zajlik, 12-én a Zenei pillanatok zongoraverseny, 13-án pedig nemzetközi jazzversenyre kerül sor. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők. ■ S-s RÖVIDEN A SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJÁN Koszorúzás, ünnepi műsor Március 11-én, vasárnap a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsort tart az 1848/49-es magyar szabadságharc és forradalom 170. évforduló­ja alkalmából, E becses zászlónak, a Hazának címmel. A műsor 17 és 19 órától kerül bemutatásra a topolyai színházteremben. Fellépők: Cirkálom táncegyüt­tes, Csalóka zenekar, Fokos zenekar, szavalók: Hajvert Ákos, Kőműves Noémi, Molnár Krekity Olga, Tóth Péter Lóránt. Az előadás ingyenes, de helyfoglalás szükséges Kisimre Szerda Annánál a 064/24-64-679-es telefonszámon vagy a Művelődési Házban a 024/713-515-ös telefonszámon. A Vajdasági Magyar Szövetség topolyai községi szervezete és a Vajdasági Magyar Demokrata párt Topolya-Kishegyes körzeti szervezete március 14-én, szerdán 16 órakor megemlékezést tart az 1848/49-es magyar szabadságharc és forrada­lom 170. évfordulója alkalmából. A koszorúzásra a topolyai Nyugati temetőben kerül sor. A kishegyesi helyi közösség és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület immár hagyományosan megemlékezést szervez az 1848/49-es forradalom és szabad­ságharc tiszteletére. Az alkalmi műsor március 15-én, csütörtökön 11 órakor kezdődik a Nyugati temetőben lévő 1848-as emlékműnél. Az 1848-as szabadságharc tiszteletére a leányfalusi Szekérszínház Vajdaságban több helyszínen is bemutatja hazafias hangvételű darabját. A körút során eljut­nak Bácsfeketehegyre is, ahol március 15-én 19 órától a színházteremben adják elő A forradalom előestéje című színművet. A darabot színpadra alkalmazta és rendezte Póka Éva. A Községi Női Fórum programjai A Községi Női és Nyugdíjas Fórum március 10-én nőnapi bált szervez, melynek helyszíne a topolyai Vásártéri Otthon. A vendégeket 19 órára várják. Részvételi szándékukat jelezhetik Frindik Rózsánál, a 024/715-634-es vagy a 064/00-81- 046-os telefonszámok egyikén. Minden érdeklődőt és szórakozni vágyót szere­tettel várnak. A Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének elmaradt közgyűlését március 12-én 10 órai kezdettel tartják meg a topolyai Vásártéri Otthonban. A közgyű­lésre elsősorban a kézimunkacsoportok képviselőit várják. A Községi Női Fórum Nefelejcs Hagyományőrző Kézimunka Társulat márci­us 17-én 9 órai kezdettel műhelymunkát szervez, szintén a topolyai Vásártéri Otthonban. A műhelymunka témái: tojásdíszítés, subrika, gyöngyfűzés, quilling technika, szövés, karmantyúszövés. Jelentkezni Róza Erzsébetnél a 024/718-438- as, illetve a 069/30-03-307-es telefonszámon. ■ S-s Pillanatokon is múlhat egy élet A Topolyai Mentőszolgálat tevékenységéről A tél végi havas és fagyos időjárás következtében február 15-étől az elmúlt napokig mintegy 500 esetben kértek segítséget a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház mentőszolgálatának ügye­letes csapatától. Ebben az évben szeren­csére nem történt komolyabb baleset, a ködös, csúszós utak egy esetben okoztak kellemetlenséget a mentőautóval közle­kedőknek, ami kisebb anyagi kárral járt - nyilatkozta dr. Kokrehel József, az osztály vezetője. - A fagyos időszakban bizonyos mértékben több volt a végtagtörés, és az átlagosnál keményebb és hosszan tartóbb vírusos szezon idején főleg köhögés, tüsszögés okozta fulladásos panaszok miatt kérték többen a segítségünket. Szerencsére ma már elmondhatom, hogy a járvány lecsengőben van, de volt időszak, amikor egy napon öt polgár is jelentkezett. Mivel az általános osztályunkon orvoshi­ánnyal küszködünk, ezért több esetben jobbnak látják, hogy hozzánk fordulja­nak. Nem tagadjuk meg senkitől az ellá­tást, habár a mi feladatunk elsődlegesen az életmentés. Igazából a páciens nem köteles tisztában lenni az egészségügyi protokollal, és mindent összevetve az a biztos, ha tárcsázza a számunkat! A Topolyai Mentőszolgálat öt orvossal és váltásonként két-két technikussal, egy gépkocsivezetővel látja el a feladatát, ebből egy ápoló feladata a telefonos riasztások rögzítése. A törvényben előirányozott szabadságok esetén az általános osztály vagy a belgyógyászat orvosai helyettesí­tenek, olyan módon, hogy a szabadnap­jaikon, hétvégén vagy éjszaka túlóráznak, hogy az elsődleges feladatukat is el tudják végezni. Az egészségügyben jelentkező munkaerőhiány köztudottan általános jelenség, a törvényhozó a szabadságok ideje alatti helyettesítésről sem hozott még határozatot. Továbbá a külföldre és a nyugállományba távozott orvosok helyére eddig a minisztérium létszámstopja miatt nem tudtak felvenni új munkaerőt. - A Topolyai Mentőszolgálat egyik legnagyobb problémája, hogy a teljes község ellátására mi vagyunk hivatottak. A község egyes falvai között pedig 60 km­­es távolság is van, s sürgős esetekben szin­te a másodpercek is számítanak - hallot­tuk dr. Kokreheltől. Az egyik legkritikusabb munkafelada­ta a topolyai mentősöknek az autópályán történő balesetekhez való riasztás. A csan­­tavéri feljárótól kezdve a bácsfeketehe­­gyi kapuig érinti az ügyeletes csoportot, ha baleset történik. Volt már példa arra, hogy az autópályán téves sávba irányí­tották őket, és ez növelte a kiszállási időt, hiszen hosszú kilométereken át nem tudtak sávot váltani. A sürgősségi ellátás nemcsak sikeres életmentő pillanatokból áll, hanem sok esetben nehezen feldolgozható momen­tumokból is, ezért dr. Kokrehel véleménye szerint ez a hivatás csak azoknak ajánlott, akik könnyen túl tudják magukat tenni a nehéz helyzeteken.­­ A mentős csapat számára a nyugodt nap fogalma teljesen relatív. Előfordul, hogy mondjuk 8 esetben is riasztanak bennünket, viszont a páciensek nincsenek kritikus állapotban. Akad azonban olyan nap is, amikor csupán két eset bonyolult­sága meghaladja az ügyelet erejét. Súlyo­sabb szívpanaszok esetén a beteget miha­marabb Kamenicára szállítja a mentőautó. Ez a lehetőség Topolya anyagi hozzájáru­lásával valósul meg. Múlt évben 39 ilyen eset volt a községben. Dr. Kokrehel végül felhívta a polgárok figyelmét arra, hogy életveszélyes helyzet­ben sokkal hatékonyabb, ha a pácienst a családtagok vagy ismerősök azonnal bevi­szik a szolgálatra. Ugyan­is több esetben a riasztás pillanatában az ügyeletes csapat éppen bevetésen tartózkodik valahol a község területén, s ez megnöveli a kiér­kezés idejét. ■ K.P.D. Kazinczy Paszterkó Diana A Topolyai Mentőszolgálat egyik ügyeletes csapata dr. Kokrehel Józseffel Gunaras kis település, viszont igen aktív a civil élet. A Gunaras Jövője Civil Szervezet egész évben szervez eseménye­ket, fókuszcsoportjukat elsősorban gyere­kek és fiatalok alkotják. Kovács Csilla, a szervezete elnöke arról számolt be lapunk­nak, hogy tavaly februárban kezdte tevé­kenységeit az egyesület. - A Dózsa György Általános Iskola és szervezetünk összefogott, és közösen rendeztük meg a farsangi mulatságot. A diákok jelmezbe öltöztek, felvonultak a faluban, majd a civil központ udvarában tartottunk mulatságot számukra. Mi fánkot sütöttünk és teát főztünk, és ezzel vendégeltük meg őket, szüleiket és a többi érdeklődőt. Márciusban hagyományos tojásfestési akciót szerveztünk az ovisok és az iskolások számára. Különböző festési technikákat mutattunk meg nekik, majd ropival és üdítővel vendégeltük meg őket. Ugyancsak márciusban vásárlási utalványt ajándékoztunk az újszülöttek családjá­nak. Az utalvány értéke 7 ezer dinár, és már több éve kiosztjuk. Erre az akci­ónkra Topolya község önkormányzatá­tól kaptunk pénzt, pályázati úton. Júni­usban hagyományosan mi készítettünk batyut az általános iskola ballagó diákjai számára, és a könyveket és a rózsákat is mi ajánlottuk fel nekik. A nyáron szünetet tartottunk, csak novemberben szervez­tünk egy kreatív foglalkozást, amelyen felkészültünk a karácsonyi vásárra. Ezen a gyerekekkel közösen karácsonyi díszeket készítettünk, és természetesen ez után a foglalkozás után is megvendégeltük őket. A foglalkozáson készített díszeket a gyere­kek a karácsonyi vásáron, decemberben tudták eladni. A vásárt ünnepi műsorral nyitottuk meg, felléptek az iskolások, az asszonykórus, és itt ismertettük a sütiké­­szítő verseny, valamint a rajz- és fogal­mazási verseny eredményeit - számolt be Kovács. A Gunaras Jövője Civil Szervezetnek az idén is a tavalyihoz hasonló tervei vannak. Februárban már lezajlott a farsang, márci­usban pedig kiosztották a vásárlási utal­ványokat az újszülötteknek - tudtuk meg az elnöktől. - Az idén is megszervezzük a hagyomá­nyos tojásfestési akciót, majd elkészítjük a ballagók batyuját. Ebben a évben egy újítást is tervezünk, őszre jótékonysági bált tarta­nánk, a befolyó összeget pedig a gyerekek karácsonyi csomagjára fordítanánk. Eddig is szponzorokkal oldottuk meg a csoma­gok beszerzését, de reméljük, hogy a bál bevétele megkönnyíti a munkánkat. Az idén is tartunk kreatív foglalkozást a kará­csonyi vásár előtt, és decemberben a kará­csonyi vásárral zárjuk az évet - mondta el Kovács. A Gunaras Jövője Civil Szervezet anyagi háttere kapcsán arról számolt be, hogy mivel nonprofit szervezetről van szó, anyagi támo­gatáshoz csak pályázati úton juthatnak. Az egyesület legfőbb támogatója a gunarasi helyi közösség, valamint Topolya község önkor­mányzata. A szervezet munkájában kb. 10 aktivista vesz részt, de akcióikba gyakran besegítenek fiatalok és a gyerekek is. ■ L.J. Jövőt építők A Gunaras jövője Civil Szervezet egyike a legaktívabbaknak a faluban Kovács Csilla, a szervezet elnöke Lakatos János Sok érdeklődőt vonzott a karácsonyi vásár

Next