Magyar Ujság, 1871. március (5. évfolyam, 49-74. szám)

1871-03-01 / 49. szám

49-ik szám. Szerda, marczius 10-ik évfolyam 1871. Előfizetési ar helyben Egész évre 2^ ft —kr. Fél évre l/‚ „ — „ Negyedévre 5 „ — , Egy hóra . 1 ,, 70 „ ÚJSÁG S/.erkesztéség/i iroda: Megyeház-utcza 8-ik szám tldsmnt, hova a lap bértartalmára vonatkozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. _____________ HIRDETÉSBE egyedül csak Neumann B. 1-ső magyar hirdetés ügynökségi irodájába, Kigyó-utcza 6. sz. vagy annak helyettesének Leopold Miksának adandók át. Beigtatás díj: 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többszörinél Skr. Bélyegd minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. Egyes példány áral Skr. Előfizetési ar vidéken Egész évre 20 ft —kr Fél évre . 10 , ‘ — Negyedévre 5 „ ,. Egy hóra . 1 „ 70 „ Adakozások. A franczia sebesültek részére. Zagyva-Lörinczből Rákotzy Samu gyűjteménye 3 frt 20 kr. Melyhez járultak : Guta János 50 kr ; Rákótzy Samu 1 frt; Rakótzy István 50 kr; Buckler Jakab 50 kr; Szaniszlay G. 40 kr; Gyura L. 10kr ; Etesy J. 20 kr összesen 3 frt 20 kr. Jász-alsó szt. Györgyről Szarvák Albert a szabó-társulattól 10 frt. Diós-Je nőről Nagy G. ev. ref. lelkész úrtól 22 frt 60 kr, melyhez járultak a község lakosai 21 frt 60 kr . Nagy Hermina írttal. Balogról ifj. Csabay Pál ref. segéd pap gyűjteménye 19 frt 20 kr. Püspök-Ladá nyból Papp János úrtól 26* frt 53 frt. melyhez járultak: Pap János 1 frt, Újhelyi Lajos 1 frt, Lövegjártó József 1 frt, Helebrant János 1 frt, Hágen Sándor 1 frt, Csontos József 1 frt, Szokolay Károly 1 frt, Tomka János 1 frt, ifj. Mogyorósi Lajos 1 frt, Tisza Imre 1 frt, Varga György 2 frt, Baranyai Lajos 1 frt, Mogyorósi Lajos 1 frt, Pálnik Mihály 1 frt, Peli Márton 1 frt, Bangó János 1 frt, Nemes Géza 60 kr, Virág Ferencz 50 kr, Hajdú András 20 kr, Szabó István 50 kr, Hegedűs Gábor 50 kr, Nagy Balázs 50 krájczár, G. Nagy Sándor 30 krájczár L. Rácz Sándor 50 krájczár, Lövi József 50 kr, ifj. Kéri Sándor 20 kr, Nádházy József 40 kr, Kóka Lévi 1 frt, Mogyorósi József 10 kr, Keserű Imre 20 kr, Ferenczik Imre 53 kr, Morsi Mihály 50 kr, Cs. Nagy Sándor 1 frt, K. Szabó Sándor 1 frt, K. Nagy József 50 kr, összesen 26 frt 53 kr. Adakozás a honvéd menházra Reiser Béla úr gyűjtése a pesti Népkör egy esti mulatsága alkalmával 15 frt o. o. Átvettem Vidats János menház bizottsági elnök. Pest, február 28. Végre tehát a béke meg van kötve! De mily iszonyú árért! Soha béne ily terhes feltételek mellett nem köttetett. Elsasz s német Lothringia Metz nélkül, öt milliárd hadiköltség, melynek lefizetéséig egyes porosz csapatok Francziaországban maradnak — ezek azon feltételek, melyek Francziaországnak visszaadják a békét s hogy ez nem nagyobb, nyilván csak annak tulajdonítható, mert a nemzetközi fosztogatás nagymestere is megsokalta hogy még azon is túl menjen. A békepontozatok franczia részéről hivatalos uton még nem lettek köztudomásra hozva, a feltételeket a császárnak nejéhez intézett táviratában tudatja, melyek a következők: „Elsais átengedése Belfort nélkül, Német-Lotharingia átengedése Metz nélkül és 5 milliárd franc hadikárpótlás, melynek kifizetéséig Francziaország egyes részei megszállva maradnak. Páris is részben megszállva tartatik a németek által. Berlinben azon bír, hogy Belfort Francziaországtól nem fog elszakíttatni, nagy bámulatot keltett. A császár a Páris által fizetendő 200 milliónyi sarcra nézve akkér határozott, hogy az a német csapatok közt osztassék ki. A hadikárpótlás 3 év leforgása alatt fizettetnék le. A poroszok tegnap Párisba csakugyan bevonultak, a bevonult sereg száma 40,000. A rend nem zavartatott meg. A „Liberté“ feljogosítva érzi magát kijelenteni, hogy a nemzetgyűlés több republikánus tagja azonnal a békeszerződés feletti szavazás után indítványba fogja hozni Trochu és más volt kormánytagok vád alá helyezését. A republikánus ellenzék azonnal a békeelőzmények előterjesztése után név szerinti szavazást fog kérni. A „Patrie“ jelenti, hogy a kamra az Orleans herczegek választását érvényteleneknek fogja nyilvánítani. Brunet párisi képviselő azt fogja indítványozni, hogy a nemzetgyűlés magát permanensnek nyilvánítsa és naponta üléseket tartson. A „Siécle“ azt kivánja, hogy a nemzetet megalázó béke utasíttassék vissza. A „Moniteur“ azt írja , hogy Vaillant marsalnak a Francziaországba való visszatérés megengedtetett. A nemzetgyűlés tegnap nem tartott ülést s csak ma délben volt összeülendő, a nyilvános ülést valószínűleg az osztályok titkos ülése előzi meg. A szélsőbal ismételve felszólította a mérsékelt ellenzéket, hogy csatlakozzék az óváshoz, melyet a szélsőbal minden béke ellen tesz, mely terület átengedéssel járna. A többség azon véleményben van, hogy addig nem czélszerű nyilatkozni, míg a békefeltételek tudomásra nem jutnak. Gambetta indítványa ezen értelemben elfogadtatott. A kamara bizottsága elhatározta Cremieux azon rendeletének visszavonását, mely szerint bizonyos bírák elmozdíthatók. A háború által Francziaországban okozott kárt 3 és fél milliárdra becsülik. Az Orleans-herczegek Biarritzba utaztak. A rendőrség jelenti, hogy a nemzetközi munkás egyesületnek több ügynöke érkezett Bordeauxba. A császárnak Berlinbe érkezését legkésőbb a jövő hó 5-ére várják. A császárné elébe fog utazni. — Bismarck herczegi czímet nyerne. Politikai körökben azt rebesgetik, hogy a császár a badeni nagyherczegséget királyságá akarja emelni; úgyszintén Bajorország, Würtemberg és Hesszia javára is gondolkozott volna terület nagyobbítás felől. Az olasz lapok állítják, hogy a pápa, ki az olaszok bevonulása óta tudvalevőleg a Vaticant és annak környékét nem hagyta el, mióta a Vatican múzeumai és könyvtárai olasz államvagyonnak nyilváníttattak, ezeket sem látogatja többé, mert olasz földre nem akar lépni. Mint mondják, a pápa a kath. uralkodókhoz azon kérdést intézi, hogy az esetben , ha Rómát elhagyná, mennyiben volnának hajlandók vendégszeretetben részesíteni Az illető kormányok azonban a pápát országukban láthatni nem nagy kitüntetésnek veszik s habár azt nem is utasítják vissza, a szokásos udvarias szavaknál többet nem mondanak s igy a pápa alighanem Rómában fog maradni. Tárcza. Az esküdtszék méltósága. A gyakori esküdtszéki tárgyalásokból merített sajnos tapasztalatok, nem nagyon kedvező világot vetnek a bíróság független s pártatlan eljárására, sőt arról győznek meg bennünket, hogy ennek következtében az esküdtszék méltósága lassan lassan elveszti azon fensőségét, amely e névvel mintegy össze van forrva, s megszűnik egyetlen oltalmazója lenni a bíró és törvényszék minden eshető befolyása, előítélete, haragja s megvesztegetése ellen. A gyakori esetek eszünkbe juttatnak egy esküdtszéki tárgyalást, mely Izlandban történt évekkel ezelőtt, s amelyet a történelem feljegyzett, mintegy követendő például az esküdtszéki tagok számára. Nagyon szükséges lenne ez esetet többízben eszébe juttatni úgy a bíróságnak, mint az esküdtszéki tagoknak .. Az eset a következő. Évekkel ezelőtt Izland egyik északnyugatra eső megyéjében,egy nevezetes esemény vonta élénken magára egy időre a közönség figyelmét, mivel az az aristokratia és democratia külön érdekeit állította egymás ellenébe. Bizonyos földesur bevádolta haszonbérlőjét, egy szegény embert, hogy ez őt megverte s testén tetemes sebeket ejtett. A vádlott ezt nem tagadta, sőt megvallá, hogy ő ezt azért tette, hogy egyetlen gyermekét, egy fiatal leányt, kinek szépsége a földesurban nemtelen vétkes ösztönt gerjesztett, annak rabló karjai közül kiszakassza. A dolog a bíróság elé ment, s ez ügyben ítélni az esküdtszék volt illetékes. A tárgyalás napja előtt nemcsak a törvényszék tagjai s a bíró, hanem valamennyi tanácsnok is a vádló atyjához voltak ebédre hivatalosak. Midőn az ebédnek vége volt s a vendégek eloszlottak, nem győzték magasztalni az ízletes vadhúst, a jeles franczia konyhát, a válogatott jobbnál jobb borokat, és a szívélyes s barátságos fogadtatást stb. Másnap a tárgyalás a szokott időben s módon megtartatott. Midőn a szegény haszonbérlő már a vádlottak padján ült, megjelent a vádló a fenyitő perben s esküvel bizonyította, hogy mind az a mit mond igaz; aztán az esküdtszék tagjainak, kik becsületes kereskedők s tiszteletreméltó haszonbérlők voltak, ellenkérdéseire felelt meg. A vádlott szegény ember lévén, nem fogadhatott ügyvédet, arra pedig hogy ügyét felebaráti szeretetből védje, ügyvéd egy sem ajánlkozott, ő tehát kénytelen volt önmagát védeni. Védelmében ő nem folyamodott, mint vádlója, az esküdtek képzelő erejéhez, hanem hivatkozott ügyének becsületszülte tisztaságára, s a bírák józan ítélő tehetségére s becsületes szivére. Az esküdtszék tagjai visszavonulván s ügyét kellőleg megfontolván, őt „nem vétkesnek nyilvánították.“ A törvényszék e végzésre felbőszült, mig a hallgatóság, több ízben ismételte helyes tetszésnyilatkozatát. A bíró pedig azt mondta az esküdteknek, hogy térjenek vissza tanácstermekbe, s a dolgot vegyék újabb vizsgálat alá, megje£yezve egyszersmind, mennyire csodálkozik, hogy elég szemtelenek lehettek ily ítéletet hozni. Az esküdtek meghajtották magukat, tanácstermükbe vonultak s egy negyed órai tanácskozás után ismét visszatértek, s elnökük, egy erény és becsületességben megőszült tisztes haszonbérlő, következő beszédét intézte a bíróhoz : „Mylord! hogy az ön parancsának engedelmeskedjünk, másodszor is visszavonultunk tanácstermünkbe s a dolgot újabb vizsgálat alá vettük, de nem találtunk semmi alapos okot arra nézve, hogy előbbi ítéletünket megmásítsuk. Mi tehát azon meggyőződéssel tértünk vissza, hogy „a vádlott nem vétkes.“ Mylord ! mi hallottuk önnek szokatlan beszédjét, azonban nem hisszük hogy ön igazsággal és hiedelemmel szólhatott volna így hozzánk. Nagyon igaz, műlord, hogy mi, mint individuumok, s a mi személyes tehetségünket illeti, csak szegény emberek vagyunk, minden nagyobb jelentőség nélkül a társadalomban s a politikában, s e tetekintetben nem is kivánunk egyéb méltatást, mint melyet emberektől, kik ha az emberiség alsó osztályába tartoznak is, azonban szintúgy becsületes tagjai a társadalomnak, józanul meg nem tagadhatni. Hanem itt egybeülve s esküdtszékké alakulva, nem feledhetjük tisztünk nagy s alkotmányos fontosságát; érezzük műlord, hogy mi itt, valamint ön is, a törvény és alkotmány erejénél fogva vagyunk jelen ; érezzük, hogy nekünk egy részrehajlatlan esküdtszéket kell képeznünk, amely nem csupán azért létesült, hogy a király és alattvalói között ítéljen, hanem az alkotmány ereje minket még egy nagyobb bizodalommal is ruházott fel, mert mi mint esküdtszék, a nép egyetlen védfalát képezzük a bíró és törvényszék minden eshető befolyása, előítélete, haragja és megvesztegetése ellen. Ha a törvényszék sorompóján kívül találkoznám önnel, mylord, úgy részemről talán hajlandó volnék azon tiszteletet, melyet ön iránt nyilvánítok, magános emberi erényeihez mérni. De itt a tiszta köntös alatt, elenyészik szemeim elől ön individualitása, s én itt önnek csupán mint nyilvános személynek viseletét tekintem. Mylord az esküdtszék e dologban korán sem oly merész, hogy azon tiszteletet, melylyel önnek tartozik, megtagadja, még kevésbé szándéka önt gúnynyal illetni; mi tiszteljük önt, mikép kölcsönösen egyik törvényszéknek a másikat tisztelni kell. Mylord! az esküdtszék nem vádolta a bírót, vagy a törvényszéket vétkes befolyásról, sem megvesztegetésről, sem haragról, sem zsarnokkényről; nem, mi az itélószéket úgy tekintjük, mint a királyi kegyelem és igazságszolgáltatás orgánumát, mint a becsület és törvényesség legszentebb őrét. Mindazáltal, mylord, mégsem törölhetjük ki emlékezetünkből, mit azon könyvekből olvastunk s tanultunk, melyekből olvasni tanultunk, mert a gyermekkor emlékei biztosak, mert fiatal lélekbe nyomvák azok. Mi emlékezünk tehát, hogy a királyok és bírák szintoly gyarló emberek, mint mi; s hogy zsarnokok emelkedtek a trónra, és hogy ezen széket, melyen ön most mylord ül, ezen királyi kegyelemből nyert széket, egy Tressilián, egy Seraggs, Jeffies undoklták meg. (A törvényszék e szavakra felháborodott). Bocsánat, mylord! én szegény ember vagyok, de úgy születtem, mint szabad polgára Izlandnak, én a constitutió tagja vagyok, sőt e pillanatban ennél is több, én most annak teljes képét viselem. Bátor vagyok tehát mind magamra, mind esküdt társaimra nézve a szólás szabadságát követelni; ha az nekem e teremben megtiltatik, úgy a nép előtt fogok szólani, itt az igazságszolgáltatás házának kapujánál, s majd ott kénytelen leszek kimondani, miért nyilvánítom gondolatomat az utczákon, s miért volt megtiltva itt hallatnom azt. (A törvényszék lecsendesül és figyel) Mylord! még egyszer ismétlem, mi itt nem tartozunk ön magánjellemét tekinteni, mi önben itt csak a birót ismerjük s mint ilyen iránt biztosíthatjuk önnek tiszteletünket, ön is bennünk csak esküdtszéket tekintsen, s mint ilyen, jegünk van öntől hasonló tiszteletet követelni; mert mi nem ismerünk férfit, bármily magas fokon álljon is a világi méltóságoknak , ki büntetlenül gúnyolni merjen egy ítélőszéket, melyre az alkotmány legfőbb s legbecsesebb előjogait bízta. Azért mondom, műlord, hogy mi itt többé nem egyes emberek vagyunk, hanem az esküdtszék tagjai, és hogy mi az ország alkotmánya ellen fognánk cselekedni, ha nem követelnék mindenkitől azon tiszteletet, melylyel irántunk, esküdtszék iránt, viseltetnie kötelesség. Mielőtt e padokon helyeinket elfoglalók, esküt tettünk isten és emberek előtt, hogy lélekösmeretünk, legjobb belátásunk szerint, és a dolognak s tények szoros megvizsgálása után hozandunk ítéletet. Lélekismeretünk azt mondja, hogy mi e nagy feladatnak mint becsületes emberek feleltünk meg.Ha csalatkoztunk, akkor számot fogunk adni, de nem önnek, mylord, nem a törvényszéknek, nem a királynak, ki minket ide rendelt, hanem egy fensőbb hatalomnak, az egyetlen bírónak, ki soha sem csalatkozik, — a birák birájának, a királyok királyának. — . . . . Mondottam : „a vádlott nem vétkes .... —“ A törvényszék néma volt, a tanácsosok mélyen hallgattak, s az álmélkodásnak s tiszte ■ letnek hosszan tartó moraja zúgott végig a jelen volt hallgatók között. A szegény vádlott fölmentetett . . . . — A történelem, mely gyakran oly sok haszontalan neveket feljegyez, az esküdtszéki tagok e tiszteletre méltó elnökének nevét — nem jegyezte fel. Szöllösy Sándor: Közmunka és közlekedés. Közmunka és közlekedésügyünk az országháziján szőnyegre kerülvén, időszerűnek tartjuk ennek főbb rovataihoz sőt egész rendszeréhez hozzászólnunk. A közmunka és közlekedési minisztérium költségvetésének főbb pontjai a következők : Rendes szükséglet: központi igazgatás 375,080 frt; topographiai hivatal 11,700 frt; vasúti biztosítéki számvevőszék és vasúti kormánybiztosok 33,860 frt; államépítészeti hivatalok 332,171 frt; utak fentartása 3,955,256 frt; vízépítés 368,423 frt; nyugdíjak 82,120 frt. Rendkívüli szükséglet: útépítés 1,335,500 frt; vízépítés 2,478,500 frt; tengeri kikötők 141,3000 frt; különfélék 23,000 ft. Van azonban ennél egy jelentékenyebb különfélékből álló elemű kiadása az országnak. Ez a fővárosi kölcsön, melyben csupán a Duna szabályzása 7,730,535 frtig szerepel. Ehhez azonban most nem szólunk, annyival inkább nem, mert eme 24 illetőleg 28 milliónyi kölcsön hova s mi kép elhelyezése még mindig vita s változtatás tárgya, mely változtatásokban a valódi luxus irányzat kezd vezérszerepet játszani. S ezen irányzat több szót érdemel. Mi a közmunka és közlekedési minisztérium most tárgyalandó tételeit illeti : itt először is feltűnő, hogy a kezelés mint minden oly dolognál, mely államférfiaink által történik, itt is igen drága, sőt drágább mint más országokban hasonló teendők végrehajtása, és drágábbak évről évre. Emelkedett tehát a rendes szükséglet kivált a központi kezelésnél, számvevőségnél s más hivataloknál összesen 985,167 írttal, míg a rendkívüli szükséglet csekélyebb ugyan 128,592 írttal mint volt a múlt évben. De az összes rendkívüli szükséglet nem csak az említett alkatrészekből áll. Itt találjuk ugyanis még a vasútépítés sommázatát, mely következő: magy. kir. vasutépítészeti igazgatóság 366,800 frt; vasútépítés 22,402,120 frt. A rendkívüli szükséglet ezen óriási mérve mutatja, mily elhanyagolt állapotban volt összes közlekedési rendszerünk s mily országos erőfeszítést igényel az elmulasztottakat, a mennyire lehet, helyre pótolnunk. De épen az azon feladat, melynek valósítását kétségbe kell vonnunk. Magyarország összes közlekedési rendszere s főkép vasúthálózata magán hordja az osztrák absolut kormány kereszenynyét. És míg annak szerződéseit tiszteletben tartjuk, míg az általa megalapított ferde irányzatot helyre nem igazítjuk, addig szó sem lehet arról, hogy elmaradásunkat, a mulasztottakat helyrepótolnók. Két hatalmas vasúti társulat kiváltságos kezeibe adatott vasúti hálózatunk fő ere- Egy, most már ketté szakadt hatalmas hajózási társulat vette kezébe kereskedelmünket a Dunán és a tengeren. Magyarország most már 22 millió frt erejéig van terhelve vasúti biztosítékokkal s ime ereje kimerült anélkül, hogy e két társulat fensősége alól ki bírná magát szabaditni-És hol vannak még vizeink szabályzásának kérdései, melyek közül egymaga a Duna 30—32 millió frtot igényel. Hol van tengeri kereskedelmünk emelkedése a Lloyd társulat mindenhatósága mellett ? Átalában, a tények szólnak, hogy közlekedési rendszerünk oly alárendelt helyzetben van Ausztria s kivált Bécs mint központ irányában, mikép az Magyarország érdekeinek meg nem felelhet. Nem felelhet meg míg önállósíttatni nem fog a kiváltságos társulatok ellenében, azaz : míg ezek szerződései átvizsgálva s az ország érdekeihez alakítva nem lesznek — s míg a magyar kormány és törvényhozási többség elébe teendi a bécsi s úgynevezett „magas állami“ szempontokat a hazai szempontoknak. Pedig igy szól a közmunka és közlekedési minisztérium jelentése átalában a vasútépítészeti politika leendő irányzatára nézve Ezután, mondja: „az államsegélyezés eddigi rendszere mellett csak oly országos vasutak kiépítését hozhatjuk indítványba, melyek magas államérdekekből múlhatlanul szükségesek. Ilyenek nemde a nagyhatalom, a „birodalom“ érdekeiben Bécsben helyesnek látszó stratégiai utak. Maga azon helytelen rendszer, miszerint Magyarország vasútépítési engedélyezésénél az első, döntő szó mindig a közös hadügyminisztériumé, elég, hogy tönkre tegye anyagi érdekeinket. Ferde helyzet. A magyar kormány ferde helyzetbe jutott Magyarország és Ausztria népei irányában, mert nem határozottan, saját illetékességére szorítkozó magyar politikát követ, hanem az osztrák politika érvényre emelésében fáradozik, mint fáradoznak az osztrák miniszterek, holott ez nem felel meg sem Magyarország sem Ausztria jól felfogott érdekeinek és óhajtásainak. Magyarország népei ugyanis épen nem óhajtják azon sajátszerű communismust, miszerint Magyarország és Auszria egységes területté nyilváníttatván közös nemzetgazdászatra utaltatik s végre egyik állam sem tudja mi övé, mi nem övé. Mert abból ha a statistikas kereskedelmi forgalom mindig csak az osztrák-magyar vagyonosodásról, nemzetközi kereskedelemről vagy belső erőkifejlődésről (!) szól, ohol nem lehet senki s csak fogalomzavar keletkezhet-Magyarország népei továbbá soha sem voltak büszkék az osztrák hadsereg dicsőségére , azaz vereségeire. Nem is tartják Magyarország területének biztosításához elégségesnek a sorhadsereget, habár közösnek neveztetik is, mert kétséget sem szenved, hogy veszély idejében, például ha egyrészt Bécs s vidéke, másrészt Erdélyország területe megtámadtatnék, ezen „közös“ hadsereg mint illik az 58—42 százalék, vagy épen a 70—30-as quota alapján még akkor is nagyrészt Bécs vidékén öszpontosíttatnék, ha a támadás egyenlő erőkifejtést kívánna. És végre is, legalább a magyar honpolgár, ha már meg kell halni, bizonyára örömesebb hal meg hazájáért mint szomszédjaiért vagy valamely előtte ismeretlen magas politikai szempontokért. Mi pedig a hadsereg szellemét illeti, kétséget sem szenved, hogy Ausztria népei nem óhajtják, hogy az a 42 százaléknyi magyar hadsereg, mely a közös hadseregben szolgál, a „másik fél“ 58 százaléknyi hadseregének vagy csapatainak (mily gyűlöletessé tette ezen kifejezést a magyar kormány !) szellemi vezére legyen S mind a magyar mind az osztrák „contingensek“-re igen rosz benyomást tehetnek a pénzügyér ama nevezetes szavai, melyeket erre vonatkozólag a képviselőkháza múlt ülésében mondott, páthoszszal kiáltván fel: „A magyar elem 42°0-ot ad a közös hadsereghez, s ha ez nem elég arra, hogy rálehellje a maga szellemét, akkor tehetetlen, s ha a szellem, melyet rálehell rósz, úgy az első sorban ezen nagy contingens bűne.“ Azt, hogy a pénz, a forgalmi eszköz épen csak Bécsben leli forrását, elhiszszük, hogy szeretik a bécsiek, mert ide folyik vissza, itt képez aztán tőketengereket mindazon forgalmi eszköz mi Ausztriában s Magyarországon létezik. Csakhogy Bécsen s az osztrák-német nemzetiségen kívül Ausztriában még más városok és más nemzetek is léteznek, kik mostanában elég világos jeleit adják elégedetlenségüknek. Magyarországra nézve pedig, figyelembe vévén a magyar nemzet érdekeit, s a népeknek ezen érdekek iránti józan érzékét, kétséget nem szenved, hogy a valódi közvélemény igen rosz néven fogja venni a pénzügyér ama kilátásba tett kísérleteit, miszerint egy magyar úgynevezett önálló jegybankot az osztrák nemzeti bank által, ennek terhei elvállalása mellett állíttasson , épen úgy mint venné az osztrák politika ama kedvencz eszméjét, hogy Magyarország és Ausztria számára egy közös „osztrák-magyar birodalmi“ jegybank legyen életbeléptetve. És mindig sajnosan érzi a magyar pénzügy elhanyagoltatását, az osztrák bank zsarnokságát. De így van ez mindenre nézve mi közös, mert a communismus ezen új neme,nemhogy összeforrasztaná,sőt egymás előtt mindinkább gyanússá teszi az érdekelt népeket minden teherre, minden jövedelemre, minden jótéteményre vagy jogélvezetre nézve annyival inkább, mert ezekben igazságos arányokat megállapitni nem lehet. Mutatják ezt az eddig megállapított arányok, quóták, melyekre s melyek miatt egymásra folytonosan panaszkodnak az illető országok. Azt pedig hogy Magyarország és Ausztria népei lemondjanak államiságukról s megunván a két-háromféle nyelv egyszerre igényelt gyakorlatát.