Magyar Ujság, 1871. június (5. évfolyam, 125-147. szám)

1871-06-03 / 126. szám

126-ik szám. Szombat, 1871. június 3­0. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Lipótutcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal: Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u.m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­tautalványnyal eszközölhetni. galom. fejlődhetik. A kormány eddig semleges volt, de aligha fog sokáig e helyzetben marad­hatni. Angliában a dél-walesi bányamunkások elha­tározták a munka beszüntetését, mert a tulaj­donosok nem akarják a napibért 5%-kal fel­emelni. Pest, június 2. Párisban a bosszúállás véres munkája foly. A felkelő vezérek, községi tagok s tisztek közül már majdnem mindannyian agyonlövettek s csak Pyat­s Grousset-nak sikerült Svájczba me­nekülni, hol az „Echo du Paris“ szerint elfo­gattak. Csupán Rosselről nem lehet semmit sem hallani. A párisi felkelés indokainak kipuhatolása végett megválasztott bizottság, mely az 1848- ban a júniusi forradalom után hozott törvény­nyel megegyezőleg fog alakíttatni, működését legközelebb meg fogja kezdeni. Az indokokat tán nem is igen szükséges puhatolni, minthogy azok úgyis nagy részben ismeretesek. Sokkal érdekesebb lesz kideríteni azon titkos kezek működését, melyek nagy titokban Páris elpusz­títását előmozdították. Mint angol lapok írják a bonapartisták pénzének ebben nagy része van. Rouber volt miniszternek Londonban legkö­zelebb megjelenendő röpirata felfedezéseket teend a September 4-i államférfiakról s főokmá­nyul az orosz császárnak egy sürgönyét köz­­lendi, melyet ez a capitulatió után a porosz ki­rályhoz intézett. — A leleplezésekben tehát nem lesz hiány, csak azután már lenne is valaki, ki azokból okulna. Párisba még eddig csak nők s gyermekek mehetnek be; a németek st. Denisből a férfiakat még nem bocsátják be. A franczia kormány kebelében változás ké­szül beállni. Hír szerint Lefranc Victor nevezte­tik ki belügyminiszterré, Picard a franczia bank igazgatójává, Leflo tábornok pétervári követté . Leflo helyébe Cissey tábornok lesz hadügymi­niszter, Favre pedig Thiers kérelmére meg­marad. A menedék­jog iránt a kormányok némi higgadtabb megfontolás után helyesebb nézetre tértek. Kezdetben a belga s az angol kormányok oda nyilatkoztak, hogy a menekült felkelőket ki­adják. Most pedig azt határozták el, hogy minden egyes esetet meg fognak vizsgálni. A menedék­jog feladása miatt a tüntetések már meg is kez­dettek s egy angol lap ez alkalomból nagyon találóan írja: „Egy öreg ur menekült, ki most Chislehurstban lakik. Valamint a commune vezé­rei, úgy ő is annak idejében felkelést rendezett a nemzetgyűlés ellen. Párthívei összeágyazták Páris utczáit és polgárait s rettenetes öldöklést vittek végbe. E mészárlás után e törvény és igazság ellenére, ítélet nélkül sok embert, ki a törvény elleni merényletét nem helyeselte, kivé­geztetett, s másokat Cayenne mocsaraiba depor­­táltatott. És ez öreg úrral, úgy hiszem, nem bánnak Angliában mint „közönséges gonoszte­vővel sőt ellenkezőleg ő a magas­ osztályok és a conservativ munkások rokonszenvének tárgya.“ A franczia hivatalos lap jelenti, hogy azon ellátási tárgyak, melyeket a hadi­tengerészet a külföldön szerez be, az 1870. évi rendelet értel­mében vám alá esnek. — Mac-Mahon egy ren­delete további intézkedésig a színi előadásokat külön engedélyhez köti. Egy­más rendelete megtiltja a hírlapok árulását az utczákon. A nemzetgyűlésen Ranviel törvényjavaslatot terjeszt elő a minisztériumnak Versaillesban leendő végleges elhelyezésére szükséges póthi­telek tárgyában. Miután Thiers kijelenti, hogy a kormány a főváros kérdésének nem kíván praeoccupálni, s hogy a minisztériumok, a pénz­ügyi és hadügyi minisztériumok kivételével mind Versailesban maradnak, a jobboldal elállt attól, hogy Ranivel indítványa sürgősnek tekin­tessék. — Dufaure törvényjavaslatot terjeszt elő az államtanács újjászervezése iránt. — A kamara hétfőn veszi tárgyalás alá Joinville és Aumale herczegek választásának igazolását. Az olasz király minden áron le akar mon­dani s azt akarja, hogy a kormányt a korona­­herczeg vegye át. E kérdés előbb el fog dön­tetni, mint a főváros Rómába tétetik át. A continens többi részéből kevés följegy­zésre méltó esemény van. Figyelmet érdemel a berlini kormány­sajtónak a birodalmi tanács el­len irányzott ingerült hangja, mely azt bizo­nyítja, hogy a jó egyetértés, daczára az elsass bizottságban újabban létrejött megegyezésnek, még nem állt egészen helyre. Másrészt sok bajt okoz a kormánynak a Bajorországban mindig nagyobb mérvet öltő vallási mozga­lom. A püspökök megkezdték a harczot a pásztori levelekkel, melyekben mindenkit ex­­communikálnak, ki a zsinat határozatainak ellent mond s e szerint nem sokára a szó valódi értelmében nem is lesz már róm. kath., ennek ellenében a papság ellenes bizottság mindent elkövet nem csak a püspökségek meg­támadására, hanem inkább hogy előkészítse az utat, miszerint a bajor kath. Rómától egészen elszakadjanak. Még ebből nagyon érdekes moz­ A bosszuállás politikája. Tagadhatatlan miszerint azon hít hogy a franczia kormánynak sikerült a párisi felkelést legyőzni, ha nem is örömmel de némi megnyugvással fogadtatott európa­­szerte még azok által is kik a jelen reac­­tionárius nemzetgyűlés által támogatott kormánytól mi jót sem várnak a szabad­elvű eszmék s intézmények fejlődése ér­dekében. Megnyugvással vették, részint mert néhány elvetemedett ember vérlázítólag meggyalázá a commune által kitűzött zászlót, úgy hogy ennek diadalát senki sem meri már kívánni, részint pedig s főképen mert úgy a humanitás mint az európai béke érdekében óhajtania kellett mindenkinek, hogy a legmiveltebb nemzet kebelében havak óta dúló polgárháború­nak valahára vége szakadjon. És ime, a fölkelés legyőzetett anél­kül hogy e két reménynek egyike bár teljesedésbe menne. Sem a humanitás, sem a közbéke mit sem nyert általa. A Thiers kormány nem a béke olaj­­­ágával, hanem a bosszúlihegő reactió pusztító pallosával vonult be a feldúlt vi­lágvárosba. A legyőzött commune véres zászlaját sokkal vörösebb zászló válta fel, rajta e két szó áll: véres bosszú! „Nincs elegendő kar Párisban — írja egy angol levelező — a kivégzettek te­temei eltakarítására.“ Ezt nyerte az úgynevezett legitim kormány győzelme által a humanitás. És a béke? Igazi varsói béke. Avagy lehetséges csak elképzelni is, hogy ezen francziára fordított Slaynau-rendszer ké­pes legyen a felkorbácsolt pártszenvedé­lyeket lecsillapítani ? Avagy nem bizo­­nyos-e épen az ellenkező, hogy ezáltal az agitatio állandóvá tétetik Francziaország­­ban s amely előbb-utóbb innen a szom­széd országokba is fog átharapózni? Ezt nyerte az európai béke. S ilyen körülmények közt jelenti a franczia kormány­elnök hogy a béke helyre van állítva, mig más oldalról a franczia külügyér nem átallj­a felhívni a külhatalma­­kat hogy csupa diplomatából váljanak bűnrészeseivé kiszolgáltatván az ő kéré­sére azon felkelőket kik területeikre me­nekültek. Igazán rettenetes módon teljesedett a franczia nemzeten a régi latin közmon­dás hogy: quem deus perdere vult, de­­mentat. Vezérférfiai, pártemberei az egyik oldalon úgy mint a másikon eszüket vesz­tették, s mintegy versenyeznek egymás­sal a vad őrültségben. Az egyik lángba borítja a világ legszebb városát, a nemzet legdrágább kincseit, azután jön a másik s hozzáfog hogy a csapdosó lángokat vérrel eloltsa! S mit tesznek erre az európai kabine­tek? Üdvözlő iratokat küldenek — per­sze közöttük első­sorban az osztrák­magyar vagyis a bécsi kabinet — Thiersnek hogy a felkelést elnyomnia sikerült „mi által nagy szolgálatot tett az európai társadalomnak.“ No hiszen látni fogják nem sokára e nagy szolgálat gyümölcseit. Nem kell ismerni az emberi természetet, nem különösen a franczia nemzet jellemét, hogy valaki remélhesse miszerint , ezen állapotból béke fejlődjék. Francziaország a lázadások és forra­dalmak tanyájává válasul, vagy annak kormánya, ha ezt elkerülni akarja, kény­telen lesz okkal vagy ok nélkül kü­lhá­­borúkba elegyedni, ilyeneket szántszán­­dékosan előidézni. Ezt bátran állíthatjuk, s épen azért véleményünk szerint nem az volna fela­dása a kormányoknak, hogy Thierst idét­len gratulátiókkal tévútra vezessék s mintegy a kegyetlenségek folytatására buzdítsák, hanem ellenkezőleg hogy a lehető legnagyobb mérsékletre intsék, s ha szükséges, kényszerítsék. Egy véres polgárháború végével igenis, ott van helye azt ajánlani jel­szóul : v­e­s­s­ü­­n­k f­á­t­y­o­rt a múltak­r­a, nem pedig ott hol egy idegen hata­lom rárohan egy szomszéd országra, tűz­zel-vassal pusztítja s azután két évtize­den át zsarolja. Törülje ki a franczia kormány amaz átkozott két szót zászlajáról : véres bosszú, írjon helyébe borítsunk fá­tyol­t a múltra, iparkodjék a szegény feldúlt Francziaországot újból felvirágoz­tatni, adja vissza a nemzetnek oly rég nem élvezett szabadságát, s akkor mi is fogunk neki gratulálni, s velünk együtt egész Európa; de hóhéroknak mi nem gratulálunk, legyen nevük Haynau vagy Thiers, Helfy Ignácz. A kolozsvári „Magyar P­o­l­g­á­r“ egyik közelebbi számában Lázár Ádám képviselő azzal vádoltatott, mintha ő a maros­vásárhelyi kerületben felléptetett Orbán Balázs ellen agitálna. Örömest tesszük közzé Lázár Ádám­­nak e tárgyra vonatkozó következő cathe­­goricus nyilatkozatát: A „M. P.“ 121-ik számában Maros­vá­sárhelyi apróságok — Jónás név alatt megjelent czikkre nyilván és határozottan kijelentem, miszerint Orbán Balázs úr ellen sem közvetlen, sem közvetve hitemmel, tudtommal és beleegyezésemmel mi agitatio sem történvén, igen sajnálom ha K. Papp Mik­lós ur ilyen puszta ráfogásokkal akar az ellen­zék számára diadalt szerezni. Pest, junius 1-én 1871. Lázár Adám. — A képviselőház többsége a mai ülésben el­vetette Irányi azon kívánságát, hogy az ifjú­ságnak és hadkötelezettségen túl levő férfiak­nak a tornászatban és fegyverforgatásban gya­korlásáról szóló indítványa még a ház elnapo­lása előtt napirendre tűzessék. Bizony csodálkoz­nánk hogy azon többségnek, mely minden meg­gondolás nélkül nyakrafőve, sietve szavazott meg olyan törvényeket, melyek hazánk függetlensé­gével, jóllétével ellenkeznek, ilyen javaslattal szemben, mely a haza védképességének nagy mértékben emelését c­kozza, oly nagy gondol­kodási időre van szüksége, ha nem tudnók ta­pasztalásból, hogy a jobboldal serénykedni csak osztrák érdekek mellett szokott. Reméljük hogy az indtvány a mai szavazat­tal csak elnapoltatott, de ha ez elnapolás ad graecas calendas akar lenni, jó lesz megfontol­nia a többségnek a felelőség horderejét, melyet a nemzet előtt azon esete vállal, ha a veszély, melylyel az osztrák kabinet­politika érdekében annyiszor ijesztget, csakugyan beállana és ha­zánkat gyengének, késztet­lennek találná.­­ Midőn néhány nap előtt a képviselőház­ban látták hogy Bittó kpviselőtársai gratula­­tióját elfogadja, sokan őt arra magyarázták, hogy szerencsésen kibúj az igazságügyminisz­­teri tárcza tereiből; eze ugyan csalódtak,­­ mert Bittó a tárczának rszéről történt elfoga­dásához kapta e mindensetre kétértelmű gra­­tulációkat. Úgy látszik tolja ezt Bittó úr is, mert azzal mintegy menegetődzik, hogy csak ad hoc vállalta el tárcáját, az igazságügyi szervezés befejezéséig. — Kovács Kálm­ál miniszteri tanácsosnak és irodaigazgatónak az iazságügyminiszterium­­ban, kineveztetése a citához, mint bennünket tudósítanak, a miniszterim által visszavonatott daczára annak hogy a kinevezés a fel­ség által aláirva és Andissy Gyula gr. minisz­terelnök által ellenjegyéve már le is érkezett. Nem vagyunk ugyan mi meggyőződve e hit­­alaposságáról, de ha csíngyan valósul, mond­hatjuk, becsületére válik minisztériumnak. — Soha sem szégyen a bázist helyreütni. Különben a holnapi­ap felvilágosítást fog hozni ez ügyben, mert képviselőház holnapi ülésében, mint ezt a „P. J.“ is mai estilapjában hallomás után írja, Dietre Ignácznak e tárgy­ban tett interpellátiójára maga a miniszterelnök fog válaszolni. A közös gomor. Bécs városa azon köss gyomor, mely Ausz­tria s Magyarország tápelveit „közös ügyek­“ alakjában egybevegyitv egy részt felemészti, másrészt pedig szétosztja­ ő provinciáiban az ottani német elemeknek végre a magyarországi német elemeknek s ezek után Magyarországnak is kijuttatja belőlük azt mit el nem sajá­títhat. Legalább igy ment ez eddig már rég idők óta a bécsi kabinetpolitika kegyeiből, melynek megrögzött elve volt a német elem fensősége mindenütt a­hol ezt kivívni lehetett. De „mindenek elmúlnak“, mondja a költő s a bécsi kabinet úgy látszik valahára megtanul­ta, mikép kell legalább szinteg önkéntesen le­mondani arról mit megtartani nem lehet. És mint lemondott lassacskán arról hogy minden­kit katholikussá tegyen és lemondott később egy s más „tartomány“ kezelésének gondjairól, az­tán a Németországban vitt fényes szerepről, úgy kezd most lassacskán lemondani a német hegemónia eszméjéről magában Ausztriában: legalább így mutatja azt a Hoh­enwarth-féle mi­nisztérium sejtett, rejtett, de tetteiből kiérthető politikája. Ha ez valóban így leend, ha Bécs városa meg fogja osztani az ő hatalmát Prágával, Lem­­berggel s nem is tudnók megmondani még hány más várossal, akkor természetes hogy az élet­nedvek is más irányokat veendenek, más utakat keresnek. E fordulat ugyan még nem bevégzett tény. A reichsrath még áll s a reichsrath többsége nem egy­könnyen adja meg magát a Hohen­­warth-féle kormánynak. Sőt még mindig remény, hogy ezt lemondatja, vagy ha nem, akkor a többség mond le, mi aztán mondhatlan zavaro­kat idézne elő, melyekben a német elem elvégre is győzne. Más terv szerint a reichsrath különben is el­­oszlattatik, mihelyt megszavazta a költségve­tést, mert a csehek a mostani reichsrath több­séggel semmi alkudozásba sem akarnak lépni. Ekkor a landtagok létetnek működésbe: létesí­tendők a decentralisatió elvét, addig a meddig azt a „nagyhatalmi szerep“ megengedi s uj vá­lasztásokat rendezvén, az uj reichsrathban már a csehek is részt vesznek hogy teljesen véget vethessenek a német elem fensőbbségének. E mozgalmak tanúskodnak arról hogy Bécs­­ban s tulajdonkép Ausztriában most nincs alkot­mány. Az egész reichsrath és a sokféle landtag ap­parátusa egyes akarat szerint fordul ide vagy oda a csehek vagy németek felé s a válság ered­ményeit senki sem határozhatja meg előre. Annyi bizonyos hogy Ausztriát mint német császársági nagyhatalmat a s­z­l­á­v­o­k által fen­­tartani lehetlenség. Ausztria mint német császárság úgyis vajmi szomorú képet ölt most, szétrongyolt területével, melyből Dalmátország előbb-utóbb visszaadan­dó a magyar koronához, Galiczia mindinkább megerősitendő hogy ellenállhasson az északi nagyhatalomnak s a cseh királyság szintén ön­­állólag emelkedik ki. Minő csekély mérvre esik össze e nagyhatalom a nagy német császárság­gal szemben, holott mint szláv-német hatalom, a nemzetiségek teljes egyenjogúsítása mellett, nem kénytelen vetélkedni. Annyi azonban szintén bizonyos hogy bár­melyik nemzeti elem győzzön az osztrák reichs­rathban s bár szm­leges vagy valódi alkotmányt élvezzenek Ausztria népei, Bécs, a közös gyo­mor Magyarország és Ausztria között soha sem képes oly életnedv kerengést idézni elő, minő politikai s anyagi közéletünk felüdüléséhez nél­­külözhetlenül szükséges. Megvan s mindig meglesz a közös ügyeknek azon gonosz sajátsága, miszerint ezek a munka javát s eredményét oly módon osztják meg, hogy reánk esik a dolog súlya s másé a haszon : Bécs városáé a pénz s hatalom, Magyarországé pedig a tarisznya - és koldusbot. Csak egy példát említünk fel a frissiből: Az osztrák Lloyd társulat tegnap tartotta közgyűlését. A társulat évi tiszta haszna,2.384.267 frt, melyet a következőleg osztott fel: törlesztés 1.029,700 frt; a biztosítási alap dotatiója 137089 frt; a nyugdíj alaphoz 9450 frt; „Emolumente“ (t. i. mellékjövedelmek vagy javadalmak, de kiknek ? mire ?) 37800 frt ; számla 275,000 frt; a biztosítási alap rendkívüli dotátiója (már az igaz hogy rendkívüli nagy dotatió) 359,757 frt. Osztalék 21 frtjával 367,689 frt. 367,689 frt. Maradvány, mely a tartaléktőkéhez csatoltatik, a deficit kevesbítése végett 167,781 frt. Ez ama hires „közösügyes“ társulat mely Magyarországtól most 500,000 frt subventiót kér. Miért ? Az osztrák Lloyd társulat ugyan kiszámít­­hatlan hasznot tesz az osztrák iparnak és keres­kedelemnek s ha néha áldozatokat tesz, például ingyen ad kosztot utasainak csupán azért hogy a vele versenyző angol társulatot megbuktassa vagy valamely meddő küldöttségeket vé­gez , ám subventionálja Ausztria. De Magyaror­szág csak nem segélyezheti azért hogy a ma­gyar ipart s kereskedelmet háttérbe szorítja mindazon vonalakon vagy járásokon melyeken elősegíthetné. Hanem mondják, ez is közös ügy s bár oly tiszta hasznot nyerjenek, oly osztalékot adjanak, min­t az összes magyar hajózási társulatok nem mutatnak fel: ők tartják a zsákot, hogy fizes­sünk s hagyjuk nyomorogni saját vállalatainkat. Ily természete van a közös ügyeknek. Mit s mennyiben fognak ezen változtatni a Bécsben mindinkább fokozódó mozgalmak? — Megrontják-e vagy még éhesebbé teszik eme közös gyomrot ? Majd megválik. De természetét, azt hiszszük, sem Hohenwarth sem a csehek nem képesek megváltoztatni. Kubinyi Lajos: Törvényhozási botlások. *) ] ? Minden törvényhozás a korszellemmel tart, s ezzel halad. .. hanem a korszerű törvényho­zásnak nem lehet feladata nagy érdekű magán­jogi viszonyok bonyodalmainak Nagy Sándor kardjával véget vetni ... az ilyen eljárással nagyobb elégületlenség, és több kár okoztatik , mint azon nyereség, a­mi e jogviszonyok bonyolított csomója szétvágása által szár­mazik. Hazánkban az ősiségi viszonyok terhes nyű­geit képezték a birtokjogoknak , megnehezítet­ték a hitelt, a­mi nélkül a gazdászat, az ipar, a kereskedelem, a pénzforgalom bizonyosan fen­­akad, és a korszerűtlenekké vált törvények mel­lett az ősi birtokjogok visszaszerzése iránt stb. indított perek, az igazságszolgáltatás történe­tében torzképekké alakultak. Az 1847/8 évi nagy emlékű törvényhozás figyelmét ki nem kerülték az ősiségi viszonyok , ezért a XV. t. sz. által az ösiség eltörlése elvi­leg kimondatott, és a minisztérium utasítva lett, az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyv kidolgozására, és arra, hogy ebbeli törvényjavaslatát a legközelebbi or­szággyűlés elé terjessze — s egyszersmind az ősiségi viszonyokból eredő perek megindítása eltiltatott, s a végítélettel be nem fejezett de már folyamatban levő ilyen perek folytatása fel­­függesztetett csak az 1832/6 XIV t. sz. tartalma által érdekelt ősiségi peres kérdések maradtak kivételek. Ezen törvényhozási intézkedés a megfontoló bölcsesség bizonysága ... a nemzet általa zá­logát vette és bírta a birtokviszonyok békés széttörésének, — de e mellett magánjogi érde­keire nézve senki sem lett megkárosítva, . . . s a nemzetnek nagy alkalma maradt, hogy a kor­mány által e részben kidolgozandó törvényja­vaslatot azon óvatossággal és kímélettel emelje törvénynyé — miszerint a honpolgárok magán­jogi ebbeli érdekeik és igényeik érvényesítésére nézve elégséges időt nyerjenek. A történet folyása hazánkban, a­mint tud­juk, másképen alakult, h­­gy a magyar kor­mány és törvényhozás az idézett XV. t. sz. alap­ján, a megkezdett művet nem folytathatta s be nem végezhette. Az idegen korlátlan osztrák uralom kezei közzé jutott az államhatalom hazánkban, é­s így a császári parancsos törvényhozás a nem­zetre tukmálta az osztrák polgári törvényköny­vet, és az 1852 évi november 29-iki császári nyílt parancscsal az ősiségi viszonyokat tényleg megszüntette. Ezen nyilt parancs 5-ik §-a szerint az osztrák polgári törvénykönyv hatályba lépte napjától kezdve, t. i. 1853. május 1-jétől, az öröklött és szerzett adományi és nem adományi javak úgy a fi- és lyányág közötti — öröködési­ jog különbség stb. megszűnt — és az osztrák polgári törvénykönyv hatályba lépte előtt kelet­kezett öröklési igények csak úgy lettek a 9-dik §. szerint érvényesíthetők, ha ezekre nézve az osztrák polgári törvénykönyv hatályba léptéig, 32 év még el nem telt és ez esetben ismét csak úgy, ha 1853. évi május 1-től 1854. évi május 1-jéig a per megindítva lett; másképen a kere­seti jog végképen elévült, így a zálogba adott fekvő javak visszavál­tása a 22-ik §. szerint csak akkor lett megen­gedve, ha az idő melyre a javak szerződés szerint vagy később felü­lfizetés mellett zálogba adattak, még le nem járt, ez esetben a vissza­váltási határidő lefolyása után egy év alatt a zálogvisszaváltási per megindítható volt, de ha ezen egy év alatt meg nem indíttatott, el­évült. Ha pedig visszaállítási határidő nem volt kikötve,­­ ekkor, ha a zálogszerződés megkö­tése, vagy meghosszabbítása óta 32 év még el nem telt — 32 év lefolyása után egy év alatt a visszaváltási pert meg lehetett indítani­­másképen pedig elévült. És ha a fentirt két esetben a 32 év lejárt az osztrák polgári törvénykönyv hatályba lépte előtt, akkor az osztrák polgári törvénykönyv hatályba léptétől számított egy év alatt, t. i. 1853. évi május 1-jétől 1854. évi május 1-jéig, csak úgy volt a zálog visszaváltási per megin­dítható, ha a kikötött visszaváltási idő, vagy a 32 év lejárta óta az osztrák polgári törvény­­könyv hatályba léptéig 10 évnél több idő nem telt el; különben a visszaváltási jog el­évült .... stb. Innen látható, miszerint az osztrák császári törvényhozás, az ősiségi bonyolult viszonyok megoldására nézve Nagy Sándor kardját hasz­nálta .... — ezen mivelettel a legnagyobb tör­vényhozási botlást követte el, mert a honpol­gárok drága és kényes érdekeit úgy­szólván kímélet nélkül eljátszotta,­­ veszendőkké tette. Ellenvethetné a felületes figyelem, miszerint az örökösödési és zálogváltási keresetek megin­dítására volt kitűzve elégséges határidő.......... csak hogy feledni nem szabad, miszerint az örö­kösödési igények a Htk I. r. 78. é­s a zálo­gok az I. r.­ 82. czíme szerint elidősíthetők nem voltak, miért is azon határidők, mik a perek megindíthatására nézve engedélyezve lettek, a korábbi el nem évülés fogalmával, kellő arány­ban nem állanak. És a császári törvényhozás gondoskodását az is kikerülte, „miszerint azon időszak, midőn *) Közöljük ezen sokoldalú szakismerettel írt czik­­ket, mert nagyfontosságúnak tartjuk annak tárgyát Az ősiségi viszonyok megszüntetésének végleges ren­dezésére nézve mi is szükségesnek látjuk a törvényho­zás intézkedését, de hogy a törvényhozásnak úgy kel­­lene-e intézkedni, mint a czikk tanácsolja ? az más kér­dés. Reméljük, hogy jogászaink e kérdéshez hozzá­szólnak. S­z­e­r­k.

Next