Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-19 / 266. szám

266-ik szám Vasárnap, 1871. november 19. V. évfolyam. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó­hivatal: T­ipót-utcza 11. sz. földszint. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre....................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábp­­petitsor 25 kr. H­o­n­v­é­d-m­e­n­h­á­z. Az 1848/49-ki rokkant és keresetképtelen honvédek menházának falazata, melynek alap­köveit f. é. okt. hó 1-én ünnepélyesen letevők, közel áll az elkészüléshez, s ha az idő pár hétig még kedvezenb, az épület ez évben még remél­hetőleg tető alá kerül. Midőn ezt a hazai közönséggel s kizárólag a nemes lelkű adakozókkal tudatni szerencsém van, hogy az építési bizottság biztos alapon gyorsan és sikeresen tovább működhessék, haza­­fiúi tisztelettel felkérem mind­azon törvényható­ságokat, ker­ületeket, vidékeket, testületeket, egyleteket, köröket, egyes honleányokat és hon­polgárokat, kik a menház alaptőkéjéhez gyűjtő ívet tartanak, hogy azt i. é. november hó 30-ig bezárólag az építési bizottság elnökségéhez mél­­hatlanul beküldeni méltóztassanak. Vidats János menház-bizottsági elnök. Pest, november 18. Válság után válság. Kísérlet után kísérlet. Egy semmit sem végezhetett minisztérium után egy tevéketlen minisztérium. Ilyen a helyzet Ausztriában. Kellersperg végleg visszavonult, hogy meg­szabaduljon a minisztérium alakítás gondjaitól. Auersperg lett kiszemelve, hogy a tárczák ki­osztását elvállalja. A herczeg rögtön Bécsbe hi­vatott , de alig, hogy némileg tájékozta magát a Kellersperg s Andrássy közt fennforgó viszony felől, a kabinet alakítását határozottan ez is visszautasítá. Nem csoda tehát, ha a mindig feketét látó osztrák befolyásos körök már azt kezdik han­goztatni : Nem kell sem reichsrath, sem ország­gyűlés. De hát, hogy is ne beszéljenek így, mi­dőn nem tudják, hogy kit tegyenek meg minisz­terelnöknek. E bonyolult helyzetet, a­mint bécsi tudósítók jelentik, Andrássynak az osztrák ügyekben való avatkozása szülte. Sem Kellersperg, sem Auers­perg sem senki nem akarja tűrni, hogy Andrássy az osztrák ügyekbe szóljon. Andrássy helyzetét nagyon kedvezőtlennek ecsetelik, mert nemcsak hogy elidegeníté magá­tól már kezdetben azon egyéneket, kikkel a kormányzatot az alkotmányos útra terelheti,ha­nem a pártokat is ellenségévé teszi s külpoliti­káját illetőleg is gyanúsíttatni fog. Ez álláspont nem lesz tartható, ha csak a sok alkudozásoknak az absolutismussal nem vetnek véget, a­mint azt már ismét kezdik em­legetni. Mielőtt azonban bekövetkeznek, még egy kísérletet szándékoznak tenni, e végből Andrássy az alkotmány­párt jelesebb tagjait egy legköze­lebb tartandó értekezletre hívta meg. A lengyel képviselők holnap tartandó érte­kezlete, mint hiszik, nagyon látogatott leend. Grocholski tegnap több órán át tanácskozott Andrássyval, ki előtt programmját kifejté. A csehek a morva képviselőkkel tanácskoz­nak, várjon a morva államjogi párt szándéko­zik-e a reichsrab­ba képviselőket küldeni s ha igen, mily újabb tiltakozási forma mellett te­szi azt. Francziaországban a politikai életben nagy ritkaság a szélcsend s a közvélemény hullám­zásba hozatala sehol sem könnyebb, mint Fran­cziaországban. Újabban ismét a császárság emberei fejtenek ki nagy tevékenységet. A nemzetgyűléshez intézendő kérvényt köröztetnek s ügynökeik Bonaparte Lajos titkárja által aláirt bankjegyeket terjesztenek, melyek a csá­szárság visszaállítása napján beállandók. • Drome megye ellenben nagyon erélyesen lép föl a Bonaparték ellen. Nem­régiben e me­gye főtanácsa azon kívánságát fejezte ki, hogy a semmitőszék részéről 1851. deczember 2-án Napoleon Lajos ellen kimondott vád alá helye­zés ismét fölvetessék. 1851. decz. 2-án a tör­vényszék egybegyült volt és az alkotmány 68. czikke értelmében maga elé idézte az összees­küvőket. Könnyen érthető okoknál fogva a tör­vényszéki nyomozásnak akkor abban kellett maradnia. Drome megye határozata a követ­kező : „Tekintve, hogy a Napoleon Lajos és czinkos társai előnyére fentartott statusquo nemcsak nyílt jogmegtagadás, hanem a fran­­czia polgárok az alkotmányban biztosított tör­vény előtti egyenlőségének még nyíltabb és bű­­nösebb megsértése, Drome megye tanácsa azon kívánságának ad határozott kifejezést, hogy az 1851. decz. 2-án Bonaparte Lajos Napoleon és azok ellen, kik cselekvő részt vevén az államcsinyban, annak bűntársai gyanánt te­kintendők, a megkezdett bűnügyi nyomozás ismét fölvétessék és egész az ítélethozásig foly­­tattassék.“ A „Journal officiel“ jelenti: Alengon herczeg tüzérkapitány a spanyol hadseregben engedélyt nyert hasonló minőségben fizetés nélkül a nem­zetgyűlés határozatának fentartása mellett a franczia hadseregbe beléphetni. — A „Pays“ és „Avenir national“ egy az ajaccioi ügyre vonat­kozó czikk miatt, melyben a kormány és a had­sereg becsülete megtámadtatott, felfüggesztet­tek. Hivatalosan megc­áfoltatik, hogy a had­ügyminiszter lemondásáról valaha szó lett vol­na. Renaud Joire-préfet párisi rendőrfőnökké ne­veztetett ki. A franczia radikális párt Gambetta lapjában figyelemre méltó nyilatkozatot tesz közzé. E lap még csak néhány nap előtt is a leghevesebben támadta meg a köztársaság elnökét, most kije­lenti, hogy a radikális párt bízik Thiers őszinte­ségében s hitelt ad azon kívánságának, misze­­szerint a köztársaságot megállapítsa. Bukarestben ismét miniszterválság van ké­szülőben, mert a miniszterek nem tudnak meg­egyezni az iránt, hogy miként oldják meg a vasúti kérdést. Csupán az iránt értenek egyet, hogy az említett kérdésnek meg kell oldatni. A svájczi nemzeti tanács a hadszervezetre vonatkozó következő törvényt fogadá el: A szövetség hadseregét képezik mindazok, kik katonai szolgálatra kötelezők. Veszély ide­jében azonban a szövetség oly polgárokkal ren­delkezhetik, kik nem állanak katonai kötelezett­ség alatt, valamint a kantonok más erejével is. A kantonok csak annyiban urai területek kato­naságának, a­mennyiben a szövetség törvényes rendeletei ezt megengedik. A szövetség hadi erejét a szövetség törvény­hozása szervezi. Ha katonai tekintetek nem ál­lanak ellene, a parancsnokságok, hadosztályok és az alosztályozási egységek kantonok szerint fognak alakíttatni. A kiképezés, fölfegy­verzés és ellátás költsége a szövetséget terheli. Az eddigi törvények értelmében a kantonok tulajdonát képező hadiszer a szövetség tulajdonába megy át. A szövetség föl van jogosítva kárpótlás vagy bér mellett igénybe venni az eddig katonai czé­­lokra szolgáló épületeket és tárakat. A katonai törvény végrehajtásával a szövet­ség alkotmányán belül, a kantonok hatóságai bízatnak meg. A hollandi második kamra 39 szóval 33 el­lenében a külügyminiszter vonakodása daczára a római pápai követség megszüntetését el­­határza. A római bibornok kollégium föloszló­félben van; 12 tagja ésannyira beteg, hogy az eset­ben, ha a pápa meghalna, nem lennének képe­sek a conclaveban részt venni, 24 bibornoki állo­más pedig nincs betöltve. A „Fanfulla“ jelenti: Andrássy biztosította az olasz követet a legbarátságosabb érzelmeiről Olaszország iránt s azon szándékát fejezte ki, hogy vele a jó viszonyt fentartani fogja. ha ütköző kísérletek tétetnek arra,­­ hogy megakadályozzák Ausztria szétmál­­lását, adósságba sülyedését s harczképes­­ségre nézve elerőtlenedését. Sőt erőssé és harczképessé tegyék az egységes osz­trák hadsereget ha kell, Oroszorszország ellen is. Ha lehet pénz és rendezett kincs­tár nélkül is építvén számára még i. e. 350 mértföldnyi vasutat csupán Magyar­­országon. Mi pedig a belső viszonyokat illeti: alárendelvén az osztrák-német és még ennél is osztrákabb és németebb „osz­trák-magyar“ kormányférfiak, politikusok, újságírók s átalában az osztrák-német elem fensősége és uralkodása alá Boldog- S ausztria azon népeit, kik az egységes ál­­■ lameszme merev formáját nem tartják a conglomerat-elem összeolvasztásához s megerősítéséhez sem szükséges, sem igaz­­­ságos kísérletnek. Az összeolvasztás legújabb kísérlete a reichsrathba leendő egyenes kényszer­­választás Csehországban, mikép ez már köztudomású dolog. A csehek tehát választani fognak, de a megválasztott követek nem fognak be­menni a bécsi reichsrathba. Ez is köztudomású dolog ugyannyira, hogy Andrássy küilü­gyér már ezen esetre is gondoskodott. Andrássy külügyét ugyanis mondják meg fog­adni, azaz ki fog eszközölni a lengyelek számára egy olyforma önállást vagyis látszólagos különállást, mint a lengyel határozati párt emlékiratában körvonalaztatott s ily módon be fogja vinni a lengyel követeket a reichsrathba, hogy a reichsrath legyen népes, legyen határozatképes a cseh államjogi ellenzék kimaradása mellett, s ezek daczára is. De másrészt minden valószínűség oda­mutat, hogy a reichsrathba Morvaország, Felső-Ausztria, Krajna és Tirol követei sem mennek be. És kétségkivüli dolog, hogy a mily mérvben emelni fogja gróf Andrássy a volt Lengyelország eme részé­nek önállását, oly mérvben emelkedni fog a csatlakozási vágy ehhez s illetőleg az újjászületési vágy és remény a volt Len­gyelország más részeiben is. Ezen, bár látszólagos önállással s a valóságos újjá­születési vágygyal szemben azonban aránylagosan fog fokozódni a minden oroszok czárjának aggodalma, haragja s készülődése az ily politikai szomszéd elle­nében , mert köztudomású dolog, hogy a czár kabinetje nem tartaná jó szomszédnak az ily Ausztriát. Íme így készül a háború: rólunk nélkülünk, nekünk legfelebb azon vigasz­talást nyújtván, hogy elhanyagolt köz­lekedésünk tovább fotózásához ismét nye­rünk i. e. 350. mértföld stratégiai vas­utat, mely nem a mienk, hanem a berlini tőzséreké s melyen akkor midőn ráérünk t. i. „mikor a magyarok nem czivakod­­nak“— kereskedést is űzhetünk; ha pedig a baj bekövetkezik, megmutathatjuk, be­bizonyíthatjuk „hűségünket és vitézsé­günket.“ . . életünk s vagyonunk felál­dozásával. Ausztriában e szerint megfordult a ki­egyezkedési politika. A szeptember 12-ik leirat beváltásáról szó sincs. A beteg ember, más oldalára t. i. Lengyelország felé fordult, nyugalmat s pihenést kere­sendő, holott: épen ez oldalon van leg­több tövis a száraz levelek alatt. Egy kis engedékenység egyik oldal­ra , annál dühösebb centralizatió a másik oldalon. Aztán it meg új pénzműveletek, melyek közt egyik igen érdekes az, mi­szerint Kerkápolyi pénzügyér úr csak­ugyan kölcsönműveletté teendi, hogy mielőbb elkölthesse az eddig be nem haj­tott s alig behajtható 51 millió adóhátra­lékot. E közben készülődések a kormány­­hatalom megerősbítésére s terjesztésé­re Ausztriában és Magyarországon. Vég­re komoly aggodalmakat keltő fellépés a külföldi kabinetek irányában. . . . íme ezek azon változások, melyeket mai nap constatálhatunk. Ezek azon újabb tervek s kísérletek Ausztriában, melyek Magyar­ország alkotmányára s léterére nézve is döntő befolyást öltöttek. Tény, hogy most már nem a parla­mentek, nem a reichsrat, nem az ország­gyűlés és nem a landtagok, hanem egyes emberek döntenek. Ezek döntögetik Ausz­tria s Magyarország sorsát jobbra balra — bizonyos korlátokon belől s a mennyi­ben egyes emberek tehetik. Természetes viszont,hogy eme terveket s kísérleteket, ha ma nem, tehát holnap, vagy pár nap múlva mások válthatják fel. Más nézetek, más pártok, más minisz­tériumok kerekedhetnek felül — s így dolgunk annál, mikép most van, még jobb is lehet. De „alkotmányosabb“ sem a mai államférfiak, sem a centralisatio újabb meg újabb emberei vezérkedése alatt, soha sem. Jövendőbeli töprenkedések. Mindig baj az, ha az embernek sokfelé te­relik az eszét. Lónyay gróf helyében dehogy engedtem volna, hogy ezen a héten tárgyalják a pestvárosi rablópert. Mi lesz ennek a követ­kezése ? A jövő kor bibliája igy fog írni erről a neve­zetes hétről s a huszadik századbeli apák, ha zuzmarás téli estéken a pattogó kemencze kö­rül összegyűlt családtagoknak olvasni fognak belőle, körülbelől ilyen szavakkal fogják előadni az emlékezetes dolgokat: „És jön Andrássynak, az úr első szolgájának elköltözése után, kit az ur magához vett, miu­tán öt évig vezette vala a magyarok népét a közös ügy sivatagában. Szóla az ur Lónyaynak: kelj és vonulj át ezen a Lajthán és vezesd az én népemet, miké­­pen Andrássy szolgám vezette, lelkiismeretesen cselekedvén mindazon törvény szerint, melyet neked meghagyott. És Lónyay így cselekedett. És megparancsolá a nép képviselőinek, ne térjetek el ezen törvénykönyvétől balra. Ne tágítson a ti szájatokból és elméljetek róla éjjel és nappal, hogy mind a szerint csele­kedjetek, a mi benne írva vagyon; minthogy akkor lesztek megint képviselők és szerencsések utaitokon.­­ És akkor boldogultok. A Kerkápolyaknak, Bittóknak és a többi főnököknek pedig szóla Lónyay, mondván: „Emlékezzetek meg arról, mit parancsolt Andrássy, az ur szolgája nektek mondván : meg­fogtok nyugosztatni és birtokolni fogtok földe­ket és nyájakat, ha úgy cselekesztek, miképpen meg vagyon parancsolva. Azok pedig válaszolának Lónyaynak mond­ván : Mindazt, a­mit parancsoltál nekünk, meg­­cselekeszszük és mindenüvé, a hová küldesz min­ket,elmegyünk. Éppen úgy, mint Andrássynak engedelmes­kedtünk, reád is hallgatunk, csak legyen a több­ség veled, mint volt elődöddel. Valaki ellenszegül parancsodnak és nem en­gedelmeskedik szavaidnak mindenben, a mit parancsolsz neki, küldessék el, — csak erős légy és előrelátó a választásoknál. És szól a Lónyay a többség fiainak, a Juszthoknak, Ivánka Zsigáknak, Pulszkyknak és Paczolayknak. Jertek közelebb és hallgassá­tok meg szavaimat az egész ház színe előtt. Minden csatavitéz testvéreitek élén vonul­jatok és segítsetek engem. íme az egész föld urává teszem pártunkat. Pénzünk van, a mennyi homokszem a tenger partján és mind meglesztek képviselőknek és államtitkároknak és osztálytanácsosoknak meg­választva és kinevezve. Csak a kiegyezés, a közös ügy parancsolata lebegjen mindig szemetek előtt, és véssétek em­lékezetekbe és mondjátok el fiaitoknak, hogy áldottak legyenek e földön.“ ----------így fogna hangzani az a bibliai rész, melyet talán Horváth Mihály készít a le­folyt napokról az utókor számára. Hanem sok mindenféle történt még ezenkívül, a­miről meg talán Salamon Ferencz így emlékezik meg a Pest városáról írt monográfiában: „Esemény­teljes napok voltak ezek. A kor­mány új fejet nyert s ez az ország fővárosára nézve sem maradhatott nyom nélkül. Sok helyen lehetett látni sugárzó szemeket és elkészült a hatvani utczai aszfalt­járda is. „S ugyan­abban az időben a városi törvény­széknél egy szétágazó rablóper tárgyaltatott, mely ha nem is teljességében, hanem részben fényes bizonyítékot nyújtott a kormány üdvös rendszabályaira, melyek közbiztonság javu­lása felé az első lépést sikeresen engedék meg­tenni. „E héten a „Reform“-ba (mely mint ismé­telve említettem, a legjobb irányú s ezért vezér­lapunk) csak három czikket írtam.“ Elképzelem, mint fogja fejét csóválni az a jövő századbeli olvasó, ki a lefolyt hét esemé­nyeiről ekkép értesül. Csodája nem fogja győz­ni, s ha tőle függne, bizony-bizony szobrot is fogna emeltetni mind Lónyaynak, mind Tóth Vilmosnak, és közvetve Thaisznak.­­ Hanem mégis attól az ámulattól nem fog szabadulhatni, hogy a kormány ily tartós üdvös működése da­czára is oly nagymérvű választási előkészüle­tekre szorul, min­ket Lónyay a nép vezéreihez intézett beszédében jelzett, s hogy a belügymi­nisztérium oly kitűnő vezetése mellett, mikép szaporodhatnak a bűnügyek oly mértékben, mi­lyent csak az adóhátralék mutathat fel Magyar­­ország ezernyolczszáz hetvenes éveiből. Lónyay gróf helyében dehogy engedtem volna meg most ezt a pertárgyalást. Nem csak zavarja ez az öszhangot a jelen s utókor előtt, hanem az ő ünnepnapjaitól is elfordítja a figyel-­­­met. Olyan hatalmas és „erélyes“ embernek, *) A cseh országról és nemzetiségről tett distinctiót egészen correctnek kell elismernem, s ha részemről ez ez ellen történt valami vétlen kifejezés, úgy azt lapsul valaminak kérem tekintetni. Jókai, mint a­milyen ő, ezen a héten nem kellett volna megengedni, hogy a kovácsok kalapáljanak, hogy az omnibusok döczögjenek, s a házalók kiabáljanak. A meghatottság csendje illett volna ezekhez az ő fénynapjaihoz. De ő elmulasztotta e rendszabályok fogana­tosítását, ám lássa. Különben igaz, hogy — már miután meg­engedte, hogy neki a nem feltétlenül bókoló la­pok is megjelenjenek ezen a héten, — egy ilyen isten és ember előtt írott bűn is kezébe kerülhet a jövő század valamely fiának, s ez aztán meg­tudhat tőle egyet-mást a­mi nincs­ben sem az idézett bibliában, sem a monográfiában. * Várjon mit szól majd például ehez az alábbi kissé elkésett, de talán még „használható“ tör­ténet, melynek nincs ugyan semmi politikai point-je, hanem hát annál a világnál fogva, me­lyet lakbérviszonyainkra vet, kissé gondolko­dóba ejt. November elsején volt, minden­szentek nap­ján, mely valamint a február, május és augusz­tus hónapok elseje málhás és bútorszekereivel bizonyos torlaszszerű forradalmi szint kölcsönöz, pedig csak a harczolkodás kalamitásait jelzi. A Lipótváros egyik szép emeletes házának első emeletén, illattelt bondok­jának ruganyos pamlagán egy fiatal delnő félig álmos, félig mé­lázó tekintettel fogadja imádója, X. miniszteri tanácsos hódolatait. Az őszbehajló udvarló ala­csony karszékben ült sovány kezében kis ara­nyozott csészét tart, melyből időnként csokolá­dét szörpölget. A hölgy negyedszázados, szőke, kissé telt arczu és formájú, anélkül, hogy szépnek volna mondható, az ellenkezőt meg csak a rósz aka- Vik­i. Uj tervek és kísérletek. Bécsben a különböző nemzeti elemek összeolvasztásának kohójában, hol a böl­csek kövét századok óta hasztalan kere­sik, naponta újabb tervek, újabb egymás­ Visszhangok Kossuth leveleire. A „Hon“ e hó 12-iki számában Jókai Mór szól Kossuth első leveléről, melynek befe­jezésére kénytelennek látja néhány észrevételt tenni, „mert — mond Jókai — amiket az ele­jén elmond, azt mi is megirtuk sokszor, ha nem is azzal a hatalmas irálylyal, de azzal az erős meggyőződéssel, — ami az övé.*) — Hanem Kossuth következtetése ugyanazon indokokból a mi következtetéseinket elitéli. Mi az osztrák­­cseh viszálynak hazánkra gyakorolt káros be­folyását felismerve, a szigorú be nem avatko­zást tartottuk kötelességünknek. — Kossuth ugyanazon veszély miatt a neutralitást találja rosznak s azt hiszi, hogy vagy az egyik, vagy a másik félnek, vagy a németnek, vagy a cseh­­nek határozottan pártjára kell állnunk, mert különben mind a kettőt ellenségünkké teszszük. Azt nem mondja meg világos szóval Kos­suth sem, hogy melyiket pártoljuk tehát mi ? de levelének tartalmából megértheti mindenki, hogy ő a csehek ügyét ajánlja. Mert hiszen a magyar kormánypárt már megtette a válasz­tást, az már határozottan a németek ügyéhez állt, s így az alternatíva egyik fele már le van foglalva, marad csak a másik: a csehekkel szövetkezés,­­ ha neutrálisok nem akarunk maradni. Ha e vitában csupán a cseh alkotmánypárt­tal a cseh szabadelvűekkel volna dolgunk, még nagy merészség sem kellene részünkről az elhatározáshoz. De itt együtt vannak a cseh szabadelvűek és feudálisok és ultramontánok. Hogy ezek egy közös szövetséget képezhetnek, csak azt bizonyítja, hogy Csehországban a feu­dális és ultramontán elvek bírnak jogosultság­gal, s semmi szavunk nem lehet ellenük. Saját hazánkban azonban a feudalismus rég túlhaladt fogalom s az ultramontanismus m­aszakadt maj­­molás, s még pro superabundant­, ami feudális és hierarchia elem van Magyarországon, az a csehországi hasonelvű társaknak nem csak nem rokona, sőt riválisa, úgy hogy semmi cohnestot közöttük létre nem hozhatnánk. Ha Kossuth Lajos igen tisztelt hazánkfiához innen Magyarországról fordulna szövetkezés végett egy olyan consortium, mely a 48-as párt, az óconservativek s az infallibilisták legkitű­nőbb matadoraiból egy közös czélra alakulna , bizonyosan azt felelné nekik, hogy „kettő közü­­letek maradjon otthon, hogy a harmadikat meg­érthessem.“ Magyarországon ily constellatio nem képzel­hető ; ha Csehországban lehet, az speciális cseh állapot, melyet mi se el nem ronthatunk. Az autonómia utáni törekvések ügyében a csehek álláspontját kell pártolnunk, de szabad­­elvűség nagy kérdésében a német szabadelvűe­ket el nem taszíthatjuk magunktól. S itt állunk örökösen azon alternatíva előtt, hogy mi mind­azt, a­mit a korszellem a sza­badelvű irányban két évtized alatt épített­­fáj­dalom, Ausztriában többet, mint Magyarorszá­gon) azt mi a Thunok, Clam-Martiníczok és ty­­roli Greuterek alkotmányos törekvéseiért le nem rombolhatjuk; — viszont a német szabad­elvű centralisátorok barátságáért a cseh auto­­nomisták műve ellen fellépve saját állami önál­lásunk alatt nem vághatjuk le a fát. Nem ma­rad hátra egyéb, mint örökösen azon álláspon­ton maradnunk, hogy Magyarországnak Cislai­­b­ánia alkotmányos belviszonyaiba beavatkozni soha sem szabad. Nekünk azt törvényeink­nél erősebben tiltják saját speciális belviszo­­nyaink. Hogy e neutralitásért mind a két fél duz­zogni fog ránk, az bizonyos , de inkább jöjjek haragba egyszerre két emberrel, mint saját ma­gammal.“ A „Pesti Napló“ nov. 11-ei számában a ne­heztelés keserű hangján kiált föl, miszerint Kossuth Lajos lándzsát tör a csehek mellett, midőn a Prágából felénk hangzó macskazene zsivaja elannyira éktelen, hogy még Zágrábban is visszatetszést szül. Teszi akkor, midőn a fe­­deralista kísérlet Ausztria és Magyarország ellen volt intézve. Az említett lap ezután azt kérdezi: vájjon nem olvasta-e Kossuth Lajos Rieger beszédét, mely­ben minden hímezés-hámozás nélkül kimondta, hogy a magyar kiegyezkedésbe csak azért egye­zik bele, mert nem teheti máskép, mert ő fel­sége esküje már a cseh jogos követeléseknek is útját szegi. Nem vette-e észre a cseh alap­törvényeket kísérő memorandumban, hogy a csehek a magyar kiegyezkedést csak is ő­fel­ségére nézve tartották kötelezőnek, s hogy ma­guk az alaptörvények valóságos cseh furfanggal úgy voltak szerkesztve, hogy Csehország teljes paritása Magyarországgal szemben abban a perezben föléled, melyben bármikor beállható esemény folytán Magyarország trónjába oly örökös ül, ki csak ezentúl tenné le az esküt Magyarország alkotmányára ? Továbbá azon véleményben van, hogy az Ausztriával a personal unió kapcsa által össze­kötött Magyarország a csehek fanatismusát csak fokozná, miután tudják, hogy az mind a két részen centralisatiót jelent. A csehek még mindig az okt. diplomáért rajongnak s nem kell nekik olyan Ma­­gyaroszág, mint Kossuth lelki szemei előtt lebeg. Hohenwart a federalismust csak azért akarta volna, hogy az összbirodalomra nézve egyforma kormány­rendszer állapíttassák meg. S midőn rót állíthatná. Reggeli pongyolája s környezete — udvarlóját nem számítva bele — mutatja, hogy némi ízléssel is bir. Egy kis mozaik kira­kata asztalkáról, mely előtte áll, ő is a csokolá­dés csészét akarja ajkaihoz emelni, midőn halk kopogás után az ajtó megnyílik s a komorna egy hófehér borítéku levélkét nyújt át úrnőjének. Ez felbontja, s miután átfutotta, igy szól imádó­jához, a miniszteri tanácsoshoz: — A háziúr jelenti, hogy ötszáz forinttal föl­emeli a házbért. — Ah, mond a tanácsos-udvarló. Lássuk csak. S ezzel ő is elolvassa a levélkét. Az alá­íráshoz jutva: — Legerfeld, mintha ismerném ezt a nevet. — Az Úri-utczában van divatkereskedése. — Igaz ám,még pedig az én házamban.Ezt meglakoltatjuk. Nyomban ezer forinttal emelem fel az ő boltja árát. S úgy történt. Fél óra múlva a tanácsos le­vele a kereskedőnél volt s másik félóra múlva a kereskedő tisztelgett a tanácsosnál és késznek nyilatkozott az ezer forintnyi többlet fizetésére. Nem sokára aztán a hölgy is elfogadta az uj házbérföltételeket. A jövő századbeli olvasó alig fogja magát ezekbe a viszonyokba beleképzelhetni, mert hi­hetőleg a kaszárnya-rendszernek, mely szerint most a házakat építik, az ő idejében hire-hamva se lesz s jó formán azzal egyidejűleg szűnik majd az a borzasztó lakáshiány is, mely most a pes­tiek örökös békebontója. A történet tanulsága azonban inkább az élőknek szól és pedig ezek közül is a pesti háziuraknak, s így hangzik: „Ne légy telhetetlen, de még ez esetben is, ne zaklasd már korán reggel lakóidat!“

Next