Magyar Ujság, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)
1871-11-19 / 266. szám
266-ik szám Vasárnap, 1871. november 19. V. évfolyam. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Tipót-utcza 11. sz. földszint. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre....................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábppetitsor 25 kr. Honvéd-menház. Az 1848/49-ki rokkant és keresetképtelen honvédek menházának falazata, melynek alapköveit f. é. okt. hó 1-én ünnepélyesen letevők, közel áll az elkészüléshez, s ha az idő pár hétig még kedvezenb, az épület ez évben még remélhetőleg tető alá kerül. Midőn ezt a hazai közönséggel s kizárólag a nemes lelkű adakozókkal tudatni szerencsém van, hogy az építési bizottság biztos alapon gyorsan és sikeresen tovább működhessék, hazafiúi tisztelettel felkérem mindazon törvényhatóságokat, kerületeket, vidékeket, testületeket, egyleteket, köröket, egyes honleányokat és honpolgárokat, kik a menház alaptőkéjéhez gyűjtő ívet tartanak, hogy azt i. é. november hó 30-ig bezárólag az építési bizottság elnökségéhez mélhatlanul beküldeni méltóztassanak. Vidats János menház-bizottsági elnök. Pest, november 18. Válság után válság. Kísérlet után kísérlet. Egy semmit sem végezhetett minisztérium után egy tevéketlen minisztérium. Ilyen a helyzet Ausztriában. Kellersperg végleg visszavonult, hogy megszabaduljon a minisztérium alakítás gondjaitól. Auersperg lett kiszemelve, hogy a tárczák kiosztását elvállalja. A herczeg rögtön Bécsbe hivatott , de alig, hogy némileg tájékozta magát a Kellersperg s Andrássy közt fennforgó viszony felől, a kabinet alakítását határozottan ez is visszautasítá. Nem csoda tehát, ha a mindig feketét látó osztrák befolyásos körök már azt kezdik hangoztatni : Nem kell sem reichsrath, sem országgyűlés. De hát, hogy is ne beszéljenek így, midőn nem tudják, hogy kit tegyenek meg miniszterelnöknek. E bonyolult helyzetet, amint bécsi tudósítók jelentik, Andrássynak az osztrák ügyekben való avatkozása szülte. Sem Kellersperg, sem Auersperg sem senki nem akarja tűrni, hogy Andrássy az osztrák ügyekbe szóljon. Andrássy helyzetét nagyon kedvezőtlennek ecsetelik, mert nemcsak hogy elidegeníté magától már kezdetben azon egyéneket, kikkel a kormányzatot az alkotmányos útra terelheti,hanem a pártokat is ellenségévé teszi s külpolitikáját illetőleg is gyanúsíttatni fog. Ez álláspont nem lesz tartható, ha csak a sok alkudozásoknak az absolutismussal nem vetnek véget, amint azt már ismét kezdik emlegetni. Mielőtt azonban bekövetkeznek, még egy kísérletet szándékoznak tenni, e végből Andrássy az alkotmánypárt jelesebb tagjait egy legközelebb tartandó értekezletre hívta meg. A lengyel képviselők holnap tartandó értekezlete, mint hiszik, nagyon látogatott leend. Grocholski tegnap több órán át tanácskozott Andrássyval, ki előtt programmját kifejté. A csehek a morva képviselőkkel tanácskoznak, várjon a morva államjogi párt szándékozik-e a reichsrabba képviselőket küldeni s ha igen, mily újabb tiltakozási forma mellett teszi azt. Francziaországban a politikai életben nagy ritkaság a szélcsend s a közvélemény hullámzásba hozatala sehol sem könnyebb, mint Francziaországban. Újabban ismét a császárság emberei fejtenek ki nagy tevékenységet. A nemzetgyűléshez intézendő kérvényt köröztetnek s ügynökeik Bonaparte Lajos titkárja által aláirt bankjegyeket terjesztenek, melyek a császárság visszaállítása napján beállandók. • Drome megye ellenben nagyon erélyesen lép föl a Bonaparték ellen. Nemrégiben e megye főtanácsa azon kívánságát fejezte ki, hogy a semmitőszék részéről 1851. deczember 2-án Napoleon Lajos ellen kimondott vád alá helyezés ismét fölvetessék. 1851. decz. 2-án a törvényszék egybegyült volt és az alkotmány 68. czikke értelmében maga elé idézte az összeesküvőket. Könnyen érthető okoknál fogva a törvényszéki nyomozásnak akkor abban kellett maradnia. Drome megye határozata a következő : „Tekintve, hogy a Napoleon Lajos és czinkos társai előnyére fentartott statusquo nemcsak nyílt jogmegtagadás, hanem a franczia polgárok az alkotmányban biztosított törvény előtti egyenlőségének még nyíltabb és bűnösebb megsértése, Drome megye tanácsa azon kívánságának ad határozott kifejezést, hogy az 1851. decz. 2-án Bonaparte Lajos Napoleon és azok ellen, kik cselekvő részt vevén az államcsinyban, annak bűntársai gyanánt tekintendők, a megkezdett bűnügyi nyomozás ismét fölvétessék és egész az ítélethozásig folytattassék.“ A „Journal officiel“ jelenti: Alengon herczeg tüzérkapitány a spanyol hadseregben engedélyt nyert hasonló minőségben fizetés nélkül a nemzetgyűlés határozatának fentartása mellett a franczia hadseregbe beléphetni. — A „Pays“ és „Avenir national“ egy az ajaccioi ügyre vonatkozó czikk miatt, melyben a kormány és a hadsereg becsülete megtámadtatott, felfüggesztettek. Hivatalosan megcáfoltatik, hogy a hadügyminiszter lemondásáról valaha szó lett volna. Renaud Joire-préfet párisi rendőrfőnökké neveztetett ki. A franczia radikális párt Gambetta lapjában figyelemre méltó nyilatkozatot tesz közzé. E lap még csak néhány nap előtt is a leghevesebben támadta meg a köztársaság elnökét, most kijelenti, hogy a radikális párt bízik Thiers őszinteségében s hitelt ad azon kívánságának, miszeszerint a köztársaságot megállapítsa. Bukarestben ismét miniszterválság van készülőben, mert a miniszterek nem tudnak megegyezni az iránt, hogy miként oldják meg a vasúti kérdést. Csupán az iránt értenek egyet, hogy az említett kérdésnek meg kell oldatni. A svájczi nemzeti tanács a hadszervezetre vonatkozó következő törvényt fogadá el: A szövetség hadseregét képezik mindazok, kik katonai szolgálatra kötelezők. Veszély idejében azonban a szövetség oly polgárokkal rendelkezhetik, kik nem állanak katonai kötelezettség alatt, valamint a kantonok más erejével is. A kantonok csak annyiban urai területek katonaságának, amennyiben a szövetség törvényes rendeletei ezt megengedik. A szövetség hadi erejét a szövetség törvényhozása szervezi. Ha katonai tekintetek nem állanak ellene, a parancsnokságok, hadosztályok és az alosztályozási egységek kantonok szerint fognak alakíttatni. A kiképezés, fölfegyverzés és ellátás költsége a szövetséget terheli. Az eddigi törvények értelmében a kantonok tulajdonát képező hadiszer a szövetség tulajdonába megy át. A szövetség föl van jogosítva kárpótlás vagy bér mellett igénybe venni az eddig katonai czélokra szolgáló épületeket és tárakat. A katonai törvény végrehajtásával a szövetség alkotmányán belül, a kantonok hatóságai bízatnak meg. A hollandi második kamra 39 szóval 33 ellenében a külügyminiszter vonakodása daczára a római pápai követség megszüntetését elhatárza. A római bibornok kollégium föloszlófélben van; 12 tagja ésannyira beteg, hogy az esetben, ha a pápa meghalna, nem lennének képesek a conclaveban részt venni, 24 bibornoki állomás pedig nincs betöltve. A „Fanfulla“ jelenti: Andrássy biztosította az olasz követet a legbarátságosabb érzelmeiről Olaszország iránt s azon szándékát fejezte ki, hogy vele a jó viszonyt fentartani fogja. ha ütköző kísérletek tétetnek arra, hogy megakadályozzák Ausztria szétmállását, adósságba sülyedését s harczképességre nézve elerőtlenedését. Sőt erőssé és harczképessé tegyék az egységes osztrák hadsereget ha kell, Oroszorszország ellen is. Ha lehet pénz és rendezett kincstár nélkül is építvén számára még i. e. 350 mértföldnyi vasutat csupán Magyarországon. Mi pedig a belső viszonyokat illeti: alárendelvén az osztrák-német és még ennél is osztrákabb és németebb „osztrák-magyar“ kormányférfiak, politikusok, újságírók s átalában az osztrák-német elem fensősége és uralkodása alá Boldog- S ausztria azon népeit, kik az egységes ál■ lameszme merev formáját nem tartják a conglomerat-elem összeolvasztásához s megerősítéséhez sem szükséges, sem igazságos kísérletnek. Az összeolvasztás legújabb kísérlete a reichsrathba leendő egyenes kényszerválasztás Csehországban, mikép ez már köztudomású dolog. A csehek tehát választani fognak, de a megválasztott követek nem fognak bemenni a bécsi reichsrathba. Ez is köztudomású dolog ugyannyira, hogy Andrássy küilügyér már ezen esetre is gondoskodott. Andrássy külügyét ugyanis mondják meg fogadni, azaz ki fog eszközölni a lengyelek számára egy olyforma önállást vagyis látszólagos különállást, mint a lengyel határozati párt emlékiratában körvonalaztatott s ily módon be fogja vinni a lengyel követeket a reichsrathba, hogy a reichsrath legyen népes, legyen határozatképes a cseh államjogi ellenzék kimaradása mellett, s ezek daczára is. De másrészt minden valószínűség odamutat, hogy a reichsrathba Morvaország, Felső-Ausztria, Krajna és Tirol követei sem mennek be. És kétségkivüli dolog, hogy a mily mérvben emelni fogja gróf Andrássy a volt Lengyelország eme részének önállását, oly mérvben emelkedni fog a csatlakozási vágy ehhez s illetőleg az újjászületési vágy és remény a volt Lengyelország más részeiben is. Ezen, bár látszólagos önállással s a valóságos újjászületési vágygyal szemben azonban aránylagosan fog fokozódni a minden oroszok czárjának aggodalma, haragja s készülődése az ily politikai szomszéd ellenében , mert köztudomású dolog, hogy a czár kabinetje nem tartaná jó szomszédnak az ily Ausztriát. Íme így készül a háború: rólunk nélkülünk, nekünk legfelebb azon vigasztalást nyújtván, hogy elhanyagolt közlekedésünk tovább fotózásához ismét nyerünk i. e. 350. mértföld stratégiai vasutat, mely nem a mienk, hanem a berlini tőzséreké s melyen akkor midőn ráérünk t. i. „mikor a magyarok nem czivakodnak“— kereskedést is űzhetünk; ha pedig a baj bekövetkezik, megmutathatjuk, bebizonyíthatjuk „hűségünket és vitézségünket.“ . . életünk s vagyonunk feláldozásával. Ausztriában e szerint megfordult a kiegyezkedési politika. A szeptember 12-ik leirat beváltásáról szó sincs. A beteg ember, más oldalára t. i. Lengyelország felé fordult, nyugalmat s pihenést keresendő, holott: épen ez oldalon van legtöbb tövis a száraz levelek alatt. Egy kis engedékenység egyik oldalra , annál dühösebb centralizatió a másik oldalon. Aztán it meg új pénzműveletek, melyek közt egyik igen érdekes az, miszerint Kerkápolyi pénzügyér úr csakugyan kölcsönműveletté teendi, hogy mielőbb elkölthesse az eddig be nem hajtott s alig behajtható 51 millió adóhátralékot. E közben készülődések a kormányhatalom megerősbítésére s terjesztésére Ausztriában és Magyarországon. Végre komoly aggodalmakat keltő fellépés a külföldi kabinetek irányában. . . . íme ezek azon változások, melyeket mai nap constatálhatunk. Ezek azon újabb tervek s kísérletek Ausztriában, melyek Magyarország alkotmányára s léterére nézve is döntő befolyást öltöttek. Tény, hogy most már nem a parlamentek, nem a reichsrat, nem az országgyűlés és nem a landtagok, hanem egyes emberek döntenek. Ezek döntögetik Ausztria s Magyarország sorsát jobbra balra — bizonyos korlátokon belől s a mennyiben egyes emberek tehetik. Természetes viszont,hogy eme terveket s kísérleteket, ha ma nem, tehát holnap, vagy pár nap múlva mások válthatják fel. Más nézetek, más pártok, más minisztériumok kerekedhetnek felül — s így dolgunk annál, mikép most van, még jobb is lehet. De „alkotmányosabb“ sem a mai államférfiak, sem a centralisatio újabb meg újabb emberei vezérkedése alatt, soha sem. Jövendőbeli töprenkedések. Mindig baj az, ha az embernek sokfelé terelik az eszét. Lónyay gróf helyében dehogy engedtem volna, hogy ezen a héten tárgyalják a pestvárosi rablópert. Mi lesz ennek a következése ? A jövő kor bibliája igy fog írni erről a nevezetes hétről s a huszadik századbeli apák, ha zuzmarás téli estéken a pattogó kemencze körül összegyűlt családtagoknak olvasni fognak belőle, körülbelől ilyen szavakkal fogják előadni az emlékezetes dolgokat: „És jön Andrássynak, az úr első szolgájának elköltözése után, kit az ur magához vett, miután öt évig vezette vala a magyarok népét a közös ügy sivatagában. Szóla az ur Lónyaynak: kelj és vonulj át ezen a Lajthán és vezesd az én népemet, miképen Andrássy szolgám vezette, lelkiismeretesen cselekedvén mindazon törvény szerint, melyet neked meghagyott. És Lónyay így cselekedett. És megparancsolá a nép képviselőinek, ne térjetek el ezen törvénykönyvétől balra. Ne tágítson a ti szájatokból és elméljetek róla éjjel és nappal, hogy mind a szerint cselekedjetek, a mi benne írva vagyon; minthogy akkor lesztek megint képviselők és szerencsések utaitokon. És akkor boldogultok. A Kerkápolyaknak, Bittóknak és a többi főnököknek pedig szóla Lónyay, mondván: „Emlékezzetek meg arról, mit parancsolt Andrássy, az ur szolgája nektek mondván : megfogtok nyugosztatni és birtokolni fogtok földeket és nyájakat, ha úgy cselekesztek, miképpen meg vagyon parancsolva. Azok pedig válaszolának Lónyaynak mondván : Mindazt, amit parancsoltál nekünk, megcselekeszszük és mindenüvé, a hová küldesz minket,elmegyünk. Éppen úgy, mint Andrássynak engedelmeskedtünk, reád is hallgatunk, csak legyen a többség veled, mint volt elődöddel. Valaki ellenszegül parancsodnak és nem engedelmeskedik szavaidnak mindenben, a mit parancsolsz neki, küldessék el, — csak erős légy és előrelátó a választásoknál. És szól a Lónyay a többség fiainak, a Juszthoknak, Ivánka Zsigáknak, Pulszkyknak és Paczolayknak. Jertek közelebb és hallgassátok meg szavaimat az egész ház színe előtt. Minden csatavitéz testvéreitek élén vonuljatok és segítsetek engem. íme az egész föld urává teszem pártunkat. Pénzünk van, a mennyi homokszem a tenger partján és mind meglesztek képviselőknek és államtitkároknak és osztálytanácsosoknak megválasztva és kinevezve. Csak a kiegyezés, a közös ügy parancsolata lebegjen mindig szemetek előtt, és véssétek emlékezetekbe és mondjátok el fiaitoknak, hogy áldottak legyenek e földön.“ ----------így fogna hangzani az a bibliai rész, melyet talán Horváth Mihály készít a lefolyt napokról az utókor számára. Hanem sok mindenféle történt még ezenkívül, amiről meg talán Salamon Ferencz így emlékezik meg a Pest városáról írt monográfiában: „Eseményteljes napok voltak ezek. A kormány új fejet nyert s ez az ország fővárosára nézve sem maradhatott nyom nélkül. Sok helyen lehetett látni sugárzó szemeket és elkészült a hatvani utczai aszfaltjárda is. „S ugyanabban az időben a városi törvényszéknél egy szétágazó rablóper tárgyaltatott, mely ha nem is teljességében, hanem részben fényes bizonyítékot nyújtott a kormány üdvös rendszabályaira, melyek közbiztonság javulása felé az első lépést sikeresen engedék megtenni. „E héten a „Reform“-ba (mely mint ismételve említettem, a legjobb irányú s ezért vezérlapunk) csak három czikket írtam.“ Elképzelem, mint fogja fejét csóválni az a jövő századbeli olvasó, ki a lefolyt hét eseményeiről ekkép értesül. Csodája nem fogja győzni, s ha tőle függne, bizony-bizony szobrot is fogna emeltetni mind Lónyaynak, mind Tóth Vilmosnak, és közvetve Thaisznak. Hanem mégis attól az ámulattól nem fog szabadulhatni, hogy a kormány ily tartós üdvös működése daczára is oly nagymérvű választási előkészületekre szorul, minket Lónyay a nép vezéreihez intézett beszédében jelzett, s hogy a belügyminisztérium oly kitűnő vezetése mellett, mikép szaporodhatnak a bűnügyek oly mértékben, milyent csak az adóhátralék mutathat fel Magyarország ezernyolczszáz hetvenes éveiből. Lónyay gróf helyében dehogy engedtem volna meg most ezt a pertárgyalást. Nem csak zavarja ez az öszhangot a jelen s utókor előtt, hanem az ő ünnepnapjaitól is elfordítja a figyel-met. Olyan hatalmas és „erélyes“ embernek, *) A cseh országról és nemzetiségről tett distinctiót egészen correctnek kell elismernem, s ha részemről ez ez ellen történt valami vétlen kifejezés, úgy azt lapsul valaminak kérem tekintetni. Jókai, mint amilyen ő, ezen a héten nem kellett volna megengedni, hogy a kovácsok kalapáljanak, hogy az omnibusok döczögjenek, s a házalók kiabáljanak. A meghatottság csendje illett volna ezekhez az ő fénynapjaihoz. De ő elmulasztotta e rendszabályok foganatosítását, ám lássa. Különben igaz, hogy — már miután megengedte, hogy neki a nem feltétlenül bókoló lapok is megjelenjenek ezen a héten, — egy ilyen isten és ember előtt írott bűn is kezébe kerülhet a jövő század valamely fiának, s ez aztán megtudhat tőle egyet-mást ami nincsben sem az idézett bibliában, sem a monográfiában. * Várjon mit szól majd például ehez az alábbi kissé elkésett, de talán még „használható“ történet, melynek nincs ugyan semmi politikai point-je, hanem hát annál a világnál fogva, melyet lakbérviszonyainkra vet, kissé gondolkodóba ejt. November elsején volt, mindenszentek napján, mely valamint a február, május és augusztus hónapok elseje málhás és bútorszekereivel bizonyos torlaszszerű forradalmi szint kölcsönöz, pedig csak a harczolkodás kalamitásait jelzi. A Lipótváros egyik szép emeletes házának első emeletén, illattelt bondokjának ruganyos pamlagán egy fiatal delnő félig álmos, félig mélázó tekintettel fogadja imádója, X. miniszteri tanácsos hódolatait. Az őszbehajló udvarló alacsony karszékben ült sovány kezében kis aranyozott csészét tart, melyből időnként csokoládét szörpölget. A hölgy negyedszázados, szőke, kissé telt arczu és formájú, anélkül, hogy szépnek volna mondható, az ellenkezőt meg csak a rósz aka- Viki. Uj tervek és kísérletek. Bécsben a különböző nemzeti elemek összeolvasztásának kohójában, hol a bölcsek kövét századok óta hasztalan keresik, naponta újabb tervek, újabb egymás Visszhangok Kossuth leveleire. A „Hon“ e hó 12-iki számában Jókai Mór szól Kossuth első leveléről, melynek befejezésére kénytelennek látja néhány észrevételt tenni, „mert — mond Jókai — amiket az elején elmond, azt mi is megirtuk sokszor, ha nem is azzal a hatalmas irálylyal, de azzal az erős meggyőződéssel, — ami az övé.*) — Hanem Kossuth következtetése ugyanazon indokokból a mi következtetéseinket elitéli. Mi az osztrákcseh viszálynak hazánkra gyakorolt káros befolyását felismerve, a szigorú be nem avatkozást tartottuk kötelességünknek. — Kossuth ugyanazon veszély miatt a neutralitást találja rosznak s azt hiszi, hogy vagy az egyik, vagy a másik félnek, vagy a németnek, vagy a csehnek határozottan pártjára kell állnunk, mert különben mind a kettőt ellenségünkké teszszük. Azt nem mondja meg világos szóval Kossuth sem, hogy melyiket pártoljuk tehát mi ? de levelének tartalmából megértheti mindenki, hogy ő a csehek ügyét ajánlja. Mert hiszen a magyar kormánypárt már megtette a választást, az már határozottan a németek ügyéhez állt, s így az alternatíva egyik fele már le van foglalva, marad csak a másik: a csehekkel szövetkezés, ha neutrálisok nem akarunk maradni. Ha e vitában csupán a cseh alkotmánypárttal a cseh szabadelvűekkel volna dolgunk, még nagy merészség sem kellene részünkről az elhatározáshoz. De itt együtt vannak a cseh szabadelvűek és feudálisok és ultramontánok. Hogy ezek egy közös szövetséget képezhetnek, csak azt bizonyítja, hogy Csehországban a feudális és ultramontán elvek bírnak jogosultsággal, s semmi szavunk nem lehet ellenük. Saját hazánkban azonban a feudalismus rég túlhaladt fogalom s az ultramontanismus maszakadt majmolás, s még pro superabundant, ami feudális és hierarchia elem van Magyarországon, az a csehországi hasonelvű társaknak nem csak nem rokona, sőt riválisa, úgy hogy semmi cohnestot közöttük létre nem hozhatnánk. Ha Kossuth Lajos igen tisztelt hazánkfiához innen Magyarországról fordulna szövetkezés végett egy olyan consortium, mely a 48-as párt, az óconservativek s az infallibilisták legkitűnőbb matadoraiból egy közös czélra alakulna , bizonyosan azt felelné nekik, hogy „kettő közületek maradjon otthon, hogy a harmadikat megérthessem.“ Magyarországon ily constellatio nem képzelhető ; ha Csehországban lehet, az speciális cseh állapot, melyet mi se el nem ronthatunk. Az autonómia utáni törekvések ügyében a csehek álláspontját kell pártolnunk, de szabadelvűség nagy kérdésében a német szabadelvűeket el nem taszíthatjuk magunktól. S itt állunk örökösen azon alternatíva előtt, hogy mi mindazt, amit a korszellem a szabadelvű irányban két évtized alatt építettfájdalom, Ausztriában többet, mint Magyarországon) azt mi a Thunok, Clam-Martiníczok és tyroli Greuterek alkotmányos törekvéseiért le nem rombolhatjuk; — viszont a német szabadelvű centralisátorok barátságáért a cseh autonomisták műve ellen fellépve saját állami önállásunk alatt nem vághatjuk le a fát. Nem marad hátra egyéb, mint örökösen azon állásponton maradnunk, hogy Magyarországnak Cislaibánia alkotmányos belviszonyaiba beavatkozni soha sem szabad. Nekünk azt törvényeinknél erősebben tiltják saját speciális belviszonyaink. Hogy e neutralitásért mind a két fél duzzogni fog ránk, az bizonyos , de inkább jöjjek haragba egyszerre két emberrel, mint saját magammal.“ A „Pesti Napló“ nov. 11-ei számában a neheztelés keserű hangján kiált föl, miszerint Kossuth Lajos lándzsát tör a csehek mellett, midőn a Prágából felénk hangzó macskazene zsivaja elannyira éktelen, hogy még Zágrábban is visszatetszést szül. Teszi akkor, midőn a federalista kísérlet Ausztria és Magyarország ellen volt intézve. Az említett lap ezután azt kérdezi: vájjon nem olvasta-e Kossuth Lajos Rieger beszédét, melyben minden hímezés-hámozás nélkül kimondta, hogy a magyar kiegyezkedésbe csak azért egyezik bele, mert nem teheti máskép, mert ő felsége esküje már a cseh jogos követeléseknek is útját szegi. Nem vette-e észre a cseh alaptörvényeket kísérő memorandumban, hogy a csehek a magyar kiegyezkedést csak is őfelségére nézve tartották kötelezőnek, s hogy maguk az alaptörvények valóságos cseh furfanggal úgy voltak szerkesztve, hogy Csehország teljes paritása Magyarországgal szemben abban a perezben föléled, melyben bármikor beállható esemény folytán Magyarország trónjába oly örökös ül, ki csak ezentúl tenné le az esküt Magyarország alkotmányára ? Továbbá azon véleményben van, hogy az Ausztriával a personal unió kapcsa által összekötött Magyarország a csehek fanatismusát csak fokozná, miután tudják, hogy az mind a két részen centralisatiót jelent. A csehek még mindig az okt. diplomáért rajongnak s nem kell nekik olyan Magyaroszág, mint Kossuth lelki szemei előtt lebeg. Hohenwart a federalismust csak azért akarta volna, hogy az összbirodalomra nézve egyforma kormányrendszer állapíttassák meg. S midőn rót állíthatná. Reggeli pongyolája s környezete — udvarlóját nem számítva bele — mutatja, hogy némi ízléssel is bir. Egy kis mozaik kirakata asztalkáról, mely előtte áll, ő is a csokoládés csészét akarja ajkaihoz emelni, midőn halk kopogás után az ajtó megnyílik s a komorna egy hófehér borítéku levélkét nyújt át úrnőjének. Ez felbontja, s miután átfutotta, igy szól imádójához, a miniszteri tanácsoshoz: — A háziúr jelenti, hogy ötszáz forinttal fölemeli a házbért. — Ah, mond a tanácsos-udvarló. Lássuk csak. S ezzel ő is elolvassa a levélkét. Az aláíráshoz jutva: — Legerfeld, mintha ismerném ezt a nevet. — Az Úri-utczában van divatkereskedése. — Igaz ám,még pedig az én házamban.Ezt meglakoltatjuk. Nyomban ezer forinttal emelem fel az ő boltja árát. S úgy történt. Fél óra múlva a tanácsos levele a kereskedőnél volt s másik félóra múlva a kereskedő tisztelgett a tanácsosnál és késznek nyilatkozott az ezer forintnyi többlet fizetésére. Nem sokára aztán a hölgy is elfogadta az uj házbérföltételeket. A jövő századbeli olvasó alig fogja magát ezekbe a viszonyokba beleképzelhetni, mert hihetőleg a kaszárnya-rendszernek, mely szerint most a házakat építik, az ő idejében hire-hamva se lesz s jó formán azzal egyidejűleg szűnik majd az a borzasztó lakáshiány is, mely most a pestiek örökös békebontója. A történet tanulsága azonban inkább az élőknek szól és pedig ezek közül is a pesti háziuraknak, s így hangzik: „Ne légy telhetetlen, de még ez esetben is, ne zaklasd már korán reggel lakóidat!“