Magyar Ujság, 1872. május (6. évfolyam, 99-122. szám)

1872-05-28 / 120. szám

Kedd, Szort­esztői iroda: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét ilete minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fo­gadtatnak el. KiadóhHivatal: Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a k­iadás kö­rü­li panas­zok és a hirdet­mények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. VI. évfolyam. Limniu 11.iiiiii— 1872. május 28. Xlőfizetést íir: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre....................................20 frt — kr Félévre........................................10 „ — „ Negyedévre..................................5 „ — „ Egy hónapra .............................. 1 „ 70 ,. Egyes szám ára 10 kr. Ehirdetési díj­­ 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetését külön 30 kr. Nyilt tér: 6 hasábos petitsor 25 kr Pest, május 27. Politikai szemle. A spanyol miniszterválság véget ért. — Miniszterelnökké Serrano lön kinevezve, ki a carlista lázadás elnyomásával nem kis érdemet szerzett. Serrano mult év jan. ha­vában a politikai térről visszavonult s he­lyét Zorilla, a kortes elnöke foglalá el. Ser­rano távolléte miatt a kabinet alakításá­val Topete bízatott s az már meg is alakult. Topete az elnökséget, tengerészetet és ideig­lenesen a hadügyet, Ulloa a külügyet, Con­­dau a belü­gyet és Ayala a gyarmatokat vállalta el. Az új miniszterek holnap teen­­dik le az esküt. Napóleon a sedani capitulatio ügyében egy nyilatkozatot tett közzé, mely felelet akar tenni az ezen ügy megvizsgálására ki­küldött bizottság vádjaira. A nyilatkozat így szól: A sedani hadsereg hadtest-parancsno­kaihoz ! Miután a császárság intézményei az or­szág előtt engem tesznek általánosságban felelőssé, nem fogadhatok el más ítéletet, mint azt, melyet a törvényszerűen tanács­kozó nemzet hozand. Ennélfogva a sedani capitulatio fölötti enquéte-bizottság jelenté­sét el nem fogadhatom; hivatkozhatom a katastropha leghitelesebb tanúira , azon válságos helyzetre, a­melyben talál­tattunk. A hadsereg, melyet a magentai herczeg vezényelt, fényesen teljesítette kötelességét, hősiesen harczolt a kétszer oly nagy szá­mú ellenséggel, midőn a város falai felé s magába a városba visszaveretett, 14,000 ha­lott és sebesült fedte a harczmezőt, melyen azt küzdeni láttam. A helyzet kétségbeejtő volt. A hadsereg becsületét megmentette ama hősiesség, melyet kifejtett s én ural­kodói jogomat gyakoroltam,midőn kiadtam a paarancsot, hogy a parlamentari lobogó kitüzessék s kizárólag a magam számára követelem a felelősséget ez ad­ásért. 60,000 ember feláldozása nem menthette meg Francziaországot; a vezérek és katonák magasztos odaadása haszontalan áldozat lett volna. Mi akkor iszonyú, de kikerül­­hetlen kényszerűségnek engedtünk ; ez megtörte szivemet, de lelkiismeretemet nyugodtan hagyta. Fogadja tábornok­­ ro­­konszenvemet, Napoleon. Camden­place 1872. május 12. A nemzetgyűlés elfogadta ma Goulard törvényjavaslatát, mely által a külföldi ér­tékpapírok bélyegkötelezettségére vonat­kozó törvény módosíttatik. A németországi hadsereg számára élet­be léptetendő új büntető törvénykönyv nem sokára elkészül. Az e tárgyban kiküldött bizottság elé e hó 25-én terjesztette a had­ügyminiszter a szövetségtanács e tekintet­ben hozott határozatait. A bizottság javas­latai a szigorú fogságra nézve elfogadhat­­lanoknak mondattak ki, de elfogadtatott azon határozat, hogy a fogság legfölebb négy hétig tartson, az elfogottak szelídebb bánásmódban s meleg ételekben gyakrab­ban részesüljenek. Ha a bizottsággal a kor­mány nem fog tudni megállapodásra jutni, a központban való tárgyalás előtt vissza­vonja a javaslatot. Az amerikai senátus 42 szavazattal 9 el­lenében elfogadta a pótczikket,mely a köz­vetett károk iránt támasztott igényeket visz­­szavonja. A török szultán e hó 15-én a nagyvezér egy üdvözletére válaszolva, az udvar fogad­tatása alkalmával egy trónbeszéd-félét tar­tott. A külügyi viszonyokra nézve a követ­kezőket mondotta: Nagy súlyt helyezek a jó viszonyok fen­­tartására, melyek kormányom és a barát­ságos hatalmak közt léteznek s remélem, hogy ezek külügyi viszonyainkat a jog s az egyezmények alapján mindegyre szilárdí­tani fogják. Horváth Boldizsár számoló beszéde. Előttünk fekszik egész terjedelmé­ben a beszéd, melylyel Horváth Boldizsár a volt igazságügymi-­­­niszter szombathelyi választóinak a­­ maga országgyűlési működéséről be­számolt. Azon körülmények találkozása, hogy Horváth Boldizsár egyike a 67-ben kinevezett kormány tagjainak, s azoknak, akiket a „Parlamentaris­mus elnyűjt“, hogy épen ő az, akit egy jobboldali elménet annak idején esze és munkássága következtében a „minisztérium parádés lovának“ ne­vezett el; továbbá, hogy az új párt­­alakítók főfő reményhorgonya gya­nánt szerepelt, s mivel a miniszté­riumból történt kilépése óta az az első nyilatkozat, a­melyet tőle vesz a közönség, természetszerű érdeket kölcsönöz e beszédnek. A korrupció pártja, úgy látszik, tartott e beszédtől. Legalább erre mu­tat az a nagy mohóság, melylyel lap­jai sietnek constatálni, hogy Horváth Boldizsár megmaradt telivér deákpár­tinak, tehát nincs mit tartani tőle, folyhat hegyen völgyön a lakodalom. Ránk, és azt hiszszük, minden fi­gyelmes olvasójára, ez a beszéd sem tett átalánosságban más benyomást, mint a jobboldali számoló beszé­dek átalán, kezdve a Csengery An­talén s végezve Ányos István bako­nyi őrjöngésein. Horváth Boldizsár is beszél választóinak, de ceteris om­nibus et quibusdam aliis, csak arról nem, amit egy-egy vezérszerepet ját­szott jobboldali képviselőtől megvár­ni méltán lehetett volna azon előzmé­nyek után, melyek a 69-ei ország­gyűlés zárszakában előfordultak. Fi­gyelme sokra kiterjed, van bő szava fölmerült másodrendű kérdések illust­­rációjához, de a választási törvény­ről hasztalan keresnénk benne egy sort is. Pedig ez szelíden szólva egy kis perfidia. Ha a harmad és tizedrangú falusi kapacitások, a szavazó­gép nagy kerekének apró fogai, megtehetik is azt, hogy szellemi szegénységük tu­datában, vagy másféle kevésbé sze­rény, de annál inkább a számításra alapított indokokból hallgatnak az or­szággyűlés ezen epochájáról, a ve­zértagoktól méltán megvárhatta vol­na a haza népe, hogy mondják el neki az indokokat, melyek őket a vá­lasztói jog megszorítását c­élzó tör­vényjavaslat támogatásánál vezérel­ték; mondják el neki, hogy a javas­latot a kormány a jövő országgyűlé­sen újból behozni és keresztül vinni szándékozik, ha többségre jut és kérd­jék meg tőle : váljon helyesli-e, hogy jogai megszoríttassanak, hogy több mint százezer polgár választóképes­ségétől megfosztassék, s hogy mindaz s úgy megtörténjék egy kormány­­párti győzelem esetén amit s ahogy ezt a föladatát tökéletesen eltévesz­tett trónbeszéd a jövő országgyűlés programmjába fölvette. Ha más tekintetek nem is, már maga az ildom és a politikai becsüle­tesség is megkívánta volna, hogy igy járjanak el kerületeikben a jobboldal vezérférfiai. Hiszen, ha igaz, mit ők és lapjaik állítanak, hogy a múlt ér­átkelés lehetetlenségét belátva, ismét visz­­szatért s visszautaztában ama falut érinté, melyben Adrienne ama borzasztó éj után, melynek iszonyatosságáról eszméletlensége miatt mit sem tudott, ápoló kezekre talált. Péter a lelkészt Avignonba kisérte s az or­vossal s más szükséges orvosi szerekkel délután visszatért. Adrienne jobban érzé magát s elég erős­nek arra, hogy egy kényelmes ladikon Avignonba utazzék. Ott teljes fölgyógyulá­sáig még nehány napot töltött s azután az utazást Lyonba tovább folytatni határta el magát, miután ezalatt a viz tetemesen apadt s a vasúti közlekedés ismét meg­nyílt. Ezalatt Adrienne bátyja Thionvillebe uta­zott, miután a fiatal Beauforttól, ki előtt kí­méletből mindent elhallgatott, a­mi anyja, Solvent s ő közte történt, szívélyesen elbú­csúzik. Trionvillebe érkezve, hallotta, hogy Adrienne valószínűleg Lyonban van , s így nem fúlt a Durance-ba. Midőn útra készen indulóban volt, épen akkor jött hozzá a nizzai lelkész az ügyvéd kíséretében, kihez Adrienne ajánlotta. Clair­ot előtt még csak most tárult föl teljes valóságában e per ál­lása, s miután az ügyvédnek a Solvent­el tett esetét elmondá, a további teendők iránt tanácsot kért. A törvény embere a különös eljárás fölött egy cselszövőt ártalmatlanná tenni fejét kissé megrázta ugyan, de meg­­jegyzi, hogy az ügy sikeres megoldása most már nem sokára be fog következni, mert a szággyűlés végén benyújtott válasz­tási törvényjavaslatnak nem volt más czélja, mint szabatos mérvet adni a 48-iki V. törvényczikkben megálla­pított censusnak s elejét venni a vá­lasztók összeírásánál előfordulni szo­kott visszaéléseknek — akkor nincs ok a titkolódzó hallgatásra, mert visszaéléseket megörökíteni senki sem­ akar a baloldalon, már csak azért sem, mert a visszaélések eszközlései­nek lehetősége, mint ezt a most fo­lyamatban levő összeírások is untig bizonyítják, a leghatalmasabb fegy­ver a kormánypárt kezében az ellen­zék ellen. Annyival inkább megvárhattuk vol­na Horváth Boldizsártól, hogy e te­kintetben fölvilágosítsa szombathelyi választóit, mert ő beszédének mind­járt befejező részében merészen oda dobta azon állítást, hogy a kormány az 1848. törvények alapján alakult, hivatása volt tehát a 48-iki törvény­­hozás nagy elveinek érvényt szerez­ni mind föl és lefelé — és e hivatá­sát ő szerinte teljesítette is mindkét irányban. Ha már H. B. úr megmaradt telivér kormánypártinak, igen lekö­telezett volna bennünket,ha a kormány­nak a választói jog ellen intézett me­rényletét szíveskedett volna e 48-as fel­adatok valamelyik osztályában el­helyezni. Hadd mulattunk volna ezen a furcsa codificatión. Horváth Boldizsár egyébiránt egész­ben nincs megelégedve a 69-72-iki országgyűlés működésével. Ebben sem tér el az előtte nyilatkozott jobb­oldali kitűnőségektől. Ezek is egytől egyig sajnálattal emlegették, hogy a honvédség jelen szervezetében meg nem felel feladatának, hogy a köz­­oktatásügy terén történt intézkedések távolról sem merítik ki a szükségletet, hogy egy helyes közúti rendszer nél­kül a vasutaknak nyakrafőre való megszavazása és drága kölcsönpénz­zel kiépítése a közvagyonosodást nem csak elő nem mozdítja, de sőt annak rovására esik. Az ember azt gondol­ná, hallva e sopánkodásokat, hogy mégis csak derék emberek ezek a jobboldaliak, mennyire szívükön vi­selik e hazának erkölcsi és anyagi érdekeit — ha nem tudná, hogy épen­­ e sopánkodók azok, akik hangadók gyanánt szerepelnek az országgyű­lésen, mikor a bankügyben Trefort indítványa elfogadtatott, mikor meg­szavazott a ház arra, hogy a honvéd­ségnek nem szükségesek a műszaki csapatok, ha nem tudja, hogy számot sem tevő dicséretes kivétellel épen ez urak szerepelnek koncessionáriusai és igazgatótanácsosai gyanánt azon gir­­be görbe csalá­di és érdekvasutaknak, melyeket az országgyűlés nyakra­főre megszavazott. Horváth Boldizsár kijelenti e be­szédében, hogy szorosan ragaszkodik a közjogi alaphoz, mert habár valaki tökély és az elmélet szempontjából nem emelkedik is az minden bírála­ton fölül, azon gyakorlati események után, amelyeket csak eddigelé is föl­­színre hozott, elég jónak bizo­nyult arra nézve, hogy lehető­vé tegye a nemzet regenerációját, nem­zeti és államéletünk megszi­­lárdulását.“ Vaknak a színek különbözőségét pörlekedést valószínűleg Beaufort grófné abba fogja hagyni. A lelkész, kit Adrienne sorsa nagyon érdekelt, az ügy menetelének végét Th­onvilleben bevárhatni kérte, a mibe természetesen Clair­ot a legnagyobb kész­séggel beleegyezett. A fiatal gróf nem sokára megtudta, hogy az idegen hajós kapitány családjával mily közel rokoni viszonyban áll. Ama reggelen, midőn Claim­ot tőle azon ígérettel bucsuzék el, hogy Tarasconban föl fogja keresni, anyját beteg állapotban lelé. Minden orvosi segély hasztalan volt. A grófné óráról órára gyengébb lett s miután érzé, hogy élte nem sokára véget ér, lelkészt hivatott. Ezután fiát hivatás kényezve vallotta be ama jogta­lanságot, a melyet anyagi haszon miatt bátyja nején elkövetett s fölkérte, hogy a mit ereje tenni enged, igyekezz­ék megtenni, hogy a szégyenfoltot, mely nevére tapadt, lemoshassa. Ezt a fiú örömmel megígéré, mert ezt, mielőtt anyja mondta volna, már elhatárta megtenni. Egy órával későbben a grófné már nem volt az élők közt. Th­onville báróné, mielőtt sorsa kedvező fordulatot vett volna, ennek kellemetlensé­geit még egyszer kénytelen volt átélni. Ly­onba érkezve a fogadóban értésére esett, hogy a bretteaux külváros, hol Cruchy asz­­szony lakott, egészen halomba dűlve hever. A városban aggodalom s zavai uralkodék, mert ezerei a födél nélkül maradottaknak siránkozva s jajveszékelve kóboroltak a vá­rosban s szánakozó emberbarátoknál se­magyarázni örök időktől fogva há­látlan munka. Ha H. B. urnak meg­győződése az, amit e szavakkal el­mondott, s a közjogi alap előnyös voltát nem úgy értelmezi, hogy a mellett lehetséges bizonyos jövedel­mező közmunkák megnyerésének ala­pos reményében uj meg új pénzinté­zeteket alakítani, s azoktól dúsan fize­tett hivatalokat szervezni,­­ akkor legföljebb csak sajnálkoznunk lehet szemeinek és fölfogásának gyöngesé­­gén; bizonyítanunk azonban, hogy a közjogi alap a H. B. úr állításával homlokegyenest ellenkezőt eredmé­nyezett, nem szükséges. Ő azonban még másért is ragaszkodik az alap­hoz. Halljuk csak őt magát, amit mond, az eléggé curiózus. „Ragaszkodnom kell a létező köz­jogi alaphoz — mondja — elvégre még azon okból is, mert nemzetközi jellegénél fogva egyoldalú el­határozásunk által úgysem volna módosítható.“ Mindamellett azonban megenged H. B. úr oly eshetőségeket, melyek közt az a közjogi alap megváltoztat­hatnék, ha nevezetesen az alkotmá­nyosság Ausztriában megszüntettet­­nék, vagy (és itt figyelmet kérünk) „ha a szerződést a másik érdekelt fél, t. i. A­u­s­z­t­r­i­a óhajtaná módo­sítani.“ Ez elég őszintén van mondva egy oly kiváló deákpárti egyéniségtől, ki sokáig miniszter volt, s benn ült a korona tanácsában. Tehát a közjogi szerződés csak addig nemzetközi s addig nem módosítható, mig azt mi határoznék el, de a másik szerződő fél, t. i. Ausztria akkor fölrúghatja minden észlelhető és képzelt garan­­tiával egyetemben, amikor neki tet­szik. Ilyen tehát az a kétoldalúság, amelyet ennek a szerződésnek tulaj­donítanak. Ezt ugyan mi már rég tudjuk, de köszönettel tartozunk Hor­váth Boldizsár úrnak, hogy ezt ő maga ily félremagyarázh­atlanul be­vallotta egy tisztán kormánypárti hallgató közönség előtt. Hogy Horváth B. beszédének leg­nagyobb része az egykori igazság­ügyminiszternek rehabilitátiójára, ter­veinek igazolására­ van szánva, hogy abban keserűn, gúnynyal nyilatkozik azon úgynevezett praktikus kormány­férfiakról, kikben több a lelkesedés a hatalom birtoklata, mint eszméi iránt, kik idealizmusnak bélyegzik meg az előítéletek elleni küzdelmet, kik egy átgondolt rendszerről, mely nélkül pedig egy gyárt sem lehet igazgatni, nemhogy országot lehetne kormá­nyozni, még csak eszmélni sem tud­nak — ezt Horváth Boldizsár esélyei után természetesnek fogja találni min­denki. Ezek emléksorokut a kormány albumáira igen alkalmasak. Nagy kár is, hogy Horváth Boldi­zsár úr még nem maradt kizárólag e téren. Hollós László ü­ gyét kivenni, mert csak így óvhatja meg az alkotmányos eszközt, mely az ország sorsának intézésére befolyást enged neki. Különösen pedig az ellenzéki választók figyelmébe ajánljuk az összeírásra kitű­zött határidő utolsó napját. Egy se ma­radjon hátra és ne tartóztassa magát mostani győzelmi kilátásainktól, melyek­nél fogva hiheti, hogy szavazatára nincs szükség. Legyen győzelmünk most minél fényesebb, de biztosítsa kiki szavazatát azért is, mert a jelen összeírás három évre tart s a ki most kimarad három esztendőn át nem gyakorolhatja — es­­hetőleg követelt — polgári jogát. Éljen a baloldal! A pestbelvárosi ellenzék 1. elnökétől a kö­vetkező sorokat vettük : Egy tegnap déltájban felr­agasztott a­l­á­­i­r­á­s n­é­l­k­ül­i falragaszban az foglaltatik, mintha a pest­ belvárosi ellenzék nagy bizott­mánya Kossuth Lajost tűzte volna ki képvi­selő-jelöltnek, csupán kikiáltását hagyván az összeírás bezárása után tartandó közgyű­lésre. Ezen állítás valótlan. A nagy bizottmány ellenkezőleg nem tű­zött ki senkit jelöltnek, majdnem egyhan­gúlag — három szavazat ellen — azt hatá­rozván, hogy nem fogja indítványozni a közgyűlésnek ama határozata megváltozta­tását, mely szerint jelölt csak az össze­­írás bevégzése után fog kitüzetni. Egyébiránt azon felhívást, hogy a válasz­tók minél számosabban írassák be magukat, természetesen csak helyeselni lehet. Irányi Dániel, a pest-belvárosi ellenzék em­ö­­ke. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — 1872. május 27. — A véletlen játéka. — Beszély francziából. — (Vége.) Még sok egyetmást fülébe súgva mon­dott el. A lelkész fejével intett s figyelmezteté, hogy sokkal jobb, ha fejéből minden aggo­dalmat tava­sz s minden izgatástól őrizke­dik, nehogy lázas állapotát még veszélye­sebbé tegye. Ezután elbucsuzik s azon re­ményét fejeze ki, hogy Adriennét következő nap Avignon-ba viszont fogja látni. Az ügyvéd, ki a báróné ügyeit vezeté, a lelkészt, ki Adriennét tizenkét évvel azelőtt Th­onville báróval összeeskető, Nizzából magához hivatá, hogy ez Adrienne Clair­ot s Tirlemont kisasszony ugyanazonosságáról bizonyságot tegyen, mert tudomására ju­tott, hogy az ellenpárt a névhamisítást föl akarja használni, a házasság törvényessé­gét megtagadhatni. A lelkész Avignont, ho­vá utazása czélját irányzó, e nap reggelén hagyá el, egy ladikon Tarasconba juthatni és pedig a Durance-on át, mert a Rhone fo­lyón való utazás veszélyesnek látszék. Az ő Budapest választó polgárait figyel­meztetjük, hogy ma (kedden) van az összeírások utolsó nap­ja. Ne midaszsza el senki legfőbb pol­gári jogának biztosítására szavazati se­gélyért könyörögtek. Kit kérdezzen, kihez forduljon, hogy szeretett gyermekéről vala­mit megtudhasson ? A brotteaux külvárosba sietett s csupán a puszta helyet találta meg, hol egykoriban barátnéja lakháza állt. Mindenütt romba dűlt falak s tetők hevertek s zárták el útját. Vigasz nélkül s szivében fájdalmas érzettel tért vissza a fogadóba, hol a nélkül, hogy sejtette volna, bátyja tudakozódott utánna s rá várakozók. A testvér pár viszontlátási örömét nem lehet leírni. Adrienne pillanatra minden bánatát, gyermeke utáni vágyát el­­felejté, a­mint kibékült bátyját keblére szó­­b­ta. Ezután azonban hangos zokogásba tört és egymásután kedves gyermeke nevét hangoztatá. Clair­ot eszélyes rábeszéléssel Adrienne aggodalmát meg tudta nyugtatni, s miután az utolsó napok eseményeit elmondá, meg­­jegyzé, hogy az ég, mely eddig mindent jóra fordított, nemsokára a többit is a leg­jobban fogja elintézni. Ezután fölkérte nő­vérét, hogy öltse karját az övébe, hogy a város azon részébe menjenek, hol a hatóság a szerencsétlenek elhelyezéséről gondosko­dott s ott, jegyzé meg, a Crud­y családról leghamarább fognak valamit megtudni. Ad­rienne beleegyezett. Kezdetben minden tu­dakozódás eredménytelen volt. Mindenki­nek a saját életéről való gondoskodás oly nagy volt, hogy senki sem mutatott kedvet mások bajával törődni. Az utczákon össze­vissza hányva hevertek a bútorok, ágyak — Hirdetmény. Sz. kir. Pest város országgyűlési követei választásának vezér­letére rendelt középponti választmány ré­széről, az 1848. V. t. ez. 18. §-nak rendele­téhez képest köztudomásra hozatik, hogy mind az öt választókerület összeíró választ­mánya által beadandó összeírásoknak egyik példánya­­. május hó 29., 80., 31. és junius 1-én délelőtt 9—11-ig, délután 3—6 óráig a városház első emelet 30. sz. termében mindenki által megtekinthetés végett ki fog tétetni. Az, ki az összeíró választmány által a bejegyzéstől elmozdittatott, valamint az is, ki másnak bejegyzése ellen észrevételt tenni kiván, az összeírásnak e tekintetbeni kiiga­­­­zitásáért az 1848. V. t. czikk 19. §-a szer­­­rint a középponti választmányhoz folya­­modhatik. Ily folyamodványok írásban vagy szóval, de mindenesetre okmányokkal igazolva, i. é. május 29-től, bezárólag jun. 6-ig napon­kint délelőtt 9—12-ig, délután 3—6 óráig a városház első emeleti 30. sz. termében adhatók be. Ezen határidőn túl felszólam­­lási folyamodványok többé el nem fogad­tatnak. A beadandó folyamodványok a közép­ponti választmánynak a végre kiküldött tagjai által fognak átvétetni és sor szerint beigtattatni; a benyújtás igazolásául pedig az igtatói szám az illetőknek azonnal kéz­­besittetni. Az összeíró választmányok által teljesí­tett összeirásoknak, valamint a felszólam­­lási folyamodásoknak az 1848. V. t. ez. 21. §-ának rendeletéhez képest leendő megvizs­gálása I. évi junius 2-kán veendi kezdetét, és az összeirásoknak minden beadott folya­modások tárgyalása melletti tökéletes ki­­­­igazításáig a középponti választmány által i­­ naponkint délelőtt és délután tartandó ülé­sekben fog folytattatni. Tekintettel egyszersmind a választók ösz­­szeirására kitűzött törvényes határidő közeli s más házi­szerek. Könyező anyák, aggódó atyák s gyermekek, kik a veszteség nagy­ságát még nem is tudták elgondolni, vagyo­nuk maradványai mellett ültek s álldogál­tak. A tanács, segély mindenütt hiányzék, mindenütt zavar, aggodalom, bánat s nyo­mor uralkodék. Adrienne közel volt a két­ségbeeséshez, a­mint egy ismerni vélt pam­­lag ötlött szemébe, a melyet még jó régen Madaleine barátnéjának ajándékozott. Föl­­fedezését bátyjával tudata s ez egy fiatal lánykához fordult, ki, hogy valami el ne vesszen, a holmi fölött őrködni látszék. Mi­előtt a lányka a báróné gyanúját megerő­síthette volna, a felelet szükségtelenné lett. Adrienne fiát észrevette, ki fejét egy szőr­zsákra hajtva csöndesen pihent. Mindent elfe­lejtett, mi körülötte történt, a gyermekéhez si­etett s csókokkal elhalmozva keblére szok­ta. Crud­y nejével a városházát kérése föl, megtudandó, ha várjon nem kaphatna-e al­­kalmatosabb helyet, mint a gabona­keres­kedő raktára, hol a szerencsétlenség első két napjaiban kénytelenek voltak magukat­­ meghúzni. Nemsokára azután, hogy Adri­enne bátyjával ideiglenes lakásukat fölta­lálták, kedvező hírrel tértek vissza. Mily örömmel lettek meglepve a jó barátok ily váratlan találkozás fölött. Adrienne s Ma­deleine forró könnyek közt borultak egymás karjába s a férfiak a meghatottság hatása alatt kezet szorítva sokáig nem tudtak szó­hoz jutni, hogy elmondják azt, a mit át- , éltek. — Nagy-Kőrösön, mint lapunknak távirják, a városi képviselő választásnál a baloldal 100 szavazatból 91 többséggel győzött a jobboldal ellen. Az országos 48-as párt tizenket­tes bizottmánya tisztelettel tudatja a vidéken lakó elvtársakkal, hogy a jö­vő országgyűlési képviselő-választá­sokra vonatkozó minden közleményt szívesen és köszönettel fogad, vala­mint az e tárgyban hozzá intézendő kérdésekre, akár pártgyűlések, akár körök, akár pedig csak egyes tagok­tól eredjenek is azok, kötelességének tartja azonnal felelni. A levelek Irányi Dániel, mint a tizenkettes bizottmány el­nökéhez czimezendők, a „M. Ujs.“ szerkesztőhivatalába, Pest, Lipót ut­­cza 11. sz. alatt. Vidéki elvtársainkkal tudatjuk, miszerint a 48-as párt programmja immár német, szerb, tót és román nyelven is megjelent és a Magyar Nyomdában (Lipót utcza 11. sz.) magyar szerb, tót, és román nyel­ven kapható. Száza 1 frt 50 kr, erre 10 forint. A tömeges megrendelések, melyeket a „Magyar Nyomda“ az utóbbi napokban a 48-as párt programmjára vett, lehetővé teszi, hogy a szerb, tót és román nyelvű programmokat a magyarral egyenlő áron adhatja, miután a drágább kiállítási költsé­gek már fedezve vannak, elteltéve, ezúttal is emlékezetbe hozatik az 1848. V. t. ez. 20. §-ának azon rendelke­zése, mely szerint az, ki magát az összeíró választ­mányok egyik előtt sem jelentette, e végett többé a középponti választmányhoz nem járulhat. Kelt Pesten, a pestvárosi országgyűlési követek választásának vezérletére rendelt központi választmánynak 1872. május 25. tartott üléséből. Győry Elek s. k., Havas Ignácz s. k., jegyző, elnök. — Irányi Dániel jelentése az 1869—72-ki országgyűlésről külön lenyo­matban is megjelent, s kapható a „Magyar Nyomdában“. Száza 1 frt 50 kr. — erre 12 forintért. Német nyelven 100 db 1 frt 50 kr., 1000 db 12 frt. Az idei termelés. A földművelés-, ipar- és kereskede­lem­ügyi minisztérium némi tájéko­zást szándékozott nyújtani hazai ter­mésünkről, midőn a termények ápril havi állásáról beérkezett tudósításo­kat, melyeket alább mi is közlünk, közzétette. Nem mondja a minisztérium: az ország minden részét, egyenlő rész­letekben felkarolják-e a hozzáérkezett jelentések s igy nem tudhatjuk hány négyszögmértföldön mondhatjuk, a ve­téseket jónak, középszerűnek vagy rosznak? Ezen hivatalos tudósítások nyomán tehát épen nem szerezhetünk határozott fogalmakat, adatokat a ter­mények ápril havi állásáról sem, any-Néhány héttel későbben mindannyit Th­­­onville-ben találjuk. A fiatal Beaufort, ki Ad­rienne­t még mindég nem ismerő, Clairnot meghívására Tarascon-ból átjött, s nemso­kára nővérének szeretve látott vendége volt, ki szeretetből minden kellemetlensé­get szívesen megbocsájtott, a mit neki anyja okozott. Egy este, midőn a fiatal gróf ismét Th­­­onville-be volt látogatóba s Adrienne né­hányszor akaratlanul fölsóhajtva az abla­kon kitekingetett, Clair­ot azt a megjegy­zést téve, hogy neki úgy tetszik, mintha a Beaufort-család czélját mégis elérné, s hogy Th­onville birtokukkal egybe fog olvadni. — Nekem hasonló sejtelmem van, bá­tyám — viszonzá Adrienne mosolyogva. Tán ellenvetésed van? — Legkevésbé! — Ha a sors így határ­za, miért akarnék azt megmásítani! A fenntebbi est óta alig telt el hat hét, midőn Beaufort gróf Adrienne-t oltárhoz ve­zeté. A nizzai lelkész másodszor jön Th­on­­ville-be hiva, ezúttal szebb czél végett, mint az első alkalommal, miután Adrienne házas­sági kötelékére adandó áldást senki mástól, csakis tőle kívánta elfogadni. Solvent-ről többé soha semmit sem lehe­tett hallani. Azt beszélték, hogy halálát a Rhone vizében kérése. Fordította : Aleh I.

Next