Magyar Ujság, 1872. október (6. évfolyam, 224-250. szám)

1872-10-09 / 231. szám

Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet, lile intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok a levelek viasza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint, díde intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. SZÓM / V ** /% «TZ ’ j*V V A ■ ^ VI. évfolyam. 1873. októl». 9. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve. Egy évre . 16 frt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. (GYORS POSTA POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDASZATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. a Disparity a paritásban. Az 1867-ki kiegyezést Sennyey Pál báró tegnapi beszéde folytán úgy jellemezte, mintha az paritást nyújtott volna Magyarországnak Ausztriával kül- és belügyekben. Pedig ez nem áll. S van a paritásnak egy neme, mely az államiság világos tagadása. ,,Ha a kiegyezés által létesített szövetségnek következtében, melyet a paritás elvén a mi befolyásunknak hatalma is markíroz, a viszonyok állandóságot fognak nyerni, ha — mint most teljes kilátásunk van rá - egy helyes külpolitika alatt ezen nagyhatalmi állásnak nemcsak oltalmát, de hasznát és előnyét is fogjuk élvezni, — ha tapasztalni fogjuk, hogy ezen nagy hatalmi állásnak oltalma alatt saját magyar érdekeink ép úgy, mint kereskedelmi érdekeink a külföldön támogatatnak ; a közvéleménynek e részbeni idegenkedése át fog változni“ stb. Szónok e szerint elismeri, hogy Magyarország érdekei sem állami, sem kereskedelmi szempontból nincsenek kellőleg támogatva a külföldön. Hogy Magyarország a nagy hatalmasságnak eddigelé csak terheit érezte, de előnyeit nem élvezte. Pedig ez már nem paritás. Nem paritás az, mi nemzetközi kereskedelmi viszonyainkat jellemzi, hanem gyarmatszerű alárendeltség Ausztria irányában. Mert az osztrák konzulságok s követségek Európa főbb világpiacain régóta jó helyet készítettek Ausztria iparczikkei számára, miáltal lehetlenné tették azt, hogy a magyar iparos ott helyt foglaljon. Sőt a magyar termények értékét, hitelét engedték eljátszani azon üzérek által, kik terményeiket osztrák ezég alatt árulták. Valóságos disparitás pedig épen a paritás ezége alatt Magyarországra nézve, azon közös szabályzat, miszerint Magyarország és Ausztria közgazdasági viszonyai egy s ugyanazon keretbe szoríttatnak, egyenlő szabályzat szerint vonatnak adó alá, holott itt és ott a népesség, az ipari kereskedelmi fejlettség, a pénzforgalom és menynyiség annyira különbözik, hogy azon szabályzatok, melyek közt például az osztrák mezőgazdasági ipar szabadon mozoghat, Magyarországon az ipar további üzletét is lehetlenné teszik, így tették lehetlenné Magyarországon a kisiparosok szeszüzletét mely a mezőgazdaság különben értékesíthetlen terményeit feldolgozva, a föld javításán kívül bő jövedelmet szolgáltatott; lehetlenné tették az osztrák adóztatási szabályzatok, melyek viszont a nagy gyárüzletre elég kedvezők, legalább Ausztriában. így tették lehetlenné a cukorgyártást s olajgyártást és finomítást a „paritás“ czége alatt Magyarországra rótt, s a magyar mezőgazdasági ipart elérő, de a nagyobb fejlettségű osztrák ipar által még elviselhető osztrák adóztatási szabályzatok. A só- és dohány-monopólium paritása pedig már gyarmatszerű viszonyba hozta Magyarországot Ausztriával. Mert a magyar törvényhozás ha akarná sem szüntetheti meg az egyedáruságot, sőt, alább sem szállíthatja saját földje, saját bányái terményeinek árát, az osztrák kormány és törvényhozás beleegyezése nélkül, holott a vagyonos, osztrák polgárok könnyen fizethetik, amikép adózásuk jelenlegi mérve mutatja, azon árakat, mit a magyar nép el nem bir. Ily paritás nem más mint az önsrállás tagadása. És hiában igyekszik az eddiginél helyes!) külpolitika szárnyai alatt Magyarország érdekeinek a külföldön szinteg paritást szerezni a kormány, ha a belipari kereskedelem fejlődése itthon lehetlenné van téve, egyrészt azáltal is, hogy az osztrák urak olcsóbb pénzzel dolgoznak, mert van önálló pénz s bankrendszerük, de nekünk nincs. Ez nem paritás. Magyarország ezen szövetsége Ausztriával e szerint paritás a teherben és disparitás az állami, a törvényhozási és közgazdasági élet belső viszonyaiban, mely nem hogy legfőbb biztosítékát képezné nemzeti létünknek s függetlenségünknek — mint azt a szónok hangsúlyozá, hanem aláássa mindezt, mert lehetlenné teszi kellő kifejlődésünket : megköti az iparos és kereskedő, sőt megköti a törvényhozás kezeit is saját ügyei s érdekei vezetésében. —..— — Ma délelőtt Budán a fejedelem elnöklete alatt minisztertanács tartatott. Az osztrák miniszterek közül Andrássy meghívására Auersperg miniszterelnök, s az osztrák pénzügyminiszter, kikhez önkénytesen az osztrák belügyminiszter csatlakozott, tegnap Pestre érkeztek, s a minisztertanácsban szintén részt vettek. Mint hírlik, a minisztertanács tárgyát az osztrák delegáczió költségvetési bizottságának törlése folytán, a delegáczió és a közös hadügyminiszter közöt beállott differencia, valamint a katonai szolgálati idő fölemelése képezte. Mint tudjuk, az osztrák delegáczió ez utóbbit megtagadta, s az osztrák miniszterelnök azt nyilvánította volna, ha a delegáczió a szolgálati idő fölemelését nem fogadja el, tározójáról lemond. A helyzetet nagyon komolynak jelzik. Az értekezletek s kapacitálások kölcsönösen folynak, hogy azután a minisztertanács tisztázta a helyzetet, hogy mily eredménynyel , azt legközelebb megfogjuk tudni. E folyton ismétlődő bajokon pedig nagyon könyen lehetne segíteni egyetlen egy szakasz által, mely a köözös ügyet eltörölné. — Temesvárott Vargits deákpárti jelölt 434 szavazattal Missits János ellenében képviselővé választatott. — Addig beszéltek a lapok a magyar bankról, hogy végre mégis csak osztrák bank lett belőle. Mint megbízható helyről értesülünk, a magyar kormánynak egyltalában nem lévén szándéka a magyar nemzetnek a magyar önálló bank felállítása iránt anynyiszor kifejezett óhajtását teljesíteni, a napokban az osztrák nemzeti bankkal megköti a szerződést, mely szerint az osztrák nemzeti bank pesti fiókját igazgatósággá fogja elkeresztelni, 60 millió forintot helyez el a magyar bank alapja gyanánt, Magyarország pedig ennek fejébe az őt nem illető 80 millióból 24 milliót általna magára. Erre el voltunk készülve. Ez nem lenne egyéb, mint a régi nyűg újabb kiadásban. Minden maradna úgy, mint volt, eddig, német bankós bécsi befolyás. Ehhez azonban még a képviselőháznak is hozzászólása lesz. Reméljük, hogy a nemzetnek a magyar bank fölállítása iránt régtől fogva táplált vágya nem fog teljesítetlenül hagyatni. E szerződés fog holnap vagy holnapután, mint híresztelve volt, a minisztertanácsban előterjesztetni. Tudósítónk arról is értesit, hogy a kormány a szerződést mindenképen keresztül akarja vinni s ezt némileg bizonyosnak is hiszi, mert tárczakérdést szándékozik belőle csinálni. — A képviselők háza mai ülésében ugyancsak gőzerővel hajtatott keresztül a Győr-Sopron - Ebenfurt és Sopron-Pozson-Lundenburg közötti elsőrendű és Vojtek - Nimet-Boksán közötti másodrendű pálya. Tessék megkeresni ezen pontokat a térképen. Az előbbeiek még csak megtalálhatók. De hiszen ezek közt elsőrendű pályavonalat húzni Magyarország kereskedelmére nézve nem lehet elsőrendű feldat. E pálya nem más, mint körfal Bécs körül. Az engedélyezett harmadik pálya legfőbb feladata pedig csak a Reschitza s Boksán vidékén levő hámorok hasznosbítása lehet. Hol van itt az országos szempont? Miért maradt hátrább ezeknél a Kikinda és Pancsova vagy a Temesvár és Orsova közötti nagyjelentőségű nemzetközi pályák terve? Vagy épen a beteg keleti pálya kiegészítése? Mert ezek talán majd „áldozatokat“ kívánnak, holott a megszavazottak ilyet nem igényelnek. Dehogy nem. Hiszen 30 — 32 évi adómentesség ügyes kezek közt felér a legmagasabb subventióval. Egy kis Stajcksrath. A mai esti lapok jelentik : „Budán ma délelőtt a felsége elnöklete alatt minisztertanács tartatott, melyben a közös minisztereken kívül részt vett a tegnap ideérkezett osztrák miniszterelnök is! — Abrudbányán f. hó 2-án ment végbe a képviselőválasztás. Jelöltekül szerepelnek Zsigmondy Vilmos pesti mérnök, Pogány Károly belügyminiszteri titkár és Hegedűs Sándor, a „Hon“ belmunkatársa. Pogány Károly 187, Hegedűs 161 és Zsigmondi 95 szavazatot nyervén új választás lesz november 1. 12-én Hegedűs és Pogány közt. — Az osztrák delegátió eddig a közös külügyek és a közös pénzügyek költségvetését tárgyalta. Az elfogadott tételek a következők: 1) A közös külügyminisztérium előirányzata 1873-ik évre. 2) A közös pénzügyminisztérium előirányzata. Összes követelmény............................... 138,907 frt Czim I. Központi vezetés.................... 90,501 „ Központi pénztár............................... 20,654 „ Számviteli osztály ................................ 25,752 „ 3) Közös legfőbb számvevőszék. Összes kiadás......................................... 104,095 „ Ő felsége arctére-testőrsége s a volt fő a) Rendes szükséglet.......................... 4.246,295 frt. Rendkívüli szükséglet ..... 111,810 „ Összesen . . . 4.358,105 frt Czim I. Központi vezetés. Rendes kiadás .............................................. 382,440 „ Rendelkezési alap ..................... 440,000 „ Rendkívüli kiadások .... 37,710 ,, Összesen . . . 860,160 frt. Czim II. Diplomácziai költségek. Rendes kiadás............................... 1.028,060 „ Rendkivüli kiadás......................... 41.700 ., Összesen . . . 1.070,660 frt. Czim III. Konzulsági költségek. Rendes kiadás.................................... 694,875 „ Rendkivüli kiadás......................... 21,000 „ Összesen . . . 715,805 „ Czim IV. Montenegróból menekültek támogatása..................................... 11,400 „ Czim V. Szubvenczió az osztrák-magyar Lloyd számára.................... 1.700,000 „ hadszárnysegédség nyugdíjösszege (póthitel) . . . . . . . . 41,130 „ Bécsben lakó közös pénzügyminisztériumi hivatalnokok drágasági pótléka (póthitel) .................................... 47,000 „ 4) Közös hadügyminisztérium előirányzata. Czim I. — Haditengerészeti követelménye : Rendes kiadás .... 8.388,171 frt Rendkivüli.................................... 3.254,310 „ Összesen . . . 11.652,580 frt. c. Sennyei Pál báró megszokta — a tárnoki palotában csakúgy mint a kaszinóban, s falusi jószágán nem kevésbé, mint a fővárosban, hogy — kalaplevéve beszéljenek vele. Van oka hát fen hordani fejét, mert vagyoni állása és személyes tulajdonainak közös eredménye az átalánios hódolat, melyben vetélkedve részesíti őt közelebb és távolabb eső környezete egyformaképén, de arra, hogy tegnapi beszéde a jobb és baloldali lapoknak nem is terczekben vagy kvartokban, hanem egész oktávákban egymás fölé emelkedő magasztalásait fogja megszerezni neki, — erre még az ő elkényeztetett és hyperaristokratikus egyénisége sem számíthatott bizonyosan ! S ennyei báró éles elméjű ember, ki sokat olvasott, sokat tanult, sokat tapasztalt ráadásul, —s bár beszédének minden során meglátszik, hogy ezt most gyakorlatilag is érvényesíteni igyekezett az által, hogy mindenkinek valami kedvezőt vagy hízelgőt mond — kellett, hogy elkészülve legyen határozott s arányaikban az általa vallott eszmék és elveknek megfelelő kifogások, sőt megtámadtatásokra is. . . . De — chi non risico, non rosica! A szerencse a bátorhoz szegődik s ami ritkán sikerül még a vele egyrangu tehetségnek is — Sennyei báró elérte, hogy két pad közt nemcsak nem esett a földre, de sőt mind a két pad ezer pukedlivel kinálkozik ma neki ülő helyül. . . . Némi kivételt egyedül a „Pesti Napló“ képez, — mely teli marokkal szórja ugyan szintén a tömjént Sennyeinek, — a geniális államférfin és elragadó páriaménti szónoknak bünta rt»tja azonL«n czikke végén, hogy később sárral is dobálhassa ő exceját, ha olly mértékben válnék „veszedelmes ellenséggé“, amilyenben „hasznos jóbarát“ lesz, ha ugyan akar azt lenni a deák-párt iránt ? . . . S ez egyszer a többi lap áradozó dicséreteivel szemben a „Napló“ fölfogását mi is osztjuk .... Hol nagy és egymást teljesen kizáró elvek közt foly a küzdelem, ott háttérbe szorul az egyén, bármily kivételes helyzetet biztosít is annak a társadalmi és szellemi tényezők összehatása .... Itt a rideg alternatívát, vagy-vagy semmi sem enyhítheti s bár örömmel jegyezzük fel az elfogulatlan szigort, melylyel Sennyey a jelen kormány lényeges alkotásai fölött palctát tört, — mig a közjogi alapot tartalékgondolat nélkül magáénak vallja — nem számíthat támogatásunkra semmiféle kabinet, ha mindjárt az ő vagy Ghyczy köztiszteletű neveit viselné is homlokán az ! A „Denique censem“ mi egy betűt sem változtatunk. Mérsékelni szavainkat, szelidíteni kifejezéseinket hajlandók vagyunk — amint a közmorál rendszeres megrontása s a nemzeti lét erkölcsi alapjának folytonos és tervszerű megingatása megszűnik „kormány-actio“ lenni, de a politikai harcral folytatni kell, folytatni fogjuk még száz a tegnapival egy színvonalon mozgó kitűnő szónoklat után is mindaddig, míg a „nemzeti függetlenség és állami önállóság“ a 48-ks törvények szellemében nem egyes embereket és egyes osztályt vagy pártot, hanem a nép millióit vallás és faj különbség nélkül boldogító valósággá nem fog válni. A szónok mint a színésztől nem vonjuk meg tapsainkat, de a tartalom és a darabra nézve kérlelhetlen kritikai mértékül az — elv szolgál csupán ! . . . E cathegorikus nyilatkozatnak a közönség talán már hitt volna, de ekkor előállott megint a „Reform“ s a hivatalos démentit ekként démontirozta: „Midőn egyfelől szívesen regisztráljuk a kormány nyilatkozatát, s kijelentjük, hogy az igazság érdekében örvendünk a kapott felvilágosításnak , másrészt sajnálattal kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy a fölmerült kérdések földerítése nem teljes. Arról ugyanis, hogy fizetett-e a pénzügyminisztérium a törlesztési számításban előfordult, s csak utólag észrevett hiba helyreigazítása miatt a konzorcziumnak kárpótlást vagy nem, s ha fizetett, mennyit fizetett, erről a közlemény hallgat. Pedig többi közt ez is föl volt említve a hírlapokban. Sőt mi azon helyzetben vagyunk állíthatni, hogy a pénzügyminisztérium ezen hiba következtében tényleg fizetett, és pedig 300.000 forint kárpótlást a konzorcziumnak, amely megállapodást ez utóbbi egyik Bécsben tartott ülésében el is fogadta. Kérjük a kormányt, adjon erről is fölvilágosítást.“ A botrány tehát nemcsak el nem enyészett, de sőt ellenkezőleg folyton nőtt. Megnyílván az országgyűlés, mindenki várta, s méltán, hogy valamelyik azok közül, kik ez ügyet szőnyegre hozták s vele hónapokon át a közvéleményt nyugtalanítók, felvilágositást kérjen a kormánytól. Hetek múltak , senki sem moczczant. Végre akadt egy baloldali képviselő, ki egész tárgyilagossággal, kerülve a gyanúnak még árnyékát is, egyszerű kérdést intézett a kormányhoz a dolog mibenlétéről. A kormány kiderité a tényállást, a jobboldali lapok által terjesztett hírek alaptalanságát — a ház, s vele együtt az interpelláló kép-iselő is, tudomásul véve a miniszter válaszát s a drásma be lett fejezve. Ez rövid réasumé je az úgynevezett Lévay-ügy történetének. S lássuk most e történettel szemben, minő a jobboldali lapok eljárása. A „Pesti Napló“, a kérdéses botrány szülőanyja, köszönetet mond a miniszternek, „hogy Helfy képviselő gyanúsító beszédére“ kellőleg válaszolt. Valóban látszik, hogy Kerkapoly válasza annyira megzavarta a szegény „P. Napló“ fejét, vagyis a „P. Napló“ szegény fejét, hogy már azt sem tudja, mit beszél. A „Reform“ még sokkal bátrabb , minden habozás nélkül, sans-géne hazudik, azt állítván ugyanis, hogy a hivatalos lap démentijének a jobbpárti sajtó (tehát ő is) hitelt adott, a balpárti nem. Pedig, mint a fentebbi idézetből láthatni, a „Reform“ nemcsak hogy hitelt nem adott a hivatalos lap közleményének, hanem egyenesen flémentirozta, kijelentvén, miszerint ő azon helyzetben van állíthatni, hogy a pénzügyminisztérium „tényleg fizetett, és pedig 300.000 forint kárpótlást a consortiumnak.“ S ugyan az a „Reform“, mely az „Egy magyar Lingrand“ czímű, csupa gyanúsításokból gyártott czikkében pelengérre állított bankárokat s minisztereket egyaránt, sőt nem átallotta még egy nőt is belerántani a botrányba, a hazai administratióról pedig úgy szólt, mintha csakugyan csupa zsebmetszők kezébe lenne téve ; — ugyanez a „Reform“ azt meri ma írni, hogy a miniszter válasza „megsemmisítő csapásokat mért a gyanusító irányra, mely Helly interpellátiójában érte el delelő pontját.“ Van-e erre gyengédebb kifejezés, mint az, hogy szemérmetlenség? Végül jön h totyogó „Pester Lloyd“ s azt fedezi fel, miszerint, az ellenzék nagy szégyent vallott tegnap azáltal, hogy Helfy kénytelen volt a miniszter válaszát tudomásul venni. Legyen meggyőződve a ,,P. Ll.“, hogy semmi fáradságába nem került volna Hellynek a választ nem venni tudomásul , de az ellenzék meg szokott hajolni az igazság előtt. Tudjuk, hogy önök más utat követnének s követnek , de mi csak megmaradunk ez után, s nem bánjuk, ha akármennyi „szégyent“ vallunk is a „P. L.“ behályogozott szemei előtt. Ám tetszelegjen a kormánypárti sajtó szégyenletes felsülésének elferdítő takargatásával. A figyelmesebb olvasó tudja, hányadán van vele. De ha az okulás minden ajtaját nem tette be jövője előtt, jól válaszsza meg azokat, kiknek leczkót kíván adni akár az igazság, akár az illem tanából. Csak saját táborukban keressenek e lapok, mert az ellenzékkel szemben, erre nincs már joguk. Jobboldali kollegáinknak. Az egész ország tudja, miszerint a jobboldali lapok, nevezetesen a „Pesti Napló“, a „Reform“ és a „Szabad Sajtó“ csaknem egész nyáron át versenyezve mulattaták a közönséget az úgynevezett Lévay-ügy körüli pikánsnál pikánsabb leleplezéseikkel. Alig telt el egy hét anélkül, hogy valami új revelatióval ne lepték volna meg a bámészkodó publikumot , míg végre a „Reform“-ot, éré azon dicsőség, hogy „egy magyar Laugrand“ czímű rendkívül sensaczionális czikkével betetűzze az épületet, a nemes műre rátegye a koronát. Az ellenzéki lapok egyetlen egy kövecskét sem hordottak ez épülethez, egyetlen egy adattal sem járultak e „cause celébre“-hez, mely hazánkat mint a botrányok hazáját tüntető fel; az ellenzéki lapok nem tettek egyebet, mint amennyit tenni kénytelenek voltak, t. i. idézték szóról szóra a kormánypárti lapok által terjesztett gyanúsító híreket s unszolták a kormányt adjon mentül előbb felvilágosítást e botrányos ügy körül. Ekkor megjelent Lévay levele, melyben az egész dolgot alaptalan rágalomnak nyilvánítá. De ezzel szemben a „Pesti Napló“ kijelenté, hogy az ő közleménye mellett „oly férfiak kezeskednek, kiknek szavában meg lehet bízni.“ Kis idő múlva jött a hivatalos lap s ismétlő körülbelül azt, amit Lévay levele tartalmazott, hogy t. i. az egész ügy csupa koholmány. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz ülése október 8-án. Délelőtt 10 órakor. Bittó elnök megnyitván az ülést bejelenti Trencsén megyének kérvényét, melyben az észak-nyugati vasútról szóló tv.-javaslat végrehajtását kéri. Raucz Gyula benyújtja a közp. tanitóegylet kérvényét, melyben tanítói fizetésük minimumának felebb emelését kérik. — Kiadatik a pénzügyi bizottságnak. — Következik a napired, és pedig elsősorban a sopron-pozsony - lundenburg-vágvölgyi vasútnak tárgyalása. Felolvastatván a javaslat szövege Bittó Kálmán a közp.bizottság előadója, a pénzügyi és vasúti bizottságok egyező véleménye alapján ajánlja e javaslatot elfogadásra. Tisza Lajos közlekedési miniszter miután ez az első eset, hogy vasúti engedélyről szóló törvényjavaslata tárgyaltatik, előadja a vasút-engedélyezés körüli nézeteit, melyek átalános keretben mozogtak. A ház átalánosságában a javaslatot elfogadván az egyes szakaszok részletenként is elfogadtatnak. A 24-iknál: Prileszky Tádé az emelkedés maximumának meghatározásánál azt a módosítványt teszi, hogy ez alól a pozsony-nagyszombati e vonalba fölveendő — tényleg exisztáló magasabb emelkedés kivételt szenvedjen. — Elfogadtatott. A tv.-javaslat utolsó §-ban, mely a végrehajtásról szól Simonyi Ernő indítványozza, hogy a pénzügyminiszternek mi köze sem lévén e javaslathoz, a végrehaj.