Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-11 / 208. szám

208. szám. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-só szám. II. amslet. Id. intézenció a lap aszikral ráalát Illett minden közle­­mány Kéziratok a levelek viacaa nem adatnak. — Bérmentetlen le­­val.k csak ismerbs kenektM fogadtatnak *1. Kiadó­hivatal: Ejfyeteik-Btoi» 4-ik eze­röislsaiat. Ida intérando a lap anyagi résnél Uloto minden kdale­onény, a. m. az eltBantési pénz, a kiadás körüti pa­­naszok és a hirdetmények POLITIKAI Vll. évfolyam. 1873. Szept. II Előfizetési ár: Vidékre postán vagy beír­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 írt. » , Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » » Egy hónapra 1 »­­0 » Eg­yes szán 6­­ . (GYORSPOSTA) ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilenci hasábos peticsi egyszeri hirdetése 12 kr. tdbbsack­i 9 kr. Bólyagdij malen hirdetésiért külön SO kr. Nyílttér: négy kezébos pt­­ti sor SO ks. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept.—október) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. - novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hóra....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Peat, szeptember 10. Külföldi szemle. A német kormánynak a versaillesi kabinethez in­tézett sürgönye a terület megszállás megszűntét con­­statálja, miután Francziaország a békeszerződésben ki­kötött feltételeknek eleget tett, Verdun elhagyására a rendelet Berlinből még szombaton este elküldetett s mint állítják, a német csapatok e hó 15—20-ka körül a franczia földről egészen eltakarodtak. Néhány nap múlva tehát Francziaország önmagának vissza lesz adva, a­mint a párisi lapok szeretik mondani. A bor­­deaux-i egyezmény végre volna hajtva, ha az a royalis­ták által május 24-én meg nem szegezett volna s a fran­czia trónért a versengés megkezdődhetnék, ha a párisi grófnak Frohsdorfba zarándokolása által a máj. 24-ki egyezmény szintén meg nem szegetett volna. A „Jour. Off.“ a következőket jelenté : Az állam­­kincstár szept. 5-én Németországnak 263.466.000 fran­kot fizetett s ezzel a hadisarcz fizetését befejezé. A nemzeti bank által nyújtott 200 millió érezpénz hitelből az államkincstár csak 150 milliót vett igénybe, miután julius és augustus havakban a kölcsönre jelentékeny összeg folyt be s igy szept 1-én az új kölcsönre ösz­szesen 3 milliárd 795.000 frank lett befizetve. A fusióról a hírek mindig gyérebben érkeznek. Az ,,Indep.“ szerint Chambord gróf a fusió párt alkuszai­nak kijelentette volna, hogy elveiről nem mondhat le s szavát nem szegheti meg, noha nagyon jól tudja, hogy trónra lépte az egyház érdekeinek sokat használna. E megjegyzés annyiban érdemel figyelmet, miután a „Ti­mes“ tudósítása szerint Chambord gróf csak a pápa rá­beszélésének engedve, határozó el magát a fehér zászló helyett a három szintit elfogadni. Különben a francziaországi lakosság utálattal for­dul el a royalistikus törekvésektől. Legközelebb a felső cavoyai megyetanács 21 tagja intézett feliratot Mac Mahonhoz, melyben az elnököt arra szólítják föl, hogy becsületszavához képest a köztársasági intézményeket fentartsa. E nyilatkozat annyiban érdemel figyelmet, mert tudva van, hogy Savoya Svájczhoz akar csatla­kozni az esetben, ha Francziaország a köztársaságról lemond. Lehet, hogy a háború kormánya erre is ostrom­­állapottal fog felelni, a­mint ezt tenni Algírban szán­dékozik a szept. 4-ki tüntetések miatt. Különben Al­gírban az arabs törzsek forrongása még egyre tart, a­mint ezt a marokkói határszéli események, valamint a délen Francziaország legelkeseredettebb ellenségével, Ben Csacsa főnökkel folyó harcz, ki már legyőzetett volna, tanúsítják. A „Rappel“ írja, hogy a kisebbség tagjai az ál­landó bizottság csütörtöki ülésében ismét szőnyegre hozandják az ostromállapot kérdését. A „Siecle“ az olasz király utazásáról a következő­ket írja: „A minden árnyalatú monarchikus sajtónak ki­adatott a jelszó, a haza elleneinek s Poroszország szö­­­vetségesének nevezni azon írókat, kik elég merészek lennének az olasz király utazását azon aggodalomnak tulajdonítani,mely azon tervet keltett, hogy Franczia­­országban az öröklő monarchia visszaállíttassák. E jel­szót hiven követik. Fanatikus, klerikálisok,legitimisták, orleanisták, császáriak hasonló erélylyel hangoztatják. Ez nagy zajt üt,de e zajjal az igazságot nem fogják túl­­harsogni. Nem igaz-e, hogy a pápa naponként egyházi beszédeiben világi hatalmának visszaállítását követeli? Nem igaz-e, hogy a syllabust mint hitelvet állítja föl, hogy a szent­szék világi hatalma egyházi felsőbbségé­­nek gyakorlására elkerülhetetlenül szükséges ? Nem igaz-e, hogy Chambord gróf nyiltan a syllabust elfo­gadó, s hogy a monarchikus sajtó egyetlen közege sem merte tagadni, hogy Francziaország királyának első s legsürgősebb kötelessége, a világi uralmat, melyet a pápa elveszített, vissza foglalni s ismét rá ruházni ? Ha ez igaz s komolyan nem lehet kétségbe vonni, miért e föltevések logikus végkövetkeztetését kétségbe vonni ? Kétségbe vonhatlan, hogy Chambord gróf, a­mint szent kötelességének tekinti, a pápa világi hatalmát visszadni, erre nézve nem bír más eszközzel, az egykori római tar­tományokat erővel vissza­foglalni, ott a pápa világi felsőbbségét kikiáltani s a szentszéket anyagilag azon helyzetbe tenni, uralmát a tartományokban megtartani. Ha van más eszköz, nevezzék meg. Csak egyet tudunk: háború Olaszországgal s Róma s a szomszédos tartomá­nyok vissza­foglalása. Ha tehát a háború Olaszország­gal szükséges következménye a monarchiának vissza­­állítása Francziaországban, e szerint nagyon is világos, hogy az olasz király utazása Németországba­n azon szö­vetség, melyet ez utazásnak czélja megteremteni vagy megszilárdítani, azon monarchikus cselszövények ered­ménye, melyek jelenleg Francziaországban s Frohsdorf­­ban folynak. Fordítsuk meg az esetet s tegyük föl pél­dául, hogy a pápa Avignont a a régi venaissini grófsá­got vissza követelné s valamelyik hatalom megígérné annak visszaszerzésében neki segédkezet nyújtani, nem volnánk-e azon, magunkat az ily igények ellen vé­deni ? Spanyolországból érkezett tudósítások szerint a viszonyok ismét más fordulatot vettek. Az ügyek élén ismét Castelár áll, ki az országban dúló kettős lázadás­ elnyomását minden más politikai tekintetnél előbbre valónak tartja. A cortes többség gyűlésén Castelár előterjesztő a mélhatlanul szükséges feltételeket, melyek alatt kész volna a kormányhatalmat elvállalni. Követelé, hogy a kormánynak adassék vissza a kegyelmezési jog, vala­mint hogy az felhatalmaztassék a carlisták ellen annyi katonaságot, a­mennyit szükségesnek tart, alkalmazni. Szintúgy joga legyen a kormánynak, szükség esetén a hadsereg létszámát felemelni; a polgárőrséget szer­vezni és annak fölfegyverzésére 500.000 puskát vásá­rolni; kényszerkölcsön útján vagy más módon 4—500 milliót beszerezni, mely kizárólag hadi czélokra lenne fordítandó; joga legyen továbbá az alkotmány biztosí­tékait felfüggeszteni, és az ayuntiamentókat és tarto­mányi küldöttségeket feloszlatni. Egy ily értelemben tett indítvány 108 szavazattal egyhangúlag elfogadta­tott. A madridi alcade kijelenti, hogy a belügyminisz­ter, a Puntiamento és az önkéntesek el vannak hatá­rozva a rendet fentartani és a cortes határozatait tá­mogatni. Mondják, hogy Castelar Esparterot főhadvezér­­nek, Serranot az északi hadsereg parancsnokává fo­gja kinevezni. A ciscayai carlista hatóságok parancsot adtak ki, mely szerint azok, kik vasárnap misét nem hallgatnak, megvesszőztetésre fognak ítéltetni. — Serrano, Brega és Olozaga Madridba érkeztek, Lagasta holnaputánra váratik. Mint állítják, a kormány mindenek előtt táborno­kokból egy felső katonai juntát fog felállítani, melynek befolyása leend a hadügyminisztériummal összefüggés­ben lévő minden hivatali kinevezésre. A tüzérség újra­szervezése és az alezredestől fölfelé minden fokozatra való kinevezések a minisztertanács által lesznek esz­­közlendők. A cortes elnöke meg fog választatni. Salmeron megválasztatása bizonyos, Orense fia Madrid polgári kormányzójává fog kineveztetni. A cortes e hó 8-ki ülésében tétetett meg a jelen­tés az új minisztérium megalakultáról; az megegyezik a már közölt névsorral, azon változással, hogy Gil a közmunkaügyi és Oreiro tengerészeti miniszter ideigle­nesen a hadügyi tárczával bízattak meg. Castelar a ház tetszése közt mutatá be az új mi­nisztereket, és kifejti követendő politikáját. Ő — úgy­mond — a foederatív­ köztársaságot képviseli, azonban első­sorban a haza egységét is. Ő kárhoztatja a dema­gógiát és a carlisták elleni harczban a szabadelvűek gyámolítását kéri. Hogy legyen hadsereg, ő a fegyelmet és katonai törvényeket szigorral, azonban minden kegyetlenség nélkül fogja alkalmazni. Ezután a keresztülviendő re­formokat említi fel. A cartagenai viszonyokról londoni lapoknak távir­­ják, hogy a lázadók a madridi socialista bizottság uta­sítását követve, az erőditési munkákat erélyesen foly­tatja. Az 1870-ks minta szerint ezüst pénzt vernek két pesates értékben s kellő mennyiségű pénzzel ellátott ügynököket küldtek Barcelonába, hogy Cataloniá­­ban a separatistikus törekvéseknek a szegényebb osz­tály közt híveket szerezzenek. Genf­ben az Internationale congressusa e 8-án Jos­­seron által megnyitatott. Képviselve vannak Német-, Francziaország, Anglia és Svájcz. Az angol minisztériumról a „Globe“ azt a hirt kö­zölte, hogy Gladstone a jövő parlamenti ülésszak alatt oly költségvetést fog beterjeszteni, melyben a hat mil­lióra menő jövedelmi adó eltöröltetik. Némely angol lap komolyan veszi ezen hirt s úgy foglalkozik vele, a „Standard“ ellenben kétkedve szól róla s azt hiszi, hogy Gladstone inkább megkétszerezi a jövedelmi adót, csak hogy a demokrata államférfiak kedvencz tervét a fo­gyasztási adó megszüntetését elérhesse. A MAGYAR UJSAG TARGIAJA. — Pest, 1878. szeptember 11.— Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik Házadból, melyben a nagy forr­a­­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gantler Theophlle Francaidból forditotta G. T. Ant II-dik KÖTET. XVIII. A család körében. (118. Folytatás.) — Igaz, — felesé Izabella — bírja egészen, bol­dog vagyok, hogy azt megmondhatom önnek. Bennem elszánt testvére van, ki kétszeresen fogja önt szeretni az elmulasztott időért is, különösen, ha, a­mint ígérte, tüzét kissé mérsékelni fogja, atyánkat nem nyugtala­nítja és csak azt mutatja, a­mi szép és jó van önben. — Nézzék a szép kis szónokot — mondá Vallom­­breuse mosolyogva — az igaz, hogy gonosz állat va­gyok, de javulni fogok, ha nem is az erény szereteté­­ből, de azért, hogy ne lássam nagy nővérem szigorú ki­fejezését valamely új kihágás hallatára. Azonban félek, hogy én mindig a bolondság leszek, mint a­hogy ön mindig az okosság lesz. — Ha mindig csak ily bókokat mond nekem — mondá Izabella kedvesen, kissé fenyegető hangon — újra előveszem könyvemet és kénytelen lesz végig hall­gatnia a történteket, melyet a kegyetlen tengeri rabló beszél Amer­ida herczegnének, kit elfogott és hajó­ján tart. — Nem érdemeltem oly nagy büntetést. Látszas­sam bár bőbeszédűnek, ma kedvem van beszélni. Az a semmirekellő sebész oly sokáig lepecsételte számát ! — De nem fél, hogy elfárasztja magát. Sebe még alig gyógyult be. Laurent uram úgy szívemre kötötte, hogy sokat olvassak önnek, hogy az alatt kímélhesse mellét. — Laurent úr nem tudja, mit beszél. Még tovább akarja itt a fontos szerepet játszani. Tüdőim ép oly könnyűséggel vesznek lélekzetet, mint azelőtt. Egészen jól érzem magam, kedvem volna lóba ülni és az erdőben egyet fordulni. — Úgy hát még jobb beszélge­tni, a veszedelem nem oly nagy. — Kevés idő múlva talpon leszek és bevezetem önt a világba, hova rangra hívja ; bájoló szépsége sok udvarlót fog maga köré vonzani, kik kö­z a Lineuil-i grófné majd választhat magának férjet. — Semmi kedvem sincs férjhez menni, édes test­vérem, és ezt nem úgy mondom, mint azon leánykák, kik szerencsétlenek lennének, ha szavakon fognák. Elégszer férjhez mentem a darabok végén, melyeket játsztam, elmúlt kedvem ezt a valódi életben tenni. Nem álmodom szebb jövendőt, mint örökké apám és testvérem mellett maradni. — Atya, testvér, néha nem elég, bármily felemel­kedett lelkű legyen is valaki, e két szeretet nem tölti be a szívet. — Az enyémet be fogja tölteni, és ha egyszer hiányzani fognak nekem, zárdába vonulok. — Jaj, az már túlságosan szigorú volna. Nem ta­lálja, hogy Vidaline lovagban minden megvan, hogy tökéletes férj váljék belőle. — Minden bizonynyal. A nő, kit el fog venni, bol­dog lesz, azt hiszem, de bár­mily kedves legyen ba­rátja, soha se leszek én annak neje. — Vidaline lovag kissé vöröses hajú és talán ön olyan, mit XIII. Lajos királyunk, ki nem szerette a festők e kedvencz színét. De ne beszéljünk többet Vi­dalinc­ról. Mit gondol Estang marquis-ról, ki a minap jött hogylétem felől tudakozódni és le nem vette sze­mét önről. Úgy el volt bűvölve szépsége, kelleme által, hogy bókjaiban összezavarodott és csak dadogott. E félénkséget kivéve, mely ön előtt mentségre találhat, mivel ön volt annak az oka, tökéletes ifjú. Szép, jó, gazdag. Épen önhöz illenék. — Mióta e híres család tagja lettem, az igen nagy alázatosság nem illik hozzám — felesé Izabella kissé türelmetlenül. Nem mondom tehát, hogy magamat mél­tatlannak tartom ezen házasságra, de hogy ha Estang marquis atyánktól megkérne, én visszautasítanám. Már mondtam, hogy nem akarok férjhez menni. És azt jól tudja ön, ki így kínoz szüntelen. — Oh mily vad és szűzies érzések ! Diana nem volt kérlelhetlenebb erdejében. De ha a mythologiai rosz nyelveknek hinni lehet, Endymion iránt mégis engedékeny lett. Azért haragszik ön, mert beszélgetés közben néhány jó parti-t ajánlok , ha ezek nem tetsze­nek, majd találunk másokat. — Nem haragszom, kedvesem, de valóban igen sokat beszél beteg létére, majd meg fogom pirongat­­tatni Laurent által. Ma nem kap — estebédre — csirke­szárnyat. — Jaj, akkor hallgatok — mondá Vallombreuse engesztelőleg — de higgye el, hogy csak kezemből fog férjet kapni. Hogy boszút álljon testvére csúfolódásain, Iza­bella elkezdé a barbár hajó­rabló történetét csengő hangon olvasni, úgy, hogy Vallombreuse kénytelen volt elhallgatni. „Apám , Fossombrone herczeg a közép tenger partján sétált anyámmal, ki egyike volt a legszebb asz­­szonyoknak Genuában. Épen lement a pompás lépcső­­zeten, mely a tengerparton levő villájához vezetett, midőn algiri tengeri rablók, kik a sziklák mögött vol­tak elrejtőzve, reá rohantak, megölték és a herczegnőt elvitték a hajóra sikoltásai daczára s sebesen eltávoz­tak. Két hónap múlva születtem a deg palotájában, ki­nek anyám kedvese lett............“ Vallombreuse, hogy Izabella ravaszságát kijátsza, fakenyér- és vetőmag-szükségletünk. Kipuhatolni , mely vidéken m­­e mennyi fe­lesleg búza és rozs található még eladóra? Ki­puhatolni, hogy mely megyékben, mely helysé­gekben mennyi búzára és rozsra van szükség? Megállapítani a szükségletet megyénként és hely­­ségenként. Intézkedni, hogy a hazabeli szükség­letek, amennyiben lehet, a hazabeli feleslegekből fedeztessenek. Értesíteni eziránt az illető terme­lőket, fogyasztókat és kereskedőket. Emellett : hitelt nyitni a szűkölködő községek számára egyes nagybirtokosok, vagy a lakosság együttes jótállása mellett. Hitelt nyitni azon uradalmak, nagybirtokosok, káptalanok, városok stb. irányá­ban, kik feleslegeiket „várakozás mellett“ átad­hatják s egyszersmind hitelt nyitni azon takarék­­pénztáraknál, bankoknál stb. vagy magánál az államkincstárnál, melyek kölcsön „pénzt“, t. i. osztrák bankjegyet adhatnak vagy kincstári utal­ványokat bocsátani a segélyzendők rendelkezé­sére. Végre : jól megkülönböztetni azokat, kik fizetésképesek vagy a kölcsön mielőbbi letörlesz­­tésére „kellő“ biztosítékot nyújthatnak, megkü­lönböztetni azoktól, kik „fizetés­képtelenek“ s itt ismét megkülönböztetni azon fizetésképtelene­ket, kik keresetképesek, azoktól, kik munkára nem képesek. Ekkor állami, megyei, városi s községi hatóság utján az állami, egyházi s vá­rosi birtokrészleteken vagy magán után a ma­gán nagybirtokosok birtokain, vagy országos vál­lalatok útján vasutak, viziutak, kőutak, csator­nák építése által „oly­nemű“ munkát s keresetet nyújtani a keresetképeseknek, melynél fogva tar­tozásaikat legalább egy részben leróhatják, vagy szükségleteik lassankénti beszerzésére képesít­­tetnek , a keresetképtelenek segélyzését pedig egyenesen az államkincstárból eszközölni úgy, hogy­­ egy szűkölködő se maradjon méltányos gondoskodás nélkül,a gondoskodó közegek pedig semmi visszaélést ne követhessenek el ... Ez volna körülbelül a fő feladat a kenyér- és vető­mag-szükséglet országszerte eszközlendő kielégí­tése végett. Egyszerű de nagy s nehéz munka ez, mely­ben részt kellene vennie az államhivatalok s a megyei hivatalok és tisztviselők ezredeinek, a községi hatóságok és egyházi személyek légiói­nak. Kivált ez utóbbiak nagyon reáérnének s hivatásuknak nagyon megfelelő dolgot tennének, hogyha közvetítő közeg gyanánt lépnének fel a „valódi“ szükséglet kipuhatolása és kielégítése között, mert ők helységenként leginkább, legtü­­zetesebben ismerhetik a szűkölködők anyagi helyzetét s viszonyait s már csupán hivatásuk­nál fogva is biztosítékot nyújthatnak aziránt, hogy a nyerészkedési vágytól távol fogják ma­gukat tartani, helyben vannak, az értelmiséghez tartoznak stb. s habár az ily „világi foglalkozást“ az eddigi abusus szerint a kath. klérus talán fel­sőbb „meghagyások“ következtében kerülte, de ideje, hogy tovább ne kerülje s e valóban jóté­kony kötelességtől magát visszariasztani ne en­­gedje. Szóval, egyesült erővel s lehető gyorsasággal közre kellene e nagy feladat teljesítésében mű­ködni az állam és egyház, s a közigazgatás és igazságszolgáltatás minden közegeinek. Kellene, hogy a megyék tevékenységre ébredjenek, s ne várjanak a kormány rendeleteire, melynek elég gondot ad saját fentartása, hanem lássanak hozzá a vetőmag és élelmezés szükségleteinek lehető teljes mérvű, s gyors kielégítéséhez. Itt az alkalom a virilis urak számára, hogy megmutassák, miszerint ők nemcsak az előjogok­ban, hanem az ő állásukat megillető terhekben is akarnak részesülni. A tehetős­ birtokosok és pol­gárok ugyanis, a megyei bizottmány jótállása s a közigazgatási közegek közreműködése mellett leghamarább, s legbehatóbban segíthetnek a ve­tőmag - élelmezéshez kellő részletek felajánlása által a mutatkozó szükségen, leginkább megaka­dályozhatják az ebből keletkező válságot. Ha a megyék e részben is megelégesznek azon alárendelt helyzettel, melybe őket a­ kor­mány szorított­a s azt hiszik, hogy megfeleltek hivatásuknak ha a miniszteri rendeleteket pon­tosan teljesítették; ha a megyék tevékenysége csak arra szorítkozik, hogy lehet, pontosan ösz­behunyá szemeit és tettette, mintha elaludnék. De nem­sokára az álom csakugyan erőt vett rajta és Izabella látván, hogy nyugszik, lábujhegyen eltávozott. E beszélgetés, melyben a herczeg elárult bizo­nyos szándékokat, megzavarta Izabellát. Talán Val­­lombreuse alattomos gyűlöletet érzett most is Sigognac iránt, bár felgyógyulása óta egyszer sem említette ne­vét, és más házasság által akart ledönthetlen válaszfa­lat emelni közöttök. Vagy talán csak tudni akarta, hogy a színésznőnek nem változott e meg szíve, ki grófné lett. Izabella nem tudta, mit higyyen. Minthogy Vallombreuse nővére volt, vetélkedés nem lehetett többé a két ifjú közt, de másfelől félő volt, hogy büszke boszúálló természeténél fogva Vallombreuse nem felejthette el kettős megveretését. Sagognacot Vallombreuse talán most is gyűlölte, és ha nem is gyű­lölte, nagylelkűsége mehetett-e annyira, hogy családja tagjának elfogadja ? Le kellett tehát mondani minden kibékülési reményről. A főherczeg jó szemmel néz­hetné-e valaha azt, ki fia életét veszélyez­te­tő ? Mind­ezen gondolatok leirhatlan szomorúságot okoztak Iza­bellának, melyet hiában igyekezett lerázni. Mindaddig, mig színésznő és szegény volt, önkényt visszautasított minden házassági gondolatot; de most, hogy gazdag lett és a szerencse annyira kedvezett neki, meg szerette volna jutalmaz­ni kezével azt, ki megkérte, midőn még szegény volt és megvetett. Gyávaságnak találta nem részesíteni szerencséjében nyomorúságbeli társát. De tehetetlen volt. Egyebet nem tehetett, minthogy szí­vében megingathatlan hűséget esküdött kedvesének, de nem mert róla beszélni se atyjával se testvérével. Nem sokára az ifjú herczeg oly jól lett, hogy aty­jával és nővérével ebédelhetett. Ilyenkor rendkívüli tiszteletet és nemes hódolatot mutatott a főherczeg irányában, gyengéd barátságot Izabella iránt. Beszél­getése sokkal érdekesebb volt, mint a­hogy azt ily könnyelmű, mulatságvadászó ifjúról gondolni lehetett volna. Izabella sem ült szótlanul, de tapintattal eresz­kedett a beszélgetésbe, minden mit mondott, oly he­lyesen téve, hogy a főherczeg nem győzte bámulni.

Next