Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)

1873-09-16 / 212. szám

2­ 7 szám. p­­i ~-­p­ink VH. evfolyamni. Kedd. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-só szám. II. o nőiét.­­de intésondó s lap­­taellinni rácáét illeti mu­:das kőele­mény. Kátiratok s levelek vis­zi, nem adatnak. — Bérmen­etlen le­velek csak ismerés kesekíM (««adtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-atoza 4-ik nám. földszint. Ide intézendő a lap anyagi résnél illeti minden köele­­mény, u. m. az elífb­etési pénz, a kiadás között pa­naszok és a hirdetmények GYORSPOSTA­ POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1873. Szept. 10. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz kü­ldve: Egy évra . 16 írt. — * Fél évra . 8 » — * Negyed évre 4 » — * Egy hónapra 1 * 40 * Egyes szánt 3 kr­ Hirdetési dij: kilencs hasábos petitsis egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílttér: négy besábni P­e­titsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR UJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétkül­dése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pár­tolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek szeptember 1-től kezdve: Két hóra (szept.—október) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (szept. —novemb.) . 4 frt — kr. Négy hóra (szept.—decz.) . . . 5 frt 40 kr. Egy hófrt....................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűb­­ben eszközölhetők és Budapestre egyetem utcza 4. szám a „Franklin-Társulat a magyar irodalmi intézet és hír­lapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, szeptember 15. Külföldi szemle. A legutolsó Német csapat Verdunből múlt szom­baton indult el, holnap ezek is átlépik a határt s ezzel a franczia terület megszállása véget ért. A monarchisták üzelmeit illetőleg egy párisi tu­dósító a következőket írja: „ A fusionista orleanista tá­borban egy bizalmi bizottság alkotmánytervezeten dol­gozik, mely mielőtt a kamra elé hozatnék, Cha­ubord grófnak fog előterjesztetni. Ha vonakodnék azt jóvá­hagyni és hozzájárulni, ez esetben a párisi grófhoz fog­nak fordulni, ki egészen magába szállt s kész mindenre hajolni, a mint azt nagyatyja 1830-ban oly mesterileg tudta tenni. Különben az orleanisták inkább le vannak verve, mint elbátortalanitva. Mac-Mahont ép úgy kez­dik gyűlölni s félnek tőle, mint annak idejében gyűlöl­ték és féltek Thierstől. Nem sokára Mac-Mahonnak szemrehányást fognak tenni, hogy miért nem fogta ka­ron a párisi grófot s miért nem vezeté Francziaország trónjára, a mint ezt Thiers ellenében tevék. Egy feje­delmi család soha sem tűnt föl oly kicsinynek s önző parányiságban nem mutatott oly elvtelenséget, mint az orleansok. Innen van az, hogy a napokban Versailles­­ban egy legitimista némi joggal mondható: Chambord gróftól függ királyságot vagy császárságot alapítani. Hogy egy legitimista a köztársaságot ignorálja, ez végre is érthető, de hogy az orleansokat kormánykép­teleneknek tartja a frohsdorfi zarándokolás után is, ez elég jellemző. Thierst felköszönteni annyi tesz, mint nyugtalansá­got előidézni, ezt mondá a saint-dié­e mezőgazdasági egylet elnöke, Hain, Jules Ferry azon kijelentésére, hogy az ünnepi lakoma alkalmával Thierst föl fogja kö­szönteni, e mellett azonban tartózkodni fog minden po­litikai megjegyzéstől. Míg a Vosges megye lakosainak meg volt tiltva a terület fölszabadítóját fölköszönteni, Castelanónak­ meg volt engedve, hogy egy hosszan tar­tott beszédében Thierst a leggorombább szavakkal meg­támadja. A lakosság azonban mindkét helyen a volt elnökért boszút állt, mert mielőtt Saint-Diében Buffet egy szintelen beszédet tartott, az utczán a köztársaság és Thiers éltetése hangzott föl. Castelane pedig saját hallgatósága által „vive Thiers !“ kiáltásokkal lett félben szakítva. Bazaine perének tárgyalása újabb hírek szerint mégis okt. 6-án fog megkezdetni és pedig Versailles­­ban a Trinon kastélyban. A kilátásba helyezett per al­kalmából fölmerült a czimkérdés. Aumale herczeg ugyanis azt követelte, hogy a per folyama alatt adják meg neki azt a czimet, mely őt mint a királyi család herczegét megilleti. Mac-Mahon azonban ezt nem engedé meg s a herczegnek meg kellett nyugodni, hogy „monseigneur“ vagy „altesse“ helyett egyszerűen „gé­­néral président“-nak szólíttassék. Madridi hírek szerint Chambord gróf dán Carlos - hoz levelet intézett, melyben részvétéről biztosítja. A mint Madridból jelentik dán Carlos Belgiumból és Ausztriából jelentékeny összeget kapott az ott gyűjtött Péter-Illérekből. A spanyol kormány azon reményt táplálja, hogy a tartalékosok behívása a szükségnek megfelelőleg fog végbe menni s hogy legközelebb 330,000 főből álló hadsereg fog rendelkezésre állni. A parancsnokoknak kinevezett tábornokok neve közt Serrano-é még nem fordul elő. Dél-Spanyolországban a lázadás még mindig eré­lyesen tartja magát, a carlisták azonban pénzhiány miatt nem igen mozoghatnak. A­mint távírják, a carlisták lovasság hiánya miatt Castilia síkságán nem mernek előre nyomulni. Tehát ez a két­ezer magyarországi ló, mely don Carlos nyilatkozata szerint bajor jockeyk ál­tal lett volna betanítva, még nem vihető tűzbe. A car­listák által fölfogadott varrólányokról Orensából a kö­vetkezőket írják : „Cabecilla Gerondo carlista, ez két­ségtelen, de e mellett kissé mégis pogány. Négy nap előtt Plencia faluban egy rendeletet tett közzé, mely­ben meghagyja, hogy csapatjának 24 18—25 éves leányt küldjenek, kik embereinek a téli ruhát elkészítik. E rendelet a faluban az anyák és lányok közt viszályt idé­zett elő. Végre is kénytelenek voltak a keserű almába harapni s a 24 lány a katonák által szülőföldjüktől egy mértföldre szállíttattak, a­hol most a munkát meg­kezdték.“ A cortes a rendkívüli rendszabályokra vonatkozó törvényjavaslatnak összes czikkeit elfogadta. Hir szerint Galvez a „Fernando Catolico" és „Numancia“ fregat­tokkal elhagyta Cartagenát s 1000 felkelővel Torre- Viejában kikötött. Mint Rómából írják, a bibornoki­ collegium mind­inkább bizonyosabb lesz az iránt, hogy a pápa a colle­­giumot egy halála után közzéteendő nyilatkozat által kiegészíté s hogy az új bibornokok választása leginkább francziákra esett. A választottak közt nincs egy olasz sem. Miután ez utóbbiaknak meg van engedve a concla­vé­­ban megjelenni, így a külföldi töredék fölénye az ola­szok fölött biztosítva van. A vatikán köreiben azonkí­vül aggodalom uralkodik, hogy ama többség a bullát érvényen kívül helyezi, mely kizárólag az olaszoknak a szentszékre a jogc­imet megadja. A reichsrath-választások határideje az egyes or­szágokban már kitüzetett s e szerint a választások okt. hóban lesznek. Az elvek. Tisza Kálmán levelére tett megjegyzéseink­ben azt mondom, hogy distingváljunk elvek,­­ szándékok és programm között, ne beszéljünk elvekről, hanem beszéljünk arról, fen akarják-e tartani a programmot, vagy nem. Csernátony utóiratának harmadik számában, melyben érde­kes bontakozását látjuk a fusio-eszmének, ismét vannak oly helyek, melyek megerősítnek abbeli föltevésemben, hogy csakugyan distinctio forog fenn elvek és program között s azért érzik ma­gukat feljogosítva elvhüségükre hivatkozni, mi­vel mást értenek — az elvek megtartása és a programm valósítása alatt. E szerint szójátékká válik voltaképen az egész elvhüségi kérdés, meg­tartják elveiket, de a baloldali programmot le­teszik. "Azt mondja Csernátony, hogy a liberális és conservatív párt alakulását óhajtván, nem az el­vekről való lemondást, de sőt egyenesen az elvek szerinti sorakozást óhajtja; szerinte világos,hogy a liberális párthoz tartozik mindaz, a­ki Magyar­­ország hadügyi és pénzügyi önállóságát s a de­­legatio eltörlését akarja, valamint oda tartozik mind­az, a­ki fel akarja ugyan tartani a 67-es alapot, de a belreformokat democrata szellem­ben akarja keresztül vinni. Az egyesült liberáli­sok haladhatnának együtt addig, míg az idő és a körülmények meghoznák azon kérdé­sek valamelyikének megoldására is az al­kalmat, a­melyek az 1867-ki XII. törvényczikk javítására vonatkoznak. Az ily egyesülés és együtthaladás mellett Csernátony szerint balol­dali és jobboldali emberek megtarthatnák elvei­ket s szerinte a­ki akár a balközép, akár a jobb­oldal szabadelvű és becsületes tagjait azon jellemtelenség elkövetésére hívná fel, hogy mondjon le elveiről, az nem volna más, mint­­ intrigáns. Itt már világosan kitűnik, hogy elv is más, programm is más. A baloldali programmnak összes úgynevezett közjogi része megy az elvek kathegoriájába s fentartatik mint privát meg­győződés. Valósitandóul a baloldali programm­nak csak azon része marad, mely a szabadelvű reformokra vonatkozik. A közjogi elvek valósí­tásáról szó sem lehet, mig tart a liberális párt pactuma, s csak akkor lépnének vissza a pro­gramm kathegóriájába, midőn ama pactum fel­mondását elkövetkeztetnék az idő és a körül­mények. Azon új liberális pártban, melyet Csernátony óhajt, megtartanák a maguk elveit úgy a balol­daliak, mint a jobboldaliak, csakhogy a balolda­liaknak vissza kellene tartani, el kellene tenni spiritusban a maguk elveit, míg a jobboldali ta­gokéi tényleg érvényesítve maradnának a nem bolygatott közjogi alapban. A liberális párt jobboldali alkatrésze tehát sokkal kedvezőbb ál­lásban lenne. Egyébiránt hisz ezen állapot csak ideiglenes, csak fegyvernyugvás volna, mert Csernátony szerint a liberálisok közt csak addig tartana barátság, míg eljönne az idő a kiegyezés valamely pontjának javítására. Miféle idő hozna miféle alkalmat, ezt nem tudom miként czirkal­­mazza ki magának Csernátony; az idő siettetését a körülmények alakulását a balközépi elvű libe­rálisoknak nem lehetne s nem volna szabad elő­mozdítani, mert hiszen akkor nem állhatna fenn azon barátság, melynek alapja a közjogi dolgok feszegetésétől való tartózkodás. S miként lehetne keresztül vinni ezen tartóz­kodást, mikor alig van egyetlen belügyi kérdés, mely ne volna a közjogiakkal összefüggésben ? miként lehetne elkerülni a fel nem adott hanem rezervált elvi ,azaz korábbi pártbeli szemponto­­kat, például a választási törvénynél? Az egye­sült liberálisok ily alkalomnál mindig reflectál­­nának arra, hogy a készítendő új választási stb. törvény milyen szolgálatokat fog tenni majd akkor, midőn az idő és a körülmények meg­hozták a közösügyi törvény megváltoztatásának alkalmát, s ezzel együtt a barátság előre stipu­­lált felbontását. De arra nézve, hogy a barátság ne bomol­­jék föl egyhamar, van Csernátony czikkében provisio. Egyik az, hogy szerinte az i­dőre bí­zatnék az alkalom, az idő azonban nem következ­nék be egyhamar, ha nem siettetné senki megér­kezését, mert a­mint én látom az emberi dolgok folyását, semmi sem történik hanem csinál­ta­tik; oly esélyeket pedig, milyen volna Ausz­triának felbomlása, a német részeknek Németor­szág általi elszivatása számba maga sem vesz­i Csernátony, s nem is lehet, mert élő fának dőltét várni bajos volna, élnünk kell addig is ha csak­ugyan biztos kilátásban volna is és bizonyos ha­táridőre. Másik az, hogy Csernátony nem is re­­flektál az egész közösügyi törvény gyökeres re­formjára, az időtől csak ama törvény egyik vagy másik részére nézve vár nem is eltörlés hanem csak­­ a vitás tekintetében alkalmat. Hogy mily szerény követelésekkel állana elő akkor is a balközép, Csernátony szerint, kifejezi e szavakban „a balközép e tekintetben sem akarna semmi olyant, a­mit a jobboldal szabad­elvű része szívesen ne fogadna, mihelyt azt va­lósulhatnak észlelné.“ A baloldali elvek valósításának új módja, taktika, a Tisza-féle sánczkerülés tehát ebből állana: liberális párt czím alatt egyesülni a jobb­oldal szabadelvű részével, (azaz a deákpártal az ó conservatio fractio nélkül) jó egyetértésben és barátságban működni együtt a belügyi refor­mok és közigazgatás terén, nem tenni szót sem a közjogi kérdésekről, várni, mig kidől az élőfa, mig elfolyik a patak. S ha aztán előállana vala­miképen az idő, melyben az 1867. XII. törvény­­czikken változtatni lehetne, nem formálni más követeléseket, mint olyanokat, melyeket a jobb­oldal is kész volna elfogadni. S hát azok a szegény elvek, melyek sokkal többet tartalmaznak, mint a­mennyinek elfoga­dását a jobboldaliaktól várni lehetne, mit csi­nálnának a hosszú várakozás alatt? Ubryk Bor­bálákká lennének valószínűleg, úgy, hogy a kiéhe­zett aggszűzben nem ismerne senki az egykor viruló alakra, midőn az idő és a körülmények felnyitnák végre börtönének ajtaját. Mocsáry Lajos. — A pénzügyi helyzetről, a „P. N.“ következő czikkét hozza: „Úgy hazai, mint különösen bécsi la­pokban csaknem napról-napra találkozunk közlemé­nyekkel, melyek az ország pénzügyi helyzetét különö­sen szeretik a kétségbeejtőhöz közelállónak nemcsak tekinteni, hanem szándékosan és rikító színekkel fes­teni is. Ha bécsi lapok ezzel az állam hitelét­e nehéz időben rongálni törekesznek, azt értjük, a jó szövetségi viszonynál fogva tőlük már meg is szoktuk, hanem hogy magyar lapnak mi czélja lehet ezzel, az csakugyan talány előttünk.“ „Mi sem hunyjuk be szemünket, s mi sem nézünk könnyelműen a közel­jövő elé, sőt mi is fölötte komoly­nak tartjuk a helyzetet, de azért azt egyáltalán nem is­merhetjük el oly aggasztónak, mely az említett lapok sötét színezését igazolná.“ „A folyó kiadásoknak mindenesetre nevezetes ré­szét teszik azon építkezések és befektetések, melyek a közmunka és közlekedésügyi minisztérium által hason­líthatlanul nagyobb mérvben folytattatnak, mint a múlt évben történt.“ „Az erre szükséges költségek azonban teljesen biz­­tosítják, s alig vélünk csalódni, ha azt mondjuk, hogy általában az extraordináriumban az előirányzott hiány­lat túlhaladtatni nem fog.“ Az állam rendes folyó bevételei — nem jelenté­kenyen ugyan, de valamennyivel mégis alatta maradtak eddigelé a múlt évi hason idő alatti rendes folyó bevé­teleknek, de a kormány szigorú takarékossága folytán a folyó rendes kiadások alászorítása is sikerült annyira, hogy a bevételek és kiadások közti arány ma sokkal kedvezőbb, mint a múlt évben ilyenkor valt. Ezenkí­vül, mint értesülünk, még jelentékenyebb megtakarí­tásokra is van kilátás, melyre csak azon egy példát hozzuk fel, hogy a kormány a közigazgatás kezelő sza­kának közvetlen szükségletén kívül üresen hagy külö­nösen a fogalmazói szakban minden állomást, melynek betöltése egyáltalán nem égető szükség! „Az aratási viszonyok felette kedvezőtlenek ugyan, hanem a burgonya és tengeri termés eredménye még biztosan belátható nem lévén, a lehető legroszabb eset­ben is alig 7—8 vármegye lesz olyan, hol egészben vagy részben a nép bizonyos osztályát esetleg segélyez­ni kellene. Az előintézkedések erre nézve is megkez­dődtek, a tényleges foganatosítás azonban a tél beállta előtt szükségesnek nem mutatkozik. „Mindent összevéve biztossággal állítható, hogy a folyó év pénztári eredménye az előirányzottnál kedve­zőtlenebb lenni nem fog, s hogy a jövő évre való com­­binatiók ma még minden­esetre koraiak. A­mi a kölcsö­nök feletti üres találgatásokat illeti, mindenki a­ki komolyan gondolkodik, felteheti, hogy a kormány ez idő szerint sem valami óriási kölcsön­műveleten nem törheti fejét, sem összetett kézzel nem várhatja be, dum defluat amnis. Egyébiránt a kormány helyesen tenné, ha a folytonos vészlárma ellenében valami biztos tájé­koztatást nyújtana a közönségnek.“ Államháztartásunk miserabilis volta.­ ­­­ Jelen soraim a fölebbi állításom igazolására, tá­mogatására, bebizonyítására vannak irányozva, ha ugyan támogatni, bizonyítani kell azt, mit mindenki tud, mert mindenki érzi. Magyarhont tejjel és mézzel folyó Kánaánnak szo­kás nevezni, e hont most nem tej és méz öntözi, hanem nyomor borítja, államadósság termékenyíti. Van nyugatra egy kis ország, Belgiumnak híják; területe 500­0 mértföld, és kormányunk azon kis or­szágnak egy bankházától vesz föl kölcsönt 23.000.000 ezüst forintot, hogy azzal a tej és méznek kiapadt for­rásait megnyissa; boldogtalan kormány, mely idegen kölcsönnel hiszi a nyomor forrásait bedughatni, midőn tudja, legalább tudhatja, s tudnia kellene is, hogy a máshonnét behozott kölcsön anélkül, hogy itt hasznos gyümölcsöt termett volna, visszaszivárog oda, honnét azt behozták. De a dologra, magára a kölcsönre térek. A „Hon“ szept. 2-di számában ezt olvastam : A „Reform“ írja : „Nagyfontosságu értekezletek tartottak e napokban Széll Kálmánnal Szent-Mihályon Vas megyében, hol Deák Ferencz tartózkodik. Szlávy miniszterelnök Budáról, Kerkapoly Bécsből ment a pártvezért meglátogatni s ezen útj okból már vasárnap reggel vissza is tértek a fővárosba. Gyanítják, hogy Rothschild csoporttal folytatott alkudozások egy nagy (23.000,000) kölcsön fölvételére vonatkozólag képezték főtárgyát a tanácskozmánynak.­­ Ugyanis a „Berliner B. Ztg“ szerint a magyar kormány egy 23.000,000 frtos ez­t kölcsön megkötése iránt egy bankcsoporttal, mely­nek élén valamely brüszszeli bankház áll, már megálla­podott. A kölcsön 90 évre köttetnék 1.750,000 frt évi fizetés mellett.“ Jól értsék meg az olvasók, magyar kormányunk 23.000,000 frtért ígér a belgiumi bankháznak (illetőleg a consortiumnak, melynek élén a brüszszeli bankház áll) 1.575000,000 ezüst forintot, ugyanis az évi 1.750,000 frt 90 év folytán ennyire rúg. Az­óta hogy e hir vi­lággá bocsáttatott, én részemről e kettőnek valamelyi­két vártam, tudniillik vagy azt, hogy a kormány e hirt megc­áfolja vagy azt, hogy a sajtó ily kölcsön megkö­tése ellen egyhangúlag felszólal, egyik sem történt, tehát én hazafias kötelességemnek ismerem gyönge sza­vamat ellene emelni. Ha e kölcsönnel nemzeti létünket, állami függet­lenségünket kellene és lehetne megmenteni s arra más mód nem kínálkoznék, én is helyeselném, de midőn csak az évi deficit egy részének fedezésére kell szolgál­nia, ellene nyilatkozom, és midőn arra nézve nézetei­met elő fogjam adni, okoskodásom folytán hiszem má­sok is ellene nyilatkoznak. Rendkívüli szükség idején rendkívüli módhoz kell nyúlni, de oly módhoz soha, mely a nemzetre 90 évig viselelendő terhet ró, tudva azt, hogy az ekkor elválla­landó teher, oly államgazdálkodás mellett, milyen ha­zánkban foly, nemcsak nem könnyebbülhet, de csak ne­hezebbedig Nem lehet szándékom elősorolni, mennyi, miféle kölcsönvételek történtek a közelebb múlt években, s azoknak mennyi kamatrészét kell ezüstben, vagy áta­­lán érezpénzben fizetnünk, hanem csak az 1867-ki egyezményben ránk hárult államadósság kamatait eme­lem ki, a törvény szavai erre nézve ezek : „ 1. §. 1868- dik évi januárius 1­tól kezdve a magyar korona orszá­gai, az eddigi államadósságok kamatainak fedezéséhez, 29,188.000 frtnyi állandó, további változás alá nem eső évi járulékot fizetnek; ebből 11,776.000 forintot érez­pénzben. Alig szükséges említeni is, hogy itt az érezpénz alatt csak ezüstöt, és aranyt kell érteni, mert a réz­pénznek szállítása sok és terhes alkalmatlansággal járna, nagy volumen­e miatt. Miként említem, nem szándékozom az azóta, köze­lebbi években külföldről különböző czélokra fölvett kölcsönök ezüstben fizetendő kamatainak mennyiségét kutatni, de bizonyos az, hogy tetemes összegre rúg. A fölőbb idéztem törvényben megállapított: 11 millió 776,000 ezüst (arany) forintban fizetendő ka­mathoz adván a most szóban levő 23 milliónak évi törlesztésért az 1750,000 forintot, lesz az évi érempénz kamat fizetés 13.526.000. Hát főkép csak azért adnak bányáink ezüstöt és aranyat, hogy az ne a mi kezeink közt forogjon, hanem hogy külföldre vándoroljon ? Hiszi-e, hiheti e kormányunknak bármelyik tagja, hogy az ekkér kivitt, s kim­endett ezüstből és aranyból álló kamataink külországokból valamely már csatorná­kon ide vissza­szivárognak ? annak legnagyobb része soha , csak kis része látja ismét e földet, melynek kebe­lében termett, s hol oly sokan izzadtanak, mig azt nap­világra hozák, s belőle kelendő pénz vált. De az olvasók talán nem hiszik, vagy legalább so­kan nem hiszik, hogy ama kamat­pénz hozzánk többé vissza nem jő soha. Örülnék, ha valaki megmutatná, mi által, miként jő az ismét vissza. Addig, míg Magyarhon kormánya akár a jelenlegi, akár más, utána következő, oly állam­gazdálkodást folytat, milyen a mostani, kivitt arany­ezüst pénzünk nem jó, nem jöhet vissza és ha a nemzet te­spedéséből még sohá föl nem ébred , a külföldről veendett kölcsönök kamatai annyira emelkednek, hogy azok födözésére kellő mennyiséget összes bányáink sem bírnak kiverejtékezni. Nyers termékeink nagy részét osztrák államba szállítják, osztrák­országi kereskedők, kik bécsi bankó­val fizetnek, és ők ugyanazon nyerstermékekért a kül­földtől arany-ezüstöt kapnak, a­mi hozzánkig semmi­nemű caternán le nem szivárog többé. A múlt augusztus hó felében a „fővárosi választás“­­ról szóló czikkemben állítom, hogy : a népek életében példa nélküli azon küzdelem, mely századokon át foly a mostanig nemzeti létünk s nyelvünk fentartása végett és most meg azt vallom, hogy államháztartásunk szin­tén példa nélküli; oly miserabilie, hogy párja nincs az államok életében. Elismerem, hogy nagylelkűségünket, könnyenhi­­vőségünket osztrák szomszédaink politikusai kizsák.

Next