Magyar Ujság, 1874. október (8. évfolyam, 223-249. szám)

1874-10-01 / 223. szám

meghaladó jövedelem az, mit a nemzetközi kereske­delem (vám-jövedék útján) vagy a nagymérvű gyor­s kézmű­ipar szolgáltat. Még inkább felemészti a katonai intézmény az ország közjövedelmeit olyan államokban, melyekben az ipar csak olyan gyámolított üvegházi növény mint p. o. Ausztriában, vagy épen csak kezdetleges mint Magyarországban. Felemészti az ország min­den jövedelmeit ott hol a katonatartás forrásai nem valamely dúsgazdag gyarmatokból áradoznak be az országba, hanem az ipar­i kereskedelem egy-egy darabka „bon-földre“ szorítkozik, melynél sok­szorta nagyobbak némely „kis állam“ (p. o. Hol­landia) gyarmatvidékei. Felemészti végre az egész forgó pénzt s lassan kint a termelő tőkét, ha jöve­delmi forrásai jelentékeny részét nem a nemzetközi kereskedelem szolgáltatja. Pedig e részben igy vagyunk itt Magyarorszá­gon, mert hisz alig van egy kisded tengeri kikö­tőnk csekély forgalommal. Nem sokkal nagyobb di­csőségben részesül Ausztria, gyarmatországaink pedig épen nincsenek s összesített kereskedelmi forgalmunk jóval kisebb mint például, hogy sokat ne mondjunk: Hamburg városáé — holott Ham­burg városának katonasága köztudomás szerint épen nem mérkőzhetne az osztrák véderővel sem tengeren sem szárazon. Ausztria és Magyarország átviteli kereske­delme ugyanis a közelebb múlt évtizedben bár je­lentékenyen emelkedett, mert 1862-ben csak 116 millióra, 1868-ban azonban 167 millióra; 1869 ben 188 millióra; 1870 ben 195 millióra; 1871-ben 244 millióra ment s igy 10 év alatt több mint meg­kétszereződött ; de más nagy területű államok átvi­teli kereskedelméhez képest, melyek milliárdokra mennek — csakis törpének nevezhető. És sajnos, hogy 3 év óta a véderő fejlődésével mintegy fordí­tott irányban halad, vagyis tetemesen apad, ahelyt, hogy fejlődnék. Legkülönösebb ebben az u. m. „osztrák-ma­gyar“ átviteli kereskedelemben az, hogy ez tulaj­donkép csak útját állja ama nagyszerű nemzetközi kereskedelemnek, mely Nyugateurópa és a kelet s mondhatjuk egész Ázsia közt óriási mérvre fejlődött, mert a nyugateurópaiak inkább megkerülik Afrika partjait, mintsem Ausztrián s Magyarországon ke­resztül keresnék az egyenes utat. Pedig azt, hogy a legegyenesebb út e két nagy földrész s illetőleg Nyugateurópa és Keletázsia közt épen Ausztria s Magyarország területén visz ke­resztül, nem fogják tagadni a tudósok. Meglelte ezen egyenes utat már a sodrony, erre járnak át a villanyszikrák, de a közlekedést sehogy sem bírják eszközölni a vasúti társulatok, ugyannyira, hogy a kereskedelem a közvetlenül mellettünk fekvő vidé­kekről Orosz-, Moldva-Oláhországból, a Fekete­tenger, a Bosporus partvidékeiről főkép vízen megy a hátunk mögé Német,-Franczia,­Angolországba. A szárazföldi kereskedelem pedig kivált Indiából, Khinából még csak nem is észlelhető, daczára a hí­­resztelt kereskedelmi szerződéseknek! Hacsak Románia, Szerb és Bosnyák­ország kereskedelmét meg tudnánk nyerni, ha fel tudnánk éleszteni a földművelést ott, hogy ama népek jelen­tékeny szerepet vihessenek Nyugateurópa népeinek élelmezésében s Ausztrián és Magyarországon ke­resztül vagy épen tőlünk szerezzék be a legszüksé­­gesb vasneműeket, eszközöket, gépeket, bútor és ruhaneműeket , legalább is megkétszereződnék át­viteli kereskedelmünk. Ez aztán Ausztriának is jól esnék. De ezzel nem gondolnak a „nagyhatalmiság“ emberei, holott a nagyhatalmiság eszközeit csakis élénk t. i. nyereményteljes nemzetközi kereskede­lem útján lehet mai világban (mikor már ingyen a katonának sem adnak enni) fentartani. Az ország vagyonossága, az ipar­i kereskede­lem fejlettsége egyik alapbiztosítéka a katonai di­csőségnek. Ezekből szívja erőforrásait a hadsereg a tényleges csaták tüzében , s viszont a közjöve­delmi források kiapadásával beáll a h­arczképesség ellankadása. Ne tessék tehát a kormánynak és tör­vényhozásnak beérni az eddigi eredményekkel t. i. a gyakorlati téren avatott babérokkal, hanem lás­son hozzá, hogy az anyagi alap, ha lehet, megfelel­jen a hadsereg igényeinek. Ha pedig nem lehető­­ más, olcsóbb rendszert kell életbe léptetni, nehogy tényleg kétszeresen elveszítsük egykor a vámon azt, mit most látszólag nyertünk a réven. —K.— A hírek szerint nagy munkák előestéjén állanánk. Az az ott állunk, hogy sehol sem állunk. Ismét élőbről kezdjük a munkát­ Úgy teszünk mint az, ki a gombolya­got forgatja kezei között, s egyszer fel, máskor legom­bolyít. 7 évig gombolygatták a művet, most visszafelé gombolyítják. Megdöbbentő az, a­mi nálunk történik. Mindent az ab­cén kezdünk ismét. Mennyi drága idő lett elfecse­­rélve, hogy tarthatatlan műveket alkossanak, s azt újból kontárkodják el. Haljuk hogy zeng a krónika: „A köztörvényhatóságokról szóló törvény módosí­tása tárgyában összehívott értekezlet holnap d. e. 11 órakor fogja a belügyminisztérium kebelében első ülé­sét tartani. A tagok ma megkapták a pontozatokat, me­lyek a vita körébe fognak vonatni. Ezek a következők : 1) A közgyűlés hatásköréről. 2) Az állandó választmány hatásköréről, vonatkozással az iskolai s a községi ügyek­re. 3) A főispán hatásköréről. 4) Némely központi tiszt­viselő (u. m. a főpénztárnoki, főmérnöki) állomás meg­szüntetéséről. 5) A szolgabirák hatásköréről és végül 6) A fegyelmi eljárásra vonatkozó intézkedésekről.“ Azaz nem egyéb ez, mint revideálása a pár évvel ezelőtt hozott törvénynek. Szépen vagyunk. Az örökös provisoriumoknak se vége se hosszú. Hát az, mit most terveznek, meddig fog tartani? Vagy két évig ismét. Ez aztán a bölcseség non plus ultrája. * A minisztériumok kebelében folyó munkálatokról sokat írnak s beszélnek most a lapok. Ez év karácson­­yáig terjedő időt Ghyczynek szánjak, illetőleg az ő pénzügyi tervezeteinek, mely két hónapot a jövő évi budget s egyéb pénzügyi javaslatok tárgyalása igénybe is fog venni, sőt aligha leend az elégséges. * A belügyminisztérium újabb javaslatai között em­­líttetnek első helyen a törvényhatóságok kikerekítése, a városi főispánok megszületése, a törvényhatósági tiszt­viselők felelőssége, a közigazgatási adópótlékok, a fővá­rosi rendőrség és rendőri bíráskodás tárgyában készült törvényjavaslatok. Ha már karácsonig az időt a pénzügy­­miniszteri javaslatok tárgyalásának szánták, ezen bel­ügyminiszteri javaslatok szintén igénybe vesznek egy hónapot.* „Az igazságügyminiszter a függőben levő ügyvédi és közjegyzői törvényjavaslatokon kívül, még a perrend­tartás módosítása, a végrendeletek külkellékei, a ma­gyar váltótörvény, a bírósági székhelyek beczikkelye­­zése, a fegyelmi eljárás tárgyában készült javaslatok tárgyalását fogja sürgetni. A büntető törvényjavaslat je­lentőségénél fogva több időt fog igénybe venni, de en­nek tárgyalása is lehetőleg elő fog mozdíttatni.“ No­ha mindezt el akarja végezni a ház, legkevesebb két hóra van szüksége. Már a jövő évben márczius hó­napig az idő el van foglalva. * „A vallás- és közoktatásügyi miniszter a középta­­nodai, az egyetemi, a felekezeti iskolák állami felügye­lete és az iskolai alapok kezelése iránt készített javasla­tok tárgyalását fogja sürgetni.“ No már ezen nagyfontosságú munkálatok tárgyalása is igénybe vesz 1 hónapot, s így már elértünk május hónaphoz.* „A közlekedésügyi miniszter a vasutak állami fel­ügyelete és törvényhatósági utak tárgyában készült ja­vaslatain kívül, még t­öb vasúti engedélyokmány módo­sítását fogja a parlamentnek ajánlani.“ Az egész közmunka­ügy tárgyalása is előírva van itt. Nagy teendők állanak itt is elő, s ha 1 hó alatt bevé­­geztetnék, akkor se baj se lenne. * „A kereskedelmi miniszter az állami, gazdászati in­tézetekre, a bánya és kereskedelmi törvénykönyvre, va­lamint az ipartörvény némely czikkeinek módosítására helyez súlyt. Azonkívül több consularis, kereskedelmi, posta és távirdai szerződést fog beczikkelyezés végett bemutatni.“ Ismét revideálunk itt is, még­pedig az ipartörvé­­nyen. A bánya - kereskedelmi törvény fontosságát ismer­tetni sem kell. Lehetetlen, hogy egy hó alatt, ezeket le­tárgyalhassa a képviselőház. No de engedjük meg, hogy úgy történik, ime elértünk július havára, midőn a munka­szünet, ennyi teendők után, jogosan lép elő. Pedig jövő szeptember havában, már vége az országgyűlés ide­jének.★ Ez mind szép így előadva. Talán csak olyan újság­írói álom ez. Pedig a kép nem egész. Hol van az őszre kilátásba helyezett polgári házasság ügye ? Vagy el akar­ják ezt altatni. A miniszterelnök őszre ígérte az előter­jesztést — majd számoljon róla. Hol van továbbá a fő­rendiház rendezése ? Ezt pedig királyi leirat helyezte kilátásba. Számoljon róla a kormány. De hogy számol. Azt hiszi a közönség, hogy e sok előterjesztés, mely felsorolva van, mind napvilágot lát ? így szokták ezt a kormányon, így ígérték a polgári há­zasság s a főrendiház rendezését is. ígéret szép szó. Majd megválik. A jövő. Október hava beköszöntött, egy csomó hírrel, mely inkább csak a hó végén készül tetté válni, az országgyű­lésen. MAGYAR ÚJSÁG 1874. OKTÓBER 1. Francziaország. Gambettának egy újabb levele foglalkoztatja a franczia közvéleményt. A levél Allier megye bizottságának elnökéhez van intézve s az október 4-én tartandó megyei bizottsági tagok választásának fontosságát fejtegeti. Rövid beve­zetés után a levél ezeket mondja : A monarchicus restauratio kísérletétől megszaba­dulva az ország, mindamellett ki van téve mindazon ag­gálynak és félelemnek, melyet olyan kormány ébreszt­het, mely jogosítványairól számadást nem tesz magá­nak, mely minden oly jogelvet nélkülöz, a­mely a pártok versenygésének határt szabna. S valóban egyikök sem mondott le reményeiről vagy dicsvágyó terveiről; még a decz. 2-iki banda is újra föllépni s az ország újólagos kirablására kísérletet tenni merészel, és sohasem fog az ezen egymás ellen küzdő pártok szövetségéből keletke­zett kormány magában kellő tekintélyt és nyomatékot találni arra, hogy rajtuk uralkodjék s az országnak biz­tosítsa saját ügyeinek vezetését és irányozását. Olyan gyülekezettel szemben, mely constituante­­nak adja ki magát, s melynek e hivatás teljesítésére való képtelensége már rég bebizonyult, Francziaország­­nak hallatnia kell szavát, és ezen döntő és ellenállhatat­lan okból szükséges, hogy az 1874. oct. 4-ki pótválasz­tások a megyei bizottságokra nézve az 1871. octóberiek­­hez hasonlóan politikaiak s ennélfogva köztársaságiak legyenek. Egyszer, megválasztva a köztársaságiaknak nincs más teendőjük, — mint tovább menni azon után, — me­lyen barátaink 1871. óta haladnak. Ma a franczia de­­mocratia ellen leginkább elfogult szellemek is kényte­lenek beismerni azon vádjaik alaptalanságát, — me­lyeket az utolsó választásokban diadalmaskodók ellen emeltek. —­­A megyei bizottsági tagok nemcsak gaz­dag tevékenységet fejtettek ki, — hanem igazságot kel­lett szolgáltatni azon buzgóságnak, ügyességnek és nö­vekedő munkásságnak, melyet az újonnan beválasztottak a megyei ügyek körül tanúsítottak. Ezen helyi hatósá­gok szerepében sajátságos változás állott be. A jelenték­telen, gyors ülésszakok helyébe, melyeket a régi mon­archiák idején a legnagyobb sietséggel eloszlattak, olyan bizottságok léptek, melyek szerencséjüknek tartják egész idejöket a közügyek tárgyalásának s a legfonto­sabb kérdések elintézésének szentelni. Gambetta igen hosszadalmasan fejtegeti a megyei bizottságok nagy jelentőségét s végül azon reményét fejezi ki, hogy az okt. 4-ki választások eredménye fé­nyes diadal lesz a köztársasági pártra. Párisból sürgönyzik, hogy a minisztériumban a vál­tozások elkerülhetlenek, és a legitimista elem fog ki­válni. A spanyol követ Párisba utasíttatott, hogy a kor­mánynak azon elhatározását nyilvánítsa ki, hogy Serrano és a miniszterek Bazaine ajánlatát nem fogják elfogadni. Anglia: Gladstonetól a volt miniszterelnöktől leg­közelebb a „Revue contemporaine“-ban a ritualismusról czikk jelent meg, melyről a hétfői londoni lapok terje­delmesen nyilatkoznak. A „Morning P.“ a czikkről ezt mondja: „Tekintve azt, hogy Gladstone egyik igen ki­váló miniszter­társa legközelebb kath. hitre tért át, az ország különös megelégedéssel veheti, ha Gladstone Anglia romanizálását teljes lehetetlenségnek mondja. Gladstone határozottan kijelenti, hogy azon egyházhoz, mely a modern eszmékkel s a történeti fejlődés meneté­vel ellentétben áll, senki sem csatlakozhatik a­nélkül, hogy az erkölcsi és szellemi szabadságról le nem mon­dana és polgári és hazafias kötelességét fel nem áldozná.“ Gladstone ezen nyilatkozata annál érdekesebb, mert el­lenségei róla is azt híresztelték, hogy katholikus hitre akar áttérni. ÚJDONSÁGOK. Buda-Pest, szeptember 30. — Andrássy gróf külügyér Pesten keresztül, jószá­gára utazott. — Kossuthfalva és Erzsébetfalva, e két uj telep a főváros közelében szépen gyarapszik. A két helyen a lakosság száma már meghaladja az ezret. Legújabban szükségessé vált a községi és iskolai ügyek rendezése. Ezek elintézésére egy öt tagból álló bizottság válasz­tatott. — Gyón község nevében Tar Pál bíró és Domján János jegyző panaszt tenek a miatt, hogy országunk törvényei igen sok esetben úgy szólva lábbal tapostat­­nak, mint azt egy részben tapasztalják a 32-ik cs. kir. gyalogsorezred tartalékparancsnoksága részéről, a­mely daczára annak, hogy törvényeink kimondják, hogy Ma­gyarországban a hivatalos nyelv a magyar, mégis foly­tonosan német nyelven szerkesztett megkereséseket küld a községekhez és így ő hozzájuk is; és kérik, hogy országunkban törvényeink ne csak a közpolgárokat kötelezzék annak megtartására, hanem a katonaságot is, ennélfogva Pest, Pilis és Solt t. e. megyék alispánja az illető honvédelmi minisztert felkérte, hogy intézkedjék az iránt, hogy az 1840. évi 6. törvényczikk 9-dik §-ának határozata szerint a magyar ezredek kormányai, a tar­talék- és a hadkiegészítő parancsnokságok is m­a­g­y­a­r nyelven levelezzenek. — Pest, Pilis és Solt t. e. vármegyék legtöbb adót fizető bizottsági tagjainak névsora az 1875-dik évre ösz­­szeállitva lévén, az ki fog nyomatni és a városi és a köz­ségi elöljáróságok által közszemlére kitétetni azon ki­hirdetés mellett, mikép a netaláni felszólamlások a szük­séges okmányokkal fölszerelve, a megyei igazoló választ­mánynál október 20-áig adhatók be. A 300 virilista kö­zött az 1-ső a kalocsai érsek, a ki 56,280 frt és 301/2 krnyi adót fizet; a 16-dik a megye főispánja: Szapáry István gróf, a kinek évi adója 3688 frt és 76 krt tesz; a 300-dik Tragor István Váczon 262 frt és 70 krnyi adója után. A virilisták közül Czegléden : Dobos János, Ka-I­locsán, Horvát Ignácz, Útiban: Schmidt János.

Next