Magyar Ujság, 1898. február (7. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-01 / 32. szám

2 MAGYAR ÚJSÁG. 1898. február 1. A két kormány ma folytatja tárgyalásait, a melyek a kvóta-ügyre is kiterjednek. Magától értődik azonban, hogy azon aránynak megálla­pítása, a melyben a monárkia két állama a közös ügyek költségeihez járulni tartozik, nem lehet czélja e tárgyalásoknak, mert ez olyan fel­adat, a mely a törvény értelmében a kvóta-kül- dottségekre vár. A törvény által meg lévén ha­tárolva ama keret, a melyben a két kormánynak e kérdés feletti tárgyalásai mozoghatnak, ez nem lehet más, mint megvitatása és előkészítése amaz anyagnak, a mely az annak idején megválasz­tandó kvóta-küldöttségek tárgyalásainak alapját fogja képezni. = fi várnai vizsgálat költségei. A Il-ik bíráló bizottság a február 5-én, szombaton tiz órakor tartandó ülésén, határozni fog a felett, hogy kisuca-várnai képviselőválasztás megtáma­dásából eredt költségek megfizetésében kik marasz­taltalak el? Értesülésünk szerint csak a ké­relmezők költsége is többre rúg nyolczezer forintnál. ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, január 31. — No, ma nem lesz ülés! mondották a pesszimisták, a mikor úgy fél tizenegy óra táj­ban végignéztek a folyosón, a mely még min­. dig kongott az ürességtől. — Talán csak nem!? rémüldözött Pichler Győző', a ki ma »nagy beszédre« készült a rendőrség ellen. A fotyosó azonban, mint már az máskor is rábizonyult, — csal. Mikor a hétfői elnök Ber- seviczy Albert fél tizenegykor megnyitotta az ülést, a jobboldali ajtón elyan sűrűn özönlöttek be a honatyák, hogy Madarász József, a ki eleinte sólyomszemekkel figyelte, vájjon megüti-e a tisztelt Ház a határozatképességet, — abba­hagyta a figyelést. Föle is volt a határozatké­pességnek bőven. A szélsőbalnak is vendége jött — Kossuth Ferer.cz. a ki megtért Itália narancsligetei kö­rül, hogy vezérelje seregét a — passzivitásban. Egész csöndben érkezett; észre se vették, a mi­kor megjött: egyszer csak ott látták a helyén és Olay Lajos odasietett, hogy kezet fogjon vele. Ezalatt az elnök bemutatta a miniszterel­nök átiratát, a mely kijelenti, hogy ő Felsége a király a második provizóriumi javaslatot szen­tesítette. A szélsőbal berkeiből valami tompa sóhaj szellője suhant ki, de már ekkor Erdély Sándor igazságügyminiszter szólott, e ki egy pár apróbb javaslatot terjesztett a Ház elé. Folytatták a belügyi tárcza tárgyalsáát. Az előadói széket elfoglalta Gajári Ödön, szólásra pedig felemelkedett az előadóművészét lelkes barátja Visontai Soma, a ki megint elmondotta azt a beszédet, a melyet már szombaton elő­adott; és a miniszter ezúttal újólag felvilágo­sította a gyöngyösi képviselőt apró tévedései felől. Hogy az Opera tételénél Visontai clzengte a maga dalát, a munkafelosztás elvénél fogva a Nemzeti színház tételénél Major Ferencz doktor állt szólásra. A néppárti doktor azok érdekében szólalt fel, a kik »a klasszikus elő­adásokat szom jahozzák«; — miután pedig azt maga is beismerte, hogy a klasszikusokat szomju- bozó közönség nem igen elegendő arra, bogy a pénztárt megtöltse; azt is javasolta, hogy beten- kint egy pár ingyenes előadást is tartsanak a Nemzetiben. Perczel Dezső belügyminiszter tüstént vála­szolt a klasszikusok nemes pártfogójának és fel­világosítottá, hogy van olyan közönség is. a mely nem kizárólag a klasszikusokat szomjuhozza és egy csöppet se volna elragadtatva, ha a színház műsorát kizárólag Aaeskhilosz, Szofokles és Sehakspeere müveivel töltené meg. A színház­nak nem a deficzit a legfőbb czélja; azok az ingyenes előadások pedig kétségtelenül éppen a deficzitet lendítenék fel legjelentékenyebben. Ezt pedig alkalmasint Major képviselő ur se esengi túlságosan. Egy csomó tételt ezután szó nélkül fogad­tak is el. A közegészségügy tételénél a jobbol­dalon állt fel Papp Samu doktor, a ki sok tu­dással, szakértelemmel és igen humánus szellem­ben beszélt a közegészségügy megjavítása érde­kében. Elismerte és elismeréssel emelte ki, hogy a kormány dicséretes buzgalommal munkálkodott ezen a téren és igen áldásos eredményeket ért el. Vázolva az or vosi kar bajait, rámutatott a jelent­kező orvoshiány , okaira. Sok érdekes és tanulsá­gos dolgot mondott el a tüdőgümőkórról, a tu­berkulózisról, a mely az összes előforduló halá­lozásoknál Magyarországban tizenkét százalék­ban a halál oka. Vigasztaló dolog, hogy itt is olyan arányú javulás mutatkozik, a mely mél­tán kielégítheti az optimistább reményeket is. Nagy helyeslés zúgott fel, a mikor az ember­szeretet nevében közös védekezésre bivta fel egyesülten az összes pártokat. Végezetül mele­gen megköszönte a belügyminiszternek a buda­pesti vizmizériák dolgában tanúsított erélyes és gyors eljárását. Élénken meghelyeselték a tartalmas beszé­det. A szabadelvű doktor után következett a néppárti patikáms — Buzáth Ferencz. A sechs- undsechszigeres frizuráju gyógyszerész honatya ugyancsak bőséges mederben indította útnak a szónoklatát és közben ki-kitért más mezőkre is. — A hikapós patjiárus ! — kiáltotta közbe jókora derültség közt Meszlényi Lajos. A Ház pedig vidám csevegésbe merült. Tompa zsibongás töltötte meg a levegőt úgy, hogy végre Buzáth maga se hallotta magát. Félbe is hagyta az orácziőt és panaszosan for­dult a Házhoz. — De kérem, nem tudok beszélni! — Tudjuk, válaszolták mindenfelől, az elnök pedig rázott egyett a csengettyűjén. Buzáth erre tovább beszélt, a Ház pedig tovább nem hallgatta, úgy hogy egy jó félóra múlva megint elpanaszkodta magát a néppárti szónok. — Kérem nem lehet beszélni! — Hisz eleget beszélt már; válaszoltak neki. Az elnök megint cseuditett egyet; Buzáth pedig folytatta: — A közönség ■— saját tapasztalataim alapján mondhatom — bizalmatlan a gyógy­szerészekkel szemben. — Csak ha kikapósak! — vágta oda Olay Lajos. — És most még egyszer összefoglalom azo­kat, a miket már elmondtam . . . fenyegetődzik Buzáth. — Ne tegye! . í . Ne tegye! — kérik min­denfelől. Végül . . . hiszen mindennek van vége egyszer — határozati javaslatot terjesztett be a körorvosok és egyéb közegészségügyi hatóságok dolgában. Az elnök öt pereznyi jól megérdemelt szü­netet adott a kimerült Háznak. A szünetnek vége lett — a közegészség- ügyi tételnek még nem. Ha a néppárt patikusa beszélt, nem maradhatott szótlanul a néppárt doktora se. Nagy lendülettel szónokolt. — A közegészségügy — kezdette — min­dig mostoha gyermekét képezte államháztar­tásunknak. Hogy beigazolja ez állítását, folytatta ilyen­formán : — Bizonyítom, a mit mondottam. Szólni fogok a legelterjedtebb nyavalyákról. Ám jöjje­nek rendre: a kolera, a tüdővész; jöjjenek, a! kik bélhurutban haltak el; jöjjenek, a kiket vér-' has pusztított el .. . Ilyen eposzi lendülettel szólott a néppárti doktor, ki-kitérve, majd meg visszatérve »tulaj-* Egybevetve általánosságban a statisztikai adatokat, igazán nem lehetne állítani, hogy Budapesten immár nagyon sok volna a színház. Nem sok, csak sokkal több, mint a mennyi volt és hogy a sűrűn kongó nézőterek mégis az ellen­kező mellett tanúskodnak, ez nem a színházak nagy, hanem csak rohamos elszaporodásának a bizonysága. Jó darab ideig egyáltalában nem építettek uj színházat Budapesten és színházba a közönségnek csak az a töredéke járhatott, a mely — befért. Ez pedig sokkal kevesebb volt, mint a mennyi beférni szeretett volna. Ilyen viszonyok között uj szinházi közönséget nevelni lehetetlenség volt. Volt azonkívül egy igen nagy közönség, a mely a meglévő színházakba nem járhatott. Magas volt neki a színház tanfája is, — no meg a műsora is. De hogy igazán nem túlságos sok Budapesten a színház, ezt bizo­nyltja az a körülmény is, hogy az ujonan ke­letkezett müintézetek a főváros balparti részén sokkal hamarabb megszerették a maguk állandó publikumát, mint például a külföldi nagyvárosok színházai. Nem érdektelen dolog és a színházak dol­gával feltétlenül összefüggésben van a fővárosi orfeumok nagy hanyatlása. Ezeknek a nagyob- bára ugyancsak selejtes mulatóknak alaposan be­borult. Rosszul megy a sorjuk és ezen éppenség­gel nincs mit sajnálkozru. Minden hódítás, amelyet a szinházak az orfeumok rovására szereznek, hódí­tása a jóizlésnek és tekintettel arra, hogy ezek az orfeumok általában nem magyar nyelvűek, — kóditása a magyarságnak is. Csak az a kérdés, milyen fegyverekkel történik ez a hódítás. Mert azon, ha a színházak az orfeumok repertoárjá­nak átvételével hódítanák el az orfeumok publi­kumát, vajmi kevés okunk volna örvendeni. Hogy az orfeumokat lebirja, a színház ne legyen orfeummá. Ha egy orfeum helyett kettő lett, ebben semmi nyeresége a kultúrának. A küzde­lemnek ebben a fajtájában nincsen semmi fel­emelő. A nagy kulturális harezokban az egyenlő fegyverekkel való küzdés elve nem kötelező; a rossz ellenében a jóval kell síkra szállni. A jónál is jobb; a rossznál jobb a jó is. Az uj szinházi publikum nevelésénél óriási szerepet játszanak a délutáni előadások. Hogy általában milyen nagy és áldásos etikai hatá­suk van ezeknek a délutáni előadásoknak, bizo­nyítgatni felesleges dolog volna. Csak egyet ajánlanánk a Nemzeti színház vezetőségének szives ügyeimébe. Ha már behozta és igen he­lyesen tette, hogy behozta, a délutáni előadáso­kat: tegye azokat hozzáférhetőkké azok szá­mára, a kiket ez intézmény áldásai első sorban érdekelnek. v A délutáni előadások közönsége nem a 1 vasutkirályokbói, a * bank fejed elmekbőlr és " a többszörös háziurakból telik ki, hanem a szeré­nyebb vagyoni viszonyok között élő lakosságból.1 Azok soraiból, a kiknek egy héten csak egy vasár-' napjuk vanéséppenséggel nincs szükségük tűz- és: betörésmentes pónzszekrényekre. A Nemzeti szin-j ház tariffája — mérsékelje magát, mikor ezek-! nek az embereknek a pénzecskéjéről van szó.t Tekintetbe véve a mi financziális és szocziális' viszonyainkat, a Nemzeti színház délutáni belépő­díjának a maximumául egy forint bőségesen ele­gendő. Egy családos kishivatalnok vagy szükebb viszonyok között élő kereskedőnek egész vagyon az, a mit a mostani árak mellett négy-öt jegyért a Nemzeti színház földszinti üléseire fizetnie kell. A kinek este kevés a pénze, annak délután sincs sok és a ki az esti előadásokat nem nézheti meg, mert se ideje se pénze hozzá, igen mérsé­kelt gyönyörűség az, hogy a délutániakhoz van ideje — csak pénze nincsen. Mindez azonban nem enneü a hétnek a, krónikája. Egy analista franczia iró azt mondja,5 hogy azok az emberek a legboldogabbak, a kik-j nek nincs történetük. Ha ez a mondás a szín­házakra is áll, ezen a héten a színházak is na-, gyón boldogok voltak. Semmiféle említésre méltó dolog nem történt v«lük. Ripp.

Next

/
Thumbnails
Contents