Magyar Ujság, 1898. augusztus (7. évfolyam, 211-239. szám)
1898-08-01 / 211. szám
_ _____________________________________________ Három nappal ezelőtt, 26-án baljóslatú hírt röpített Berlinből világgá a táviró. A Lokalanzeigernek jelentették Friedrichsruhéból, hogy Bismarck herczeg állapota komolyan rosszra fordult. Három nap óta nem kelt föl ágyából és álmatlanul töltötte az éjszakákat. Étel, ital, dohány nem ízlett neki. Éjszaka a herczeg állapota még rosszabbra fordult, teste megdagadt. Schweninger dr. mindent elkövetett a herczeg állapotának megjavítására s pillanatnyi jobblétéből ítélve megczáfolta a baljóslatú híreket. E közben azonban a herczeg teste egyre duzzadtabb lett, előbb a lábakon, majd a test többi részein is vizenyő fejlődött ki, a herczeg mozdulni is alig tudott s nyilvánvalóvá vált, hogy a katasztrófa minden pillanatban bekövetkezhet. Dr. Schweninger még ekkor is reménykedett, 29-én eltávozott Bismarck mellől. De már 29-ére 130-ára virradó éjjelt rosszabbul töltötte Bismarck. A köhögés annyira kínozta, hogy jajgatni kezdett. Schweningert táviratilag kellett visszahívni. Mire a professzor 30-án megérkezett beállott a krízis. Halála. A katasztrófa szombaton éjjel 10 óra 45 perczkor állott le. Az utolsó órákról az alábbi távirati tudósításokat vettük: Hamburg, július 31. A Hamburger Nachrichten szerint Bismarck állapota pénteken kielégítő volt. A herczeg szombaton délelőtt újságot olvasott, beszélt a politikáról és ivott, amikor hirtelen rosszabbodás állott be akut tüdővizenyősség következtében. Délután gyakorta elvesztette a herczeg eszméletét. Este fokozódtak az aggasztó tünetek. A halál éjjel tizenegy óra tájban, könnyen, fájdalom nélkül állott be. A halottas ágyat körülállta az egész család Schweninger tanár, aki röviddel előbbb érkezett, Chrysander dr., Merah báró és neje. Utolsó szavait Bantzau grófnéhoz intézte Bismarck, amikor a grófné a beteg homlokát törölgette: Köszönöm gyermekem! A herczeg úgy fekszik, mintha aludnék, arczkifejezése szelíd és békességes. Bismarckot kívánságához képest a kastélylyal szemközt levő magaslaton, a Hirschgruppe közelében temetik el. Hamburg, július 31. (A M. V. távirata.) Beavatott körökben régen tisztában voltak azzal, hogy a herczeg napjai meg vannak számlálva. Maga Bismarck is jól tudta ezt és gyakran sírt és közeli haláláról beszélt, melyet néha maga is kívánt,hogy fájdalmaitól szabaduljon. Az utolsó órákat félálomban töltötte. A halál közvetlen oka a jobboldali felső testének daganata volt, mely tüdőbénulást okozott. Schweninger épen a pályaudvarról érkezett fél tizenegy órakor, midőn a család Bismarck körül állott, aki már eszméletlen volt és orvosát nem ismerte fel többé. A haldokló be akarta hunyni a szemét, de az nyitva maradt és a beállott halál után Schweninger csukta le. Friedrichsruhe, julius 31. (A M. V. távirata.) A kastély előtt nagy tömeg tolong. Bismarck még azon az ágyon fekszik, melyen meghalt. Délelőtt az udvari személyzet képezte a halottőrséget, de később azt a császár rendeletére katonai díszőrség váltotta fel. A halálhír hatása: Bergen, julius 31. Vilmos császár tegnap késő este kapta meg az első nyugtalanító hirt Bismarck állapotáról s ma reggel jutott kezéhez a halál hire, a mely mélyen megrendítette. A Hohenzollern lobogója félárboczon leng. A díszszemle elmaradt. A császár parancsot adott a Németországba azonnal való visszatérésre és hétfő este érkezik Kielbe. Hamburg, július 31. A Hamb. Corr. jelenti Friedrichsruhéból. Vilmos császár a Hohenzollrn-ről Bergenből táviratilag elrendelte, hogy az Altonában állomásozó, Bőse gróf nevét viselő 31. gyalogezred egy díszszázadot küldjön Friedrichsruheba. A díszszázad ma délután két órakor Friedrichsruheba érkezett. Berlin, július 31. Bismarck herczeg halálát a reggeli lapok és a különkiadások utján tudták meg itt ma reggel. A lakosságot mélyen megindította és fájdalommal töltötte el, hogy amitől aggódtak, oly váratlanul gyorsan bekövetkezett. A reggeli lapok gyászkeretben jelentek meg és meleghangú czikkekben adnak kifejezést az elhunyt nagy államférfiú fölött való nemzeti gyásznak, egyhangúan méltatván életét és egyéniségét, a német haza körül szerzett halhatatlan érdemeit és az ő héroszi nagyságát, valamint tőzsgyökeres német voltát. A lakosság fájdalmas részvéte Bismarck elhunyta fölött abban is megnyilvánul, hogy mohón tudakozódnak a halál körülményei és egyéb részletek felől és az összes nyilvános helyeken ezt a históriai eseményt tárgyalják komoly hangulatban. A középületeken és számos magánépületen félárboczra eresztve lengenek a lobogók. Bismarck halálának hírére Billow külügyminiszter azonnal elutazott a Semmeringről Berlinbe. Nagy feltűnést kelt a Lokalanzeiger czikke, melyet Busch Mór, Bismarck hajdani munkatársa irt és mely nyilván régen elkészülvén »Az igazság Bismarck visszalépéséről« czimmel Bismarcknak II. Vilmoshoz intézett és titokban tartott felmentési kérvényének szószövegét közli. A folyamodványban, mely igen alázatos hangon van tartva, azt mondja Bismarck, hogy nincs abban a helyzetben, hogy mint kanczellár a császári intézkedés értelmében a miniszterelnökségi felelősségről lemondjon és ezért a kanczellárságról is le kell mondania. Ischl, július 31. (A M. V. távirata.) A király ma reggel kapta meg a Bismarck haláláról szóló hírt. Ő Felsége azonnal táviratot menesztett Bismarck két fiához, melyben meleg szavakban fejezi ki részvétét. Friedrichsruhe, július 31. (A M. U. táviratai) Goluchowski gróf külügyminisztertől délelőtt távirat érkezett, melyben mély részvétét fejezi ki az elhunyt családjának. Hir szerint Goluchowski a temetésen személyesen fog résztvenni. Róma, július 31. Bismarck halálának híte rendkívül élénk és fájdalmas részvétet keltett egész Olaszországban. Umberto király a német császárhoz részvéttáviratot intézett. A miniszterelnök és a külügyminiszter hasonlóképen táviratilag fejezték ki részvétüket. Laura gróf nagykövet valószínűleg félbe fogja szakítani szabadságát, hogy részt vegyen Bismarck temetésén. A német nagykövetségnél és a porosz követségnél számos névjegyet adtak le. Paris, július 31. Bismarck herczeg haláláról szólva, azt mondják a lapok, különösen a Figaro, hogy ez az esemény Németországban a legcsekélyebb aggodalmat sem, Európa többi részében pedig csak a megkönnyebbedés platónikus érzelmét keltheti fel, mert Bismarck több mint nyolc év óta nem vitt már tényleges szerepet a politikában. Az Eclair úgy véli, hogy a németek ünnepelhetik elhunyt nagy emberüket, anélkül, hogy valamely rejtélyes jövőtől kellene félniök. Európának szintén nem kell nyugtalankodnia. A Petit Journal így ír: A történelem egyik legnagyobb alakja hunyt el. Halála az egész világon jelentékeny mozgalmat fog előidézni. A Jour azt írja: Ha a németek azt hiszik, hogy Bismarckkal győzelmük egy része szállott sírba, úgy a francziák azt hiszik, hogy vele vereségük egy része tűnt el. A Temys azt mondja: Francziaország tud csatlakozni nagy ellenfeleinek gyászához. Ha revanche-ra volna szüksége, úgy meg tudná azt találná, ha meghallgatná a szoczializmus tengerének óriási moraját, amely ennek a nagy embernek a művét fenyegeti. MAGYAR ÚJSÁG, 1898. augusztus 1, Róma, július 31. Crispi Nápolyból a Tribunához a következő táviratot intézte: Bismarck herczeg halálával nagy alakot vesztett el a világ. Ellene, aki minden alakoskodásnak ellensége és lojális barát volt, oly meséket koholtak a külföldön, amelyek keménynek és erőszakos provokátornak tüntették őt fel. Ez nem volt igaz. Az 1870-diki háborút Francziaország akarta, amely 1870. júl. 19-én üzente azt meg. A körültekintő előkészületek következtében, amelyek egészen 1815-ig vezethetők vissza, Poroszország győzött, amit senki sem várt. Bismarck mindig a béke barátja volt és ebből kifolyólag hive volt a franczia köztársaságnak és ellensége a monarkia visszaállításának. Bismarck panaszkodott az olasz kormányra az 1868-iki háborúban tanúsított magatartása miatt. De ezalatt a négy esztendő alatt, amíg ő (Crispi) volt a kormányon,s megmutatta, hogy mily nagy Bismarck tekintélye Európában és minő becses barátsága Olaszországra nézve. Németország, amely mindent neki köszönhet, nagy tisztelettel adózott neki, noha már csak egyszerű polgár volt, ép úgy, mint az angolok Gladstonenak. Európa rövid idő alatt két politikai óriást, két nagyszívű és hatalmas tehetségű embert vesztett el. Budapest, augusztus 1. , Strossmayer beszéde. Az Agramer Tagblatt-ban, a horvát ellenzék lapjában részletes tudósítás van arról az ünneplésről, melyben számos horvátországi küldöttség részesítette Pohitson Strossmayert. Horvátország minden részéből — így szól a tudósítás — kiváltkép Zagoriából, Szamoborból és Zágrábból számos küldöttség ment Borisba, ahol nagy hódoló menetté alakulva, Kriepach horvát képviselő vezetésével járult a gyakovári püspök elé. A vezető képviselő üdvözlő beszédére Strossmayer így válaszolt: Érzem — úgymond — hogy csak a hazafiasság, a szent vallás, a szabadság és Horvátország önállóságának szeretete vezette a jelenlevőket, mikor idejöttek. Ebben a szeretetben minden horvát szív találkozik. A hazát szeretnie kell minden fiának s javát még az élete feláldozásával is elő kell mozdítania. Testvérek! Szeressétek hazátokat és még életetek árán is akadályozzátok meg, hogy feldarabolják vagy jogait, szabadságát és önállóságát megsemmisítsék. És Horvátország szabad lesz! Én ugyan bajosan fogom megérni, de a fiatalabbak tanúi lesznek ennek a szabadságnak és önállóságnak. Sokszor azt hiszem, a sors kopogtat az ajtómon, hogy elszólítson ebből a világból. De ha nem is adatik meg nekem, hogy hazám szabadságát megérjem, a túlvilágon az isteni birodalomban is az lesz legboldogabb perczem, mikor a magas égből hazámat szabadnak, népemet boldognak és önállónak fogom látni. A horvát nép rászolgált a szabadságra,mert érte és atyái szent hitéért sokszor ontotta vérét és mert mindig hű volt hazájához és nemzeti királyához. A török háborúk idején sok országot és várost hódítottak meg a barbárok, Bécs és Pest is kénytelen volt előttük meghajolni, de sohasem voltak képesek a törökök Horvátország fővárosát, a mi fehér Zágrábunkat és Sziszek hősiesen védett várát bevenni! Mikor arról volt szó, hogy Bécset, a császár székvárosát, megszabadítsák a törököktől, a horvátok voltak azok, akik egy lengyel király, tehát ismét egy szláv vezérletével a szorongatott város segítségére siettek és felszabadították. Történelmi bizonyítékaink vannak arra, hogy a szlávok mindig híven ragaszkodtak hazájukhoz, királyukhoz, dinasztiájukhoz és hitükhöz, és mindig készek voltak azokért életüket is feláldozni. Ugyanezen érzelmek lelkesítik ma is népünket. Köszönöm önöknek, uraim, azt a szeretetet és bizalmat, ammelylyel irántam vannak s a melyet én szivem mélyéből viszonzok. A zugó zsivó-kiáltásokkal fogadott beszéd után Strossmayer megcsókolta Kiepach képviselőt és így szól: