Magyar Ujság, 1898. augusztus (7. évfolyam, 211-239. szám)

1898-08-01 / 211. szám

_ _____________________________________________ Három nappal ezelőtt, 26-án baljóslatú hírt röpített Berlinből világgá a táviró. A Lokal­­anzeigernek jelentették Friedrichsruhéból, hogy Bismarck herczeg állapota komolyan rosszra fordult. Három nap óta nem kelt föl ágyából és álmatlanul töltötte az éjszakákat. Étel, ital, dohány nem ízlett neki. Éjszaka a herczeg ál­lapota még rosszabbra fordult, teste megdagadt. Schweninger dr. mindent elkövetett a herczeg állapotának megjavítására s pillanatnyi jobb­létéből ítélve megczáfolta a baljóslatú híre­ket. E közben azonban a herczeg teste egyre duzzadtabb lett, előbb a lábakon, majd a test többi részein is vizenyő fejlődött ki, a herczeg mozdulni is alig tudott s nyilván­valóvá vált, hogy a katasztrófa minden pillanat­ban bekövetkezhet. Dr. Schweninger még ekkor is reménykedett, 29-én eltávozott Bismarck mel­lől. De már 29-ére 130-ára virradó éj­jelt rosszab­bul töltötte Bismarck. A köhögés annyira kínozta, hogy jajgatni kezdett. Schweningert táviratilag kellett visszahívni. Mire a professzor 30-án meg­érkezett beállott a krízis. Halála. A katasztrófa szombaton éjjel 10 óra 45 perczkor állott le. Az utolsó órákról az alábbi távirati tudó­sításokat vettük: Hamburg, július 31. A Hamburger Nachrichten szerint Bis­marck állapota pénteken kielégítő volt. A her­czeg szombaton délelőtt újságot olvasott, beszélt a politikáról és ivott, a­mikor hirtelen rosszab­bodás állott be akut tüdővizenyősség követ­keztében. Délután gyakorta elvesztette a her­czeg eszméletét. Este fokozódtak az aggasztó tünetek. A halál éjjel tizenegy óra táj­ban, könnyen, fájdalom nélkül állott be. A halottas ágyat körülállta az egész család Schweninger tanár, a­ki röviddel előbbb érke­zett, Chrysander dr., Merah báró és neje. Utolsó szavait Bantzau grófnéhoz intézte Bismarck, a­mikor a grófné a beteg homlokát törölgette: Köszönöm gyermekem! A herczeg úgy fekszik, mintha aludnék, arczkifejezése szelíd és békességes. Bismarckot kívánságához képest a kastély­­lyal szemközt levő magaslaton, a Hirschgruppe közelében temetik el. Hamburg, július 31. (A M. V. távirata.) Beavatott körökben régen tisztában voltak azzal, hogy a herczeg napjai meg vannak számlálva. Maga Bismarck is jól tudta ezt és gyakran sírt és közeli haláláról beszélt, melyet néha maga is kívánt,hogy fájdalmai­tól szabaduljon. Az utolsó órákat félálomban töl­tötte. A halál közvetlen oka a jobboldali felső testé­nek daganata volt, mely tüdőbénulást okozott. Schweninger épen a pályaudvarról érkezett fél tizenegy órakor, midőn a család Bismarck körül állott, a­ki már eszméletlen volt és orvosát nem ismerte fel többé. A haldokló be akarta hunyni a szemét, de az nyitva maradt és a beállott halál után Schweninger csukta le. Friedrichsruhe, julius 31. (A M. V. távirata.) A kastély előtt nagy tömeg tolong. Bismarck még azon az ágyon fekszik, melyen meghalt. Délelőtt az udvari sze­mélyzet képezte a halottőrséget, de később azt a császár rendeletére katonai díszőrség vál­totta fel. A halálhír hatása: Bergen, julius 31. Vilmos császár tegnap késő este kapta meg az első nyugtalanító hirt Bismarck állapotáról s ma reggel jutott kezéhez a halál hire, a mely mélyen megrendítette. A Hohenzollern lobogója félárboczon leng. A díszszemle elmaradt. A csá­szár parancsot adott a Németországba azonnal való visszatérésre és hétfő este érkezik Kielbe. Hamburg, július 31. A Hamb. Corr. jelenti Friedrichsruhéból. Vilmos császár a Hohenzollrn-ről Bergenből táviratilag elrendelte, hogy az Altonában állo­másozó, Bőse gróf nevét viselő 31. gyalogezred egy díszszázadot küldjön Friedrichsruheba. A díszszázad ma délután két órakor Friedrichs­ruheba érkezett. Berlin, július 31. Bismarck herczeg halálát a reggeli lapok és a különkiadások utján tudták meg itt ma reggel. A lakosságot mélyen megindította és fájdalommal töltötte el, hogy a­mitől aggódtak, oly váratlanul gyorsan bekövetkezett. A reggeli lapok gyászke­retben jelentek meg és meleghangú czikkekben adnak kifejezést az elhunyt nagy államférfiú fölött való nemzeti gyásznak, egyhangúan méltatván éle­tét és egyéniségét, a német haza körül szerzett halhatatlan érdemeit és az ő héroszi nagyságát, valamint tőzsgyökeres német voltát. A lakosság fájdalmas részvéte Bismarck el­hunyta fölött abban is megnyilvánul, hogy mohón tudakozódnak a halál körülményei és egyéb rész­letek felől és az összes nyilvános helyeken ezt a históriai eseményt tárgyalják komoly hangulatban. A középületeken és számos magánépületen fél­­árboczra eresztve lengenek a lobogók. Bismarck halálának hírére Billow külügyminiszter azonnal elutazott a Semmeringről Berlinbe. Nagy feltűnést kelt a Lokalanzeiger czikke, melyet Busch Mór, Bismarck hajdani munkatársa irt és mely nyilván régen elkészülvén »Az igaz­ság Bismarck visszalépéséről« czimmel Bismarck­nak II. Vilmoshoz intézett és titokban tartott felmentési kérvényének szószövegét közli. A folyamodványban, mely igen alázatos hangon van tartva, azt mondja Bismarck, hogy nincs abban a helyzetben, hogy mint kanczellár a császári intézkedés értelmében a miniszterelnök­ségi felelősségről lemondjon és ezért a kanczel­­lárságról is le kell mondania. Ischl, július 31. (A M. V. távirata.) A király ma reggel kapta meg a Bismarck haláláról szóló hírt. Ő Felsége azonnal táviratot menesztett Bismarck két fiához, melyben meleg szavakban fejezi ki részvétét. Friedrichsruhe, július 31. (A M. U. táviratai) Goluchowski gróf kül­ügyminisztertől délelőtt távirat érkezett, melyben mély részvétét fejezi ki az elhunyt családjának. Hir szerint Goluchowski a temetésen személye­sen fog résztvenni. Róma, július 31. Bismarck halálának híte rendkívül élénk és fájdalmas részvétet keltett egész Olaszországban. Umberto király a német császárhoz részvéttáviratot intézett. A miniszterelnök és a külügyminiszter hasonlóképen táviratilag fejezték ki részvétüket. Laura gróf nagykövet valószínűleg félbe fogja sza­kítani szabadságát, hogy részt vegyen Bismarck temetésén. A német nagykövetségnél és a porosz követségnél számos névjegyet adtak le. Paris, július 31. Bismarck herczeg haláláról szólva, azt mond­ják a lapok, különösen a Figaro, hogy ez az ese­mény Németországban a legcsekélyebb aggodalmat sem, Európa többi részében pedig csak a meg­­könnyebbedés platónikus érzelmét keltheti fel, mert Bismarck több mint nyolc­ év óta nem vitt már tényleges szerepet a politikában. Az Eclair úgy véli, hogy a németek ünne­pelhetik elhunyt nagy emberüket, a­nélkül, hogy valamely rejtélyes jövőtől kellene félniök. Európá­nak szintén nem kell nyugtalankodnia. A Petit Journal így ír: A történelem egyik legnagyobb alakja hunyt el. Halála az egész vilá­gon jelentékeny mozgalmat fog előidézni. A Jour azt írja: Ha a németek azt hiszik, hogy Bismarckkal győzelmük egy része szállott sírba, úgy a francziák azt hiszik, hogy vele vere­ségük egy része tűnt el. A Temys azt mondja: Francziaország tud csatlakozni nagy ellenfeleinek gyászához. Ha re­­vanche-ra volna szüksége, úgy meg tudná azt ta­lálná, ha meghallgatná a szoczializmus tengerének óriási moraját, a­mely ennek a nagy embernek a művét fenyegeti. MAGYAR ÚJSÁG, 1898. augusztus 1, Róma, július 31. Crispi Nápolyból a Tribuná­hoz a következő táviratot intézte: Bismarck herczeg halálával nagy alakot vesztett el a világ. Ellene, a­ki minden alakoskodásnak ellensége és lojális barát volt, oly meséket koholtak a külföldön, a­melyek keménynek és erőszakos provokátornak tüntet­ték őt fel. Ez nem volt igaz. Az 1870-diki há­borút Francziaország akarta, a­mely 1870. júl. 19-én üzente azt meg. A körültekintő előkészü­letek következtében, a­melyek egészen 1815-ig vezethetők vissza, Poroszország győzött, a­mit senki sem várt. Bismarck mindig a béke barátja volt és ebből kifolyólag hive volt a franczia köztársaságnak és ellensége a m­on­­arkia visszaállításának. Bismarck panaszkodott az olasz kormányra az 1868-iki háborúban ta­núsított magatartása miatt. De ezalatt a négy esztendő alatt, a­míg ő (Crispi) volt a kormá­nyon,s megmutatta, hogy mily nagy Bismarck te­kintélye Európában és minő becses barátsága Olaszországra nézve. Németország, a­mely min­dent neki köszönhet, nagy tisztelettel adózott neki, noha már csak egyszerű polgár volt, ép úgy, mint az angolok Gladstonenak. Európa rö­vid idő alatt két politikai óriást, két nagyszívű és hatalmas tehetségű embert vesztett el. Budapest, augusztus 1. , Str­ossmayer beszéde. Az Agramer Tag­blatt-ban, a horvát ellenzék lapjában részletes tudósítás van arról az ünneplésről, melyben számos horvátországi küldöttség részesítette Pohitson Stross­­mayert. Horvátország minden részéből — így szól a tudósítás — kiváltkép Zagoriából, Szamoborból és Zágrábból számos küldöttség ment Borisba, a­hol nagy hódoló menetté alakulva, Kriepach hor­vát képviselő vezetésével járult a gyakovári püspök elé. A vezető képviselő üdvözlő beszédére Stross­­mayer így válaszolt: Érzem — úgymond — hogy csak a haza­fiasság, a szent vallás, a szabadság és Horvát­ország önállóságának szeretete vezette a jelenle­vőket, mikor idejöttek. Ebben a szeretetben minden horvát szív találkozik. A hazát szeretnie kell minden fiának s javát még az élete felál­dozásával is elő kell mozdítania. Testvérek! Szeressétek hazátokat és még élete­tek árán is akadályozzátok meg, hogy feldarabolják vagy jogait, szabadságát és önállóságát megsem­misítsék. És Horvátország szabad lesz! Én ugyan bajosan fogom megérni, de a fiatalabbak tanúi lesznek ennek a szabadságnak és önállóságnak. Sokszor azt hiszem, a sors kopogtat az ajtó­mon, hogy elszólítson ebből a világból. De ha nem is adatik meg nekem, hogy hazám szabad­ságát megérjem, a túlvilágon az isteni biroda­lomban is az lesz legboldogabb perczem, mikor a magas égből hazámat szabadnak, népemet bol­dognak és önállónak fogom látni. A horvát nép rászolgált a szabadságra,mert érte és atyái szent hitéért sokszor ontotta vérét és mert mindig hű volt hazájához és nemzeti királyához. A török háborúk idején sok országot és várost hódítottak meg a barbárok, Bécs és Pest is kénytelen volt előttük meghajolni, de sohasem voltak képesek a törökök Horvátország fővárosát, a mi fehér Zágrábunkat és Sziszek hősiesen védett várát bevenni! Mikor arról volt szó, hogy Bécset, a császár székvárosát, megsza­badítsák a törököktől, a horvátok voltak azok, a­kik egy lengyel király, tehát ismét egy szláv vezérletével a szorongatott város segítségére siettek és felszabadították. Történelmi bizonyítékaink vannak arra, hogy a szlávok mindig híven ragaszkodtak hazájukhoz, királyukhoz, dinasztiájukhoz és hitükhöz, és min­dig készek voltak azokért életüket is feláldozni. Ugyanezen érzelmek lelkesítik ma is népünket. Köszönöm önöknek, uraim, azt a szeretetet és bizalmat, a­mmelylyel irántam vannak s a melyet én szivem mélyéből viszonzok. A zugó zsiv­ó-kiáltásokkal fogadott beszéd után Strossmayer megcsókolta Kiepach képviselőt és így szól:

Next