Magyar Ujság, 1898. november (7. évfolyam, 303-332. szám)

1898-11-01 / 303. szám

J VII. éTfolyam 303. szám. Főszerkesztő: GAJÁRI ÖDÖN. ücdiipest, loi)Ö. Kedd, iioveoio r 1. Tisza Ssfaáu beszámolója. Budapest, október 31. Érthetőnek fogja mindenki találni, ha a szabadelvű párt politikusai nem teszik meg az obstruáló ellenzéknek azt a szol­gálatot, hogy méterszámra készülő be­szédeikre beszédekkel feleljen a kép­viselőházban. Hiszen nem eszmecsere, nem vita folyik, hanem időpocsékolás és az ellenzék bizony sokra becsülne egy kis szabadelvű naivságot, mely szóba állana velők és segítene nekik időt pusztítani. A szabadelvű párt, mivel ez az áhított adag naivitás nincs meg benne, hallga­tásra van ítélve és néma tanúja a saját­ságos proczesszusnak: mint dühödik fel az ellenzék a tulajdon hangjától s mint rázza az idegesség a kormánypárt fene­ketlen nyugalmának láttára, melyre ab­szolúte nem volt elkészülve. Még sem tagadható azonban, hogy &z ellenzéknek ez a dominálása a szó­széken egy hallgatásra Ítélt többséggel szemben némiképen kínos. Hiszen hete­ken át hallja az ország a Polónyiak böm­bölő szavát s a tulajdon józan Ítéletén kívül nem segít neki senki a bömbölés üres voltának áltatásában. Annyira exklu­zív már a parlamentben az ellenzéki frázis s annyira egyöntetűen ömlik el az országban, hogy valósággal rekreáczió- szárnba megy, a mikor a Szabadelvű párt egy oszlopos tagja a parlamenten kívül, választói körében alkalmat talál a meg­szólalásra és az ellenzéki ráfogásokkal való szembeszállásra. Tisza István gróf ugrai beszámolója már e szempontnál fogva is országos érdekű. Sok idő múltán az első szabad­elvű párti megnyilatkozás, a mely ellen­állhatatlanul rárögziti az ország figyel­mét az érem másik oldalára, arra ugyanis, melyről a képviselőházban nem beszél­nek. Az obstrukezió árja iszapba ragadj a és velejétől megfosztja az országos kér­déseket. Bizalomról szól a nóta, válasz­tási visszaélésekről elmélkednek a leg­öregebb asszonyok. Már nem igen van szó a kiegyezésről még abban a meg­hamisított értelemben sem, melyben az ellenzék tárgyalta. A Prey Ferencz szom­bati beszéde után igazán szó sem lehet már beszámithatóságról az ellenzék részé­ről. Pedig az obstrukezió elposványosodá- sával együttesen posványosodnak el az életbevágó ügyek is, melyeknek megoldása most Magyarországra vár. A feladat ma is oly félelmetesen az, mint volt a nyáron s a törvényhozás felelőssége körülötte ugyanaz, mint volt, mielőtt az ellenzék nevetség tárgyává tette a maga politikai érettségét. A mai helyzet összes problémáival plasztikusan domborodik ki az ugrai be­számolóban. A közvélemény megtalálja benne újból a világosan fogalmazott fel­adatot és a matematikai pontossággal megszabott utat, melyen haladni kell. S mig az ellenzék Bánfíy bukásáért küzd, a Tisza István beszéde rámutat, volta- képen mi forog koczkán. Rámutat arra, hogy épen az osztrák bonyodalmak kö­vetkeztében Magyarország erkölcsi súly­ban mennyit nyerhetett volna, ha politi­kailag érettebbnek és megbizhatóbbnak mutatkozván, az osztrák destruktiv tö­rekvéssekkel szemben biztos alapul szolgál a konstruktiv törekvéseknek. Erről van szó és a kormányelnök iránt való féke­vesztett gyűlöl ségnek az ellenzék kiszol­gáltatja a Magyarország erejébe és higgadtságába vetett reményeket a jogos kételyeknek. A higgadt és a monárkia érdekében is erősnek mutatkozó Magyar- országnak mérhetetlen előnye van a vi- szálykodó Ausztria fölött, de a szintén dezoluezió képét mutató Magyarország javára nem szól abszolúte semmi szem­pont, mely az ő dezoluezióját értékesebb­nek tenné a szomszédénál. Erről van voltaképen szó és Tisza István szolgálatot tett a nemzetnek, mi­kor az 6 egyénisége tekintélyével és államférfim komolysága egész súlyával rámutatott az obstrukezió igazi vesze­delmére. Nem felelősséget hárít az ellen­zékre, ennél sokkal önérzetesebb a Tisza István politikai gondolkodása, de mikor igy nyilvánvalóan rámutat az ellenzéknek országos érdekeket ostromló éretlensé­gére, férfias határozottsággal nem engedi oda veszendő jószágképen a nagy ér­deket, hanem a szabadelviipártnak vin­dikálja a kötelességet, hogy az érdeket A „MAIiUr UJSAíi iTARCMJA, 3SP' A színházi hét — A Magyar Újság eredeti tárcsája. —* Egy hét alatt három színházban négy újdonság: Mein Liebchen was willst du noch mehr ? Igaz, hogy a három újdonság nyolez felvonása között mindössze egy felvonásnyi a hazai, de távol legyen tőlem a szándék, hogy ezt az egy felvonást — keveseljem. Sőt — épen elég volt. Latzlcó Andor ur, a Tiz év múlva czimü dramolett szerzője elmondja az egyik újságban, hogy hat nap alatt alkotta meg a müvét és Magyar színház direktora már a hetedik napon el is fogadta. Ez azt a re­ményt kelti bennünk, hogy tizennyolez nap múlva szerencsénk lehet egy uj háromfel- vonásoshoz is. Ha ebből is naponta elfogad egy felvonást, a Magyar színház kerek há­rom hét muitán a Harmincz év múlva czimü, egész estét betöltő drámából is megkezdhetik a szerepek kiírását. Hiába: gyorsaság nem boszor­kányság és nem szabad elfelejtenünk, hogy a villám korszakában élünk. Micsoda gyönyörű haladás a régi poétákhoz képest, a kik egy két- fetrófás verset hónapokig hevertettek az Íróasz­taluk fiókjában, mielőtt a nyilvánosság kritikája elé bocsátották volna. Ne vegye ezeket a megjegyzéseket szemre­hányásnak se Latzlcó Andor ur, se a Magyar színház. A zseni hat nap alatt is alkothat örök­becsűt ős sokkal nagyobb dicsőség a Magyar színházra, ha hatodrésznyi idő alatt megbirál egy darabot, mint a mennyi idő alatt az elké­szült, mintha hatszor annyi ideig hevertetné. Az élet oly rövid és épen a Tiz év múlva a tanúm rá, hogy nemcsak hat nap, de egy óra is olyan igen-igen hosszú. Mert daczára a hazai darabok iránt érzett igaz szimpátiámnak, el kell ismernem, hogy Latzlcó Andor az alatt a bizo­nyos hat nap alatt nem alkotott örökbecsűt. Az a sietség, a melylyel a Magyar színház a maga felfedezésével a közönség elé vo­nult és azok a kommünikék, a melyek ez uj da­rabban valami egészen újat ígértek: meglehető­sen felcsigázták a várakozást. Azt kellett hin­nünk, hogy a »nagy várva várt«, az a bizonyos magyar drámaóriás ime megérkezett és nem csoda, ha a közönség, a mely ilyen nagyot várt a kis darabtól, kevesebbet kapván annál, a mit várt, kevesebbre becsülte annál is, a mit kapott. Az »egészen uj« helyett egy elég, jó ismerős áradt ki a darabból — az unalom. És ez a drá­mai kvalitás nem igen alkalmas arra, hogy lelkesítsen. Hogy előadták a darabot, az ellen nem panaszkodunk. Nagyon helyes és mindenképen dicséretes dolog, ha színházaink a közönség elé bocsátanak minden olyan hazai müvet, a mely­ben tehetséget látnak vagy tehetséget vélnek. Lehangoló jelenség azonban, hogy ilyen is csak legfölebb — ilyen akad. Végre is — úgy emlék­szünk— Féld Mátyás óta Latzlcó Andor az egyet­len hazai drámairó, a ki a Magyar színházban szó­hoz jutott. Eszünkbe sincs letagadni a kvalitásaikat és őszinte óhajtásunk, hogy igazolják minél telje­sebb mértékben és minél hamarább mindazokat a reményeket, a melyek tehetségükhöz fűződnek: de konstatálnunk kell, hogy az eredmény nem túl­ságosan gazdag. Elismerjük, hogy a Tiz év múlva dialógusaiban van bizonyos frisseség, az ötlete is elegendő egy tárczanovellára és az egészben megnyilvánuló talentum megérdemli a jóindulatú buzdítást; de bőven van okunk elszomorodni rajta, ha azt kell elhinnünk, hogy ennél több annyi idő alatt nem jelentkezett. A hazai egyfelvonásos megvigasztalódhatik azonban a külföldi kollégája sorsán. Nem volt sokkal több szerencséje a ítobertó Braccókurta tragédiájának sem. Pedig ez épenséggel nem első színpadi kísérlet volt és azt se lehet tudni róla, hogy vájjon hat nap alatt irődott-e? Na­gyon valószínű, hogy hosszabb ideig készült. Ebben a kis darabban nagyon sok az ocsmány­ság és nagyon sok 9 konyak Egész Őszintesség- gel szólva: utálatos kis alkotás és annál kelle­metlenebb, mert végig nézve az az impresszió támad bennünk, hogy csak az az igaz benne, a mi undok. A mi szép volna benne, az hazugság. így, ezért a hazugságért nem tud juk megbocsátani az írónak azt az igazságot. Ördög vigye már azt az egész verizmust! A legigazabb disznóság is csak disznóság ős ebiről a genreből szolgál az élet bőségesen a nélkül, hogy belépő dijakat követelne tőlünk. Micsoda gyönyörűsége van ezekben a léleknek, micsoda gazdagodása az Ízlésnek és micsoda nemesbülcs' a kedélynek? Egy kis poézistkeresnénk apoézis ben, de mit tegyünk, ha a szinpad ezt meg­tagadja tőlünk. Hol kéressük, ha itt se találhatjuk meg? Megráz bennünket,igaz, de mi élvezetünk é. mi okulásunk van ebből az ilyen megrázásból? A hideglelés is megrázza az embert, még sincs benne lelki gyönyörűségünk. A lelki nyavalyák látványa nem kevésbé utálatos, mint a testieké , kor., r^jr^ucziek*tere 3. ■ I óvro 32 frt, fél évre 6 frt, dl » szegyed évre 3 frt, 1 hóra I frt. Egyes szám ára: helyben i és vidéken / 4 kp. Kiadóhivatal: Budapest, IV. lsei., Fereaczioís-íero 3. Lap uns mai szama JáO oldal

Next

/
Thumbnails
Contents