Magyar Vadász, 1949 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1949-01-05 / 1. szám
jest körülkeríteni, amit a gyűrű bezárul. Kivéve a „kaput” jelképező helyet. Itt tartózkodtak álcázva, lesben egy fiatal fenyvesben a vadászok. Feladatuk az volt, hogy egyetlen mozdulattal se árulják el jelenlétüket, hanem várjanak míg a vad lőtávolságban megjelenik. Ez alkalommal Arszenyi Kurázisov, a fiatal vadász veszi át a hajtó szerepét. Zajtalanul eljut a piroszászlós zsineggel bekerített hely túlsó oldalára, onnan bemegy a körbe. A vadász most már nem igyekszik tovább titkolni jelenlétét. Bottal kopogtat a fák keresztül fagyott törzsén, szemlélődik. A felzavart vadak előreszaladtak. Ki akarnak törni a felriasztott sűrűségből, dea szélben lobogó apró zászlók piros nyelvecskéi megriasztják őket. A vadászat a kapuhoz közeledik. AZ EREDMÉNY: 2 FARKAS A leshelyükön álló vadászok figyelme a végsőkig feszült. Egy percet sem szabad elmulasztani, vagy lövést elhibázni. A farka® minden pillanatban felbukkanhat. És ime az egyik magános bokornál kékes füstcsík emelkedik a levegőbe, fülsiketítő dörej kíséretében. A nőstényfarkas, oldalában elviselhetetlen fájdalommal, felágaskodik. Következik a második lövés, és a vad halálos görcsökben fetrengve, vérével vörösre festi a havat. A megrémített fiatal hím a sűrűségbe igyekezve, útján az ágak recsegésétől kísérve hátrafelé menekül. De hirtelen feltűnik előtte hajtó alakja. A farkas gyors, visszafordul és egyenesen a fegvéreső irányának szalad. Ez a ritka sikerrel járt. Két farkast elpusztítottak, de vadászok mozdulatlanul állnak, tudja, nem fészkelte-e be magát erdőbe egy egész farkascsal. Ezért, amikor vakítóan sárga, ti bundában egy róka jelent meg tisztáson, senki a lesbenállók köl még csak meg sem moccant, farkas vadászat igen komoly ügy einek szigorú szabályait senki se szegheti meg. ... íme, a hajtó is megérkezett, vadászatnak vége. A nap nem telt el hiába, a natól kezdve a kolhoz megszakad a gonosz, alattomos ragadozóktól. ANDRÁS: Láttam, hogy felcsillan a szeme. Te tanú, hogy még éccaka felállít egy-két hurkot a Várierdőben. MIHÁLY: Miből tudtad, hogy éppen ott! ANDRÁS: Mert szomorúan hozzátettem: „Pedig Varjúerdőben annyi a nyúl, hogy seregestől futnak ember ölébe!“ MIHÁLY: Eddig jól megkártyáztad! ANDRÁS: Végig jól megkártyáztam. Újév napji estfelé kimentem az erdőbe. Tetten értem a vén kidkot, Elszedtem tőle a két nyulat, meg a két hurk Most a társaság adja be ellene a feljelentést... MIHÁLY: András komám, ha ez így igaz... ANDRÁS (kicsit meghátrál): Úgy igaz, hogy és egy nyúl volt nála.. Egy kicsit megszoktam, hogy midig nagyobbat mondok, ha zsákmányról van szó! MIHÁLY: Meglesz a feljelentés! Egy nyúl épp annyi bűnjel, mint kettő ... A büntetésit meg majd doboltatjuk ... Mert akad ám a vén betyáron kívül fél hurkoló is a határban. Legyen elrettentő példa! ISTVÁN: Szóvá szeretném tenni, hogy nem rendí tük meg a közvadászatot a görög szabadságharcod javára. MIHÁLY: Vasárnap megrendezzük. Közösen a Prediekkel. Úgy nagyobb lesz az eredmény. Egy év múlva pedig mi megyünk át hozzájuk. ISTVÁN: Így lesz jól! MIHÁLY: Még csak azt szeretném mondani, M elseje óta tilos a fogoly! Nehogy valaki fogolyra lője. ANDRÁS: Nekem ise szabad? MIHÁLY: Nincs kivétel! ANDRÁS: Csak azért kérdeztem, mert én nem találom el a foglyot, akármennyit puskázok rá! (Nert nek. Aztán lassan szedelőzködnek és hazatérnek vadásztársaság tagjai.) MIHÁLY: Hát ki mondhatja el közülünk, hogy ez az év is jól kezdődött? ANDRÁS: Kivételesen most az elején szólalok meg- Mert számomra csakugyan jól kezdődött! ISTVÁN: Halljuk hát, András- Csupa fül vagyok! JÁNOS: Halljuk. Halljuk! ANDRÁS: Jól kezdődött,, mert újesztendő napján elkaptam egy hurkolót! MIHÁLY: Na, ez derék! Mondjad, hogy csináltad? ANDRÁS: Úgy csináltam, hogy először is felállítottam a hurkot. MIHÁLY: Te állítottad fel? ANDRÁS: Én hát, de nem a nyúlnak, hanem Batkó Imrének... ISTVÁN: Kulák az! Sok bajt csinál a faluban. Rettentő ravasz is. Eddig mindig sikerült neki a számadásnál kibújni... ANDRÁS: Az én hurkomba belegabalyodott. Most nem tud kibújni a felelősségrevonás alól... JÁNOS: Szóval hurokra kerítetted, mi? ANDRÁS: Arra bizony. Azt mondom neki Szilveszterkor, mintha csak úgy véletlenül mondanám: „A társaságból holnap biztosan nem vadászik senki. Átaluszszuk a napot.“ ISTVÁN: Erre az öreg Baltkó? MAGYAR VADÁSZI MAGYAR VADÁSZ Jött ki rá ti/ Vadászik Az egyik királyt Milánnak hívták és Szerbia trónján ült. A másik, Ferdinánd, Bulgária királya, volt. (A történet idején még királya, mert pár évek múlva, vette fel a cári címet.) A szerb király nem szerette a vadászatot. A bolgár király szenvedélyesen vadászott. Hallotta, hogy a szerb királyi birtokon nagyszerű fácános terület van, valóságos fácán-paradicsom. Meg is hivatta hát magát uralkodó szomszédjával egy fácánozásra. Miután a király örömmel várta Ferdinánd király látogatását, hetekkel az érkezés előtt magához rendelte udvarmesterét és kiadta a parancsot: — Ferdinánd király Őfelsége fácánozásában nem szabad parányi, hibának, sem történni, ön felelős, hogy minden a legnagyobb rendben legyen! Az udvarmester meghajolt: — Minden a legnagyobb rendben lesz Felség! Körültekintő, gondos ember volt a szerb király hoppmestere. Ismerte kz udvari ceremónia ezer csinjátkinját. Tisztában volt a spanyol etikettel, mely előírja, hány lépés távolságra kell a koronás fők előtt mgállani, előírja milyen mélyen kell előttük meghajolni. Csak éppen iszt, nem találta meg a spanyol etikettről szóló könyvben, hogy milyen előírások mellett vadásznak a koronás fők fácánra. Miután a király udvarmestere sem volt vadász, megkérdezte hát az egyik minisztertől, akiről tudta, hogy szeret vadászni: — Hogyan történik a fácánozás? A miniszter mosolyogva válaszolt: — Legeredményesebb a fácán hajósa. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a sajtók serege átfésüli az erdőt, ahol fácánok tartózkodnak. A fácánhajtók előtt eleinte gyalogol, majd nyiladékhoz, vagy erdőszélire érkezve felrepül. A nyiladékon, vagy az erdőszélen áll a vadász. Fontos a hajtók kioktatása, a hajtósereg fegyelme! Nem szabad az erdőben egymástól elszakadniok, pontosan be kell tartaniok egymás között távolságot, a fatörzseket kopogtassák, a bokrokat zörgessék, a gazt képeljék hajtás közben. . Az udvarmester megköszönte a elvilágosítást. Most már szakszemen is tájékozódott a fácánvadászatról. A többi igazán az ő dolgai további előkészületeket már eladja végezni. . Néhány nappel Ferdinánd király fekezése előtt Milán király maga elé rendlelte az udvarmestert: Minden rendben lesz Őfelsége acánvadászatán? — A fejemmel felelek Felség! A szerb király kegyesen megbientette a fejét, így jelezte udvarmesterének, hogy a kihallgatás végetért. . Aztán elérkezett a pillanat, amikor Ferdinánd király udvari vonata befutott Milán király fővárosának pályaudvarára. A pályaudvart szerb és bolgár zászlók díszítették. A zenekar a szerb és a bolgár himnuszt játszotta. A két király ellépett a kivezényelt díszszázad előtt és gumikerekű határba ült, mely a palotába vitte őket. Este fényes lakoma volt. Ferdinánd királynak nagyon ízlett az étel és az ital. A lakomát udvari bál követte, de a vendég uralkodó arról hamar lakosztályába vonult, elvégre nem táncolni jött Szerbiába, hanem vadászni. Mégpedig fácánra, uralkodótársa híres, mesebeli fácános területére. Korán reggel előállottak a fogatok, hogy a vadászat színhelyére vigyék a vendéget. Nagy volt Ferdinánd király öröme, mikor látta, hogy Milán király is vele tart. — De hiszen királyi Felséged soha nem vadászik! — Felséged kedvéért megyek én is. Bár nem hiszem, hogy különösképpen hozzájárulok a teríték előrelátható nagy számához! így szólt Milán, szerb király és egy■ oldalpillantást vetett a mellette álló udvarmesterre. Az udvarmester megértette a királyának jelbeszédét. A pillantás kérdés volt, csak Őfelsége lusta volt a száját kinyitni. A pillantás azt kérdezte az udvarmestertől, hogy „rendben lesz-e minden!” Az udvarmester hódolatteljesen válaszolt: — Minden a legnagyóbb rendben van Felség! A két király tehát felállt a nyiladékon és amíg elhangzott a hajtók indulását hirdető kürtszó, (aranykürtből fújta a királyi testőrgárda kürtöse) barátságosan elbeszélgettek. — Hónapok óta várok erre a vadászélményre! — mondta Ferdinánd bolgár király. — Királyi Felséged pompás vadász hírében áll, — udvariaskodott a házigazda. — Az élmény nem maradhat el! A hajlók a kürtjeire elindultak. Lépteik zaja, kopogásuk, zörgetésük, egyre közeledett a nyiladékon várakozó királyi puskásokhoz. Milán király nem érezte azt az izgalmat, ami ezekben a percekben szívet-lelket bizserget, hiszen ő nem volt vadász. Annál inkább érezte Ferdinánd király, aki négy fegyvert hozott magával, sőt begyakorolt fegyverhordozóit is magával hozta Bulgáriából. Még rájuk szólt, hogy gyorsan, ügyesen adják kezébe a puskákat, gyorsan töltsenek ismét, mert annyi a fácán ezen a híres területen, amennyit még sosem láttak. A fegyverhordozók előírásos magatartással jelezték, hogy tudják alattvalói kötelességüket urukkal és királyukkal szemben. A hajlók zöreje közben lármává nőtt. Ferdinánd király a gyakorlott puskás tapasztalatairól tudta, hogy egy-két pillanat és a mostanáig gyalogoló fácánok hirtelen felrepülnek. Várta a bokrétákat, a sok fácánbokrétát, feszült idegekkel, lövésre készen. De a bokréták nem mutatkoztak. Sőt egyetlen fácán sem mutatkozott. Nemcsak fácán, de árva veréb, vagy csörögve suhanó szarka sem. Ellenben a nyiladékon megjelent a hajtóvonal. Hatvan hajtó, katonás magatartással, fegyelmezetten. Nyomukban pedig a főudvarmester A vendéglátó Milán király magához intette: — Mi következik ezután? Az udvarmester szertartásos hajlongással válaszolt: — Az úgynevezett kontrahajtás. A másik oldalról hajtjuk meg a királyi Felségek felé az erdőt! Milán király erélyesen intett, hogy a hajtók siessenek. És mielőtt ismét felharsant az aranykürt szava vendégéhez fordult: — Úgy látom itt nem volt fácán! Ferdinánd király mosolygott: — Nyilván az erdő másik felében tartózkodnak! _ A kontrahajtás után kiderült, hogy nem tartózkodtak ott sem. Egy nyeszlett, fiatal mókust kergettek ki a nyiladék szélére mindössze, fácánok hiányában a bolgár király azt meglőtte. Kissé keserűen jegyezte meg, mikor az elejtett mókust előjehozták: — Nálunk, Bulgáriában, sokkal szebb mókusok vannak! Ez volt minden megjegyzése a második hajtás után. Milán király toporzékolva rontott a főudvarmesterre: — Mi történt itt? Hol vannak a fácánok? Az udvarmester remegett félelmében: — Nem tudom Felség! A kiadott parancs értelmében jártam el. Négy hete reggeltől estig gyakoroltuk itt az erdőben a hajtást. Négy hete naponta százszor elpróbáltattam a hajtókből minden lépést, minden mozdulatot. Kinek-kinek megjelöltem a saját fáját, saját bokrát, amely mellett haladnia kell. A zörgetést, a zargatást is százszor elpróbáltuk. Ment is minden, mint a karikacsapás! Ferdinánd bolgár király jóízűen nevetett: — Vadászember Ön, udvarmester Nem, Felség. Ürbe ítél és írta : Károlyi Sándor