Magyar Vadász, 1951 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-10 / 1. szám
<« 2 TERMÉSZETVÉDELEM A vadvédelem jelentősége Hazánk vadállománya ma már a nép kintcse. Ez a kincs a magyar vadásztársadalomra van bízva, melyet védenek ugyan törvényes rendszabályok, ez azonban nem elég. A magyar vadásznak ismernie kell nemcsak a vadak világát, de ismernie kell azokat a célkitűzéseket is, melyek hivatva vannak a vadállomány fenntartását és megfelelő életkörülményeit biztosítani, így kerül szoros kapcsolatba a vadászat a természetvédelemmel. De ha vizsgálgatjuk a már védett és védelemre javaslatba hozott területeket és azon élő állatokat, sajnos, meg kell állapítanunk, hogy a védelemhez későn, vagy legalábbis megkésve fogtunk hozzá. Sok minden hiányzik már, megváltozott, pusztulóban van, vagy elpusztult. Erre vonatkozólag általában véve kevés adat áll rendelkezésünkre, de éppen elegendő ahhoz, hogy minden természetjáró figyelmét felkeltse s e téren ne ismétlődjenek meg a múlt bűnös és elrettentő mulasztásai. Valamikor nagy számban élt hazánkban a hód, ma hírmondó sincs belőle. Azt hisszük, magát az állatot és különleges életmódját sokan ismerik. A meglett hímek közel 1 méter hosszúak, testsúlyuk 20—48 kg-ig terjed, értékes, pehelyszerű, barna színű prémjéért könyörtelenül addig vadászták, míg teljesen kipusztult. De kipusztult más országokban is. Tőlünk nyugatra már csak Németországban, az Elba-folyó mentén, Franciaországban a Rhone deltájában és Dél-Norvégiában volt még a legutóbbi időkig néhány példány. Ezzel ellentétben tőlünk keletre, a Szovjetunió területén a hód több helyen él. A cári Oroszországban a kapitalista érdekek szolgálatában értékes prémjéért itt is erősen vadászták és pusztították. Ma azonban a hód az egész Szovjetunió területén védve van és különleges védelmet élvez a voronyezsi védett területen. A napokban mutatták be filmszínházainkban „Erdei történet" címmel a hódok életét tárgyaló, ismeretterjesztő tudományos szovjet filmet. Csodálatosan bontakozik ki előttünk az a küzdelem, amelyet a hódok életmódjuk és berendezésük által a természet elemi erőivel és ellenségeikkel szemben kifejtenek. Még korábban pusztult el hazánkban és más országokban is az értékes vadászzsákmányt képező, hatalmas termetű európai bölény. Utolsó maradványaiból néhány száz példányt, a bjelovezsszkiji erdőben őriztek meg, ahonnan egyes állatkertek tenyészanyagot is kaptak. Nálunk is kísérleteztek egy törzsnek megmentésével, előbb az állatkertben, majd a visegrádi erdőben, de életrevaló utódok nem láttak napvilágot és a háború alatt az idős példányok is áldozatul estek. Az állat- és növényvilág és különösen az igényesebb fajták nagyon sokat szenvedtek a területek gazdasági összhangjának, vagy művelési ágának emberi beavatkozással történt erőszakos és igen sokszor nem szerencsés megváltoztatása és átalakítsa folytán. Ide vezettek a régebbi tűzzel-vassal végrehajtott nagy erdőirtások és újabban egyes erdőterületek faállományának átalakítása. Hány állat és hány növény nem találja meg létfeltételét az akácosokká átalakított őstölgyes területeken, vagy egyes területeknek feketefenyővel való betelepítése után. Az állat- és főleg a madárvilág létszáma nagyon megcsappant és a növényvilágot is nagy károsodások érték a belvizek mértéktelen levezetésével, az állóvizek tálságba vitt lecsapolásával, az élettől zajongó berkek, mocsarak és lápok eltüntetésével. Milyen mérhetetlen gazdag madárvilága volt például a Hanságnak, a somogyi Nagybereknek, a Duna- Tiszaköz tocsogós lápos területeinek. Ma már alig van itt,ott egy kis élet. Mi lett volna a szegedi Fehértó ritka madárvilágával, mi lett volna a Kisbalaton ékességével, a nemeskócsaggal és a többi különleges vízimadárral, ha nem védtük volna? Hogy a természetvédelemmel megkéstünk nemcsak mi, hanem megkésett az egész világ, azt az alábbi esetek bizonyítják: Közismert az amerikai bölénynek az 1870-es években megindult embertelen mészárlása. Addig a bölény százezres csordákban legelt és vándorolt egyik helyről a másikra. Megesett, hogy egy hatalmas csorda olyan sűrű tömegekben haladt át a vasúti síneken, hogy a vonatnak óraszámra kellett vesztegelnie és várni, amíg tovább haladhatott. Ebben az időben több millióra volt tehető a bölények száma, ámde a mészárlók serege csupán a bőrük végett ezrével lőtte le a hatalmas állatokat. Éspedig oly borzalmas tömegekben, hogy rövid 40 év alatt a több milliónyi bölényállományból alig maradt néhány száz darab. A másik az elefántfóka esete. Ez a fóka az 1850-es évek körül Amerika csendesóceáni partvidékén hihetetlen mennyiségben, sok millió számban élt. Vesztére a legkevésbbé volt bizalmatlan az emberrel szemben, aminek az lett a következmény, hogy a partokon pihenő, a szárazfé", Idén nehezen mozgó állatoknak könnyűszerrel zárták el a tengerhez vezető útját és bunkósbotokkal ezer -sík százezerszámra verték agyon szúrrták, vagy lőtték le őket. Ameddig 3 fókaállomány tartott, egész hajóra,° kimentek irtására, főleg a bőrük és.. e zsírjuk miatt. Milyen haszonnal ’ujj" ( l hatott ez a lelketlen pusztítás, ,annak elképzelésére megemlítjük, t V 1 egy elefántfóka 3—4, sőt 5 n hosszú állat volt. Egy hím állat faya a 30 mázsát is meghaladta '■ [UNK] [UNK] 1 nőstények súlya is 10 mázsa kü^űi l ) mozgott, aranymárkát fizettek, kelt az óriási alka. ] Az elefántfóka sem bírt ki tö’ AÍ * b 40 évnél és kipusztult úgy, i ' ' f 1 egyetlen példány sem maradt be ' ' j| 4 .Az óriási alka tekintélyes nagy 3,3 gú, közel 1 méter magas mádé CÍa a XIX. század elején rendkívüli tömegekben, millió számban élt "z európai és amerikai tengerpartot • t Üszni jól tudott, de repülni nem. A 1’ 1 partokon pihenő, magukkal tehenet is len, nehezen mozgó madarakat ’ nyű volt agyonverni. Az em’ nagy mészárlást nem semert rokonaival, ami együtt a lassan szaporodó fajtákhoz tartozott. Egy idényben csak 1 tojást tojt és ki. Az óriási alka kipusztult te 1844 óta egyetlen darabot sejtett közülük senki. . A gyűjtési láz példájául megem~ 1 1 Ütjük, hogy az óriási alka utolsó tojásaiért egy árverésen lő.Of Schonger szerint oly őrült gyorsai v 1tsággal hajtották végre a pusztítást , hogy Izland fővárosának, Reykjavinak múzeuma részére már nem tudttak egyetlen eredeti tojást sem sze‘Írezni, hanem meg kellett elégedni,ők j * egy műtojással. Történt ez abban országban, melynek hegyein sokkal azelőtt százezerszámra fész. Szomorúak ezek és az ezekhez hasonló esetek, melyekkel szembe azonban a Szovjetunióban ma már az igen szép példáit láthatjuk a természetvédelem szükségességének felcsmr mérése kapcsán elrendelt és sikeresem életbeléptetett intézkedéseknek, így a Szovjetunióban biztosítva van a pusztulásnak indult, vadon tenyésző rénszarvas fennmaradás, ahol Kola-szigetén 340 ezer kh. kiterjedésű és gondosan őrzött védtt fület van részére kijelölve. Ugyancsak biztosítva van a jávorszarva és a mosussznak élete egy Krasznyarszk melletti rezervátumban. A tér *' geri vidra Kamcsatka félszigeten szintén nagyobb rezervátum területén , míg a szibériai cobolynak és a ritka állatnak a Bajkáltól mellél 1ksi: r( t< P nnn. 5 • ! j fi' \ • ; I s !-/ ; * ne:J 11 j tr Ih védett területek nyújtanak biztos menedéket. A világ különböző tájairól még igen sok területet lehetne felsorolni, melyek a legkülönfélébb ritka, vagy pusztuló állatot vannak hivatva megmenteni. Az állatvilágban elért eredmények egyik legszembetűnőbb példája a medvefóka élete. Ez a fóka párzás idején óriási tömegekben, millió számban jelent meg a Pribylov-szigeteken. Mihelyt prémje szélesebb körökben ismertté vált, őrületes módon mentek neki ezeknek a könnyen pusztítható állatoknak és évenként százezerszámra öldösték le őket. A mészárlásnak az lett a vége, hogy néhány évtized múlva évenként már csak 3—4000 darabot tudtak elejteni. Bizonyos, hogy további pár év alatt ezt az állatfajt is kiirtották volna, s ma már senki sem hordhatná az annyira kedvelt „szilszkin" prémet vagy bundát. A szovjet kormány azonban idejében közbelépett. Először hosszabb időre eltiltotta a medvefóka vadászatát, majd mikor a védelem alatt észrevehetően elszaporodott, évenként a fókák csak egy kis részének elejtését engedte meg. Az intézkedésnek az lett az eredménye, hogy az 1930-as években az említett partokon évenként újra mintegy 5 millió fóka jelent meg. A további védelem érdekében a megjelenő állománynak mindig csak egyötvened részét szabad elejteni. Vannak a természetvédelemnek más vonalakon is hasonló, ha talán nem is ilyen szembetűnő és gazdaságilag is nagy horderejű eredményei. Mindebből következik, hogy a vadásznak meg kell győződnie a természetvédelem szükségességéről. A vadásznak tudnia kell, hogy a vadállományunk döntő hányada természeti érték, a közösség kincse, a vadászat pedig ennek használata, illetve az értékek egy részének gazdasági felhasználása. A tökéletesített tűzfegyverekkel végrehajtott vadászat tehát ne pusztítás legyen, hanem a természeti érték észszerű használata. Ami a múltban a kizsákmányolt nép tömegeinek elérhetetlen álma volt, ma a népi demokráciában valóság; a vadászat nem csupán a kiváltságosok, hanem a nép fiainak kollektív jogává vált. Az érték tulajdona és használatának joga egyaránt a miénk, a dolgozó népé, tehát az egész közösség szempontját kell tekintetnünk, amikor e jogunkkal élünk. | < ,s n' i ' ,1 ab V 1, h csik ne Ne feledkezz meg a tagdíjak megújításáról A MEZEI NYÚL A SfsJ VADÁSZATI MÓDJÁRÓL Készült a Vadgazdaságtudományi Osztályon A mezei nyúl, vagy ahogy általában hívják: nyúl, a legismertebb, a legelterjedtebb és egyik legszaporább vadfajtánk. Szaporaságára jellemző, hogy évente négyszer fiadzik (ötszöri fiadzásról is megemlékezik a szakirodalom) és az első fiadzásból származó nőstények még az évben is riadzhatnak. Mégsem tud túlságosan elszaporodni, mert egyetlen vadnak sincs annyi ellensége, pusztítója, mint a nyúlnak. Legnagyobb pusztítója az ember, sajnos, a helytelen vadászattal sokszor még a vadászember is. Aki gyakran járja a határt és nemcsak néz, de lát is — a nyúl párzása, bakzása idején, különösen az első bakzáskor (többnyire februárban) megfigyelheti, hogy a nyulak csoportokban zavarják egymást. Egyegy elől futó szuka;nyulat, hosszú sorban zavar. A nőstényt felismerhetjük arról, hogy farkát, bokrétáját, amikor a kant nem akarja felvenni, heggyel lefelé tartja —, míg az őt zavaró kanok bokrétájának hegye félkör alakban felfelé mutat. Mi annak az oka, hogy egyes területeken ennyire túlsúlyban vannak a kanok? A helytelen ivararánynak (kanok és nőstények közötti arány, az ivararány pl. 2:1-hez, azt jelenti, hogy a területen 2 kan nyúlra egy nőstény nyúl jut) a főokai: 1. A nyúlfiókák már fiadzáskor rossz ivararányban születnek, sokszor 3:2 arányban, ez azt jelenti, hogy 5 nyúlfióka közül 3 a kan és csak kettő a nőstény, de megeshet még rosszabb ivararány is. Egyes szakértők szerint a nyúlfiókák kétharmad része kan. 2. A kan nyúl sokkal elővigyázatosabb, éberebb,, mint a nőstény, ezért a kanokból kevesebb pusztul el. 3. A helytelen vadászati módok következtében a vadászok is több nőstény nyulat ejtenek el. A két első okon nem tudunk segíteni, de a helyes vadászati módok bevezetésével és gyakorlásával már nagyon javíthatjuk nyúlállományunkat. Mielőtt erre rátérnénk, pár szóval részleteket ismertetünk a nyúl terméseztrajzából. Ezeknek a tudatában máris közelebb juthatunk a fő ivararány eléréséhez. A nyúlfélék családjának fajai csaknem az egész világon ismertek. Ma már azokon a világrészeken is megtaláljuk őket, ahol nem voltak őshonosak. Pl. Ausztráliában, ahol az üregi nyulak betelepítésük után hihetetlen gyorsan elszaporodtak. A nyúlfélék közül itt csak az ismertebbeket említem meg: mezei nyúl, sarki nyúl, egyiptomi nyúl és a tengeri nyúl (üregi nyúl, vagy lapi). A legismertebb faj a nálunk is közismert mezei nyúl. A vadászok a mezei nyúl élőhelye szerint, többféleségét igyekeznek felfedezni, így gyakran hallunk erdei és mezei nyúlról. Ritkábban homoki és mocsári, vagy lápi nyúlról. Az öreg vadászok emlegetnek „hegyi nyulat“ is, mint külön változatot. A vadgazdaságtudományi osztályunkon feldolgozott megfigyelések azonban igazolják azt az álláspontot, hogy ezek a vélt más és más fajok nem külön fajok, hanem legfeljebb csak a mezei nyúl tájegységenkénti változatai. Kétségtelenül hazánkban is vannak különböző kinézésű mezei nyulak — különösen a súlykülönbségek lehetnek szembetűnőek — de ezeket itt nem fejtegetjük, mert nem fér be ennek a közleménynek a keretébe. Viszont tény az, hogy többen — pl. Brehm is — nagyobb kiterjedésű, határozott földrajzi tájak szerint még megkülönböztet három külön fajt: 1. Kistestű, rövid, karcsú, barna és ritkaszőrű, többnyire vöröses nyulat, amelyek Francia-, Olasz-, Görögországban, Dalmáciában, Korzika, Szicília és Szardínia szigetén éltek és ezt, mint külön fajtát , déleurópai fajnak nevezték. 2. Sűrű hosszú szőrözetű, combján világosabb árnyalattal és a téli szőrben több fehér szőrrel — a nálunk is ismert ú. n. középeurópai fajta. 3. Nagyon sűrű és hosszú szőrözet, erősen világos, törzsoldal és comb, télen szürke hát, fehéres szürke comb és törzsoldal, ez északkeleti fajta. Ezek a különbségek, ha egykor élesen felismerhetők is voltak, ma elmosódtak, ami érthető, ha tudjuk, hogy pl. hazánkból is hosszú évek óta sokezer nyúl megy ki export révén.így Egy-egy előlfutó szuka nyulat hosszú sorban zavar Uj hó esésekor a nyulak behúzódnak a közeli erdőkbe 3