Magyar Vadász, 1951 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-10 / 1. szám

4 pl. már 1886-ban 47.95 métermázsa élő­vadat exportáltunk Ausztria, Németor­szág, Hollandia, Belgium stb. orszá­gokba és azóta is csaknem minden esz­tendőben többezer élőnyulat visznek ki.) Az exportnyulak egy részét éppen az első csoportnak feltüntetett déleurópai faj tenyészhelyein (Franci­a-, Olaszor­szág, stb.) engedték szabadon. Viszont hazánkban is figyeltek meg már télen szürkehátú és törzsű, combú, erősen világos változatokat. A nyúl, ha megriasztják, nem szalad messze. Amint idegen tájakat, ismeret­­**­len környezetet lát, siet vissza megszo­kott tanyájának vidékére. Tenyészterü­­lete (az a terület, ahol életét leéli és ahonnan csak kényszerűségből válik ki) nem nagy. A magyar vadászok sokat segítettek a tudományos vizsgálatok­nak, a nyúl mozgási körének megálla­pításakor, amikor beküldték tudósításai­kat, az elejtett, vagy megtalált fülgom­­bozott nyulakról. Ezúton ismét felké­rünk minden magyar vadászt, hogy ha füllgombozott nyúlról hall, vagy ilyet talál, az adatokat (a fülgomb számát, az elejtés helyét, község, vármegye fel­tüntetésével és a megtalálás idejét) küldje be a vadgazdaságtudományi osz­tálynak (Bp., II., Kunfi Zsigmond­ u. 44. ÉRTI), mert azzal is országépítő munkát végez, ha a tudományos kuta­tás munkáját előbbre viszi. A nyúlnak a helyhez való ragaszkodására van ala­pítva a vonalhajtásnak (stráfnak, ló­nak) nevezett vadászati mód is. Erről bővebben lesz szó az egyes vadászati módok méltatásánál. A magashegység vadászai ismerik „a nyulat“, vagyis egy nagyobb terület egyetlen nyulát, melyet aztán különféle fortéllyal addig vadász­nak, míg terítékre nem kerül. A nyúl legjobban szereti a ligetes er­dőket és azokat a mezőgazdaságilag megművelt területeket, melyek közelé­ben erdő van. Az egyébként, kint a me­zőkön élő nyúl is szívesen megy mene­déket keresni az erdőbe pl. időváltozás esetén. Friss hóeséskor, új hóban a nyulak behúzódnak a közeli erdőkbe. L­ombhulláskor, szeles, csepegős idő­ben viszont kimegy a mezőgazdasági részekre. Általában tavasszal kiköltözik a mezőkre és télen az erdő, facsoportok, fasorok környékét keresi. Ez a költözés azonban nem jelent sok kilométert, mert 1—2 km-nél nem­ szeret messzebb eltávozni megszokott helyétől. Az in­kább mezőgazdasági földeken élő nyúl nyáron a fedettebb növényzetet, előbb a gabonavetéseket, majd a kukoricát, csa­­lamádét, gazosabb krumplit, répát ked­veli. Amikor a kukoricaszár megszárad és a legkisebb levegőmozgásra megzör­ren, az éber nyulat ez a zörej zavarja, nyugtalanítja, ilyenkor átköltözik a répa-, krumpli- stb. táblákba. Ősszel a betakarítás után a mély szántásokat, a bozótos csoportokat, nádasok szegélyeit, röviden: a fedettebb és jobb búvóhelyet adó vidéket szereti. Párzás idején so­kat mozog, de egyébként nappal vac­kában húzódik meg. Vackát nem egye­nes vonalban keresi fel, hanem túlfut rajta, majd saját nyomán visszatér és nagy oldalugrással tér pihenőhelyére. Különösen pragas hegységekben,­­ahol kevés a nyúl, de sok az ellensége, használják ezt a fortélyt, a sok veszélyt átélt, öreg, kitanult nyulak. Szeles idő­ben kihasználja a terepalakulatot és a szélvédett helyeket keresi fel. Vackát különösen havas időben annyira mélyen kikaparja, hogy alig tenyérnyi látszik ki a hátából. Mestere a mimikrinek, a terephez való átalakulásnak. Többnyire fejjel a hegy felé fekszik a hegyolda­lon, színe is elég jól beleolvad a kör­nyezetbe, úgy hogy a lehúzott fülű, jól lapuló nyulat csak a jó szemű vadász veszi észre. Szeles időben szélmentében fekszik, úgy, hogy fejjel a széllel egy­­irányba fordul. Mivel nyitott szemmel alszik (nincs szemhéja), könnyen ész­reveszi az őt kereső vadászt. Érzékei közül a füle a legjobb. A szaglása is elég érzékeny, látása gyenge. Almából a legcsekélyebb szo­katlan nesz is felriasztja és különösen a kan nyulakat, ha nincsenek mélyen bevackolva, nehéz lövésre kapni. Szá­raz, ropogós, hideg időben, vagy szél­ben száz vagy még több­ méterről már megugranak. Még egy érdekes jelenséget ismerte­tünk itt. A területet sokat járó vadá­szok, különösen üzekedéskor, többször láthatják, hogy a nőstény nyúl, amikor az őt kereső kan messze elmarad, fu­tás közben leül, vagy hátsó lábaira tá­maszkodva két első lábával, kétoldalt az orra mögötti részeket és a fejének alsó-külső részét dörzsöli, a köznyelv szerint: mosdik. Ezt azért teszi, mert ezeken a helyeken illatmirigyei vannak és ezzel bedörzsöli a lábait, vagy ülő­­helyzetben a földet és ezzel jelzi futá­sának irányát az őt messze követő kan­nak, amely követés közben a mélyen kereső vadászvizslához hasonlóan, föl­dön tartott orral szaglássza a nyomát. Ezeknek a mirigyeknek, amelyek a kan­nak elárulják az előtte járó nőstény útját, főképpen ott van jelentőségük, ahol kevés a nyúl, így a sarki nyúlnál, ahol egyik nyúl nagy távolságra van a má­siknak tartózkodási helyétől. Itt szük­séges, hogy a természet megfelelően gondoskodjon arról, hogy bakzási idő­ben a távollevő nyulak megtalálhas­sák egymást. Mint másik érdekességet megemlíthetjük, hogy a vadak nem iz­zadnak, nincs izzadságmirigyük, de Schumacher megfigyelései szerint 11­ fajmirigyei vannak,­ mely szerveket biológiai jelentőségük szerint felosz­tunk: 1. jelző a fentebb tárgyalt hely­jelző mirigy a végbélnyílás meleltt). 2. fajfenntartó és 3. védekező (pl gö­rénynél a közismert kellemetlen szagot árasztó mirigy) szervekre. Schumacher a nőstény és kan bakzás alatti köz­ismert pofozkodását is (amikor a nyu­lak két lábra állva, a kan a nőstényt­­ első lábaival pofozza) arra magya­rázza, hogy a kan ezáltal igyekszik a nőstény őt ingerlő egyéni illatát első lábaira kenni és ezáltal az illatot egy időre megszerezni. Az üzekedés idején a kanok gorom­bák, verekedések és ha sokan vannak túlsúlyban, valósággal agyontépázzák a nőstényt. A kanok egymással is verekednek, egymásnak ugranak, té­pázzák egymást, de halálos sebet rit­­­­kán adnak. Mivel nagyon buja állat, a rossz ivararány és a nyúl polygam (egy kan 4—5 nőstényre is elég a te­rületünkön) volta miatt a nőstényeket a kanok verekedésükkel, folytonos za­­varásukkal nagyon elkínozzák, agyon-, gyötrik. Ezzel sokszor a szaporítást is­­ megzavarják, a legyengült, elkínzott nőstény nem tudja fiait felnevelni, vagy ha ez sikerül is, a fiókák gyen­gék, csenevészek lesznek. Miután megemlékeztünk a nyúl moz­gási köréről, a különböző évszakokban és időjárás mellett tapasztalt tartóz­kodási helyéről, jó tudni azt is, hogy a vadászterületen a talaj fizikai össze­tétele szerint, mikor és hol tartózkodik szívesen a nyúl. Sok vadászterület ta­lajviszonyai igen különbözők. Előfor­dul, hogy a terület egyes részein kön­­­nyű homok, a másik részén mély fekete föld van. (pl. a volt Ecsedi-láp mellett, Tiborszállás környékén). Ilyen helye­ken esős időben a nyulak — különösen késő ősszel és fagymentes téli időben — a mély talajú, sáros fekete szántá­sokból, a könnyű homoktalajú szántá­sokba húzódnak. Az agyagos, ragadós talaj rátapad a nyúl szőrrel borított talpára és ilyenkor szegények nagy sárkoloncokkal — vadásznyelven papu­­csokkal — kénytelenek futni. A vadász szempontjából nem érdek­telen, ha valamit tudunk a nyúl korá­nak meghatározásáról is. Nemcsak azért, mert a különböző korú nyulak viselkedése változik, de azért is, mert a vadászfeleségek nagyon hálásak, ha nem öreg, nehezen fővő, vagy sülő nyulakat viszünk haza. A fiatal nyúl bizalmas, nem fél az embertől, játékos. Nyáron és tavasszal kedves látvány el­nézni a fiatal nyulakat, süldőcskéket, amikor hajnalban vagy zavartalanabb , esti órákban játszanak, csikó módjára nekifutnak, nagyokat ugranak, várat­lan fordulatokkal a levegőbe szöknek. A fiatal nyúl bevárja a vadászt, nem ismeri az embert, a veszedelmet. A kö­zépkorú nyúl óvatosabb, megfontol­tabb, messzebbről ugrik ki fekhelyéből, a szokatlan zajra hamarább felfigyel. Az öreg nyúl óvatos, figyelmes, este­­ későn bújik elő rejtekhelyéből, hajnal­­i­ban korán eltűnik. Tehát lesen és az ugratásnál is, de általában a vadásza­tokon a fiatal nyulak kerülnek hama­­­­rabb terítékre. A lőtt nyúl kormeghatározása Rie­­ger szerint: A nyulak a rágcsálók rendjébe tar­­­­toznak, ezekre jellemző, a máshol meg nem található állandóan növő metsző­fog. Ezek hosszúak, a rágó élük véső­­szerűen képződött, csak az elülső ol­dalukon van zománc, az íves fogazat mélyen be van ágyazva az áll­kapocsba. Nyílt gyökérzetük van, hogy állandóan fejlődhetnek, ami szükséges is, mert az állandó rágás következté­ben máskép elkopnának. Viszont a folytonos, fejlődés következtében szük­séges­ is ez a koptatás, mert különben túlsá'.^--fagyra nőnének a szemfogak. Ez .4? ő? ^ '-vak, hogy a rágcsálók l mindig­ [UNK]''kV../teltnek rágni, vagy kop­­­­­hatni az állandóan növő fogaikat. A metszőfogak a kopásnak megfele­lően állandó fejlődésben vannak — szemfogak hiányoznak, a zápfogak, mivel a rágás haránt irányban is tör­ténik, nem kopnak egyenletesen —, így a rágcsálóknál a fogkopást nem tekint­hetjük a pontos kormeghatározás alap­jának, ezért a nyulak kormeghatározá­sánál más tulajdonságokat is kell meg­­figyelniünk.­­ Nyolc jellemző tulajdonság van, ami­­ biztosabb alapot nyújt a kormeghatá­­­­rozásn­ál, mint a fogkopás. Az első­­ három biztos, az utolsó öt pont már­­ kevésbbé, mert vidékenként és tájfajta szerint változnak, de annyira köz­­­­ismertek, hogy ezeket is megemlítjük. 1 1 .A fül hasadása. , I A nyúl fülének a hegyén, a fül belső részén, ahol a fül színétől elütő söté­­tebb négyszög alakú foltot látjuk , próbáljuk behasítani­ a fület. Ha kön­­­nyen hasad, a nyúl fiatal. Ha kissé nehezen, akkor középkorú. Ha csak­­ nagyon erős húzásra hasad, a nyúl­­ öreg. J 2. A szemtüske erőssége. 1 Ha a nyúl belső szemüregében el­­­ helyezkedő szemtüskét, vagyis a könny­ I csont nyúlványát ujjunkkal kitapogat­­­­­juk és azt érezzük, hogy gyengén van • kifejlődve, vagyis kis nyomásra kön­­­nyen letörik, úgy a nyúl fiatal. Csak ,1 erősebb­ nyomásra törik le, vagy haj­­j­lik meg, úgy a nyúl középkorú. Ha erősen ki van fejlődve, hogy már ki is nyúlik és erősebb nyomásra sem törik le, vagy hajlik meg, úgy a nyúl öreg. .3. .4 könyök-porc kifejlődése. Hajlítsuk meg kissé a nyúl első lá­bát és tapogassuk ki hüvelyujjunkkal a láb külső oldalán a könyök felett kb. 1 cm-re ülő kis porcogót, ha könnyen és kétségtelenül megérezzük a cso­­mócskát (ami csomósan megduzzadt porcogószövet), úgy a nyúl fiatal. Ha alig érezzük, középkorú, ha nem ér­zünk ott semmit, teljesen sima a csont, öreg. 4. Ha sötétebb a szőrözet, fiatalabb állat. 5. Ha homlokon kis fehér folt játható, fiatal a nyúl. 6. Ha az első lábánál ,felemelve, az első láb könnyen törik, fiatal. 7. Ha az á­lkapcsot az állkapocságak összekötésénél két oldalról megnyomjuk és ez könnyen elpattan­ó fiatal. 8. A test nagyság is támpontot nyújt a vadászidény elején, bár a korai el­­lésű darabok őszre jól kifejlődhetnek. A kormeghatározás 8-ik pontjához megjegyezzük­, hogy az első februári bakzás eredményéből született nyulak­­nak az évi, késő őszi szaporulata és a szabályos el­lések közül a negyedik (ami ugyancsak késő őszi lehet) el­lés alkalmával született nyulak, ha korán köszönt be a tél, néha nem tudnak ki­fejlődni, csenevészek, kisebbek­­ marad­nak, ezért ezeket lőjük ki, mert ezek­nek esetleg az ivadékai is gyengék lesz­nek. A terület nyugalmától is függ a nyu­lak ébersége. A sokat zavart területek nyúlállománya éberebb,­­ figyelmesebb. Nem mindegy az, hogy a területen egy vadászaton ejtenek el pl. négyszáz db nyulat, vagy pedig húsz vadászaton lőnek ki minden alkalommal húsz, húsz darabot. A zavart, sokat levadászott te­­rületen az ivararány is rossz, mert a figyelmesebb, óvatosabb kanok, már­ lő­­távolon kívül elfutnak a vadászok elől. A nőstény nyulak a sok fiadzással és a kisnyulak gyakori nevelésével, ami a vacokhoz köti őket, megszokják, hogy a veszély esetén inkább lebújással, la­pu­lással , mint futással keresnek menedéket. A nős­tény nyúl ezért is in­kább lelapul, mint megugrik és csak amikor a veszélyt közel érzi, ugrik ki biztosnak hitt vackából. Nagy társas körvadászatokon a­ kanok is könnyebben terítékre kerülnek. Ezért nem tévedésből került be a vadásztársa­sági alapszabályok rendeletébe az, hogy a vadászterület egyik részét csak tár­sas, másik részét csak az egyén magá­nyos vadászatokra kell kijelölni, végül a harmad­ik rész a kíméleti terület. Idé­zünk a rendeletből (a Pásztói Tigris vadásztársaság alapszabályából). ,,,Min­den apróvadas terület egyharmad részét kíméleti területnek kell kijelölni. A kí­méleti területen hasznos vadra vadászni, azon vadat befogni, azt akár fegyver nélkül is meghajtani, vagy arról vadat elterelni tilos. A tagok egyénenként, ma­gánosan vagy önkéntes társulásban a vadászidény alatt az e célra kijelölt te­rületeken (csak az egyéni vagy magá­nyos vadászatokra kijelölt területen!) vadászhatnak­­. Az idézett rész a 464­ V 1945. M. E. rendelet alapján készült és minden vadásztársaság alapszabálya ezen alapszik! A vadásztársaságok el­nökei és vadászmesterei saját vadász­­társaságuk érdekében jól magyarázzák meg és beszéljék meg ezt a rendeletet a társaság tagjaival. Megjegyezzük, hogy a nyúl mennyi­ségi elterjedését a talaj művelési módja is befolyásolja. Összefüggő nagy erdők­ben (főkép hegységekben) jóval keve­sebb a nyúl, mint a mezőgazdaságilag művelt, vagy szántókkal váltakozó erdőterületeken. Itt a mozgási köre is nagyobb a nyúlnak, ami természetes, hisz messzebbre kell járnia — ha nincs elég aljnövényzet az erdőben, hogy élel­mét megszerezhesse. A mezőgazdasági kultúra terjedése is hatással van az ál­lományra. A művelési ágak (pl. gyü­mölcsösben, konyha kertészetben kevés nyúl is kár okozhat) változásával is kell számolni a vadgazdának. Itt fontos a felvilágosító munka. Pl. be kell mu­tatni, hogy a rágás ellen bekötözéssel minden gyümölcsfát meg lehet védeni. A nyúl kártételével és az ellene való vé­dekezés leírásával annak nagy terjedel­me miatt, itt nem foglalkozunk. Az állomány számának rohamos vál­tozását a betegségek is e­őidézhetik. Itt nem foglalkozunk a nyúl betegségeivel, csak arra hívjuk fel a vadászokat, hogy ha beteg állatokat vagy látszólag, beteg­­ségben elhullott nyulakat észlelnek, azo­­kat azonnal küldjék be vizsgálatra. (Vadvédelmi rezervátum vezetőség, Gö­döllő, Haraszti-puszta címre.) A beteg­ség nevét és az ellene való védekezés­hez szükséges tennivalókat gyors vá­laszban közölni fogják a beküldővel. Vigyázzunk arra, hogy a beküldött ál­lat mielőbb odaérjen, mert többnapos hulláról nehéz vagy esetleg nem is le­het a kórtünetet megállapítani. Felhív­juk a vadászok figyelmét arra, hogy jól táplált, jó erőben lévő nyúlállománynál ritkán lép fel a megbetegedés, ezért szi­­gorú télen tápláljuk, etessük a nyulakat" Az apróvad téli etetéséről több cikk je­lent meg a Magyar Vadászban, ezért erről most nem emlékezünk meg. (Folytatása következik) Széles, lombhullásos erdőből a nyulak kihúzódnak a szántókra Fejjel a hegy felé fekszik a hegyoldalban A nyúl illatmirigyei (az orr mögött és a végbélnyílás mellett, a fekete pont jelzi a mirigyek helyét) A fül hasítását a feketével jelzett fül­részen kell végezni. A könyökporc he­lyét a bal első lábon fekete ponttal jelzi­ k". Óvd, ápold és neveld a HASZNOSVADAT! 5

Next