Magyar Vadász, 1954 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-10 / 1. szám
VII. évfolyam I. szám Január 1. Tavaly ilyenkor indultunk neki a nyúlvadászat legmozgalmasabb hónapjának: az egymást követő hajtásokban, körökben ebben a hónapban került betakarításra a nyúltermés javarésze. Az idén , január elseje vadászatilag szomorú dátumot jelent számunkra. Szükség parancsolta végét jelenti 1953—54-es vadászidény nyúlvadászatának, józan ész diktálta kényszerbefejezést jelent, az egyedüli lehetőséget arra, hogy megmentsük nyúlállományunkat. Hogyan jutott idáig nyúlállományunk? Mi okozta aggasztó megcsappanását? A kedvezőtlen tavasz és nyárelő, a helyenként nagy kiterjedésű tartós vizek érzékeny veszteséget okoztak apróvadunk idei szaporulatában és így igen rossz kihatással voltak nyúlállományunkra is. Azonban túlzás volna mindent a természet mostohaságára fogni. Túlzás lenne, ha mindenért egyedül csak az időjárást okolnánk, s ezzel minden felelősséget elhárítanánk magunktól. A felelősségelhárítás minden esetben végtelenül káros és nagy mértékben akadályozza a hibák maradéktalan kiküszöbölését. Vizsgáljuk meg tárgyilagosan miben és kiben volt hiba, mert ez az első fontos feltétel vadállományunk feljavítására. Tagadhatatlan, hogy az időjárás éppen a legkritikusabb időben bizonyult károsnak és kedvezőtlenül befolyásolta a szaporulat kialakulását. Ez ellen valóban nem sokat tehettünk. Rengeteget ártottak azonban a veszedelmesen felszaporodott szárnyas és szőrmés ragadozók is, a szarkák, varjak tömege, a határban nagy számmal csavargó kóbor kutyák, macskák. Ezek legalább annyit pusztítottak, mint a késői hidegek, a csapadék, a talajvizek és áradások együttvéve. Vajjon nem mi követtünk el valami hibát? Emellett sok értékes vadunk lett az orvvadászok, hurkolók és egyéb vadtolvajok martaléka. Itt talán elhárítható a felelősség? Számos vadászterület állt gondozatlanul és még ma is úgy áll. Ezeken csak éppen, hogy valamennyire eleget tegyenek az érvényben lévő rendelkezéseknek, mérsékelt díjazással hetenként egy-két félnapot ráérő ál-vadőrt, vagy díjazás nélkül állítanak ki „tiszteletbeli” vadőrt, hogy — papíron — eleget tegyenek a vadőrtartási kötelezettségnek. És hány olyan vadászterület van, ahol még az ilyen vadőrből is csak 20—30, sőt 60—80 ezer holdanként jut mutatóba egy-egy. Ezek a hibák szinte egyenértékűek károkozás szempontjából a sűrűn panaszolt időjárási viszontagságokkal. És itt megint csak nem vitás a felelősségünk. Érezzük át a felelősségünk súlyát és az új naptári évet a hibák helyrehozatalának erős elhatározásával kezdjük meg. Lássunk hozzá a tilalmi idők vadgazdálkodási teendőinek és és végezzük azokat olyan eredményesen, hogy az új vadászidény kezdetére talpra állíthassuk leromlott apróvadállományunkat. Az új év arra kell, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy feladatainkat maradéktalanul teljesítsük, hogy egy pillanatig se tévesszük szem elől elméleti képzésünk fontosságát, amelyhez elősegít bennünket az is, hogy lapunk a „Magyar Vadász” az új forma mellett nagyobb terjedelemben jelenik meg. Pártunk és kormányunk programmja a dolgozókról való szerető gondoskodás mutatkozik meg abban is, hogy több papírt kapunk, hogy terjedelmesebb lett a „Magyar Vadász” és azon igyekszünk, hogy az új forma és több terjedelem olyan tartalommal legyen tele, amelyből tanulhatunk és tanulnunk kell, hogy amikor a vadásznaptár szerint a vadászok új éve kezdődik, bőséges aratásunk legyen. P.H.I. i •' r< i Tjehiteniik át kxufuM cl a / tojásrakás, kotlás és fiók- C't nevelés idejének kedvezőtlen időjárásviszonyai, a területellenőrzés hiányosságai, a kikaszált fészekaljak megmentésének elhanyagolása, valamint a túlságosan elszaporodott szőrmés és szárnyas kártevők, válságos helyzetbe sodorták fogolyállományunkat. Az állomány feljavításának, az időszerű vadvédelmi teendők elvégzésén kívül, igen fontos feltétele a vérfelfrissítés, az új tenyészanyag kibocsátása a vadászterületeken. Az új tenyészanyag minden egyes darabja hozzájárul majd a fogolyállomány felfejlesztéséhez, tehát fontos vadgazdasági érdek, hogy , veszteség nélkül, erőben teleljenek át. A januári és február eleji időjárás viszontagságok azonban már sok esetben okoztak kisebb-nagyobb veszteséget a fogolyállományban, aminek ismétlődésére minden igyekezetünk mellett is sor kerülhet. Ne tegyük hát ki a vérfelfrissítésre szánt tenyészanyagot az időjárás kényének-kedvének, ragadozók kártevéseinek, hanem a már ismételten bevált „átteleltetéssel” biztosítsuk részére a tél sikeres átvészelését. Ha tehát élő fogoly-rendeléseinknek a Marad még e hó folyamán vagy a jövő hónap első napjaiban tesz eleget, úgy a kapott tenyészanyagot ne bocsássuk ki azonnal a vadászterületen, hanem a helyben lakó hozzáértő vadőr, vagy vadásztárs felügyeletére bízva teleltessük át fedett helyen és csak a február végi „párokra szakadás” előtt helyezzük ki a vadászterületre. Használatlan — de jól fertőtlenített — baromfiól, istállók elrekesztett része, félszer, vagy üres pajta egyaránt könnyen alkalmassá tehetők 30—30 — sőt több — fogoly sikeres átteleltetésére is. Lényeges feltétel: a teleltető hely tisztántartása, hogy foglyainkat a tetvesedéstől, vagy bármilyen más fertőzéstől megóvjuk és a megfelelő magasságban — 60—100 cm magasan — lágy zsinegből felszerelt tetőháló, nehogy a foglyok fel-felröppenve megsérüljenek. A teleltető aljára szükséges — 4—5 naponként kicserélendő — száraz homok, a csekély zöldféle, a foglyonként napi 3 dkg élelem és a mindennapi friss ivóvíz egy vadásztársaság részére sem okoznak megterhelést, a teleltető 4 — 5 naponként szükséges kitakarítása pedig ugyancsak nem jelent különös fáradtságot. Ugyanakkor azonban igen előnyös, ha a februári párokra szakadás idejére jól áttelelt kellő erőben lévő tenyészanyagot bocsáthatunk ki a vadászterületre, amelynek állományjavító hatására tavasszal jogosan számíthatunk. Ne sajnáljuk tehát a teleltetők csekély munka- és költségbefektetését és a vérfelfrissítésre kapott élő foglyok fenti átteleltetésével is segítsük elő a tavaszi fogolyszaporulat kedvező kialakulását. 73 vadász a vaddisznó nyomában A pétervásári járási vadásztársaság bejelentette a Magyar Vadászok Országos Szövetségének, hogy Recsken összevont taggyűlést tart, másnap pedig tervvadászatot rendez a recski brigád nagy vadas területén. A bejelentés alapján szép számmal gyűltek össze Pétervásárán a járás vadászai, Recskre érkezve azonban hamarosan erősen megcsappant lelkesedésük és jó hangulatuk, mert pillanatokon belül kiderült, hogy a recski brigád nem készült fel a házigazda szerepére, nem gondoskodott sem a vidéki vadászok elszállásolásáról, sem pedig megfelelő helyiségről a taggyűlés megtartására. A súlyos rendezési hibáért elsősorban Sály András járási vadászmester elvtársat és Pálinkás elvtársat, a recski brigád vezetőjét terheli a felelősség. Pálinkás elvtárs nem tett eleget az elszállásolás és a taggyűlés előkészítésére vonatkozó felhívásnak, amelyet már két nappal előbb kézhez kapott, Sály elvtárs pedig nem ellenőrizte idejében, vajjon végrehajtotta-e a recski brigád a csúcsvezetőség által kiadott rendelkezést. Igen kellemetlen előzmények után meglehetősen kedvetlen hangulatban kezdődött meg 25-én reggel fél nyolckor a vadászat, összesen 73 vadász indult disznóhajtásra. Az első két hajtás, amelyet a járási vadászmester vezetett, egyáltalán nem járult hozzá a hangulat megjavításához, mert a rossz szervezés eredményeképpen olyan területet hajtottak meg, amelyen nem tartózkodik vad, úgyhogy egyetlen vadat sem sikerült elejteni. A második hajtás után a vadászok összegyülekeztek és Pálinkás elvtárs, a recski brigád vezetője vette át a vadászat irányítását. Ennek csakhamar megmutatkozott az eredménye: az első hajtásban egy disznó és egy selejt szarvastehén, a másodikban pedig egy szarvasbika és négy disznó volt a zsákmány. A vadászat második részének eredményessége azt bizonyítja, hogy sikereket csak megfelelő környezetismerettel rendelkező vadász irányításával lehet elérni. A jó eredmény elérésében komoly része volt Provecki János elvtársnak, a recski brigád vadőrének is, aki igen jól irányította a hajtóvonalat. A rosszul indult vadásztalálkozó ily módon mégiscsak jól ért véget. A recski brigád az eredményes vadászattal teljesítette évi tervét és a vadászat befejezése után a brigád egy disznót és a selejt szarvastehenet szétosztotta a 73 vadász között, akik elégedetten tértek vissza otthonukba. Minden jó, ha a vége jól hangzik a közmondás. A recski vadászat végével sem volt baj, mégis szükségesnek tartottuk, hogy megírjuk a kevésbbé kellemes előzményeket is. Hadd okuljon belőle valamennyi vadásztársaság, elsősorban maga a pétervásárai vadásztársaság, amely — reméljük — a jövőben nagyobb gondot fordít a taggyűlések és vadászatok meggyu szervezésére Kovács Tibor (fi D