Magyar Vadász, 1956 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1956-01-10 / 1. szám

fokoznunk kell, mert a jól táplált, megfelelő erőben­ levő vad könnyebben vészeli át az időjárás viszontagságait és egyúttal az állati és emberi kártevések elől is sikeresebben ment rá önmagát. (Pl. a szérűskertek aljáig bekényszerül­t, bizalmatlanságát vesztett fogolycsa­patban, állat és em­ber egyaránt nagyobb kárt ejthetnek, mint az etetőkön kellőké­ppen ellátott élénk, jó erőben levő csapatokban.) Fogoly- és fácánetetőink aljába ne csak az etetés el­kezdésekor, hanem „menet közben” is gondolkodjunk tiszta homokról; erre kerül a pelyva és ehhez keverjük az eleséget, melyet azután szárnyas vadunk házi tyúk módjára szemelget ki a pelyva közül. Az etetőkbe lehe­tőleg a kora délutáni órákban vigyük az eleséget, ami­kor szárnyas vadunk többnyire a határban szétszóródva jár élelem után és így ilyenkor megjelenésünkkel nem zavarunk az etetők környékén. A nyulak etetését se hanyagoljuk el, sőt a hideg erős­­bödésével még fokozzuk is. Ezzel nem csak nyúlállomá­­nyunk fejlesztését segítjük elő, de egyúttal jelentősen le­­csökkenthetjük a nyúl rovására felpanaszolt károkat is. (Ezek egyébként a gyümölcsfák megfelelő magasságig történő körülkötözésével jelentős mértékben kiküszöböl­hetők.) A­ ­ nagyvad etetését, mihelyt annak szükségét látjuk, haladéktalanul kezdjük meg. Lomfatakarmány, réti széna, vadgesztenye, makk, stb. legyenek már most kézinél, hogy szükség ese­tén azonnal vadunk segítségére siethessünk vele. Legké­nyesebb és a tél időviszontagságait leggyakrabban meg­­sínylő nagyvadunik az őz; legyengült állományában gyak­ran lépnek fel gyomor- és bélbetegségek. Ezek ellen igen jó eredményre vezet, az egészséges vad emésztését is kedvezően befolyásoló, kérgestől adott fűz-, éger- és nyír­fagallyak etetése. Vadgesztenye és makk adagolását, ma­gas tápértékük mellett, kedvező étrendi hatásuk teszi kívánatossá. Szívese­n fogyasztja vadunk a fagyöngyöt is, melyet hosszú rúdra szerelt kampóval könnyen le­szedhetünk a gazdanövényről. Az etetők használhatóságát gyakran korlátozzák — sőt olykor csaknem teljesen akadályozzák — a hófúvások, hótorlaszok. Legyünk tehát résen és az esetleges hófúvás, tartós havazás után azonnal — még mielőtt a hó felszíne lefagyna — tegyük szabaddá az etetők felé vezető uta­kat és hozzuk rend­be az esetleg megrongálódott etetőt is. Az utak szabaddá tételét legmegfelelőbben az ék for­mában összeácsolt deszkákból, házilag készített hóekével végezhetjük, szükségmegoldásként azonban a bakancs talpa alá kötött, 20—30 cm-es deszka is megfelel. Az etetők ellátásánál legyünk figyelemmel arra, hogy egyszerre csak annyit vigyünk ki, amennyit a vad egy­két nap alatt elfogyaszt, mert a hosszabb ideig kdiin ha­gyott élelem könnyen megromlik és így, ahelyett, hogy használna vadunknak, esetleg éppen megbetegedését okozza. Vigyünk ki gyakrabban, kevesebbet, hogy vadunk mindig friss, egészséges élelemhez jusson! A vadászterület minden részére kiterjedő rendszeres területellenőrzés során könnyen meggyőződhetünk az ál­lati kártevők jelenlétéről, hollétükről, járásukról és ked­venc tartózkodási helyeikről. Ezeket megismerve azután fegyverrel, csapdával és méreggel eredményesen csök­kenthetjük nem kívánatos számukat. A szőrmés és szárnyas állati kártevők, valamint az orv­vadászok és hurkolók, a legérzékenyebb kárt vadunk ked­venc tartózkodási helyein okozhatják az állományban. Ellenőrzéseink során gondoljunk erre mindig és hárítsuk el miinél eredményesebben az itt fenyegető veszélyeket. Figyeljük éber szemmel vadunk egészségi állapotát! Ha valahol hullott vadra akadunk, vizsgáltas­suk ki sürgősen pusztulásának okát és az esetleges, fel­derített járvány, betegség ellen védekezzünk mindig a kellő időben az állatorvostól kapott szakirányítás alap­ján. A legintenzívebb téli védelmet fogoly- és fácánállomá­­nyunk igényli, melyeknek felszaporításával nemcsak vad­gazdaságunk hozamát emeljük, hanem — különös tekin­tettel növényvédelmi jelentőségükre — jelentős mező­gazdasági érdekeket is szolgálunk. Állományunk fejlesz­tését nagy mértékben elősegítjük, ha a törzsállomány egy részét befogjuk és a már ismertetett módon átteleltet­jük. A tél legválságosabb hetein ilyen módon sikeresen átsegített tenyészanya azután kellő számú és minőségű tavaszi szaporulatával sokszorosan visszatéríti az áttelel­­tetés csekély­­ költségét és fáradságát. A téli vadvédelem fenti, legfontosabb teendőinek vég­zésében a vadászmester irányítása mellett — legyünk segítségére vadőreinknek. Legyen minden vadász való­ban „vadgazda”, aki a vad iránt nem csak akkor mutat érdeklődést, ami­kor az éppen személyes kedvtelését, vagy konyhája igé­nyeit szolgálja, hanem a vadban a társadalmi tulajdont látja, a vadászatban pedig a számottevő termelési ágat tekinti, melynek őrzésére, illetve helyes művelésére első­sorban a vadászati jog gyakorlója hivatott Dr. Bertóti István

Next