Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-23 / 120. szám

1861. — I. évfolyam. 120. SE. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtár 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. ■ SqS-y»". ...................— .... . i.i laaea-grm , .......... • mmrmm. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 újkr. Egyes példányok OSTERLAMM K és LAMPEL ROBERT könyvkereskedőknél 10 nikrajczáron kaphatók. Csütörtök, május 23. MEZJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. előfizetési Ar : Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Országgyűlés. A nemzeti képviselőház XXVI. ülése május 22-én. lenté. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök se­hogy Bács-Bodrog, Esztergom, Torna, Vesz­prém és Arad vármegyéktől s Eperjes várostól a törvénytelen adónak erőszakos behajtása ellen or­voslást kérő folyamodások érkeztek be, az ez ügy­ben hozott határozatokkal együtt. — Ugocsa me­­gyei Velejte községe folyamodik, hogy Márama­­rosba bekebleztetése ezentúl is érvényben marad­jon. A kérvényi bizottmánynak adatott át. Az elnök bemutatja Sáros megyének Palóczy és Teleki halála miatti részvétnyilatkozatát. Je­lenti hogy a Palóczy felett mondandó emlékbeszédet Kazinczy Gábor vállalta el. Bejelentetett Tisza Kálmán indítványa az iránt, hogy egy 9 tagú bizottmány neveztessék ki, mely az országbírói értekezlet javaslatainak tekintetbe vé­telével e törvénykezés módja iránt mielőbb indít­ványt tegyen. Ki fog nyomatni. Beérkeztek Mocsáry Lajos, Urházy György, László Imre és Popovics János képviselők meg­bízó levelei s Bika Simon kijavított jegyzőkönyve. Ezek után a napirendre tért át a ház. Azon 4 órai idő, melyet a ház a tanácskozásokra naponkint szánni szokott, s melyből egyrészt a jegyző­könyv hitelesítése s a beérkezett folyamodások beje­lentése s a beszédeket követő kisebb vagy hoszabb szünetek is elfoglalnak, mind rövidebbnek mutatko­zik, ha a beszédre bejelentett képviselők nagy szá­mát tekintjük, s ha megggondoljuk, hogy némely képviselő egy óránál tovább tartó beszédet is tart. Nem lévén meghatározva, hogy mennyi időt vehet igénybe a szónok, miután megtörténhetik, miként azon körülmény ellenére is, hogy az eddig szólottak a tárgyat több oldalról felderítők, az ezután szólók is hosszas s azon esetben, ha az ügyet új szempont­ból tárgyalandják vagy véleményeiket az érvek so­kaságával támogatandják, méltán is terjedelmes be­szédeket tartandónak, czélszerű volna a tanácskozás idejét meghosszabbítani. Ma csak öt szónok juthatott a d. u. 2 óráig tartott ülésben szóhoz. Ez idő legnagyobb részét Klauzál Gábor és Buzna Lajos vették igénybe. Első szónok Németh Albert volt, kinek hu­­morous s hatásos beszédét alább adjuk. Ő a hatá­rozatot pártolá. Utána s a felirat mellett Klauzál szónokolt, fejtegetve a hódításból támadható jogokat, mik nem egyek a legitim fejedeleméivel s mély hatást előidézve szólt azon anomáliáról, hogy a haditörvényszék katonatagjai mondtak ítéletet a pragmatica sanctio felett. Beszédének e részét közöljük. Annak másik felében szónok azon botlásokat, azon nagy hibákat mutatá fel, melyet a bécsi kormány a közgazdászat terén elkövetett, bilincset verve a hazai termesztésre s elfojtva a répaczukor és vasipart. Szavazatával a felírást támogatá. Harmadik szónok b. S­i­m­o­n­y­i Lajos volt, kinek tetszéssel és figyelemmel hallgatott szép be­szédét alább adjuk. Ő is a határozatra szavazott. Trefort Ágoston a felírás mellett szólt. Be­széde, mely mindvégig le tudta kötni a ház figyel­mét, nagy tetszést aratott. Főleg mit a nemzetiségek­­s a jogegyenlőségről mondott, ragadták meg a ház figyelmét. T. olvasóink e jeles beszédet alább talál­ják meg. Utolsó szónok Buzna Lajos volt, ki hosszas beszédében elméleti megállapítását adta az állam, az egyén, a népfenség fogalmának, egy kis „contract social“-t, s a már mondottak ismétlésébe merülve, a ház feltűnő türelmetlensége közt fejezé be érvekben „erősen gyenge“ beszédét. Holnap 10 órakor ülés. Német Albert beszéde. Mélyen tisztelt képviselőház! A be­jegyzett szónokok után nekem jutott a szerencse Somssich Pál képviselőtársunk remek szónoklata után nyilatkozni, s megvallom jól esett volna lel­kemnek, azt ő utána rögtön tehetni, nem azért, mint­ha ama balga hitben élnék, miképen nagy elméjének ékes prismái parlagi előadásim szappan-buborékjain megtörhettek volna,hanem azért,mert rajtam lett volna a sor tovább fonni az egyetértés aranyfonalát azon té­ren, melyen ő a pártszinezet eltérő nézeteit összehúzni óhajtá ama nagy kérdés lényegére, melyre nézve utóvégre is mindnyájan egy értelemben vagyunk. A­mi a kérdést magát illeti, úgy vagyok meg­győződve, miképen más hangon szól a nemzet törvé­nyes fejedelméhez, a­midőn diplomatiai összekötte­tésben kér vagy előterjeszt, és más nyelven beszél a nemzet akkor, a­midőn annak souverain hatalma, törvényhozó testülete a máig is fönálló fegyveres usurpatio ellenében a nemzeti jogok törvényes mél­tóságának érzetében az örök igazság és a nemzet színe előtt nyilatkozik; amott az ildomosság és com­­binatiók politikája lép előtérbe, mig emitt az igazság terén állva, félelmet nem ismer, és minden emberi te­kintetek félretételével, a gondviselés végzetszerü kül­detését teljesiti. Én csak igy, és az utóbbi szellemben fogok nyi­latkozni. Az oct. 20-diki diplomát úgy tekintem s úgy bíráltam meg, mint eszközt a czélhoz, — mint esz­közt,, mely az európai események folytán megráz­kódtatott hatalom háttérbe szorultával ama köteléke­ket, melyeket 12 évi elnyomatás a nemzet s a dynas­­tia közt megszaggatott — összeférczelte — s az osz­trák uralkodó ház és a nemzet közt tátongó üregnek —• hogy úgy fejezzem ki magamat — áthidalására szolgáljon. A nemzet pedig elfoglalta az absolutismusta elhagyott tért, melyen az osztrák hagyományos poli­tika egy tizedrészben a nemzet törvényei mázsával kecsegtet, mig 9 tizedrészben hányát homlokkal el­lenkezőleg régi perfidiájával eleve mindent ismét megsemmisíteni törekszik, elfoglalta , mondom, az absolutismus által elhagyott tért, mert fokozatosan tapasztaló, hogy a nép az istentelen zsarolások által kétségbe esve a megrippent zsarnoki hatalom szolgáit immár nem tűrheti, s hogy azok e rendkívüli elemre nem nyugtatólag, de lázstólag hatnak, hogy az anar­chia vészteljes jellege mindinkább sűrűsödik, s hogy a népnek régi hit vezetőire elkerülhetetlen szüksége van, nehogy a bukott rendszer bűnszolgái a zavaros­ban halászva s a gyarló vagy roszabb akaratú töre­déket tévútra vezetve , égbekiáltó terveiket léte­sítsék. Ily indokok által vezettetve az említett diplo­mát, mint az 1715. 1. 2. 3-ik, 1723. 3-ik és 1741.8- diki törvényczikkelyekbe ütközőt, bár el nem fo­gadta, mégis mint eszközt a czélhoz felhasználta a nemzet, mert úgy volt meggyőződve, hogy ha a köze­ledésnek a nemzet s a dynastia közt valószínűleg meg kellen­k szakadnia, az nem a megyei életben, hanem az egybehívandó országgyűlésen a nemzet souverain akaratán, Európa Színe előtt törjön meg — újabb bi­zonyítékot szolgálandó, miként a felelősség egyedül csak azon dynastiát terhelje, mely, ,300 éven keresz­tül mindig régi nótáját fújja, az azámidőn balsors fe­nyegeti, engesztülőleg simul, ígérve­ biztat, az elrab­lóit nemzeti jogok visszaadásával kiséri, s midőn a szerencse környezi, ismét fatumszerü rögeszméjéhez híven, megsemmisítéssel fenyeget, s az osztrák csá­szárság mozaikszerü rámájában befoglalni törekszik.j. Nem azt tévék tehát a megyék quid j­uris, hanem quid consilit —és az isteni gondviselés s a nemzet erkölcsi erejére támaszkodva, majd félé­ven keresztül feltartották a megyei életben azon hihe­tetlenséggel határos eljárást, mely a fenálló absolut hatalom orgánumával szemben képtelenség. De most megfordítva áll a dolog, nem quid con­silit, hanem quid juris ; mi Magyarország képviselői egyedül a törvényes alapra támaszkodva, többé nem a számítások politikáját követjük, hanem az ország jogállapotát egész mérvében vagy visszaszerezzük, vagy az absolutismusnak az elfoglalt tért ismét oda hagyjuk, de ugyan a nemzet jogállapotától egy haj­szálnyira is eltérni nem fogunk. A jelen epocha ismét elénkbe tárja a múlt idők keserű tanúságteljes emlékét — és valóban, mintha csak második kiadásban élné­nk II. Leopold korát, a midőn a nemzet országgyűlésre hívatott össze, a végre hogy a török háború által és II. József kény­uralma által megingatott trón a nemzet annyiszor tanúsított hűségére, lojalitására — és ha e kettő nem hibázott — mint az valóban sohasem hibázott — annak fegyveres erejére és pénzsegélyére hivat­kozzék. Megtörtént minden, a mit a nemzet kívánt, biz­tosíttatott az ország független kormányzata az 1790- diki 10-ik törv.czikkek által, törvény alkottatott a trón­örökös félévi megkoronáztatásáról, a királynak az országban a lakás kötelességévé tétetett. Gondoskodott a nemzet arról, miképen a tör­vénykezési rend pátensekkel és parancsolatokkal meg ne zavartassék. Az országgyűlés minden három évben megtar­tassák. A consilium a nemzet és végrehajtó hatalom közt ellenőrségre köteleztetett. Az ifjúság neveléséről — a magyar nyelv a köz­dolgokban érvényességre emeltetett — sőt a státus­­minisztérium és a monarchia külországi követségei­hez született magyaroknak alkalmazása elrendel­tetett. Az adó és a só ára megszabása egyedül az or­­szággyűlésnek tartatott föl, miglen a bányajövedel­mek a magyar kamarának egyedül kizárólag aláren­deltettek. A vallás ügyei az akkori időkhöz alkalmazva a haladás igényeihez képest meghatároztattak. A felségsértés és hűtlenségi esetekre nézve a törvénykezési rend megállapittatott. És a magyar ezredek s az azokba sorozandó ujonczok létszáma meghatároztatott. Azt hinné az ember és azt hive akkoron a mi­­velt világ, miként ily üdvös törvények a sors csapá­sai ellen jövendőbe megóvják egyaránt a nemzetet mint annak királyát, s azon fejedelem ki ily törvé­nyeket szentesitett, s azoknak megtartására ünnepé­lyesen megesküvék, megkoronáztatott; s azon arany­igékkel fejezé be az említett törvények záradékát: „Perferant desiderium nostrum fidelis SS. et Ord. ad Suos populares, perferant item nuncium illud quod nos Populos nostros non modo legibus sed im­primis amore gubernare cupiamus.“ De csakhamar előállott a csalódások szomorú korszaka. A fent elősorolt üdvös törvények írott ma­­laszt puszta hangokká lettek, mert Leopold utódja 1-Iő Ferencz császár a franczia háború bevégeztével s alig hogy Európának nemes oroszlánja, a nagy Napoleon császár Ferencz császár veje, a fatum vég­zetszerű hatalma által a tarpei sziklához főzetett, megfeledve a magyar nemzet hűségéről, de híven megemlékezve igenis az osztrák hagyományos poli­tikának mételyes rendszeréről, a nemzetet, mely a háborús idők és a muszka hadsereg átvonulásá­nak — nagy áldozatait még heveré ki — pénz deval­­vátióval, a só árának felemelésével és a constributió­­nak ezüstbe katonai hatalom melletti önkénytes be­hajtásával ostorozó, és hogy a nemzet még csak fel sem jajdulhassék, országgyűlést sem tartott, mig végre a körülmények kényszerítő hatalma előtt meg­hajolva, ismét a régi nótát megfujta és az 1827-ki or­szággyűlésen ama nagy szavakkal (doluit paterno cordi nostro) a nemzetet régi hűségének álmaiba megszenderitette; és ez igy járt Ferencz koráig,a ki igaz, hogy halálával a nemzetnek szeretetét végren­deletileg hagyományozó, de hagyományozó egyszer­smind a Habsburg Lotharingia háznak vészteljes politikáját, egy szóval Magyarországnak kizsákmá­­nyoltatását és az osztrák örökös tartományokba beolvasztását. Mert vájjon V-ik Ferdinand alatt volt-e ország­gyűlés, melyen a hatalomra nőtt sérelmek orvoslását ki lehetett volna küzdeni, nem volt; de eljöttek az ujabbi harczok : a magyar nyelv, a katonai állítá­sok, a pápai brévék, a vegyes ’ házassági harczok, megszületett az adminisztrátori rendszer, a­mely a nemzet törvényhozási testületének alkotását, a megyei autonómia tisztaságát, és így mindkettőnek erejét már csirájában a megyei életbe elfojtsa. És ez így járt évről évre mindaddig, miglen Európa láthatárán borús felhők emelkedve, az annyi­szor megingatott és e nemzet hűségével megmentett osztrák dynastia megreszketett és a nagy státus böl­csességgel támogatott franczia trón összeomlott, s az elnyomott népek óriás sírkövei megmozdultak, s az 1848-ai országgyűlésen Kossuth Lajos az országgyű­lési teendőkről tartott egy beszédére az ausztriai monarchiához tartozó minden népek áthatva az­ al­­kotmányos szabadság érzületétől, jogaikat hangosan követelők ; igy keletkezett az a polgári jogegyenlő­ség alapjára fektetett 1848-ki törv. könyvünk, mely nem más, mint az 1790-ki 10-dik terv. czikk­ a nek a bérigényeihez és az európai haladás miveit külformáihoz idomított újabb kiadása — melyet a nemzet a független felelős magyar minisztéri­ummal és a nemzetőrséggel körülbástyázott. Ha valaha, most már az örök béke a nemzet és a dynastia közt véglegesen megköttetett, most már nagy és hatalmas az osztrák trón, mert az többé nem hűtlen tanácsosok fondorkodásaira, nem a szu­ronyok gyűlölt hatalmára, hanem a nemzetek és né­pek bizalmára, szeretetére alapittatott. Elmondtam Jellachich korát, es a rácz hábo­rút, és a fölzaklatott nemzetiségek vért árasztó pusz­tításainak irtózatos képeit, nem mondom el, mert azon iszonyatos események mindnyájunk kebelében élnek, és élnek a nemzet hálás emlékében az aradi és pesti vértanuk szent neveik. Ezek azok, mely bennünket óvatosságra, fél­tékenységre intenek a kisértet napjaiban — mert kisértet napjainak mondhatom a jelen időt, mely 12 évi szenvedések után az alkotmányos szabad­ság kapuit előttünk feltárja; emlékezzünk szenve­déseinkre, emlékezzünk a vértanukra, mondom, és ezen emlékekkel lelkünket és szivünket elpánczé­­lozva, vessünk egy pillantást Ferencz József osz­trák császár korszakára. A világosi fegyverletétel után mig egyrészt a fegyvertelenné lett nemzeten a bosszú vérangyala dühöngött, miglen az ország miniszterelnöke, tábor­nokai, az ország zászlós urai, egyházi és világi fő­méltóságai golyó és kötél által kivégeztettek, a hon leghívebb fiai számkivetésre kényszeritettek, majd rémes külföldi börtönökbe hurczoltattak, legmiveltebb fiai és értelmessége közkatonákká Boroztattak s durva altisztek nemtelen üldözéseinek tétettek ki, a hazának belnői és szüzei, a miveit Európa szégyenére és az emberiség gyalázatjára megveszőztettek, miglen az ország integritása szétdaraboltatott, nemzeti élete kifosztatott, feldulatott, ezeréves alkotmánya meg­­semmisittetett, ősi szokásai, melyekhez még a barbár nemzetek is gyermekies ragaszkodással viseltetnek, kigunyoltattak: az alatt Bécsben megszületett a Bach­­rendszer vérfagylaló szysztemája, a németesitő rend­szer pókhálója, a nemzetre egy átkos ködfátyolként kiterjesztetett, hogy elnyomva a nemzetiség szent érzetét, egyszersmind kiirtsa csirájában az el­szegényedés által kétségbeejtett nemzetben az alkot­mányos szabadság iránti jogérzetet; egy uj alkot­mány oktroyroztatott, melynek vezérelve volt a „Gleichberechtigung aller Nationen“, azaz a rabszol­gaságnak egyenlősége, mely mig bünostorul szolgált a pártütőnek kikiáltott magyar nemzet ellen,más rész­ről jutalmul adatott a horvát és szerb nemzetnek azért, mert fiainak ezrei dynasztiája által tévútra vezettetve, véres harczban ugyanazon dynastia vé­delmében elvérzettek; a sok direct és indirect adóz­tatások, a sok bélyeg, örökösödési százalék,adásvevés, fogyasztás és Isten tudná még mi czimen behozott fizetések előidézték a végelszegényedés nyomorát, a birtokos ember földének ura nem volt többé, mert annak termékei felett nem rendelkezhetett s mert be­látó, hogy az uralkodó rendszer mellett utóvégre is minden magányértéknek a kormány zsebében kellene szivárognia és csak későn értesülünk arról, hogy a nemzet véres verejtékéből kipréselt roppant pénze­ket magas állásu államférfiak elsikkasztották. A protestáns vallás a nemzetiségnek őre és elő­­harczosa üldözőbe vétetett, hogy autonómiája meg­­aláztával szivéből kitépessék a függetlenség érzete, habár a szívnek magának utána megszakadnia kell. Német nyelv uralkodott mindenütt, az irodalom lealázva, s a sajtó lenyűgözve, csehek és morvák pa­rancsoltak a horvát és szerb nemzetnek ősi fegy­vere, családi ereklyéi ép úgy elkoboztattak, mint a magyaré s a népek zsandarmeria és finánczőrök rámájába foglaltattak, és ez igy járt évről évre, nap­ról napra s mert igy járt, csoda-e, ha a magyar nép az uralkodó ház iránti bizalmát végkép elvesztette. Pedig megengedném még azt is, hogy egy nemzet a legnagyobb zsarnok alatt is megelégedett lehet, ha t. i. benn az ország területén anyagi jólét és a kül­föld irányában a fegyverek tekintélye növeli a zsar­nok uralmát, ám­de a divatozott kormány rendszere, bátran kimondom, miképen annak az osztrák monar­chia területén egyetlen jó reminiscentiája nincsen. Mert a pangásnak indult kereskedés, a szeren­csétlen vámviszonyok a pénzügyekre csakhamar nyomasztólag hatottak el annyira , hogy Ausztriának különben is szétzilált pénzviszonyai, kereskedelme és hitele az enyészet felé indult, a­melyet sem a mester­kélt, sem az erőszakolt nemzeti kölcsön lábra állítani képes nem volt, s így történt az, hogy miylen mi magyarok saját bőségünkben megfulladtnk, ugyan­akkor Horvátországban a nép a városok utczáin, a gondviselésben kétségbeesve, éhen halálnak martalé­kává jön. És akkor uraim Szegeden a búzának köbb­ 4 forintért sem volt eladható. Nyomor és ínség mindenütt, de diadalt ült a boszu angyala és az uralkodó vezér szava az egyen­jogúság volt. Az ifjú császár eszményképe a szép, a begya­korlott osztrák hadsereg volt egyetlen öröme. De csakhamar bekövetkezék a nemesis bészélő karjának irtózatos működése, mert az olasz háború­ban e vitéz hadsereg, melynek nagyrésze magyar honfiaikból,ama vitéz nemzetből állott, mely a német hadserget a magyar föld színéről elpusztitá, kiker­­geté, a német hadsereggel egyetemben Montebellótól kezdve Villafrancáig a nagy Napoleon s Victor Ema­nuel seregei előtt soha meg nem állott. Meg nem állott pedig azért, mert hiányzott a legénység kebelében a fejedelem iránti lelkesedés ér­zete, hiányzott amaz isteni szikra,mely az ellenséges seregeket lelkesité. Hiányzott pedig azért, mert belátták a seregek közvitézei, mikép ők a népek szent jogait terjesztő nagy eszme ellenében, csupán önön hazájoknak saját véreiknek elnyomói mellett kénytelenek elvérzeni. S mig a harcztéren ütközet ütközet után elve­szett, előállott itt a hazában ama természetellenies viszony, hogy a nép az ellenséges fegyverek győzel­mének örült, és saját fiainak elestén és elvérzetén a gondviselés akaratában megnyugodott. így veszett el ez ausztriai fegyvereknek akko­­rig tisztelt tekintélye, és baláta Európa, hogy Ausz­tria az európai családok közepette rendeltetésének megfelelni nem képes, s hogy azon fejedelem, ki szuronyokkal támogatott ingatag trónjában ülve alattvalóinak hűségére nem támaszkodhatik, önmaga magát megsepimisiti, — és belátá Európa, hogy egy oly fejedelem, ki mindenkinek barát — épen azért, mert senkinek ellensége lenni nem mer, mint a kri­­miai harczban történt, az európai egyensúly mérté­kében semmit sem nyom. És ezt belátá a keserű, csalódások közt férfias korát elérte osztrák császár ő Felsége, s mert belátta a nyílt erőszak terét odahagyva és az olasz államok földönfutóvá lett fejedelmek fatumszerű sorsán meg­döbbenve, alattvalóira és főleg a magyar nemzetnek históriai világhírű hűségére hivatkozott. így keletkezett a községi rendszer — s az ápril 21-iki par force alkotmányt tárgyazó pátens, melyek azonban mint annyi haszontalan experimentatiók a retortákban bentmaradtak, és elvégre az october 20- ki diploma után tűrte és elnézte miként szervezik magukat a megyei hatóságok, az 1848-ki törvények alapján, és az octóber 20-iki diplomának elveitől majd eltérve,majd azokat a 16-iki január leiratában ismételve, majd ismét a szuronyok hatalmára hivat­kozva, elvégre az ápril 2-iki országgyűlés megszü­letett. Tisztelt képviselők! Az elmúlt idők irtózatos képei kételyeknek, combinatióknak és minden em­beri tekintetnek útját bevágják. Nekünk vezérelvünk a törvény és az igazság, s e kettőre támaszkodva, kötelességem kimondani, miképen én a magyar trónt tényleg megürültnek te­kintem, ámbár a pragmatica sanctio értelmében an­nak koronázott királya máig életben van — hallat­lan és a magyar históriában példátlan eset az, hogy a király ostromállapot kihirdetésével, a nemzet tör­vényes élete meggyilkolásával az ország kapuit maga után bezárja, és magányába visszavonuljon és mind­ezt a család tagjai közt történt privát egyezség , il­letőleg lemondással okadatolja. Ilyesmit törvényhozó atyáink gondoskodása még csak nem is álmodhatott, de igen is az 1485-ik évi 7-ik törv. czikk világosan rendeli : Si pex aut imbecilis aut negligens esset Comes­ Palatii vices supleat et oratores excipiat. S e szerint az országot odahagyta V. Ferdinánd király távozása után az 1848-iki 3 ik törv. czikk sze­rint a kormányt a nádornak kelletett volna átvenni. De még ez esetben is, ha a trónlemondás mind V. Ferdinánd, mind Ferencz Károly főherczeg által a rendes formák közt megtörtént volna és az ország­gyűlés által törvénybe igtattatott volna is, s annak következtében Ferencz József császár Ő Felsége megkoronáztatott volna, még az esetben is a nádor­nak kelletett vala az Ország kormányát átvenni, mert Ö Felsége akkor mind­ennis volt és hazánk törvé­nyei, jelesen az 1681-iki 1-ső terv. czikk szerint a kiskorú királynak gyámja a nádor. Mivel pedig ő Felsége, V. Ferdinánd a trónt odahagyta, és­­ 12 évig életjelét sem adá, Ferencz Jó­zsef császár ő Felsége pedig önmaga az oc­royri alkotmányban kijelenté, miképen ő nem a pragma­tica sanctio kötései szerint, hanem császári hatalmá­nál fogva akar uralkodni, a királyi czimet nem hasz­nálta, de midőn a világosi fegyver­letétel után Paskievich herczeg a muszka czárnak kijelenté, mi­képen Magyarországot meghódította s az a czár lá­bainál fekszik. Ferencz József ő Felsége tehát Ma­gyarországot, mint meghódított földet a muszka czár kezeiből átvevő, ugyanazért a pragmatica sanctio kötelékeit Ő maga függesztette fel — s ezek szerint a magyar trónt de facto megürültnek tekintem. Nádorunk nincs, de együtt van az országgyű­lés, mely a koronázott királylyal a törvényhozási jogot az 1790-ki 12-ik törv. czikknél fogva egyete­mesen gyakorolja^ miután koronázott király nincsen, ezen jus majestaticum egyedül a nemzet constituált souverain hatalmának az országgyűlésnek elvitázha­­tatlan szent tulajdona. S ezen igazságra támaszkodva, s a jelen levő képviselő-testületen széttekintve, határozatilag ki­nyilatkoztatni óhajtom:

Next