Magyarország, 1861. november (1. évfolyam, 255-279. szám)
1861-11-19 / 269. szám
1865 — 1. évfolyam. 269. SZ. Kedd november 19. SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK HIRDETMÉNYEK DÍJA : MEGJELEN üjtér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő j 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 új kr. ünnep- és vasárnapot követő napok kxvé-TTTA Ti Ó tt t" xt a rn A T séghez intézzenek. —A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények ! Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. JUAUO-HIVATAL. a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok KILIAN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT ELŐFIZETÉSI ÁRurtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. A könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. FEST, november 18. Külföldi szemle. A 15 és 16-ikáról szóló franczia lapok, a császár levele és Fould emlékiratával foglalkoznak. Az „Ami de la Religion“ és „Gazette de Franceit, ezt a kétszázharminczegy éves vén gyermeket kivéve, mindenik lap kivétel nélkül magasztalja a császár nemes és őszinte elhatározását, s Fould pénzügyi tervét, mely az ország anyagi felvirágzását és alkotmányos kifejlődését okvetlen maga után vonja. Még a „Debats“ sem tud valami roszat mondani. Ez a legnagyobb dicséret tőle, és emlékeztet bizonyos adomára, melyben egy nő jelleméről az mondatik, hogy még barátnéja sem tud felőle valami roszat mondani. A „Debats“ t. i. a napóleoni eszmék“-nek csak barátja, és nem szeretője. A legfigyelemreméltóbb a „Temps“ és „Indépendance nyilatkozata, amaz szerint az új változásnak, a „miniszteri felelősség“, emez szerint a „szabad sajtó“ lesz következése. A két ítélet egymással nem ellenkezik, mert mihelyt a budgetet a törvényhozás határozza el, a szabad vitatás és interpellatio joga azonnal tágul, mintegy magától életbe lép , s a szabad vitatással a szabad sajtó s az interpellatio jogával a miniszteri felelősség együtt jár. Némelyek szerint Fould belépésének a minisztériumba, miniszter válság lesz a következése, ha nem is mindjárt, de nem sok idő vártatva. Azon erkölcsi nyomás, melyet az uj pénzügyminiszter fog a dolgok folyamára gyakorolni, ezt magával hozza. Eddig csupán de Forgade lépett ki és Fould le is tette már a császár kezébe az esküt s azonnal miniszteri osztályába ment és ott egész nap dolgozott. Mielőtt az uj kölcsön alapjait elhatározná, meg fogja kínálni az állampapírok birtokosait, hogy folyó adóságaikat, vagy inkább az állam folyó adóságait, az államnál tőkésítsék a l’anglaise, azaz, a tőke in infinitum a statusnál marad s az adós-levelek tulajdonosai a kamatot húzzák. Még egy észrevételt nem szabad elmulasztanunk, t. i. a novemb. 14-ki reform, valósítása azon reményeknek, melyeket a törvényhozó testben a szabadelvű oppositio s annak élén Jules Favre, ez év elején, a felirati viták alkalmával oly ékesen kifejezett. Ez emlékeztet a császár azon nyilatkozatára, melyet évekkel ezelőtt egy államférfiú előtt tett: „Francziaországtól — mondhatom önnek — mihelyt kívánni fogja, nem tagadom meg szabadságait!“ Az angol lapok, köztük a „Times,“ a „Morning Post“ szintén magasztalással szólnak e reformról. A londoni börzére is jó hatással volt az, és még jobb hatással lett volna, ha a történteket nem egyedül Francziaország pénzügyi helyzetének s az abból folyó szükségességnek, de a császár őszinte elhatározásának tulajdonítják, ki soha sem késett a nemzet valódi óhajtásait teljesíteni. írják, hogy már korábban Roucher, és maga Napoleon herczeg figyelmeztették ő felségét a dolgok ezen helyzetére, melyre Fould nyomta rá a pecsétet, a kölni lap brüsseli levelezője a háború előre vetett árnyékát látja az új rendszabályokban. Állítása mellett a következőket hozza fel: a császár azt mondotta volna Ratazzinak, azért kell Rómát tovább is megszállva tartania, hogy háború esetére Ausztriát akadályozza, azaz : feladatát megnehezítse , mely könnyen szállhatná meg az egyházi államokat. Ezenkívül felhatalmazta Ratazzit. Írja meg Victor Emánuelnek, hogy ha tavaszra az olaszok készen lehetnek, ő a velenczei háborút nem akadályozza. Ez azon levele Ratazzinak, melyet Turr tbnok Garibaldihoz vitt, a király meghagyásából. Ugyancsak a kölni újság turini levelezője azt írja, hogy Ratazzi el van határozva Ricasoli minisztériumát támogatni. A király legjobban szeretné, ha Ratazzi-Ricasoli minisztérium jöhetne létre. S e tekintetben előttünk felötlő az„Indep.“ turini távsürgönye, mely azt állítja, hogy Ratazzi, mint a parlament elnöke, beadta lemondását (Cialdini tbnok szintén leköszönt a negyedik hadtest parancsnokságáról). Ez úgy fű, mint a miniszterválság szele. Párisban úgy vélik, hogy a velenczei és római ügy együtt fog megoldatni. Ez némi valószínűséget adna Ratazzi és Ricasoli együttmaradásának a kormányban — ha igaz. Ugyancsak Párisból arról értesülünk, hogy a Velencze miatt, franczia részről tett ajánlatok híre elhamarkodott. Előbb Grammont herczegnek akarnak időt engedni, hogy magát és a helyzetet Bécsben kiismerje. A „Journal de Frankfurt“ véleményt mond a „Debats“ javaslatáról, melyet a magyar ügy megoldására legközelebb ajánlott s melyet annak idején mi is taglaltunk. „E javaslat — úgymond a frankfurti franczia lap — azon ultimátumok közé tartozik, mely anélkül, hogy látszanék, egyik táborból a másikba hurczolja át a kérdést. Weisser szerint Austriának igaza lehet,s Magyarországnak valószínűleg nincs nem igaza (n’a probablement pástort), hogy kiegyezhessenek, arra semmi egyéb nem szükséges, mint hogy egyiknek se legyen igaza. Mindegyik áldozza fel a mije van, a nélkül hogy valamit kapna abból a mit óhajt. Weiss úr nem mondja meg, milyen lenne az a magyar delegáltakból álló kamara Bécsben. Vető jogával birna-e, mely esetben nem szükség, hogy a magyar országgyűlés egy része Bécsbe hurczolkodjék. Vagy pedig nem bírna vető joggal s a király csak úgy feloszlathatná — mely esetben semmi sem változnék. Weiss úr javaslatát a Missouri egyezményhez hasonlítja, melynek folytán lett tulajdonkép a rabszolgatartás politikai intézménynyé s mely miatt foly most a háború észak és dél közt. Weiss úrtól e hasonlat nem lesz, noha három sürü hasábon mondja el.“ Végül a lap megjegyzi, hogy „Magyarország ügye, a szabadság ügye, és pedig nagyobb mértékben mint Európában hiszik.“ Fontd emlékirata. E mindenesetre korszakot képező emlékiratból, mely több hasábra terjed, a Francziaország pénzügyi viszonyaira s a miniszter tervére vonatkozó részt ezúttal mellőzve, a záradékot közöljük: „A hitel állapotának annál inkább magára kell vonni a császár figyelmét, mivel a pénzügyi helyzet mindenkit foglalkoztat. A legutóbbi költségvetési tanácskozás alkalmával kiszámították, hogy a fedezetlen tételeknek az év végével csaknem egy milliárdra kellett rúgni, e szám pedig bizony nincs nagyítva. A törvényhozó test és a senatus e tekintetben már kifejezték aggodalmukat. Ez érzet most az üzlet emberei közé is elhatott, kik azt jövendölik és hirdetik, hogy válságnak kell bekövetkezni, mely annál súlyosabb lesz, mert az állam példája után a megyék, városok és magán társulatok — tán igenis elhamarkodott javítási és haladási czélokból — tetemes kiadásokba bocsátkoztak. „E válság megelőzésére az igazi szer az, hogy gyorsan és határozottan cselekedjünk s a baj forrását a pót és rendkívüli hitelek megszüntetése által zárjuk el. „Mielőtt nézetemet megalkottam s felségednek ajánlottam, hogy az állami segédforrásokkal való rendelkezés jogáról — a törvényhozó test előleges megegyezése nélkül — mondjon le, megvizsgáltam a következéseket, melyekkel e lemondás bírhatna, s minél jobban feszegettem a kérdést, annál inkább úgy láttam, hogy e kiváltság sok nehézséget okoz a császárnak, s nincsenek oly előnyei, melyek azokat ellensúlyoznák. Belügyileg bátorításul szolgál az községeknek és magánosoknak mindennemű folyamodásokra, s mi módon állhat ellent a császár, ha e kérelmek a népohajok kifejezései, valóságos szükségekből erednek s előbbeni esetekre támaszkodnak ? Pénzügyeink érdeke mégis elhalasztásukat igényelné. „Ha a jog, melynél fogva egy bizonyos pillanatban s közvetítés nélkül rendelkezhetünk egy nagy nemzet valamennyi segédforrásával, hatalom, úgy az a külföld irányában bizonyára veszély is. A félelem, melyet valamennyi szomszédunknál gerjeszt, roppant fegyverkezésekre készteti őket. Csak az által biztosítják magokat, hogy még nagyobb erőket fejtenek ki, mint a melyek által magokat fenyegetve hiszik, s a melyeket aggodalmuk még túloz. E félelem ma tán már az egyetlen kötelék, mely még egy közös érzésben összetartja Európa azon népeit, melyeket intézményeik és érdekeik szétválasztani iparkodnak. Nincs oly képtelen rágalom, melyet föl nem karolnának, sem oly rész terv, melynek hitelt nem adnának. Ha Fölséged ez inkább látszólagos, mint valóságos, inkább fenyegető, mint hathatós hatalomról önkényt lemondana, nemcsak Francziaországnak visszaszerezné bizalmát, hanem Európa aggodalmait is lecsillapítaná s az ellenséges hajtogatásokat minden ürügytől megfosztaná. „Ha látnák, hogy a hadsereg és hajóhad kiadásai a törvényhozó test rendes szavazata alá bocsáttatnak, nem hihetnék többé, hogy valami rögtöni és előre nem látott megtámadásnak vannak kitéve, a kormányok át nem engednék többé magukat azon vészes harczoknak, melyek őket versenyezve sodorják a fegyverkezések és hadi előkészületek pályájára, a népek pedig nem látnák évenkint nőni ama terheket, melyek őket Francziaország ellen ingerüik s melyeknek gyűlöletességét még épen a császárra is igyekszenek hárítani. Akkor minden könnyű lesz, a bátorság visszatér, a segédeszközök kifejlődnek, a pillanatnyi helyzet zavarai megfelelő föltételek szerint rendeződnek, s miután gondoskodva leend a múltnak kívánalmairól, visszatértektől nem lehet tartani. „Még ha, minden valószínűség ellenére, azt tennék is föl, hogy Európa teljes békéből egyszerre háborúba keverednék, a császár lemondása az állami költséget illető kiváltságáról, még ekkor sem lenne véleményem szerint veszélyes. Mert igazán mi volt mindenkor azon hatalmasság, mely legelső volt készen síkra szállni ? Itt a történelem, mely azt feleli, hogy Francziaország. A nemzet harczias szokásai, dicsőségszeretete s bizalma a fejedelemhez, kit magának választott, erre nézve biztosan kezeskednek. Hazánk sohasem volt siket az első hadi kiáltás iránt s ellenségeit mindannyiszor meglepte mind fegyverkezésének gyorsasága, mind erélyének rögtöni s ellenállhatlan kitörése által A császár nem feledte el a roppant lelkesedést, mely őt Olaszországba utaztakor kisérte. Mindenkor újra találkozni fog ezzel, s meg lehet győződve, hogy valamennyi nagy államtest lojális és föláldozó támogatásban fogja részesíteni, mihelyt Francziaország vagy dynastiája érdeke rendkívüli erőfeszítést igényel. „A pénzügyi helyzet veszélyeinek elhárítására eszközül mindenik minisztérium szolgáláti ágai szerint megosztott szavazás ajánltatott, de — mint már megjegyeztem — várhatnánk-e eredményt ez eszköztől, ha elszigetelten hagyatnék ? Mi haszna fog a költségvetés valamennyi fejezete külön-külön szigorúan megállapíttatni, ha egy rendelet fölemelheti a nekik szánt pénzek összegét ? A költségvetés fölosztott megszavazása csak tökéletlen biztosítékul szolgálna az ellen, hogy ismét el ne ragadtassák magukat, mert hiszen épen így keletkeztek a mostani zavarok. Pénzügyi szempontból tekintve ily változásnak csak igen kétes hatása lenne, politikai tekintetben pedig sok bajt okozna. „Legmélyebb meggyőződésből kérem ennélfogva Felségedet, találjon más utat, mely jobban illik intézményeinkhez és méltóbb az ön nagy jelleméhez. Ha a császár megadná a törvényhozó testnek legelvitázhatlanabb tulajdonságait, ez által kormányával jogközössé tenné; jutalmul ez engedményért oly költségvetést nyerne, melyben a jóváhagyások jobban megfelelnének a valódi szükségeknek. Szóval, Fölséged legbiztosabban valósítaná azon gondviseléssugallta gondolatot, mely a nov. 24-dikei rendeletet szülte. Maradok, sat. Tarbes, sept. 29. 1861, Fould Achill. III. Napoleon , az újabb pénzügyi intézkedések. A párisi franczia sajtó valamennyi közlönye a császár újabb pénzügyi kezdeményéről szól. A „Pays“ előre bocsátja, mikép ha nem minden hang társul is ez okiratot illetőleg a nagyobb rész magasztalásához, mindnyája kénytelen az igazságnál fogva elismerni és méltányolni ezen engedmények nagyszerűségét. Ezután saját nézeteit mondja el, megjegyezvén, mikép : Midőn a császár szól az országhoz, hatalmasabb hang támogatja, mint a pártok véleménye, és ez a közvélemény szava. Mindenki köteles ezt hűen viszhangozni, ha nem akar megsemmisülni a hazafiság méltatlankodásának súlya alatt. E hang felelt ma. Az 1861. november 14 -i reformok az 1860. november 24-ki műnek folytatása, és ezek szorosabbra fűzték Francziaország és népszerű kormánya közt a 10 év előtt létrejött viszonyt. A császár átadja a népnek bizonyos előjogait, melyeket az alkotmány a végrehajtó hatalomnak tartott fen. És ezen átengedés tisztábban kimutatja, mint minden okoskodás azon szükségességeket, melyeknek engedett a császár akkor, midőn 10 évvel ezelőtt ezen előjogok gyakorlatáért a felelősséget magára vállalá. És nem magáért, hanem Francziaország javára tette deczember 10-kének választottja, hogy a hatalmat kezébe kenite. Ezen hatalmat, melyet lángesze és hazafisága által szerzett meg, alkotmányos hatalmának egy részét most visszaadja a nemzetnek. A napóleoni eszmének nagyságát semmi sem tündökölteti jobban! Vegyék fontolóra, s tanulmányozzák azok, kik türelmetlenebbek, mint maga az ország s még újabb osztozást kívánnak, vegyék figyelemre — mondjuk — ezen fokozatos engedményeket, s át fogják látni, minő eszélyesen szilárdítá meg a kormány bölcs lépései által politikai épületünk alapjait. „A szabadság lesz koronája az építménynek.“ E mondat alig egy évkör alatt megvalósult. A kormány, népének hódoló ragaszkodása által megszilárdulva, folytatja útját két férfi támogatása mellett, kiknek nevét két nevezetes időpont: novemb. 24. 1860-ban (Persigny) és novemb. 14. 1861-ben (Fould) örökíti meg. Ezután lajstromozza a „Pays“ a többi lap véleményét, közleményéből a fontosabbak következők : A „Constitutionnel“ így szól : „Egyedüli uralkodó a történelemben, ki személyes önmegtagadásának a haza javára ily példáját adja; egyedüli uralkodó a történelemben, ki az önkéntes áldozatnak s az ész győzelmének a gőg felett ily fényes tanúságát adja......... i Ezen szerzőjük által ildomosan végrehajtott intézkedések lecsendesitik az európai államférfiak és népségek oktalan nyugtalanságát, s az ellenséges törekvések és szavak ürügyét megsemmisíték.“ A „La Presse“ hasonlólag a közvélemény kielégítését látja a császári decretumban : „Oly reformok ezek — úgymond —■ melyeknek szükségességét régóta érzé a közvélemény, s melyeket sürgetve követelt följogosítva kormányzatunk szervezeti törvényei által. A „Moniteur“-ből látjuk, mikép az általános, noha csak halkan nyilvánult óhaj meg ■ hallgattatott, s hogy a közszorongás valóban megfelelt a terhes pénzügyi állapotnak. A francziák császára határozottan (résolument) és igen figyelemre méltó kifejezésekben lemondott azon jogáról, hogy a kamarák távollétében új kölcsönt nyithatott. Az „Opinione nat.“ azt mondja, hogy a császár szavai mellé sem commentár, sem dicsőítés nem kell. Egyszerűn jelenti, hogy Fould emlékiratára viszszatér. A „Patrie“ teljes megelégedését következő szavakban mondja el : A pénzügyi viszonyok alapos átalakulást nyertek s kilátás nyílt, hogy az általános politikai helyzet is uj szakot érend Fould tervrajza szerint. Ezen engedmények oly fogadtatásban részesülendnek, mint azok, melyeknek sikere az volt, hogy a közbéke megszilárdult, s fokonkénti, de szilárd előhaladás által kivíva lőnek azon eredmények, melyeket a császár uralkodása kezdete óta műve végczéljául tüntetett fel. „A „Sieele“ — mint a „Pays“ nevezi — feltűnő öntetszéssel sorolja elő a rendkívüli- és pótkölcsönöket s azt mondja, hogy ezeknek megszüntetése igen jó intézkedés s hogy igen nagy okosság lemondani oly előnyről, mely nem épen veszély nélküli. Egyébiránt elismeri, mikép azon czikkben, melyben a császár ezekről lemond, nem hiányzik sem nagyság, sem igazság. A „Journal des Débats“ örömmel tapasztalja, hogy a császári alkotmány oly nemű, hogy törvényesen reformálható. A kihirdetett intézkedés politikai jellemét következőleg jelezi: „Annál hajlandóbbak vagyunk elnézni szervezeti törvényeink hiányait, mivel az 1860. november 24. és 1861. nov. 14-iki levelekből kitűnik, hogy a rendszer nem módosíthatlan.“ Azonban nem a császárnak, hanem a szabadelvű eszmék hatalmának tulajdonítja : „Ez alkalommal újabban kitűnik — úgymond — a szabadelvű és alkotmányos eszmék, s a hozzájok ragaszkodás hatalma, mig ha legyőzettek is ezen eszmék —......... A császár — úgymond hátrább a „Débats“ — eddig oly hangon beszélt, mely a választott uralkodóé volt, de mindig attól lehete tartani, hogy az uj jog e szavai: „én a koronázott nemzet vagyok,“ a gyakorlatban nem válnak külön elég élesen a régi „az állam én vagyok“-féle elvtől. A ma kimondott szavak más jelleműek : ezeket nem lehet eléggé ajánlani a közvélemény figyelmébe, mivel ezek, mint reméljük, biztos kezességet nyújtanak arról, hogy napról napra közelebb jut Francziaország a valódi alkotmányos élethez. Az egyházi „Ami de la Religion“ és a „Monde“ egy szó megjegyzést sem tesznek utána a „Moniteur“ közleményének. A — mint a „Pays“ nevezi — pessimista „Union“ az emlékiratban csak azon veszélyek előjeleit látja, melyekbe a póthitel a franczia pénzügyet dönteni fogja. Egyszersmind hatalmasan szidja azon lapokat, melyek a kormány politikáját védik. „Ami a „Gazette de France“-ot illeti — írja a „Pays“ — minden vitatkozás helyett, szokása szerint azzal mutatja magát, hogy az emlékiratot kisebb nagyobb közép és legnagyobb fejezetekre osztja fel. — Ez olyan gyermekjáték amit meg lehet bocsátni — úgymond a „Pays“ — e vén gyermeknek, mely épen most lépett 231-dik évébe.“ A „Pays“ szemléjéből két lapot kifelejtett. A „Temps“ azt mondja, hogy az új változásnak miniszteri felelősség — az „Independance“ pedig, hogy teles sajtószabadság lesz a vége. Belföldi szemle. —Zágrábi levelezőnk is megerősíti azon tudósításokat, melyek szerint a horvát országgyűlés föloszlatása ott rószhatást tett, megjegyzi azonban, hogy Zágrábnak és általában az országnak lakossága, mely nem volt megelégedve az országgyűlés magatartásával a Magyarországhoz való viszony kérdésében, a feloszlatást némi közönnyel fogadta. A bán az országgyűlés feloszlatása utáni napon (13-ban) a katonatiszteknek ebédet adott, mely alatt katonai zenekar játszott. Ez alkalmat, mint levelezőnk írja, a diákság egy kis tüntetésre használta föl. A bán 14-kén a tótországi határvidékre utazott.— Zalamegye tisztikara 11-dikén mondott le. — Békésmegye tisztikara 14-dikén mondott le. — Abaujmegye tisztikara 14-dikén adta be lemondását a főispánnak, ki azt a magáéval együtt azonnal fölterjesztette. — Turóczmegye tisztikara is lemondott. — Tornamegye főispánja, Ragályi Károly, még a tisztikar lemondása előtt tette le hivatalát. — A szepesi XVI. város kerületének tisztikara lemondott. — Szeged városa tisztikara e hó 8-kán lemondott. — Marosszéknek f. hó 13-án tartott bizottmányi ülésében következő érdekesb tárgyak kerültek elő : Az erdélyi ideigl. kir. főkormányszék rendeletére az úrbéri első bíróságok alakítása iránt, mindenekelőtt az 1848 : IV-ikt.cz. 5. §. meg nem tartásáért tiltakozván, a birtokviszonyok sürgős rendezése tekintetéből az 1847 : XIV-ik t.cz. hasonlatára ideiglen megválasztattak és felsőbb kinevezés alá fölterjesztettek : Filep Antal, Kovács János, Józsa József, Cserey Mihály, Hajdú Mózes, Hosszú László, Vályi Károly, gr. Toldalagi Viktor, Balla László, Filep Sándor, Nagy Albert és Kormos Péter, még pedig az 1848 : IX-k t.cz. értelmében érdem és képesség szerint. A főkormányszékhez, annak okt. 3-án az érd. országgyűlés tárgyában Ő Felségéhez intézett feliratáért egyhangúlag elismerő és csatlakozó bizalmi szózatot határoztak intézni. A marhavész meggátlása végett fölállított zárvonal, a vész szünedezésével nélkülözhetővé válván, ennek föltételes megszüntetése a tisztségre bízatott oly további meghagyással, hogy előfordulható esetekben a szükségelt védelmi szigor a körülményekhez képest további felelősség mellett alkalmaztassák. A szék közszükséges ödözésére begyűlt önkénytes kölcsönök fölött előleges jelentés tétetvén azon ígérettel, hogy a bevételekről és kiadásokról rövid időn részletes számokat fog előterjesztetni, a bizottmány mind a szék egyes honpolgárainak alkotmányos érzelmeik tettleges nyilvánításáért, mind az e dologban erélyesen fáradott királybiráknak és dulóbiztosoknak elismerést szavazott. — Szeben tanácsa elhatárza, hogy a f. hó 20-án összegyűlendő nemzeti egyetembe választandó követeinek a szebeni lapokban is megjelent programmpontokat adja utasításul az erdélyi országgyűlés iránti magatartásra nézve. (Korunk.) «