Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-25 / 46. szám

1862.— II. évfolyam. 46. Sz. i I --------u.■'■'i-Jg-'-'.i'JLj'Mili■ .aesaggggaajijL ■■ --------1—i--------n...a 1 a«e.-- 't——.............1 •<»TM...j.■ ---------------------­ SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. MUNKATÁRSAINK I HIRDETMÉNYEK DÍJA : MEG­JELEN I/j tér 4. sz. 2. emelet,­ kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ ! 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé-HIVATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények • Bélyegdíj külön 30 ujkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. . . a kiadó-hivatalhoz intezendök. Egyes példányok Kilian György .­­Osterlamm K., Lampel Róbert és ELŐFIZETÉSI ÁR Littor 4. sz. lows . Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft 1^SmUmmk_________.....................................................................................................................■ [UNK] [UNK] ■ ' — " ■ 1 n —» i­­­­­­­.......— ■* ■ [UNK] [UNK] ±--------==jLz^-^u«g=^=r^ga3q!s-7^=,.. n , ----; g— -*>, .......... , Tr~ZZIZZ_— PEST, február 24. Külföldi szemle. Minden más napi kérdést háttérbe szorít Napo­leon hg. beszéde a senatusban, melyet távirati kivo­natban vesz az olvasó, a „magán-táviratok“ rovata alatt. Előre kell bocsátanunk, hogy a franczia sená­­tus válaszfelirati vitái oly heves modorban kezdőd­tek, hogy csodálni kell azon merészséget, mondhat­nék insultust, mel­lyel egy Segur d’ Aguesseau,a nem­zeti fü­ggetlenség és szabadság legemelkedettebb el­veit megtámadni bátorkodik. Az érdemes senátor, kiről a Siécle azt jegyzi meg, hogy 184­8-ban to­rokszakadtából kiáltotta a „vive la république !“t, most a tarbesi püspök által sugallva, a reac­­tiót képző elericalisokhoz szegődik, s oly indu­lattal támadja meg egyik senátor-társát és mi­nisztert (Persignyt), hogy az magát csak az alkotmány megsértésével védelmezhetné. Persigny, kiről egész világ úgy van meggyőződve, hogy loyális, tiszta, jó szándékú ember, kissé indulatos vérmérsékkel, nem is volt az ülésen jelen, — az „uj Polignac“, mint Agu­­esseau ur nevezé, a császárral vala vadászni, mig az érdemes senátor a biztos lesből nyilazott reá. — A Napoleon hg beszéde — kiről s ez figyelem­reméltó, az utosó pillanatig azt hiték, hogy nem fog a felirati vitában részt venni — a mai (modern) tár­­sadalmat védi Laroche-Jacquelin megtámadása ellen. Beszédének teljes szövegét bevárjuk, mielőtt tüzete­sen hozzá szólanánk. Most csak azt említjük fel hogy, hogy a császári unokaöcs vélekedése szerint : „a császárság : az 1815-ki szerződések szétrombolá­­sa.“ Ha tehát mint igen sokan hiszik, a szerep a két napoleonida közt olyan formán volna felosztva, mint egykor Mózes és Áron közt volt — az egyik beszélt, a másik cselekedett — a herczeg ki­fejezésében egész sora meg van jelölve a napóleoni eszmék­ és politikának, azon egyenes kimondás által, hogy a 2-ik császárszág Európa egyensúlyát akar­ja kijavítani. Messze vezetne azon corolláriumok fejtegetésébe bocsátkozni, melyek ez egyensúly-vál­tozással, az államok alakulására nézve okvetlen bekövetkeznek s ennek feszegetése nem is a mostani pillanat feladata. Annál több okunk van egyelőre megelégedni azzal, mit mond egyik másik bécsi lap a herczeg még csak kivonatosan ismert beszédéhez. Eleddig három lap szól hozzá: „Ost d. Post“, „Ost u. West“, „Neueste Nacht.“ Az „0. d. P.“ úgy tekinti a hg. kimondásait, mint magán­véleményt; helytelennek tartja, hogy a hg. Ausztria nézeteit a „Giornale di Verona“ nézetei­vel ugyan azonositja (a távirat sorai közben a „Do­nau Zig“ is jónak látja felemlíteni, hogy a „Giornale di Veronainak a kormánynyal semmi köze). Az­tán ócsárolja a herczeg azon szavait, melyeket a sajtó és nevelés szabadsága mellett felhord. Az „0. n. V.“ épen a hg. szabadelvűségét tartja elismerésreméltónak. Ez — úgymond — beszédének komoly része, melynek a mai társadalom csak örvend­het, mig a mit a hg. a császárság feladatának (gloi­­re exterieure) nevez, az csak az imperialismusnak hozott hók. A „N. N.“ egész vezérczikket szentel a herczegi beszédnek, melynek rövid értelme, hogy addig bűvöli el Thouvenel mértékeit jegyzékeivel a világot, mig egyszer Európa azon veszi magát észre, hogy az, a mit a császár gondosan elhallgat, nem más, mint a mit Napoleon hg. nyíltan kimondott — s álmos diplomaták majd csak későn vakarják a fe­jüket, ország felé emeli, a számtalan lengyel és orosz haza­fiak száműzése által megnépesített Szibéria saját füg­getlenségére tör, a Kaukasus szintén kifáradt járma alatt. Sokat beszélnek az orosz parasztság hálája és ragaszkodásáról a császárhoz; de nem sokat beszél­tek-e azon támogatásról is, melyet a nápolyi király a lazzaroniknál talál?__ Az oroszok maguk is kezdik felfogni azt, hogy II. Sándor birodalma minden pillanatban összedőlhet, mint a nápolyi. Azonban nem fog bekebleztetni, mint amaz, vagy az európai földképről eltöröltetni, mint más, mi­vel tömör életerős orosz nemzet létezik. Azonban ezen nemzetnek, mely (uralkodóinak hibái miatt, kikből a külföldön oly könnyen nagy embereket csináltak) ed­­digelé csak más népeket borított el árjával, vissza kell­­ tereltetnie valódi ágyába. Oroszország tehát első leveretése után csak másodrangú hatalom fog ma­radni. Ezt érzik, s kimondják a tisztán látó orosz haza­fiak maguk.......A Napoleon név oly bűvös hatással van a lengyelekre, hogy ha egyszer Lengyelországban szabad választásra kerülne, s politikai tekintetek nem gátolnák, bizonyosak lehetünk, hogy mint Francziaor­­szágban,itt is Napóleon név kerülne ki a szavazó­me­derből. A lengyel parasztság igen gyakran úgy em­legeti a francziákat, mint kiknek el kell jönniük fel­szabadítására. Ez az orosz hatóságok előtt megfejt­­hetlen nép­ ösztön, de azt önmaguknak is el kell is­merniük. A keleti háború után különösen Volhyniában sokat beszéltek arról a parasztok, hogy III. Napó­leon feltételül tűzte ki II. Sándor czárnak job­bágysága felszabadítását. Minthogy a czár ezen in­tézkedéshez csak legyőzetése után fogott, a fennebbi feltevés annál több hitelt nyert, s a­helyett, hogy ne­velte volna, a czár tekintélyét megkissebbítette. Ret­tentő szerencsétlenség lenne, nemcsak reánk és Fran­­cziaországra, sőt az egész emberiségre nézve az, ha századok óta táplált reményünk, mely a lenyeleket számtalan csatára, véghetlen szerencsétlenség, rágal­­maztatás és a világ minden részére száműzetésre ve­zette, azon égő remény­e­ i, hogy Lengyelország egy Napóleonban fogja szabadítóját feltalálni, napjaink­ban meg nem valósulna. A lengyelek bámulnak azon befolyáson, melyet Oroszország nyugaton még most is gyakorol. A nyu­­gati hatalmakkal folytatott utóbbi háborúja óta Oroszország csak árnyéka annak, a­mi korább volt. Az orosz birodalom igen rosz állapotban van, s da­c­ára az orosz hetvenkedéseknek, méltóbban kérdez­hetné most III. Napoleon, mint I. Napóleon Fried­­landnál Austerlitzre vonatkozólag: „Ön és mi, vájjon nem ugyanazok vagyunk-e, kik az alma mellett és Sebastopolnál?“ A lengyelországi állapotok. (Note sur l’état des choses en Pologne.) Ily czimű­ röpiratot készül közzétenni Párisban Mickiewicz László, jeles lengyel publicista. Ezen érdekes röpiratból a következő töredékeket tartjuk kiemelendőknek: A legelső, a­mi mindenkinek feltűnik, valaki az orosz birodalom határain belép, az, hogy mindenütt azon biztosítást hallja, mikép a keleti háború Orosz­országot rendkívül meggyengítette, mi kevés katoná­val és pénzzel rendelkezik jelenleg, s mennyire meg­tágultak az engedelmesség kötelékei mindenütt. A második feltűnő körülmény az, hogy a Napoleon név bűvös befolyást gyakorol, félelme az egyik és remé­nye a másik félnek. Feltűnik harmadszor az, men­­nyire kevéssé ismerik s mennyi álfogalom uralkodik nyugoton az orosz birodalomra vonatkozólag__Lát­tuk mikép nyitá meg Lengyelország 1784- és 1831-iki mozgalmai által a szent szövetség útját, így esz­közlé a mostani lengyel mozgalom is közvetlenül a három uralkodó találkozását Varsóban, mely Olasz-és Francziaország ellen volt intézve. Azonban hozzá kell tennünk, mikép ha most fegyvertelen volt is Lengyelország, de az erkölcsi felkelés teljesen si­került. Szebb egyetértés soha sem uralkodott vala­g országban........ Az orosz birodalom minden irányban szétmorzsolódni indult. Finnland, melynek polgárisulása svéd maradt, tekintetét vágyva Svéd­ Kedd, február 25. Belföldi szemle. — Veszprémm­egyéből írják a „P. Napló“­­nak, hogy oda közelebb hadbiró érkezett, nyomozá­sokat tenni bizonyos föladás következtében. Az ujonczozási előmunkálat nagyban foly. —■ Aradm­egyében­ megyei orvosokká nevez­tettek ki újabban: Nyisztor Sándor, Tauber Mihály, Löw Simon. — Udvarh­ely.szék uj hivatalnokai: királybí­rók Gerich Adolf volt cs. k. járáshivatali tollnok; Lendvay Imre volt hulló; Székely Elek volt falusi jegyző; főjegyző Szombatfalvi István; aljegyző Hen­­ter Antal; levéltárnok László Ferencz; hullók : Pálfi Elek, Pálfi Sándor, Gálfi Ferencz, Török Gáspár, Koncsag Elek, Szabó Gábor, Pál Lajos, Pál József, Turóczi József, Dávid Péter; igtató Szabó Lajos. — Székely-Udvarhely tanácsát Lukács Gusz­táv ur főkirálybirói helyettes, mint biztos, most szer­vezi. •— Felső-Fehérben, mint a „Kolosvári Köz­lönyt értesítik, a katonaság az első negyedévi adó­ért kiszállott. Az ujonczok összeirásával ideiglen Truppéi cs. k. rendelk. hivatalnok bízatott meg.­­ A szebeni tanács a hetes bizottmány mun­kálata felett nyilatkozandó, a múlt hétfőn ülést tar­tott. A H. Zrg szerint azonban csaknem a brassói kü­lönvélemény esete ismétlődött itt. A gyűlésben keve­sen voltak, s a magyarokkal rokonszenvező ifjúsági párt megrohanást kísérlett meg. Daczára, hogy a sze­beni utasítás nincs ellentétben a hetes bizottmány munkálatával, e gyűlésben hallani lehetett indítvá­nyokat, a­melyek szerint az unió a közelebbi erdélyi országgyűlésre tárgyalásul volna kitűzendő; válasz­tási alapul az 1848. II. t. ez. veendő, sat. Ily körül­mények közt a gyűlés 19-re halasztatott, s a H. Ztg figyelmezteti a község tagjait, hogy e napon számo­sabban jelenjenek meg, nehogy Szeben compromit­­táltassék. A veszély nagy lehet, mert a nevezett lap 19-kei számában újból s ugyancsak meghúzza a vész­harangot. Azt mondja, hogy a kormány megnehez­­telhet Szebenre, ha nem jól viseli magát, s akkor eles­nek a vasúttól. (Korunk.) — A segesvári tanács a hetes bizottmány in­dítványát — a nemzetiségek egyenjogositására vonat­kozólag — elfogadta, s csak azon óhajtását fejezte ki, hogy az országos hatóságok az alájok rendelt hatósá­gokhoz szóló kibocsátványaiknál e hatóságok­­ ügy­vezetési nyelvét használják addig is, mig e felett rendes t. czikk keletkezik. Az Erdélybe vezetendő vaspálya kér­dése. V. F. K. úr azon szónoki hatalomra hivat­kozik, mit a számok szoktak gyakorolni a tár­gyilagos szemlélőre. E szerint nehéz ütegekkel állanánk szemközt s pusztító kereszttűznek lennénk kitéve. Tisztelet, becsület ez óriás hatalomnak, de ez egyszer mégsem oly félel­mes, mint a minőnek első tekintetre látszik. Honnan mentette F. K. csalhatlanoknak állított számait, nem kérdjük, jóllehet okunk volna kissé kétkedni. Lám, mig a n.-várad­­kolozsvár-brassói vonal hosszát az oláhországi határig 73 mildre, s a költségeket 671­, millióra számítja, addig Ghega lovag, nem hozzáveté­­seken, hanem a helyszínen beszerzett adatok alapján kidolgozott szakértő és hivatalos jelen­tése szerint 70 mildre, a költségeket 62,844,100 ftra, a remélhető ingyen-szolgálmányok levo­nása után pedig 47,882,311 ftra teszi. De nem ez a dolog lényege. Az okosko­dás súlypontja azon állítólagosan feltűnő kü­lönbségben sarkallik, mely a fölemlített három vonal Bukarestig való hosszúsága közt létezne. Azonban, ha az ebbeli számítást tökéletesen hibátlan gyanánt elfogadnók is, a fölmutatott úgyis csekély különbség semmit sem nyom az elhatározás mérlegében, mert ama pályának tovább építése Verestoronytól Bukarestig, az oláhországi kormánytól s az ottani körülmények s óhajtások számbavételétől fog függni, s mert előbb tudnunk kellene, vájjon hajlandók-e az oláhországiak Brassót, mel­lyel oly régi idők óta élénk kereskedést űznek, honnan sok min­dennemű szükségleteiket veszik, mellőzni. Sőt mi több, a t. értekező saját maga el­len szolgáltat kezünkbe számokat, a­mennyi­ben a szerinte is II.­Várad-Bukarest és Arad- Bukarest közti távolság között csak 5 mild a különbség, már­pedig ha úgy is volna e cse­kélység, akkor, midőn az forog kérdésben, váljon egy szép kiterjedésű országrész lehető­leg egészen, vagy csak %­de részesüljön ama közlekedési eszköz jótéteményeiből, számítás­ba annál kevésbbé jöhet, minthogy nem a föl­említett s szembeállított két távolság, hanem a Bécstől vagy legalább Pesttől Bukarestig ter­jedő vonal specificus hosszúsága itt az irány­adó, hisz értekező maga világkereskedelmi vo­­nalt emleget. Elismerik-e önök már most, hogy ezen adat az önök által fölidézett nemzetközi szempontból tekintve, nem önök mellett, ha­nem épen ellenök és mellettünk szól ? Egyébiránt a­mit czikkíró tovább a szá­mok ékesen szólásáról, a 25% távolság, építési költség és vitelbérbeli meggazdálkodásról mond, az csak azt mutatja, hogy a hatalmas számokkal is lehet csillogó sophismákat ka­­nyarízni, de azok csak az avatlant vezetik félre : mert ha már a t. értekező annyira föl­avatta magát világkereskedelmi cosmopolitává, miért nem alkalmazza ezen nagy elvet ahhoz méltóbb, nagyobb mérvben, pl. akár csak Bécs­től Bukarestig, avagy a világkereskedelem csak Aradnál kezdődnek s Verestoronyig ter­jedne? Vajjon azon nemzetközi áruczikkek, melyek Páris, Berlin avagy csak Bécsből Bu­­karestbe mennek, és viszont, csak az Aradtól Verestoronyig fizetendő vitelbért fogják-e te­kintetbe venni? S ha a czikkíró által fölállított tételt nagyobb térre alkalmazzuk, vájjon akkor nem egyenesebb s következőleg legrövidebb-e azon vonal, mely Pozson, Pest, Szolnok, N.­­Várad, Kolozsvár, Brassón átvisz Bukarestbe? Vajjon nem épen akkor tenne-e ama nemzet­közi czikk hosszabb és költségesebb utat, ha Arad felé kerülne ? Ki állíthatja azt, hogy egy több száz mértföldre terjedő vaspályánál, melynél or­szágos tekintetek s egy világrész kereskedel­mének, forgalmának érdekei keresnek méltá­nyos kielégittetést 5, akár 25 mild különbség legkisebb megfontolás alá jöhetne, s a részvé­nyeseket visszariasztani képes lenne. S ha már vállalkozó tőkepénzesekről beszélünk — mi­után ez idő szerint nagy részben csak külföldi­ekről — legalább bécsiekről lehet szó, mert job­badán ilyenek építették meglevő vasutainkat is — ha mondjuk, ezen vállalkozók a Király­hágón túli vasutak építésekor czikkíróval egy véleményen lettek, s ennek folytán ott is ezen üdvös világkereskedelmi axiómát alkalmazták volna, a czikkíró által ajánlott modorban, s Magyarország érdekeit figyelemre sem mél­tatták volna, vajjon mikor kap akkor Arad vasutat ? Semmi sem alaptalanabb állítás tehát, mint az, hogy az ékesen szóló számok az arad­­verestoronyi vonal mellet bizonyítanak. Szóljunk-e még többet a t. czikkíró to­vábbi állításairól, melyek mindenike egy-egy ellenmondást foglal magában. Ugyanis, hol azt mondja, hogy a fölemlített három vonal közül csak az arad-verestoronyi fizeti meg magát, s rejti magában a jövedelmezőség forrását, hol pedig azt állítja, hogy a kolozsvár-brassói s az arad-szebeni vonalak nem versenyzők, s egymás érdekeinek nem ártanak, következő­leg mindkettő jól megfér s megél egymás mel­lett; majd ismét azt , hogy Erdély belfor­­g­a­l­m­a oly csekély, hogy egy oly hosszú vo­nalt, minő a n.­várad-kolozsvár-brassói nem táplálhat, majd pedig ezzel épen ellentétben azt halljuk tőle, hogy ezen utóbbi vonal czélja a belfor óraimat eszközölni, mig az arad­­szebeni a nemzetközi érdekek missióját vál­lalja magára; ime előbb egy vonalt sem tud­tunk föntartani, s most már kettőt, sőt egy egész hálózatot elbírunk; mi több, alig mon­dotta ki, hogy az erdélyi vaspályára nem­igen jelentkeznek a tőkék, már megint két vonal számára egyidejűleg kieszközlendő enged­ményről szól : hol itt a logica? Többször említettük már, hogy ez­úttal teljességgel nincs, nem lehet szó egy egész hálózat kiépítéséről. Sem mi Királyhágón inneniek, sem a kormány nem gondolunk jelenleg többről egy vonalnál , megelég­szünk most eg­gyel is, csak olyat nyerjünk, mely a birodalmi és európai érdekek mellett, az egyetemes magyar- s ezek által az erdély­­részi szükségletekből is minél többet felöle­­lend, s anyagi mint szellemi fejlődésünket mi­nél előbb s minél nagyobb téren elősegitni ké­pes legyen. Hogy ez nem lehet más, mint a n.­várad­­kolozsvár-brassói vonal, az kétségtelen, már csak azért is, mert ez volt századokon át ter­mészetes, önként fölkeresett és senki által nem oetrovált fővonala a keleti kereskedésnek, s e kereskedés — reméljük — most sem veendi petroválásnak, ha számára a Duna folyamában lírt vizi út mellé, egy rövidebb idő alatt s ke­vesebb költséggel átjutható utat készítünk, az ő megszokott régi helyén. A mi czikkíró azon egyébiránt semmivel sem támogatott állítását illeti, mintha Károly- Fejérvárnak kellene az erdélyrészi vasut-há­­lózat csomagpontjául szolgálni s onnan kelle­ne minden itteni szárnyvonalnak kiindulni, me­rőben alaptalan : erre Fejérvárt sem geogra­­phiai fekvése­­— mert bárhogy vegyük, köz­pontot sehogy sem képez, — sem ipara, sem kereskedelme, mely mindkettő alig létezik — sem nemzetgazdászati s más körülményeink, szóval semmi sem jogosítja, kivéve talán azon egyetlen egy körülményt, hogy a harmadran­gú várak sorába tartozik. Hogy ez a fenforgó kérdésre nézve mennyire bír döntő befolyással, annak megítélését az elfogulatlan olvasóra bízzuk. Még csak pár szót a pénzkérdésre nézve. Azt erősítni, hogy e kérdés merőben pénz­ügy, annyit tenne, mint legdrágább mivelődési, nemzetiségi, nemzetgazdászati, ipar és kereske­delmi érdekeinket egykét idegen üzér magán­hasznának alárendelni; ez valóban nem volna képes eszményitni a hazafiságot, sőt semhogy ily combinatióhoz helyeslésünkkel járuljunk, kereken kimondjuk : inkább­­ semmi vonal. Mi azon meggyőződésben élünk, hogy nem a pénz nemléte akadályozza az illető fel­sőbb engedély megadását, hanem megfordítva: de legyen csak kezünkben a concessio az ál­talánosan óhajtott vonalra, lesz pénz is, sőt van azonnal. Ha létezik e részben némi aka­dály, az nem más, mint az idők jelen válságos hullámzása. Egyébiránt a mi jelszavunk is az: igye­kezzünk azon, hogy legyen habár egyelőre egy vonalunk, de olyan, mely nemcsak egy két megye és helység, hanem az egész ha­za, különösen pedig az ily közlekedési eszköz­zel eddig épen nem bíró erdélyi részek egye­temes magasb érdekeinek kellően megfelelni képes. Ezzel tartozik nekünk a múlt. Ezt várjuk a jövendőtől. S. . . f. ■

Next