Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1866-09-16 / 37. szám
578 adta ki. — Nem csekélyek érdemei az egyházi irodalom terén is. Több beszéde jelent meg nyomtatásban; hallgatói számára jeles tankönyveket: erkölcstant, egyháztörténetet, hittant irt, a népiskolák számára katekhismusokat, s a „Halotti énekes könyvet“ teljesen átdolgozta. Legújabban pedig „ Keresztyén Magvető “ czím alatt egyházi időszaki folyóiratot alapított. Az erdélyi hírlapi sajtónak a Méhes-féle „Erdélyi Híradó “-tól a most megjelenő „Kolozsvári Közöny“-ig rendes munkatársa volt, egy évig ő vezette a „Nemzeti Társalkodót,é s a legelső magyar néplap, Brassai „Vasárnapi újság“-ának (1840—1848) szerkesztésében kitűnő részt vett. De hátra van még irodalmi működésének legnevezetesebb részéről szólanunk. 1840-ben kezdette meg a székely népdalok és mesék gyűjtését, oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tüzetesen senki sem foglalkozott. Egy pár év múlva, 1543-ban aláírási ívet is bocsátott ki „Vadrózsák“ czim alatt megjelenendő gyűjteményére, melynek kiadását azonban a részvét hiánya miatt későbbre kellett halasztania. Midőn 1846-ban a Kisfaludy - társaság megindító gyűjteményét. Kriza remélve az ügy iránt támadt érdekeltségben, ismét egész erélylyel hozzá fogott terve kiviteléhez. Gr. Mikó Imre, vállalkozván a munka kiadására 1863-ban végre lehetővé tette az I. kötet megjelenését. Kriza gyűjteménye, mint átalán el van ismerve, gazdagságban és sokoldalúságban felülmúlja a Kisf.-társaság által kiadottat. Buzgó munkásságának jutalma közelismerés és köztisztelet lett. Az akadémia még 1841-ben lev. tagjává választá, s néhány év előtt a Kisfaludy-társaság szintén tagjai közé sorozta. Az erdélyi unit. egyház 1852-ben a főjegyzői hivatallal tisztelte meg, melyet már előbb, mint helyettes töltött be. 1861-ben a tordai zsinaton püspökké választották, s midőn erre nézve a legfelsőbb megerősítést megnyerte, egyszersmind kir. tanácsossá neveztetett ki. N. M. münk. alkotmányunk lapjain, s az ország kormányzásában. .. A „báró“, avagy „bárus“ nevezet a német gyökszónak „bauer“ (bauer) deák utóraga. A középkorban Németországban átalában „bauer“-nek hivatott minden belföldi, a ki tudnillik bizonyos földbirtokot tulajdoni joggal birt, avagy egy idegen földbirtoknak ideiglen, vagy örök hasznavételével élt. Ugyanis a népvándorlás idejében és később Németországban a személy vagy vagyon biztonság nagy mérvben hiányozván, dacz- és védszövetség köttetett egyes családok, valamint társulatok között. Ekként egy családfőnek kis birtokterülete a bennszülöttekkel csekély szövetséget képezett magában, minden támadás ellen kívülről. Ily földbirtokon olyanok is éltek, kik a tulajdonostól parányi földdarabnak ideiglen avagy örök használatát vették a tulajdonos védelme mellett. E haszonvételért ennek alávetve voltak ezek s a tulajdonos házában, udvarában s ennek telkén különféle szolgálatokat kellett tenniök, úgymint: fegyvert fogni a tulajdonos személye, háza s udvarának védelmére, — ezt a zsákmány után, a hadjáratokban kisérniök. — E vazallok, hűbéresekből nőtt ki idővel a németországi nemesség, mint főrend, miután ama szolgálatok, melyeket egy hűbéres tan urának házas udvarában, ennek hatalmas birtoklata terjedésével, a korszellem s a korkivánalmaikhoz képest lassanként czimek, magasb polgári állások s tisztekkel ruházták föl e hűbérest, oly tisztekkel tudniillik, minőket országbáróink e jelen korunkban végeznek fejedelmünk körül ennek udvarában, s ez ország kormányzásában, egyetemben a múlt évtizednek vége felé. — Végül ezekhez számíttattak hajdan az erdélyi, moldvai, Havasalföldi vajdák, a bosznyai, roszniai, severini és egyéb bánok, valamint a pozsoni s temesi grófok, a szászok s székelyek grófjai is. Ezek közül némelyek az ország s nemzet kormányzása, hadi s polgári dolgok vezetésében voltak annakelőtte, s vannak napjainkban segédül az uralkodó magyar királynak — mások ennek udvari főbb hivatalnokai, s részint a fejedelem udvaras udvari cselédjeire, részint házának konyháira, pinczére, istállóira viselnek gondot stb. Ezen országbárók közt legelől áll a Nádor-Ispán, kinek hazánkban oly jelentékeny tisztéről czélunk tüzetesben szólni a következő szakaszokban. Az országbírókról átalában, s a nádori tisztről az országban. I. Szent István első királyunk egyedül alkotója s alapitója hazánk közel ezeréves alkotmányának. Mint egy uralkodó monarch — a hunnok pogány vallása helyett a keresztény hittel, s akkoriban a kilenczedik században Európában szerte uralkodott hűbéri rendszerből kifolyt politikai intézményekkel látta el a magyar birodalmat. Midőn őseink hazájuk Scythiából Álmos vezérlete alatt másodízben kiköltözvén Pannóniában megtelepedtek, — Európa nyugoti országai műveltség s polgárisodás tekintetében eléggé előre haladtak már, — minélfogva szent István elhatározta őseinkkel e nyugoti országokat birodalmának igazgatásában követni, — velök emez országokat prototyp — mintájok gyanánt tekintetni az országlás körül — a társadalmi intézményekre nézve, s a közélet terén. Első királyunk megtalálta e mintát, melyet utánoznia leghőbb, legszentebb óhaja volt, s ez utánzási kísérletével magyar birodalmának oly éltető gyökereket kölcsönzött, melyekből nem nőhetett ki eredetben egy meddő élettelen sarj, hanem egy maradandó , az európai államok közepett ezer éveken át viruló és minden politikai rázkódással bátran daczoló törzs. Szent István merész lépést ten ezzel tervének kivitelére, mindazáltal kivitte azt. Bölcs rendeletei alig vetének véget őseink zsákmányszomjának, alig telepedtek meg ezek Pannóniában, alig omlottak le a bálványok s a keresztény hit üdvös tanai terjedni kezdenek: őseink ázsiai szelleme mind-mindjobban átalakult az európai nyugati országoknak mintája szerint. Az első magyar király nem volt többé egy zabolátlan had, avagy zsákmány után száguldozó barbár csoport vezére: — az eleinte önuralkodó fejedelem nem sokára korlátolt egy uralkodó, monarchává, egy Rómából küldetett szent söreggel megkoronázott s alkotmányos királylyá lön, kinek mielőtt rendeleteit végrehajthatta, alattvalóinak, országnagyjai s báróinak nézeteit s tanácsát meghallgatnia kellett. így állván a dolog, szent Istvánnak az országlás terén segédek, tanácsadók, s együtturalkodókra volt szüksége, kikkel a kormányzás terheit könnyebben vihette, s ama főbb embereket, kiknek tanácsával és segedelmével élt, birodalma igazgatásában — az országbáróinak neveztette, mely nevezet mai napig fennmaradt hazánkban, s első királyunk uralkodása óta annyi századon keresztül nevezetes szerepet játszott történel e. Tudható hazánk régibb krónikáiból, hogy mielőtt őseink Scythiából kijöttek, ama hét főember, kiket Béla király névtelen jegyzője *) „hetumogerek“, vagy „hétmagyarok “-nak nevezett, mint a kikre az Ázsiából kiköltözendő roppant scytha sereg vezérlete bízatott volt, maguk közöl Álmost Ugek fiát választék s tevék fejedelmükké oly föltétellel, hogy egyedül ez s utánna következendő férfi maradékai bírnák örökségül az alapítandó hont. — Mindazáltal nem úgy engedték oda ennek az elsőséget fölöttük, — vagyis nem azért tevék ezt fejedelmükké, hogy ők ezáltal az országlásból s egyéb fontos közügyek vezetéséből kirekesztessenek, hanem hogy ők hasonlókép részt vegyenek s befolyást gyakoroljanak mindezekbe. — Minélfogva voltaképen e hetumogerek — hét magyarok voltak Magyarország legelső országbárói, s kezdetben az uralkodó fejedelem segédjei,titkos tanácsosai s ennek mintegy uralkodótársai, kiket a felemlitett névtelen iró, hol a nép „ fejedelmei“ (principales personas) — hol a nép „elüljáróinak“ (primores populi) — majd „szószólóinak“ (primates **) — majd a király „nemeseinek“ nevezett el. IV. Az „ország bárói“ nevezetnek értelme nem csupán hazánk hajdani történelméből világol ki, hanem szent István királyunk idejéből hasonlókép. Ez ugyanis szoros egyetértésben élvén azon időben a fényes görög udvarral, megkedvelte ennek nem egyedül társadalmi szokásait, de politikai intézményét sőt kormányformáját is, s ama előkelőbb embereket, kiknek tanácsa, segédelmek ***) és befolyásukkal élt, birodalma igazgatásában a bizantiumi udvar példáját követve, átalában „országbáróinak“ neveztette, amely nevezet mai napig fennmaradt hazánkban, megőrizvén hajdani éke, tekintélye és méltóságát. V. Mai nap következő méltóságok tartoznak hazánkban az „ország báróihoz, — úgymint: — a Nádor-Ispán, az országbíró, a horvátországi bán, a főtárnokmester, az udvarnok-, asztalnok-, pohárnok és lovászmesterek; — ide tartozott még nem rég a kir. testőrző nemes magyar seregnek kapitánya, mely tiszt eltöröltetett a királyi testőrző nemes magyar sereggel *) (A.) Anonymus Belae Regis notarius. — **) (В.) E névtelen jegyző szerint: — Dux vero Almus, et sui Primates inito inter se consilio, pacem cum Ruthenis fecerunt (. Cap. X.) — Árpád et sui nobiles egressi de castro Hung ultra montem Turtzol castra metati sunt. — Dux Árpád accepto suorum nobilium consilio legatum misit in castrum Bihar (. lap XIX.) — Dux Árpád et omnes sui Primates cum omnibus militibus Hungáriáé intra versunt in Civitatem Atillae Regis, (Budam nempe.) et epulabuntur cottidie cum gaudio magno. — s. a. t. — ***) (C.) — Az országbárók e tanácsa, segélye és befolyásokkal az országlásban élvén akkoriban szintúgy Europa egyéb, valamint Németország fejedelmei saját országbáróik vagy házi minisztereiktől (Reichs- oder privat ministeri) ezeket rang szerént elkülönözték egymástól. — MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. A Nádori tisztről. V. A „Nádor-Ispán“ máskép „Palatinus“ nevezete deák szóból: „palatium“ eredt, s hajdan különösen a rómaiaknál oly személyekre ruháztatott, mint a kiknek szabad menetelük volt az uralkodó fejedelmekhez, úgy ezeknek udvarába, s a többi közt főtisztük lévén e személyeknek , a fejedelmek udvarára s palotájokra gondot viselni, azokban mindent kellő rendben s az uralkodók méltóságához illőn tartatni. Időjártával az európai tartományokban a fejedelmek hatalmas udvaraiknak fénye mindinkább növekedvén : a palatinusi tiszt nem kizárólag az udvarok szűk körére szorittatott, hanem mind jobban jobban befolyt az országlás, a népeknek kormányzásába, hogy t. i. mintegy közvetítőül szolgáljon a királyok s népeik között, a közöttök támadott s támadható vitákat a kölcsönös bizalom s egyetértés alapján kiegyenlítse, s az uralkodók halála után az országot igazgassa más fejedelem választásáig. Középkorban Németországban, valamint később ugyanevégre szolgált az úgynevezett „Pfalzgraf“ vagy „Comes Platinus“-i méltóság,“ — s a „Pfalzgraf“ — „Comes Platinusra“ az illető fejedelem egy egész tartományt bízott, sőt különös törvényhatósággal látta el ezt.— Ez gyakran elnökölt az austrálai, vagyis választott bíróságoknál, elintézendő urának egyéb uralkodók közt keletkezett czivódásait, és helytartója volt a rábízott egész tartománynak. E szempontból vétetett föl sz. István alatt a „palatinusi“ — vagyis „nádori“ méltóság hazánkban, mely főtisztet képviselő személyek történelmünk lapjain első királyunk ideje óta „Nádor-Ispánok,“ avagy rövidebben „Nádorok“ nevezete alatt szerepeltek az országban mai napig. Némelyek előbbeni elnevezés — „Nándor-Ispánnal élnek — a „nándor“ szóval „neveztest“ akarván kifejezni, úgymint: Nándor-fejérvár, az az: „nevezetes vár.“ — Mások rövidebben az utóbbi vagy „nádor“ elnevezést használják, és e szavat a „Nad. Dvor“ tót szóból származtatják, mely szintúgy fő s tekintélyes urat jelentene, s. a. t. — Akármint legyen a dolog, bárkitől s akármiből származott e nevezet: — a „nádori“nál nem létezik hazánkban szebb, nagyobb s dicsőbb méltóság, mint alantabb látni fogjuk, midőn ennek tisztét bővebben előadjuk majd. M VH. Hazánk régibb törvényei szerint a nádori méltóságnak az ország hadi, polgári, s törvényes dolgainak igazgatása tétetett kiválólag tisztévé. Ugyanis annakelőtte az egész magyar hadnak valamint itthon az országban, úgy a haza határain kívül a Nádor-Ispán volt főkormányzója, hozzá az ország főkapitánya. A múlt századnak közepén, 1751-ben Batthyán Lajosnak nádorságra lett választása alkalmával, e két imént nevezett méltóság elválasztatott a nádorétól, és Lobkovitz herczegre bízatott a hadi dolgoknak vezetése, és későbben, úgymint H. Lipót uralkodása alatt Koburg herczeg viselte e hadi főkormányzást, ki születésre nézve nem magyar ugyan, kit azonban az utolsó török hadjáratban mutatott vitézségéért az ország Rendei indigenatussal ruháztak fel 1790-dik évben. Minthogy pedig mind a hadi, mind a polgári s törvényes ügyeknek igazgatása körül valamint azelőtt, úgy jelenleg számos meghatározott, avagy véletlen teendője van e méltóságnak, ehhez képest egyfelől sok és terhes kötelmekkel jár ez. A nádor-ispánok főbb tisztes jogköre mint annakelőtte úgy mai nap következőkből áll: A magyar szent koronának a megkoronáztató fejedelem előtt vitele egy aranyos párnán, midőn a fejedelem lakából az ország Rendei által a szentegyházba kisértetik a megkoronázásra. 37. sz.