Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1866-09-16 / 37. szám

578 adta ki. — Nem csekélyek érdemei az egyházi iroda­lom terén is. Több beszéde jelent meg nyomtatásban; hallgatói számára jeles tankönyveket: erkölcstant, egy­háztörténetet, hittant irt, a népiskolák számára kate­­khismusokat, s a „Halotti énekes könyvet“ teljesen át­dolgozta. Legújabban pedig „ Keresztyén Magvető “ czím alatt egyházi időszaki folyóiratot alapított. Az erdélyi hírlapi sajtónak a Méhes-féle „Erdé­lyi Híradó “-tól a most megjelenő „Kolozsvári K­ö­z­­­ö­n­y“-ig rendes munkatársa volt, egy évig ő vezette a „Nemzeti Társalkodót,é s a legelső magyar néplap, Brassai „Vasárnapi újság“-ának (1840—1848) szerkesztésében kitűnő részt vett. De hátra van még irodalmi működésének legne­vezetesebb részéről szólanunk. 1840-ben kezdette meg a székely népdalok és me­sék gyűjtését, oly időben, midőn ilyesmivel nálunk tü­zetesen senki sem foglalkozott. Egy pár év múlva, 1543-ban aláírási ívet is bocsátott ki „Vadrózsák“ czim alatt megjelenendő gyűjteményére, melynek ki­adását azonban a részvét hiánya miatt későbbre kellett halasztania. Midőn 1846-ban a Kisfaludy - társaság megindító gyűjteményét. Kriza remélve az ügy iránt tá­madt érdekeltségben, ismét egész erélylyel hozzá fogott terve kiviteléhez. Gr. Mikó Imre, vállalkozván a munka kiadására 1863-ban végre lehetővé tette az I. kötet megjelenését. Kriza gyűjteménye, mint átalán el van ismerve, gazdagságban és sokoldalúságban felülmúlja a Kisf.-társaság által kiadottat. Buzgó munkásságának jutalma közelismerés és köztisztelet lett. Az akadémia még 1841-ben lev. tag­jává választá, s néhány év előtt a Kisfal­udy-társaság szintén tagjai közé sorozta. Az erdélyi unit. egyház 1852-ben a főjegyzői hi­vatallal tisztelte meg, melyet már előbb, mint helyettes töltött be. 1861-ben a tordai zsinaton püspökké válasz­tották, s midőn erre nézve a legfelsőbb megerősítést megnyerte, egyszersmind kir. tanácsossá neveztetett ki. N. M. münk. alkotmányunk lapjain, s az ország kormányzá­sában. .. A „báró“, avagy „bárus“ nevezet a német gyök­szónak „bauer“ (bauer) deák utóraga.­­ A középkor­ban Németországban átalában „bauer“-nek hivatott minden belföldi, a ki tudnillik bizonyos földbirtokot tu­lajdoni joggal birt, avagy egy idegen földbirtoknak ideiglen, vagy örök hasznavételével élt. Ugyanis a népvándorlás idejében és később Né­metországban a személy v­agy vagyon biztonság nagy mérvben hiányozván, dacz- és védszövetség köttetett egyes családok, valamint társulatok között. Ekként egy családfőnek kis birtokterülete a bennszülöttekkel cse­kély szövetséget képezett magában, minden támadás ellen kívülről. Ily földbirtokon olyanok is éltek, kik a tulajdonostól parányi földdarabnak ideiglen avagy örök használatát vették a tulajdonos védelme mellett. E ha­szonvételért ennek alávetve voltak ezek s a tulajdonos házában, udvarában s ennek telkén különféle szolgála­tokat kellett tenniök, úgymint: fegyvert fogni a tulaj­donos személye, háza s udvarának védelmére, — ezt a zsákmány után, a hadjáratokban kisérniök. — E va­­zallok, hűbéresekből nőtt ki idővel a németországi ne­messég, mint főrend, miután ama szolgálatok, melyeket egy hűbéres tan urának háza­­s udvarában, ennek ha­talma­s birtoklata terjedésével, a korszellem s a kor­­kivánalmaikhoz képest lassanként czimek, magasb pol­gári állások s tisztekkel ruházták föl e hűbérest, oly tisztekkel tudniillik, minőket országbáróink e jelen ko­runkban végeznek fejedelmünk körül ennek udvarában, s ez ország kormányzásában, egyetemben a múlt évtizednek vége felé. — Végül ezekhez számíttattak hajdan az erdélyi, moldvai, Havas­alföldi vajdák, a bosznyai, roszniai, severini és egyéb bánok,­­ valamint a pozsoni s temesi grófok, a szászok s székelyek grófjai is. Ezek közül némelyek az ország s nemzet kormány­zása, hadi s polgári dolgok vezetésében voltak annak­­előtte, s vannak napjainkban segédül az uralkodó ma­gyar királynak — mások ennek udvari főbb hivatalno­kai, s részint a fejedelem udvara­­s udvari cselédjeire, részint házának konyháira, pinczére, istállóira viselnek gondot stb. Ezen országbárók közt legelől áll a Nádor-Ispán, kinek hazánkban oly jelentékeny tisztéről czélunk tüze­tesben szólni a következő szakaszokban. Az országbírókról átalában, s a ná­dori tisztről az országban. I. Szent István első királyunk egyedül alkotója s alapitója hazánk közel ezeréves alkotmányának. Mint egy uralkodó monarch — a hunnok pogány vallása helyett a keresztény hittel, s akkoriban a kilen­czedik században Európában szerte uralkodott hűbéri rend­szerből kifolyt politikai intézményekkel látta el a ma­gyar birodalmat. Midőn őseink hazájuk Scythiából Álmos vezérlete alatt másodízben kiköltözvén Pannóniában megtele­pedtek, — Európa nyugoti országai műveltség s pol­­gárisodás tekintetében eléggé előre haladtak már, — minélfogva szent István elhatározta őseinkkel e nyu­goti országokat birodalmának igazgatásában követni, — velök emez országokat prototyp — mintájok gya­nánt tekintetni az országlás körül — a társadalmi in­tézményekre nézve, s a közélet terén. Első királyunk megtalálta e mintát, melyet utá­noznia leghőbb, legszentebb óhaja volt, s ez utánzási kísérletével magyar birodalmának oly éltető gyökere­ket kölcsönzött, melyekből nem nőhetett ki eredetben egy meddő élettelen sarj, hanem egy maradandó , az európai államok közepett ezer éveken át viruló és min­den politikai rázkódással bátran daczoló törzs. Szent István merész lépést ten ezzel tervének ki­vitelére, mindazáltal kivitte azt. Bölcs rendeletei alig vetének véget őseink zsák­­mányszomjának, alig telepedtek meg ezek Pannóniá­ban, alig omlottak le a bálványok s a keresztény hit üdvös tanai terjedni kezdenek: őseink ázsiai szelleme mind-mindjobban átalakult az európai nyugati orszá­goknak mintája szerint. Az első magyar király nem volt többé egy zabo­látlan had, avagy zsákmány után száguldozó barbár csoport vezére: — az eleinte önuralkodó fejedelem nem sokára korlátolt egy uralkodó, monarchává, egy Ró­mából küldetett szent söreggel megkoronázott s alkot­mányos királylyá lön, kinek mielőtt rendeleteit végre­hajthatta, alattvalóinak, országnagyjai s báróinak néze­teit s tanácsát meghallgatnia kellett. így állván a dolog, szent Istvánnak az országlás terén segédek, tanácsadók, s együtturalkodókra volt szüksége, kikkel a kormányzás terheit könnyebben vi­hette, s ama főbb embereket, kiknek tanácsával és se­gedelmével élt, birodalma igazgatásában — az ország­báróinak neveztette, mely nevezet mai napig fennma­radt hazánkban, s első királyunk uralkodása óta annyi századon keresztül nevezetes szerepet játszott történel­­ e. Tudható hazánk régibb krónikáiból, hogy mielőtt őseink Scythiából kijöttek, ama hét főember, kiket Béla király névtelen jegyzője *) „hetumogerek“, vagy „hét­magyarok “-nak nevezett, mint a kikre az Ázsiából ki­költözendő roppant scytha sereg vezérlete bízatott volt, maguk közöl Álmost Ugek fiát választék s tevék feje­delmükké oly föltétellel, hogy egyedül ez s utánna kö­vetkezendő férfi maradékai bírnák örökségül az alapí­tandó hont. — Mindazáltal nem úgy engedték oda en­nek az elsőséget fölöttük, — vagyis nem azért tevék ezt fejedelmükké, hogy ők ezáltal az országlásból s egyéb fontos közügyek vezetéséből kirekesztessenek, hanem hogy ők hasonlókép részt vegyenek s befolyást gyakoroljanak mindezekbe. — Minélfogva voltaképen e hetumogerek — hét magyarok voltak Magyarország legelső országbárói, s kezdetben az uralkodó fejedelem segédjei,­­titkos tanácsosai s ennek mintegy uralkodó­társai, kiket a felemlitett névtelen iró, hol a nép „ fe­jedelmei“ (principales personas) — hol a nép „elüljá­­róinak“ (primores populi) — majd „szószólóinak“ (pri­mates **) — majd a király „nemeseinek“ nevezett el. IV. Az „ország­ bárói“ nevezetnek értelme nem csupán ha­zánk hajdani történelméből világol ki, hanem szent István királyunk idejéből hasonlókép.­­ Ez ugyanis szoros egyetértésben élvén azon időben a fényes görög udvarral, megkedvelte ennek nem egyedül társadalmi szokásait, de politikai intézményét sőt kormányformáját is, s ama előkelőbb embereket, kiknek tanácsa, segé­del­mek ***) és befolyásukkal élt, birodalma igazgatásában a bizantiumi udvar példáját követve, átalában „ország­báróinak“ neveztette, a­mely nevezet mai napig fen­nm­aradt hazánkban, megőrizvén hajdani éke, tekintélye és méltóságát. V. Mai nap következő méltóságok tartoznak hazánk­ban az „ország­ báróihoz, — úgymint: — a Nádor-Is­pán, az országbíró, a horvátországi bán, a főtárnokmes­ter, az udvarnok-, asztalnok-, pohárnok és lovászmes­terek; — ide tartozott még nem rég a kir. testőrző nemes magyar seregnek kapitánya, mely tiszt el­töröltetett a királyi testőrző nemes magyar sereggel *) (A.) Anonymus Belae Regis notarius. — **) (В.) E névtelen jegyző szerint: — Dux vero Almus, et sui Primates inito inter se consilio, pacem cum Ruthenis fecerunt (. Cap. X.) — Árpád et sui nobiles egressi de castro Hung ultra montem Turtzol castra metati sunt. — Dux Árpád accepto suorum nobilium consilio legatum misit in castrum Bihar (. lap XIX.) — Dux Árpád et omnes sui Primates cum omnibus militibus Hungáriáé intra versunt in Civitatem Atillae Regis, (Budam nempe.) et epulabuntur cottidie cum gaudio ma­gno. — s. a. t. — ***) (C.) — Az országbárók e tanácsa, segélye és befolyá­sokkal az országlásban élvén akkoriban szintúgy Europa egyéb, valamint Németország fejedelmei saját országbáróik­ vagy házi minisztereiktől (Reichs- oder privat ministeri) ezeket rang szerént elkülönözték egymástól. — MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. A Nádori tisztről. V. A „Nádor-Ispán“ máskép „Palatinus“ nevezete deák szóból: „palatium“ eredt, s hajdan különösen a rómaiaknál oly személyekre ruháztatott, mint a kiknek szabad menetelük volt az uralkodó fejedelmekhez, úgy ezeknek udvarába, s a többi közt főtisztük lévén e sze­mélyeknek , a fejedelmek udvarára s palotájokra gon­dot viselni, azokban mindent kellő rendben s az uralko­dók méltóságához illőn tartatni. Időjártával az európai tartományokban a fejedel­mek hatalma­s udvaraiknak fénye mindinkább növeked­vén : a palatinusi tiszt nem kizárólag az udvarok szűk körére szorittatott, hanem mind jobban jobban befolyt az országlás,­­ a népeknek kormányzásába, hogy t. i. mintegy közvetítőül szolgáljon a királyok s népeik kö­zött, a közöttök támadott s támadható vitákat a kölcsö­nös bizalom s egyetértés alapján kiegyenlítse, s az ural­kodók halála után az országot igazgassa más fejedelem választásáig. Középkorban Németországban, valamint később ugyanevégre szolgált az úgynevezett „Pfalzgraf“ vagy „Comes Platinus“-i méltóság,“ — s a „Pfalzgraf“ — „Comes Platinusra“ az illető fejedelem egy egész tar­tományt bízott, sőt különös törvényhatósággal látta el ezt.— Ez gyakran elnökölt az austrálai, vagyis válasz­tott bíróságoknál, elintézendő urának egyéb uralkodók közt keletkezett czivódásait, és helytartója volt a rábí­zott egész tartománynak. E szempontból vétetett föl sz. István alatt a „pa­latinusi“ — vagyis „nádori“ méltóság hazánkban, mely főtisztet képviselő személyek történelmünk lapjain első királyunk ideje óta „Nádor-Ispánok,“ avagy rövidebben „Nádorok“ nevezete alatt szerepeltek az országban mai napig. Némelyek előbbeni elnevezés — „Nándor-Ispán­­nal élnek — a „nándor“ szóval „neveztest“ akarván kifejezni, úgymint: Nándor-fejérvár, az az: „nevezetes vár.“ — Mások rövidebben az utóbbi vagy „nádor“ elnevezést használják, és e szavat a „Nad. Dvor“ tót szóból származtatják, mely szintúgy fő s tekintélyes urat jelentene, s. a. t. — Akármint legyen a dolog, bárkitől s akármiből származott e nevezet: — a „nádori­“nál nem létezik hazánkban szebb, nagyobb s dicsőbb méltóság, mint alantabb látni fogjuk, midőn ennek tisztét bővebben előadjuk majd. M­ VH. Hazánk régibb törvényei szerint a nádori mél­tóságnak az ország hadi, polgári, s törvényes dolgainak igazgatása tétetett kiválólag tisztévé. Ugyanis annakelőtte az egész magyar hadnak va­lamint itthon az országban, úgy a haza határain kívül a Nádor-Ispán volt főkormányzója, hozzá az ország főka­pitánya.­­ A múlt századnak közepén, 1751-ben Batt­­hyán Lajosnak nádorságra lett választása alkalmával, e két imént nevezett méltóság elválasztatott a nádorétól, és Lobkovitz herczegre bízatott a hadi dolgoknak ve­zetése, és későbben, úgymint H. Lipót uralkodása alatt Koburg herczeg viselte e hadi főkormányzást, ki szü­letésre nézve nem magyar ugyan, kit azonban az utolsó török hadjáratban mutatott vitézségéért az ország Ren­dei indigenatussal ruháztak fel 1790-dik évben. Mint­hogy pedig mind a hadi, mind a polgári s törvényes ügyeknek igazgatása körül valamint azelőtt, úgy jelen­leg számos meghatározott, avagy véletlen teendője van e méltóságnak, ehhez képest egyfelől sok és terhes kö­telmekkel jár ez. A nádor-ispánok főbb tiszte­s jogköre mint annak­előtte úgy mai nap következőkből áll: A magyar szent koronának a megkoronáztató fe­jedelem előtt vitele egy aranyos párnán, midőn a feje­delem lakából az ország Rendei által a szentegyházba kisértetik a megkoronázásra. 37. sz.

Next