Magyarország és a Nagyvilág, 1869 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1869-02-14 / 7. szám
V. ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő : VÉRTES ARNOLD. !Ev IP íí i'll |í-у шлл. Pest, Február 14-én 1869. Megjelen minden vasárnapon. — Szerkesztő- és kiadó-hivatal : Pest, Dorottya-utcza 11. sz. Kiadja a Deutsch-féle könyvnyomda és kiadói részvény-társaság. Főmunkatárs : CSUKÁSSI JÓZSEF. Előfizetési dij : Negyedévre 2 frt. — Félévre 4 frt. - Egész évre 8 frt — „PESTI HETILAP“-pal együtt . Negyedévre 3 firt. — Félévre 6 frt. — Egész évre 12 frt. es ismeretterjesztő 7. SZÁM. TARTALOM-JEGYZÉK. Szöveg : A Kisfaludy-társaság újon választott tagjai. I. Rákosi Jenő. — Repülj lelkem; költemény Csepeli Sándortól. — Egy vén magyar iró ; életkép Deák Farkastól (Folyt.) — Az akadémia palotájának égése febr. 3-ikán éjjel. — A franczia senatus. — A belga trónörökös halála. — A halászleány ; elbeszélés Björnson Björnstjemétől. (Folytatás.) — A hét története. — A vad nép és a czivilisáczió. — Újdonságok. — Irodalom és művészet. — Színház és zene. — Ipar, kereskedés és közlekedés. — Sakkfeladvány. Képek : Rákosi Jenő. — Az akadémia palotájának égése február 3-ikán éjjel. — A belga trónörökös, halála január 21-én. — A franczia senatus ülésterme. — Északamerikai indián főnökök a Chipeway törzsből. A Kisfaludy-társaság újon választott tagjai. I. Rákosi Jenő. Az író, kinek arczképét olvasóink lapunk e számában veszik, azzal, hogy nem igen sűrűen mutatja be magát a közönségnek, nem kevésbbé érdemli meg, hogy ez vele megismerkedjék, mint azon „fiatal írók“ serege, kik oly gyakran tisztelegnek a nyilvánosságnak, mintha attól tartanának, hogy a feledségbe mennek, mihelyt egy napig nem találnánk róluk hallani. Rákosi csak akkor tiszteleg a közönségnél, mikor dolga van nála s akármily becset tulajdonítsunk annak, amit hoz, mindig azt a benyomást hagyja hátra, hogy nem azért jött, hogy magát bámultassa. Reméljük tehát, hogy közönségünk szívesen veszi, ha ily fiatal írót mutatunk be neki. Fiatalságát itt főleg annyiban fogjuk tekintetbe venni, hogy szoros életrajzára csak futó pillantást vetünk. Huszonötéves fiatalember életében még nem gyűlt össze az életrajz főanyaga és reméljük, hogy Rákosi többet fog még élni, "mint mennyit eddig élt. Különben "nem is az"""volt nálunk"a baj, hogy íróink életviszonyait nem ismerték , azokkal az „Emlékbeszéd“ sem késik el, hanem inkább az, hogy költői egyéniségüket s annak valódi becsét oly gyakran csak haláluk után ismertük fel. Hogy tehát az életrajzon kellő rövidséggel átessünk, összeállítjuk a következő adatokat : írónk született 1843-dik év nov. hóban Acsádon (Vas megyében), hol atyja gazdatiszt volt; szerencsés körülmények közt született, a mennyiben szüleinek műeltségi és vagyoni állása egyaránt hajlandóvá tette őket számos gyermekeik tudományos neveltetésére. Jenő, mint testvérei, a gymnasiumba járt és az első hat iskolát részint Kőszegen, részint Sopronban a Benedek-rend gymnasiumában végezte. Innen, szüleinek mostohább viszonyai hatodik iskolája befejeztekor gazdatisztségre kényszerítők menni Somogymegyébe. Az idő, melyet itt töltött, legterhesebb szakát képezte életének. A gymnasiumban ő nem egyedül a tanulmányokat, hanem még inkább a költészetet, vagy ha úgy tetszik, a verselési s egyéb irodalmi kísértgetéseket kezdte megkedvelni. Nevezetes és jellemző, hogy a Bach-uralom alatt az oktatási nyelv német lévén, a tősgyökeres magyar születésű és később magyar költővé leendő fiú első kísérleteit — s ezek igen sűrűen termettek, — a szokott szülési vajúdásokat túlhaladó fáradsággal német nyelven írta meg. A gazdatisztség nemcsak lelkileg, hanem testileg is nyomasztó teendői oly kínnal nehezedtek az „eltévedt“ fiúra, melynek csak egy rögtöni és merész elhatározás vetett véget. Ez elhatározás Rákosit 20 éves korában támasz és segély nélküli Pestre vezette. Itt töltött egy örömben sovány, de munkában és lüktető törekvésben gazdag esztendőt : ez év alatt kipótolta az érettségi vizsgához hiányzó tanulmányait, le is tette a vizsgát, befejező első darabját, (Ötödik Lászlót) és megkezdette Aesopust. A következő éveket is az önfenntartás, a tanulmány és a nélkülözés háromszoros nyűge mellett az éjjeli órákba kinyújtott költői munka—ha oly munkák mellett a költészet még munkának nevezhető, — tette elviselhetővé. Ez évek alatt folytata Rákosi a jogi tanulmányokat, praktizált egy ügyvédnél, és megírta „Aesopust“, „Reggeli előtt“ czímű kis vígjátékát, és a Shakespeare „Fensült szerelmesei“-nek nagy nehézségekkel járó fordítását, megkezdette a „Régi dal“ stb. czímű drámáját és a „Windsori víg nők“ fordítását. „Aesopus“ előadása Írójának sorsán csak szellemileg javított: anyagilag szerencsés körülményekbe csak Kemény Zsigmond bizalma hozta, mely a journalistikában addig teljesen járatlan írót a „Pesti Napló“ szerkesztőségébe hívta. Ez idő óta, mintha valóban rokon foglalkozások csak úgy szorítanák ki egymást, mint az örökséget leső emberi rokonok, a múzsa vagy kevesebbet látogat el Rákosihoz, vagy e látogatások titkon történnek , szóval, a közönség tőle azóta csak két alkalmi művet, egy nagyobbat : „A szent korona varázsa“ és egy kisebbet: „Aradi vér nap“ látott, harmadik Shakespeare-fordítást pedig, RÁKOSI JENŐ.