Magyarország és a Nagyvilág, 1872 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1872-07-07 / 27. szám
316 /V Magyarország és a Nagyvilág. H e t i и a |> t á r. j7 ÓVÁROSI ARCZALEVÉL. Japáni forgószél. — Városligeti felfordulás. Kon-* 1 stabler, a ki angol vargát fog. — Rendőrség — vagy hogy I is csúfolják. Pest, julius 5. főváros a múlt héten egy új nevezetes vendéget kapott. Nem valami híres énekes, kötéltánczos, oroszlán szelídítő, vagy jongleur volt a váratlan vendég, habár mindezeknél nem kisebb művész. Azt a forgószelet értjük, melyről már fél hete nem győzzük magunkat kibeszélni. Általános mondás, hogy legvénebb embereink sem emlékeznek hasonlóra , ami természetes, mert véneink mindig azt mondják: „alios jam ego vidi ventos“, vagyis „más szeleket is láttam én már“, tehát nem hasonlókat. De szó a mi szó, furcsa kis szellő is volt az! Csak mi, kávéházi közönség, akik hetenkint végig legeltetjük szemeinket a külföldi képeslapokon, mi emlékezünk hasonló viharokra az „Illustration“ vagy „London Illustrated News“ hasábjairól. Az ú tüzes felhő, az alatta közeledő fekete portenger, a légbaljóslatú zúgása, a Duna hullámainak kérelmetlen áruskodása, amely jelenségek a vihar kitörését megelőzték, jó ismerősök voltak reánk nézve valamelyik „late hurricane of Jeddo“ vagy „of Madras“ kőnyomatáról. Hanem a valóság jóval felülmúlta a képet, me-lyet a hurricaneról képekből szereztünk. Az igaz, hogy a vihar nem állított fakastélyokat fejük tetejére, három árboczos hajókat nem nyársalt fel egy másik hajós árboczhegyére, nem is ragadott el egész japáni csalá-dókat dajkástul, csecsemőstül, mint egy szunyogcsa-patot, a levegőbe, amint ezt már Jeddoban, vagy legalább a jeddoi képekben megszokta. Ezt a sajátságos passióját ő nagy hatalmassága csak úgy elégíthette volna ki itt a Duna partjain, ha a föld túlsó feléről fakastélyokat, három árboczos gályákat és japáni familiákat is hozott volna magával. Mi nem szolgálhatunk ezen czikkekkel, s így szegény eltévedt hurricaneünknek meg kellett elégednie azzal, hogy a Dunát kölyöktengerré változtatta, az E. A. D. Pr. D. D. F. G. (Erste Alig. Oesterr. Priv. Donau Dampfschiffahrt Gesellschaft, magyarul nem merem leírni) gőzhajóinak oldalait egymáshoz veregette, néhány uszoda oldalát kirúgta, a dunaparti paloták falaival és tetőivel bírókra kelt, azután mérgében egy sereg cserépzsindelylyel és ablakszárnynyal tova rohant, útjában megtépázva a járás-kelésből futásra kelt emberiséget. Hogy legalább néhány embert magával nem vitt, annak fő oka az, hogy a pesti közönség nem japáni, hogy a vihar hatalma elől napernyőjébe kapaszkodjék és azzal együtt útra kelljen, hanem ha kapufélfát nem kap megfogódzani, inkább a földre ül (s erre kivált a női nem mutatott kiváló hajlandóságot), világos bizonyítványul annak, hogy Magyarországon a természettudományi oktatás mily hódításokat tesz ; és hogy a pesti közönség is alapos ismeretekkel bír a föld vonzerejének a távolsággal négyzet arányban fogyó tulajdonságáról, amelynél fogva legnagyobb oltalom minden elragadtatás ellen: végig nyújtózkodni (hason vagy hányat, az mindegy) az anyaföldnek hideg, de hű és az embert soha el nem hagyó kebelén. A vihart valószínűleg meglepte a fizikai törvényeknek ilyen gyakorlati alkalmazása az ő hatalmának törvénye ellen , reflexióit azonban nem volt alkalmunk följegyezni. Tán nem is ért rá gondolkozni, hanem nagy siettében kikapott a lehanyatlott, vagy meghaonlott szerencsétlenek kezeiből egy sereg kalapot, esernyőt, felöltőt és sétapálczát, és azzal zúgott a városon keresztül ki a ligetbe. Itt érte el pusztítása tetőpontját. A liget lombjait megfelezte, ágait meg- harmadolta és fáit megtizedelte ; szóval, a közönség oltalmába ajánlott közhelyet rettentően megcsúfította." Úgy látszik, a vihar nem számította magát a közönséghez , és nem átallotta rendellenesen keresztülhajtani az egész ligeten, mindenütt ott hagyva jártának a nyomait, hogy legyen mit bottal ütnünk. A liget még most is olyan, mint egy csat tér, mintha csak békés lakosai — az évtizedes fák (nem ■ mondhatom százados, mert egész Pest sincs százéves) vesztek volna egymásba, tépázva egymás koronáját, szétzúzva hatalmas törzseiket s kiszaggatva gyökereiüket. Pest csudát látni jár most oda ; három emberderéknyi vastagságú nyárfák vannak derekukban kettétörve, vagy hevernek gyökerestül kifordulva, a földön . S a vihart követő napokon az egész liget sűrűen terítve volt a letépett lombokkal és derékvastagságnyi ágakkal. Szóval, volna itt elmondani való elég, akár egy érteke- zés és nem egy tárczalevél számára, de nem megyek bele a kísértetbe. Még csak azt sajnálom, hogy Bernáth Gazsi bátyánk tapasztalatait nem mondhatom el erről a viharról. Neki mindig sok baja volt a széllel. Köztudomású dolog, hogy a többi közt egy erős szél a minap, ezelőtt vagy harmincz évvel, a Gazsi bátyánk, kezében lévő papírűzesből négy krajczárt elfújt, ami bizonyára bitang egy tolvajlás volt. Ez a mostani vihar forgószél lévén, legalább is azt a turpisságot követte el rajta, hogy zsebóráját, amint egy pillanatra elővette , tizenkét órával visszahajtotta. Majd megkérdezzük tőle egyébiránt, ha találkozunk vele , igazán úgy volt-e ? Addig is menjünk sétálni, de csak nem éjfél körül Pest utczáin. Thaisz úr embereinek ugyanis azon fixa ideán kívül, hogy minden nekivadult (tehát rend-ellenesen hajtó) kocsi bakján Károlyi Pistát látják, még egy kedves szokásuk kezd kifejlődni. Ha valami esti 11 órakor járó,emberi lénynek orra, vagy, miután azt a pesti gázvilágítás meg nem mutatja, legalább körvonalai egy pléhfélholddal ékesített keblű konstablernek nem tetszenek, fogja magát, vagyis inkább az illető emberi lényt és viszi a városházára, ahol demokratikus egyenlőség elve alapján berendezett társalgóterem van mindennemű éjjeli csavargók, rendes foglalkozás nélküli és hajléktalan egyének számára. Ezen kategóriák valamelyikének természetesen minden emberi lény alája sorolható, aki éjfél körül az utczán jár. — Ez a társalgóterem barátságos vendégszeretettel fogad be egy éjjelre mindenkit, akit egy konstableri fej arra méltónak vél, mert Pest város kapitányságának feje nem találja szükségesnek konstablereinél magasabb elmét szerződtetni annak ellenőrzésére, hogy valamelyik konstablere nem-e épen Andrásy Gyulát, a közös külügyminisztert találta-e és éli szállásra meg-hívni. Így történt azután, hogy a „gracipus“ Viktória királyasszony egy honfija és alattvalója, ez idő szerint a pesti angol királyné vendége, színház után eltévedvén, azon alaposan elhibázott lépést tette, hogy londoni, konstabler hiányában egy pesti konstablerhez folyamodott útbaigazításért, és ez által szintén valami alapos tévedésből a városháza felé igazittatott útba, s ott az általunk említett társalgó terembe, több hozzá hasonló csirkefogó felebarátja társaságába internáltatott. A tévedés csak másnap derült ki, midőn a kóter tartalmát a szokott reggeli rapport kiürítvén, angolunk is a dühtől tajtékozva, Goddameket és bloody eyeseket szórva, elégtételt és angol konsult követelve, a kapitányság valamelyik hivatalnokának magas színe elér került. Hogy a kapitányság hogyan és mennyi tisztességgel menekült meg attól a dühös ángliustól, azt nem tudjuk, hanem az bizonyos, hogy ez a policiális gazdálkodás (nem merünk „rendőri rendszert“ mon- dani, mert abban kétszer van benn a rend szó, ami nálunk egyszer sincs meg), ez a gazdálkodás mondjunk még veszett chinai hírbe hoz bennünket. De még az is bizonyos, hogy ha a hatalmas Angliának az a dicső gondolata támadna, hogy ez eset miatt úgy bánnék velünk, mint kinézetekkel szokás, és a Dunán két hadihajóját, a Her Majestys „Thunderert“ és „Murde rert“ küldi fel, hogy a város bombázása árán is elégtételt követeljenek: — mi leszünk az elsők, akik azt Ifj. Porzó. 1972! Katholikus naptár. 1 Protest. 1 naptár. 26. VII. vas. pünk. ut Omnes gentes. P. Ev. :Óvjátok magatokat a jhamis prófétáktól. — Máté VII. 15-21. P. Ev. Ne gyüjtsetek s kincseket a földön. 1 Máté VI. 19-33. Gór. Ev. Senki két urnak nem szolg.M.VI.22-23. Jul. Gór.-orosz I naptár Izraeliták naptára. 1872 Junius Tham. 7 V. F 7 VilibaldFi Eszter26 A3 Feb.1 Tham. ft. 8 H. Kilian i Gillyén 26 Dávid2 9 K.1 Lukreczia Anatolia 27 Pét.bv. 10 S.1 Amália Ilma 28 Cyrilla1 11 C. Pius Eleonora 29 Pét.Pál5 12 P. Henrik Nádor 30 12 Ap. 6 Abigail 13 S.MargitJenő 1 Julius 7 S. (buk. Magyarország és a Nagyvilág. 27. Szám. 1872. T T H . N. ) (1867.) Nem, nem a régi város már ez, Hová eljutni úgy siettem; Hol ifjúságom édes álmán Kéjben ringottam önfeledten. Nem, nem a régi város már ez ! A régire nem ismerek — Épült, javult, — de mit használ ez, Ha változtak az emberek ! Oly idegen lett hozzám minden, Holdalra keltem szebb napokban . . . Úgy érzem, járok idegenben, S a szív szorongva, félve dobban. A kézszoritás, szó, mosoly, — mind Olyan kimért, olyan hideg . . . — Szeretnék sírni, panaszolni, És nincs, kivel, és nincs, kinek . . . Kinek boruljak itt szivére? Kitárt karokkal itt ki várna' Egy volt — csak volt ki szive szárnyán Elém repülve jönne már ma. Oh Mari, én első szerelmem ! Te áldott lélek, drága szent! Hogy szivemben a régi láng ég, Meglátod-e te odafent?! Oh Mari, én első szerelmem ! Te öröme a drága múltnak, — Elszálltadon reményeim, mint A kártyavár im’ porba hulltak . . Sötét szárnyával a bubánat Elfödte vérző szivemet; Szeretnék halni te utánad, S ah ! nem lehet, ah ! nem lehet . . . — Kerestelek a régi házban . . . Minő üres volt minden ottan ! Kis kertünk árnyán a padocska Áll egymagára, elhagyottan. A csöndes hajlék szive-lelke, Hogy messze szállt, meglátszik ott: Mosoly, napsugár ajkon, lombon Csak immel-ámmal játszik ott . . . Atyád láttán haragra gyúltam — De nem, ne érje érte átok ! Mit ellenünk vétett, az érted Legyen feledve, — megbocsátok ! Anyád, szegény anyád elém jött, S úgy elfogult, mint átölelt! S mikor rólad kérdezve szóltam, Csak könyezett, de nem felelt . . . — Az utczákon le-felbolyongok, Pedig már vágynám megpihenni ; Lábam ha roskad : szivem késztet Tovább csak újra menni, menni . . . A nyájas múltnak képe mellett Szemembe koczczan a jelen, S festett arczával híva, csalva Gúnyos játékot űz velem . . . Nem, nem a régi város már ez ! Nincs itt varázsa a mosolynak ; Avagy talán csak nékem lett más, Mert könyeim most folyva folynak? . . . Mindegy ! Mégis legyen megáldva A drága múlt emlékiben: — Marim, a kedves szőke gyermek. Az áldott angyal itt pihen. Dobó László. Az elefánt mint dada és a bakó. (Két képpel a 318-dik és 319-dik lapon.) Mig menazsériában vagy állatkertben bámulunk az elefánt ügyességén, látva otromba alakját, s elcsoinditványozandjuk, hogy adjuk ki a pestvárosi főkapi- t az állati ösztön és értelem azon nagy kifejtányi hivatalt főnököstül, irodástul, konstablerestul, i lettHArAl melvlvftlez WridhTsekedhemacskástul, egerestül ! Hadd csináljanak vele angliusok, a mit tudnak, ha tudnak. Csak ágyúba dugják és vissza ne lőjjék őket Pestre ! az érettségén, melylyel az elefánton kívül alig tilt még állat, addig Indiákon ebben semmi felötlet ne nem találnak. Házi állatnak tekintik ott, melyet min'■ den nehéz munkára fognak, így p. o. a legnehezebb vascsöveket hordja az árokba, szabatosan a kijelölt pontra lerakván azokat, ágyukat czipel járatlan utakon s vezetőjének intésére itt-ott egy-egy rost munkást