Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1875-11-21 / 47. szám
Felelős szerkesztő: ÁGAI ADOLF. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület. XI. ÉVFOLYAM. 1875. 17.SZÁM. BUDAPEST, NOVEMBER 21. Előfizetési (lij . Negyedévre 3 írt. 50. — Félévre 5 írt. — Egész évre 10 frt. — TARTALOM: György, meiningeni herczeg. (Arczképpel.) — A nyűge Pali. Rajz. (Győrkönyi Károly.) — Barlay Ede és Simonffy Kálmán (Két képpel.) — Erdélyi képek : I. Az ózdi kastély. II. A bolczai szirthasadék. (Nemes Ödön.) (Két képpel.) — Amignlieerek közti. (Palóczy Lipót.) (Képpel.) — Kormorán fészkek. (Képpel.) — Előkelő szolgáló. Elbeszélés. (Irta : Cervantes. Spanyolból fordította: Beksics Gusztáv. Folyt. — A fővárosból: A bakancs. (Porzó.) — Irodalmi levelek : Kálozdy Béla. Regény két kötetben, irta Beöthy Zsolt. — Különfélék. — Sakkfeladvány. — Régészeti rejtvény. — Szerkesztői üzenetek. * GYÖRGY, MEININGENI HERCZEG. ejedelmek életét, főleg amióta felelős minisztériummal oldalukon uralkodnak, kritikailag megvilágítani : beleütközik a loyalitásba, vagy, ami ennél is több: a jó ízlésbe. Még ha a kritika nem egyéb ismerő dicséretnél. Ezen »élet« alatt természetesen csak politikai, és nem magánéletét értjük. Míg a correct érzület elitéli azon pletyka historiográfust, ki a császárok, pápák és királyok magánéletéből vett apró vonásokkal mulattatja a publikumot, rész néven veszi még azt is, hogy, ha az illető koronás fő a nyilvánosság elejibe lép, még erről is megemlékezik. — A fölségnek vagy fönségnek ez úgy tetszett, tényül kell elismerni. Tapsolni sem igen illő. Csöndes bámulat mind, amit az igazi udvaron ez megengedhetőnek tart még akkor is, ha az uralkodó Néróként a színpadra lép és játszik. Ha e nyilvánosság elé való lépést egy-egy hírlapíró úgy tekinti mint bármely magánzó kísérletét, sőt ha fölöslegül még életelve, gúnyosan emlékezik meg róla — mint tette ezt e napokban egy bécsi lap, ki a meiningeni herczeg »szülészeti állama« fölött csúfolkodott, úgy ez bizonyára oly dolog, mely a nem udvaroncz előtt is vétség a méltány és igazi emberség szabványai ellen. Hasonlatok és párhuzamok szintén beleüttköznek a finom modorba. Szembe állítani egymással p. a katonásdi német császárt a bajor hattyú királlyal, vagy a vadászatért rajongó olasz királyt a színművészet lelkes pártolójával, a meinengeni herczeggel úgy, hogy ezen szembeállításból a német császár és olasz király rovására magasztaltatik a koronás Lohengrin és a fejedelmi regisseur - ez szintén vastag hiba azon tekintet ellen, mellyel a föld hatalmasának tartozik a közvélemény hirdetője. Pedig önkénytelen is elénk áll e különbség, midőn György herczeget látjuk, ki a mellett, hogy apró országát jelesül kormányozza, igazi tróntermébül kilép s a színpad tróntermét, királyait, katonáit és népét igazgatja, úgy, hogy, ami eddig megrontott minden illuziót, a szerep György, Meiningeni herczeg.