Magyarország és a Nagyvilág, 1878 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1878-07-07 / 27. szám

418 MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. 27. Szám. s jó modora által magát hamar megkedveltette, s az ottani iparosok, honoratiorok és aristocratia szál­lítója lön. Az 1848—49-ki év elébb az ő kereskedésének s lendületet adott, később azonban a pénzválság gátot vetett haladása útjában. О az Erdélyben működő magyar hadsereg szállítója volt s e minő­ségében a becsületes hazafi kötelessége szerintjárt <4. A függetlenségi nyilatkozat után a császári seregektől elfoglalt Pestre is behatolt s onnan élete koczkáztatásával nagy mennyiségű árut szál­lított a nemzeti kormány részére ... A szabadság- harcz végeztével vagyonának nagyobb részét ő is elvesztette. De Korbulyban már kereskedői hivatása kifej­tette azon életrevalóságot, mely balsorsban nem engedi a férfit elesni. О szinte mindent vesztett az elbukott nemzeti szabadsággal, de megmaradt szí­vós tettereje, biztosan számitó tiszta esze és hazája s honfitársai sorsa iránt érdeklődő szive. Ennek volt következménye, hogy a nagy katastropha után az erdélyi nemesség pénz- és birtokügyeiben bizal­mával most is feléje fordult, mit ő saját és meg­bízói érdekeinek méltányos egyeztetésével, több­nyire az érdekeltek megelégedésére intézett el. A földbirtok és pénz akkori nagy és sürü forgalmában lassanként ismét szép vagyonra tett szert, nagy birtokokat szerzett, Kolozsvár képviselői közé vá­lasztotta, ezek és kereskedelmi s pénzügyi szakkép­zettsége nagy tekintélyre emelték; mint az ottani »Kereskedelmi Társulat«-nak hosszas ideig elnöke, a kereskedő ifjúság kiképzését tűzte egyik czéljául, s e végre a társulat pénzalapját megötszörözte. Korbuly ott munkálkodott uttörőleg, azon a téren hasznosította bő és gyakorlati irányú ismereteit, közügyszeretete oly szakmában nyilvánult bámu­latos erővel s mindenkit meglepő eredménynyel, a hol a magyar leggyengébb s a hol arra honának legnagyobb szüksége volt. Kolozsváratt az ötvenes­hatvanas évek alatt, főleg a két Korbuly-testvér kezdeményezésére, az őket oly kedvezően jellemző szélesebb financzialis látkörnél s magasb világnéz­etnél fogva, egy egészen uj szellem terjedt el s honosult meg: nagyobb okszerűség a kereskede­lemben, a pénzzel való gyümölcsöző bánás s a pénzforgalom gyarapodása által a kereskedés, ipar­és hitelügy érezhető javulása. E nélkül az erdélyi részek ama boldogtalan években vagyonilag telje­sen tönkre jutottak volna. E szellem terjedésével alakultak Kolozsvár pénzintézetei, létre jött nem egy hasznos társulat és közintézet s Korbuly maga lett egy maga által alapított solid társulatnak igazgatója, ő ma is annak főtámasza és fentartója. Ily téren munkálkodó férfinál átalánosan fel­tűnő volt azon jelenet, midőn a kolozsvári magyar nemzeti szinház léte vagy nem léte fölötti kétsé­geskedések között, tehát egy kizárólag művészeti kérdésben, egy egészen reális élethivatásu férfi, egy úgynevezett üzleti és pénzember emelte föl az önbizalom mentő szavát, a mi azonnal minden jobb kebelben pártoló viszhangra találván, a kedé­lyek fölvillanyozódtak s Korbuly mint a legneme­sebb ügy barátja üdvözöltetett. A közönség a dolognak nem pénzügyi oldalára fektetett súlyt; egy pénzintézet gazdag igazgatójától, a ki nagy földbirtokos, Lompért és a Bánífy-Hunyadon levő uradalom tulajdonos ura, s lánya által a fejedelmi Barcsay-nemzetséggel áll összeköttetésben, a két­ségtelenül nem haszonhajtó vállalatba fogás meg­fontolásra volt ugyan érdemes, de ez csak múló hatást tett s részint komoly, részint élczelődő ész­revételekre adott alkalmat; azon tény azonban, hogy a nemzeti műveltség e régi bölcsője, a jeles magyar színészek és színésznők ezen gazdag vete­ményes kertje, a kolozsvári nemzeti szinház ügyét a derék férfi vette gondjai alá, az ebben nyilvánuló önzetlen hazaszeretet minden elfogulatlant kelle­mesen lepett meg s Korbuly Bogdán iránt Ko­lozsvár miveit közönsége közvéleményét már eleve kedvezőre hangolta; később pedig bármily anyagi szükséggel szemben tanúsított panasz nélküli ál­dozatkészsége , a pénztárnak hasznot nem hozó shakespeare-i és úgynevezett classicus darabok­nak kitartóan színpadra hozatása, a legjelesebb hazai és külföldi szinpadi erőknek időről-időre megnyerése s a féltett nemzeti ügy iránt soha nem lankadó érdeklődése minden elfogulatlan becsülését és tiszteletét vívta ki számára. Midőn felügyelő tisztét utódának nem rég átadta, a szini személyzet, a szinházi állandó vá­lasztmány, a közönség, Kolozsvár város törvény- hatósága és az erdélyrészi közvélemény elismerését a legmelegebben fejezte ki, király ő felsége pedig minderre a koronát tette fel akkor, midőn Korbuly Bogdánt azon magyar nemesség közé emelte, melynek jelesei alapították azon színházat, mely­nek hosszú időre ő biztositotta fenállását. О való­ban önérzettel mondhatja el: »hogy önmaga mivelte ki, becsületes munkája gyümölcsei és sze­rencséje által tekintélyes állásra maga küzdötte fel, emberré maga tette magát«,— az ő nemessége saját érdemeiben s ez érdemeknek a király kegyelmi tényében nyilvánult nemzeti elismerésben áll. Sz—LY. Kortársam halálán.*)-1877. ­idolt immár sok ép, erős,-*-■ Ki velem indult és haladt; Kevés itt-fenn aj ismerős: Oh, mennyivel több föld alatt! Reményem — eljárt völgyfenék, Nincs onnan út, kivejetö ; Emlékejet — iiditne még : De aj meg egy nagy temető. Ottfeksjenek, távol, köjel ; Egy-egy külön sir jeleli Futó harcjban hol estek el — Mint a Horácjok elleni. S én a pályáit vagyok ma még, Leggyöngébb a futók köjött ; Fenntart egy sjálnyi tartalék, Bár testem és lelkem törött. i Még elkerült ásó, kapa, — 5 tán engem a sors arra tart, Hogy vissjanéjve, mind csupa Sírhalmot lássak, ravatalt. Most a tiédet hantolák: lm tőlem is rá e göröngy 1 Oh! hitte volna egy világ Hogy te elébb búcsút kösjönj? . Egy nap derült volt rád s reám : Nem várhatói még keveset? .... De sírunk sem lésj messje tán, Ha bölcsőnk oly köjel esett. Arany János. *) Az ünnepelt költőnek lapunk szerkesztőjéhez Írott leveléből közöljük a következőket: »Kedves öcsém, — Subjectiv panaszaimból, beteges nyomorúságomból, úgy véltem, elég volt a mi már megjelent, — a mi még ilyes egy-kettő van, az a »vallomások« jellemével bir s nem akartam életemben közrebocsátani. Azonban jó akaratom tanúsítása végett, mégis ezekből vagyok kénytelen küldeni egyet, mert az az egy pár humoros, majdnem burleszk genre-kép, a mi még megmarad, nem való egy hölgylapba. A hölgyek csinos képecskéken vagy sentimentalis komoly­ságon szeretnek gyönyörködni, s magasnak indult szárnya­láson lelkesedni, de a tréfát nem igen értik s bántja őket a kissé nyersebben kifejezett realitás.« AZ ELZÁRT GYÁMLEÁNY. — Mg elbeszélés. — Irta: DEGRÉ ALAJOS. I. ем sok ízlést árult el az építész, ki ezen kastély emelésénél remekelt. Régen lehe­tett, mert ódonszerüsége nem utánzás, s a régészeknek tanulmányul szolgálhatna, s nem kis feladat annak eldöntése, ha vájjon részenkint, kü­lönféle időszakban, több tekintély vezetése alatt jött-e létre, vagy pedig egyszerre egyetlen lángész alkotta ilyenné ? annyi bizonyos, hogy a hány szeg­let, annyiféle idom, ahány ablak, annyiféle minta; van az épületnek oly része, mely inkább hasonlít vár falához, mint lakházhoz, négyszögös, kis abla­kai a padlás szomszédságában meg mintha az ágyuk torkolatának lennének szánva. Az idők és viharok viszontagságai annyira megviselték e fala­kat, hogy csak itt-ott maradt rajta egy-egy tenyér­nyi vakolat. Mogorva, sötét folyosó s mindenféle zug sírboltra emlékeztet. A házat oly magas kőfal keríti, hogy csak moh’ és sziklarózsa lepte tetőzete látszik ki. Kelet felé nehéz erős tölgykapu, rozsdá­sodott vasrudakkal össze-vissza hálózva, tisztessé­ges ostromnak ellentállhatna; északnak kis vas ajtó nyilik, mely a közel erdőre néz. A kőfalat rep- kény, folyondár s mindenféle kúszó uövény lepi el. A falutól fél, s a várostól két órányi távol­ságra fekszik. Rég lakatlan s elhagyatott; a bag­lyok s denevérek háboritlan fészkeltek benne, s a vidéki pór kalapemelve kerültve még táját is, mert a kisértetes órákban itt szellemek szoktak gyülé- sezni, s annak, ki rájok lesni mer vagy véletlen ta­núja üzelmeiknek, perczei megszámlálvák, s sze­rencséről beszélhet, ha csak ebbé vagy macskává változik át. Ezen ok miatt nem szólhat élőember, hogy látta őket, mert amint e rejtelem fátyola sze­mei előtt lehull, végzetes órája is ütött. Száz meg száz titokszerü s borzadályos mese kering a nép között, egyik kisértetiesb a másiknál. Télen a fo- nókákban e rémséges mesék mindannyiszor színre kerülnek; néha aztán akad egy-egy bátor legény, ki kedvese előtt érdekessé, pajtásai közt pedig rettegetté akar válni, s kinyilatkoztatja, hogy ő bizony most éjnek idején elmer oda menni; erre aztán megtörténik a sok fogadás s a vállalkozó1 elvisz valami jelt, melyet a kapura fölszegezni igéi* A vakmerőt csodálat kiséri, s egy-egy el nem fojt­ható nehéz sóhaj; ha a szél megrezegteti az abla­kot, rémülve összenéznek, s szorongó kebellel lesik, hogy miféle állat fog berontani a társaság közé, s az aztán nem lehet más, mint az átvará­zsolt legény, kit merészségéért a szellemek így bün­tettek , aztán megered a sok kísérteties rege a keresztutról, Luczaszékről, éjféli mise beharango­zásról, a határkeresztről; egyik jobban sápad mint a másik, némelyiknak még foga is vaczog a féle­lemtől, mig végre az ajtón hatalmas csattanás esik, mire valamennyien megrémülve felkiáltanak: »min­den jólélek dicséri az urat!« a gyermekek ijedve bújnak a padok alá, a vén asszonyok keresztet vetnek, a legények védelmi állást foglalnak, s a lányok rokkát és guzsajt elejtve, a legénység vé­delme alá helyezkednek. Mindenki visszaszorítja lélegzését. Az ajtó felnyílik, s arczából kikelve, megjelen az est hőse. Általános felkiáltás: — György!? — Hát . . . hát csakugyan én vagyok még ? rám ismertek ? nem változtam át ? — Csakugyan ott voltál ? — Bizony ott, s valóságos csoda, hogy most kendtek közt nem nyávogva vagy ugatva jelentem meg. Körülvették s elkezdtek rajta tapogatózni, ha valóban ő-e, vagy csak a lelke ?

Next

/
Thumbnails
Contents