Magyarország, 1964. július-december (1. évfolyam, 23-48. szám)

1964-07-05 / 23. szám

Hruscsov-utazás Norvégiai jelentés A Pasvik-folyó jó példája Kiállítás a Művészházban Oslóban legalább is kétségeim támadhattak a nem kis apparátussal és szakmai gyakorlattal rendelkező amerikai hírügynökség, az Associated Press hitele iránt. A kikötőben jól láthattam — együtt a többi tudósítóval — a több ezres él­jenző és tapsoló tömeget, ám néhány perc múl­va a sajtóközpontnak berendezett Storting, a norvég parlament épületében mégis a városház előtti téren felsorakozott „passzív tömegről” ol­vashattam jelentést. A gyorsaság ezúttal bo­szorkányságnak bizonyult, méghozzá szándékos­nak. Egy apró jel a sok közül, amely megmu­tatja, hogy a nyugati megfigyelőket már az első pillanattól mennyire izgatta az a kedvező at­moszféra, amely Oslóban a szovjet kormányfő skandináviai jószolgálati körútjának harmadik állomásán kialakult. Egy amerikai kollega úgy fogalmazta meg, hogy Norvégia Ciprus nélkül is a NATO gyenge pontja. Úgy hiszem, világos, hogy mit értett alatta. Az északi ország problémái ugyanis nem valamilyen hirtelen fellángolt és drámaian ki­élesedett válság következményei, hanem tulaj­donképpen hosszú évek óta csendes, de állandó válságban vannak. Halvard Lange külügyminisz­ter, akit általában a szociáldemokrata kormány­párt centrumától jobbra állónak számítanak, sie­tett kijelenteni a Hruscsoval folytatott tárgya­lások első napján, hogy Norvégia NATO-tagsá­­ga nem képezhet vita­alapot. Ezzel nyitott ka­pukat döngetett, hiszen a szovjet kormányfő nem is azzal a szándékkal érkezett, hogy „a ki­lépést javasolja”. Viszont a hivatalos nyugtatás ellenére is tisztában vannak azzal a NATO ve­zetésében, hogy Norvégia „koptatni akarja” at­lanti tagságának hidegháborús vonatkozásait. Ez megfelel a közhangulatnak és megfelel a kor­mány sok ésszerű elemet tartalmazó külpoliti­kai állásfoglalásának, amelynek során NATO- kereteken belül is előtérbe helyez bizonyos koeg­­zisztenciális megnyilvánulásokat. (Hruscsov mon­dotta erre vonatkozólag oslói beszédében, hogy nem elsősorban az a lényeges, ami tegnap tör­tént, hanem ami holnap fog történni.) Norvégiában nemrég leszállították a hadköte­lezettségi időt. Ez bizonyos belső atlanti vitákat hívott életre, hiszen az Egyesült Államok szeret­né a hagyományos fegyverkezés terheinek egy ré­szét fokozottabban áthárítani szövetségeseire. Nor­végia csak azzal a feltétellel járult hozzá, hogy Oslo mellett a kalsasi atlanti bázis tiszti létszá­mát emeljék, ha az újonnan jöttek között nyu­gatnémet tábornok nem lesz. (Norvégia német politikája frás vonatkozásban viszont sokkal kö­vetkezetlenebb, kötik egyrészt a nyugati szoli­daritás kötelékei, másrészt igen erősen rá van utalva a­zonnal meglévő gazdasági kapcso­latokra.) Különösen fontos, hogy a norvégek nem járulnak hozzá atom-és rakétatámaszpontok lé­tesítéséhez területükön. Ez ugyanaz az elhatá­rozás, mint a dánoké, mégis sokkal fájóbb az atlanti főparancsnokságnak. A hosszú norvég partvonal, a fjordok által biztosított természeti lehetőségek például kitűnő bázisul kínálkoznak a Polaris-tengeralattjáróknak. A norvég elhatá­rozás kifejezetten pozitív hatással van tehát a nemzetközi kapcsolatokra. Norvégia NATO-politikájának ilyen sajátossá­gaihoz tartozik, hogy Törökország mellett az egyetlen atlanti ország, amelynek közös határa van a Szovjetunióval. Ez a határ azonban nem „forró határ”, sőt megfelel azoknak a szomszédi kapcsolatoknak, amelyeket Hruscsov szorgalma­zott éppen újévi levelében a határviták békés megoldásáról és a földrajzilag egymás mellett fekvő országok békés együttműködéséről. Ezen a határon nem volt még összetűzés. Viszont kölcsönösen hasznosítják a határfolyót, együtte­sen építették az erőművet és kölcsönösen gyü­mölcsöző területi kereskedelem folyik a központi megállapodásoktól függetlenül is, pontosabban szólva: sokkal belsődlegesebben és erőteljeseb­ben azoknál a kereteknél. A Pasvik folyó vidéke fenn a zordon Északon a világ egyetlen nyugodt sarka lett, pedig különböző katonai szövetségek­­­ekhez tartozó, különböző társadalmi berendez­kedésű országok vannak itt egymás mellett (Norvégiának különben jó tanulság lehetett az 1960 tavaszán lezajlott közjáték, amikor a Szverd­­lovszk felett lelőtt amerikai U–2-es repülőgép az észak-norvégiai Bode felé tartott, s akarva­­akaratlanul belekeverte az országot egy súlyos nemzetközi konfliktusba. Azóta azonban négy év telt el, és sok víz végighullámzott az Atlanti­óceánon.) A szovjet—norvég tárgyalások, Hruscsov és Gerhardsen újbóli személyes találkozása, csaknem egy évtized után, tovább fejleszti a két állam kapcsolatait. Általában megállapíthatjuk, jól­lehet a körút még nem fejeződött be, a Hrus­csov látogatás új lehetőségeket tárt fel a nem­zetközi kapcsolatok javítására, s a skandináv or­szágokat­­jó példaként állíthatja az együttműkö­dés terén más kisebb és nagyobb nyugati orszá­gok elé. Igaz, az eredmények még csak kezde­tiek, de ha Észak-Európát nem is sikerült egye­lőre szerződésileg kimondott atommentes zónává tenni, közelebb került ahhoz, hogy a hideghábo­rús-feszültségmentes zóna legyen. Hogy mennyi­re nem egyszerűek ezek a szerény kezdeti lépé­sek sem, arra fényt vethetnek a Norvégiát meg­előző svédországi öt nap izgalmas fordulatai. A svéd jobboldali sajtó — és hozzá kell tenni, hogy ezek a lapok sokkal elterjedtebbek, mint a kormánypárt lapjai — szinte elképzelhetetle­nül szélsőséges, zavart keltő kampányba kezdett. A szemtanú megérthette, hogy miért mondta le öt évvel ezelőtt egyszer már a látogatást a szov­jet kormányfő éppen ezeknek az újságoknak mérgező légkörére hivatkozva. Minden napra találtak valami „szenzációt”, kezdve egy őrült tőkéstől (aki állítólag politikai merényletre ké­szült) egészen egy rókavadász letartóztatásáig, aki a hágai park kastélyát környező erdőben ke­resett zsákmányt. Az állandóan felidézett „baleseti veszélyekre” hivatkozva annyira túlhajtották a biztonsági in­tézkedéseket, hogy azok Hruscsov és a svédek közé emeltek falat. Amikor azon a dél-svédor­szági farmon, ahová amúgy is csak meghívóval lehetett belépni, és ahol a sík vidéken kilométe­rekre látszik minden közeledés, a traktor-pótko­csin a földekre utazó Hruscsov körül összefogózó rendőrök tartottak kordont, a jelenlevők nem kis gúnnyal a svéd rendőrség „népi tánccsoport­jának” újfajta bemutatójáról tudósítottak. Vagy egy szemléletes példa a dán és svéd lég­kör közötti különbségre: mindkét országban megjelent egy bizonyos Szeczko, a 18-as ukrán ellenforradalom elnökének felesége néhány tár­sával. A Nyugat-Németországból hirtelen Skan­dináviába profilírozódott ukrán emigránsok sze­replése természetesen, nem volt véletlen. Dá­niában sajtóértekezletet tartottak, amelyet egy ottani reakciós szervezet rendezett. De ezt, úgy hiszem, nem véletlenül éppen arra a napra idő­zítették, amikor Hruscsov és a külföldi újság­írók is távol voltak a fővárostól. Stockholmban ezzel szemben az emigránsok szinte fizikailag is Hruscsov közelében voltak és a legutóbbi svéd— orosz háborút vesztő XII. Károly sírjára he­lyeztek koszorút a poltavai vereség emlékét idézve. (Még egy különbség: a koppenhágai saj­tóértekezletre szóló meghívót a szállodába küld­ték részemre, míg Szeczkóék stockholmi fellépé­seire és az ellen-sajtóközpont rendezvényeire a hivatalos sajtóházba küldték az anyagot, sőt egy alkalommal annak hirdetőtábláját is igénybe vették egy szovjetellenes hír propagálására.) A svéd ultrák­ azonban elszenvedték a máso­dik poltavai vereséget — éppen a békés egymás mellett élésért vívott harcban. A szovjet kor­mányfő kezdettől fogva érzékeltette beszédeiben, hogy különbséget tesz a semlegességi politiká­jával pozitívan állást foglaló svéd kormány és a jobboldali ellenzéknek nem utolsósorban a ko­raőszi választások előtt hangulatot kelteni igyek­vő rohamai között. Göteborgi beszédében egy pohárköszöntő lazább keretei között is figyel­meztetést intézett a légkör mérgezőkhöz, ugyan­akkor nagy mérséklettel igyekezett megtalálni mindazokat a közös találkozási pontokat, ame­lyek a szovjet—svéd kapcsolatok továbbfejlődé­sének alapjául szolgálhatnak. Így következett be az a bizonyos hangulati fordulat, amelynek né­hányszor már tanúi lehettünk akár Hruscsov amerikai, akár franciaországi látogatása során. A svédországi út végső soron azzal a közlemény­nyel zárult, amelyet a szovjet kormányfő fontos dokumentumnak nevezett a békés együttélés szempontjából. (Igaz, Stockholmban nem volt ünnepélyes aláírás, mint Koppenhágában, de ennek elmaradása sem változtat a lényegen. Az oslói Művészházban érdekes kiállítás mu­tatja be a két ország kapcsolatainak több mint ezer évét. A kiállítás első érdekessége 800-ból származik: az egykilós aranygyűrű, amelyet egy viking harcos hozott az orosz partokról. A kiállí­táson Csajkovszkij Grieg-nek írt leveleitől egy szovjet szobrászművész Nansen-portréjáig sok minden emlékeztet az elmúlt évtizedekre. De ott vannak a legutóbbi szerződések, a jelenlegi kor­mányok együttműködésének dokumentumai is. Remélhetőleg a szovjet—norvég közös közlemény is — bár nem tudni még, lesz-e ünnepélyes aláírás — csatlakozni fog ehhez a sorhoz. RÉTI ERVIN AZ OSLÓI VAROSHÁZA Norvégia „koptatni akarja" atlanti tagságának hidegháborús vonatkozásait MAGYARORSZÁG 3

Next