Magyarország, 1964. július-december (1. évfolyam, 23-48. szám)
1964-07-05 / 23. szám
Hruscsov-utazás Norvégiai jelentés A Pasvik-folyó jó példája Kiállítás a Művészházban Oslóban legalább is kétségeim támadhattak a nem kis apparátussal és szakmai gyakorlattal rendelkező amerikai hírügynökség, az Associated Press hitele iránt. A kikötőben jól láthattam — együtt a többi tudósítóval — a több ezres éljenző és tapsoló tömeget, ám néhány perc múlva a sajtóközpontnak berendezett Storting, a norvég parlament épületében mégis a városház előtti téren felsorakozott „passzív tömegről” olvashattam jelentést. A gyorsaság ezúttal boszorkányságnak bizonyult, méghozzá szándékosnak. Egy apró jel a sok közül, amely megmutatja, hogy a nyugati megfigyelőket már az első pillanattól mennyire izgatta az a kedvező atmoszféra, amely Oslóban a szovjet kormányfő skandináviai jószolgálati körútjának harmadik állomásán kialakult. Egy amerikai kollega úgy fogalmazta meg, hogy Norvégia Ciprus nélkül is a NATO gyenge pontja. Úgy hiszem, világos, hogy mit értett alatta. Az északi ország problémái ugyanis nem valamilyen hirtelen fellángolt és drámaian kiélesedett válság következményei, hanem tulajdonképpen hosszú évek óta csendes, de állandó válságban vannak. Halvard Lange külügyminiszter, akit általában a szociáldemokrata kormánypárt centrumától jobbra állónak számítanak, sietett kijelenteni a Hruscsoval folytatott tárgyalások első napján, hogy Norvégia NATO-tagsága nem képezhet vitaalapot. Ezzel nyitott kapukat döngetett, hiszen a szovjet kormányfő nem is azzal a szándékkal érkezett, hogy „a kilépést javasolja”. Viszont a hivatalos nyugtatás ellenére is tisztában vannak azzal a NATO vezetésében, hogy Norvégia „koptatni akarja” atlanti tagságának hidegháborús vonatkozásait. Ez megfelel a közhangulatnak és megfelel a kormány sok ésszerű elemet tartalmazó külpolitikai állásfoglalásának, amelynek során NATO- kereteken belül is előtérbe helyez bizonyos koegzisztenciális megnyilvánulásokat. (Hruscsov mondotta erre vonatkozólag oslói beszédében, hogy nem elsősorban az a lényeges, ami tegnap történt, hanem ami holnap fog történni.) Norvégiában nemrég leszállították a hadkötelezettségi időt. Ez bizonyos belső atlanti vitákat hívott életre, hiszen az Egyesült Államok szeretné a hagyományos fegyverkezés terheinek egy részét fokozottabban áthárítani szövetségeseire. Norvégia csak azzal a feltétellel járult hozzá, hogy Oslo mellett a kalsasi atlanti bázis tiszti létszámát emeljék, ha az újonnan jöttek között nyugatnémet tábornok nem lesz. (Norvégia német politikája frás vonatkozásban viszont sokkal következetlenebb, kötik egyrészt a nyugati szolidaritás kötelékei, másrészt igen erősen rá van utalva azonnal meglévő gazdasági kapcsolatokra.) Különösen fontos, hogy a norvégek nem járulnak hozzá atom-és rakétatámaszpontok létesítéséhez területükön. Ez ugyanaz az elhatározás, mint a dánoké, mégis sokkal fájóbb az atlanti főparancsnokságnak. A hosszú norvég partvonal, a fjordok által biztosított természeti lehetőségek például kitűnő bázisul kínálkoznak a Polaris-tengeralattjáróknak. A norvég elhatározás kifejezetten pozitív hatással van tehát a nemzetközi kapcsolatokra. Norvégia NATO-politikájának ilyen sajátosságaihoz tartozik, hogy Törökország mellett az egyetlen atlanti ország, amelynek közös határa van a Szovjetunióval. Ez a határ azonban nem „forró határ”, sőt megfelel azoknak a szomszédi kapcsolatoknak, amelyeket Hruscsov szorgalmazott éppen újévi levelében a határviták békés megoldásáról és a földrajzilag egymás mellett fekvő országok békés együttműködéséről. Ezen a határon nem volt még összetűzés. Viszont kölcsönösen hasznosítják a határfolyót, együttesen építették az erőművet és kölcsönösen gyümölcsöző területi kereskedelem folyik a központi megállapodásoktól függetlenül is, pontosabban szólva: sokkal belsődlegesebben és erőteljesebben azoknál a kereteknél. A Pasvik folyó vidéke fenn a zordon Északon a világ egyetlen nyugodt sarka lett, pedig különböző katonai szövetségekekhez tartozó, különböző társadalmi berendezkedésű országok vannak itt egymás mellett (Norvégiának különben jó tanulság lehetett az 1960 tavaszán lezajlott közjáték, amikor a Szverdlovszk felett lelőtt amerikai U–2-es repülőgép az észak-norvégiai Bode felé tartott, s akarvaakaratlanul belekeverte az országot egy súlyos nemzetközi konfliktusba. Azóta azonban négy év telt el, és sok víz végighullámzott az Atlantióceánon.) A szovjet—norvég tárgyalások, Hruscsov és Gerhardsen újbóli személyes találkozása, csaknem egy évtized után, tovább fejleszti a két állam kapcsolatait. Általában megállapíthatjuk, jóllehet a körút még nem fejeződött be, a Hruscsov látogatás új lehetőségeket tárt fel a nemzetközi kapcsolatok javítására, s a skandináv országokatjó példaként állíthatja az együttműködés terén más kisebb és nagyobb nyugati országok elé. Igaz, az eredmények még csak kezdetiek, de ha Észak-Európát nem is sikerült egyelőre szerződésileg kimondott atommentes zónává tenni, közelebb került ahhoz, hogy a hidegháborús-feszültségmentes zóna legyen. Hogy mennyire nem egyszerűek ezek a szerény kezdeti lépések sem, arra fényt vethetnek a Norvégiát megelőző svédországi öt nap izgalmas fordulatai. A svéd jobboldali sajtó — és hozzá kell tenni, hogy ezek a lapok sokkal elterjedtebbek, mint a kormánypárt lapjai — szinte elképzelhetetlenül szélsőséges, zavart keltő kampányba kezdett. A szemtanú megérthette, hogy miért mondta le öt évvel ezelőtt egyszer már a látogatást a szovjet kormányfő éppen ezeknek az újságoknak mérgező légkörére hivatkozva. Minden napra találtak valami „szenzációt”, kezdve egy őrült tőkéstől (aki állítólag politikai merényletre készült) egészen egy rókavadász letartóztatásáig, aki a hágai park kastélyát környező erdőben keresett zsákmányt. Az állandóan felidézett „baleseti veszélyekre” hivatkozva annyira túlhajtották a biztonsági intézkedéseket, hogy azok Hruscsov és a svédek közé emeltek falat. Amikor azon a dél-svédországi farmon, ahová amúgy is csak meghívóval lehetett belépni, és ahol a sík vidéken kilométerekre látszik minden közeledés, a traktor-pótkocsin a földekre utazó Hruscsov körül összefogózó rendőrök tartottak kordont, a jelenlevők nem kis gúnnyal a svéd rendőrség „népi tánccsoportjának” újfajta bemutatójáról tudósítottak. Vagy egy szemléletes példa a dán és svéd légkör közötti különbségre: mindkét országban megjelent egy bizonyos Szeczko, a 18-as ukrán ellenforradalom elnökének felesége néhány társával. A Nyugat-Németországból hirtelen Skandináviába profilírozódott ukrán emigránsok szereplése természetesen, nem volt véletlen. Dániában sajtóértekezletet tartottak, amelyet egy ottani reakciós szervezet rendezett. De ezt, úgy hiszem, nem véletlenül éppen arra a napra időzítették, amikor Hruscsov és a külföldi újságírók is távol voltak a fővárostól. Stockholmban ezzel szemben az emigránsok szinte fizikailag is Hruscsov közelében voltak és a legutóbbi svéd— orosz háborút vesztő XII. Károly sírjára helyeztek koszorút a poltavai vereség emlékét idézve. (Még egy különbség: a koppenhágai sajtóértekezletre szóló meghívót a szállodába küldték részemre, míg Szeczkóék stockholmi fellépéseire és az ellen-sajtóközpont rendezvényeire a hivatalos sajtóházba küldték az anyagot, sőt egy alkalommal annak hirdetőtábláját is igénybe vették egy szovjetellenes hír propagálására.) A svéd ultrák azonban elszenvedték a második poltavai vereséget — éppen a békés egymás mellett élésért vívott harcban. A szovjet kormányfő kezdettől fogva érzékeltette beszédeiben, hogy különbséget tesz a semlegességi politikájával pozitívan állást foglaló svéd kormány és a jobboldali ellenzéknek nem utolsósorban a koraőszi választások előtt hangulatot kelteni igyekvő rohamai között. Göteborgi beszédében egy pohárköszöntő lazább keretei között is figyelmeztetést intézett a légkör mérgezőkhöz, ugyanakkor nagy mérséklettel igyekezett megtalálni mindazokat a közös találkozási pontokat, amelyek a szovjet—svéd kapcsolatok továbbfejlődésének alapjául szolgálhatnak. Így következett be az a bizonyos hangulati fordulat, amelynek néhányszor már tanúi lehettünk akár Hruscsov amerikai, akár franciaországi látogatása során. A svédországi út végső soron azzal a közleménynyel zárult, amelyet a szovjet kormányfő fontos dokumentumnak nevezett a békés együttélés szempontjából. (Igaz, Stockholmban nem volt ünnepélyes aláírás, mint Koppenhágában, de ennek elmaradása sem változtat a lényegen. Az oslói Művészházban érdekes kiállítás mutatja be a két ország kapcsolatainak több mint ezer évét. A kiállítás első érdekessége 800-ból származik: az egykilós aranygyűrű, amelyet egy viking harcos hozott az orosz partokról. A kiállításon Csajkovszkij Grieg-nek írt leveleitől egy szovjet szobrászművész Nansen-portréjáig sok minden emlékeztet az elmúlt évtizedekre. De ott vannak a legutóbbi szerződések, a jelenlegi kormányok együttműködésének dokumentumai is. Remélhetőleg a szovjet—norvég közös közlemény is — bár nem tudni még, lesz-e ünnepélyes aláírás — csatlakozni fog ehhez a sorhoz. RÉTI ERVIN AZ OSLÓI VAROSHÁZA Norvégia „koptatni akarja" atlanti tagságának hidegháborús vonatkozásait MAGYARORSZÁG 3